Állia
Egy hétköznap hajnalban

Nagyon bizarr látványban lehetett része annak, aki ezen a szép reggelen a szertárak felé tévedt. Illetve annyira talán nem is bizarr, inkább csak nagy mértékben szokatlan.
Érdekes, mert ha Boginak volt bármilyen szabálya amelyhez következetesen tartotta magát az életben, akkor az az volt, hogy "Ne kelts feltűnést!" illetve hogy "Ne lógj ki a sorból, vagy ha mégis, csakis a jó modoroddal!".
Azonban kevesen tudhatták, hogy ezeknél a szabályoknál csak egy dolog volt ami még jobban hatott rá, ez pedig a tisztaság-, és rendmániájában öltött alakot.
Tulajdonképpen csak átlibbent a folyosón és útközben lett figyelmes a szertár ajtaján bekukkantva arra, hogy mekkora káosz és kosz uralkodott a helységben.
Először ugyan óvatosan körbenézett, hogy látja-e valaki ahogyan eltűnik a szertárban, de aztán viszonylag bátran lépett be.
El is kapta egy kisebb köhögőroham, amikor megcsapta az arcát a szertárból kicsapódó porfelhő, fintorogva nézett körül a dohos helyen.
Kicsit behajtotta az ajtót, hogy ne zavarja meg senki a tevékenykedésben, aztán nekilátott. Magában nem túl kedves kifejezésekkel illette a kastély manóit, hiszen hogy hagyhattak ki pont egy ilyen fontos helyet, mint a szertár? Hiszen egy csomó tanár jár ide... Kész szégyen.
Szóval nekilátott takarítani. Szépen tüzetesen átvizsgált mindent, az üvegcséket, fiolákat és dobozokat elkezdte lepakolni a polcokról és különböző kupacokba gyűjteni őket, rendszerezni, hogy aztán úgy tegyen mindent vissza, hogy azok logikusan, témakör szerint sorakozzanak.
Közben magában dudorászgatott és néha köhintett párat, de alapvetően jókedvűen tisztul a kezei alatt a szertár, bár a munka meglehetősen lassan haladt, hála a feltehetőleg több évtizedes kosznak. Nem baj, Bogi élvezte.

Állia

Igazából nagyon élvezte a takarítást. Mindig amikor elpakolt egy polcot vagy egy dobozt, utána megnézte a művet külön. Megállt vele szemben, és egy elégedett mosollyal konstatálta, hogy a keze munkája által szebbe lett valami. Nagyon szerette ezt az érzést.
Nem kellett sok idő hogy rájöjjön, hogy nincsen egyedül. Nem túl kedves hangnemben szólították meg, ő pedig fáradtan sóhajtott egyet, mielőtt az ismeretlen lány felé fordult volna. Elővette a legjobb modorát, legkedvesebb mosolyát - ugyanis az udvariatlan Rellonosokat imádta ezzel büntetni - és felé nyújtott a kezét.
- Nagyon szép reggelt kívánok, Bogi vagyok. - a másik lány felvetésén kicsit kuncogott, majd folytatta:
- Nem vagyok manó, és büntetőmunkán sem vagyok. Tiszta szívjóságból takarítok, ha kíváncsi vagy. - válaszolt készségesen, és közben összefonta maga előtt a karjait. Valahogy nem a jóindulat áradt a lányból, így önkéntelenül ezt a pozíciót vette fel. Nem félt tőle, de nem is volt kedve most Rellonos beütésű egyénekkel tárgyalni, habár sejtette, hogy ezúttal kénytelen lesz. Időközben gyorsan lecsekkolta a lány jelvényét, csakhogy megbizonyosodjon, hogy tényleg nem rontotta el a házat, de ez ebben az esetben nehéz is lett volna. Mindenesetre türelmesen várta, hogy a leányzó legalább bemutatkozzon, mert aki még ezt a legalapabb gesztust is kifelejti, az Bogi szemében helyből nem ért túl sokat.

Állia

Úgy tűnik ez a meglepetések reggelének ígérkezett, ugyanis Állia teljesen rendesen viselkedett. Egy kicsi Rellonosokhoz méltó él, amolyan "csakazértis" volt a lány hangjában, de alapvetően kedvesen viselkedett. Bogi eme két dolog keverékét fejben nem igazán tudta hova tenni, de csak picit volt zavarodott és azt is ügyesen eltakarta egy készséges mosoly mögé.
Talán akkor süthetett egy pillanatig a fejéről a meglepettség, amikor Állia felajánlotta a segítségét.
- Hát, igen köszi... De csak ha azt csinálod, amire megkérlek. - mondta, közben lerázva magáról a döbbenetét. Arra ugyanis nem volt semmi szüksége, hogy valaki még segítség címén nehezítse a munkáját, szóval tényleg csak akkor ment valamire a lánnyal, ha az az ő javára dolgozott.
- Mondjuk amiket ott összegyűjtöttem a sarokban és felcímkéztem, azokat abc-sorrednbe rendezhetnéd. - nézett szép szemekkel a Rellonosra, és közben még a bemutatkozására is reagált egy kis biccentéssel.
- Nagyon örülök, Állia. -
A legjobb modoránál volt, mint mindig. Jó ideig némán pakolásztak, mert Bogi igazából nem igazán tudta, hogy mit mondhatna a lánynak. Ugyan viszonylag tehetséges volt a bájcsevejekhez, ugyanakkor nem volt teljesen a fejére ejtve, hogy azt gondolja, ezt egy Rellonos lány értékelné.
- Szóval, mióta vagy itt? Mintha még nem szippantott volna be kellően a Rellonos mentalitás, ha nem veszed sértésnek. -
És reménykedett benne, hogy tényleg nem sértésnek fogja majd venni a lány a megállapítást, ugyanis Bogi szmepontjából nézve ez kifejezetten bóknak számított. Szóval csatolt még egy mosolyt is a mondathoz, csak hogy érzékeltesse a szándékát.