Mark Bolverk

Részt vehettem volna egy remek bájitaltanon, ahol tanulni is lehet hasznos dolgokról, ehelyett azonban voltam olyannyira kíváncsi, hogy az osztályterem helyett a szertárból érkező neszezés irányába vettem lépteimet. Talán már ekkor is az auror vér mozgatta fantáziámat, s a jövendőbeli nyomozó kopogtatott elmém ajtaján, hogy na ugyan csak lessem már meg, mi adhatja azt a furcsa, kaparászó hangot odabentről a szertárból.
Ahogy besétáltam a sötét helyiségbe, s igyekeztem tapogatózva, a halovány fényeket követve feltérképezni a teret, az egyik sarokból hallottam ismét a neszezést.
Akkor még mindig dönthettem volna úgy, hogy elsétálok, és megpróbálom nem lekésni az órát, ám a kíváncsiságom tovább hajtott, s nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy vajon mi adhatja ezt a furcsa hangot.
A sarokhoz lépdelve, éppen csak leguggoltam, hogy meglessem, mi lehet ott, amikor hirtelen nyervogó hanggal tört elő onnan egy macska, nekem ugorva megkaparta a kézfejemet, majd sietve, tovább vinnyogva rohant ki a helyiségből.
- Na végre, hogy itt vagy. - Hallottam odakintről a dörmögő hangot, de azt követően egy kattanással rám zárult a helyiség ajtaja, s hiába szaladtam oda, és dörömböltem, meg persze kértem, hogy engedjenek ki, senki sem hallott meg. Pechemre még csak a pálcám sem volt nálam, így csak abban reménykedhettem, hogy előbb vagy utóbb, de valaki csak visszatér.
Unalmamban az egyik sarokba telepedtem meg, s mivel túl sötét volt ahhoz, hogy olvasgassak, inkább csak ábrándoztam, aztán sikerült álomba szenderülnöm...
Úgy másfél órával később arra ébredtem, hogy valaki hangosan mérgelődik, s zörög az ajtóval.
Pislogva néztem magam elé, megdörgöltem a szemeimet, mire a félhomályból kirajzolódott a fiatalember alakja, ekkor máris felismertem ház-és egyben csoporttársamat, Markot - akivel eddig még sosem sikerült beszélgetnem, s csak az órákról tűnt ismerősnek.
- Na már megint bezáródott? Nagyszerű...- Talpra álltam a földről, leporoltam a tenyereimet és Mark felé lépdeltem.
- Mond azt, hogy van hozzá kulcsod, mert más másfél órája vagyok ide bezárva. Egyébként Ilda vagyok, bájitaltanról, tudod, a múltkor három paddal arrébb ültem. - Gyorsan be is mutatkoztam, ha netán nem tudná, hogy ki is vagyok.

Mark - A Hím xD

- Khm, elhiszem hogy szívesen rugdosod az ajtót unalmas óráidban, de van egy dolog, amit úgy neveznek, hogy kilincs, illetve zár, és ha netán még pálca is van nálad, akkor esetleg.. – A mondatot nem fejeztem be, csak rákacsintottam, s azután lépdeltem hozzá közelebb. Az persze meglepett, hogy Bolverk ennyire indulatosan reagált, bár ahogy visszaemlékeztem a közös óráinkra, eszembe jutott, ahogyan a lányokkal bánik. Valójában nem is kellett volna csodálkoznom, hogy ennyire heves, csak azt nem értettem, hogy miért ilyen ingerült.
- Nem, határozottan nem úgy nézel ki. – Jegyeztem meg nevetve, s míg ő ráfeszült erre az ajtónyitásra görcsösen, én már nem is voltam ideges, szimplán csak vártam, hogy véget érjen a tortúra, s valaki végre kinyissa nekünk azt a fránya ajtót.
- Egyébként hiába rugdosod, ettől nem lesz jobb, remélem tudod. – Szóltam közbe egész halkan, s ez volt az a pillanat amikor be is mutatkoztam a srácnak, aki erre is meglehetősen durván reagált. Egy pillanatra még a szemöldököm is a magasba szökkent, s kezdtem úgy érezni, mintha volna rajtam valami zavaró tényező, amitől a srác ennyire távol akar maradni.
- Héhé, nyugalom! – Védekezően emeltem magasba a kezeimet, s egy lépést hátrébb is léptem, mert láthatóan tényleg nagyon agresszívvá vált Mark, amit egyelőre tényleg nem tudtam hová tenni.
- Hogyan?? – A durvasága utána kérdése sem volt sokkal csiszoltabb, s ami azt illeti, némi felháborodást is keltett bennem, mire először csak megforgattam a szemeimet.
- Nem uram, s teremtőm. – Vágtam vissza teljes gúnnyal, hogy érezze szavainak a súlyát. Hihetetlenül szeszélyes természet volt, az már biztos, pedig láttam már jó formában is, igaz akkor fiúk társaságában dumálgatott.
Egyszerűen nem értettem a viselkedését, nem tudtam hová tenni a reakcióit, aztán eszembe jutott a pszichológia, s arra gondoltam, hogy talán fél a bezártságtól, s valószínűleg amiatt lehet ennyire dühös. Emiatt jobbnak láttam csitítani a kedélyét, s úgy láttam helyesnek, ha meg is nyugtatom őt.
- Figyelj Mark, kérlek most egy kicsit higgadj le. Vegyél mély levegőt, és fújd ki. Csináld utánam, mély levegő, és kifúj, mély levegő és kifúj. – Ismételgetve mutattam a mozdulatsort a fiatal mestertanoncnak.
- Biztosan félsz a bezártságtól, igaz? De ne aggódj, képzeld azt, hogy itt is működik a tértágító bűbáj, képzeld azt, hogy egy hatalmas tengerparton vagy, és messze ellátsz a távolba, hallod a hullámzó tengert, és a körülötted riszáló , koktéllal kínálgató lányok kacagását. – Igyekeztem előtte felidézni valami pozitív képet, hátha az nyugtatóan hat majd rá, s végre abba hagyja az őrjöngést, ami egyáltalán nem állt jól neki. Picit hisztis kisfiúnak tűnt, pedig jó lett volna egy ilyen helyzetben, ha ő nyugtat meg engem, aki már lassan három órája volt bezárva a sötét terembe.