Nina

Visszatérése óta szinte számolta a napokat. Na, nem mintha ennél jobb elfoglaltságot keresve sem találhatott volna, csakhogy minden egyes nap egy újabb levelet jelentette a szekrénye fiókjában és kezdett attól tartani, hogy soha többé nem fogja tudni kinyitni, annyira megtelt. Valójában logikus lett volna néhányat elolvasni, vagy egyszerűen csak kihajítani, de ez ennél jóval bonyolultabbnak tűnt.
Alapjába véve Ethan normális volt, még akkor is, ha a környezete éppen ez ellen játszott, vagy valaki minden erejét bevetette, hogy megbántsa őt. Egyáltalán nem lehetett bunkónak vagy nagypofájúnak nevezni, de valahol meg kellett húznia azt a bizonyos határt és úgy érezte, most érkezett el a tökéletes idő, hogy felhívja rá Harry figyelmét: vége. Ez volt az ő nagy fináléjuk, a legutóbbi kis találka. Elvégre, mindenkinek kell egy nagy finálé, nem igaz?
Előkaparta azt a doboz megmaradt cigit, amit még a legutóbbi nottinghami kiruccanásából őrzött és célirányosan az erkély felé indult. Nem mintha nem lett volna tudatában, hogy könnyedén elkaphatják, csak éppen ezúttal nem érdekelte. A remény hal meg utoljára alapon lökte ki az ajtót, de valamiért ma sem volt szerencséje. Azt hitte, hogy egy kicsit egyedül lehet, de láthatóan az univerzum nem Ethan oldalán állt.
Odalépdelt a korláthoz, de úgy, hogy tisztes távolságban maradjon a lánytól, akiről egészen biztosan tudta, hogy felette jár és meggyújtott egy szál cigit, majd mélyet szippantott belőle. Érezte, ahogy a nikotin végigáramlik a testén és ez valamiért megnyugtatta. Még ha csak egy időre is, de képes volt mindent kiverni a fejéből.
-A tiéd? –pillantott a sarokban bujkáló tűpárna felé.
Ethan maga sem volt biztos benne, hogy beszélgetést akar kezdeményezni a rellonossal, de ha már egyszer mind a ketten itt voltak, akkor még mindig ez tűnt a legjobb opciónak. Nem tartotta valószínűnek, hogy kitörő örömmel fogják fogadni, minden esetre egy pillanatra eljátszadozott a gondolattal, hogy talán nem harapják át a torkát a kérdésért.

Nina

Általában véve Ethant tökéletes hidegen hagyták mások kis kedvencei, meg úgy nagy átlagban minden, ami nem ragadta meg azonnal a figyelmét. Ezúttal csak és kizárólag azért hozta fel a sünt, mert nem talált ennél jobb témát és valamiért nem fűlött a foga a kínos csendhez sem. Mert azok általában kifejezetten kínosak tudtak lenni, pláne úgy, ha az illető nem tudja, mit is gondol magában a másik, aki tőle alig néhány lépésre helyezkedik el. Na, nem mintha a fiút komolyan érdekelte volna, hogy min is mereng a rellonos, csak éppen igyekezett elkerülni az esetleges félreértéseket.
Élete folyamán többször kapott már jogtalanul, szimplán a létezéséért, mint azért, mert nem megfelelően viselkedett. Ő mindig tökéletesen megfelelően viselkedett, amíg a másik egyén át nem lépte azt a bizonyos határt. Mindenkivel szemben felállított egy határt és értékelte, ha mások nem próbálnak meg átgyalogolni rajta. Például az, hogy a kis tűpárna nekirohant a lábának egyáltalán nem jelentett neki komoly problémát. Persze, megérezte és vélhetőleg marad is némi nyoma, de azért nem vágta földhöz.
Tökéletesen érdektelenül követte pillantásával a jószágot, miközben az menekülőre fogta és előbb a lány mögé, majd vissza a sarokba spurizott. Semmitmondó tekintettel nézett fel a rellonosra és egyszerűen megrántotta a vállát, miközben mélyet szippantott a cigarettából.
-Semmi probléma, túlélem. –biztosította a másikat, mielőtt még elkezdene azon gondolkozni, hogyan is kell szájból szájba lélegeztetni.
Elbámult a falu fényei felé. Pár napja ő is ott jött végig, miután Harryvel ismételten közölte, hogy soha többé nem szándékozik látni őt. Hálás volt az apjának, amiért felnevelte, de ezt inkább lehetett katonai kiképzésnek nevezni, mint gyereknevelésnek. Talán mások ezt jól kezelték volna, de Ethan nem. Világ életében a korlátok ellen küzdött és ezen az elkövetkezendő pár évben nem is tervezett változtatni.
-Nem tévedsz! –küldött a lány felé egy olyan vigyort, amiért általában közelebbi ismeretséget köthetett a beszélgető partnerei öklével.
Nem akarta ő provokálni a lányt, á, dehogy is. Egyszerűen csak nem látta értelmét védekező pozícióba helyezkedni. Mégis mi ellen lenne oka fedezékbe vonulni? A rellonos nem tűnt prefektusnak –bár a látszat gyakran csalóka–, és ha még az is lett volna, már teljesen mindegy volt, elvégre elkapták, nem igaz? Minek tagadni a nyilvánvalót?

Nina

Ethant sohasem hatotta meg különösebben, ha mások aggódtak érte, vagy rá akarták hozni a frászt. Amikor valami komoly problémája volt, akkor azt igyekezett egyedül megoldani, ha pedig úgy tűnt, hogy minden remény elveszett segítséget kért valakitől, aki igazán közel állt hozzá. Ilyen személyből kifejezetten kevés lézengett a kastély területén, tehát akkor sem vallotta volna be a lánynak, hogy komolyan megsérült, ha valóban így lett volna.
Alapjába véve macskapárti volt, így aztán nem tudott mit mondani a sünre. Nem szerette a kisállatokat, de igazán problémája sem volt velük, így aztán egyszerűen csak tudomásul vette, hogy a Leo nevezetű állatka ott van és lapít a sarokban, mintha legalábbis a fiú komoly fenyegetést jelentett volna a számára. Valószínűleg így is volt, elvégre, ha számba vesszük a méretkülönbséget, már rá kell jönnünk, hogy Ethan az erősebb fél –még, ha ez nem is lenne elég nyilvánvaló.
Nem igazán értette, hogy a lány miért strapálja ennyire magát.  Általában a prefektusok nem szórakoztak el azzal, hogy megijesszék a szabályszegőt, sőt rendszerint gyorsan cselekedtek és mielőtt még egyet szólhatott volna a neve már fenn is szerepelt azon a bizonyos listán.  Valamiért tökéletesen biztos volt benne, hogy a lány nem prefektus, de azért belement a játékba.
-Máris rettegek! –ismerte el egy féloldalas, illékony mosoly kíséretében. –Mennyire súlyos a helyzetem?
Vetett egy gyors pillantást a lányra, miközben elnyomta a cigit, majd a dobozt a nadrágzsebébe csúsztatta. Talán ez lett volna az a pillanat, amikor mások menekülőre fogták volna, de Ethan nem ilyen volt. Jó emberismerő és még jobb arcmemóriával rendelkezett, tehát szinte teljesen biztos volt benne, hogy a hölgyemény még csak véletlenül sem fog rá kiszabni komoly büntetést. Illetve kiszabhat, csak éppen semmi értelme nem lenne.
-Ethan Wayne. –adta meg a választ mindenféle probléma nélkül. –Házra és évfolyamra nincsen esetleg szükséged? –érdeklődte meg ártatlanul tágra nyílt tekintettel.
Nem arról van szó, hogy bosszantani akarta volna a lányt, csak éppen ő is úgy viszonyult másokhoz, ahogyan azok őhozzá. Mivel a lány –akinek a neve eddig még nem került terítékre– megpróbálta őt kelepcébe csalni, hát ő sem várta tétlenül, hogy ez megtörténjen.