Gálffy Erik

Éppen az esti sétámra készülődtem. Nemsokára le kell adnom a jelvényemet, és össze is kéne csomagolnom. Nehéz lesz itthagynom az egész épületet, de azért jót is tesz majd a levegőváltozás. Három év ugyanazon a helyen már kezdett egy kicsit sok lenni.
Kopog a harang, itt az idő. Kisétálok a szobámból, és a szokásos, ütött-kopott padlón elindulok, hogy az esti sétámat megtegyem. A festmények hol alszanak, hol még mosolyogva felelnek üdvözlésemre eme késői órán. Mindig is csodáltam azokat a gyönyörű festményeket a falon, hiszen én a fényképezőgépemmel soha nem fogok tudni elérni ilyen hatást.
Egyik folyosóról a másikra, már éppen elmentem volna az erkély mellett, amikor az egyik festmény pisszegett nekem, és kifelé mutogatott. Először nem értettem mit szeretne, de aztán felfedeztem a fiút. Még nem láttam itt, de ez persze nem jelentette azt, hogy megússza a dolgot. Az ajtóba léptem, és elővettem a legszigorúbb hangsúlyt amelyet az évek neveltek belém, és megszólítottam.
- Remélem tudod mennyi az idő. Ugyanis már jócskán elmúlt a takarodó ideje. Ilyenkor a hálókörletedben kell maradnod - jelentettem ki ellenvetést nem tűrő hangon. Az előkészítőben begyakorolt módszerre volt körülbelül ötven százalék esélyem, hogy beválik.
Ha felém fordult a fiú, azonnal kiszúrtam a füle mögé tűzött cigarettát. - És nagyon ajánlom, hogy 18 év felett legyél - tettem hozzá. És még egy öngyújtó is felvillant. Talán mégis úgy teszem le azt a jelvényt, hogy megbüntettem valakit. Egészen furcsa érzés lesz. Ráadásul még azt sem tudtam, hogy ilyenkor mit kell követelni az illetőn, hiszen én sem voltam még büntetve, és én sem tettem ezt mással.

Gálffy Erik


Nem gondoltam rá, hogy ma este bárkit is meg fogok büntetni. Nem vagyok az a fajta, aki ezt élvezi. Csak szimplán figyelmeztetni szoktam a diákokat, hogy most már jó lenne, ha nem császkálnának mindenfelé. Ilyenkor általában fülét-farkát behúzva sunnyognak el. Éppen ezért is lepett meg annyira, amit hallottam a sráctól, aki az erkélyen szemlélődött.
- Mit mondtál? - kérdezetem vissza meglepődve. Volt egy öccsém, szóval nem annyira volt hihetetlen a pimaszság, amit hallottam, de továbbra is meg kellett őriznem a látszatot, mintha olyan kemény lennék.
Amikor a fiú meggyújtotta a cigit, két lépéssel leküzdöttem a köztük lévő távolságot, és kikapva a szájából felébe törtem azt. - Én egy prefektus vagyok. És most kérem az öngyújtót is - nyújtottam a tenyerem, hogy tegye bele. Nem érdekelt volna, hogy később meggyújtja-e a cigit, ha nem előttem teszi. Így viszont átlépett egy határt.
- Mi a neved? - kérdeztem meg, ugyanis tudnom kellett, ha kiszabok neki valami büntetést, ami úgy tűnt, hogy lassan elkerülhetetlenné válik, ha továbbra is így viselkedik.

Gálffy Erik

Egyáltalán nem tetszett a fiú pimasz viselkedése. Vagyis, ha pontos akartam lenni, akkor mint prefektus, nem preferálhattam. Mert a tisztséggel felelősség is jár. Nekem pedig úgy kellett eljárnom, hogy ezeket a szabályokat betartom.
A káromkodását és azt, hogy gyönyörűmnek nevezett már fel sem vettem. Egészen biztos voltam már benne, hogy egy rellonossal van dolgom, és hogy mestertanonc. Persze utóbbi tényben kevésbé lehettem biztos, hiszen az öcsém is volt olyan langalétra, mint az előttem tornyosuló srác.
Az öngyújtó ezüstösen csillant, én meg odakaptam, hogy elvegyem. Erre persze valami egészen mást tervezett a delikvens. De neeem, ebből nem kap. A szememet az égnek emeltem, és nagyot sóhajtottam.
- Tudod mit, nekem ez az egész nem kéne. Csak menj a pincébe, foglald be az ágyad, és felejtsük el ezt az egész találkozót - ajánlotta. Ez volt az utolsó estéje, mint prefektus, mint itteni diák. Ráadásul ez a srác is csak az idejét húzta, amihez semmi kedve nem volt jelen állás szerint.
- Tánya - mondta meg azért, mert ha a fiú nem is tette meg ezt neki, azért úgy gondolta, hogy ő miért ne tehetné. Hiszen nemsokára úgy is elhúz innen az egyetemre.
- Kiszedheted a gyújtód, nem veszem el - intett, aztán odasétált a párkányhoz, és elnézett inkább a távolba. Reményei szerint a fiú fogja magát, és ahogy ő hátat fordít, már le is lép.

Gálffy Erik

Felhorkantam a fiú válaszára. Hát persze, hogy nem megy el. Rellonos, mit is várhatnék tőle. Meg kellett volna már tanulnom ezt az öcsém által, de mostanság túl kevés időt töltünk együtt, és elszoktam tőle. De majd az egyetemen minden olyan lesz, mint a bagolykő előtt. Legalábbis többnyire.
Lesújtó pillantást vetek rá, amikor felteszi nekem a kérdést. - Most komolyan? - kérdeztem hitetlenkedve. Legalább elmehetett volna a kastély túlfelére, hiszen ez az én saram lesz, ha lebukunk. Nekem kellene őt megbüntetnem, és közölnöm vele, hogy ezt így nem szabad.
- Én nem vagyok jókislány - háborodom fel. - Csak...megvannak a saját szabályaim - vontam vállat. Hiszen alapjáraton elég szabad szelleműnek tartottam magam, még akkor is, ha nem próbálok ki mindent, ami az utamba esik. Bár biztos voltam benne, hogyha nem ez lenne a felállás, ami, még ki is próbálom.
- Hmm...lássuk csak. Ez az utolsó estém prefektusként, és a személy, akit nincs kedvem megbüntetni, azért is az orrom alá dörgöli a szabályszegését - jelentettem ki, aztán még hozzá tettem. - És van barátom - Habár Kirillel mostanság nem mennek olyan simán a dolgok, attól még nem fogom őt megcsalni. Pláne nem egy olyan fiúval, akinek a nevét sem tudom. Apropó, nem is mondta meg.
- És te? Először is, hogy hívnak? - kérdeztem meg. Mert tulajdonképpen megtehettem volna, hogy otthagyom, és elmegyek aludni, de jól esett a beszélgetés. Még akkor is, ha közben füstölt mint egy kémény.