Színjátszós meghallgatás... nem igazán vágyom rá, szívesebben mennék ki a szabadba, hogy kiélvezzem a még meleg napokat, de nem lehet. Igaz, biztos lesz sok érdekesség és Ashley is benne van a körben, így talán lesz alkalmam vele is találkozni. Ez pedig - nem igazán értem miért - de meggyőz, s egy fekete farmerban meg egy fehér ingben és a kedvenc tornacipőmben (na meg a hajamat megigazítva)indulok el.
Kicsit késésben vagyok, de még ettem, meg vércukorszintet is mértem... Ha bárkinek problémája van a késésemmel, majd egyeztet Uff bácsival. Mindenestre igyekszem nem sokkal többet késni, és halkan osonok be. Biccentek a Nedrának és Tiffnek, aztán a többiekre siklik a szemem. Mosolyra húzom a számat, amikor meglátom Ashleyt. Odasietek és leülök mellé, aztán figyelem a többiek előadását. Épp egy lány kezd játszani gitáron és énekelni. Azt hiszem levitás... Érdeklődve figyelem és várom, hogy Ashleyre majd valamikor később rám kerüljön a sor.
Igaz, nem nagyon tudom, mit várnak tőlem. Persze a lapon, amit tavaly beadtam beírtam, hogy tudok zongorázni meg táncolni és hogy alapvetően a vers szavalás, mesélés sem okoz gondot. Szerintem a színészet sem lenne probléma, de én inkább a háttérben maradnék. Díszletek összeeszkábálása vagy súgó szerep. Ilyesmi érdekelne. Mondjuk a rendezés, fotózás, poszterek kiplakátolása de még a jegyszedés is jó lenne. Igazából azt gondoltam, így könnyebben jutok el elődasádokra... Szóval nem, nem éppen szerepelni szeretnék, de ki tudja? Ettől még beoszthatnak ilyesmire. De remélhetőleg van több fiú is... Zolit is láttam... De... más nem...
Aggódva nézek körbe. Tényleg csak mi vagyunk fiúk? Nem... Van még... Egy? Kettő... nem sok. Nagyot sóhajtok. Hát, lesz, ami lesz.

Próbácska, Nedra, Ashley, Keiko, meg a többiek ^^

Figyelem a többieket és nem tartok attól, hogy sorra kerülök. Nem tűnnek nehéznek a feladatok, bár arról nem tudok, hogy a többieknek érzéseket is át kell adnia, de az éneklés-hangszeren játszás nem vészes. Mármint... én énekelni biztos nem fogok, mert nem tudok, de ha a zongorázni kell, azzal egész biztos megbírkózom.
Szóval csendben figyelek, időnként Ashleyre pillantok, vajon neki hogy tetszik a többiek előadása. Ha ismerős áll ki, akkor küldök egy bíztató mosolyt, úgy nézem tovább, mi történik, amíg én nem következem.
Felállok kimegyek a lányokhoz, aztán elveszem Nedrától az utasításokat. Szépen halkan elolvasom, aztán egy ponton felröhögök.
- Ez most komoly? - pillantok le, még mindig vigyorogva a lányra, aztán ráébredek, hogy valószínűleg igen. - Oké...
Nagylevegőt veszek, aztán még megérdeklődöm, hogy a sorrend mindegy-e, és ha igen, akkor gyorsan végig gondolom, hogy mit is szeretnék. Egy pillanatig azon is agyalok, kivel csináljam ezt meg, de ahogy hátranézek a jelenlevőkre, valahogy Ashleyn akad meg a szemem. Pedig lehet, valamelyik levitás lánnyal jobban járnék, de no. A nadrágom farsebébe teszem a papírkát, kiteszek két széket, hogy egyikünk se legyen majd háttal a zsűrinek vagy a többieknek, aztán elégedett mosolyra húzom a szám, összecsapom a tenyereimet, majd elkezdem:
- Aaaashleeyyy! Annyira jó ötletem támadt! Gyere ide, elmesélem! - kezdek bele boldogan, kicsit talán leleksen is, de ne volt kikötve, hogy mást nem vihetek bele, így ezen nem is aggódom. Remélem Ashley gyorsan kijön, ha nem lenne elég gyors, akkor katonásan hozzáteszem: - Szedje a lábát kisasszony! Nem érek rá egész nap! Egy-kettő, egy-kettő!
Nem röhög. Csak majdnem - mármint én. Mert ez az egész és ami kisülhet belőle roppant szórakoztató. Amint Ashley leül, leülök vele szemben, és jól szétnézek, nem-e figyel minket valaki, aztán suttogva, mintha titkolóznék, de úgy, hogy azért mindenki halljon, közelebb hajolok a lányhoz és folytatom.
- Azt találtam ki, hogy ellopunk egy sárkányt a rezervátumból és annak a hátán repülünk el nyaralni! Pszt! - kapom az ujjam a szám elé, megint szétnézek. - Maradj csendben! Egész biztos, hogy valaki figyel - kapkodom a tekintetem balra-jobbra, aztán felpattanok kimutatok Keikora.
- Te ott! Ne hallgatózz! - mordulok rá reményeim szerint haragosan és nem úgy, mint aki roppant jól szórakozik, mert amúgy meg de. Az összhatás kedvéért összehúzom a szemöldököm. Aztán visszafordulok Ashleyhez és lehuppanok a székre - Biztos, hogy hallotta! - súgom hangosan, s bár ilyet sosem csinálok, másoknál már láttam, rágni kezdem a jobb kezem hüvelykujját, így pislogok Ashleyre - Lehet mégsem olyan jó ötlet. Elvégre a sárkányokat szigoróan örzik. Te mit gondolsz? Én eléggé kételkedem, hogy sikerülhet... - Nem igazán várok választ, de remélem ezzel a kételkedést is megoldottuk. Mondjuk, kimondtam, de csak nem volt tabu. - Egyébként, szerinted, milyen sárkányt kéne vinnünk? Melyik cuki? Annyira nem tudom. Nekem a kínai gömblángsárkány tetszik, de lehet itt csak magyar mennydörgők vannak. Elég ha egy pici sárkányt viszünk? Tudod, olyat, ami nem rég kelt ki... Vagy azon nem férnénk el?
Próbálok buta lenni. De lehet ez meghaladja a képességeimet. Nézze el nekem mindenki. Tudom, nem lettem a legjobb semmiben sem az idén - akarom mondani tavaly, és ez szégyen és gyalázat, de talán már elfelejtették az évnyitó kínos perceit - de azért buta nem vagyok.
- Pedig az olyan vagány lehet, ülni a sárkány hátán és suhanni Hawaii-felé - felemelem a kezem és a széken ülve kezdek táncolni. Erotikus tánc. Most komolyan? Mindjárt röhögök, de inkább csak próbálok körzöni a csípőmmel, ahogy azt a filmekben láttam - nőktől. - Énekelhetnénk, meg party!!! Sárkány háton repülni jó... tüdüdü... tüdüdü...
Azt mondtam nem énekelek majd? Hmm... na jó ez nem éneklés, valami imitálása annak, de szerintem kitáncoltam magam, már ami az erotika részét illeti.
- Ashley, szerintem te nem is figyeltél rám! Tudod mit? Ne menjünk! - térek vissza a haragoshoz, aztán felállok, szalutálok mint egy katona, nehogy azt modnják ez sem volt elég - Menjen kisasszony, üljön vissza a helyére! Egy-kettő, egy-kettő! Vigyázz! Pihenj.
Leengedem a kezem, aztán elmosolyodom. Nedráékra pillantok, meghajlok, aztán meghajlok a többiek felé is.
- Köszönöm - nézek még rá hálásan Ashleyre, aztán kitör belőlem a röhögés, így leroskadok egy székre, és a kezem a szám elé kapva, igyekszem lenyugodni, és nem zavarni senkit sem. Te jó ég. Nem tudom mit szólnak majd hozzá, de én úgy gondolom, megcsináltam, amit kellett.

ezermegmégegybocsihogycsakmost!
Lánykák

A bemutatkozások után kiosztom a feladatokat és szép sorban mindenki neki is lát a sajátjának. Magamnak jegyzetelek és remélem mellettem a lányok is ezt teszik, már amíg nem kell nekik a színpadra lépniük. Egészen ügyes mindenki, nekem kifejezetten tetszik, amit csinálnak. Mat és Quentin letudja a verset, Lolita és Dandeliion pedig remekül oldják meg a szituációt. Ezt követően lép Zsani ismét a "színpadra" s mivel segítséget kér a zenéhez felpattanok, hogy elindítsam neki, elvégre ez a legkevesebb, amit tehetek.
Figyelem, amit csinál, a mozdulatokat, és csak pislogok, mert hát fogalmam sincs mi micsoda, de az tény és való, hogy rendkívül látványos, így magamban elhatározom, hogy őt is rögtön felveszem. Amikor végez, mosolyogva pillantok rá.
- Köszönjük Zsanett. Ez igazán szép volt. Szerintem - a lányokra nézek magam mellett, s ha csak nem látok heves tiltakozást az arcukon, akkor folytatom - üdv a csapatban!
Mosolygok rá a lányra, és ezzel ő már meg is nyugodhat. A többi dolgot, majd a csapatos megbeszélésen tisztázom vele, hiszen ha jelmezekben is ennyire jó lesz, nyert ügyünk van.
Leonie lép színre utána, és ha valami, hát az ő produkciója levesz a lábamról de teljesen. Az ének visszafele... hát én meg nem mondom, hogy boci-boci tarka-e vagy sem, de hogy semmi értelme, és borzasztóan hangzik az biztos. A cigánykerék is ferdére sikerül, de nekem akkor is tetszik. Az eridonos lányka tádám-jával egy időben kezdek tapsolni és nevetni. Be kell vallanom, akármennyire is szerencsétlen volt, ez az eddig legjobb produkció, s ha bohócra van szükségünk, akkor ezt a lányt, nem lehet kihagyni.
- Fantasztikus volt! Mondd ez bármikor meg tudod ismételni? - kérdezem a lányt vigyorogva, miközben felállok, azzal a szándékkal, hogy felsegítem, de rég felpattan, mire odaérnék, így csak annyit fűzök hozzá:
- Ha igen, akkor én beveszlek a színjátszókörbe - s rá is kacsintok, aztán visszamegyek a helyemre, hogyha valaki még szeretné magát megmutatni, megtehesse.

Bence

Rohanok fel a kastélyba, mint egy őrült. Gyakorlatom volt Pesten és pont az indulásom előtt 5 perccel hoztak egy súlyos, de nagyon is érdekes esetet. Emiatt pedig késésben vagyok, mert persze, évközben is folyamatos felvételt hirdettem a színjátszókörbe, ami akárhogy is nézem, nem akar olyan jól menni, mint szerettem volna. De mivel, van egy jelentkezőm, nem akarom elszalasztani a lehetőséget. Az órám negyedszer pityeg, hogy hééé inzulin, de mikor van nekem időm az ilyesmire? Enni sem tudtam, szóval csak szaladok, és átkozom a rendszert, hogy nem lehet az iskolán belülre hoppanálni.
Még szerencse, hogy a próbaterem a földszinten van, ha lépcsőzni is kéne, tényleg kiköpném a belem... Na de mindegy. A nagy lelkesedében megállni sem bírok rendesen az ajtó előtt, tovább csúszok, úgy fordulok vissza és tépem fel az ajtót, mint valami őrült, kabátban, a vállamról leeső táskával, lihegve. A térdemre kell támaszkodnom, hogy kifújjam magam, s közben felnézek, hogy megállapítsam, a srác, már itt van, én meg bizony, elkéstem. Mégsem tudok rögtön megszólalni, mert ki kell magam fújni egy kicsit.
- Bo.. bo... bocsi, a... a ... késésért... - mondom végül, még mindig levegőért kapkodva, aztán felveszem a táskám a földről, majd kiegyenesedem, úgy nézek a fiatal srácra - Régóta vá... vársz? - Kérdezem tovább, miközben a kabátomból kibújok. Alatta most rendes mugli cuccok (farmer, fehér ing, kék pulcsi, rajta a prefektusi jelvényem) vannak, a városban ez volt célszerűbb. Majd kezet nyújtok.
- Bálint - mutatkozom be - Tényleg bocs. Vágjunk is bele, jó? - kérdezem, bár nem igazán várok választ. A színpadnak támaszkodom, és úgy kérdezem tovább. - Mi motivál, hogy a színjátszókör tagja legyél? Van valamilyen tapasztalatod? Miben érzed magad igazán jónak?
Faggatom tovább, és remélhetőleg a válasz alatt, végleg kifújhatom magam.

Bence

Örülök, hogy nem akadékoskodik, amiért késtem, és annak is, hogy elvolt. A bemutatkozáson gyorsan esünk túl és a nevére én is csak bólintok, magamban meg eldöntöm, hogy Bence lesz, aztán már kérdezgetem is. Nem kapok rögtön választ, de nem is baj. Szimpatikus, hogy meggondolja mit is fog mondani, és az is, hogy végül őszintén válaszol. Bólintok is neki, megértem, ha a kviddics nem az erőssége. Én mondjuk szívesen játszanék, de engem nem engednek...
- A zenei tudás mindig jól jön. Milyen hangszeren játszol? – válaszolok, majd faggatom tovább, és kiszélesedik a mosolyom a magabiztosságát látva. – Oké... akkor hmm... Tudsz valami jó verset, monológot, szövegrészletet, amivel lenyűgözöl? – Kérdezem némi gondolkodás után, aztán úgy döntök szélesebb választási lehetőséget adok neki. – Vagy inkább improvizáljunk egy szituációt? Esetleg te egyedül valamit?
Kérdőn nézek rá, rábízva, hogy mit is szeretne, aztán ahhoz alkalmazkodom. Ha versel, vagy más egyéni produkciót választ, akkor intek neki, hogy menjen fel a színpadra, én pedig lentről hallgatom figyelem őt. Ha pedig velem együtt szeretne valamilyen szituációban részt venni, akkor együtt megyünk fel, de a kezdést ebben az esetben is meghagyom neki. A magabiztos szövege után nagyon kíváncsi vagyok, mire is képes, de az biztos, hogy magasra tette a lécet.