[Lucus]


Jelentős lépésre szánta el magát, ami már jó ideje érik benne. Egyszerűen már nagyon zavarja sok minden az életében, és semmit nem segít az, hogy a feszültséget triplán van hol levezetnie, hiszen kviddicsezik, pluszban Kornéllal edz, és még az elemi mágiai mozdulatokat is gyakorolja - amire nem lenne szüksége, de nagyon tetszenek neki. Ez a fajta tánc nagyon tetszik neki, és jót is tesz a néhány év amíg járt. Mégis sok minden ott motoszkál benne, mindig, amikor próbál észrevétlenül elosonni a piszkálódó rellonosok mellett, amikor próbál feltűnő lenni egy-egy fiúnak, és akkor is, amikor feltűnik nekik, és végül ő fordul el, mert annyira zavarba ejtő és szégyenletes számára az áltatás. Nem az, hogy mást áltat, hanem az, hogy saját magát.
Szóval a próbaterembe sétál, ahol az utóbbi időben nem a színészkedést gyakorolta, mert próbájuk nem igen volt, hanem a táncot, azaz az elemi mágiai mozdulatokat, és az extrémebb elemeket. Elképzeli, ahogy kézenállásban besétál, majd átlendül hídba, amiből végül spárgába lemegy, és aztán húzza csak törökülésbe a lábait - de ennyire még nem ügyes. Kár volt abbahagynia évekkel ezelőtt, de akkor nem szerette, pedig most mekkora hasznát venné!
Leül a tükörfallal szemben, és hosszasan nézi önmagát. Kihúzza a hajgumit a hajából, majd leveszi a talárját is, összerázza a haját. Természetesen jóval hamarabb ideért, mint amilyen időpontra Lucát hívta. Úgy érzi magát, mint akkor, amikor a Rellonba készült felosonni Kornélhoz Amandaként - nagyon nagyon ideges, és retteg.

[Lucus]


Jelentős lépésre szánta el magát, ami már jó ideje érik benne. Egyszerűen már nagyon zavarja sok minden az életében, és semmit nem segít az, hogy a feszültséget triplán van hol levezetnie, hiszen kviddicsezik, pluszban Kornéllal edz, és még az elemi mágiai mozdulatokat is gyakorolja - amire nem lenne szüksége, de nagyon tetszenek neki. Ez a fajta tánc nagyon tetszik neki, és jót is tesz a néhány év amíg járt. Mégis sok minden ott motoszkál benne, mindig, amikor próbál észrevétlenül elosonni a piszkálódó rellonosok mellett, amikor próbál feltűnő lenni egy-egy fiúnak, és akkor is, amikor feltűnik nekik, és végül ő fordul el, mert annyira zavarba ejtő és szégyenletes számára az áltatás. Nem az, hogy mást áltat, hanem az, hogy saját magát.
Szóval a próbaterembe sétál, ahol az utóbbi időben nem a színészkedést gyakorolta, mert próbájuk nem igen volt, hanem a táncot, azaz az elemi mágiai mozdulatokat, és az extrémebb elemeket. Elképzeli, ahogy kézenállásban besétál, majd átlendül hídba, amiből végül spárgába lemegy, és aztán húzza csak törökülésbe a lábait - de ennyire még nem ügyes. Kár volt abbahagynia évekkel ezelőtt, de akkor nem szerette, pedig most mekkora hasznát venné!
Leül a tükörfallal szemben, és hosszasan nézi önmagát. Kihúzza a hajgumit a hajából, majd leveszi a talárját is, összerázza a haját. Természetesen jóval hamarabb ideért, mint amilyen időpontra Lucát hívta. Úgy érzi magát, mint akkor, amikor a Rellonba készült felosonni Kornélhoz Amandaként - nagyon nagyon ideges, és retteg.

Barátnőcske;;

Sálálálálá...
Kicsit összecsaptak a feje felett a hullámok mostanában. A prefektussággal, a kapitányoskodással és úgy az egész iskolával a hócipője tele van már. Nagyon szeret ide járni, de most lett egy picit sok neki, túl nagy volt rajta a nyomás az utolsó meccsen is, teljesen ki is borult a végére. Rájött, hogy minden tisztelete eddig is Kristófé volt, de ezek után minimum szobrot érdemelne, hogy fogóként, kapitányként, összetartó erőként ennyire helytállt éveken át. Ajh, inkább megpróbálja elfelejteni a buta gondolatait, elég neki, hogy Véda néni a nyomában van rendszeresen, nem kell még, hogy saját magát is kikészítse. Le is pihent ma délután egy órácskára, amiből csat a tudat keltette föl, hogy Ashleytől levelet kapott, amiben találkára hívta.
Furcsa volt neki a dolog, az utóbbi hetekben elég keveset látta a lányt, amit szintén főleg magának köszönhet, borzasztó. Nem érzi jól magát, talán még sosem volt ennyire kedvetlen és gondterhelt. Dühíti a képessége is, hogy nem beszél róla, nem képes irányítani, nem ért hozzá, pont ezért fel kéne keresnie, Gyuri bácsi ajánlata okán, Ash anyukáját, ő elvileg tudna segíteni rajta. Hogy mennyi baja van ma.
Karba font kézzel, kissé leszegett tekintettel, cipője orrát bámulva vonul végig a Déli-szárnyon, még a megbeszélt helyhez nem ér, ahol belépve jó alaposan körbenéz. Nem járt még itt, a színházas, színjátszós dolgok inkább a bátyja világa, neki ott a kviddics, ami… Ne kezdjük újra! Ekkor emelte barátnőjére tekintetét, akit észrevett, el is indult felé, kissé mosolygósabban, mint eddig.
- Megjöttem, hoppláhopp! Mit keresünk itt?
Érdeklődött Luca, mert egyébként fogalma sincs, mit szeretne pont itt a barátnője. Beszervezné? Á, ki van zárva, tudja, hogy így is mennyi ideje van, talán, később. Mondjuk alapból nem áll tőle annyira messze a dolog, csak nincs előtérbe helyezve, ő nem Benji, na. Nézte a tükörben önmagát, nem örült a látványnak, kócos volt és némi morc is volt a tekintetében. Lezuttyant barátnője mellé, aki láthatóan nem most érkezett meg.
- Sokat vártál rám? Igyekeztem ám!
Tette még gyorsan hozzá, miközben a tükörből visszatekintett magára. Törökülésbe csusszant, úgy figyelte mi is lesz itt most. Érdekes dolog, hogy Ashley azon kevesek egyike a családján kívül, akivel ennyire bizalmasan közvetlen, nem csak felszínesen, és ezt pont az utóbbi időben tapasztalta meg. Ugye volt a nagyok játékának felkutatása, aztán Ashley-Kornél, végül pedig a Zorával kiegészült háromszög. Ajh, kicsit furcsa is így Ashleyre nézni, hiszen ahogy mesélt neki a fiúról, benne totálisan az a kép alakult ki, amit ki is mondott, hogy biztos számít neki Ash, aztán ez lett… Mély levegő után mosolyog biztatóan az eridonosra, miközben gondolatait félresöpri a teljes figyelemmegadás érdekében.

[Lucus]

Szüksége van a legjobb barátnőjére. Nem, nem Anyára, és nem Faithire, vagy Apára, vagy Kornélra, hanem Lucára. Nagyon szereti a lányt, az esetek többségében annyira könnyű megértetnie magát vele, amire szüksége is van, mert ha még vele is görcsölnie kéne... épp elég az emberiség maradék 99,999999soksok százalékával.
-Szia!- néz rá azonnal elmosolyodva, amint a lány belép. Tetszik neki Lucus szófordulata, 'hoppláhopp', meg is jegyzi magának, habár mintha barátnője szívét is nyomná valami... szóval majd rákérdez nála, ha megfelelőnek érzi rá az időt és a helyet. Nem szokott erőltetni ilyesmit, elvégre nehezebben ért meg másokat, szóval nem csoda, ha nem sokan mondanak el neki sok mindent.
-Dehogy vártam sokat.- mondja, hiszen Luca szinte nem is késett, ő jött előbb, és jót tett neki egy kicsit bámulni a tükörbe. Vannak szilárdabb elképzelései, mit szeretne.
-Mutatni akarok valamit...- kezd bele a mondandójába, és azért is hívta ide Lucust, mert úgy érzi, ennyi idő után szavakkal elmondani nem tudná, hogy metamorf mágus. Ennyi titkolás után... habár Luca is titkolja előle a képességét, de ő tud róla mégis, szóval az valahol más egy kicsit.
-Van valami, amit eddig nem árultam el neked, és ezt nagyon sajnálom, de...- sóhajt egyet, azon tűnődve, hogyan is folytathatná, amit szeretne, hogy a legpontosabban fejezze ki önmagát.
-Nem miattad nem mondtam el eddig, hanem magam miatt.- mondja végül egyszerűen, mert ez a lényeg. Aztán a tükörbe mutat a lánynak, a saját tükörképére, és behunyja a szemét, koncentrál kicsit, majd a barna tincsek még hosszabbá válnak, és egy csapásra kiszőkülnek. Kinyitja a szemeit, de csak a tükörben mer Lucára nézni, várva, hogy mondjon valamit.