Ha már vannak tornyok, akkor úgy illik, hogy legyen terasz is, nem igaz? A folyosó végéről beáradó fény nem mágikus, hanem a természetnek köszönhető. A kétszárnyú ajtón át kilépve egy teraszra érkezünk, melynek padlója, barna, elvétve halvány, fehér márványmintával. A hely olyan tíz főt tud befogadni maximum, így hangulatos maradt minden esetben. Néhány asztal és fotelszerű szék várja a pihenni vágyókat. A fekete korlát mágiája abban áll, hogy nem tud senki átesni rajta, hiszen egyből visszarántja, és a földre kényszeríti a próbálkozót.
Bal kéz felől, egészen a sarokban egy kis műkertet helyeztek el, melynek nézegetése nyugtatóan hat mindenkire. A látvány pedig magáért beszél, hiszen Bogolyfalva utcáit végigkövethetjük innen a szemünkkel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=487086#post487086][b]Navinés Nagyfiú - 2015.04.02. 19:39[/b][/url]

A kastély kövei nagyokat nyögnek egy igencsak súlyos test tömege alatt, majd ugyanekkora megkönnyebbült sóhajt hallatnak, mikor a cseppet sem kisméretű tulajdonos átteszi a lábát egy másik kőlapra. Majd az egész folyamat kezdődik ismét előröl. Az óriás származású fiú már igencsak hozzászokott ahhoz, hogy még a masszívabb épületek is így reagálnak a közlekedésére, de még mindig fél, hogy bármiben kárt tesz. Félénken pillantgat egyik oldaláról a másikra, vizslatja, hogy vajon hányan bámulják meg a mellette elhaladó csekély számú diáktársakból. Hozzászokott már, hogy mindenhol csak nézik, és egyre csak nézik, ő meg ettől roppantul kellemetlenül érzi magát, mert szerinte a cirkuszi látványosságokat nem csodálják akkora hévvel, mint amivel őt szokták. De most csak kevesen pislantanak rá, ettől függetlenül szeretne minél hamarabb kikerülni a többiek látóköréből, és nem úgy érezni magát, mint egy múzeumbeli tárgy. Alig ismeri még a kastélyt, fogalma sincs arról, hogy hova mehetne, ahol nincsenek sokan, és még kellemesen is érzi magát. Így hát céltalanul bolyong a hatalmas épületben, ami már egy hete az otthona - legalább is annak kellene tekintse most egy ideig. Egyelőre még nem megy neki, hogy teljesen feldolgozza az életében beállt környezeti változást, de igyekszik minden tőle telhetőt megtenni, hogy minél gyorsabban, minél jobban érezze magát az új helyen.
Számolatlan mennyiségű ajtó és boltív mellett halad el, de egyiknél sem szállja meg a kényszer, hogy megnézze, mi van a másik oldalon. Végül a kastély déli részének emeletén akad rá a kétszárnyú ajtóra, amit végül kinyit, hogy átlépje a küszöböt és a másik oldalon megérkezzen valahová. A valahová kissé hűvös, de egészen kellemes kis erkélyféle hely, ami elnyeri a behemót ifjú tetszését. Óvatosan becsukja maga mögött az ajtót, és a korláthoz sétál, hogy onnan szemlélődjön.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=487251#post487251][b]Navinés Nagyfiú - 2015.04.02. 22:40[/b][/url]

Matthew tökéletesen békésen álldogál kint a hűs, de egészen kellemes, késő délutáni szellőben, egy-két fuvallat néha befészkeli magát a hajába, és táncra hívja néhány tincsét, majd elereszti őket, és tovasiklik. Micsoda egy céda a szél, csak néhány pillanatig van ott velünk, lágyan vagy épp keményen cirógatva meg az embert, aztán máris tovább áll, hogy valaki másnak hízelegjen.
A keményen nyitódó ajtó, és a kiáltás, ami mögötte felhangzik már nem oly becézgető, mint az előbbi kellemes kis fuvallat. Sok dolog bugyog fel Matthew koponyájának belső felében hirtelen, de legerősebben természetesen a túlélő ösztön van jelen. Vagyis, hogy el kéne menekülnie innét. De mégis hová tudna menni? Le mégsem ugorhat, hiszen akkor elnyeli őt a mélység, és szörnyet hal. Más menekülési útvonalat azonban nem lát sajnos, hiába keres. Szemeit összeszorítja és egész testében megfeszülve várja azt, hogy rárontsanak, és leátkozzák, megkínozzák, kivéreztessék, esetleg ezt a három tevékenységet gyors egymásutánban elvégezzék rajta. De nem. Egy becsapódás a hátába, majd egy tompa puffanás, ahogy Cat földet ér mögötte. Ő maga az ütközés pillanatában mélyen behúzza a nyakát a vállai közé, kezeit védelmezőn a feje köré fonja. Ha mást nem, legalább a koponyáját hagyják békén. Megperdül a tengelye körül, és szembe találja magát a földön cserebogár táncot járó Navinéssel. Igencsak szokatlan látvány. Szemeiben a páni félelem még mindig jól kivehető, de most már költözött melléje némi meglepődöttség is. Egyfelől a furcsa póz miatt, amiben a földön tekereg a lány, másfelől pedig azért, mert egy mukkot nem ért abból, amit magyaráznak neki.
- Jól... vagy? - teszi fel óvatosan a kérdést, angol szavaiba skót akcentus vegyül, ami miatt nem biztos, hogy tökéletesen megértik. Végtelenül finoman kinyújtja a kezét a hátán fekvő Cat felé, hogy szükség esetén felhúzhassa a földről a támadóját.