Ez az a hely ami nem változik, raktárként kezdte és úgy is végzi talán. Ez a téglalap alakú ablaktalan hely a penész és a doh különleges keverékének lakhelye. Itt nem sokáig marad szívesen az ember, inkább csak egy éppen szabad helyre lehozza az összeszedett holmikat és már menekül is. A kezdet kezdetén volt rendszerezés, azonban ez mára eltűnt. A megsárgult pergameneken még látszik, hogy korábban mindennek megvolt a maga helye, tantárgyakra és szerepkörökre lebontva mára azonban a papírhalmazok, elhasználódott ketrecek és fiolák halmaza lett. Nem egy elhasználódott főzet által szétrobbant fiola darabjait lehet megtalálni és a levegőben is érződik, hogy van még adalék ami ezt a különleges aromát adja a levegőbe. A plafonról egyetlen olajmécses lóg le, melyet varázslattal nem lehet meggyújtani, csak mugli eszközökkel, talán azért, hogy a hívatlan vendégeket távol tartsa, elvégre akit ide leküldenek mind ismerik a meggyújtás módszerét. Nem ad nagy fényt, de annyira elég, hogy tájékozódni legalább tudjon az ember és ne akadjon bele az alacsony plafonról lelógó megannyi vastag pókhálóba és a pókok vacsoráiba, melyeket gondosan összefogdostak maguknak. A köves, poros földön se árt jó alaposan körülnézni, ha a szem megszokta ezt a félhomály állapotot, hiszen a fiolák tartalma nem csak a pergamenkupacokra, de sokszor a földre is jutott jócskán, melyek között egerek szlalomozva menekülnek vissza búvóhelyeikre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=421&post=773096#post773096][b]Theon Delacroix - 2019.09.14. 21:18[/b][/url]

- Vas chez ta mere! Nom de Dieu! Bordel du bonsoir! - Hagyják el ajkaimat francia szitokszavak egymás után, ahogy egyre mélyebbre és mélyebbre mászok a szertár nyújtotta különféle mocsokhegyekbe. A minap szenvedett sérülésem még mindig fáj, gyakorlatilag nagyon használni sem tudom jobb kezemet. Még szerencse, hogy a másik szokott előnyösebb helyzetbe kerülni, vagy különben az eheti utolsó vizsgáimon bizonyára örömmel húztak volna meg. Én pedig nem adom meg nekik ezt az privilégiumot. Van annyi eszem, hogy a másik kezem hagyom tropára menni.
Igazából fogalmam sincs, mit keresek. Talán a társaim által elrejtett egyik zoknimat, de az is lehet, hogy egy régi diák gyógynövénytan tankönyvét, ki tudja. Valójában csak élvezem a csöndet. Lehet nem látszik rajtam, de szeretek néha visszavonulni, hogy végül csak én és a gondolataim maradjanak. Kell az e faja magány, vagy különben a sok minden miatt, ami mostanság körülöttem zajlik, még be is golyóznék. Hah… mit meg nem adnék egy frissítő lepedőakrobatikázásért most. Nagyon, de nagyon szükségem lenne rá, mind hogy kiadjam a bennem felgyülemlett feszültséget, és az igazat megvallva, hogy egy kicsit fényezzem az amúgy is sérült egómat.
Fájdalmasan felszisszenek, ahogy valami a kupacban felsérti bekötözött mancsomat. Kihúzom a szemétből és undorodva konstatálom, hogy megint vérezni kezdett a kicsike. Elharsogok még néhány káromkodást, mígnem végül kibontom a kötést, hogy ténylegesen lássam, mennyi is az annyi, hogyan érte a sérült területet a feltételezhetően üveg vagy valamilyen élesebb tárgy. A helyzet egyáltalán nem jó. Sebek és vágások tarkítják mancsom, valamint véraláfutásokban sincs hiány. Kétségtelen, hogy Shayleen csodálatos munkát végzet és mentette a menthetőt, de így is nyoma fog maradni, abban biztos lehetek. Ledobom a szétfeslett, vér tarkította rongyot a földről, majd  táskámban új után kezdek kutatni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=421&post=773357#post773357][b]Theon Delacroix - 2019.09.15. 22:07[/b][/url]

Kutatni kezdek a táskámban, de az a baj, hogy minden van itt, csak az nem, ami igazán kéne. A megrágott papír fecniken át a használt ko… papír zsebkendőkön keresztül egészen az elnyűtt kottapapírokon minden megtalálható, egyedül valami kötszernek alkalmas dologba nem sikerült még belebotlanom. A helyzet kezd súlyosbodni, ugyanis hála a felesleges erőltetésnek, a sebek néhánya felszakadt, amelyekből karmazsin vér kezd el szivárogni. Ledobom táskámat a por fedte padlóra, majd lehuppanok holmim mellé egy láda tövébe. Remek. Az élet mostanában nagyon szeret szívózni velem. Először Charlotte pletykája, majd a hajam színének elvesztése, most meg a majdnem törött, ám annál sebesebb karom. Frusztráltan fújom ki az eddig benntartott levegőt, majd mire ismét visszanézek sajgó kézfejemre, azon már rég egy új patyolat tiszta kötés feszül. Mágia, valaki itt boszorkányságot végzett. Kapkodhatnék most össze vissza, kutathatnám a jó szándékú segítőm kilétét, de őszintén? Kurvára nem izgat. Belefáradtam már mindenbe, a legkisebb gondom az, hogy most bújócskát játsszak valakivel.
- Gyere elő – hangomban semmi akaratosság, ő majd eldönti, minek veszi felszólalásomat. – Csúnya, rossz rellonos vagyok, de nem harapok. Csak ha a partnereim arra kérnek – fűzöm még hozzá mellékesen, hátha ez majd megadja a kellő lökést a félénk félnek. Szabad kezemmel összekócolom kissé barna tincseimet, majd belebámulok a sötétségbe, lehetőleg arra az irányba, amerről majd látogatóm érkezni fog.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=421&post=776304#post776304][b]Theon Delacroix - 2019.10.01. 10:33[/b][/url]

Fújok egy nagyot, majd megborzolom barna tincseimet, ahogy lecsúszok az imént átkutatott szekrény mentén. Felnézek a szobában lévő egyetlen fényforrásra, egy ütött-kopott kis viharlámpára, mely gyéren pislákol minden egyes eltelt percben egyet. Gyakorlatilag sötét van a helyiségben, hisz a kis szerszám nem sok mit ér. Kezem sajog, agyam pedig totálisa ki van fáradva, szóval kurvára nincs kedvem szórakozni itt bárkivel is. Jöjjön elő, mondja mit akar, aztán tűnjön el a fenébe.
- Bonjour – veszem elő a franciát, hátha valami káromkodásnak érti köszönésem és megsértődve eltűnik innen. Tudom, hogy nem emberrel van dolgom, hülye azért én sem vagyok. Túlságosan egyértelmű, egy diák már rég elpucolt volna innen, vagy elém állt volna, hogy szívózzon velem egy sort. Ennek az izének viszont annyi vér sincs a pucájában, hogy teljes mivoltában mutatkozzon előttem. A lámpa pislákol egyet, ezzel halványan láthatóvá téve társam körvonalait, mire feltör belőlem valami undorral fűszerezett pökhendi nevetés.
- Manó vagy, vettem. Nem kell itt bújócskázni – biztatom, bár hangomban semmi nemű kedvesség sincs. Gazdag család sarja vagyok, rengeteg kis léhűtőnk van és meg tanultam már kezelni ezeket a kis trükk mestereket. Azért barátságosak csak veled, hogy aztán adj nekik valami ruhát, ők meg szabadok lehessenek, aztán úgy húznak el a házadból, mint a pinty. Semmi köszönöm, hogy eddig eltartottál, semmi. Kétszínű szemétláda mind, a felszínen aranyos és kedvesek, azonban belül romlott az összes. Ilyenkor szokták mondani, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában, igaz? Jól van na, talán van bennünk egy ici-pici hasonlóság, de tényleg csak egy cseppnyi! Én nem vagyok olyan ronda, mint ezek.
Felkelek helyemről, miközben felszisszenek a kezembe nyilalló fájdalomtól. Odakapom tekintetem; átvéreztem a kötést. Szuper. Zsebre dugom sérült végtagom, majd pár lépéssel közelebb kerülök a kis naplopóhoz. A villany még mindig ki-be kapcsol, így nagyjából látom, hol is áll célpontom. Belépek a személyes terébe. Tényleg nagyon alacsony, hisz félelmetesen tornyosulok föléje, még ezzel az elsős termetemmel is. Bántani nincs szándékom, nem vagyok annyira tapló, hogy egy nálam kisebbel kezdjek ki, így ettől nem kell tartania, még ha közelségem másról is árulkodik.