Ha már vannak tornyok, akkor úgy illik, hogy legyen terasz is, nem igaz? A folyosó végéről beáradó fény nem mágikus, hanem a természetnek köszönhető. A kétszárnyú ajtón át kilépve egy teraszra érkezünk, melynek padlója, barna, elvétve halvány, fehér márványmintával. A hely olyan tíz főt tud befogadni maximum, így hangulatos maradt minden esetben. Néhány asztal és fotelszerű szék várja a pihenni vágyókat. A fekete korlát mágiája abban áll, hogy nem tud senki átesni rajta, hiszen egyből visszarántja, és a földre kényszeríti a próbálkozót.
Bal kéz felől, egészen a sarokban egy kis műkertet helyeztek el, melynek nézegetése nyugtatóan hat mindenkire. A látvány pedig magáért beszél, hiszen Bogolyfalva utcáit végigkövethetjük innen a szemünkkel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=616842#post616842][b]Szofia Elena Chenkova - 2016.09.12. 16:07[/b][/url]

A kapucniját hátratolta, miközben befelé igyekezett a kastélyba és próbálta rendezni a légzését. A vizsgái kifejezetten jól sikerültek, most pedig hogy az apja kitalálta ezt a szünidei kiruccanást, szerette volna kiszellőztetni egy kicsit a fejét és átgondolni a dolgokat. Futott és közben egyáltalán nem érdekelte, hogy ki mellett suhan el, kitől fordul el, vagy kinek nem köszön. Nem figyelt az emberekre és semmi másra sem, csak robotpilóta üzemmódba kerülgette az akadályokat.
Dai már hosszú ideje kerülte és Sora sem igazán tudta megmagyarázni, hogy mi folyik a háttérben. A szőkéből nemkívánatos személy lett a fiú környezetében –legalábbis legjobb barátja nem tepert, hogy akár csak szót váltsanak egymással- és ezt egyelőre még nem sikerült feldogoznia. A rellonos már gyerekkorától kezdve Szofi mellett volt, minden aprósággal fordulhatott hozzá és csak neki köszönhette, hogy kijutott a kórházból. Most pedig parkolópályára helyzeték. És egy dühös nőnél nincsen rosszabb.
A kastély még többnyire aludt, miközben a szöszi átvágott a folyosókon az erkély irányába. Gondolkodnia kellett. Meg szerette volna érteni, a fiú miért hagyta őt ennyire cserben és közben Nikon is megállíthatatlanul pörgött az agya. Sohasem mondták ki igazán, mi is van kettejük között, még Szofi sem tudta volna megfogalmazni, de azt tudta, hogy az egyetlen biztos pont az életében, az egyetlen menedéke Nikolai. Nem beszéltek még erről, talán nem is igazán akarták bekategorizálni azt a valamit, ami közöttük van, de a pletykák már elindultak és Szofi néha úgy érezte, könnyebb volna beszélni róla, mint ezeket hallgatni.
Már akkor észre vette a fiút, amikor kicsusszant az erkélyre, de csak akkor szólalt meg, amikor mellé ért és háttal a korlátnak támaszkodott.
- Mit csinálsz itt? –halkan beszélt és a fiú arcát figyelte közben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=616859#post616859][b]Szofia Elena Chenkova - 2016.09.12. 17:07[/b][/url]

A gondolatai megállíthatatlanul csapongtak a férfiak körül, akik ebben a pillanatban az élete nagy részét kitették és bizonyos mértékben irányítani próbálták. Szofi volt a könnyen kezelhető lány, mióta kijött a kórházból, a lány, aki bármit megtett volna az apjáért. A lány, aki hazudott az auroroknak és folyton téves nyomra vezette őket, ha Victor Chenkovról, az ő tökéletes édesapjáról kérdezték. Mert a lány szemében egészen addig a pillanatig az volt, amíg ki nem találta, hogy a szünetet töltse az ő jobb keze, Caleb társaságában. Egy újabb férfi, aki irányítani akarja majd, csak mert az apja aggódik érte. Csodás.
Niko nem tűnt éppen felhőtlenül boldognak és ez a válaszán is megmutatkozott. Ha Szofi most egy kicsit érzékenyebb lett volna, minden bizonnyal a lelkére veszi, de ő itt az a fiú volt, akinek speciel szívesen hagyta volna, hogy irányítsa és hát… világ éltében fiúk vették körül. Megedződött már.
- Milyen harapós vagy ma. –jegyezte meg csak úgy mellékesen és követte a tekintetével Niko minden mozdulatát.
Halvány mosoly kúszott az ajkaira, ahogy a fiú megtámaszkodott vele szemben a párkányon és összefonta a kezeit a mellkasa előtt, elvégre ha Niko tartja a távolságot, akkor most emberére akadt. Szofi bár igyekezett, ezúttal egy kissé könnyebben viselkedett dacosan, mint általában. Hála a férfiaknak, akik azt hiszik, irányíthatják az életét.
- Túlélő vagyok! –biztosította mosolyogva a fiút és már lépett is tovább. - Úgy értettem, a cigizésen kívül miért vagy itt. Úgy meredtél magad elé, mintha… nem is tudom, gondolkoznál valamin.
Bár nem állt szándékában szemtelenkedni , azért nem bírta ki, hogy oda ne szúrja ezt az utolsó fél mondatot kissé gúnyos felhanggal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=616875#post616875][b]Szofia Elena Chenkova - 2016.09.12. 17:50[/b][/url]

- Semmit, felejtsd el! –hessentette el a dolgot a szőke.
Nincsen a legjobb formájában és szíve szerint most átharapná valakinek a torkát, de mivel úrinő és túlságosan előkelő helyet foglal el a szívében Niko, ezért most igyekszik megemberelni magát és nem a fiún levezetni mindazt, ami nyomja a szívét. Tulajdonképpen, ha belemenne ebbe a szópárbaj dologba az azt is vonná maga után, hogy feltétlenül be kellene vallania, miért is ennyire rosszkedvű. Ehhez pedig nem fűlött a foga.
- Tényleg nem fogok megfázni. Ígérem! –nevetett fel a szőke halkan.
Ostoba és betarthatatlan ígéret. A lányra legjellemzőbb. Folyton olyasmiket tesz, amit egyáltalán nem kellene –vegyük csak alapul a betegségét- és később mindenkinek fűt-fát ígér és mindenki hisz neki. Mert azt hiszik, kedves, meg szőke, meg naiv, meg kislány.
Először megfordult a fejében, hogy elhúzódik a fiú érintése elől és lerázza magáról a pulóvert, de végül megint az eszébe vési, hogy ostobaság lenne éppen Nikoval veszekednie. Elvégre, az utóbbi időben a fiú volt az egyetlen, aki tényleg nem bántotta meg őt… sőt. Szofi nehéz időszakot él, de ez nem mentség. Sohasem volt az.
Halvány mosollyal pillantott fel a fiúra és szorosabbra húzta magán a pulóvert, hogy beszívhassa az illatát.
- Most te fogsz megfázni. –jegyezte meg halkan, miközben kezeit Niko dereka köré fonta és fejét lehajtotta, hogy az arcuk, ami most éppen súrolta egymást, egy vonalba kerüljön.
Megmagyarázhatatlan módon odáig volt ezért a fiúért. Bármit képes lett volna feladni érte és ez a gondolat megrémítette. Soha, senki iránt nem érzett még csak hasonlóan sem és tudta, ha a másik rellonos eltávolodik tőle, rettenetesen fog fázni, függetlenül attól, hogy hány pulóver van rajta.
- Szívesen korrepetáltalak volna. –ajkába harapva kuncogott fel a mondat végén, de a folytatás egy csapásra elvágta a nagy jókedvét. - Rajtam? Miért?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=616890#post616890][b]Szofia Elena Chenkova - 2016.09.12. 18:57[/b][/url]

- Ha veszekszem, az nem ilyen. –vetette oda foghegyről.
Nikoval lenni többet jelentett neki, mintsem hogy veszekedéssel akarja tölteni, ezért is léptek túl ezen a fázison olyan könnyedén. Szofia alapállapotban már régen figyelmen kívül hagyta volna a partnerét, akibe egyébként sem akart belefutni, de ezt a tényt komolyan befolyásolta, hogy ezúttal a fiúval hozta össze a sors. Tulajdonképpen Niko hálás lehetett volna neki.
Szofi reggel kapta meg az apja levelét, amiben beosztotta a szünidei programját és rögtön ezután Dai keresésére indult, aki jó szokásához híven megint nem tartózkodott sem a klubhelyiségben, sem sehol Szofi közelében.  Milyen meglepő…
- Gondolod? –vonta fel a szemöldökét a lány ez-most-felhívás-keringőre stílusban.
Mert ha így lenne, hát ő szíves örömest ledobja magáról a kölcsönpulóvert és bebizonyítja, hogy igazi hős meg minden.  De jókislány volt, nem akart ellenkezni Nikoval és elfogadta, hogy a férfiaknak szüksége van rá, hogy azt gondolják erősebbek, mint a mellettük álló nőszemély. Szofi ezúttal megadta ezt az örömet a rellonosnak.
Jól esik neki az ölelés és már előre fél tőle, hogy el kell engednie a fiút. A kapcsolatuk valami olyasmi volt, ami sokkal több, mint azt szavakkal meg lehetne formálni. Szofia keze megfeszült egy pillanatra a fiú derekán és fejét a vállának döntötte. Ők összetartoztak és ezt nem kellett kimondani ahhoz, hogy tudják. Elég volt érezni azt, amit ebben a pillanatban érzett és tudta, hogy sohasem akarja elveszíteni.
Niko habozott, ez pedig feltűnt neki. Megfeszült, amíg hallgatta a magyarázatot és nem szólt bele, ugyanakkor egy kicsit, ott mélyen legbelül fájt neki. Fájt, hogy Niko azt hiszi, többet kell nyújtania a szőkének, mint amennyi ő maga.
- Ez ostobaság. –mondta ki végül néhány másodpercnyi túl mély csend után. - Szeretek veled lenni így is és úgy is szeretni fogom ezt, ha… így alakulnak a dolgok. Azért vagyok melletted, aki vagy, nem pedig azért mert elvárásaim vannak a jövővel kapcsolatban. –elhúzódott a fiútól és óvatosan megsimította az arcát, hogy ezzel kérje: nézzen rá végre. - Mit gondolsz, mire van szükségem? Mit kellene adnod nekem magadon kívül? –jelent meg egy óvatos mosoly a lány arcán, miközben nem engedte el a fiút. Nem bírta volna elviselni a távolságot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=616908#post616908][b]Szofia Elena Chenkova - 2016.09.12. 19:49[/b][/url]

A szőke elengedte a témát és nem próbálta meg tovább bizonygatni, hogy igenis képes önállóan is vigyázni magára, bekötni a cipőfűzőjét, meg úgy általánosságban életben maradni. Ennél most sokkal fontosabb dolgokat kellett megvitatniuk és Szofi szíve minden egyes mondattal egy kicsit megszakadt. Ebben a pillanatban sokkal törékenyebbnek és instabilabbnak tűnt mindaz, ami köztük van, mint bármikor máskor. Holott sohasem állt biztos alapokon, ha őszinték akarunk lenni.
Szofi hagyta elcsavarni a fejét, miközben más férfi is volt az életében és mindaz, amit Niko adott neki, tökéletesen megfelelt. Ez lett a legfontosabb dolog az életében, az egyetlen biztos pontja, a személy, akiért mindent eldobott volna magától.
Fájt neki, hogy Niko ennyire elveszve és reménytelennek érezte a helyzetet és szörnyen fájt, hogy feladta volna. Szofi sohasem adta volna fel őt és ebben a pillanatban pontosan tudta, mit kell tennie, mert most igenis ő volt az erősebb kettejük közül, függetlenül attól, melyikük kapna előbb tüdőgyulladást odakint ácsorogva.
- Majd lesz! –emelte fel kissé ő is a hangját. - Itt vagyok neked, itt vagyunk. Nem egyszerű, senki sem mondta, hogy az lesz, de én nem fogom hagyni, hogy ez befolyásoljon. Nem vagy egyedül, ezt mind nem neked egyedül kell megteremtened, érted?
Niko elhúzódott tőle, neki pedig szörnyen fájt. A levegő bent akadt és bármennyire is igyekezett legyőzhetetlen lenni, most át kellett karolnia magát, ha nem akarta, hogy darabokra hulljon. A fiú kezéért kapott, nehogy elmenekülhessen előle és kihúzta magát.
- Nem, most nem hagyhatsz itt. Így nem! –a szőke talán még sohasem volt ennyire határozott. - Mondd meg, ki vagyok én neked? Mert én tudom, hogy te a legfontosabb ember vagy az életemben és én nem fogom ezt feladni!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=616947#post616947][b]Szofia Elena Chenkova - 2016.09.12. 20:53[/b][/url]

Szofi talán még sohasem volt ennyire kétségbeesett és sohasem félt ennyire attól, hogy elveszíthet valakit, aki ilyen fontos szerepet játszik az életében. Kerülgeti, még gondolatban sem akarja kimondani, de soha, senkit nem szeretett ennyire, mint ezt a fiút itt. Mégsem gondolhat rá így, akkor már túlságosan mélyen kötődne hozzá és csak még sokkal nehezebb lenne, ha a fiú feladná. Mert a szőke nem fogja, ő sohasem engedné el Nikot.
- Ez teljesen rossz felfogás. Ezerszer visszaadtál már nekem mindent pusztán azzal, hogy mellette vagy. –fúrta tekintetét a férfiébe, mielőtt az el akarna menni.
Nem akar arról beszélni, milyen nehéz volt a kórházban, utána pedig a terápián. Nikonak fogalma sincsen róla, hogyan szakította el az anyja az egyetlen embertől, akit igazán szeretett, hogyan hazudott ennek az embernek –az apjának- az érdekében az auroroknak. Nem tudhatta, mert nem mondta el neki, hogy Dai apja volt az, akire apjaként tekintett, mert az igazi folyton menekült és azt sem tudhatta, hogy milyen nehéz volt az anyja elöl menekülnie, aki nem hitt benne. Mert a szemében a lánya örökre egy testi-lelki roncs marad, az a szőke, megtört lány, akit szanatóriumban látott, mikor először meglátogatta. Őt, az igazi Szofit csak kevesen ismerhették és ezek egyike Niko volt.
Ezért kapott utána a szőke, mikor távozni készült. Mert nélküle senki sem volt. Egy elveszett, magányos ember, aki mellett ebben a pillanatban Nikon kívül senki sem állt. És most ő is ott akarta hagyni. Nem engedhette. Szofi pedig végre képes volt határozottan fellépni és a sarkára állni.
- Miért akarod, hogy én mondjam ki? –sütötte le a szemeit egy pillanatnyi habozás után. - Szerinted nem vagyunk azok? Mert szerintem mi ketten ennél sokkal többek vagyunk. De igen, ha egyszerűen akarunk fogalmazni, akkor egy pár vagyunk. –biztosította végül a fiút még mindig a kezébe kapaszkodva.