29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek: Tanári és képességoktatói pályázat reloaded, részletek a hírben!
Nagy baj van, kérem, riadó! Halló, halló, már megint egy Évnyitó!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidékA kastély

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2014. május 30. 14:16 | Link

Túszdráma

Mióta arcon böffentette az az érdekes növény, megszállta elméjét az őrület, s egyre inkább kisebb-nagyobb fekete lyukak keletkeznek a rövidtávú memóriájában. Kitágult pupillákkal, zavaros tudattal rohangál a folyosókon, miközben a lehető legfurcsább kellékeket gyűjtögeti össze innen-onnan, és halmozza fel mind ebben a szépséges penészszagú szertárban. Van itt kötél, elemózsia, ruhaanyag, az ütője, amit Fynncikétől kapott, de belebegtetett az ajtón nem egy padot is, amit a folyosón található egyéb termekből lopott. Azaz minden, amire csak a nap folyamán szüksége lehet, plusz még jóval több, hála a helyiség adottságainak. Mázli, hogy túl korán van még ahhoz, hogy a kisdiákok ellepjék a folyosókat, s a tanítás kezdetéig akad bőven ideje mindent feltűnésmentesen becipelni ide. Bár gonosz tervének egyetlen bökkenője is a korai óra lehet csupán. Megeshet, áldozata még alszik, így nem kapta meg a neki írt levelet, s nem fog eljönni a találkozójukra. Pedig muszáj! Különben kénytelen lesz levadászni a folyosókon, ami egy sokkal bonyolultabb feladat volna. Esetleg szemet szúrhatna a többieknek, hogy egy kábult tetemet ráncigál végig a kastély folyosóinak padlóján. Nem! Nem csúszhat számításaiba baki, mert akkor mindennek vége! Odavész mindene, ami fontos a kis életében! Majd most jól megmutatja nekik, hogy óvakodni kell a vörös törpétől, mert az nem adja magát egykönnyen. Igen, bizony!
Képtelen tökéletesen tisztán gondolkodni. Megmasszírozza halántékát, majd mérgesen rácsap az egyik padra. Luca el akarja venni a legjobb barátját, ez egészen egyértelmű, hiszen egyre többet járőrözgetnek együtt. Keef pedig nem látszik vonakodni ezektől a közös programoktól. Az áruló!
De most majd szépen megmutatja, milyen az, ha elvesznek valamit az ember lányától. Túszul ejti Luca kedves bátyját, Benjámint, és addig nem adja ki, míg… meddig is? Ezt nem gondolta át teljesen.
Tulajdonképpen a rablás ötlete kora hajnalban villant fel agyában nagy hirtelenjében, mikor az üvegházban próbált egy gyógynövényt megkeresni, amiről este olvasott.  Az egyik pillanatban még vidáman turkált a zöldek között, és azt tervezgette, hogy készít valami finomat Keithnek reggelire, a következő percben pedig véletlenül beleszippantott az egyik gaz által kibocsátott gázfelhőbe. Agyát azonnal ellepték az enyhén paranoiás gondolatok, legfőképpen legkedvesebb barátocskájával kapcsolatban. Tény, hogy hajlamossá vált az őrült féltékenykedésre, de a mostani eset egészen más. Képtelen kontrollálni érzéseit; a kétségbeesés, a düh, a szomorúság, s a vad öröm felváltva árasztják el agyát amúgy is túlkapásokra hajlamos hölgyünknek.
De térjünk csak vissza arra az aprócska problémára, hogy tulajdonképpen mit is akar elérni ezzel az egésszel? Rá akarja kényszeríteni Lucát, hogy soha többé ne menjen Keith közelébe. Igen! Luca meg fogja neki ígérni, hogy eztán nagy ívben elkerüli a szőkeséget, és akkor Keef csak az övé lesz! Különben Benji veszni fog!
Drakula legördögibb kacajával veszi fel ütőjét a földről - a biztonság kedvéért még a pálcáját is kéznél tartja -, miközben támadó állásba helyezkedik az ajtó egyik oldalán. Ha kell, órákat fog várni, míg végül belép valaki a szertárba, aztán HUSS! – lecsapja, mint egy legyet. Remélhetőleg ez a valaki Czettner Benjámin névre hallgat majd.
Utoljára módosította:Leonie Rohr, 2014. május 30. 16:26
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner R. Benjámin
INAKTÍV


Hármaska|Túsz| Daddy Cool
offline
RPG hsz: 18
Összes hsz: 536
Írta: 2014. május 30. 16:58 | Link

Túszdráma


Az elmúlt hetekben rengeteget kellett hajtanom magam. Az utolsó év azoknak is nehéz, akiknek nincs ilyen gyenge varázserejük, mint nekem, hiszen a tantárgyak is vészesen közelítenek az általuk elérhető legmagasabb fokozathoz, ezenkívül még ott van a VAV-val járó stressz is. Még nem tudom, hogy egyáltalán képes leszek-e átmenni ennyi mindenből , de biztosan nem az Átváltoztatástant meg a Bűbájtant választom ki vizsgatárgynak. Az elméleti terepen magabiztosabban mozgok, úgyhogy – mivel nem vagyok az a magolós típus- ezért elég sokat éjszakázom a könyvek fölött görnyedve.
Ma sem volt ez másként, egészen egyig fennmaradtam és mindenféle csillagok állását próbáltam a fejembe tuszkolni. Érdekes, mert először nagyon furcsa volt az anyanyelvemen tanulni azután a sok év némettel való küszködés után.  Pedig azóta mindennél jobban vágytam arra, hogy az anyanyelvemen készülhessek fel a másnapi órákra, amióta az első napot eltöltöttem a sógoroknál. Mondjuk arra jó volt, hogy rendesen megtanuljam a németet, de teméntelen sokat kellett küszködnöm vele. Nem vagyok biztos benne, hogy megérte. De a fő, hogy most már itt vagyok. Éppen békésen szendergek a kegyetlen éjszakai agyatromboló edzésem után, amikor (nem) hallok valami éktelen kopogást a szobánk ablakán. Lábaim lazán szétvetve terülnek el a kényelmes matracon, míg az egyik karomat furán kitörve a törzsem alá gyűrtem, a balom pedig a fejem alatt pihen egyfajta párnaemelvényként funkcionálva.
Kopp… koppkopp… KOPPPPPPPPPPPPP
Kezdek valamit hallani. Valamelyik idióta megint nem jól zárta el a csapot és csepeg. KOPPPPPPP. Vagy csőtörés van? Szóljatok a manóknak! KOPPKOPP Mi a jó..?
Nyitom ki a szemeimet durcásan. Harci kínait játszva pislogok néhány laposat, majd amikor a szemem alakja beáll az rendes kerekvágásba, sőt némi értelem is látszik megjelenni a csillogásában szétnézek a zaj forrását kutatva. A többiek fortyognak-szuszognak, ők nem kopognak. Lassított tempóban felülök, nagyot nyújtózok az ágyban,  (KOPPKOPP) amitől roppan egyet a vállam. Ez mindig ilyen kis roppancs volt, úgyhogy mit sem törődve megindulok a fürdőszobánk irányába, amikor az ablaknál valami mozgásra leszek figyelmes.  Bambán odafordulok, és mit látnak szemeim, egy bagoly kukucskál a függöny mellett! Ki küldene üzenetet ilyenkor? Vagy ez még éjjel indult az útjára? Remélem nincs baj otthon és nem anyáék azok. Hirtelen kapott egy kis adrenalint a testem, így szinte feltépem az ablakot, hogy be tudjam engedni a jószágot. Levéve az üzenetet szembesülök azzal, hogy ez nekem szól, a szívemet lassan a torkomban érzem. Nem kaptam még rendkívüli időpontban baglyot, de nem jelenthet jót. Óvatosan felnyitom az üzenetet, melyben kiderül, hogy a húgomat baj érte, néhány rellonos elrabolta és a szertáraknál bántják. HOGY MICSODA?!!
A maradék álom rugóként pattan ki a szememből, a levelet a földre ejtve (dobva?) rohanok felkapni a tegnapi nadrágom, amit a manók még nem vittek el kimosni. Van rajta egy ragacsos lekvárfolt a fánktól, amit ettem, de most az a lényeg, hogy ne egy szál alsógatyában vegyem nyakamba a kastélyt. Az éjszakai pólóm jó lesz, a cipőmbe lépek még bele, abba könnyebb rúgni, mint papucsban. Magamhoz veszem a pálcámat, miközben szinte remegek az idegességtől. Nem tudom, hogy stresszhelyzetben hogyan fog működni az erőm, mi van ha elrontom? Mi van ha megsérül Luca és az én hibám lesz?  Most már nem csak random csillagok nevei és helyzetük kavarok a fejemben, hanem mindenféle negatív gondolat is úszkál. A klubhelyiségbe lépvén felkapom az egyik poros piszkavasat a kandalló mellől, valahogy a fizikai erőmben jobban bízok, mint a varázsban.  A szertár szerencsére egy szárnyban van a Navinéval, így gyorsan oda tudok érni. Mindezek ellenére futva teszem meg a távot, egyetlen egy fontos percet sem akarok elveszíteni. Tervem az még nincs, de ha kell beverek pár orrot. Nehezen megy, de próbálom nyugtatni magamat, muszáj valamennyire lehiggadnom, hogy le tudjam őket átkozni.
 Kicsit lihegve rontok be a szertár ajtaján Luca nevét kiáltva. Ekkor valamilyen hangot hallok, aztán minden elsötétül előttem.  Rongybábúként rogyok össze, arccal lefelé érkezve a hideg padlónak. A helyiség visszhangzik az ütésem erejétől meg attól, ahogy a piszkavas és a pálca kihullik a kezemből. A tarkómból lágyan kezd folyni a meleg vér. Mit tettél te nő?!
Hozzászólásai ebben a témában

Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2014. május 30. 17:28 | Link

Túszdráma

Szép és pontos ütés a tarkóra – pont, ahogy a Nagy Könyvben meg van írva. Ezt látnia kellett volna Árminnak is, annyira gyönyörűre sikeredett. Egészen felderül az arcocskája Benji összeomló alakjának látványára. A terv legkockázatosabb részén túl van. Annál is inkább, mert nagyon úgy tűnik, a fiúcska felkészült a közelharcra. Mi a túrós csuszának hozott magával piszkavasat? Gyorsan arrébb is rugdossa a földre hullott pálcával együtt.
-Eszméletlen a buli, nem igaz, Benjámin? – vihog magában, miközben félredobja ütőjét, s már ugrik is a kötélért, hogy összecsomagolja vele a srácot. Jó szorosan a csuklói köré tekeri, majd még úgy, fektében hozzáköti egy masszívabb polcrendszer egyik lábához, megakadályozva ezzel még azt is, hogy szerencsétlen áldozata felüljön. Oké, annyi emberség maradt benne, hogy ne arccal a padlónak hagyja Benjit, hanem nagy nehezen a hátára gördítse. Még a lábait is összekötözi, nehogy nagyon rúgkapálni kezdjen.
-Így ni! Jajj, hát egészen összevérezted a padlót! A manók ennek nem fognak ám örülni! Remélem, azért nem öltelek meg, mert akkor Keef nagyon haragudni fog rám – motyogja maga elé, majd a srác fejéhez telepszik, és kissé felemeli azt, hogy meglesse, mekkora a baj. Nem látszik ki a koponyája, úgyhogy olyan durva nem lehet. Fogja a pálcáját, és a sebre irányítja.
-Valetudo! – s lám, Benji szépen megköszönheti, hogy rendbe tette a kobakját. Persze, csak akkor, ha felébred valamikor. Igen, valóban fel kéne őt kelteni, és megbizonyosodni felőle, hogy nem szenvedett-e komolyabb agyi sérülést. Lehet, hogy Luca kevesebbet ígérne egy debil bátyóért.
-Stimula! – hangzik az újabb ige, miközben rátelepszik a fiúcska mellkasára, és míg amaz éledezni próbál, elkezdi betömködni egy darab ronggyal a száját. Még csak az hiányozna, hogy elkezdjen sikoltozni, és odavonzzon mindenkit. Persze az már nem jut eszébe, hogy egy intéssel akár el is némíthatná.
-Jó reggelt! – köszön vidáman, amint meglátja, hogy Benjámin szemei elkezdenek nyiladozni. Odahajol a fiúcskához, és ködös tekintetét a másikéba fúrja. Pupillái olyan tágak, hogy félő, magukba szippantanak mindent, mint valami fekete lyuk.
-Hogy érzed magad? Nagyon kényelmetlen így? Várj, hoztam néhány ruhát, mindjárt sokkal jobban fogod magad érezni tőlük – lepattan a másik mellkasáról, és kisiet a képből, hogy egy fél perc múlva betuszkolja a fiú feje alá azt az említett néhány ruhadarabot, amit magával hozott.
-Ne félj, nem akarlak ám bántani! – nyugtatgatja túszát, miközben elkezd mindent az ajtó elé lebegtetni, amit csak talál, kezdve a már korábban ideszállított padokkal. Addig innen ki nem mennek, amíg Luca be nem adja a derekát. Hozott kaját, egy hétig is elélhetnek itt.
-Tudod, Luca megpróbálja elvenni tőlem az egyik legfontosabb embert az életemben, úgyhogy én is ezt teszem vele. Túl sok időt töltenek együtt! És a húgod olyan szép! Akkorák és olyanok a szemei, mint egy lónak!  Nekem miért nem lehet olyan szemem, mint egy lónak? Keef biztos jobban szeretne, ha olyan szemem lenne, mint egy lónak! De nem, mert Lucának van olyanja! – éppen egy nagy dobozt lebegtet az ajtó felé, de az indulatok hevében jó nagy csattanással vágja oda, miközben össze-vissza magyaráz.
-Keef az én legjobb barátom! – kiabálja, enyhe tébollyal a tekintetében. – Bizony! Engem kell szeretnie, nem Lucát! – félő, menten leátkozza Benji fejét, ahogy ott hadonászik felé szikrázó pálcával.
-Velem kéne mindig foglalkoznia, és nem Lucával! De majd most! Csak akkor adlak vissza a tesódnak, ha megígéri, hogy békén hagyja Keith-t – hirtelen felnevet, s roppant elégedetten fordul vissza, hogy befejezze az ajtó eltorlaszolását.
-Ugye, milyen fantasztikus ötlet? A húgodnak nem lesz más választása – elégedetten kacarászva sétál oda Benjihez dolga végeztével, majd leguggol mellé.
-Így kevésbé vagy érdekes beszélgető partner. Ha megígéred, hogy nem hangoskodsz, kiszedem a szádból – mutat a rongyra. Talán túl sok mugli akciófilmet látott a nagyszüleinél… Mindenesetre gondol egyet, s kioldja a szájzárat.
-Ha kiabálsz, kénytelen leszek megint leütni téged – bólogat hevesen, ahogy saját felvetésére helyesel. – Ugye, megérted, hogy ezt kell tennem? Különben Luca sosem fogja békén hagyni a legjobb barátomat! Az én legjobb barátom! Ő pedig magának akarja! – mérgesen a földre csap, majd idegesen beletúr vörös loboncába. Mégis mit képzel magáról az a lány?
-Az egyik manónak adtam egy levelet, hogy kézbesítse Lucának. Már valószínűleg tud róla, hogy nálam vagy. Hát nem mókás? Most végre minden megoldódik! – hisztérikus nevetésben tör ki, miközben felpattan, és elmegy megnézni, mennyire stabil az ajtótorlasz.
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2014. május 30. 22:42 | Link

Túszosdi

A Katival való gyakorlásom tegnap nagyon jó volt. Látom, hogy még rengeteg munka vár rám, de nagyon élvezetes az egész dolog. Az ágyamon fekve gondolkodom a varázslatokról, aztán lassan becsukom a szemeim. Előveszem a légző gyakorlatot, és átadom magam a belső hangnak. Majd elindítom az Echozást. Szépen lassan kirajzolódik a szoba, ami körülvesz, a tárgyak, ha nem is színesben, de megjelennek körülöttem, és ami nagyon furcsa, hogy 360 fokos szögben. Nagyon különleges dolog mindent látni egyszerre, ráadásul szokatlan, így emiatt sok gyakorlatot igényel. Nehéz azt „látni”, hogy mindennek te vagy a közepe, kicsit összefolynak, vagy összekuszálódnak az irányok, nem beszélve a tárgyakról, amelyeknek más-más szerkezete van. Viszont egy kisebb alak lép be a szobába, és abban biztos vagyok, hogy élőlény, mert nem látom őt, csak egy körvonalat, ami felém közelít. Felpattannak a szemeim, és meglátom a manót, aki a kezében egy levelet szorongat. Felemelt szemöldökkel és szkeptikus nézéssel várom, hogy mit akar, és csak azért is felállok, hogy magasabb legyek nála. Végre van valaki, akit leelőzök a méreteimmel!
- Ezt a kisasszonynak hoztam – vigyorog a manó, mint a tejbetök, én pedig kikapom a kezéből a levelet.
- Ügyes vagy, helló – fordulok el a manótól, majd leülök az ágyamra és felnyitom a levelet. Nem vagyok oda a manókért, de elviselem őket, mert mindent megcsinálnak.  ~ Ugyan, mit akarhat a törpe tőlem? Különedzést? Azt várhatja! ~ morcoskodom egy kicsit, mert szerintem én vagyok az egyetlen, aki nincs oda az ugribugri vörös villámért. A manó közben elpályázik, a levelet megpillantva még feljebb húzom a szemöldököm, lassan kiszakad a helyéről.

LEVÉL

A szemeim elkerekednek, ahogy a sorokat olvasom, majd hangos nevetésbe török ki. Még a hasamat is fogom, annyira kikészítenek a sorok, már majdnem fulladozom. Kell pár másodperc, mire nagyjából lenyugszom, és a szemeimből a könnyeket kitörlöm.
- Hát-ez-nem-nor-mális! – nevetem el magam újra, és ráfekszem az ágyra. Még a párnámat is fejemre teszem, hogy ne hallják, ahogy röhögök, mondjuk, furcsán nézhet ki, hogy lelóg egy fej nélküli ember az ágyamról és közben remeg. Nehezen szedem össze magam, újból kitörlöm a szememből a könnyeket, majd elindulok vidáman a padlás felé. Igen, szólni kéne Keithnek, hogy a barátnője meghibbant, és miket csinál. Igaz a levél nem nekem szól, és az én bátyámat nemigen lehetne túszul ejteni, meg a neve sem stimmel, Lucát viszont csak egyet ismerek, a Navine terelőjét. ~ Hú, ebből jó móka lesz! ~ Hitetlen kedve rázom fejem, és vigyorogva megyek a szertár felé. Meggondoltam magam, sokkal jobb lesz, ha Keith még nem jön, szólhatok neki később is. Ki tudja, lehet, hogy besegítek a vörösnek, mégiscsak csapattárs. Végül megérkezek, és Luca feje jelenik meg a gondolataim között. ~ Hogy is köszönt a múltkor? Halványan érdes a hangja, és van benne az a fura rezonancia. Hmm, nézzük csak. ~ A melodimágia segítségével megpróbálom lemásolni Luca hangját [Imito]. Elvileg ez egész jól megy, de nem vagyok teljesen elégedett az eredménnyel. Hasonlít valamennyire, de nem tökéletes.
- Leonie, azonnal engedd el a bátyámat! Prefektus vagyok, és ha bármi baja lesz a bátyámnak, neked véged! De lehet, hogy így is, te féltékeny kis… - itt abbahagyom a kiabálást, mert nem fogom megalázni a csapattársam, de szerintem ez is elég lesz.
- Keith olyan cuki, hogy tud magára vigyázni – teszem még hozzá, ezt már nem kiabálva, de erősen hisztérikus adalékkal nyomom az ajtónak. Közben majd megpukkadok a nevetéstől, mert nem tudom elképzelni, hogy Leonie bárkit bántana, egyszerűen lehetetlennek tartom. Viszont mókának igen jóféle lesz ez az egész.
Hozzászólásai ebben a témában

Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2014. június 1. 16:28 | Link

Túszdráma

Lelkesen tesz-vesz a helyiségben, és tébolyult módjára magyarázza a Czettner srácnak, mekkora egy zseni, amiért ezt az egész tervet kifundálta. A legkevésbé sem zavarja, hogy túsza egyelőre gyanúsan csendes, pedig már megszabadította a szájpecektől is. Pár perc után azonban odasétál hozzá, ráül a gyerkőcre, és behajol a feje fölé. No, Benjinek majdnem ugyanolyan ködös a tekintete, mint az övé.
-Te jó ég! Csak nem agyalágyultat csináltam belőled? – kissé megrázza a vállait, hátha kap valami reakciót, de csupán a zavart szemek néznek vissza rá. Hát ez remek. Legalább a nyála nem folyik, mert így még el lehet hitetni róla, hogy nincsen semmi baja, csak meg lett félemlítve. Talán…
És akkor meghallja Luca hangját. Vagyis nem az övét, de túl kevésszer kommunikált eddig a lánnyal ahhoz, hogy felismerje a különbséget, meg aztán túl felspannolt állapotban van ahhoz, hogy ilyen apróságokra figyeljen. A vad öröm, hogy elérni látszik célját, hullámokban tör rá, és diadalittas kiáltás közepette felpattan túszáról.
-Látod! Eljött! – hisztérikus nevetése azonban csakhamar átcsap döbbenetbe, ahogy felfogja a fenyegetést. Hogy mi van? Álljunk már meg egy órás betonozásra! Hiszen itt most csak ő van olyan helyzetben, hogy bármit követelhessen, kérem szépen! Magából kikelve kezd visítani, miközben pálcájával az ajtó felé hadonászik.
-Itt csak az én szavam számít! Nálam van a bátyád! Itt az lesz, amit én mondok! Most én fenyegetek, és nem te, úgyhogy azonnal hagyd abba! – már majdhogynem a haját tépi a nagy hisztériában. Jajj, ez nem pont úgy alakul, ahogyan eltervezte.
-Mondd meg neki! Mondd meg neki, hogy tegye, amit mondok! – Visítozik Benjinek magából teljesen kikelve, miközben egy pálcahadonászással véletlenül felrobbant némi kacatot a polcon, aminek az aljához szerencsétlen áldozata van kikötözve. Vörös törpénknek azonban fel sem tűnnek ezek az aprócska afférok, tovább üvöltözik, mintha az agyát kispadra ültették volna.
-Ígérd meg, hogy békén hagyod Keith-t, különben a bátyádat beletöltöm ezekbe a fiolákba! – odarohan az egyik polchoz, és lekap róla egy doboznyi üres üvegcsét, majd jól megrázza őket, hogy odakint is lehessen hallani. Bár maga is rájön, hogy ez így valószínűleg nem működik, úgyhogy ismét rávetődik kábult Benji mellkasára, és meglóbálja a feje előtt az említett dobozt.
-Mondd el neki, hogy tényleg vannak nálam üvegcsék! – szól rá követelőzően, majd felpattan, kikap egy fiolát, és úgy nekivágja az ajtó előtti úttorlasznak, hogy az rögvest szét is törik.
-Én nem viccelek! – visítja. De amikor meghallja, hogy odakintről Lucabell épp a barátját dicsérgeti, földhöz vágja az egész dobozkát a tartalmával együtt.
-Te nem is ismered őt! – üvöltözik, miközben pálcáját újra használatba helyezi, és ismét azzal kezd hadonászni, veszélyeztetve ezzel túsza testi épségét. – Ő az én legjobb barátom, és nekem kell rá vigyáznom! Te pedig gonosz módon el akarod venni tőlem! Biztosan meg is igézted őt, hogy jobban szeressen nálam, te boszorka! – az ajtóhoz rohan, és elkezdi püfölni azt.
-Keef az én legjobb barátom, és soha többé nem állhatsz vele szóba! Ne is mondj szépeket róla! Vagyis mondhatsz, mert az biztos jól esik neki, de nem! Hogy merészelsz udvarolni a legjobb barátomnak? – Helló, gyógyszerek! Valahova nagyon messzire gurultatok. – Add a szavad, ééés… és, és, és… megszeghetetlen esküt kell tenned, különben többé nem kapod vissza a testvéredet! Éééés… mindjárt meg is kínzom, ha nem mész bele! Mi is az az átok? – ködös agyában hol feltűnnek, hol elmerülnek az információk. Az pedig egy cseppet sem zavarja, hogy ennél bolondabb szövegelést még talán sosem produkált életében.
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2014. június 2. 15:00 | Link

Túszosdi

A sírás kerülget, de jó értelemben. Sőt, a legjobb értelemben. Végre egy kicsit visszaadhatok Lencsikének abból, amit velem művel „szeretetből”. Jó, ez most szimpla bunkóság, de sajnálom, élvezem. Ami viszont ledöbbent, hogy valóban túszul ejtette a srácot, mert máris kiabál neki. De akkor sem lesz képes bántani, hiszen nem egy pár Keith-tel Leonie, legalábbis… nem, tutira nem, mert az nagyon meglátszana hiperkirálynőn. Bár tény, hogy ragaszkodó, de nem láttam még őket annyira ellenni, hmm, de lehet, hogy tévedek. Ki tudja, hogy náluk mi a normális, vagy a járás, mert Keith sem százas szerintem, bár ki az? Mindegy.
- Tényleg? Mit fog szólni Keith, ha megtudja, hogy mit művelsz ártatlan emberekkel? – kiabálok vissza, túlságosan is belelovallva magam a szerepbe. Furcsa, hogy tényleg kicsit dühös is lettem rá, mert mit parádézik odabent, mint egy hisztérika. Hallom a hangjában, hogy teljesen kész van, lehet, hogy vigyáznom kellene, hogy miket mondok. Ez jó is lenne, ha nem élvezném az egészet, de ez van. Legalább a melodimágiát is gyakorolom. Közben Leonie igazolja magát Benjinél, ami még jobban meglep, mert nyilvánvaló, hogy itt vagyok. lehet, hogy szólnom kéne Keithnek?
- Ha Keith is szeret téged, nem kellene féltékenykedned, nem gondolod? Nem is érdemel akkor meg, ha… - a megcsal szót már nem merem kimondani, mert félek, hogy elszakadna a cérna a kis vörösnél, amit viszont nem tudom, hogy meg szeretném-e tudni, hogy mi van olyankor. Normálisan sem egész az én mértékemben, meghagyom másnak ennek a kipróbálását. De ekkor valami elszakadhat Leonieban, ami megrémiszt.
- Merlin segíts! – nyögöm magam elé, és az államat próbálom összekaparni a földről, miközben hátrébb lépek az ajtótól.
- Ez meghibbant, teljesen – folytatom a halk véleménynyilvánítást magam elé, nem hiszem, hogy bármit is hallana belőle a lány. Viszont ez pont elég, hogy kétségbeessek, mert gőzöm sincs, hogy mit fog tenni. Milyen eszetlen most, tényleg csinál valami baromságot, és azt én sem akarom. Ha tudom, hogy ez van, nem szórakozom vele. A fenébe, még a végén bűntudatom lesz!
Meglátok egy eridonos gólyát, nincs más választásom. A kis szőke fiú, könyveket szorítva a mellkasához sétál az Eridon torony felé, az én irányomba. Gyorsan elé sietek, és fél-Luca hangomon leszólítom.
- Szia! Segíts nekem, jó?! Fel kell menned a padlástérbe, ott lesz Keith. Szólj neki, hogy azonnal jöjjön a szertárakhoz, Leonie-s ügy. Jövök neked egyel cserébe, oké? De ha nem teszed meg, neked annyi! Siess! Ja, ha nincs a padlástérben, kérdezősködj, merre lehet, életbevágó az ügy. Nem baj, ha szaladsz! – villantom meg a szemeimet, mire a fiúcska egy rövid „oooké” eldadogása után elrohan a megbeszélt irányba. Addig viszont le kéne hűtenem a vörös törpénket, mielőtt kárt tesz Benjiben, vagy akár önmagában.
- Helló, ott vagy még? Kérlek, ne bántsd őt! Súlyos beteg, lehet, hogy fertőző… Tényleg – próbálok a szívére hatni, mert az legalább nagy van neki. Magamban pedig a varázslatokat kezdem számba venni, hogy mivel tudnék bejutni, ha Keith nem ér ide. De az biztos, hogy ha bejutok Leoniehoz lesz egy-két szavam. Vajon mit tehetett a sráccal? Inkább bele sem merek gondolni, a törpicsek hangja nagyon ijesztő!
Hozzászólásai ebben a témában

Keith Coltrane
Független varázsló, Ördög ügyvédje, Staff, Programszervező


padláslakó
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2014. június 4. 01:15 | Link

Lencsi, Gryllus, Ben

Mestermű. Fűszeres ízvilág. A bors, petrezselyem, babérlevél, vöröshagyma, paprika, oregánó, rozmaring és az olaj szédítő, izgalmas keveréke. Pulyka és csirkemell apróra vágva, kellemesen pirosra sütve. Lágyan vágható, puha fehérhús. Mmmmmm...Paradicsomos, salátás, hagymás, mozzarellás, ananászos, uborkás saláta. Tzaziki. Ahw. Ropogós sültkrumpli és piták. Ahwmmmhhmmm.
Gyros házilag.
A gyrosnak hagyománya van, a gyros bármikor jó. Ínycsiklandó. Gondos, gyors elkészítéséhez Keith még a festékes kezeit is megmossa, és az adagok összeállításához még a haját is hátratúrja, olyannyira nagyon, de nagyon koncentrál a tökéletes kivitelezésre. Sütés közben rak még hozzá egy kis borsot, a krumplihoz kis sót. Az olaj oliva, extraszűz.
Sokat csinál, mert Leonie mindig megpróbálja megenni az ő részét is, aminek a vége rendszerint, hogy mozdulni se tud, olyannyira teletömi magát, de persze másnak is ígérte, hogy hagy az eridonos konyhában (amit már Leonie remélhetőleg a saját maga teletömése után lát meg, különben nagy a valószínűsége, hogy azt is eltünteti). Persze ő és az ő elsőként elkészített extrahúsos gyrosa leginkább édes magányra vágyik; ez az az öt perc, mikor Keith maradéktalanul kiélvezheti gasztronómiai remekelését, mikor magának nyammogva és nyummogva megveregetheti a vállát, kezdetben izgatottan nekiesve, jó alaposan megrágva, néha aprólékosan szétszedve a darabokat, hogy egészben s külön-külön is élvezhesse őket, a tökéletes boldogságban úszva teletömött pofazacskókkal, hogy a végén már nyögni-nyelni nem tudván hátradőlhessen valami puha fűben, amikor már csak a tzazikibe mártogatott hüvelykujját nyalogatja boldogan...De szörnyű sors, ezt kiélvezni mégsem tudja teljesen, mert a réten, mikor már épp az utolsó szakaszba ér, mennyországába idegen tolakszik; egy Zénó névre hallgató kis elsős.
Zénó, miután nagy sietve előadta zavaros történetét valami szertárról, egy erőszakos barna hajú negyedikesről, Leonie-ról meg arról, hogyan követte Keith nyomát egészen idáig az Eridonból, ahol azt mondták, hogy épp most lépett le valami irdatlan nagy tányérral, boldog gyermeki mosollyal, gyorsan közli is Keith-szel, hogy többé nem vállalkozik küldönci feladatokra - nem neki való furcsa utasításokat vinni mindenféle furcsa szerzeteknek.

Keith igen nagy s saját véleménye szerint díjat érdemlő erőfeszítéseket tesz, hogy lerángassa szellemét és gyomrát az imént megnyíló végeláthatatlan gyrosparadicsomból, de mindezt csak azért teszi, mert Zénó viszonylag a történet elején kiejtette Leonie nevét. Leonie ügyei, annak ellenére, hogy már számtalanszor, megszámlálhatatlanul sokszor meggátolták őt a gyros-katarzis elérésben, mindig elsődleges figyelemben részesülnek; természetes, hogy most se halogatja az indulást, s eszébe se jut, hogy esetleg Sárkánytanon lenne a helye.  Tanul ő egyáltalán olyat? Itt van egyáltalán az iskolában? Az épület most csak a Szertárból áll, ahol a vörös lobonc randalírozik.
Biztos megint megpróbálta gyeppé változtatni a köveket és minden csupa sár meg kosz lett, és el kell játszanunk, hogy ő a prefektus, én meg utána viszem a jelvényét. Gondolja ímhol Keith naivan, de nézzük el neki; tele a hasa.

- Annabell, szia! - Közli jó hangosan már a folyosó közepén - kicsi rá az esély, hogy Leonie a szertárból pontosan meghallotta mit kiáltott, de talán megismerte a hangját, Keith pedig éppen nagyon vigyorog festékes haját menet közben újra összeborzolva, mert Gryllus-al, hiába évfolyamtársa, ezidáig nem beszélt sokat, s most úgy néz ki, végre lehetősége adódik.
- Mi a helyzet? Épp tegnap beszélgettem pár szót rólad a nővéreddel, valami olyasmit mondott, hogy sehogy se tud téged rávenni valami esszé megírására...Zénó rólad beszélt, amikor az agresszív barnát emlegette? Tudsz valamit Leonie-ről? - Milyen ártatlanul, nyugodtan mosolyog...milyen ártatlanul, nyugodtan nyúl a kilincshez...
- Miért van zárva a szertár?
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2014. június 4. 22:35 | Link

boldogságban (T)úszkálva

Annabell azt hiszi, ez a szituáció mókás, és Leonie csupán viccből cselekszik - képtelen lenne bántani ártatlan áldozatát. A helyében talán mindenki ugyanilyen naivan vélekedne a kis törpintyóról, de az a nagy helyzet, hogy vöröskénk be van kattanva. Súlyosan. Sosem fékezte magát túlzottan, legfőképpen azért, mert a belőle áradó világszeretetnek nincs miért gátat vetnie, csakhogy most igen szélsőséges és viharos érzelmek dúlnak kicsi lelkében, amivel jobb óvatosan bánni. A józan észt messzebbre dobta magától, mint ameddig a fedett pályás távolba nézés világbajnoka ellát.
-Ő nem ártatlan! – pálcájára csavarja éppen a haját, miközben fel-alá rohangászik az ajtó és Ben között.
-A bátyád, úgyhogy neki kellett volna téged jó modorra tanítani! – mert az nyilván nem vall jó modorra, ha valaki kisajátítja mások legjobb barátját. Sőt, nagyon is önző dolog! Önzőbb, mint amit most Leonie művel. Hümm… oké, annál talán mégsem.
-Keef meg fogja érteni, hogy ez szükséges! Én csak segítek neki megszabadulni a rossz befolyásodtól! – még maga sem hiszi el, amit mond, így hangja fokozatosan elhalkul a mondat végére. Odasétál Benjihez, és lepillog a kába srácra. Szükséges ez? Akár dönthetne úgy is, hogy ezentúl másokkal barátkozik, és Lucáékat békében hagyja. Akár dönthetne úgy is, hogy…
-Igaza lehet a húgodnak – ismét rátelepszik Benji mellkasára, hogy rendesen az arcába tudjon bámulni vadul villogó tekintetével. Kócos haja a srác fejecskéjét söprögeti, mint afféle jó kis háziasszony. Arcán komoly töprengés ül, s ha Lucabell elég hangosan beszélne, valószínűleg akkor sem hallaná szavait. Új terv körvonalazódik a távolban, s már tapogatózik a távcsöve után, hogy jobban rálásson.
-Tudod mit, Benjámin? Talán Keith nem is szeret eléggé. Ha olyan legjobb barátja lennék, mint nekem ő, akkor engem vinne járőrözni Luca helyett, és akkor a múltkor nekem adta volna a sárgadinnyés süteményének a héját, és nem Lucának. Igaz, hogy nem szeretem… - megvonogatja a vállát, és testsúlyát kissé leveszi a srácról, miközben bárgyún belevigyorog az arcába.
-…de akkor is nekem kellett volna adnia. Szóóóval… arra jutottam… mert rájöttem ám az igazságra! Szóval ezentúl te leszel a legjobb barátom! – őrült kacaj közepette ráhasal a fiúcskára, és megpróbálja átölelni. A művelet egészen nehézkes, és az érzéssel sincs makulátlanul megelégedve. Nem az igazi. De működnie kell, mert ha Keef eztán a Czettner lány legjobb pajtása lesz, akkor törpénk sem maradhat le, és be kell szereznie egy Czettner fiút magának. Az egyetlent.
-Örülsz neki, hogy ezek után már mindig együtt fogunk kalandozni? – nevetgélve lekászálódik az úriemberről, s már éppen elindulna az ajtó felé, hogy közölje a jó hírt Lucával, mikor meghallja Keef hangját. Azt nem érti, mit mond, mert agyában lekapcsolnak a villanyok egy pillanatra. Gyomra olyan toe-loopot ugrik, hogy egy pillanatra szinte kinéz belőle a reggelije.
-Keiiiith! – üvölti el magát, s haragja egy szempillantás alatt újra fellobban.
-Teeeee! – visítja a haját tépve. – Azt mondtam, nem hívhatod ide Keefet! Ő nem lehet itt! – szavainak nyomatékot adva egy intéssel felrobbant egy újabb dobozt, s kissé sem figyel rá, hogy lángra kapott egy kisebb tócsányi furcsa bájitalmaradvány.
-Ezért most elbúcsúzhatsz a bátyádtól! Esküszöm, hogy... hogy soha többé nem kapod vissza! Itt fogunk élni ezután! Csak mi ketten! - rikácsol bolond módjára.
-És veled sem beszélek soha többet, Keef! Már nem vagy a barátom többé! - egy nagyobb hangzavar jelzi, hogy az ajtót eltorlaszoló padok közül az egyiket sikerült egy intéssel széttörnie.
-Ezután már Benji a pajtásom! Te gonosz vagy és szívtelen! És Lucát jobban szereted nálam! És neki adtad a sárgadinnyés süteményed héját! Ésésés...! - hatalmasat sikít, agya kezdi ledobni az ékszíjat. Azt viszont nem volna hátrány észrevennie, hogy az imént sikerült begyújtania egy polcot.
-Keeeef! Te nem lehetsz itt! Benji az én új barátom! Sokkal viccesebb nálad, és érdekesebb! Ésésés... biztos sokkal szebben is fest nálad! Most már csak vele fogok festeni, és veled soha többé! Te meg menj csak Lucához!
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2014. június 6. 19:31 | Link

Túszizé Rolleyes

Köpni-nyelni nem tudok, mert most már biztos vagyok benne, hogy Leonie Rohr hivatalosan is megzakkant. Tízből nyolc orvos is ezt mondaná rá, plusz én. Jobb, ha inkább nem válaszolgatok neki, különben tényleg kifordul a haja a helyéről és nyakkendőt köt belőle a törpicsek. Ami jobban zavar, hogy kezd bűntudatom lenni, hogy felhergeltem őt, pedig csak mókázni akartam egy kicsit. Nagyon nem jött össze, ilyennek nem láttam még a kis energiabombát, pedig bárki elhiheti, hogy sok mindennek láttam már, de ennyire begolyózottnak nem.
Aztán csak azt hallom már, hogy lecseréli Keith-et erre a srácra. Mi van? Ez abszurd, mert tökéletesen tudatában vagyok annak, hogy Leonie és Keith szerelmesek egymásba. Már csak nekik kellene rájönniük arról is, hogy hogyan néznek rájuk az emberek, amikor együtt… hogy is szokták mondani? Mókázak.
Közben mákom van, jön egy eridonos gólya, akit elszalajtok Keithért. Most hirtelen nem is tudnék úgysem semmit mondani, hátha a fiú jelenléte lehiggasztja. De az is lehet, hogy ezzel tesz egy lapáttal a tűzre, ezt sosem lehet tudni, de nincs jobb ötletem. Végül megérkezik Keith, aki nagyon kedvesen köszönt, és összevissza hadovál valami Zénóról.
- Helló! Jó, hogy jöttél – hoppsz, még mindig Luca hangom van, de ez van, most már mindegy. Fintorgok egyet, amikor Tildát emlegeti, közben pedig feldolgozom, hogy Zénó a kis elsős, akit érte küldtem. Megpróbál bemenni, de Leonie nem nyitotta ki az ajtót azóta sem.
- Bent van a barátnőd és túszul ejtette Luca tesóját… hmm… miattad?! – vonom meg a vállam, miközben Leonie belekezd az újabb tébolyult mondandójába. Közben csettintek egyet és eleresztem az ál-Luca hangot, és immár a sajátomon szólalok meg. Egész jó kis gyakorlás volt a magam részéről, az más kérdés, hogy én is tettem egy lapáttal a tűzre. Leonie reakcióját látva ez már két lapát, az amúgy is nyolc méteres lángokra dobálva.
- Bocs, de be kell mennünk! – nézek Keithre majd kirobbantom a zárat a helyéről.
- Bombarda! – kiáltom, és remélem, hogy Leonie nem volt a közelben, mert a varázslat túl jó lett és félig berobbant az ajtó, a másik fele szanaszét repült.
- A fenébe – döbbenek le, és földbe gyökerezett lábbal állok a porfelhőben úszó bejárat előtt, immár nagyon idegesen.
Utoljára módosította:Gryllus Annabell, 2014. június 6. 19:49
Hozzászólásai ebben a témában

Keith Coltrane
Független varázsló, Ördög ügyvédje, Staff, Programszervező


padláslakó
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2014. július 1. 23:09 | Link

Annabell, Lencsi, Benjamin

Azonnal gyorsabban kezd verni a szíve, mikor meghallja Leonie féktelen ordibálását, de az ajtó ezután se akar engedni, hiába ráncigálja holmi pótcselekvésként; fél füllel hallgatja a rágalmakat, miközben már az ajtó túloldaláról elkezd átragadni rá a barátja feszültsége.
- NEM IS SZERETED A SÁRGADINNYÉS SÜTEMÉNY HÉJÁT! - Kiáltja, miközben bent hatalmas reccsenések, roppanások és puffanások jelzik lakótársa útját. Luca nevére prüszköl egyet, jelezve, mennyire idejétmúlt téma került le újra a polcról, de leginkább most az idegesíti, hogy az ajtó makacsul tartja magát. Azt teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy minden jel szerint van még valaki az elbarikádozott szertárban, de hiszen ez nem is fontos a sok szörnyűség mellett, amit Leonie kiordibál az ajtón, mert azok visszhangzanak a fejében, nem az, hogy túszul ejtett valakit.
- Leonie! - Azért ebben a panaszos felszólalásban se lehet figyelmen kívül hagyni Keith hangjából sugárzó sértettséget. Szóval Ben szebben fest nála?
- Micsoda, mit beszélsz?- Olyan hévvel fordul oda Annabellhez, mintha teljesen elfelejtette volna a lány jelenlétét - talán így is van. Egy pillanatig összehúzott szemöldökkel, morcogva veszi tudomásul a helyzetet, ami csak most vált teljesen világossá a számára, majd anélkül, hogy bármin alaposabban elgondolkozna azon kívül, hogy Leonie mással akar lakni, azonnal félreáll a robbantási kísérlet útjából. Közben azért ő is előveszi a pálcáját és hátrakeni az arcába hulló szőke tincseket.
Az ajtó teljesen és tökéletesen szétrobban, még Keith-nek is le kell guggolnia, hogy ne csapódjon frontálisan az arcába egy darab. Aztán meg se várva Annabellt elfut mellette, be egyenesen a portól átláthatatlanná vált szertárba - csak a két növekvő tüzet látja, meg Ben ájult alakjának a körvonalát maga előtt. Ben állapota hidegen hagyja. A tűz is.
- Láttam, hogy tegnap odaadtad egy navines fiúnak áfonyát, pedig tudod, hogy imádom! Jól vagy? - Gyorsan felállította magában a fontossági sorrendet. Mindazonáltal a kérdést már olyan kedvesen és aggódva mondja, főleg a méltán felháborító áfonya-ügy kontrasztjában, hogy az már zavarba ejtő.
- Leonie, normális vagy te? - Kérdezi csevegő hangon, önkéntelenül bujkáló kis mosollyal, miközben ide-oda forgolódik, keresve barátja alakját, és mivel már ismeri őt, a pálcáját is készenlétben tartja, hátha a későbbiekben szükségesnek tűnhet majd egy pajzsbűbáj magára, Annabellre (ami külön bonyodalom, hogy ő nem Luca), vagy Leonie-ra magára. A lány egészségi állapotának kérdése egy pillanatra félresöpörte benne a sértettségét, ami a felé irányuló bizalmatlanságból fakad (meg abból, hogy Leonie szerint van, akivel jobban érezné magát), de azért senki nem mondaná el róla, hogy most már kész békésen és ésszel kezelni a helyzetet. Felfordulás, káosz körülöttük, meg bennük is.
- Ha akarod, add csak vissza az összes képet, majd úgyis készítenek neked másikat! Ben biztos a palacsintát is jobban csinálja! És mondd el neki a jelszót, csak azért, mert Luca nekem elárulta a navineset, mikor megrajzoltuk a cikesz-mintát a tetoválására! Miért kellett leütnöd, miért nem szöktetek el valahová?!
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2014. július 2. 13:58 | Link

Szertelentár

~Keith. Itt van. Keith! Az nem lehet! Luca átvert. Ezt még meg fogja keserülni! Meg! Keith itt van! Hogy teheti ezt velem?! Keith! Hazudott. Nem is, mert mind a ketten hazudtak! Mind a kettőjüket gyűlölöm! Rajtam nevetnek. Igen! Nem. De! Luca egyből őt hívta: a legjobb barátomat! Áruló! Vajon Benjámin él még? Luca nem érdemli meg. Pedig él, és csöndes. Miért nem helyesel? Ő is ugyanúgy akarja, hogy a legjobb barátja legyek, de csak néz bután! Majd Keith milyen bután fog nézni, ha rájön, hogy soha többé ölelem meg! Soha! Soha? Gyűlölöm! Átvert. Azt hazudja, én vagyok a legjobb barátja. Nem is! Luca az! Mert ő olyan szép! És cuki is! Meg vicces. Oké, Keefnek igaza van, mert Luca tényleg nagyon jó legjobb barát alapanyag. Lehetne akár az enyém is. Gyűlölöm!~

Hátsójára huppan a robbanás következtében, mert váratlanul telibe találja egy szék lába. Nagyot nyög a bal kezét ért ütéstől, és zavartan pislog fel a porfelhőbe. Ha nem tudná, hogy Keith és Luca érkezett, azt hinné, katonák jöttek E. T.-ért. Run, E. T.! Run! De csakhamar meghallja barátja rágalmazó kijelentését, és kénytelen dühösen villogó szemekkel felpattanni a földről. Bárcsak lenne nála egy tehén! Most úgy a szőkeség fejére ejtené, hogy csak, na! Ha ezen túllesznek, feltalál egy varázslatot, amivel teheneket lehet pottyantani mások fejére, és meggazdagszik belőle.
Viszont egyelőre jóval nagyobb problémája, hogy mihez kezdjen legjobb pajtásával, aki szépen lassan előtünedezik a porfelhőből. A látvány maga a csoda, s Leonie úgy zihál mellé, mint egy kéttonnás ember, ha eljáratják vele a kacsatáncot.
-Noooormááális? – Margit! Miközben vélhetően Keith alakja felé masírozik, útközben felkapdos mindent, ami a keze ügyébe kerül, és megpróbálja hozzávágni a fiúcskához. Nem hiába nem lett hajtó, roppant bénán dob, így a legtöbb törött fadarabka valószínűleg elsuhan Keefli mellett.
-Luca nem normális, hogy idehívott téged! Megmondtam neki, hogy ne tegye, különben sosem látja viszont a testvérét! Hát most látja, az igaz, de már nem sokáig! – Belluca felé pislog, és nem kicsit esik le az álla, hogy hát… akárhogy is nézi a kavargó poron át, ez itt bizony nem az a lány, akire ő gondolt. Sőt! Grillhusit kifejezetten kedveli… /-te. Eddig.
-Te mit keresel itt? – visítja magából kikelve, miközben egy óvatlan mozdulattal a lány felé suhint pálcájával, s tőle alig egy félméternyire újabb polc kap lángra.
-Te hazudtááál! – kiállt fel elkeseredetten. Szép. Mindenki hazudik neki. Hát ezt érdemli? Hiszen vörös törpénk maga a megtestesült ártatlanság. Egy legyet sem volna képes bántani, s most mégis vele bánnak galádul.
-Nem is vagy Luca! Őő… Ő NINCS IS ITT? – üvölti őrült módjára. Mi a csípősszószos kebabnak fáradozott annyit, ha az egyetlen célszemély még csak ide sem dugta az orrát? Igazán kis puffancs módjára viselkedik egészen addig, míg Kíí bele nem rúg. Igazán Chuck Norrisos pörgő rúgást mutat be, amitől kis törpénk egészen hátratántorodik. A legkevésbé sem érdekli, hogy ő maga kezdte a sértegetést, a rágalmazást és a csúnya-csúnya viselkedést, most mégis úgy érzi, mintha a fiúcska felnyitotta volna a koponyáját, és még csak helyi érzéstelenítést sem kapott, mielőtt eltávolították az agyát.
-Te… Te… - nyögi, mert egyelőre nem tud mit reagálni a hallottakra. Még ködös tekintetéből is le lehet szűrni, hogy a tetoválásra vonatkozó infó nagyon betalált.
-Nem szeretlek már! Soha többé nem birizgálom a lábujjaidat – jelenti be csalódottságtól csöpögő hangon, majd hátat fordít a kettősnek, és odasétál Benjihez, hogy ismét a mellkasára telepedjen. Vagyis inkább ráfekszik, és – már amennyire ez lehetséges – átöleli.
-Te vagy az én egyetlen barátom – mondja neki, miközben megtámaszkodik a feje mellett, és egy puszit nyom a kábult srác orrára vörös hajfüggönye takarásában, majd ismét a fiúcskához simul. Messze nem olyan kielégítő érzés, mintha Keith-t ölelgetné, de ez is valami. Apropó, Keef! Még mindig itt van?
-Mit keresel még itt? – pattan fel ismét dühösen, s az egyre jobban lobogó tüzek fényében ráirányítja a pálcáját. – És Te? – Fordul Grillhús felé. S a felismerés újabb hidegzuhanyként éri. – Rá vársz, igaz? Te is jobb barátja lettél, mint én! – kiabálja az arcába az őrület határát rég túllépve. Talán kezdi elvetni a sulykot. Némiképp.
-Hát már Te is! El akarod venni a legjobb barátomat! Vagy már sikerült is! Szívtelen és gonosz lelkek vagytok mind!
-Percipius! – Hangzik hirtelen a varázslat Keef felé. Itt az ideje, hogy a fiúcska átérezze a káoszt, ami vörös törpénkben dúl éppenséggel... ha egyáltalán sikerül eltalálnia őt.
Hozzászólásai ebben a témában

Keith Coltrane
Független varázsló, Ördög ügyvédje, Staff, Programszervező


padláslakó
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Kontroll nélkül
Írta: 2014. július 3. 00:55
| Link

Leonie, Annabell, Ben

Nem lép hátra, mikor Leonie elindul felé a maga "most ezekkel a fadarabokkal elvágom a torkod" stílusában, de azért félrehajol, ha véletlenül túl közel repül el mellette néhány holmi. És mi mást tehetne, ha nem védekezne, ha máshogy nem, hát szavakkal, hiszen ha Leonie ilyen ideges, ő is ritkán tudja megőrizni a hidegvérét - mindenesetre pajtija következő mozdulatát igazán övön aluli ütésnek érzi, látványosan le is fagy egy pillanatra, mikor ő a vörös haj takarásában valahová, nem tudni hová, puszit ad Bennek. Ezek után Keith részéről akár bent is éghetnek a szertárban, ami egyébként egyre lehetségesebb kimenetelnek tűnik; körülöttük, mögöttük a régi faládák és pergamenek úgy terjesztik a tüzet egymás között, mint a diákok a pletykát, ha megtudják, hogy egy tanár kikezdett egy diákkal.
- Nem lehet ő az egyetlen barátod! - Közli -kiáltja- feldúltan, miközben hátat fordít Leonie-nak és tesz néhány lépést előre. Közben megszokásból, ösztönből lendít egyet pálcás karjával, ledöntve ezzel az Annabell mellett álló polcot is, de mikor újra szembefordul a többiekkel, már leereszti a karját - mint utóbb kiderül, botor módon. Leonie bűbája telibe kapja a mellkasát, aminek erejétől Keith nekilökődik egy polcnak - és ezzel egy időben indul el valami furcsa, idegen szél, vagy talán energiahullám a többiek felé, felkavarva a port, a szőrt a hátukon, tovább gerjesztve a tüzet, mely most már néhol tényleg ijesztő magasságokba csap, és eloltva azt a picike hagyományos lámpát, ami eddig a fejük felett himbálózott, mint s józanság utolsó támaszpontja. Hogy ezután pontosan mi történik, arról Keith-nek fogalma sincs, talán mert most minden valahogy belőle fakad; ő jó ideig nem érzékel mást, csak azt a feldolgozhatatlan mennyiségű zavaros, egymásnak tökéletesen ellentmondó érzelmet, amit Leonie átültetett belé, és amit nem hogy különválasztani, de megnevezni se tudna igazán - még gondolkodni sincs rá ideje, a lelkébe helyezett tökéletes káosz átveszi felette az irányítást.
Egy ideig még talpon van, fejét fogva előretántorog néhány lépést, nehéz lenne leírni, milyen az, ha az embernek úgy túlcsordul a lelke, hogy aztán attól robban szét. Jól láthatóan remeg az egész fiú, utoljára még azt gondolja, hogy ebből nagy baj lesz, és ez a gondolat mindenre jó, csak arra nem, hogy megnyugodjon tőle. Jobb híján kiáltana egyet, kérdésnek szánva, de csak egy polcsor dől magába minden magyarázat nélkül. Mikor felemeli a kezét, hogy megtámaszkodjon a mellette sejtett falban, egy csapat régi könyv, játék és órai eszköz emelkedik a magasba vele a régi dobozokból kigurulva, amik aztán keringőzni kezdenek, míg valamennyien bele nem zuhannak a tűzbe.  
- Akkor se lehet Ben! - Eztán a hörgés és a morgás furcsa keverékét hallatja, mire megreccsen valami ismeretlen dolog a falban. Csövek?
Keith nincs jelen, de szédül, fáj, fáj, fáj a feje, hiába próbálna ránézni a többiekre, ők is látják a ködös tekintetéből, hogy maximum foltokat lát.  
Harag, düh, szeretet. Harag önmaga felé, harag Leonie-ra, mindenkire, tehetetlen düh, szeretet, melyet nem lehet kezelni. Elrepül előttük egy szekrény, elzárja a kijáratot.
- Kell, kell! - Hadarja mindenféle artikuláció nélkül, homlokkal a falnak dőlve tűri a testét beterítő zsibbadást, miközben ágyútüzelésként elindul egy doboznyi bájitalos fiola feléjük; eltalálnak mindenkit, mindent, és ahol célt érnek, ott felrobbannak, valami fájdalmas, savas kis löttyöt eresztve magukból.
Félelem, féltékenység, magány. Félelem az emberektől, az emberek nélküliségtől, féltékeny a jobbakra, a magány összenyom.
Szépen egyenletesen feltörik alattuk a padló, végig, miközben Leonie furcsa dolgot tapasztal; olyan, mintha egy láthatatlan ember túrna bele a hajába, és emelné fel azt a levegőbe, majd tépni, húzni kezdené azt - persze ez még mindig jobb, mint Ben helyzete, aki bármerre is fordulna, mindig azt látja, hogy valami kemény tárgy igyekszik fejbe vágni - közben Keith is mintha akaratlanul lengetné a karjait ide-oda, groteszk és ijesztő módon hol hosszabb, hol rövidebb hajjal, hol sima, hol borostás arccal.
- Csak a tökéletes. - Közli rekedten a nagyvilággal, aztán hátát a hideg falnak döntve, melyről egyszerre az egész szobában kezd omlani a vakolat, egyszerűen lerogy a földre, mintha az összes életet kifelé kezdené pumpálni, izzik körülötte a levegő, arcáról meg csorog a lázas veríték, meg a könny. Annabell ruhája elszakad, a játékok felettük ütemesen verni kezdik magukat a falba, furcsa alapritmust adva a tűz ropogásának.
- Báhh...- Tesz egy olyan mozdulatot, mintha hányni készülne, ám végül csak négykézláb ereszkedik és magához reptet egy széthasított kartont, meg egy festéket, isten tudja melyik eldugott polcról, majd pacsmagolni kezd a lapon - Leonie ehhez hasonlót láthatott már, mikor alvajáró módjára felkelt éjszaka, de most képtelen kifejezni bármilyen összefüggő gondolatot egyrészt, mert vadul remeg a keze, másrészt pedig, mert nincs benne egy konkrét vezető érzés, ami támasza lehetne, így csak összekeni magát, s bármily meglepő, ahol ő összekeni magát, ott lesz festékes a tőle méterekre álló Leonie is.
Hőség van, oxigén nincs, félelem van, a magára hagyott, ketrecbe zárt állaté, de megváltás nincs, mert hülyeség, hülyeség. Újra megreccsen valami a falban.
Hozzászólásai ebben a témában
Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2014. július 3. 23:27 | Link

Túsz(?), nem inkább csak dráma Rolleyes

Amikor elkezdtem a mai napot, nem gondolta, hogy káoszba torkollik. Csak kapkodom a fejem, ide-oda, élvezem, ahogy egy kicsit visszaadhatok Leoninenak az állandó zaklatásáért, amit ő persze „nagylelkű segítség”-ként tart számon, amihez jópofát kéne vágnom. De megjön Keith, talán ő lehűti a 200%-on pörgő vöröst. Nem számítok rá, hogy féltékenységi jelentbe torkollik ajtón keresztül ez az egész, nevetnék is, ha nem látnám Keith arcát, amit kifacsartak citromnak, majd naranccsal rakták tele implantátumként. Végül elegem lesz és berobbantom az ajtót, ami ugyan elsőre jó ötletnek tűnt, de most már nem vagyok olyan biztos benne. Por, meg minden, Keith be, én meg utána. Inkább Bent és magamat féltem, mint őket, nem tudom, hogy ilyen hányszor lehet köztük, de meg vagyok bizonyosodva, hogy ezek szerelmesek, csak nem veszik észre. Mondjuk, annyira nem érdekel, csak a székláb ami elsuhan mellettünk szerencsére, a kis vörösnek ez menti meg popsiját, ha el nem ájultam volna az ütéstől. Végül rájön, hogy én nem Luca vagyok, bár el is mehetett azóta, én meg jöhettem menteni. Nem, ezt talán még ő sem hinné el rólam.
- Küldtél nekem levelet Luca helyett, úgy gondoltam, hogy egy kicsit megtréfállak, arra nem számítottam, hogy hisztirohamot kapsz, és kinyírsz valakit. Ezért vagyok én itt helyette – vonom meg a vállam, miközben Keith és Leonie érzelmi és fizikai csatáját nézem karba tett kézzel. Ez nem sokáig van így, ugyanis látom, hogy felgyulladt valamitől az egyik festmény, a lakói máris menekülőre fogják.
Viszont úgy tűnik Leonie ma nincs formában és tovább hergeli magát, Keith hiába próbál vele kedves lenni, a vörös hajzuhatag tulajdonosa Bent „választja”. Nem hiszem, hogy örül neki, még így ájultan sem, és újabb sértések jönnek mindkettőnknek, ráadásul megspékelve egy kis üldözési mániával. Miközben Keith majdnem rám borít egy szekrényt, a félreugrás után rögtön válaszolok az koholt vádakra.
- Hülye vagy? Nem érdekel a srác. Már bocs, Keith – kérek elnézést Keithre nézve, de tényleg nem esetem. Ezen a téren egészen más dolgaim vannak mostanában, és Leonie „pajtása” messze van ezektől. Viszont kis vörösünknél minden bizonnyal CRC error van, mert átkozódni kezd, ráadásul telibe kapja vele a festőművészt, az átérző bűbájjal.
- Jaj, ne – nyögöm magam elé, és nem véletlenül, kezd a helyzet iszonyatos káoszba és életveszélybe torkollni. Keithnek nem tett jó Leonie érzelmeinek átvétele – mondjuk, egy nyugodt ember szerintem belehalna a túlpörgésbe -, és ügyesen lezárja a kijáratot. ~ Fantasztikus, itt fogunk megégni, ha meg nem fulladunk előbb! Szuper! ~ Röhögnék, ha tényleg mókás lenne a helyzet, de már kínomban sincs kedvem, ki kell találnom valamit. Na, most mi legyen? Ráadásul Keith valamit motyog, és a tüzek megerősödnek, te jó ég! Kezdek félni tőlük, sőt félek, mert meg fognak ölni, ha ez így megy tovább! ~ Gyorsan Annabell, gondolkodj! ~ Először is le kell hűtenem a kedélyeket, majd a tüzeket. De ahhoz először is…
- Petrificus totalus! – küldök kettőt Leoniera, majd Keith is kap. A füsttől nem látom, hogy a vörösünk eldőlt-e, de Keith valahogy kivédte az elsőt, a második mellé ment, a harmadik viszont talált. ~ Marha jól elpárbajozom itt, végül is van időm. ~ Bosszankodom és a szívem egyre hevesebben ver, miközben a füst meg csak nő, és kezd meleg lenni.
- Glacius!  - meg kell fagyasztanom a környéket. Ez pár percig el fog tartani, remélem, hogy kibírjuk, különben annyi. ~ Szia Tilda, nem is voltál olyan rossz testvér! ~ Ha Leoniet nem találtam el, remélem, segít, de azért résen vagyok és fagyasztok, egész kis utat a bejáratig, legalábbis nagyon remélem, hogy jól látok…
- Kifelé, aki tud – mondom idegesen, parancsolóan és összeszorult torokkal, mert tudom, hogy ezért nagyon durván meg fognak büntetni minket… Ha túléljük. A szekrény viszont még ott van a kijárati ajtónál, meg kell szüntetnem valahogy. Nem jó ötlet az újbóli robbantás, inkább…
- Reducto! – a szekrény összemegy a varázslat miatt jó picire, most már elmehetünk mellette. Sajnos a füst és a meleg nem nagyon akar megszűnni, így muszáj vagyok előbb megmenteni a pernahajdereket, pedig szívesen kibotorkálnék fulladozva, csak magamat mentve. Előbb Keithet - mivel ha Leonie magánál van, úgyis őt mentené, és akkor kijön -, aztán a srácot, végül a vöröst, ha szükséges. Szerintem ha túl is élem, a füstmérgezés ragyogó halál lesz.
- Szóljatok valakinek, mielőtt leég a kastély – Kiáltok a kis tömegre mikor kiérünk, ha ezt a köhögős nyöszörgést lehet annak mondani. A ruhám szét van szakadva, füstöl, ahogy a többieké is, szerencsénk van, hogy nem gyulladtunk meg. Hangosan tüsszögök tovább, a füst ugyanis elkezd kifelé dőlni, muszáj vagyok a szertár ajtajából arrébb vonszolni mindenkit, akit tudok. ~ Jaj, Csoki bácsi, most az egyszer de jó lenne, ha itt lennél! ~ Fohászkodom a gyenguszért és mogorva indiánért. Az biztos, hogy ezután el fogok beszélgetni a vörössel, bár gondolom veszett fejsze nyele. Nem gondoltam volna, hogy képes vagyok erre, biztos csak az életem miatt volt ez. Nem volt jó húzás Lucát játszani… Most viszont nagyon jól jönne egy kis oxigén!
Hozzászólásai ebben a témában

Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2014. július 4. 02:31 | Link

A pokol gyöknullás bugyra

Az elburjánzó, súlyos állapotokat tekintve nagy valószínűséggel most, ebben a kis helyiségben teremtődik meg maga Khaosz. Viszont ha valaki sokat járt mitológia órára, tisztában lehet vele, hogy Khaoszból bizony Erósz is megszületik. If you know, what i mean…
Csakhogy ott még nem tartunk. A jelek szerint előbb mind tisztítótűzbe kerülnek, s mindezt csupán azért, mert Leonie egy önző kis dög, aki csak magával tud foglalkozni. Enyhítő körülménynek számíthat, hogy némileg be van kábulva agyilag, de ez csak abban másít a helyzeten, hogy kontroll nélkül mindent megtesz, amit éppen szükségesnek érez felfokozott érzelmi állapotában: a legkevésbé sem érdeklik a következmények. Még a többiek testi-lelki épsége sem, épp elég baja van lelki fogyatékos önmagával. Aztán meg fellép pluszban egy egészen aprócska probléma, miszerint az érzelmi káoszt átülteti legjobb pajtásába. Nagy hiba! Nagyobb, mint Rumpelstiltskinként anyakönyvvezetőhöz menni.
Lábujjától a feje búbjáig átjárja valami feldolgozhatatlan hidegség. Rosszabb, mintha egy szellemen sétált volna át véletlenül. Zavaros tekintetét körbejártatja a tűz által – igen, ez még mindig nem zavarja különösebben - bevilágított helyiségben, s az a bizonyos polc pont a szeme láttára roskad össze. Ijedten ugrik hátra; mi a hét törpe…? Mire feldolgozná az eseményeket, Keef újabb és újabb katasztrófát generál. No, most legalább megtapasztalja a kis huncut, Leonienak milyen kínszenvedés elviselnie saját magát, mióta a szőkeséget öntudatlanul kivette a barát zónából.
Rémülten kapkodja ide-oda a tekintetét Keef és az életveszélyessé váló terep között. Ha nem ropogna olyan vidáman a tűz, illetve nem recsegnének a csövek a falban, talán még kétségbeesett zihálását is lehetne hallani, meg azt a furcsán vijjogó hangot, ami tüdejéből szakad fel, mikor hirtelenjében telibe kapja pár szétrobbanó üvegcse, s tartalma jobb kezére, illetve a nyakára fröccsen. Tehetetlenül visít, miközben hevesen próbálja lesöpörni magáról a fájdalmat. Azonban a helyéről nem mozdul. Tökéletesen meg van zavarodva, nem fogja fel, mi és miért történik körülötte: gondolkodni lehetetlen vállalkozás volna a részéről, így menekülni sem próbál az egyre növekvő hőségből. Hőség! Ugyan már! Kispályás tényező ahhoz képest, hogy törpénk immár a hajánál fogva cibálódik ide-oda, miközben alatta még a padló is kezdi felmondani a szolgálatot. Sosem érzett rettegés kezd elhatalmasodni rajta. Kitágult szemekkel és pupillákkal, mereven bámulja pajtását, aki valami csodálatos, sámánista révületbe száll lassan alá. Bárcsak vele tarthatna, s kijuthatna ebből a pokolból. Zokogva kántálja Keith nevét – tisztára, mint egy szektás szertartás -, Annabell már fel sem tűnik neki, sem a felé küldött varázslatok. Az egyik pont a feje felett suhan el, mikor a hátsójára huppan a haját cibáló láthatatlan kéz fogságából való szabadulás után, a következő pedig a volt padlóba csapódik, pont azután, hogy sikonyálva felpattant onnan. Alakja immár csupa festék, s még mulatna is rajta, ha nem épp megfulladni készülne a tömény füsttől. Mennyivel barátibb volna, ha két ganja arc ücsörögne ekkora füst közepette…
De nem! Grillhusi – ahham, most lesz ideje jól átsülni – hangjára eszmél, amint éppen valami olyasmiről ordibál, hogy takarodjanak innen ki. Nem rossz ötlet! Azonban vöröskénk elméje még mindig nem tiszta, s Keef mozdulatlan alakja szinten tartja pánikrohamát. Üvöltözne ő is, csakhogy a krákogáson kívül semmi nem hagyja el ajkait. Azonban mikor meglátja, hogy Annabell elkezdi Keeflit ráncigálni, ismét elpattan benne valami. Két lépésből ott terem mellettük, és termetéhez képest becsületeset taszít a lányon.
-Ne fogdosd a legjobb barátomat! – kiabálja neki, miközben egészen groteszk, félig guggoló pozícióban próbálja magához szorítani a szőkeség még furcsábban ledermedt testét, hogy megvédje a gonosz és kiéhezett vadmacskáktól. Bent fognak égni; szinte már érezni lehet a megpörkölődött fülszőr szagát.
-Őt én mentem meg! Csak én! Csakis éééén! Az én legjobb pajtásom – igen, tudjuk. „Az enyém, a drágaszágom..”, ha jobban belegondolunk, ez a hely valóban kezd a Végzet Hegyéhez hasonlítani. S Leonie úgy dédelgeti barátocskáját, mintha ő lenne az Egy Gyűrű. Aztán meg úgy húzza őt maga után, mintha egy moai lenne. Annabellt persze nem engedi segíteni, mentse csak meg szépen Benjámint, nehogy a Czettner-klánnál beüssön a Szomorú Vasárnap effektus.
-Megölted Őőőőt! – zokogja Grillhusinak immár a folyosón két köhögés között. – Nem mozduuul! – üvöltözik egyre hangosabban, és úgy kezdi rázni Keefet, hogy minden másodpercben kétszer koccan a fejecskéje szerencsétlennek a padlón. Az nem jut el az agyáig, hogy pálcát használjon az élesztéshez. A szakácssuliban valahogy teljesen más élethelyzetben próbálkoztak ezzel a művelettel. Áhh, talán van más megoldás! Dobpergést kérünk, ugyanis eljött végre Csipkerózsika nagy jelenetének ideje. Szakadtan, félig átsülve, tébolyult állapotban, egy égő szertárral a hátuk mögött, de! Leonie nem lát más kiutat, így a fiúcska fölé hajol, egy fél percig csak pislog rá, majd úúú, igen, igen! Közelít! S végül ajkait hozzáérinti Keeféhez. Hogy ő milyen régóta várt erre pillanatra, a kutya meg a macska mindenit! Bár eddig még csak nem is tudott róla, most mégis örömteli kuncogással egyenesedik fel a gyors, aprócska puszi után, és várja szerelmes csókja hatását. És várja. Még mindig. Azonban az események nem Disney forgatókönyv alapján alakulnak.
-Na! Keljél fel! - szól rá Keefre, s újra elkezdi rázogatni. - Keeeeef! Neked most fel kell ébredned! - nyávog neki értetlenül, s egész lelkét elborítja a csalódottság, aztán már inkább mérgesen ráfogja a pálcáját.
-Trullus! Orchidessis! Alterrum! – próbálkozik mindennel, ami éppen eszébe jut. Mázli, hogy zavarodott elmével, és enyhén fulladozó beszéddel a fele varázslat nem sikerül, mivel vagy tízfélét eldurrogtat, mire rátalál a megfelelőre. Jó reggelt, Herci!
Hozzászólásai ebben a témában

Keith Coltrane
Független varázsló, Ördög ügyvédje, Staff, Programszervező


padláslakó
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2014. július 5. 03:10 | Link

Leonie, Annabell, Ben


Tűz - hatalmas füst, légszomj. Villanások, sikolyok. Kántálják a nevét...Leonie itt van. Valaki eltalálja - aztán kiszáll belőle az átok, Keith pedig megint csak Keith, egy meglehetősen meghökkent Keith, térdelve, félig a föld felé hajolva, egy olyan helyzetben, amiben az ember sok mindent szeretne, csak megfagyni és mozdulatlanul tűrni mi lesz, éppen nem. Az átok megszűnése persze azt is jelenti, hogy az utolsó polc nem omlik magába, hogy a csövek abbahagyják a recsegést, hogy a padló se törik tovább s hogy az összes játék, óra, eszköz, mely eddig a fejük felett lebegett, most rájuk esik. Most, hogy magánál van, nem azt jelenti, hogy ura lenne varázserejének, de lényegesen könnyebb mindenkinek a létezés, hogy átokmentes lett. Kiáltaná Leonie nevét, hogy hol van, menjen el, de még most se tud megszólalni, aztán erőszakos rántást érez - a háta mögé nézni nem tud - ordítást hall, majd bukkan fel, hogy megölelje, megnyugtató.  
Kiérve a hurcolás után - ami nem egy horzsolást és vágást okoz sóbálvánnyá merevedett térdén - a többiekkel ellentétben neki továbbra is fennáll egy lényegi probléma; nem tud köhögni, pedig a tüdejét ő is jócskán teleszívta füsttel. Így hát csak tehetetlenül próbálja szétfeszíteni Annabell varázslatát, míg a lány segítségért kiáltozik, Leonie pedig előtte tipródik. A szenvedést azután a barátja váratlan, meghökkentő, lehengerlő, újszerű, meseszerű, értelmetlen, örömteli, régen várt, meg valahogy mégis természetes gesztusa szakítja meg - ám a gyors szájpuszit Keith kénytelen ugyanolyan fapofával tűrni, mint eddig minden mást, habár szíve szerint elkerekedett szemmel dobna egy hátast itt a földön térdelve. Ezek után egyáltalán nem hibáztatja Leonie-t, amiért türelmét vesztve egy kissé agresszívabb megoldást talál, de hiába próbálja telepatikusan a tudtára adni, hogy a ráncigálásból maximum esés és agyrázkódás lesz, kitágult szemű pajtija (most már feltűnik neki) csak nagy sokára találja meg a megoldást. Keith addigra már jócskán tele van szórva virággal, és valószínűleg roppant könnyű fogást találni rajta (mármint ugye a ruháján, a markolássegítő bűbáj miatt), míg végre esélye nyílik a szabad mozgásra. Vajon mi más lehetne az első dolog, amit tesz most, hogy Leonie megcsókolta? Először is négykézláb ereszkedve kiköhögi a tüdejét, olyan hangon, mintha minimum 30 évet töltött volna el a szertárban aktív láncdohányosként éldegélve - innen nézve szerencse, hogy nem pont akkor múlt el a sóbálványátok, mikor a puszit kapta, különben tényleg nem tudnának sehogy pozitívan kijönni ebből az emberrablós helyzetből.
- Ne haragudj, hogy nem hoztalak át a küszöbön. - Mondja esetlenül köhécselve, miközben kissé méltóbb helyzetbe pofozva magát feláll, és Leonie-ra néz. Néz, néz, ott a káosz kellős közepén állva, majd felnevet. Sok puszi az ajkakra, puszi az arcra, orra, homlokra, hajra, megint a szájra és újra visszatérve, nagy vigyor, nagy, lelkes, kölyökölelés, fel is kapja egy pillanatra. Most barátja bűbája nélkül is túl van telítve érzésekkel, csak kissé más fajtákkal. Leonie vállát félig pajtin, félig bújósan átkarolva néz aztán újra szét maguk körül - a szertár lángokban, dől a füst, Annabell kétségek között, Ben alig él, a többiek körülöttük tátognak, valaki elrohant segítségért, néhányan meg locsolóbűbájokkal bombázzák a szertárt. Azután végignéz Leonien - szakadt ruha, tépett haj, csupa festék, korom, vágások, a savas mérgektől sebek. Önmagán is nagyjából ezeket tapasztalja - csak kár, hogy alig emlékszik rá, mi történt odabent.
- Ühhhhhm.... - Vonja le a következtetést, aztán újra végignéz a társaságon.
- Annabell, ha felkísérjük Bent a gyengélkedőre, nincs kedved eljönni velünk turmixot inni? - Kérdezi életvidám hangon, olyan arccal, mint akinek a világon semmi gondja nincs, egyrészt, mert borzasztó nagy kedve lett egy turmixra, másrészt pedig jó ötletnek tűnik lelépni, még mielőtt ideér egy tanár. A szertár most már teljesen mindegy, milyen állapotban van, elvégre kibékültek Leonie-val - és ez a hozzáállás olyan szemtelen módon tükröződik Keith vigyorán, ami egyáltalán, tényleg semmi jót nem ígér a jövőre nézve.
Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2014. július 5. 03:19
Hozzászólásai ebben a témában
Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2014. július 5. 16:51 | Link

Érzelmiszer-tár

Mint egy akcióhős, úgy próbálok rendet tenni, a kialakult káoszban. Azoknak persze minden sikerül, és két perc múlva már semmi bajuk. Na, én nem vagyok ilyen, sőt béna is, mert Leoniet nem tudom ártalmatlanítani, ha ez lehetséges egyáltalán.
- Oké, segíts te! – vakkantom mérgesen és idegesen, mert nem tudok kedves lenni ebben a helyzetben. A lényeg, hogy végül bejön, amit gondoltam, kimenti ő Keithet, én pedig foglalkozhatok Bennel.  Annyira nem fog örülni nekem, mert a kezénél fogva rángatom és húzom keresztül mindenféle dolgon. A lényeg, hogy kiérünk, és életben vagyunk. Leonie már akcióban, próbálja feléleszteni a barátját, aki nem kap levegőt.
- Dehogy öltem meg, te ütődött – nézek rá, hát, hogyan is gondolhat ilyet, de az őrület a szeméből nem akar kihunyni. Innen biztos eltalálnám őt is, de jaj…
- A fenébe! – erre nagyon is nem gondoltam, Leonienek igaza volt majdnem, harmadik Stimula-ra viszont Ben is elkezd fulladozni, mikor rájövök, hogy eddig nem tudta kitisztítani a tüdejét. Csokibától is jön egy kis okoskodás majd ezért, de nem készülök gyógyítónak, örüljenek, hogy élve maradtunk. Amit viszont nem tudok nem észrevenni, az az, hogy a kis törpénk megcsókolja lovagját, ad egy puszit az ajkaira. Nála ez szerintem felér, egy több perces csókkal, annyira ártatlannak tűnik, és kissé szürreálisnak nekem. Másoknak nem, akik hangos üdvrivalgásba kezdenek, ahelyett, hogy oltanák a tüzet… Végül Csipkejózsika nem  ébred fel, de Leonie valahol megtalálja a Finite Incantatumot is, több más varázslat mellett és Keith is megússza. Nem is tudom, hogy minek örüljek jobban, hogy megúsztuk, vagy azért, mert most már a pajtikból kicsit több lett. Még én is vigyorgok, ahogy nézem őket, Keith nem sokáig hagyja magát elvarázsolva lenni, máris az ő köre van, én meg kénytelen vagyok elkapni a fejemet, még bele is vörösödök az érzelmi bomba kifakadásában. Viszont nagyon is kétségbe vagyok esve, nem tudom, hogy mi lesz, Bent mindenképpen el kell vinnem a gyenguszra. Már előre félek, hogy mi lesz atyánknál, főleg azért, mert melodimágiát is használtam. Ekkor egy kérdés jön felém, ami szíven üt, és nem is nagyon tudom hova tenni. Reflexből nemet mondanék, de most, két köhögés közben van időm gondolkodni.
- Úgy érted, hogy miután Kahlil bá’ feltett minket a nagy órára példát statuálni emiatt. Te figyelj, én nem akarok zavarni, de ha ragaszkodtok hozzá… - vállat vonok, úgyis mindegy. Ott legalább biztos nem fognak galibát okozni, maximum gyertyatartó leszek. Lesz egy nyugodt órám, és talán leszállnak rólam, mert gondolom ezek után már csak egymással fognak törődni, és milyen jó lesz mindenkinek. Hmm, kezdek irigy lenni…
- Akkor segítsetek, de másnak is szabad ám! – nézek körül, hátha lesz egy-két jótét lélek, aki segít nekünk a drága Bent elvonszolni a törzsfőnökünkhöz.
Hozzászólásai ebben a témában

Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2014. július 14. 01:09 | Link

Véget ért a móka mára,
Zárul Miki mókatára


Sosem örült még ennyire Keith ébredésének. Ámbár reggelente is – ritka esetekben, mikor korábban pattannak ki szemei, mint pajtásának - ott szokott ücsörögni mellette, őt bámulva, alig várva, hogy felkeljen végre. S mikor ez megtörténik, azon nyomban visítva rávetődik, hogy egy üdítő nyomorgatással kezdjék a napjukat. Most is szeretné így kezdeni az akciót, de képtelen megmozdítani akár egyetlen porcikáját is; a mérhetetlen megkönnyebbülés teljesen letaglózza. Már nem számít, hogy kapar a torka, ég a bőre, a haja és ruhája itt-ott megpörkölődött. Eleinte, mint egy fogyi, csupán kuncog Keef mellett térdepelve a túlélés örömén, de jókedve gyorsabban elpárolog, mint két cent tiszta alkohol, s – meglepő módon – visszafogott pityergésbe kezd. Amekkora szerencsétlen, Keith most már biztosan egy életre megutálta, hiszen a kis törpe majdnem kinyírta. (Plusz két főt, de Grillhusit és Benjit, meg a többi bámészkodót jelenleg még nem érzékeli maga körül.)
Képes volt azt is mondani neki, hogy soha többé nem lesznek barátok! Szent avokádó! A pánik egyre inkább fojtogatja a torkát, s csak bámul felfelé kitágult pupilláival az immár vele szemben ácsorgó szösszenetre. Nem is érti, mit mond neki a másik, mert azzal van elfoglalva, hogy ismét felhergelje magát: Keef gyűlölni fogja most már örökké, és ki fogja nevetni a puszi miatt, amit ugyan csóknak szánt, megmentőnek, hercegesnek, csak nehéz egy hullamerevségben szenvedő alanyt csókolgatni, higgyétek el, kedves olvasók!
A döbbenet következő hulláma akkor csapja tarkón egy kétkilós ponttyal, mikor pajtása életében először kicsi pluszt adagol barátságukhoz, és nagyon cukin körbepuszilgatja. Leonie szíve pedig egyszerűen kiugrik a helyéről, körbetáncolja a testét, majd tűzijáték módjára szétrobban a boldogságtól. Akkor… most… Keith… mégis… az övé! Csakis az övé! Átkarolja az úriembert, s üdvözült mosoly kíséretében fordítja felfelé arcát, hogy szemrevételezhesse pajtása boldognak tűnő fejszerkezetét. Nem érti pontosan, s nem is érdekli egyelőre igazán, mi zajlik kettejük között; megelégszik annyival, hogy a szösszenet minden butasága ellenére ragaszkodik hozzá.
-Igen, menjünk turmixot inni! – boldog kiskutya módjára bólogat, bár ő maga még arra sem veszi a fáradtságot, hogy körbenézzen. Valószínűleg fel sem fogja, hogy honnan menekültek meg az imént. Picinyke mániákus világa ma csak és kizárólag Keef köré összpontosul, egészen addig, amíg Benre nem terelődik a szó. Ó, valóban! Ki fogja tovább örökíteni a méltán híres Czettner nevet, ha az egyetlen bak kihal a családból?
-Jajj, ugye nem öltem meg őt? – kérdi félve, s már majdnem ráveszi magát, hogy elengedje Keith-t, de inkább magával húzza őt Banános Joe-hoz. Úgy viselkedik, mintha a világvége jönne el azzal, ha most eleresztené a fiúcskát, s ezek után ki tudja…
-Ugye nem haragszol rám, Benjámin? Mégsem lehetünk legjobb barátok – jelenti be aggodalmas ábrázattal, ám amint pillantása újfent Keef derűs arcára siklik, egy másodperc alatt eldobja magától a kisebb-nagyobb problémákat. Nevetgélve dobja hátra loboncát, majd Annabellre tekint.
-Mehetünk? – ideje elhagyniuk a tett helyszínét, s másokra bízni a kármentesítést.
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner R. Benjámin
INAKTÍV


Hármaska|Túsz| Daddy Cool
offline
RPG hsz: 18
Összes hsz: 536
Írta: 2014. július 22. 01:46 | Link

Túszdráma
Részemről is vége Cheesy



Nem is emlékszem semmire, annyira gyorsan történt az egész. Az előbb még Luca megmentésére siettem, most pedig itt fekszem a kövön. Valami hangot hallok, annyira távoli, annyira furcsán cseng, mintha nem is ebből a világból lenne való.  A nyakamon még mindig érzek valami tompa melegséget, a fejem élesen hasogat. A végtagjaim és a szemhéjam olyan furcsán nehezek, bárhogy erőlködöm, képtelen vagyok kinyitni a szemeimet, vagy akár szóra nyitni a számat. Luca! Ez a lány, mintha őt hallatnám. Jézusom, ha velem ezt tették, hol lehet a Vakarcs? Mintha a távolban hallanám a hangját, aszerint jól van. Nem igazán értem, hogy miket beszél, de ez a valaki egyre idegesebben viselkedik. Léptek zaja, egyre közeledik. Rémisztően közel kerül hozzám, de nem ismerem meg a hangját, ami még mindig annyira távolian cseng, pedig magamon érzem a leányzó leheletét. Fogalmam sincs így hangról, hogy ki lehet az. Valamit magyaráz Lucáról meg arról a Keith nevű fiúról, akit mindig olyan festékes ruhákban jár, és olyan furcsán viselkedik.  Ezután élesen belenyilall a fejembe a fájdalom és hirtelen elsötétül minden körülöttem, mintha beszippantott volna egy fekete lyuk. Nem is tudom, hogy meddig lehettem ilyen állapotban, egy hatalmas robbanás térített észhez, amire végre résnyire ki tudtam nyitni a szemem. Az a kis vörös eridonos volt ott, a flúgos eridonos meg egy lány, akit nem ismerek. De Luca? A résnyire kinyitott szememen keresztül próbálom felkutatni a húgomat, de sehol nem találom. Pedig mintha az előbb hallottam volna a hangját.
- Luhcah…
Motyogom alig hallhatóan - valószínűleg senki nem veszi észre a jelenlévők közül. Jobban megnézve egyikük sem rellonos. Újból elhomályosodik a látásom, amikor a vörös lény ismét a közelembe jön, és a barátságunkról hadovál. Ki lehet ez a csaj? De hol van Luca? Miért akarja bántani? Hol a francban van ilyenkor egy tanár?! A szóáradatot egy halk nyöszörgéssel tudom csak nyugtázni, úgy érzem, hogy megint hagy el az erőm. Hiába fekszem a hideg padlón, úgy érzem, hogy bármikor lezuhanhatok, egyszerűen forog velem a világ, a végtagjaim olyanok, mintha betonba öntötték volna őket. Csak fel szeretnék pattanni és elmenekülni ebből a tébolydából, de képtelen vagyok rá. Nem igazán értem, hogy miről veszekednek ezek ketten, meg hogy miért nem tudják végre eldönteni, hogy szeretik-e egymást, vagy sem. Fél füllel hallok valamit az egyetlen férfi jelenlévő szájából, még pedig azt, hogy Lucának valami cikeszes tetoválása készült. Megint megpróbálom szólásra nyitni a számat, ám ismét csak egy halk nyögést tudok kiadni. Valamit nagyon kiütöttek az agyamból, nem tudom, hogy melyik lehetett, de gyanítom, hogy az őrülten rohangáló vöröske. Ismét léptek közelednek felém, bambán a flúgos lányra emelem a tekintetem, melyből egyfajta „ne bánts, kérlek” tükröződik, ám valamiért kapok egy puszit.  Egyetlen pillanat erejéig azt hittem, hogy többet is akar, de szerencsére itt megállt. Ki kell szabadulnom. Arcomon hideg veríték kezd folyni, egyre hevesebben veszem a levegőt. El. Innen el. Ismét elsötétül minden és eltűnik a börtönöm. Forróság, füst, fulladás. Ez a következő, amit érzek. Valami éktelen erővel ég és nem kapok tőle levegőt. A tüdőm megtelik a fekete füsttel, nem értem, hogy mi történik körülöttem. A szemem marja a gomolygó füst, hiába nyitom ki, semmit nem látok. Ekkor valaki húzni kezd és hamarosan ismét a friss levegőn találom magam, ahol végre megpróbálom megtölteni tiszta levegővel a tüdőmet. Némi hörgő hangot adok, majd néhány perccel később tétova kísérletet teszek arra, hogy felüljek, ami ahhoz képest egészen jól sikerül, hogy eddig mozdulatlan voltam: csak pár másodperc után dőlök ki oldalra. Sűrűket pislogok, hogy végre kitisztuljon a látásom és végre felmérhessem mégis mi történt velem. A fejem olyan, mintha épp három- négy szöget ütnének bele, miközben éppen satuba fogva nyomnák össze. A füstszagú kezeimmel megdörzsölöm az arcom, majd felnézek a mellettem álló barna lányra pillantok.
- Khöszönöm… mi a..a.. csodah volt esz?
Kérdem alig halhatóan sípoló tüdővel, akadozó beszéddel. Ő tűnik az egyetlen ép személynek ebben az őrültekházában. Néhányan ideértek a ricsajra, így a segítségükkel lábra tudok állni, ám mind a két vállam alá kell valaki, aki megtart, mert borzasztóan szédülök, a lábaim reszketnek a rájuk nehezedő súlytól. Leonie sajnálkozására egy grimasszal reagálok, leginkább minél hamarabb ellátást szeretnék kapni, mert borzasztóan érzem magam, így segítséggel végül sikeresen elindulunk a gyengélkedő irányába, ahol lefekhetek és kipihenhetem ezt a borzalmat.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidékA kastély