Figyelj, túl van az első mérgén, ilyenkor még veszélyesebb a dolog. Nem kiabál, üvölt, csapkod, sír, hanem egészen racionálisan, mi több, nyugodtan és logikusan gondolkozik, miközben még mindig veszettül dühös. És ezen állapotában eldöntötte, hogy mivel megbukott a vizsgán, ezért eltemeti a jegyzeteit.

Nem kifejezetten szó szerint, bár az is megképzett a szemei előtt, de mégse vonzza annyira az ötlet, na. Az is egy megoldás lehetne, hogy elégeti a francba a jegyzeteket, de az a vizsgaidőszak utáni hagyomány, nem közbeni. Fogja tehát a paksamétát, és lejön ide, hogy bevágja a sufniba ezt az egész pocsadékot (= pocsékolós mocsadék dolgot. Nem, ezzel nem lett értelmesebb, tudom). Mert hadd suvadjon, akármit is jelent ez a szó, itt az isten háta mögött az egész dátumos-kardozós istennyila, amit általában mágiatörténetnek csúfolnak.

Ahogy így elnézi, két por miatti köhögés, két gyanús tócsa és lyuk kikerülése között a padlón, ez a hely pont megfelel. Ha még több vizsgán is megbukik, itt még akár el is bújhat. Valószínűleg senkinek eszébe se jutna, hogy ilyen terem is van, nemhogy itt keresse. Esetleg. Ha keresnék. Ugye.

Elképzelte, ahogy csinosan összeköti a paksamétát, lehozza ide, levágja egy félreeső sarokban a porba, hadd fájjon neki, és mellékel mellé egy csatakiáltást is törp nyelven. Végül ott megbukik a dolog, hogy be se kötötte, mert mit szenvedjen ilyenekkel. Türelmesen átnézte minden jegyzetét, hogy másvalami ne keveredjen bele, összefogta, amennyire tudta, azaz iőnként el-elhagyott belőle valamit, lecipelte ide, és most kéjes örömmel lépeget, és hullatja el a papírokat, miközben úgy nagyjából mindenki édesanyját szidja. Elnézést mindenkitől, de akkor is. A rumli itt etől már nem lesz nagyobb, ettől, ami itt van, már amúgy is kiakadna a rumlimérő.

 - És rohadjál meg te is, rohadt mágia elméletei.. - fejezi be lelkesen a szertartást, ördögi és átszellemült mosollyal megfodul, kezek a magasban, úgy nagyjából fel is van dobódva, és akkor meglátja, hoy nem messze tőle figyelik. Ja, jó. Oké. Szépen megköszörüli a torkát, az ördögi vigyor helyét pedig átveszi az az arckifejezés, mint amikor tetten érik az embert valami csúnyaság közben, és hirtelen megpróbál úgy tenni, mint aki itt se volt sose. Sunnyog, na.

 - Izé. - mondja szofisztikáltan, megvakarja a fejét, és úgy dönt, tök érdemes bámulni azt a savégette lyukat itt a falon.

 - Nem, nem hiszem.. - mondja nagyjából hangsúlytalanul, gondosan ügyelve arra, hogy lehetőleg nulla érzelmet tartalmazzon a hangja. Még mindig sunnyog. De már nem a falat nézi, hanem a lány dobozát, mert ha az ember sunnyog, akkor nem néz a másik szemébe, ez alapszabály.

 - Izé.. - megvakarja még a fejét lányos zavarában, majd úgy dönt, annyira nem volt kínos a jelenete, hogy még mindig úgy kelljen tennie, mintha nem is lenne itt. Rendesen ránéz a lányra, és egész határozottan mondja a nevét. Már csak azért is, mert egész határozott abban, hogy az a neve. - Annamária vagyok. - de hívj csak Bözsinek, gondolja, de végül nem mondja ki. Pedig igazán hívhatnák egyszer már Bözsinek, nagyjából minden máshogy ugyanis már hívták.

 - Öh.. miért is ne? - hökken meg egy kicsit a kötött pulcsi felajánlásán, de most tényleg, miért is ne? Ha ronda, ha szúr, ha bök, neki jó lesz, főleg, ha még hosszú és bő is. Most komolyan, a legjobb kötött pulcsik, főleg, ha olyan igénytelen és nyegle vagy, mint a kis navinés, a túlméretezett, kényelmes kis pulcsik, amikben feltűnés nélkül ücsöröghetsz a klubhelyiségben. Egy kikötése van, mégpedig hogy ne sárga legyen, mert akkor beleolvad majd a klubhelyiség falaiba.

Éppen feltűnésmentesen megtapossa a visszafordítás törvényeit tartalmazó jegyzetét, ahogy a lány felé tart, mikor beüt a krach, és borul minden. Jó, beverte a fejét a lány könyökébe, és a nyakán is érez egy adag pulóvert, de ezen kívül nincs is nagy baja.

 - Tök jó az anyaga. - állapítja meg lelkesen, csak kicsit tompítja a hangját az a tény, hogy fejjel lefele fekszik a padlón, és egy rakat ruha van rajta. - Az a jó, ha bök. - teszi hozzá nagy vidáman, és kísérletet tesz arra, hogy feltápászkodjon. Vagy valami hasonló.

 - Bözsinek! - tör ki belőle végre hoszú ideje viszafojtott álma, hogy ne az annyira sablonos neveken szólítsák, mint az Anna. Hát milyen gyönyörű kép az, amikor utánaordítanak a folyosón, hogy BÖZSIII, és ő vidáman, libbenő hajjal megfordul? Na, ugye. - Hívjál Bözsinek. - mondja nagy vigyorral, mert minden oka meg van örülni. Kapott egy doboz szúrós anyagú kötött pulcsit, és még fel is tudott tápászkodni, igaz, hogy csak másodszorra. Ez a nap gyönyörű.

 - És téged hogy hívnak? - az a mosoly továbbra is ott az arcán, és csivitel, mint egy madár, és ő is nekiáll kutakodni, mint egy szarka. Ahogy gátlástalanul kotorászik a teremben, rá kell jönnie azonban, hogy tekintélyes mennyiségű poron, porcicán, és pókocskán kívül sok használható dologra ő itt nem igazán fog bukkanni. Ó, de ha majd egyszer lesz valami hatalma, tuti ideküld valakit, hogy most rendberakod ezt a szobát, kislányom, vagy megmutatom, mit lehet csinálni egy söprűvel repülésen kívül is. És ha már ott vagy, hozzál már nekem valami régi kis aranygyűrűt is, jó?

 - Ezt nagyon szépen köszönöm, a mamád egy csoda. Valamit adhatok cserébe, mondjuk egy sütire meghívhatlak? - mert valahogy viszonozni kéne a dolgot, de neki nincs mamája, hogy kössön neki, csak kanárija van, aki viszont folyon gondoskodik arról, hogy kalitkát súrolhasson.