Hornyák professzor

 Itt tartózkodásom során sokan kérdeztek már a jóseszközökről, mondván, hogy nagyon érdekli mind a diákokat, mind a kastély egyéb lakóit is. Ez szórakoztató számomra, mert nekem sosem volt rájuk igazán szükségem, sőt mi több, nem is szerettem őket használni, mert csak elbizonytalanítottak. Az igényeknek úgy döntöttem mégis eleget teszek.
 Ideköltözésem során leírtam milyen termet és használati tárgyakat kívánok alkalmazni. Természetesen se jósgömböt se kártyát nem akartam, viszont most úgy tűnik szükségem lesz rájuk. Lakosztályomon van pár gömb, de az mind inkább emlék, mintsem munkaeszköz. Néhány kollégával egyeztettem, mikor kiderült, hogy az iskola szertárában felhalmozzák az évek során mindazt, amire nincs szükség. Mivel az iskola mindent intéz anyagilag számunkra, biztos vagyok benne, hogy előző évek jövőlátó tanárai hagytak maguk után olyasmit ami érdekes lehet számomra.
 A terembe lépek és nagyot sóhajtok, majd tüsszentek. Tömény, dohos levegő van a szertárban és nagy-nagy rumli. Kicsit otthonosan érezném magam, ha nem irritálna a koszos levegő. Tüsszögve még nehezebb keresni.
 Néhány kupac egész a plafonig ér, és semmi rendszert nem lehet észlelni. Nincsenek külön polcok a Jóslástanhoz. Előre haladva találok egy pakli cigány kártyát. Sosem szerettem vele dolgozni, ráadásul ennek, amit találtam nincs is meg minden darabja. Nem reménykedve jobb eredményben, azért elrakom. Majd legfeljebb gyártok hozzá két hamis lapot. Úgy sem hiszek különösebben az ilyesmiben, csak a diákjaim ragaszkodnak ehhez. Mennyivel jobb is lenne a Rosetta kővel foglalkozni... Na mindegy!
 Egyre csak lomolok és lomolok. Találtam törött pálcát, gigantikus tollakat, szobrokat, székeket, tönkre ment cikeszeket is. Néhol fogakat, vagy gyertyákat. Utóbbiból elrakok néhányat, a gyertya jóslás kevésbé ismert, de legalább szép.
 Egyre mélyebbre ásom magam a teremben, és különös érzés fog el. - Indonéziában jártam egy piacon még közel tíz éve, és ott volt ekkora nagy választék a rendszertelen kirakodók között. Ott is elidőztem a semmin. Lehet a diákokkal itt kéne megtartani az órát... Biztosan jobban élveznék, mint én. És talán eredményesebb is lenne. Ha nem találok még valami használhatót, akkor haladunk tovább a tananyaggal, nem fecsérlem itt az időmet.

Hornyák professzor

 Itt tartózkodásom során sokan kérdeztek már a jóseszközökről, mondván, hogy nagyon érdekli mind a diákokat, mind a kastély egyéb lakóit is. Ez szórakoztató számomra, mert nekem sosem volt rájuk igazán szükségem, sőt mi több, nem is szerettem őket használni, mert csak elbizonytalanítottak. Az igényeknek úgy döntöttem mégis eleget teszek.
 Ideköltözésem során leírtam milyen termet és használati tárgyakat kívánok alkalmazni. Természetesen se jósgömböt se kártyát nem akartam, viszont most úgy tűnik szükségem lesz rájuk. Lakosztályomon van pár gömb, de az mind inkább emlék, mintsem munkaeszköz. Néhány kollégával egyeztettem, mikor kiderült, hogy az iskola szertárában felhalmozzák az évek során mindazt, amire nincs szükség. Mivel az iskola mindent intéz anyagilag számunkra, biztos vagyok benne, hogy előző évek jövőlátó tanárai hagytak maguk után olyasmit ami érdekes lehet számomra.
 A terembe lépek és nagyot sóhajtok, majd tüsszentek. Tömény, dohos levegő van a szertárban és nagy-nagy rumli. Kicsit otthonosan érezném magam, ha nem irritálna a koszos levegő. Tüsszögve még nehezebb keresni.
 Néhány kupac egész a plafonig ér, és semmi rendszert nem lehet észlelni. Nincsenek külön polcok a Jóslástanhoz. Előre haladva találok egy pakli cigány kártyát. Sosem szerettem vele dolgozni, ráadásul ennek, amit találtam nincs is meg minden darabja. Nem reménykedve jobb eredményben, azért elrakom. Majd legfeljebb gyártok hozzá két hamis lapot. Úgy sem hiszek különösebben az ilyesmiben, csak a diákjaim ragaszkodnak ehhez. Mennyivel jobb is lenne a Rosetta kővel foglalkozni... Na mindegy!
 Egyre csak lomolok és lomolok. Találtam törött pálcát, gigantikus tollakat, szobrokat, székeket, tönkre ment cikeszeket is. Néhol fogakat, vagy gyertyákat. Utóbbiból elrakok néhányat, a gyertya jóslás kevésbé ismert, de legalább szép.
 Egyre mélyebbre ásom magam a teremben, és különös érzés fog el. - Indonéziában jártam egy piacon még közel tíz éve, és ott volt ekkora nagy választék a rendszertelen kirakodók között. Ott is elidőztem a semmin. Lehet a diákokkal itt kéne megtartani az órát... Biztosan jobban élveznék, mint én. És talán eredményesebb is lenne. Ha nem találok még valami használhatót, akkor haladunk tovább a tananyaggal, nem fecsérlem itt az időmet.

Carl Tender

Mostanábban egyre több könyvet, személyes holmit távolítok el a szobámból, de én okosmódon nem dobom ki ezeket, hanem a három vagy négy ajtóval arrébb található szertárba viszem őket egy dobozban, és ha később egyszer szükségem lenne valamire, akkor a szertárban megkereshetem. Mióta itt vagyok, azóta űzüm ezt a tevékenységet, bár még sose gondoltam bele, hogy mi történne akkor, ha a diákok belenéznék a dobozokba és megtalálnák a személyes holmijaimat. Sok olyan papír, könyv, irat van a dobozokban, amik megkönnyítenék nekik a vizsgát, ebbe a dobozba, amit most viszek a szertárba, minden évfolyam Rúnatan vizsgájának kérdései, és megoldásai vannak benne. Úgyhogy ezt a dobozt jól lezártam és megjelöltem, de a biztonság kedvéért majd el is rejtem nehogy bárki is meglássa. Egy perc séta után meg is érkeztem a szertárakba. Mikor beléptem az ajtón, és megérezhettem, hogy milyen is az amikor a levegőben szálló port sikerül beszippantanom. Ez azt jelenti, hogy vslaki nemrég járt itt, vagy még lehet, hogy itt is van az illető, egyelőre nem látok senkit, ezért keresek egy olyan polcot, ahol jó sok doboz van szorosan gymás mellé, és próbálom közzéjük betenni az én kis dobozkámat, de a nagy rendezgetésben leesik az egyik régen itt álló doboz. A dobozból kiesett tárgyakat összeszedem a földről, és visszatuszkolom azokat a dobozba, majd visszateszem a polcra. Mivel ma úgy határoztam, hogy csak takarítani fogok, meg szelektálni és a kiválogatott cuccaimat dobozba rakom, majd elhozom a raktárba, és mivel most fejeztem be az általam eltervezett napirendem utolsó pontját is, ezért sok szabadidőm van, ezért úgy döntöttem, hogy sétálok egy kicsit és nézelődök, és csak ekkor veszem észre kollégámat, gondolom, hogy ő már hamarabb észrevett, mivel a földön landolt doboz nagyot zuhant, de ha mégse vett volna észre, akkor is hangosan köszönök neki, és be is mutatkozok, aminek már ideje lenne, hisz ő is akkor került az iskolához, mikor én, mondhatni úgy, hogy együtt kezdtük el a pályafutásunkat. Odasétálok a professzor úrhoz.
-Üdvözlöm! Bocsánat, ha megzavartam, én Hornyák Gábor vagyok, és ha nem tévedek, akkor Ön a jóslástan tanár! -nyújtom a kezemet, a professzor úr felé, ahogy azt bemutatkozáskor illik, majd ha ő is elárulja a nevét, és elengedtük egymás kezét, akkor folytatom kis üdvözlő szövegemet.
-És mi járatban van itt, ebben a sötét helységben? Ön is hozott ide valamit vagy inkább keres valamit? Mert, ha keres valamit, akkor szívesen segítek, ha tudok.-mosolygok a férfira, és meghallgatom a válaszát.

Hornyák professzor

 Nem tudtam, hogy iskolánkban rúnatant is tanítanak, így Gábor bemutatkozása meglepett. A tavalyi évnyitót kihagytam, így tulajdonképpen minden professzorról azt feltételeztem, hogy járatosabb ebben a hatalmas kastélyban nálam. Jómagam még sosem foglalkoztam rúnákkal, sem olyan nyelvekkel amelyek némiképp kapcsolatba hozhatók ezzel a tudományággal. Gondolom a gót, vagy valamelyik kelta nyelv lehet ilyen. Várjunk csak! Az ír... Talán az írrel kapcsolatba hozható.
 - Töredelmesen bevallom, sosem használtam még rúnákat jósláshoz. Indonéziában tanultam és oda nem jutottak el az ilyesféle praktikák. - a szívélyes fogadtatás után nem szégyellem megvallani, hogy ismereteim hiányosak. Sosem éreztem még kedvet elmém pihentetésére. Mindig is nyitott voltam az újdonságokra. Némiképp ilyen célzattal is szóltam, hátha vázolja nekem amit tud tantárgyaink keresztmetszetéről.
 Megkérdezi segíthet-e. Bizonyára. Egyelőre azonban én magam sem tudom, hogy pontosan mit keresek itt. Gömböt, kártyát, gyertyát... Ahogy elképzelem a keresett holmit, arra a következtetésre kell jutnom, hogy egy ilyen óriási szertárban mégis csak kell lennie valamiféle rendszernek. Nem lehet, hogy nem élt ezek között a falak között egy rendszerető jós! Habár... Meg kell vallani, az én szakmámban a rendetlenség mégis csak népszerűbb. Mi a Káoszból sokkal inkább építkezünk, mint a rendből... Ahogyan az egyik tanítványom állapította meg, helyesen még néhány éve.
 -Jóslástanhoz keresek eszközöket... Gömböket, vagy kártyákat... Esetleg nyakláncokat... Semmi konkrétat igazából. Nem szeretem az ilyesmit, csak megkértek, hogy tanítsak gyakorlatot is. Tudja, én amolyan elméleti professzornak vallom magam. Nem kenyerem az eszközhasználat, bár a vizsgán számon kérem, úgyhogy most a kéréseknek eleget téve, keresek valamiket amin gyakorolhatnak. Van ötlete? -kérdezem miközben már félig-meddig beássuk magunkat a dobozok sokaságába. Erről a jelenetről a Tóték jutnak eszembe. Nagyon szellemes dráma, kár, hogy a világ másik oldalán nem olvassák.
 -Azt mondja egyszerre kerültünk ide. Önnek hogy sikerült a belépő? Megtalálta a közösségét? -valójában ezt a kérdés magamnak is felszoktam tenni. Többnyire arra jutok, hogy jó helyre kerültem.