[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=784984#post784984][b]Theon Delacroix - 2019.12.22. 19:49[/b][/url]
Pai
Valamikor az ünnepek után Fájdalmasan szisszenek fel, ahogy fejemet a nap felé billentem. Jól lehet már egy hónap is eltelt, de a szemeim még mindig rettentően érzékenyek. Minden nap napszemüveget kel viselnem és az átkozott migrének végett mentolos cukorkák helyett már a fájdalomcsillapítókat kapkodom befelé. Most is szinte kínzás ez az erős fény, de már annyira nem bírom a kastélyban rostokolást, hogy kellett egy kis friss levegő. Fura hogy tél ellenére mégis olyan az időjárás, mintha tavasz lenne. Rügyeznek a fák, bújik a hóvirág... kész őrület, nem?
Mikor egy fél hónapra elvesztettem a szemem világát, azt hittem nekem teljesen végem, hogy nem fogom megérni a tavaszt sem hogy nem tudom megköszönni végül anyámnak azt amit értem tett. Ennek ellenére mégis itt vagyok. Anya - mert most már nem Linnek szólítom - kifizette a műtétem és emellett lelki támaszt és fedelet adott a fejem fölé a procedúra alatt. Miután megtudta, hogy apám miket művelt velem gyerekkoromban, teljesen új arcát mutatta meg nekem. Végre az az édesanya lett, akire mindig is vágytam, akire végre támaszkodhatok. Már bánom, hogy legalább az ő kedvéért nem mentem haza. Ha apám nem lenne, szó nélkül utaztam volna vissza a szünetre Franciaországba. Hogy az igazat megvalljam, nem tudom anyám mit eszik Raphaelen. Jó, értem én, hogy sok pénze van, de ezen kívül egy pöcs. Egy kegyetlen pöcs, aki még a saját gyerekeit is kihasználta.
Belenyúlok zsebembe, majd előveszek egy az előbb említett tablettát. Szinte már rájuk szoktam. A fájdalom olyan elviselhetetlen, hogy egy nap négyet is beveszek, csakhogy jobb legyen. De sosem lesz az, csak rosszabb. Ingerülten túrok bele ezúttal már rövid hajamba. Mert igen, ez is megváltozott rajtam. Hiányoznak hosszú fürtjeim, de áldozatot kellett hoznom. Rájöttem, hogy igazából Raphael kedvéért volt az a hajviseletem, ami és hogy csak neki akartam eddig megfelelni. De már senkihez sem tartozom, a saját magam ura vagyok.
A bogyó víz nélkül csúszik le a torkomon, olyannyira rutinos lettem a dologban. Miután ezzel megvagyok, lassan felkelek az erkély egyik asztala mögül, majd megindulok a bejárat felé. Látásom homályos a fény utóhatásai miatt, így imbolygok oda-vissza, mígnem nekicsapódom valaminek. Akarom mondani valakinek.
