[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=421&post=341033#post341033][b]Czettner R. Benjámin - 2014.07.22. 01:46[/b][/url]
Túszdráma
Részemről is vége Nem is emlékszem semmire, annyira gyorsan történt az egész. Az előbb még Luca megmentésére siettem, most pedig itt fekszem a kövön. Valami hangot hallok, annyira távoli, annyira furcsán cseng, mintha nem is ebből a világból lenne való. A nyakamon még mindig érzek valami tompa melegséget, a fejem élesen hasogat. A végtagjaim és a szemhéjam olyan furcsán nehezek, bárhogy erőlködöm, képtelen vagyok kinyitni a szemeimet, vagy akár szóra nyitni a számat. Luca! Ez a lány, mintha őt hallatnám. Jézusom, ha velem ezt tették, hol lehet a Vakarcs? Mintha a távolban hallanám a hangját, aszerint jól van. Nem igazán értem, hogy miket beszél, de ez a valaki egyre idegesebben viselkedik. Léptek zaja, egyre közeledik. Rémisztően közel kerül hozzám, de nem ismerem meg a hangját, ami még mindig annyira távolian cseng, pedig magamon érzem a leányzó leheletét. Fogalmam sincs így hangról, hogy ki lehet az. Valamit magyaráz Lucáról meg arról a Keith nevű fiúról, akit mindig olyan festékes ruhákban jár, és olyan furcsán viselkedik. Ezután élesen belenyilall a fejembe a fájdalom és hirtelen elsötétül minden körülöttem, mintha beszippantott volna egy fekete lyuk. Nem is tudom, hogy meddig lehettem ilyen állapotban, egy hatalmas robbanás térített észhez, amire végre résnyire ki tudtam nyitni a szemem. Az a kis vörös eridonos volt ott, a flúgos eridonos meg egy lány, akit nem ismerek. De Luca? A résnyire kinyitott szememen keresztül próbálom felkutatni a húgomat, de sehol nem találom. Pedig mintha az előbb hallottam volna a hangját.
- Luhcah…Motyogom alig hallhatóan - valószínűleg senki nem veszi észre a jelenlévők közül. Jobban megnézve egyikük sem rellonos. Újból elhomályosodik a látásom, amikor a vörös lény ismét a közelembe jön, és a barátságunkról hadovál. Ki lehet ez a csaj? De hol van Luca? Miért akarja bántani? Hol a francban van ilyenkor egy tanár?! A szóáradatot egy halk nyöszörgéssel tudom csak nyugtázni, úgy érzem, hogy megint hagy el az erőm. Hiába fekszem a hideg padlón, úgy érzem, hogy bármikor lezuhanhatok, egyszerűen forog velem a világ, a végtagjaim olyanok, mintha betonba öntötték volna őket. Csak fel szeretnék pattanni és elmenekülni ebből a tébolydából, de képtelen vagyok rá. Nem igazán értem, hogy miről veszekednek ezek ketten, meg hogy miért nem tudják végre eldönteni, hogy szeretik-e egymást, vagy sem. Fél füllel hallok valamit az egyetlen férfi jelenlévő szájából, még pedig azt, hogy Lucának valami cikeszes tetoválása készült. Megint megpróbálom szólásra nyitni a számat, ám ismét csak egy halk nyögést tudok kiadni. Valamit nagyon kiütöttek az agyamból, nem tudom, hogy melyik lehetett, de gyanítom, hogy az őrülten rohangáló vöröske. Ismét léptek közelednek felém, bambán a flúgos lányra emelem a tekintetem, melyből egyfajta „ne bánts, kérlek” tükröződik, ám valamiért kapok egy puszit. Egyetlen pillanat erejéig azt hittem, hogy többet is akar, de szerencsére itt megállt. Ki kell szabadulnom. Arcomon hideg veríték kezd folyni, egyre hevesebben veszem a levegőt. El. Innen el. Ismét elsötétül minden és eltűnik a börtönöm. Forróság, füst, fulladás. Ez a következő, amit érzek. Valami éktelen erővel ég és nem kapok tőle levegőt. A tüdőm megtelik a fekete füsttel, nem értem, hogy mi történik körülöttem. A szemem marja a gomolygó füst, hiába nyitom ki, semmit nem látok. Ekkor valaki húzni kezd és hamarosan ismét a friss levegőn találom magam, ahol végre megpróbálom megtölteni tiszta levegővel a tüdőmet. Némi hörgő hangot adok, majd néhány perccel később tétova kísérletet teszek arra, hogy felüljek, ami ahhoz képest egészen jól sikerül, hogy eddig mozdulatlan voltam: csak pár másodperc után dőlök ki oldalra. Sűrűket pislogok, hogy végre kitisztuljon a látásom és végre felmérhessem mégis mi történt velem. A fejem olyan, mintha épp három- négy szöget ütnének bele, miközben éppen satuba fogva nyomnák össze. A füstszagú kezeimmel megdörzsölöm az arcom, majd felnézek a mellettem álló barna lányra pillantok.
- Khöszönöm… mi a..a.. csodah volt esz?Kérdem alig halhatóan sípoló tüdővel, akadozó beszéddel. Ő tűnik az egyetlen ép személynek ebben az őrültekházában. Néhányan ideértek a ricsajra, így a segítségükkel lábra tudok állni, ám mind a két vállam alá kell valaki, aki megtart, mert borzasztóan szédülök, a lábaim reszketnek a rájuk nehezedő súlytól. Leonie sajnálkozására egy grimasszal reagálok, leginkább minél hamarabb ellátást szeretnék kapni, mert borzasztóan érzem magam, így segítséggel végül sikeresen elindulunk a gyengélkedő irányába, ahol lefekhetek és kipihenhetem ezt a borzalmat.