28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kedves Diákok! Tárgyaitok csereberéjére, azaz leadására október 14-én 22:00-ig van lehetőségetek!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium

Oldalak: « 1 [2] 3 4 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1218
Összes hsz: 7887
Írta: 2014. december 2. 01:09 | Link

Czettner L. Zoé
a rázós tanárnő

Nem pusztán arról van szó, hogy rózsaszínben látja a világot, de nem csak hogy ember, ráadásul nő. Nem csoda, hogy nem fér a fejébe, amit mondok. Tőlem bontogathatja a témát, engem aztán nem sért meg ilyesmivel. Amiről nem akarok beszélni, úgysem beszélek. Bár kevés ilyen téma van. Az más dolog, hogy szűkszavú vagyok. Ez azonban egyáltalán nem azt jelenti, hogy problémát jelentene nekem, ha beszélni kell. Csak szeretek a tárgynál maradni. Nem fecsérelni a szavakat.
- Nyugodtan. - biztatom lágyan, hogy fejtse csak ki a gondolatait bátran. Érdekelne, mi az, amit megosztana velem. Ez után a kinyilatkoztatásom után csak figyelmesen hallgatom magyarázatát a bűntudat témájában, elcsigázottan pislogva olykor egyet-egyet. Végül szóra nyitom a számat.
- Dehát ez nem igazán fáj. Önnek talán igen? - iktatok közbe egy kérdést.
- Inkább csak furcsa. Túl hegyesek a fogaim semmint hogy kifejezetten fájjon, ahogy a bőrbe merítem őket. Akikből iszom, még ha az illetőnek fenntartásai is vannak, végül megkönnyebbül közben, mert rájön, hogy nem annyira vészes. A szeretőimnek pedig kifejezetten kedvére való. - beszélek kissé révetegen, ahogy elmondásom közben lepörgetek a fejemben néhány alkalmat. Előbbire Dwayne a példa, utóbbira Kíra. A padló felé pislogok éppen, majd a témától kellemesen csillogó tekintetemet visszavezetem a nőre. Lehet, hogy a félvámpíroknak nem annyira alkalmasak a vérszívásra a fogaik, mint a mieink. Vagy rossz a technikájuk. Ilyenekre tudok gondolni.
- Hm. - fejezem ki egy rövid hümmögéssel, hogy érdekesnek találom ezt az érzelmekkel sokkal finomabb gondolatot. Egyre inkább megerősödik bennem a vélemény, hogy nagyon-nagyon különbözünk a félvámpíroktól. Szinte annyira, mint egy embertől. Ég és föld.
- Nem finomabb. Nekünk nem. - rázom meg szelíden a fejemet. Semmi köze a halandóval kapcsolatos érzéseimnek ahhoz, mennyire találom ízletesnek Őt. Más kérdés, hogy érdekes mód általában olyanokkal kerülök közelebbi viszonyba, akiket finomnak tartok. Ez viszont szerintem egyszerű biológia. Semmi köze hozzá az ilyen romantikus elgondolásoknak. Nade jöjjön az elektromosság ügye...
- Mert meglepett és mert egy olyan behatással lepett meg, amihez nem igazán van szerencsém általában. Puszta fizikai reakció volt. A testem reagált így, védekezésül, de... én magam nem éreztem veszélyt. - adok választ az egyébként teljesen jogos kérdésére. Remélem, érthető, amit mondok. A fogaim ösztönszerűen előbújnak, ez egy dolog, azonban ura vagyok a lényemnek, így az ilyen reflex önmagában semmit nem jelent.
- Vissza tudom fogni magam. - biztosítom erről egy lágy, de határozott bólintás közepette. Nem fogom Őt győzködni erről. Ha nem akarja, így jártam. Engem azonban tényleg nagyon érdekelne. Tesla nem tudta, hogy vámpír vagyok, az Ő szerkezetein nem próbálhattam ki ilyesmiket, ráadásul szükségtelen lett volna, hiszen neki megvoltak a mérései, az adatok. Itt ilyenek nem állnak rendelkezésre. Szeretném kideríteni őket.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Zoé
Független boszorkány, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. december 2. 18:55 | Link

Adam

Egészen furcsa, milyen messze szárnyaltunk az eredeti témánktól. Mennyivel gyorsabban végeztem volna, ha Adam nem lenne vámpír, vagy ha nem találok itt senki. De nem mondhatom, hogy nem örülök ennek a váratlan találkozásnak. Rég nem beszélgettem senkivel, aki különösebben felkeltette volna az érdeklődésemet annyira, hogy néhány mondatnál több hajlandóságot mutassak a társalgásra. A diákokkal természetesen más volt a helyzet, de az meg inkább alá-fölé rendelt viszony volt, ami szintén nem tartozott a kedvenceim közé.
 - Nem, inkább nem.
Én sem szívesen beszélek ilyen mélységekben a kettőnk viselt dolgainkról, amúgy sem vagyok igazán az a fajta, aki megtudja fogalmazni az érzéseit, így meghagyom a homálynak ezt a témát, talán, ha még összefutunk valamikor és közlékeny hangulatában lesz, kifaggatom. Nem érzem helyénvalónak az első beszélgetés alkalmával letámadni, legyen bármennyire is odaadó a témával kapcsolatban.
- Talán az lehet a fő probléma, hogy legtöbbször felmérgesítem, kissé követelőző vagyok, ha erről a témáról van szó. De az esetek túlnyomó részében túlmegy a kellemetlen érzésen.
Próbálom megfogalmazni, mit is érzek olyankor, de nem meglepő módon nem megy. Legtöbbször a félelem elhomályosítja a józan eszem és felnagyítva reagálok túl mindent, felfokozott idegállapotban pedig az embernek tompul az ítélőképessége. Persze voltak esetek, amikor kifejezetten kellemes volt, de ez megint egy másik téma, amit nem szeretnék felfedni.
- Ez érdekes. Soha nem vontam párhuzamot a vámpírok és a félvámpírok között, sok dologban hasonlítanak, de a legtöbben különböznek, itt van erre egy újabb bizonyíték.
Utalok vissza az előző megjegyzésre, majd megköszörülöm a torkomat és felkelek.
- Nem azért kérdeztem, mert tartok Öntől, puszta kíváncsiság volt.
Alig két lépés távolságba megállok előtte, majd tenyérrel felfelé fordított kezeimet kinyújtom felé.
- Nem vagyok biztos benne, hogy egyszerre sikerül. Soha nem próbáltam.
De ha szeretné, hát legyen, hajlandó vagyok megpróbálni kárt tenni benne, bár tudom, hogy nem fogok tudni, de a gondolat huncut mosolyt csal az arcomra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1218
Összes hsz: 7887
Írta: 2014. december 2. 21:10 | Link

Czettner L. Zoé
a rázós tanárnő

Azt hiszem, nem is nagyon érdemes párhuzamot vonni köztünk és a félvámpírok között. Maximum annyira, mint köztünk és az emberek között. Vagy köztünk és bármilyen élőlény között. Szóval csak nagyon alapvető szinten, az érdekesség kedvéért. Sajnos ezt a legtöbben nem ismerik fel. Elég sokszor kerültem már kellemetlen helyzetbe amiatt, mert érzéketlennek tűntem egy-egy halandó számára, holott igazából a fajtámhoz képest szinte már nyálas és érzelgős vagyok. Ők legalábbis mindenképpen így vélik.
A tanárnőcske azt állítja nem tart tőlem. Sajnálattal hallom, ugyanis ezt igazán nagyon rosszul teszi. Hatalmas hiba nem tartani egy magamfajtától. Pedig a kérdése alapján azt hittem, megvan benne az egészséges életösztön. Mondjuk komolyan nem tudom, mire számítok egy bagolykövestől. Itt a diákok és professzorok egyaránt eszementek ilyen téren. Ezt persze nem sértésnek szánom és egyáltalán nem nézem le Őket érte. Ez szimpla ténymegállapítás.
Figyelem, ahogy Zoé feláll és elém lép. Benne van hát a kísérletben. Ha dobogna a szívem, most az üteme valószínűleg felgyorsulna. Hiszen olyasmire készülök, amire még soha, ráadásul meglehetősen rizikós egy vállalkozás. Felemelkedem az asztalról, jelentős alakommal a nő fölé magasodva, miközben hűs kezemet a tenyerére helyezem. Mélyet lélegzem és hosszan szusszanom ki, majd bólintok. Csináljuk!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Zoé
Független boszorkány, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. december 2. 21:27 | Link

Adam

Úgy tűnik, nem pazaroljuk tovább az időt a beszélgetésre. Nyilván Adam kíváncsi és a kíváncsisága ragadós. Bár nagy volt a szám, kicsit azért tartottam tőle, hogy mi lesz ennek a következménye és egy hajszálnyival jobban féltettem magamat, hiszen, sosem lehet tudni. Soha nem jutott még eszembe bárkin is feszegetni a képességeim határait, inkább azon voltam, hogy elfojtsam azt. Hiszen ezzel mindenkiben csak kár tettem. Soha semmi jóra nem tudtam használni, csak volt...és azzal, hogy jelen volt, mindenben akadályozott. Hosszú ideig képtelen voltam bárkihez is hozzáérni, potenciális veszélyforrás voltam, a saját családom tartott tőlem.
- Na jó...
Szűröm ki a fogaim között csöndesen, majd veszek én is egy mély levegőt és amikor a hűvös keze a kezemhez ér lecsukom a szememet és próbálok egy kicsit lazítani. Elképzelem a falakat, amik lebontásra várnak. Vastagnak látom őket és magasnak, de nem sietek sehová, szépen lassan igyekszem előkotorni az érzést amit bezártam oda. Az érzés, amitől átjár az élet, amitől hirtelen jó kedvem lesz, a felszabaduló energia mintha engem is feltöltene, egészen felvillanyoz, már ha élhetek a gondolataim között ezzel a szójátékkal. A szívverésem felgyorsul, az ujjaim akaratlanul megmozdulnak a hűvös tenyere alatt. Elképzelem az erőt, próbálok őt színekkel és tulajdonságokkal felruházni, pont azt teszem, amire akkor tanítottak, mikor elzártam az elektromosságot, csak épp fordítva.
Érzem.
Ennél többre lennék képes, de mégsem bírom..látom magam előtt a célt, de nem érem el,aztán, mikor távozik az erő, egyre távolabbi lesz maga a cél is. Végigszántja a gerincemet, a karomat és kiáramlik az ujjaimból, egyenesen a hűvös ujjakba. Ott aztán hamar elvesztem őket, de abban a pillanatban kinyitom a szememet, hogy láthassam az eredményt, hosszabb ideig tartom, mint az első alkalommal, majd mikor érzem, hogy kissé elhagy az erőm, gyorsan elkapom a kezemet és hátrébb lépek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1218
Összes hsz: 7887
Írta: 2014. december 2. 22:20 | Link

Czettner L. Zoé
a rázós tanárnő

Mindig teljesen szilárdan állok a talajon, a szó szoros értelmében persze. Bár a leggyakrabban átvitt értelemben is. A lényeg, hogy tartásom lazának tűnhet ugyan, azonban ha bárki megpróbálna eldönteni, minden valószínűség szerint nem járna sikerrel. Bakancsos talpaimat keményen megvetettem a szerkesztőségi szoba padlójának márványlapjain. Fürkészőn nézek lefelé a szép nő koncentráló arcára, érezve a benne egyre növekvő erőt. Hozzám még csak amolyan bizsergésként ér el. Pár pillanat múlva aztán...
Nagy testem jelentőset rándul, ahogy egy áramlöket ér a kezemen át. Izmaim megfeszülnek, szemem összeszorítom, fogaim azonnal előbújnak. Ajkaim kitárom bár, hang nem jön ki rajta. Mintha egy pillanatra villámcsapás érne, végigégetve mindenemet, lebénítva, görcsössé téve tagjaimat. Érzem, ha nem rólam volna szó, most elvágódnék, talán repülnék is egyet. Azonban nálam mindez csak az említett rándulás formájában bukik ki.
Mindez egy pillanat alatt zajlik le, aztán felpattannak szemeim és durvát nyögök. Ekkor veszi el Zoé a kezét tőlem és hátrébb lép. Hasonlóan teszek, miközben zihálva lélegzem. Persze, a tüdőmnek nincsen szüksége rá, ez puszta reflex.
- Egyenáram. - lehelem ki agyaraim közül, pihegve.
- Nagyjából 50 miliamper. - bólogatok, majd elgondolkozva pislogok le magam elé, immáron teljesen egyenletesen lélegezve, visszahúzódott fogakkal. Ez egy koránt sem elhanyagolható érték, főleg nem úgy, hogy biztos vagyok benne, ennél még több van a professzorban. Halálosnak viszont nem halálos. Legalábbis ez a dózis, amit én kaptam, nem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Zoé
Független boszorkány, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. december 2. 23:26 | Link

Adam

Csodálatraméltó volt a reakciója, legalábbis nekem. Kicsit ugyan megijedtem de az első reakcióm nem ez volt, hanem az, hogy csodálatos ösztönökkel rendelkezik, olyanokkal amivel ember nem rendelkezhet, természetéből adódóan legalábbis. Egy pillanatra átsuhan az arcomon a meglepetés, majd igyekszem komoly képes vágni, de legszívesebben nevetnék, hihetetlenül jó érzés járt át, mintha megszabadultam volna egy nehéz súlytól amit már régóta kell cipelnem, könnyebben éreztem magamat. De vajon ez lehetséges volna?
- Ezt eddig is tudtam, mármint, szóval érzem, amikor eltávozik és tudom, hogy nem jön vissza, bár az erősséggel nem igazán voltam tisztában. De ha magam elé képzelem, akkor egy egyenletes vonalat látok, csak az elején pulzál, amíg összerakok mindent.
Megpróbálom megmagyarázni, közvetíteni a gondolataimat, de ez még nehezebb, mint eddig, mert ez tényleg egy olyan dolog, amit Adam eddig nem tapasztalhatott, esetleg csak eltudja képzelni, mert fogékonyabb az ilyen dolgokra. Amint észbe kapok, lazítok a tartásomon, összefogva a hajamat a vállamra húzom és felpillantok a fekete alakra.
- Milyen érzés?
Csak azt tudom, hogy a villámcsapás mennyire fájdalmas, egyébként soha nem csípett meg az áram, így csak elképzelésem lehet arról, milyen érzés. A bizsergető érzéstől kezdve egészen az égetőig minden hallottam, de amint belőle kiváltottam, nos, ezt még nem tapasztalta, mert nyilván nem hoz össze a sors vámpírral és ha össze is hoz, nem ajánlkozik ilyesmire.
- Utoljára amikor hozzáértem egy emberhez, bántottam. A földön fetrengett pedig csak egy pillanatra értem hozzá, fura...ezt, látni, ritka.
Keresem a szavakat, ha megtudnám fogalmazni, talán azt mondanám, hogy hálás vagyok azért, hogy nem esik össze és rángatózik a földön, kimondhatnám, de nem teszem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1218
Összes hsz: 7887
Írta: 2014. december 3. 14:57 | Link

Czettner L. Zoé
a rázós tanárnő

Csak bólogatni tudok a szavaira, hiszen azok leírják, milyen az egyenáramot egy az egyben megtapasztalni, felmérni a jellemzőit. Nem váltakozik, nem tér vissza. Egyenes, fókuszált. Sok az előnye és sok a hátránya. Azt mondják, jobb ha egy ilyen éri az embert, mert a szíve vissza tud állni utána a rendes ütemébe, míg egy váltóáramnál görcsben rázkódik az áldozat és a testének lehetősége sincs nem hogy fixálódni, még csak elengedni sem bírja az áramforrást.
- Mintha egy villám futott volna át rajtam. Akadálytalanul, égetőn. - próbálom behatárolni, mit éltem át az imént. Merengőn fürkészem a tanárnőt, izgatottan csillogó szemekkel. Egészen lázba jöttem a helyzettől. Ezt persze -úriemberhez méltóan- igyekszem leplezni. Agyaraimait is bent tartom, bár jól esne most kint tartani őket. Egészen kikívánkoznak.
Sikerül olvasnom a sorok közt, főleg a vonásaiból és tekintetéből. Egyfajta hálát érez, amiért megtehette ezt velem és mégsem okozott vele gondot nekem. Azt nem állítom, hogy nem fájt. Az elmondásomból is kitűnhetett, hogy keserves egy élmény volt, azonban amióta halhatatlan vagyok, egészen más szinten állok a kínokhoz. Néha még jól is esik. Hiszen tudom, bajom úgysem lesz tőle. Így meg nem más, mint egy durva behatás. A durva meg nem feltétlen rossz.
Csak állok tovább Zoé előtt, nagyjából két lépésnyire, jócskán lefelé nézve rá, kissé talán ködös tekintettel. Ki hitte volna, hogy egy szerkesztőségben tett látogatáskor ilyen élmények érnek?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Zoé
Független boszorkány, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. december 3. 15:06 | Link

Adam


Tényleg hálás voltam és ezt talán el kellett volna mondanom, de nem vitt rá a lélek, hogy egy idegennek hálálkodjak. Lehet, hogy a büszkeségem tette ezt, de helyette inkább csak felszegtem a fejemet és mosolyogva figyeltem az előttem állót, igyekeztem elmondani a tekintettemmel azt, amit szavakkal képtelen voltam.
- Azt hiszem ha gyakorolnám, talán sikerülne a mértéket csökkenteni és növelni közben. Tudja, olyan érzés, mintha a szemem előtt látnám. Átérzem, de nem a fájdalmat.
Kicsit közelebb lépek hozzá, félve a keze után nyúlok, hogy megnézzem, látok-e rajta valami felületi sérülést, lehet, hogy tudat alatt olyan nyomokat keresek, mint magamon, holott tudom, hogy nem vagyok ennyire erős, mint a természet.
- A húgom képes az empatikus manipulációra, az öcsém rengeteg hangszeren tud játszani, nagyon fogékony a zenére. Gyakran eltöprengek rajta, hogy nekem ez jutott...de inkább büntetés, mintsem kiváltság.
Mondom, miközben végigsimítok a kezén, majd el is engedem. Nem értem pontosan miért eredt meg így a nyelvem, talán az élmény miatt úgy érzem, megbízhatok benne és szívesen meghallgat és érdekli is a dolog. Aztán persze, ki tudja.
- Miért érzem úgy, hogy maga ezt élvezi?
Ő lenne az első, ha beigazolódna a feltevésem és valószínűleg az egyetlen is.
Utoljára módosította:Czettner L. Zoé, 2014. december 3. 15:11 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1218
Összes hsz: 7887
Írta: 2014. december 3. 15:34 | Link

Czettner L. Zoé
a rázós tanárnő

Lepillantok a kis kézre, ahogy az enyém után nyúl. Láthatóan vizsgálgatja. Azonban nem fedezhet fel rajta a világon semmilyen sérülést vagy nyomot. Bőröm hűs, fehér és sima. Figyelem, miként tanulmányoz engem. Fejem kissé lehajtva tartom, hajam lelóg arcom mellett. Néha a nő vonásaira pillantok, miközben nézegeti ujjaimat és hallgatom, ahogy őszintén mesél.
- Talán tényleg gyakorolnia kéne. - erősítem meg első felvetésében.
- Ha képes lesz szabályozni, a végén valóban kiváltság lesz, nem pedig büntetés. - adok is magyarázatot javaslatomra, csöndesen szólva rekedtes hangomon. Ismét lenézek aztán közénk, ahogy megsimít és lehúzza rólam ujjait. Leengedem hosszú kezeimet, vissza magam mellé. Mikor végül nekem szegezi sejtelmét egy kérdés formájában, lesütöm szememet és aprót nyalok a számon.
- Tudja, nagyon szeretek megfigyelni, kísérletezni és nem igazán tart vissza az sem, ha esetleg veszélyes vagy fájdalmas, amit meg kell tegyek. Sőt néha ez még... élvezetesebbé teszi. - vallom meg vontatottan, halkan, búgón, csak szavaimat követően emelve vissza régi fényű, kék tekintetemet Zoé arcára.
- Ha valakinek regenerálódik a teste, egészen másként viszonyul a fájdalomhoz. - fedem fel előtte is ezt a gondolatot, ezt a meghatározó érzést. Azt már nem nyilatkoztatom ki, hogy ez a bizonyos másként viszonyulás egyenesen azt jelenti, hogy gyakran képes vagyok kifejezetten szeretni a gyötrelmeket. Azt hiszem, úgyis tisztában van vele. Csak rám kell nézni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Zoé
Független boszorkány, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2014. december 3. 15:49 | Link

Adam


- A probléma csak az, hogy ritkán találkozok vállalkozószellemű emberekkel, a legtöbben nem szeretik ha kergetőzik bennük az elektromos áram.
Hitetlenkedve csóválom a fejemet, de közben mosolygok. A lelki szemeim előtt már megjelenik, ahogy szerencsétlen delikvensek reszketve figyelik, hogy mikor foguk hozzájuk érni, mikor pedig megteszem felakad a szemük és habzik a szájuk, nem túl pozitív jövőkép.
- Semmi produktívra nem tudom használni, hacsak az iskolának nincs igénye egy élő defibrillátorra.
Megvonom a vállamat, majd ellépve én is asztal irányába lépek és felülök rá. Kicsit esetlennek éreztem magamat, ahogy ott állok előtte, mintha a kivégzésemre várnék, a szavaira viszont felkapom a fejemet, mert ismerősen csengenek, nagyon is.
- Asher is mindig ezt mondja...a fájdalomban sok...a fantázia, az izgalom. Érdekessé tesz szinte bármit.
Kissé furcsa ezt egy másik embertől hallani, főleg, hogy annyira leplezetlenül mondta nekem, mint amikor először hallottam, Ashertől. Az elején rettegtem a fájdalomtól, de mára ez már valamilyen szinten csillapodott. Gyakorlat tesz a mestert. Alig láthatóan megrázom a fejemet, mintha magam sem hinnék annak, hogy ezt hangosan kimondtam. Ez annyira privát, mégis olyan könnyen gurult le az ajkaimról. Kezdett az egész beszélgetés kicsit abszurddá válni. Ismételt zavaromat leplezvén megtámaszkodom az asztalon a hátam mögött, így lazítva egy kicsit a testtartásomon.
- Bárcsak én is így állnék hozzá...
Nem nézek rá Adamra, inkább magam elé bámulok, mintha nem is neki mondtam volna, hanem szimpla kis megjegyzésként ejtettem volna el.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1218
Összes hsz: 7887
Írta: 2014. december 3. 16:08 | Link

Czettner L. Zoé
a rázós tanárnő

Ahogyan ismét szóba hozzá a párját, ráébredek, hogy nagyon kezdünk átlépni egy bizonyos határt. Az előbb még odébb húzódtam Tőle, mikor meghallottam, miféle a barátja, most meg megrázattam Vele magam; hagytam, hogy a kezemet simogassa, nyomok után kutatva; jelen pillanatban pedig sem a beszédtémánk, sem az én felfokozott állapotom nem alkalmas arra, hogy mindezt a társalgást annak rendje és módja szerint folytassuk. Legalábbis nem úgy, hogy valamiképpen ne okozzon ez a későbbiekben kellemetlenséget.
- Hagyja csak itt az asztalomon a hirdetményt, ha megírta! Ki fogom rakni a táblára. - biztosítom erről, visszatérve hirtelen a leges-legelső témánkhoz, ezzel bezárva a kört és felvezetve búcsúmat. Hangsúlyom sem olyan csöndes, személyes már, mint az előbb. Hivatalosabbá, átlagosabbá lett, megerősítve törekvésemet, hogy rendezzem a kissé túlfűtötté és egyben elektromosan feszültté vált légkört.
- Örültem a találkozásnak. Remélem, még lesz szerencsénk! - bólintok lágyan, miközben végigmérem az asztalszélen üldögélő, csinos tanárnőt, aztán figyelem még Őt pár hosszú másodpercig, mielőtt légies, hosszú lépteimmel tovahaladnék az asztalok között, magára hagyva Zoét a szerkesztőségi szobában, hadd dobja össze azt a néhány sort, amiért alapvetően érkezett, én pedig hadd szellőztessem ki egy kicsit gondolatokkal teli fejemet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
offline
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3842
Írta: 2015. február 15. 19:49 | Link

Adam
[zárt]

Mindent bagolyban intézünk. Biztosan különös lehet, hogy főszerkesztőtársak vagyunk az Edictumnál, de sosem találkozunk, ez mégsem olyan abszurd dolog. Elmondhatom, hogy Adammel egy hullámhosszon vagyok, így könnyedén mindent meg tudunk beszélni levélben, csak nagy ritkán kell komolyan összetennünk, amink van. Úgy értem összedugni a fejünket és gondolkodni. Ez az újságmegjelenés például kissé nehézkesen ment, ráadásul annyi minden van, hogy bár levélben megbeszéltük a legfontosabbakat - jelzem, lerohadt a kezem -, én most mégis a szerkesztőségben kötöttem ki. Ülök a megjelent Edictum felett és csak hümmögök, mintha valamin nagyon gondolkodnék. Arról nem beszélve, hogy a következő számba is még ki kell találjam, kit kapjak le a tíz körméről.
Azon már nem is filózom, mi van most a magánéletemben. Dwayne-nel összejöttünk - és ennél weird-ebb dolog azt hiszem ki sem jöhetne a gondolataim közül. Egyszerűen továbbra sem bírom felfogni, hogy történt. Csak úgy van és ez olyan... Weird. Erre nincs jó magyar szó, mert a különös és a fura nem megfelelőek. Természetellenes? Neeeem, az nem ide való. Életidegen? De hát hol itt a bonyodalom? Borzalmas. Nem is agyalok rajta, mert minél inkább belemélyedek a témába, annál érdekesebb gondolataim támadnak. Most így minden szép és jó és ez a lényeg. Amúgy is, szóval az Edictum, ott tartottam, hogy...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1218
Összes hsz: 7887
Írta: 2015. február 16. 00:44 | Link

Egerszegi Nina Viktória
a ritkán látott társfőszerk.

Nemrég megjelent a februári Edictum. Kora este toppanok be a kastélyba és indulok meg a szerkesztőségi szoba felé. Hamar a Fejetlenség Folyosójára érek, ahol az egyik festmény úgy rángatózik épp a falon, mintha földrengés volna. Rezzenéstelenül figyelem a jelenséget, mígnem csakhamar a megfelelő ajtóhoz érek és eltűnök mögötte. Már a beléptem előtt éreztem, hogy nem leszek egyedül, ahogy pedig benyitok, sejtelmem beigazolódik...
Odatekintek Ninára, aki éppen az asztalánál ül, a friss újságos olvasgatva. Nem túl gyakran látom a lányt, hiszen bagolyposta útján valóban megoldunk mi mindent. A lap kapcsán eddig kétszer, ha összefutottunk, különben pedig néha odaköszönünk egymásnak a folyosón vagy a faluban, valamint egyszer az erdőben volt szerencsénk a rozsomák akció keretein belül, aztán pedig a farsangi bálon láttam őt pár napja Dwaynenel. Ők engem nem vettek észre, hiszen pestisdoktor maskarám teljesen elfedett. Meg különben is nagyon el voltak foglalva egymással. Sápadt vonásaim megfeszülnek kissé, ahogy ezeken merengek, de folytatom utam beljebb a szobába, zsebre dugott kezekkel. Végül a lány asztala elé lépek, és biccentek neki üdvözlésül, jócskán lefelé nézve rá.
- Még mindig nem jutott eszembe jó cím az új rovatnak. - dobom be ezt rekedtes, lágy hangomon amolyan beszélgetésindító gyanánt. Ha már így adódott, hogy mindketten itt vagyunk, talán egyeztethetnénk néhány dolgot szóban. Odasétálok közben a parafatáblához, megszemlélve azt. Ha meg már ott vagyok, lekapok róla pár lejárt hirdetményt. Ezt követően a saját, főszerkesztői asztalom felé veszem az irányt bakancsos lépteimmel. Megnézem, hagytak-e rajta bármilyen irományt. Szoktak. Sötét, nyurga alakommal nagyjából oldalvást állok most a lánynak. Ahogy rendezkedek az asztalomon, néha odapillantok rá.

###
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
offline
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3842
Írta: 2015. március 4. 15:39 | Link

Adam

Szeretek az Edictumban dolgozni, főleg az interjúztatás ragad meg. Szeretem pofátlanul zavarba hozni az embereket, ez pedig szükséges hozzávaló egy újságíró esetében. Történetesen jelenleg is egy új rovaton gondolkodom, melynek ötletét már Adamnek is elküldtem. Nem volt nehéz kisütni, hogy ez bizony tetszetős lenne, bár egészen új ötlet, ugyanis az újságban ilyenre még nem igen volt példa vagy, ha volt is, biztos nem itteni pályafutásom során. Már minden tökéletes, csak a rovat neve hatalmas kérdőjel még mindig. Az csak egy dolog, hogy agyam egyik fele ezen rágódik, másik azonban a megjelent számon jár.
Léptek zaja zökkent ki a gondolataimból, mire felnézek, már a vámpírral találom szembe magam. Pislogok kettőt és biccentek én is köszönés gyanánt. Egyikünk sem kifejezetten szószátyár típus, meg is látszik rajtunk, de ez is azon dolgok közé tartozik, amiket sosem kifogásoltunk egymásban. Az már egészen más téma, hogy mintha éreznék némi feszültséget, amely Adamből árad, az oka viszont egyelőre nem tisztázott bennem. Nem gondolnám, hogy rá kéne kérdeznem, főleg úgy, hogy okot sem adott rá.
- Úgy látszik én is kifogytam a kreatív tartalékokból - széttárom karjaimat és tanácstalanul pillantok rá. Aztán már vissza se fordítom tekintetem az Edictum legújabb számára, inkább a férfit figyelem. Ahhoz nincs merszem, hogy legilimenciával próbálkozzak, így csak nézem, ahogy ingázik össze és vissza. Továbbra is csak az a kérdés zakatol bennem, hogy miért nem ül le? Nem úgy ismertem meg, mint egy kilométerhiányos embert... Végül becsukom a kezemben tartott újságot és az asztalra dobom.
- Minden rendben? - úgy csinálok, mintha legalábbis zokogásban tört volna ki, vagy nem is tudom. Az is lehet, hogy én érzem rosszul és semmi baja. Mindenesetre hangom nem halad át az érdeklődés túlzó határán, ám nem is tanyázik a színtelen közömbösségben. Inkább arra emléleztet, amikor meghallgatod a másikat, de nem erőltetsz semmit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1218
Összes hsz: 7887
Írta: 2015. március 4. 19:38 | Link

Egerszegi Nina Viktória
a ritkán látott társfőszerk.

Annyi baj legyen, majd csak beugrik valamelyikünknek egy hangzatos, frappáns rovatcím. Azt, hogy nem aggódom ezen, egy szusszanó biccentéssel adom a lány tudtára. Majd lesz valami. A járkálásom különben koránt sem idegeskedő. Nem azért jövök-megyek, mert ne tudnék nyugton maradni. Csak hatékony vagyok. Lefutom az ilyenkor szokásos köreimet. Az asztalom mögött meg nem sokat szoktam ücsörögni. Szerintem nem is pont a sétálgatásom az, ami felkelti Nina figyelmét és ami a kérdésre ösztönzi, hanem a megérzései. Legilimentor. Még ha nem is használja éppen a képességét, szerintem azért jobban rá van hangolódva másokra, mint az átlag. Meg egyébként kétséges, az én fejembe bele bírna-e látni.
Érdeklődése nyomán megemelem sötét szemöldököm, oldalvást pislogva felé, kezemben éppen néhány papírral. Nem felelek egyből, csak ráérősen végigtekintek társfőszerkesztőmön. Szépen lerakom aztán az irományokat az asztalomra, be is fejezve ezzel az ott hagyottak átnézését. Nina felé fordulok. Kezeim zsebembe süllyesztem és leereszkedem az asztalszélre, fenekemet megtámasztva rajta.
- Mire gondolsz? - kérdezek vissza a válaszadás helyett, próbálva megtudni, mégis miért tudakozódik tőlem. Persze, vannak sejtéseim, ahogy azokat fentebb említettem, de igazolhatja vagy cáfolhatja őket, ráadásul ezzel is odázom a dolgokat, még ha elég nyilvánvalóan is. Tekintetem aztán a Valentin napi, szívekkel tarkított szám egy példányára téved az egyik szomszédos asztalon.
- Sikere volt a különkiadásnak. - vetem fel rögvest ezt a másik témát, hogy ne feltétlen ragadjunk le ennél a bizonyosnál, akármi legyen is ez. Bedobok még egyet a biztonság kedvéért. Ha már egyszer így összejöttünk a szerkesztőségben, legalább néhány szó essék az újságról magáról. Sőt talán jobb lenne, ha csak arról esne. Azt hiszem, Nina hasonlóan gondolja, mivel a beszélgetés hamar elterelődik a vélt-vagy-valós rossz hangulatomról. Nem feszegetjük. Jobb ez így mindkettőnknek. Inkább kitárgyalunk néhány kérdést az Edictummal kapcsolatban, aztán búcsút veszünk.
Utoljára módosította:Adam Kensington, 2015. szeptember 23. 12:11 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aaron E. Blake
INAKTÍV


Lenke's dark peasant
offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 567
Írta: 2015. július 29. 19:31 | Link

Nina - büntetésben

Nem szabad visszabeszélni a tanároknak. Ezt a legtöbb gyerek nagyon korán megtanulja. Nem számít, ha te tudod jól, a tanár ahhoz a különleges fajhoz tartozik, ami képtelen beismerni a hibáit, vagy legalábbis úgy gondolja, hogy egy hibával tekintélyét veszítheti a diákjai előtt, így aztán foggal-körömmel ragaszkodik igazához. Akkor is, ha nincs neki.
Persze Aaron sosem tartozott azok közé, akik ezt belátják, és nem kerülnek szembe oktatóikkal. A fiú szereti a mai napig kijavítani a hibákat, mert hát mégis úgy a helyes. Akkor sem hagyja abba, amikor a tanáron látszik, hogy már a guta kerülgeti. Így aztán senki nem is csodálkozott, amikor büntetőmunkára küldték. Jobban mondva mégiscsak volt valaki: Aaron.
Így találja magát az Edictum szerkesztőségben, ahol azt a feladatot kapja a feltűnően szép ott dolgozó nőtől, hogy rakja rendbe az archívumot. Vagyis végezzen teljesen felesleges munkát. Mindegy, Aaron szeret rendszerezni, úgy gondolja, ezzel nem lehet baj.
Az újság szerkesztőségének szobájában egy hatalmas szekrényben - több ember is elférhet benne kényelmesen - tárolják azokat a dokumentumokat, amiket a fiúnak rendbe kellene tennie. De ő már az elején elakad. Segítségéül behívja maga mellé a nőt is, elvégre ő mégiscsak jobban tájékozódik errefelé.
Már-már kezdene rájönni a rendszerre a rendszertelenségben, amikor hirtelen sötét lesz, és hallhatóan kattan egy zár. A szekrény zárja.
- Öhm... Ugye nem azt mondtad nemrég, hogy ez csak kívülről nyitható? - kérdezi felvont szemöldökkel, bár ez nem különösebben látszódhat a koromsötétben.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
offline
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3842
Írta: 2015. július 29. 20:39 | Link

Aaron - a büntetés

Az egyik tanár megkeresett a napokban, hogy volna-e valami feladat egy mestertanonc számára, akinek egy szaftos kis büntetést szán. Jó rellonosi mivoltomhoz híven természetesen közöltem, hogy tudok adni munkát, az van dögivel, így történhetett meg, hogy a mai nap folyamán bekopogott hozzám Aaron és jelentkezett a feladatra. Nem valami nagy cucc, de elég sok és addig nem engedhetem el - utasítás szerint -, míg nem végez vele. Így hát elmondtam neki, mit merre talál és mi alapján tegyen rendet az archívumban. Jól hallottátok, az archívumban. Ha éltetek még nagy és kupis szekrényt, na akkor ez az. Az összes eddig megjelent szám, jegyzetek, cikk kezdemények és maradványok, a levelek... Tulajdonképpen bármi, ami az újsággal összefügg, az itt található. Illetve nem minden. Az elmúlt két év anyaga nincs köztük, azok egyelőre "friss" címszóval még kartondobozokban állnak a szobában, hiszen szükség lehet rájuk.
Én végeztem volna a dolgom nagy bőszen, de segítségkérés hangzott el, így hát besétáltam az óriási szekrénybe és magammal vittem egy széket is. Még én is megdöbbentem elsőre, mikor láttam, épp ezért nem is nyúltam hozzá soha, de Adam se nagyon közelítette meg ezt a részt. Nem véletlenül. Szóval épp pakolászunk és rendszerezünk, mikor elsötétül minden. Katt. A büdös francba! Aaron kérdésére megmasszírozom orrnyergem, mintha ezzel bármit is javíthatnék a helyzeten. Nos, igen. Ezt a szekrényt csak kívülről lehet nyitni, így amíg nem jön valaki, addig idebenn csücsülhetünk.
- De, pontosan ezt mondtam - felsóhajtok és hátradőlök, majd pálcámat elővéve teremtek némi fényt. Vagyis az egész szekrényt megvilágítót. - Amíg nem jön valaki, addig dolgozunk, pálcafénynél. És reménykedünk, hogy betoppannak - összevonom szemöldökömet és megcsóválom a fejem. Amint kijutunk innen, azonnal változtatunk ezen. Röhej, hogy be lehet ide ragadni. Ez a mi formánk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Leonie Rohr
KARANTÉN


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2015. augusztus 13. 01:01 | Link

Ninnyó
Valamikor takarodó után


A minap arra a következtetésre jutott, hogy ebben az iskolában túl kevesen szentelik az életüket a békének és szeretetnek. Két napja telekürtölte a kastélyt, hogy minden héten hétfő reggel jógaórát tart a réten, még a tanórák kezdete előtt. Rengeteg kisdiákra számított, ehelyett voltak vagy tizen. Persze Lencsét ez csupán pár másodperc erejéig lombozta le, utána még eltökéltebbé vált azon igyekezetében, hogy megtérítse az egész kastélyt, és kellemes kollektív tudatot hozzon létre; mindenki szeresse, tisztelje, és becsülje egymást. Peace, love, unity. Tudjátok, hogy van ez nála, rosszabb, mint egy szépségkirálynő a bárgyú világbéke szövegével.
Szóval a következő lépés Zion felé. Sokat agyalt rajta, mi az, ami minden diákhoz eljut, és miután Kísz nagy nehezen lebeszélte róla, hogy ne szökjön be a konyhába, és ne cserélje ki a manók által készített desszerteket saját gyártmányú “mokkás” sütire, csak egy valami maradt. Edictum. A legbrilliánsabb gondolat, ami valaha parányi agyacskáján átfutott! Hiszen nincs a kastélyban olyan diák, aki ne olvasna bele legalább egy cikk erejéig; még vörös törpénk is át szokta lapozni, hogy megnézegesse benne a képeket.
Csak annyi a dolga, hogy beleszerkeszt egy rövidke - egy-két - oldalas hittérítést, és máris nyert ügye van! Aztán a következőbe majd megint és megint és megint… amíg ki nem porolják a hátsóját, mint Bözsi néni az öreg szőnyeget.
Esetleg Noel képét is beleteszi, és a siker garantáltan hatalmas lesz! Vagy ne legyen a neve eztán Leonie Rohr… umm, ez meggondolandó, mert már tényleg nem sokáig szeretne ezen a néven futni. No, mindegy, szóval így esett, hogy hölgyünk egy mappával a kezében, melyben a díjnyertes cikk különböző változatai vannak, különféle témákban, elindult nagy kalandjára, és éppen a szerkesztőségi szoba felé araszol a lehető legártatlanabb arcával. Nem is csinálhatná feltűnőbben. Mikor aztán eléri az ajtót, először bekopog, hátha van odabent valaki, de miután választ nem kap, halkan benyit, és beoldalaz a feltáruló résen. Bizony, résen kell lennie, ha nem akar lebukni, hiszen éppen az iskolaújságba akar belepiszkítani, mint egy neveletlen kiskutya. Már csak az a kérdés, hol van a következő Edictum anyaga? Vagy előbb el kéne döntenie, mit is akar pontosan belecsempészni? Nem is lesz ez olyan egyszerű kör...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
offline
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3842
Írta: 2015. augusztus 13. 11:50 | Link

Hittérítő Léjoní

Itt van mindjárt a megjelenés napja, az utolsó cikkek még most futnak be, bár a határidő már réges-rég lejárt. Ilyenkor mi történik? Éjjel már nem a lektorokat rugdosom ki az ágyukból, hogy segítsenek, hanem magam végzem el az utómunkálatokat, hogy Adamnek semmi más dolga ne legyen, csak összeállítani a végleges formát.
Kissé nyúzottan kaptatok fel a faluból, kezemben egy vaskos mappával, amiben az eddig beérkezett írások lapulnak. Igen, van, hogy hazaviszem a munkát, nem feltétlenül tartom jó ötletnek bent hagyni a szerkesztőségben az egészet: amilyen leleményesek a diákok, akár el is csenhetik, vagy a már leellenőrzött cikkeket átírhatják. Egyiket sem tartom fenomenálisan jó ötletnek, így a vége felé eltűntetek mindent, hogy csak az utolsó pillanatokra hozzam vissza. És most derül csak ki igazán, mennyire jó ötlet is mindez a részemről. Meglepődve konstatálom, hogy a szerkesztőség ajtaja résnyire nyitva van, tehát valaki tartózkodik a helyiségben. Szemeim összeszűkülnek, ahogy közelebb lépek és bekúszva a résen a falnál felkattintom a villanyt.
Azt tudni kell rólam, hogy nem vagyok eszelős típus, ahogy megijedni sem szoktam. De a hirtelen fényességben előbukkanó vörös lobonc totálisan kizökkent amúgy higgadt szerepemből és ugrom egyet, alig sikerül elfojtanom egy halk sikkantást. Számítottam rá, hogy valamit találok idebent, de nem egy szőrgombócot... Ami jobban megnézve az egyik eridonos diák. Kicsit keresgélnem kell az emlékezetemben, hogy ráleljek, de hála Brandon cikkének beugrik, hogy ki is a leányzó.
- Leonie, elárulnád, hogy mit keresel itt takarodó után egy mappával a kezedben, nem mellesleg korom sötétben? - nem támadom meg, nem üvöltök vele, pusztán a zavar és értetlenség látszik arcomon. Ha valami rosszban sántikált, már úgyis mindegy, de ha meg csak valami ártatlan anyagot hozott, miért nem tette meg fényes nappal? Szívesen veszünk fel bármikor, bárkit magunkhoz, cikkíróból sosem lehet elég, most mégis ezen a szent helyen, ebben a szent pillanatban futok össze vele. Tudhatnám, hogy Leonie némiképp flúgos, hallottam arról a "szeressük a rellonosokat" napról is és elmondhatom, hogy messze ívben kerültem el a bejárati csarnokot aznap. Egyben biztos vagyok: az az egyetlen kereke hiányzik, ami az összes többit hajtja, de legalább aranyos. Aranyosan esetlen és bolondos.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Leonie Rohr
KARANTÉN


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2015. augusztus 21. 01:21 | Link

Ninnyó

Persze honnan a mákos derelyéből tudná ő azt, hogy másoknak történetesen több esze van annál, minthogy az irodában hagyják a készülőben lévő újságcikkeket? Hát hol itt a diáktársakba vetett bizalom, kérem szépen? Hol a hit, hogy vannak még rendes gyerekek az iskolában? Hol a remény, ha netán mégsem, akkor legalább jó szándékkal piszkálnak bele az újságba? Hol van, hol?
Oké, Lencse itt tartózkodása mindenre magyarázattal szolgálhatna, de apró hölgyünk fejében meg sem fordul, hogy esetleg rosszat cselekedne azzal, hogy belepiszkít egy olyan újságba, aminek megszerkesztésén mások egy egész hónapon át becsülettel güriznek. Akkor mégis miért lopakodik úgy, mint egy F–117 Nighthawk lopakodó vadászbombázó? Annyit már sikerült kitapasztalnia az iskolában eltöltött röpke öt-hat éve alatt, hogy - bár roppant kedves és szerethető itt mindenki - nagyon nehezen értik meg, mit miért tesz. Sokan nehezen hangolódnak rá a pozitív rezgésekre.
Egészen addig fel sem tűnik vöröskénknek, hogy mennyire logikátlan a sötétben tapogatózni, míg valaki fel nem kapcsolja neki a villanyt.
-Áhh, köszi! - szól hátra felderülve, amiért végre látja is, mi van ráírva a lapokra, amik a kezébe kerülnek. Mérföldekkel könnyebb így a kutakodás. Majd egyszer csak jobban megmerevedik, mint Neo tette volna, ha a kéket választja a pirus kapszula helyett.
-Sssszia! - elég annyi idő, hogy összerendezze rakoncátlan arcizmait, míg megperdül a sarkán, hogy szembenézzen lebuktatójával. A másodperc tört része alatt ártatlan vigyor szalad végig fején, és többet le sem lehet vakarni róla. Odapattog Nina mellé, átkarolja a derekát, és beljebb tessékeli a helyiségbe, mintha ugyan Lencse irodájában volnának.
-De örülök, hogy pont erre jársz! Én csak… nem akartam fényt csinálni, nehogy véletlenül felébresszem a szobában alvó ugró-bugró bábonyokat. Umm… viszont... látom, nincs is itt egy sem… talán elköltöztek a tópartra, mert ott sokkal frissebb a levegő - mindezt úgy adja elő, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga, és még arra is van ideje kissé rácsodálkozni, hogy Nina miért nem tud ilyen kézenfekvő dolgokat.
-A mappa pedig azért van nálam, mert modell akarok lenni, és ebben van a portfólióm. De ahhoz túl szégyenlős vagyok, hogy megmutassam neked, ezért most nem veszem elő - mondjuk ez jóval hatásosabban hangzott volna Nolcsa testében, de sebaj. A háromlábú szék sem indulhat a paralimpián, mégsem szomorkodik.
-De hát neked is van mappád! - mutat rá a nyilvánvalóra. - Szintén modellnek készülsz? Micsoda véletlen! - csapja össze tenyereit.
-El tudod ezt hinni? Én igazán nem! Együtt kerülünk majd címlapra, ez pazar! Pazar! - szép lassan leolvad arcáról a mosolya, majd sajnálkozó fejcsóválásba kezd.
-Az a helyzet, hogy együtt kerülhetünk oda, de nem egy címlapra. Szomorú, nagyon szomorú. Sajnos az én fejem túl nagy ahhoz, hogy elférjen mellette a tiéd. Szóóóval… más újságot kéne keresned, mert tudod… én voltam itt előbb meg ilyenek… - finoman és természetesen “észrevétlenül” kezdi a hölgyeményt az ajtó felé tuszkolni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
offline
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3842
Írta: 2015. augusztus 28. 19:11 | Link

Léjoní

Amit eddig csak hírből hallottam, az most szó szerint megelevenedik a szemeim előtt. Nem elég, hogy tulajdonképpen betör a szerkesztőségbe, még meg is köszöni, hogy felkapcsolom neki a villanyt. A pofátlanság szónál egészen biztosan csak ember szerepelhet magyarázatként: Leonie. Bár az is lehet, hogy a hülyeséghez osztották be, erről majd az elkövetkezendő percek döntenek.
- Itt nincsenek bábonyok - furán hatnak ezek a kiejtett szavak tőlem. Sosem szoktam bábonyokról diskurálni és őszintén szólva eddigi életem során soha nem is hallottam róluk - bármilyen szégyenletes is ez. Nyilvánvalóan az én tudástáramban lehet valamiféle hiba, mert a vöröske olyan meggyőződéssel és profizmussal beszél róluk, hogy szinte elhiszem, hogy léteznek. Bár igazából nincs bizonyítékom az ellenkezőjére, úgyhogy ez egy ördögi kör. Eközben a helyzet csak bonyolódik, hiszen az Edictum nem modellügynökség, tehát ez a portfólió dolog is elég erősen sántít. Mi több, egyenesen féllábú, ami jelentősen megnehezíti az eridonos helyzetét.
- Ugye tudod, hogy mi nem divatmagazin vagyunk és nem keresünk modelleket? - megjegyzem, kissé váratlan számomra az a közelség, amelyből beszélnek hozzám. Leonie úgy csinál, mintha világra szóló, évezredes barátnők lennénk, ami persze nem probléma, mert lehetnénk, de nem vagyunk. A folytatáson szó szerint felnevetek. Hogy modell akarok-e lenni? Igazából már az vagyok, hovatovább elég híres is, úgyhogy köszönöm, nem kell megbeszélnünk a címlapos kérdéseket.
- Lassíts...! - próbálom kicsit csitítani, de teljesen felesleges, mert be nem áll a szája. Olyasmi, hogy válaszadás a részemről, elő nem fordulhat. Ez már csak azért is bosszant, mert azért itt elsősorban nekem van szavam, legalábbis utolsó információim szerint - az idők változnak, úgy tűnik. Na de sebaj, ezt még zokon se venném, azt viszont már enyhén igen, hogy megpróbál a saját irodámból kitessékelni - oké, nem az enyém, hanem az újságé, de jelen helyzetben egyszerűbb egyes szám első személyben beszélnem magunkról.
- Leonie, légy oly kedves ne taszigálj ki a szerkesztőségből! - megvetem a lábam szembefordulok vele és kikapom a mappát a kezéből. - Az Edictum egyik főszerkesztője vagyok, úgyhogy helyezzük most más megvilágításba ezt a beszélgetést, ha lehet - nem igazán kérés ez, bár biztos nem hangzik egyértelműen utasításnak. Igazán érdekelne, hogy mi ez az egész, így kinyitva az iratgyűjteményt kérdőn meredek a lányra. Igen, magyarázatot várok. Mert erre nyilván van.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Zétény
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 202
Összes hsz: 1574
Írta: 2015. november 9. 20:48 | Link

Iza

Nem mondanám, hogy jó kedvem van. Sőt, ami azt illeti, mindenem van, csak jó kedvem nincs. Gondolom Iza már elmondta mindenkinek, hogy mennyire átver és az egész kék sereg rajtam röhög. Azóta sem tudom hova tenni a „megcsókollak – te visszacsókolsz – kidoblak” háromszöget. Hacsak nem annyira rosszul csókolok, hogy Iza ezt nem bírta elviselni, de lehet, hogy inkább olyan jól. Igen, nem tudott ezzel együtt élni, mert állandóan a számon csüngene. Thor verné fejbe a kalapácsával azt a szőke libát! Ha már ennyire szereti ezeket az alantas lényeket. Na, szóval ennyire jó hangulatban megyek éppen az Edictum szerkesztőség felé. Még a múltkor megígértem, hogy rendet rakok náluk a legutóbbi cikkük miatt, amikor valami bohócnak állítottak be. Ahelyett, hogy emészteném magam a hülyeségem miatt – azaz, hogy beleestem egy szőke libába -, levezetem a fölös energiáimat. Mivel a háztársak és egyebek terrorizálását már meguntam, ez jutott eszembe.
Természetesen éjjel jövök, amikor már egy épelméjű sem hiszem, hogy cikket írna, szóval tökéletes az időzítés. A prefik pedig reménykedhetnek, hogy nem találkoznak velem, főleg az egyik. Meg a másik se, mert nem akarom magam emlékeztetni arra, amiatt vélhetőleg meghiúsult az érzelmeim alapján létrejövő párválasztásnak.
Sötét van bent, ahogy az egész kastélyban, tehát jókor érkeztem. Az alohomora nem nyitja az ajtót, de az ütemes rugdosás, a harmadikra már enged. Van ez úgy, hogy az erőszak megoldás, mindig is mondtam.
- Nos, hát… - dünnyögöm az állam vakargatva, mivel nem tudom, hogy melyik szerkesztői név, melyik valódi névre utal. Így aztán kollektív büntetést kell kiosztanom. Ahogy megyek a szerkesztőségi iroda közepe felé, a szabad kezemmel lesöpröm az asztalokon található dolgokat. Úgy látszik, nem szeretik a rendet, hát tiszta asztal kell nem? Egy rúgás itt, egy asztal borulás ott. Jaj, az a cserepes virág meg nem összetört? Biztos valami szép emlék lehetett az a műanyag golyó, ami most összeolvadt a tűz miatt, még szerencse, hogy eloltottam, sajnos kicsit későn. Gondolom ez a mugli laptop értékes lehetett, de így legalább ki tudnak nézni most már a közepén, lehet kukkolni a diákokat. Tiszta feltaláló vagyok, öcsém! Megérkeztem a dicsőségfalhoz is, ahol a szerkesztők fényképei vannak kirakva. Nemes kisasszony képe azonnal beszőkül a látóterembe, a gyomrom meg görcsbe rándul.
- Rohadj meg, mit csináltál velem? Azt hittem legalább barátok vagyunk! – az izgő-mozgó mosolygó Iza persze nem felel, de nem gond. Egy pennát reptetek magamhoz, és kidekorálom a szépséges képét. Lesz egy kis bajsza, meg szemüvege, de ha már ott vagyok, kapnak a többiek is szakállat, bibircsókot, miegymást. Viszont nem nyugszom le, szóval pár asztalt beállítok úgy, hogy dominóba lehessen eldönteni.
- Vajon sikerül? – teszem fel magamnak a kérdést és már meg is lököm az elsőt. A padok pedig dőlni kezdenek…
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
online
RPG hsz: 748
Összes hsz: 20957
Írta: 2015. november 9. 21:18 | Link

Zétény

Én is aztán nagyon pontos ember vagyok, elég csak azt figyelembe venni, hogy késő éjjel, papírokkal a kezemben is még a szerkesztőség felé tartottam, hogy ki ne csússzak a határidőből és időben leadjam a cikkeimet. Tehát egy nagy halom papírköteggel az alkaromon egyensúlyozva csúszkáltam a folyosókon, hogy minél előbb odaérhessek a megfelelő ajtóhoz és berontva rajta befejezhessem amit még kell. Aha, meg ahogy azt elképzeltem. Merthogy nagyon nem így történt.
Fél úton ugyanis majdnem nekimentem a falnak, ezáltal a lapok is csúszni akartak, de szerencsére még időben meg tudtam akadályozni a lavinát és bár vesztettem az időmből meg a lendületemből, tudtam tovább haladni. A lehető legrövidebb idő alatt végezni akartam ezzel, aztán visszafutni Frayec-hez és Roxyhoz, mielőtt még azok ketten szétszedik a szobám. Épp elég fejfájás volt leszoktatni a raseket a földkaparásról, nem kell, hogy a kölyök is rászokjon. Kellett nekem növényt vinni a szobába. Közben egyébként beértem a megfelelő folyosóra, és benyitás után rögtön le is sokkolódtam a bent lévő rendetlenség láttán.
- Mi a...Zétény? - A háttal álló úriemberről csak feltételezni mertem, hogy az említett volt és nem kevertem össze valamelyik randalírozni vágyó elsőssel. Az elsősök nagyon rosszak lettek mostanában, az agresszióról nem is beszélve. Ennek tuti a kviddics az oka. Nem lehet másra fogni.
- Mit keresel itt? Mit csináltál...? - Elcsuklott a hangom, a végigrombolt szerkesztőség láttán könnyek gyűltek a szemembe, amiket még azelőtt letöröltem, hogy a rellonos rám nézhetett volna. Tudtam, hogy megismerné a hangom, meg sem kell fordulnia ehhez. Az ajtót gyorsan becsuktam, a kezemben tartott papírhalmot pedig a legközelebbi ép asztalra raktam, mielőtt még tényleg kicsúsztak volna a kezemből.
- Ne csináld. Fejezd be. Már így is eleget romboltál, nem látod? - Sikerült kicsit összeszednem magam, de még mindig nem annyira, hogy rendesen kiabálni tudjak vele. A látvány után viszont azt hiszem senkinek sem lett volna kedve kiabálni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Zétény
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 202
Összes hsz: 1574
Írta: 2015. november 9. 21:56 | Link

Iza

Lökném az első padot, amikor is megáll a kezem a levegőben, mert meghallom a hangot. „A” hangot. Összerezzenek és kiver a víz, még szerencse, hogy háttal állok neki. Hát ez nem igaz, hogy már félek is tőle, mi lesz még itt, megsirat?! Össze kell szednem magam, nem lehet ennyire… ennyire… EZ! Gyűlölök ilyennek lenni, és érzem, hogy összeszorul a szívem, ami hevesen ver is közben, gombóc tolul a torkomba. De lenyelem, hogy rohadjon meg!
- Igen, Izabella? – hát ha nem is tökéletes a hangom, azért még szépen kijön a kérdő és gúnyosabb él belőle. Gondolja, joga van beleszólni, hogy itt vagyok? Nincs, neki semmihez nincs joga, mert… hagyjuk!
- Hát, ami azt illeti, nem téged, hiszen nem szabad találkoznunk. Lehet, hogy ha nem fordulok meg, akkor az még belefér? Rendet raktam, mert úgy látszik, hogy a cikkekben a kérdezésem nélkül is szerepelek. Nem mondom, néha szórakoztató, de vannak határok, ti átléptétek. Hát, én is átléptem a küszöböt és tádámmm – megpördülök széttartott kezekkel, a jobbomban pálca terem, mert itt nemigen fogom megadni magam senkinek. Főleg nem a szőkének, aki kicsavarta a szívem a helyéről. Elégedett vagyok a szerkesztőség kinézetével, csak még egy valami hiányzik. Meg azt sem szeretem, ha közbevágnak.
- Sajnos még nem látom be, drága barátom – a bal kezem mozdul, a dominó pedig dőlni kezd, nemigen lehet megállítani. Semmi esetre sem lenne jó ötlet, akár megpróbálni sem. Mikor vége van, meleg mosoly ül ki az arcomra, a szemeiben némi őrület lehet, de azt nem látom.
- Kész vagyok, távozok – elindulok az ajtó felé, nagyon lassan, nagyon nyugodt léptekkel. Egy probléma van, ahogy egyre közeledek, úgy törpülök össze előtte. Nem, látszólag, csak lelkileg, és egyre jobban fáj minden bent. Nem ezt érdemlem, bármilyen szemét is vagyok! Amúgy sem vagyok szemét, csak nem értik meg a nagyságom.
- Kifizetem, majd küldjétek a számlát. De lehet, hogy mégsem – vonom meg a vállam flegmán, olyan rellonosan. Legalábbis azt mondják, hogy így kell. Közben Őt nézem, és tényleg fáj, hogy látom. Hogy így kell látnia, megint. Miért jött most, miért pont most hozza azt a kupac szemetet. Figyelt volna? Á, biztos nem, akkor most minden úgy lenne, ahogy eddig volt, nem pedig ilyen szép rendben. Igen, ez elégtétel volt számomra, habár az eszményi káromat is meg kéne téríteniük, egy bocsánatkérő cikkel minimum. Úgy talán elnézném ezt az egészet, de szerintem marad még pár tüske bennem, habár a szúrós bokrot kiirtottam.
Utoljára módosította:Farkas Zétény, 2015. november 9. 22:13 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
online
RPG hsz: 748
Összes hsz: 20957
Írta: 2015. november 12. 22:12 | Link

Zétény

Az első gondolatom rögtön a "hogy fogom én ezt Ninának elmondani?" volt. Csak a földön elterülő papírhalmokat láttam, az összetört laptopot, a felborított székeket. Ezután jöttem rá, hogy mindennek az okozója a nem is olyan messze álló rellonos lehetett, akivel, nos, nem akartam még találkozni.
- Ne tedd, kérlek - Lehet, hogy igaza volt. Lehet. Akkor viszont csak arra tudtam gondolni, hogy el kell tűnnie innen a lehető leggyorsabban. Egy percig sem akartam tovább nézni a hátát, azt meg végképp nem, ahogy az asztalok dominószerűen dőlni kezdtek. Az egész heti feszültség ott robbant ki belőlem, ahogy pedig az első pad nekidőlt a másiknak, felsikoltottam. Annyira rossz volt ezt látni, és nem csak a szerkesztőségre gondoltam. Könnyek gyűltek a szemembe mikor Zétény megfordult, és elindult felém. Nem tudtam, mit kellene csinálnom. Még mindig az ajtóban álltam, gyakorlatilag megakadályozva ezzel a távozást.
- Miért csináltad ezt? - Azért én sem vagyok bolond, tisztában voltam vele, hogy nem a cikk miatt húzta fel magát ennyire, hanem miattam. Tőle szerettem volna viszont hallani, addig nem léptem semerre, nem néztem félre, könnyes szemmel bámultam rá. Amennyiben odaért volna hozzám, csak hátráltam egy lépést az ajtó felé. Már pedig innen addig el nem megy, míg ezt rendben nem hozza.
- Sajnálom... - Bukott hirtelen ki belőlem halkan az az egy szó, amit talán nem akart hallani. Soha. Lehet, hogy nem akart látni, igen. Biztosan a háta közepére sem kívánta a hangom meg a "sajnálom" szót.
Félig lehajtott fejjel vártam a reakcióját az elhangzottakra, közben azért bíztam abban, hogy nem fog újra nekiesni valamelyik bútornak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Zétény
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 202
Összes hsz: 1574
Írta: 2015. november 12. 22:59 | Link

Iza

- Késő – azt hiszem ebben minden benne volt, amit mondani akartam, és tudtam. Felhúzott a cikk, és az előző nap nem is tudom, hogy mit műveltünk Ellával, de hogy nem voltunk normálisak, az biztos. Hiába „felejtettem el” egy kis időre Izát és az ő mosolyát, vagy illatát, másnap reggel visszatért, egy jó nagy adag fejfájással. Ez pedig már elviselhetetlen volt, hogy megint miatta vagyok pácban, ezért új feszültség levezetést találtam ki, ami paddominózással ért véget.
Iza elállja az utam, nem lehet kikerülni. Az lenne a legjobb, ha megfognám, és odébb tolnám a francba. De, nem tudom megtenni, képtelen vagyok bántani. Pedig az, hogy kicsit arrébb penderíteném nem is lenne igazán bántás, főleg, ha rólam van szó. De nem tudok mozdulni, csak állni előtte, miközben ő sírni kezd. Ugyanúgy, ahogy a lelkem bőg, de én nem fogok, mert nem tudok. Csak nézem őt és megszólalni sem tudok. Eléggé elveszettnek érzem magam és égni kezd az arcom.
- Dühös voltam. A cikk miatt… és miattad is. Meg úgy minden miatt, nem akarok ilyen lenni, nem akarom ezt érezni – belemarkolok a mellkasomba szívtájékon, remélem, hogy látja. Nem tudok többet mondani neki, a gombóc megint kinőtt a torkomba és az előző pedig keményen szúrja a gyomrom. Most nem tudom lenyelni, csak arra gondolok, hogy de jó lenne átölelni őt. Talán megszűnne a fájdalom, vagy enyhülne, vagy…
Elnézést kér! Fellobban bennem a harag, hiszen három hét után mondja ki, addig pedig kerüljem el, igaz?! Le kell nyugtatom magam, mert az lenne a legnormálisabb Zétény lépés, ha most felpofoznám és ott hagynám, de mint mondtam, képtelen vagyok rá. Ez zavar igazán, hogy nem tehetek azt, amit akarok! Korlátozva vagyok a szabadságomban, öcsém! Most mondja, hogy semmi baj, igazad volt, vagy mi? Ha meglátom Cupidot felgyújtom, ha nem megy, szólok Ombozinak és vállalom érte a felelősséget!
- Hiányzik a barátom – bököm ki végül és felülök egy padra. Úgyis van rajta hely, hiszen az előbb söpörtem le. Nem tudok a szemébe nézni és kifejezni magam. Olyan sok minden mondhatnékom van, de semmi. Csak próbálkozom, sóhajtozom és rohadtul idegesítem magam ezzel. Mint egy hülyegyerek, úgy viselkedek.
- Miért csináltad? – nyilvánvaló, hogy mire célzok, és most ránézek. Nem vagyok bunkó, hogy nem adom meg a tiszteletet. Ez a kérdés sok mindent takar. Miért csináltad, hogy megcsókoltál. Miért csináltad, hogy azonnal ellöktél magadtól. Miért csináltad, hogy nem engedtél ki az ajtón? Miért csináltad, hogy beléd estem? Miért csináltad, hogy nem tudok ezzel mit kezdeni? Miért csináltad, hogy te nem szeretsz ennyire engem? Miért csináltad?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
online
RPG hsz: 748
Összes hsz: 20957
Írta: 2015. november 13. 20:35 | Link

Zétény

Belesajdult a szívem Zétény minden egyes szavába. Hiába nem akartam először, hogy itt legyen és halasztani akartam a beszélgetést, mire eljutottunk arra a pontra, hogy abbahagyta a rongálást, már biztos voltam a dologban. Csak addig még sajnos néznem kellett azt a szomorú arcot, amit nem akartam látni. Fel sem voltam készülve a találkozóra, arra meg végképp nem, hogy ez a szétrombolt szerkesztőségben fog megtörténni. Az talán még mindig oké lett volna, ha nem barmolja szét az egészet, de így... Siralmas helyzet volt, komolyan.
Csendben hallgattam a szavait, de egyik kérdésre sem válaszoltam, egyik mondatára sem reagáltam. Csak álltam ott egészen addig kivárva, míg teljes csönd nem telepedik ránk. Félig lehajtott fejjel a körmöm piszkálgattam, Zétény közben helyet foglalt egy padon, ez pedig újra felidézett bennem valamit. Valamit, ami hozzá kapcsolódott, és nagyon nem akartam arra gondolni, mégis sikerült. Mint ahogy mindig is, ha róla volt szó. Sejtettem, mennyire nehéz lehetett neki újra látnia engem azok után, amiket tettem és mondtam, de nem tudtam volna neki értelmes magyarázattal szolgálni, és őszintén szólva most sem tudtam. Csak álltam ott lehajtott fejjel, amíg ő bizonyára engem nézett. Na, ennyit arról, hogy akkor ezt majd most megbeszéljük...
- Nem tudom - Böktem ki végül, habár abban már nem voltam biztos, hogy hallotta-e. Inkább beszéltem a kezemnek, mintsem Zéténynek. Bár legalább annyi jó származott ebből a hallgatásból, hogy abbahagyta a szerkesztőség szétzúzását, és talán Nina sem zúzza szét az én fejem, ha ezt megtudja... ha megtudja. Pedig ezt valahogy biztos meg fogja tudni, én viszont nagyon nem akarok olyankor a közelében tartózkodni. Nina néha nagyon ijesztő is tud lenni, nem beszélve arról, hogy ő a társ-főszerkesztő.
Végül felemeltem a fejem, de ezt is csak azért csináltam, hogy letöröljem a könnyeimet. Az egész heti stressz, a kviddics, a cikkleadás mind-mind aggodalmat okozott és mindegyik ezen a héten. Várni akartam ugyan ezzel még addig, míg vissza nem érek a szobámba Roxyékhoz, de a szerkesztőség és Zétény látványa elindított bennem valami megmagyarázhatatlan dolgot. Kapart a torkom, a könnyek szúrták a szemem, és bár nem akartam, szépen lassan sírva fakadtam.
Fájt így látni. Tudtam, hogy miattam volt az egész, hogy miattam kerültünk ilyen helyzetbe, na meg a megmagyarázhatatlan cselekedeteim miatt, amikre a mai napig nincs értelmes válaszom. Talán azért csináltam, hogy a rellonos jobban érezze kicsit magát, talán azért csináltam, hogy oldjam a feszültséget. Vagy talán azért csináltam, mert én sem voltam teljesen biztos abban, mit akarok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Zétény
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 202
Összes hsz: 1574
Írta: 2015. november 13. 22:42 | Link

Iza

Elmondtam, amit akartam, megtettem, amit akartam. Most ő jön, beszélhet. Az a gond, hogy egyébként sem az a beszélőgép, most meg nyilván nem fog sok mindent mondani. Oké, egy sajnálom kijött belőle, de valahogy ezt nem éreztem elegendőnek. Eleve kusza az egész dolog, főleg azért, mert láthatólag el is szeretne engedni, de nem is. Biztosan van benne annyi, hogy nem lenne jó, ha csak kisétálnék. Nekünk, nem lenne jó, bármit is jelentsen ez most, vagy a jövőben. Könnyű lenne megharagudni rá, hiszen egy ideje ezt teszem, amióta a letargia másba fordult át. De, most hogy ott áll szomorúan, még rám sem néz, ez nagyon rosszul esik, és továbbra is tanácstalan vagyok az egésszel kapcsolatban. Azért megkérdezem, hogy miért tette azokat a dolgokat, amiket tett, miért csinált úgy, mintha ő is szeretne. Nyilván valahol, valahogyan szeret, hiszen annyit lógtunk együtt már, mintha egy pár lennénk.
A nem tudomjával viszont én sem tudok mit kezdeni. Tényleg azt kívánom, hogy mondja azt, hogy csak megszívatott és az egész sok szemétségért, amit kapott tőlem az évek során, ezzel vágott vissza. Zseniális lenne, komolyan mondom. De nyilvánvaló, hogy más van a háttérben és azt nem fogom megtudni. Az is lehet, hogy ő maga sem tudja, hogy miért csinálta. Csak egy olyan pillanat volt? Engedett volna neki? De akkor sem úgy kellett volna lekezelnie az egészet, ahogy tette.
Most meg sír, én ülök a padon és nézem, ahogy sír. Hát ez egyre f*szább, mit ne mondjak. Itt ülök a káosz közepén és elvileg a legjobb barátom miattam sír. Fantasztikus érzés. De nem bírom ezt, ő ne sírjon Farkas Zétény miatt, főleg emiatt a dolog miatt. Odasétálok hozzá, és ha hagyja, átölelem, de nem használom ki a helyzetet, csak kedves akarok lenni vele.
- Jól van, semmi baj. Ne sírj már, mert így is elég katasztrófa a szoba. Még eláznak a papírok – próbálom vigasztalni. – Nem haragszom, de jössz nekem egy sütivel – vonom meg a vállam és vigyorgok. Nem tudom, hogy ez mennyire vigasztaló most, vagy bármi más. Maximum az, hogy átölelhet, de most nem érzem azt a csavaró érzést, valami átvette a helyét, de egyelőre nem tudom, hogy mi az. Vigaszt akarok neki nyújtani, ha már mást nem tudok, vagy nem tehetek. Az biztos, hogy elveszíteni nem szeretném, ahhoz túl sokat szekáltuk egymást.
- Iza. Büntess meg, mert ez a dolgod. Vagy akármi, csak ne sírj, kérlek – nem tudom, mennyire jutnak el a tudatáig a szavak, amiket mondok, de jó lenne, ha végre magára találna. Mégiscsak Nemes Izáról van szó!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nemes L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Szertelen Szfinxek csapattag, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
online
RPG hsz: 748
Összes hsz: 20957
Írta: 2015. november 15. 01:00 | Link

Zétény

Megsemmisülve, a könnyeimmel küszködve álltam az ajtóban a körmeimet nézegetve, hátha ettől majd jobb lesz minden és amint feltekintek, a rellonos nem lesz itt. Ebben hittem egészen addig, míg a könnyeim rendesen el nem kezdtek folyni az arcomon és szipogva törölgettem őket, amennyire csak tudtam. Mielőtt pedig még bárki is rosszat feltételezne, nem azért sírtam, mert ez mindig beválik és olyankor úgyis mindig elkezdik sajnálni az embert. Amúgy is tök érzékeny voltam, meg minden és ez az egész...így vezettem le a feszültséget.
Aztán Zétény felállt és olyan dolgot tett, illetve mondott, amit álmomban sem gondoltam volna. Egyenesen odasétált hozzám és átölelt, folyamatosan nyugtatgatott, de nem érte el a kellő hatást. Homlokom a mellkasának döntve sírtam tovább, és könnyes szemekkel nevettem fel a rossz vigasztalódumáján. Hogyne, kettő sütit is kap csak legyen már ennek vége. Mert én tényleg nem akartam, hogy belém szeressen. Én tényleg nem akartam neki fájdalmat okozni, nem akartam magunkat ilyen helyzetbe hozni, és főleg nem akartam, hogy idáig fajuljon a dolog.
- Sajnálom... - Suttogtam bele a felsőjébe, és az sem érdekel már, hogy esetleg nem hallotta. Csak ki akartam sírni magam, hogy jobb legyen minden és ezzel megoldódjon az összes problémám. Még az sem érdekelt, ha összekönnyezem a fiú pólóját, csak sírtam. Csendben, néha felszipogva, mikor levegőt vettem. Végül azért úgy öt-hat perc múlva mégis rájöttem, hogy mi van és két tenyerem a mellkasára csúsztatva finoman eltoltam magamtól, hátráltam egy lépést és szaggatottan vett levegővételek kíséretében megkíséreltem eltüntetni a könnyeim.
- Meg kellene büntetnem téged. De most...hát nem tudom - Esetlenül megvontam a vállam, és tördelni kezdtem az ujjaimat. Fene rossz egy helyzet alakult ki, Adam bármelyik percben betoppanhatott volna, és a szerkesztőség még mindig totálisan romba volt dőlve. De még csak gondolni is rossz volt arra, hogy valamelyik főszerkesztő belép azon az ajtón. A hideg is kirázott egy pillanatra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Zétény
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 202
Összes hsz: 1574
Írta: 2015. november 18. 08:48 | Link

Iza
zárás

Ami azt illeti kellett ez a találkozás. Kellet, hogy újra lássam, kellett, hogy lássam sírni miattam. Emiatt is érlelődött meg bennem a gondolat, hogy egy állat vagyok, hogy megengedtem ezt magamnak. Soha nem akartam ilyen fájdalmat okozni neki, sőt, pont az ellenkezőjét, de belátom, hogy ez csak ábránd volt. Teljesen mindegy, hogy ki a hibás és ki nem, szerintem egyikünk sem, mert a szerelem – az én részemről legalábbis, hiszen ő nem úgy szeret, mint én őt – lassan, alattomosan alakult ki bennem iránta. Nem kérdezte, hogy akarom-e, nem volt tárgyalás, csak jött, és bumm. Ráadásul, mivel eddig nemigen volt részem benne – ebbe mondjuk, most sem vagyok biztos -, észre sem vettem, csak belesétáltam Cupido csapdájába. Amit egyébként bánok is, meg nem is. Izát szeretni nem bűn, hanem kiváltság, de le kell mondanom róla, mindkettőnk érdekében. Ezért is mentem oda átölelni őt barátként, vigaszt nyújtóként. Azt, hogy ez egy szétbombázott irodában van, egyáltalán nem érdekelt. A bosszúm beteljesedett, elégedett voltam.
- Ne sajnáld, Farkas Zétény barátja vagy… ami általában nem egészen normális gondolat – mosolygok rá, és még próbálom vigasztalgatni. De ő csak sír, vagy sírva nevet, egyelőre nem igazán tudom megnyugtatni őt. Lehet, hogy még soha sem sikerült. Az biztos, hogy ennyire még sosem borult ki, ami egy kicsit meg is ijeszt, mert mint mondtam, nem szeretném elveszíteni. Az egyértelmű, hogy úgy soha sem lehet az enyém, túl becsületes, hogy Lyvel szemben fellépjen, de azt is el tudom róla képzelni, hogy nem akarja, hogy az én boldogságom tökre menjen Lyrával, ami egyelőre eléggé távolinak tűnik. A házasság az egy dolog, de most nem érzem annyira közel magamhoz a leendő arát. Végül Iza nem tudom mi okból, újra eltol magától. Alapvetően ez nem gond, de most egy kellemetlen emléket idéz fel bennem, és megijedek. Megijedek, hogy újra azt mondja majd, mint a múltkor. Konkrétan nem tudok kiigazodni rajta, pedig már mondhatom, hogy egészen jól ismerem másokhoz képest.
Amit mond, az nagyon jól esik. Lehet, hogy ő nem tudja, de még sosem tudtam kibújni a büntetései elől, és most ez azért lehet – már gondolat szinten is – benne, mert törődik velem. Elmosolyodnék, de félek, hogy félreértené.
- Sajnálom, hogy az előbb olyan goromba voltam veled, ne haragudj – és megszületett Farkas Zétény első őszinte(!) bocsánatkérése. Azt viszont nem tehetem meg, hogy rendet rakjak, most már rábízom magam, és megbüntethet. Azonban, ha azt kéri, hogy tegyek rendet… az nem fog menni. Kezdem átértékelni a barátságot a szerelemhez képest, és rájönni, hogy sokkal fontosabb lehet Iza barátsága, mint a szerelme. Persze ha tudnám, mi zajlik benne, lehet, hogy másképp gondolkodnék, vagy próbálkoznék, vagy akármi, de így nem merek drasztikus lépést tenni.
- Büntess meg, ez a dolgod. De nem teszek rendet – jelentem ki, és elindulok a kijárat felé. Megállok mellette, a szemébe nézek és elmosolyodom, olyan Zétényesen.
Majd hirtelen magamhoz ölelem, erősen szorítom, és persze elengedem egy kis idő múlva.
- Holnap találkozunk, legjobb barátom – kacsintok rá, majd finoman mosolyogva elindulok kifelé a szétrombolt irodából. Még egyszer hátrafordulok és megnézem Izát magamnak, aztán reménykedem benne, hogy nem valami mugli filmet akar velem megnézetni büntetésből. Gyorsan átvágok a pincéig vezető úton, majd bemegyek a szobámba. bezárom és nekidőlök az ajtónak, lecsúszok a földig. Ott pedig folyni kezd a könnyem, és szótlanul kisírom magamból Cupido varázsát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 [2] 3 4 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium