36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. február 22. 18:53 | Link


outfit|music

Tavaly, mikor ideérkezett égett a vágytól, hogy kipróbáljon valami egészen újat, ezért elment a színjátszókör meghallgatására, azonban olyan ügyetlennek bizonyult a művészetnek ezen ágában, hogy azonnal el is utasították. Azt viszont jól megjegyezte, hogy a próbateremben található egy kis színpad, ami épp ideális méret ahhoz, hogy gyakorolni tudjon rajta. A varázsgramofonnal még zene is biztosítva volt és nem zavart senkit sem, ráadásul, ha úgy adódott még egy tükör is rendelkezésére állt, hogy megnézze magát és kijavítsa a hibáit. Persze, nem kért engedélyt senkitől, hogy használhassa a termet, inkább kifigyelte a próbák beosztását és mikor üres volt a terem belopózott egy-egy órácskára, hogy a már meglévő koreográfiákat gyakorolja, vagy újakat találjon ki. Most is úgy döntött, hogy egy hét semmittevés után ideje újra színpadra állnia. Felvette tehát kedvenc cicanaciját és egy egyszerű hozzápasszoló fekete trikót, haját egyszerű kontyba csavarta majd spicc cipőjét a kezében lóbálva elindult a szentélye felé.
Halkan, szinte észrevétlenül nyitotta ki az ajtót, majd nesztelen, puha léptekkel besettenkedett. Arra számított, hogy egyedül lesz, ezért igencsak megdöbbentette a vörös hajú, fura ruhás lány látványa a színpadon. Földbegyökerezett lábbal és tátott szájjal figyelte a másik leányzót, magában megállapítva, hogy itt már tényleg senki sem normális.
- Öhm... Szia? - köszönt végül bizonytalanul az ismeretlennek. Tudta, hogy előbb-utóbb észreveszi majd a jelenlétét, ezért gondolta jobb a békesség és inkább felhívja magára a figyelmet, minthogy a kis vörös szívrohamot kapjon ha meglátja.  
Szál megtekintése

Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. február 23. 18:38 | Link


outfit|music

Hirtelen érte a másik lány nagy riadalma, így majdnem ő is felsikított. Valami csoda folytán azonban hang nem jött ki a torkán, inkább csak tátott szájjal figyelte a másik pánikolását.
- Jól van már, azért nem kell itt halálra ijedni, ígérem, hogy nem eszlek meg - nyugtatta Lilit kuncogva. Ügyetlen mozgásából és hirtelen jött zavarából Sári ügyesen megfejtette, hogy nem ő az egyetlen, aki ma tilosban jár itt. Kíváncsian mérte végig ezúttal alaposabban is a másik rendbontót.  Mivel az arca nem tűnt ismerősnek biztosra vette, hogy nem Eridonos, viszont nagyjából egy idősek lehetnek, esetleg Lili picivel fiatalabb lehet.
Észre sem vette a nagy elmélázás közepette, hogy a másik lány mit művel, így már csak a puffanásra kapta fel fejét, amivel Lili az első sorban landolt.
- Jól vagy? - kérdezte, miközben szebb napokat látott cipőcskéjét a színpadra hajította. Egyetlen kecses ugrással lent termett a földön majd odalépett a hasirokkanthoz és a kezét nyújtotta.
- Fel tudsz állni azért? Nem ütötted meg magad nagyon? Annyira sajnálom, nem gondoltam hogy ez lesz vége. - Bűnbánó kiskuyta tekintettel próbálta felmérni, hogy Lilinek esett-e bármi baja, ezt azonban elsőre nem volt valami könnyű megállapítani. Táncedzésen rengeteg kifordult bokát és hátratört csuklót látott már, de ez jelenleg nem sokat segített. Így hát türelmesen várt és felkésült a legrosszabbra. Tudott pár nem túl hatékony gyógyítóvarázslatot, de jobb szeretett mindent a profikra bízni, ezért felkészült arra az eshetőségre is, hogy esetleg rohannia kell a gyengélkedőre.  
Szál megtekintése

Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. március 1. 19:06 | Link


outfit|music


Miután rájött, hogy a lány egyedül is képes lesz lárba állni inkább hátrébb húzodótt és biztonságos távolságból figyelte az eseményeket. Kicsit fél, hogy a szöszke a nagy kapálózásban magával rántja őt is, vagy esetleg megrúgja, vagy ki tudja milyen módon keveri bele ebbe az egészbe.
- Gyakran esel el? Béna vagy, vagy sportoló? - kérdezte kuncogva. Az utóbbiban bízott, mert ha kiderül, hogy a lány a kissé ügyetlen kategóriába tartozik, akkor igen nagy az esélye annak, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, amikor a földre kerül a következő pár órában.
- Igazából egyáltalán nem zavarsz, ha megígéred, hogy nem árulsz be senkinek még akár maradhatsz is. Már amennyiben szereted a balettet - vonta meg vállait közönyösen, majd felült a színpad szélére. Kibújt eddig viselt tornacipőjéből és a nadrágja egyik elrejtett zsebéből előhúzott egy pár furcsa, messziről zokninak tűnő valamit. Igazából a vadiúj fekete balettcipője volt az, amelyet még frissen hozott a posta. Nagymamája egyik barátnője készítette számára a csodálatosabbnál csodálatosabb fellépő-és gyakorló cipőket, amelyekből már egy egész gyűjteménye volt. Az első cipőjétől kezdve az összes előadáson viselt darab megvolt a gyakorlólábbelikkel együtt. Mindegyikhez érzelmi kötelék fűzte és nem tudott volna megválni tőlük.
- Hát gondolom igen, vissza kéne tenni, bár én nem vagyok illetékes a dolgokban. - Valószínűleg ez a kérdés inkább saját magához szólt, mintsem Sárihoz, de azért készségesen válaszolt, mintha számítana amit mond. Közben nagyterpeszbe helyezkedett, hogy nekikezdhessen a nyújtásnak, ami számára a legutáltabb feladat volt.
Szál megtekintése

Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. március 4. 21:10 | Link


outfit|music


Örömmel töltötte el, hogy végre a másik lány is felszabadult kissé a kérdésétől. Így más kevésbé érezte magát rossz arcnak, amiért az előbb olyan csúnyán ráijesztett. Hát nem valami gonosz rellonos ő, hogy csak úgy ijesztgessen bárkit is!
- Tényleg? Pedig olyan kis vékonyka vagy, gondolom sokan mondják - mondta mind az ötvenkét kilójának büszke tulajdonosaként. A balett megtette hatását a testére, vékony, szálkás és lapos lett, mint egy darab fa. Domborulatok helyett maximum az izmai gömbölyödhettek, de legalább a hajlékonyság plusz pontot jelentett. Remekül fel lehetett vágni az ilyen különleges képességekkel, mint a spárga vagy az állásból megcsinált híd.
- Na most akkor mi van? Összezavartál. Annak készülsz de nem vagy az? Miért, mi akarsz lenni? - Kíváncsian fürkészte a Levitást, próbálta elképzelni amint a különböző sportágakban kipróbálja magát. Kviddicsezni túl törékenynek tűnt, ahogy az általa ismert összes mugli labdajátékhoz is. Esetleg valami tornászként, vagy seprűakrobataként tudná elképzelni, bár nyilván egyáltalán nem ismeri a lányt.
Miközben a szöszke visszapakolt mindent amit jogtalanul eltulajdonított - na jó, csak kölcsönvett egy kis időre - addig Sári nyújtott. A bemelegítés a tánc egyik alappilére - mondta mindig Frau Müller, az első balettoktatója. Hosszú évek múltán jött csak rá, hogy a szigorú asszonynak mennyi mindenben igaza volt. Kegyetlen volt és vasszigor uralkodott az óráin, de minden tanítványából kiváló táncos lett.
Szóvál Sári szépen terpeszülésben hajlítgatott először az egyik, majd a másik lábához, végül előre dőlt, majd hátra. Megismételte ezt a gyakorlatsort mégegyszer, majd lement spárgába.
- Heléna Sára, szólíts ahogy szeretnél. Egyébként Eridon második évfolyam - eresztett meg egy kedves mosolyt, miközben kezetrázott a lánnyal. Arról az egyről elfeledkezett, hogy talán nem kéne túl sokáig ebben a kényelmetlen pozícióban ücsörögnie, mert a combizmai keményen megszenvedhetik.  
Utoljára módosította:Vizsnyiczky Heléna Sára, 2020. március 9. 12:44 Szál megtekintése

Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. március 9. 16:07 | Link


outfit|music


Úgytűnt, végól a Lilivel egészen jól meg fogják érteni egymást. Reménykedett benne, hogy előbbi mondatát nem sértésként, sokkal inkább bókként élte meg a másik leányzó.
- Ne aggódj, nem vagy egyedül a problémával - nyugtatta a lányt mosolyogva. Akik nem ismerik igazan régen gyakran diagnosztizáltak valamilyen eveszavarral vagy éppen krónikus,  drasztikus fogyással járó betegséggel. De nem is tudott es nem is igazan akart hízni, hiszen az a plusz néhány kiló valószínűleg táncos pályafutása véget jelentette volna. Így sem számíthatott túl hosszú karrierre, hiszen lábai mar most kezdek megadni magukat. Néha a horzsolásoktól, zúzódásoktól es ficamoktól járni is alig tudott, de ezzel együtt is imádta ezt az egészet.
- Szerintem neked jobb választás a seprű akrobatika. Bar nem tudom, hogyha most igy, kicsit későn kezdesz neki mennyire lesz könnyű dolgod. Jársz valami edzésre? - Megmosolyogtatta, hogy a lány követi a példáját, az azonban lejött neki, hogy közel sem elég hajlékony meg seprű akrobatának. Mindig van hova fejlődni, es megállapítása szerint Lilinek elég sok gyakorlásra lenne szüksége. Amiben egyebkent szívesen segítene a másiknak, de ezt a felajánlást egyelőre megőrizte későbbre.
- Mint a trójai Szép Heléna, igen. Anyámék mindhármunkat valami megmagyarázhatatlan okból egy-egy görög mitológiai személyről neveztek el. Én meg használom is a Helénát, vagyis most már igazából nem, de régen sokan hívtak így. A nővérem a Médeával az öcsém meg a Jácinttal kicsit rosszabbul járt, szóval egy rossz szavam sem lehet - fejtette ki megvonva vállait, majd emberi pozícióba tornázta magát. Kint, a Herzbergben mindenki Helénának szólította, külföldi füleknek valamiért ez sokkal emészthetőbb volt, mint a Sára. Ezért is nehezen szokta meg, hogy itt viszont kérdés nélkül mindenki kapásból Sárizta. Mostanra azért beletörődött és a Helénát csak igazan különleges embereknek tartogatta, mintegy különleges gesztusként.
- Nem bánod, ha kapcsolok valami zenét melegítéshez? – fordult a szőkeséghez miközben a gramofonhoz lépett. Persze, ha Lili azt mondta, hogy jobban élvezi a csendet nem kapcsolt alapzajt, hanem csendben folytatta a melegítést.
Szál megtekintése

Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. március 22. 17:52 | Link


outfit|music

- Biztosan nem késő, ne aggódj ezen - próbálta biztatni a lányt, de látta rajta, hogy kicsit elkeserítette. Nem akarta ő megbántani, csak nem gondolta végig, hogy lehet, ez rosszul esik a szöszkének.
- Oh, igazán köszönöm. De hát te sem panaszkodhatsz - vigyorgott rá Lilire. Mindig jól esett, ha a külsejére pozitív megjegyzéseket kapott, függetlenül a beszélgetőpartner nemétől. Dehát ezzel talán minden lány így van és nem ő az egyedüli.
- Még sosem buktam le ezért, nem kifejezetten aggódom - vonta meg vállait majd elindított valami mugli slágerekből álló listát.  Ezekre szeretett a legjobban melegíteni, hiszen a pörgős ritmusok és energikus dallamok motiváltak, hogy folytassa csak.
Most inkább újra elkezdte elölről a melegítést, kicsit alaposabban, hogy jó példával járjon a leendő sportoló előtt. Először nyakkörzést végzett, majd a vállát és a karját mozgatta át. Ezután törzs átmozgatása, végül a lábak következtek. Ezután, hogy az átfogó bemelegítésnek a végére ért következtettek a talajelemek. Mérlegállás, spárga, híd, sorra csinálta a könnyebb elemektől haladva a nehezebbek felé.
- A most következőket ne csináld utánam semmi képen sem, elég balesetveszélyesek - nézett komolyan a lányra. Először lábát felemelte közel vízszintesig, majd behajlította a térdéhez. Ismét kinyújtotta, majd fellendítette egészen függőlegesig. Az állóspárgából lehajolt, először tenyerét tette le a földre, majd alkartámaszból fellendült kézállás szerűbe. Lábait lassan spárgába nyújtotta, majd először jobb lábát tette le a földre, majd a balt és ülő pozícióba tornázta magát. Terpeszülésbe helyezkedett, hajlítgatott egy kicsit mindkét lábához majd feláll és lerázta tagjait.
- Ezt tényleg ne próbáld ki. És ne ijedj meg, jó? - A színpad széléhez sétált, nekifutott és kéz nélkül átfordul a levegőben. Az arábel már haladó gyakorlat volt, hosszú gyötrelmes hónapok munkájába telt megtanulnia, de azóta igenbüszkén villogtatta mindenkinek. Azért figyelmeztette a lányt, hogy ne ijedjen meg, mert egyesek hajlamosak voltak az ugrás láttán úgy gondolni, hogy Sári bizony most kitöri a nyakát. Meg egyébként is, a leérkezését erőteljes hanghatások kísérték, a színpad szerkezetének köszönhetően.
Szál megtekintése

Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. március 22. 21:17 | Link


outfit|music

Örült, hogy sikerült kicsit motiválnia és önbizalmat növelnie benne. Szeretett ilyen "közhasznú" tevékenységeket végezni, mindig örült, amikor mosolyt csalhatott valaki arcára.
Még lett volna hova melegíteni, általában egy-egy balettóra felét legalább ez tette ki. Ha nem akartak a próbákon megsérülni, akkor szükség is volt erre. Most viszont nem akarta ezzel untatni a lányt a, maximum nem vállalja majd túl magát és igyekszik vigyázni.
- Akkor itt lesz az ideje, hogy elkezd a gyakorlást, egy-egy elem hónappok kemény munkája - osztja meg vele ezt a kulisszatitkot. A laikusok nagytöbbsége úgy gondolta, hogy a táncosok megnéznek egyszer egy-egy bonyolultabb elemet és másnap már tudják is. De abba kevesen gondolnak bele, hogy mennyi munkájuk lehet vele.
- Nos azt hiszem, abban az időben ezeket az elemeket még nem találták fel. De köszönöm azért - mosolygott. Legjobb tudomása szerint a balett például a 16. században kezdett el hódítóútjára indulni. De nem akarta összetörni azért a lány álmait sem.
Leült a színpad szélére, hogy cipőt cseréljen. Ideje volt végre rendes spicc cipőre cserélnie balettcipőjét. A zoknira emlékeztető vékonyka lábbelit gondosan helyezte el a deszkák peremére, hogy ugyanilyen lágysággal húzza lábaira elnyűtt táncoscipőjét. Nagy gonddal kötötte körbe bokáját a rózsaszín szaténnal, majd felállt. Lábfejei sokkal hosszabbnak tűntek ebben a cipőben, de meglehetősen komoly benyomást keltett vele. A gramofonhoz trappolt és átállította a zenét. Ezúttal valami klasszikus balett zenét indított, ideje volt a rendes gyakorlásnak.
Ahogy lábujjhegyre állt cipője fa orra hangosan koppant a deszkákon. Fel-le tornázta magát, forgott egyet, egy lábra állt és úgy forgott, megemelte a kezét, összességében tehát végre elkezdett egy balerinára hasonlítani talajtornász helyett.

Szál megtekintése


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium