36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Glenn Grim
INAKTÍV


We need to talk about Glenn | kredenc
offline
RPG hsz: 13
Összes hsz: 87
Írta: 2016. május 16. 16:10 | Link

Színház az egész világ, ahogy azt a világhírű angol író mondta, és különös, ironikus módon Glenn Grim éppen az iskolai színjátszókör próbatermében, a hátsó sorok egyikének szélén leülve talál nyugalmat a mondás igazsága elől.
Ugyanis csak most került ide, néhány órája érkezett meg, és a számos elintéznivaló után, az egész napos "színház" és rohangálás után nyugalomra vágyott. A Levita házig még el sem jutott, csak a csomagjait küldette fel a házimanókkal, és egyelőre nem is akarta még felfedezni magának a kékek otthonát, és leendő szobáját. Ami valójában még meg sem volt, hiszen az egy újabb elintéznivaló lesz még, amihez már nem maradt túl sok kedve mára. Ezért aztán megmenekítve cókmókjából aktuális olvasmányát, a Monte Cristo grófját, elindult, hogy valami nyugis helyen olvasgasson egy kicsit.
A próbaterem ajtaja nyitva van, másként nem is itt próbálna kedvtelésének hódolni. Egy ruhaanyag lóg ki rajta, a belső kilincsre van akasztva, vélhetően emiatt tudja Glenn fejét bedugva megállapítani, hogy bár valakik voltak itt előtte, és szétdobálták kissé a fellépésekre szánt öltözékeket, jelenleg egy teremtett (vagy idézett) lélek sincs itt.
Megteszi - gondolja, és szélesre tárva az ajtót lép beljebb, majd találja meg a helyét. Az előtte lévő szék támláján bokáit összekulcsolva kényelmesedik el, majd merül bele olvasmányába.
Utoljára módosította:Glenn Grim, 2016. május 16. 16:12
Hozzászólásai ebben a témában
Csermey Natália Babett
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. május 16. 18:10 | Link

Glenn

Nati teljesen odaadta magát a művészetnek. A gurkópüföléshez szokott, elsőre érzéketlennek tűnő, korához képest magas leányzónak is lehet kedves és érzékeny oldala is. A színjátszókör próbatermébe osont be, ahol egyedül gyakorolhatott, amióta elkezdett táncolni.

Koreográfia

Szerette volna, ha ilyenkor senki sem látja, mert úgy érezte, ez az az oldala, ami nem tartozik nyilvánosság elé. Az, hogy érzékeny a művészetek irányába, és fogékony is rájuk. De ez az alkalom különösen időszerű volt arra, hogy kipróbálja azt az új, általa tervezett ruhát, amelyik A halvány vajszínű dresszhez olyan táncos szoknyát tervezett, ami a különböző lépések, pozíciók kényelméhez igazodva változtatja a hosszát, és különböző, világos árnyalatokban váltakozik ez a szín, fényfiszonyokotól függően.
Arra csak később eszmél fel, jóval a szólótánca vége előtt, hogy valaki más is tartózkodott ott, s a jó látású Nati hamar észre is veszi az illetőt. Ugye nem látott meg, ugye nem?
- Helló. – köszönt, s a következő kérdése az lett volna, hogy hát ő mit keres itt, de az mégiscsak egy udvariatlan dolog lett volna a sosem látott sráccal szemben.
Utoljára módosította:Csermey Natália Babett, 2016. május 16. 18:11
Hozzászólásai ebben a témában
Glenn Grim
INAKTÍV


We need to talk about Glenn | kredenc
offline
RPG hsz: 13
Összes hsz: 87
Írta: 2016. május 16. 19:31 | Link

Sor sort követ, és Glenn épp csak felpillant könyvéből először, mikor kiszúrja szeme sarkából a mozgást. Egy lány, magas, ruhájából ítélve éppenséggel sokkal ideillőbb, mint ő, szürke zakójában, fekete nadrágjában, és a nélkülözhetetlen Rolling Stones pólójában. Valószínűleg próbálni jött, szűri le következtetését Grim, de már a következő sornál tart. Be is igazolódik sejtése, a lány ugyanis őt észre sem véve máris a színpadon van, és táncol. Glenn nem tudva mit kezdeni a helyzettel, bele is mélyed a bebörtönzött férfi történetébe. Elmerül benne, kizárva a külvilágot.
De a köszönésre aztán már megáll az aktuális mondat végén, és mosolyra húzva arcát néz a lányra.
   - Hello!
Nem is mond többet, csak mosolyát még fent tartva biccent a lánynak, és reméli, hogy nem zavarja őt a jelenlétével - igaz, utólag talán feleslegesen. Nem mintha nagyon bánná, ha le kéne lépnie, új ő még itt, neki kell alkalmazkodnia.
Le is veszi lábait a széktámláról, és mutatóujját használva ideiglenes könyvjelzőül, összecsukja a kötetet.
Utoljára módosította:Glenn Grim, 2016. május 16. 19:44
Hozzászólásai ebben a témában
Csermey Natália Babett
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. május 16. 20:38 | Link

Glenn

Végül is semmi jelét nem adta az ismeretlen egyén, hogy látott volna bármit is abból, amit ő művelt ott a színpadon. A mozgása még nagyon nincs azon a szinten, amin ő szeretné, hogy legyen, de alakult. A ruhateszt sikeres lett, ez fontosabb volt, bár nem nagyon hitt benne, hogy ő ezt bármikor is bemutathatná, túl sok lett volna a rengeteg tárgy, meg kviddics mellett még ezt is bevállalnia olyan szinten, ahogy a színjátszósok űzték.
- Natália – mivel nem nevelték bunkónak (csak azzá lett valamennyire), ezért bemutatkozott, ha már így itt voltak, egy helyen. – Téged hogy hívnak?
A fiú szemlátomást vagy új, vagy csak nem találkozott még vele. Két év alatt ez simán előfordulhatott, mivel mostanság nem sokat mozdult el a seprű, Maszat és Berta, meg a tankönyvei mellől, és nem, még szíve lovagja sem volt kivétel, ha tanulásról volt szó, és jó jegyeket akart. Tudni kell rendszerezni az iskolát és a magánéletet, mert ha összemossa a kettőt, abból minden lesz, csak jó nem.
- Új vagy itt?
Hozzászólásai ebben a témában
Glenn Grim
INAKTÍV


We need to talk about Glenn | kredenc
offline
RPG hsz: 13
Összes hsz: 87
Írta: 2016. május 18. 21:13 | Link

Láthatólag nem tűnik bosszúsnak a táncoslány, amiért valaki végigülte előadását, vagy annak egy részét, arcán inkább érdeklődés tükröződik, jött megnézni, kit sodort ide a véletlen.
Akárhogy is, bemutatkozik, legalábbis a köszönést követő szót Glenn a nevének véli, hasonlít a Natalie vagy Natalia nevekhez, és logikus is ezzel folytatni egy udvarias társalgást. Ő maga fel is pattan, és kezet nyújt.
   - Glenn. - Ám a folytatást hallva értetlenség ül meg tekintetében.
Természetesen megvan az esélye, hogy egy nemzetközi, számtalan ország boszorkányát és varázslóját felvonultató iskolában összeakad olyannal, akivel egy nyüves szót, annyit sem tud váltani. Most talán pont ez történt. Mikor néhány hete eldöntötte, hogy ide költözik, beszeztett néhány magyar nyelvkönyvet, és aztán egészen jól is haladt az alapokkal. Legalábbis mostanáig úgy hitte, de most rá kell eszmélnie, hogy bár sejti, milyen szavakat hallott, fogalma sincs, mire vonatkozhat a kérdés.
   - Sorry.. én nem ért te nyelv. English?
Hozzászólásai ebben a témában
Csermey Natália Babett
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. május 18. 22:58 | Link

Glenn

Hát mindenre számított, csak erre nem. Sosem gondolta volna az ifjú rőt (sza...) hajú, hogy egyszer majd problémája lesz itt az angoltudás hiányából. Márpedig most éppen ez történt vele az imént, hiszen Glenn úgy tűnt, még megértette a bemutatkozást, de a másik kérdését már nem. És ugyan, miét haragudott volna, mikor teljesen bizonyosra vette, hogy a másik semmit sem látott az ő kis gyakorlatozásából, amit nem is tartott még olyan jónak, hogy más is lássa?
A kviddics nem elég a testmozgásra, márpedig neki nem csak az edzések kellettek, és most egyébként se tudott volna részt venni, pedig úgy akarta! Hátha most az idő szerencsésebben alakult volna mindkét csapat számára, egy izgalmas mérkőzés érdekében. Nem baj, húzódott karral egyébként sem lett volna tanácsos, ő meg még hogy elmenjen a gyengélkedőre! Azt is csak azért tette meg, hogy rálessen a szintén hosszúra nőtt csapatkapitányukra. Az a gurkó-ütközés fájhatott… senkinek sem kívánna hasonló élményt, még a legádázabb ellenségének sem.
- Őőő… very little – bizonytalanul mutogatott, hogy még csak épphogy elkezdte azt is. – Én tudni német és spanyol.
Hát, ez a töröm-töröm a mákot-stílus nem éppen a kedvence, de nincs mese, valahogy meg kell értetnie a fiúval, hogy mi a szituáció.
Hozzászólásai ebben a témában
Glenn Grim
INAKTÍV


We need to talk about Glenn | kredenc
offline
RPG hsz: 13
Összes hsz: 87
Írta: 2016. május 29. 22:40 | Link

Ugyan ő maga különösebben nem jön zavarba a helyzettől, azt mindenesetre furcsállja, hogy társasága - melyre azt gondolta, nem számíthat majd itt - nem próbál nyomban elslisszanni innen, bocsánatkérő tekintettel faképnél hagyni őt, miután kiderül, hogy nem, vagy csak nehézkesen fogják egymást megérteni.
A "nagyon kevés" éppen nagyon kevés is ahhoz, hogy elinduljanak, már hogy a beszélgetés folyamán, pláne, hogy a lány következő szavait is angolul kísérli meg értelmezni a srác. Meglepetten felvonja szemöldökét, és csak azért nem jut eszébe hogy talán ő lehetne az, aki gyors véget vet a helyzetnek, mert komolyan elgondolkodik azon, hogy miért beszél neki Natalie drogokról.
   - Meth..? - szalad ki a száján.
Becsületére legyen mondva, elég hamar kapcsol, hogy talán félreértette a másikat, ugyanis az "ésspanyol" egészen úgy hangzik, mintha azt mondaná español, ami pedig tudja ő mi: egy másik nyelv, amit épp úgy nem beszél, mint a magyart. Sőt, inkábbb még annyira se, az ország nyelvén legalább még ennyit tud felelni minderre:
   - Én nem tudni Spanish. - Majd, az ajtó felé mutogatva, majd magára folytatja: - Zavar? Én.. can leave.
Még ujjaival is elmutogatja, amint kisiet a teremből. Végül is, nagy ez a kastély, biztosan találna még egy-két hasonlóan eldugott helyet, és tényleg nem akar zavarni.
Hozzászólásai ebben a témában
Csermey Natália Babett
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. május 29. 22:54 | Link

Glenn

- Non – kapcsolt, mikor elég érdekesen nézett rá a srác, hogy ő meg mi a fenéről beszél. – Test. Kleid. Tanzen. Kleid ist neu.
Próbálta magyarázni, hogy tulajdonképp csak a ruhát tesztelni jött, hogy mennyire megfelelő tánczhoz.
 Aztán végül rájött, hogy másképp is mondhatná, végül is a német meg az angol nem esett messze a fájától. – Deutsch. Also…
Bár lenne nálam egy rohadt térkép, hogy megértessem vele magam… ennyire hülye nem lehetek. Mi a másik szó a németekre? Áh, megvan!
- Germán… Német germán Sprache – felvette a teendői listára, hogy megtanuljon angolul mielőtt még hülyét csinálna magából egy külföldi előtt. Széépen bemutatta a tudományát, mondhatni… eléggé szégyellősen lesütötte szemeit, mikor úgy nézett rá a másik, mintha minimum drogos lenne. Ami pedig nagyon távol állt tőle.
- Tanít nekem angolt te? Én akkor tanít neked magyart– ráadásul a magyartörés is idegesítette, jobban örült volna, ha normálisan magyarázhatott volna, de hát mégsem rázhatta le a szerencsétlen újoncot. El kéne vezetnie a házvezetőjéhez… ő talán többet tudna, de kérdéses, hogy ezt hogy magyarázza el neki a kis balerina?
Hozzászólásai ebben a témában
Glenn Grim
INAKTÍV


We need to talk about Glenn | kredenc
offline
RPG hsz: 13
Összes hsz: 87
Írta: 2016. június 12. 16:13 | Link

Egyre inkább úgy tűnik, hogy nem fogják megérteni egymást, a lány következő szavai sem juttatják Glennt közelebb a megoldáshoz. Ám nem adja fel, ízlelgeti kicsit a furcsa kifejezéseket, hátha ki tudja találni, mit jelentenek.
Egyedül addig jut el, hogy vizsgára, valami tesztre készülhet itt Natalie, vagy arra utal, hogy a ruháját próbálja? Már csak ezért is érzi, hogy talán zavar, azonban a táncoslány azzal kezdte, hogy "non". Ő pedig fejrázás nélkül is arra a következtetésre jutna, hogy ez egy nem.
   - Well, it's nice. Szép - pillant le a lány öltözetére, hátha örül neki, ha megerősíti, jól választott.
Most már igazán nem akarná tovább feltartani, megkeresi a földre esett könyvjelzőjét, és beszúrja kötele lapjai közé. Körbepillant gyorsan, mindent rendben hagy-e maga után, közben pedig erősen figyel Natalie szavaira. Nem ért belőlük sokat.
    - Te tanít magyar? - Tulajdonképpen nem jönne rosszul, hiszen ezúttal hosszabb távra tervezi a maradást, de nem hiszi, hogy olyantól könnyen megtanulhatná a nyelvet, akivel nem értik meg egymást. Ráadásul az is különös, hogy valaki ilyen közvetlen vele. Hiszen épp csak megismerték egymást. Illetve még azt se igazán, ugye. Azt pedig, hogy cserébe a lány az ő angolul tudására vágyik, nem jön át: ki is ül Glenn arcára a miért kifejezés.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium