Kat és Blanka

Roland levegőre vágyik, de lusta lemenni az udvarra vagy bárhova, ahova túl sokat kéne lépcsőznie, így az erkélyt választja. Pedig nem kéne így eltunyulnia, mert már így is azóta nem igazán mozdult ki a kastélyból, amióta találkozott Blankával. Pedig az már legalább egy hete volt. Hiányzik neki a lány, pedig alig egy órácskát ha együtt lehettek.
Ahogy az erkélyhez vezető folyosón megy hallja, ahogy valaki vagy valakik ordibálnak valamit és az egész beszélgetésből annyit vesz ki hogy, "Blanka"
Gyorsabban szedi a lábait, pedig nem biztos, hogy az ő Blankája az egyetlen Blanka a suliban.
Amikor az erkély elé ér, kétszer is meggondolja, hogy rányúljon-e a kilincsre, amivel kinyitja az ajtót. De mit veszthet. Azzal benyit és látja, ahogy Blanka és egy másik lány a korláton állnak.
-Sziasztok. Hát ti mit csináltok?-Kérdezi teljes nyugodtsággal. Mintha mindenhol ilyeneket lehetne látni, hogy két lány egymásba kapaszkodva áll egy erkély korlátján.

Kat És Blanka

Roland már épp kezdte volna a mondandóját, hogy levegőzni jött és bla bla.
De amikor Blanka hirtelen a nyakába ugrott, lesokkolt. Nem tudott megszólalni, megmozdulni.  Kellett vagy fél perc amíg észhez tért de addigra Blanka már magyarázkodni kezdett, de hála a jó égnek abbahagyta. Csak álltak ott. Amikor a másik lány bemutatkozott, akinek mint Roland is megtudta, valami Leyla a neve, Roland nem felé nyújtotta a kezét, hanem hirtelen felkapta Blankát és magához ölelte. Csak ölelte, és úgy érezte legszívesebben örökre így maradna. Aztán lerakta Blankát és csak nézett rá. Nézett és mosolygott. Olyan édes mosoly ült ki az arcára, ami leírhatatlan. Roland soha nem volt egy romantikus típus, így nem is kezdett el nyáladzani ott, és elmondogatni Blankának, hogy így szereti, úgy szereti és szerinte egyelőre erre egyáltalán nincs is szükség. Egyelőre ténylegesen ismerjék meg egymást, mert még egyikük sem tud a másikról semmit.
Valószínűleg mindketten tudják, hogy ez több lesz, mint barátság.
Milyen érdekes. Eljönnek egy iskolába, tanulni és talán még szerelemre találnak.
Leveszi a szemét Blankáról és a másik lány felé fordul.
-Bocsánat, Szalai Roland vagyok a Rellonból.-Mosolyog- Fogjuk rá. -Mosolyog és kacsint a lányra.
Visszanéz Blankára. Reméli, hogy Blanka nem baráti ölelésnek szánta az egészet és Roland értett mindent félre. Bár, akkor nem magyarázkodott volna.
-Egyébként zavarlak titeket? Mert ha igen, akkor elmegyek szívesen.-Azzal ránéz a napra, amiből már csak egy pici látszik. Aztán ránéz Blankára és érzi, hogy a szíve majd ki ugrik a helyéről, valószínűleg a boldogság miatt. Eddig egész héten fontolgatta, hogy beszél Blankával, erre kijön levegőzni és minden összejön pá pillanat leforgása alatt.

Kat és Blankus

Mivel mind a két lány azt mondja, hogy nem zavar, így marad.
~Ennek a lánynak ilyen meglepő, hogy Rellonos vagyok vagy csak belement valami a szemébe?~ Roland elmosolyodik a gondolaton.
-Levegőzni jöttem.-Mosolyog a lányra.
Amikor a lány hirtelen felugrik a korlátra, Roland nem tudja elképzelni, mire készül Blanka. Ordibál, ugrál és nevet. Mint egy kisgyerek. Roland jót mosolyog rajta, hogy milyen édesen csinálja még ezt is.
Feltűnik neki hogy a lány ez erdő felé bámul. Ő is odanéz hátha jön ott valami és azt nézi ennyire Kat. De nincs ott semmi, csak a sok fa és még több fa.
~Na mindegy, biztos elgondolkozott valamin.~
-Inkább kihagyom, köszi. De szerintem neke... Abba a pillanatban a lány megcsúszik és majdnem hátraesik, de hála a gyors reflexének és valószínűleg Kat gyors reflexének is nem esik hátra, csak előre, de egyenesen fejjel a talajnak.
Kat odaugrik, Roland megszólalni sem bír. Nem egy ijedős fajta, de most nagyon megijedt.
-Blanka! -Kiált fel és odaugrik a lányhoz.
Mivel Kat már beszél hozzá, ezért Roland ijedten és szótlanul mered a lányra.
~Mi lesz most? Mi lesz ha komolyabban megsérült? Mi lesz ha, ha meghal? Nem, ilyenre még gondolnom sem szabad.~
-Most mit csináljunk?- Néz értelmetlenül Katra.