A Rellonos prefi
Időpont: takarodó után

---

Unatkozok, kell egy kis nyugalom. Annyi minden összejött a napokban, hogy csodának számít, hogy még egyben van a fejem. Szerintem, másnak már régen felrobbant volna, de én valahogy még bírom, de nem tudom meddig. Megszületett a tesóm, itt van a keresztanyum is, kiderült pár családi titok, ráadásul sok a lecke, meg a tanulnivaló is.
Kezd későre járni, de még bőven benne vagyok az időben. Nem fog elveszni az időérzékem, és még időben visszamegyek a Levita toronyba. Hogy merre visz a lábam, azzal nem igazán foglalkozom, csak megyek előre, ameddig nem ütközök akadályba. Valahova a Déli torony környékére, azon belül is az erkélyre tévedtem. Még soha nem jártam itt, de nagyon is tetszik, ahogyan megpillantom a kilátást. Már sötét van, de a kivilágított falu, valami csodásan mutat így. Leültem az egyik ülőalkalmatosságra, és úgy csodáltam tovább a tájat. Ez arra emlékeztet, mikor még Veszprémben voltam az egyik csapattársamnál. Valami magas épület legfelső emeletén laktak, és onnan is nagyon klassz volt a kilátás, de itt sokkal szebb. Teljesen elmerültem a látványban, és unalmamban elkezdtem számolni az épületekből kiáramló fényforrások számát. Egész sokat sikerült megszámolnom, de még nem jutottam a végére, és egészen el is álmosodtam. Az időt sem tudom, hogy mennyi, de biztosan túlléptem már a kijárási időt. A visszaosonás meg nem az erősségem, így muszáj lesz itt maradnom. Talán ha sikerül olyan helyre befészkelni magamat, ahol feltűnés nélkül ellehetek reggelig, akkor minden rendben lesz. Csak kezd hideg is lenni, meg fázok egy kicsit. Kellett nekem kijönnöm. Nagy rumlit nem csinálhatok, mert az feltűnő lenne, szóval a legjobb az lesz, ha fogok két széket, összetolom, és annak hátulja mögé elbújok. A biztonság kedvéért, egy asztalt is odahúzok, hogy rejtsen, majd leülök a földre, nekidöntöm a hátam az ideiglenes rejtekhelyemnek, és nézem tovább a tájat, ameddig el nem alszok.

A robbantgató Amira

Elbóbiskoltam, de a fény miatt nem tudtam teljesen elaludni, így aztán mindig fel-felébredtem. A tájat nézve próbáltam mindig visszaaludni, de nem sikerült. Amire azonban nem számítottam, az a társaság. Már lehetett hallani, hogy kopog valami a kövön, ezért összehúztam magamat a rejtekem mögött, és próbáltam nem túl hangosan venni a levegőt, hogy ne bukjak le. Ez azonban nem jött be, mert egy idősebb lány hangját hallom, amint kimond egy bűbájt. Ajjaj, most vajon mi fog felrobbanni!? Hamar megkaptam rá a választ, mert a bunkernak mondható kis tákolmányom, volt-nincs játékot játszok. Elég sok törmelék keletkezett, egy pár végig is karcolta az arcomat, meg a kezeimet, mikor védtem magam... mindhiába. A portól kicsit köhécseltem, de mikor magam elé néztem, egy pálca fénye égette a retináimat. Egy gyengéd, nem túl tolakodó mozdulattal, picit arrébb toltam a pálcát, remélve, hogy a jóval idősebb lány, nem fogja leharapni érte a fejemet.
– Bocsi, csak kiégeti a szememet a fény. –kértem tőle elnézést, hogy ezzel is nyomatékosítsam az előző tettemet, és hogy tényleg elhiggye, nem bántásból toltam el a pálcát. Viszont nem ismerem a lányt, szóval vigyáznom kell vele, mert lehet, hogy egy prefektussal állok –illetve én ülök, ő meg guggol– szemben, és biztosan meg fog büntetni. Ha nem ezért, akkor meg azért, meg tilosan járok. De ameddig nem tudom, hogy valóban az-e, így egyelőre megpróbálok kedves lenni vele, és egy ártalmatlan kérdést teszek fel neki. – Te sem tudsz aludni? –még a válaszát várom, leveszem a szemüvegem, és megtörlöm a lencséit, majd a vércsíkot is letörlöm az arcomról. Ezután ha hagyja, felkelek, és nekidőlök a korlátnak. Így jobban megnézve, szép kis törmelékeket varázsolt ide. – Ezeket meg lehet javítani a Reparoval? –kérdezem tőle, mert ha igen, akkor megpróbálom. Nem vagyok én jártas annyira, hogy tudjam meg lehet-e javítani, de egy próbát megér, vagy nem?

Amira – aki nem is olyan félelmetes

A lány nem vette fel, hogy eltoltam a pálcáját. Már arra is felkészültem, hogy kicsit magasabb hangnemben fog reagálni, de kellemesen csalódtam benne. Ezután felteszem neki a kérdést, amire olyan választ kapok, ami meglep. – Az meg hogyan lehet, hogy nem szeretsz aludni? Álmatlanok az éjszakáid? –kérdezek ismételten. Általában az olyan személyek nem szeretnek aludni, akiknek nincs álmuk, vagy mindig rémálmuk van. A lány is kérdez, amire elmosolyodom. – Nem fogok hazudni. Kicsit unalmasnak találtam már a hálókörletet, ezért kijöttem nézelődni, de elszaladt az idő. –vontam meg aprón a vállamat. Nem szoktam füllenteni, és nem most fogom elkezdeni. Ráadásul nem is szerencsés, ha a hazugság miatt ismerik meg a nevemet.
– Oké, de nem vagyok valami tehetséges. –figyelmeztettem előre a lányt, akinek a nevét még mindig nem tudom, de majd csak eljutunk addig, hogy megkérdezzem. Mivel megengedte, hogy próbálkozzak, így nem is habozok tovább. Előveszem a pálcámat, és a törmelékekre irányítóm. Szét kellene szednem, hogy melyik rész melyikhez tartozik, mert eddig csak tárgyanként tudtam összerakni a dolgokat. Nem baj, itt az ideje gyakorolnom, ha már az órán nem adódik rá lehetőségem. –Reparo! –mondtam ki halkan, de határozottan a bűbáj nevét, és a megfelelő pálcamozdulatot alkalmaztam. Lassan ugyan, de sikerült összeraknom a dolgokat, és a törmelékkupac helyén két szék, és egy asztal keletkezett. Boldogan néztem rá a lányra, de elhúztam a számat, mikor kérte a nevem, házam meg az évfolyamom. – Ohh... szóval prefi vagy? –kérdeztem rá, bár szinte feleslegesen, mert úgy sem kéri más ezeket az infókat. Legalábbis ilyen hivatalosnak mondható formában nem. – Nagy Bátor Dominic, Levita és első. Most viszel a Házvezetőmhöz, vagy valami büntetést kapok? –egyáltalán nem gúnyosan kérdeztem, hanem inkább kíváncsiság csengett a hangomban. Még soha nem kaptak el tilosban... illetve Botond, de akkor sem történt semmi sem. Nem is emlékszem már arra, hogy mi történt aznap. Ja de, leesett a szemüvegem. – Tudod, nem kaptak még el, csak ezért nem tudom, hogy ilyenkor mi is történik. –mondtam el őszintén, majd fogtam egy széket, és odahúztam elé. Leültem rá, és úgy vártam a szavait. Ha büntetést kapok, akkor meg már mindegy, hogy mikor megyek vissza a szobámba.

Ühhüm^^

Mosolya, az én arcomra is mosolyt csal. Most szörnyen kellene éreznem magam, amiért elkaptak szabályszegésért, de valahogy mégsem vagyok elkenődve.
– Ez igaz, de azért aludni is kell valamikor. –jegyeztem meg mosolyogva. Én szeretem mind a két világot, mert álmaimban olyan helyeken lehetek, ahova a valóságban soha nem juthatok el. Vagy lehet eljutok, de az még biztosan messze van.
– De úgy hogy lássam az éjjeli falut? –talán erre is van valami tanácsa, vagy most már tényleg meg fog büntetni. Így is számítok rá, mert azért csak megszegtem a szabályokat, és bár jól elbeszélgetünk itt, azért mégis csak egy prefektus. Viszonylag gyorsan összerakom a bútordarabokat, amire egy elismerő mosolyt kapok tőle. Magam sem hittem, hogy sikerül majd úgy megjavítanom őket, hogy az összes törmelék egy kupacban van. Mégis képes vagyok erre is, és ezzel a sikerrel, már volt értelme kijönni ide.
– Persze, nyugodtan. Örülök Amira. Szép neved van. –mosolyogva néztem rá, majd ismét a falura, mely gyönyörű fényben pompázott. Már voltam ott párszor, és egészen klassz hely, így este meg csak szebb. Jó, hogy innen tökéletesen lehet látni a tájat. Amira nevetni kezd a kérdésemre, amit elsőre nem értettem, de a fel nem tett kérdésemre, hamarosan meg is kaptam a választ. Meggyógyított, egy a számomra még ismeretlen varázslattal, és feltett egy kérdést is, amikor végzett. – Köszönöm, így sokkal jobb. –válaszoltam a kérdésére, és meglepődve tapasztaltam, hogy már egy darab karc sincs a kezemen, és így feltételezhetem azt, hogy az arcomon sincs. Mikor megsimogatta a kezemet, már húztam volna el, de elfogott az érzés, hogy hiányzik anyu. Picit megrázom a fejemet, hogy kiverjem belőle ezt a gondolatot, mert ilyenkor mindig könnyezni kezdek, és az most nem lenne célszerű.
– Nos, most mi fog következni? –teszek fel egy ártalmatlan kérdést, és várom a válaszát. Már meggyógyított, nincs semmi akadálya, hogy Rédey bácsi elé vigyen, ha úgy akarja.

Tesó <3

– Kicsapatni még nem szeretném magamat, inkább maradok itt, és innen figyelem a falut. Legalábbis esténként, mert hétvégén sokszor lemegyek, meg akkor is, amikor kifogyok valamiből. –azért, annyira még nem vagyok szabályszegő, hogy éjszaka leszökjek a faluba. Lehet, hogy Amira sem úgy értette, de ameddig nem magyarázza meg pontosan, hogy miként is értsem a szavait, addig így fogom értelmezni. Majd, ha Keresztanyuék beköltöznek, akkor este is ki fogok menni a faluba, főleg hétvégén, és mindig velük.
– A nevedből ítélve, angol lehetsz. Aranyvérű vagy? –kérdeztem rá kedvesen mosolyogva. Foglalkoztat a kérdés, hogy ő vajon elítéli-e az olyan varázslókat, mint én. Mert, ha igen, akkor könnyedén a célpontjává válhatok, és én azt nem igazán szeretném. Jó nekem a csendes kis nyugalom, nem kell nekem az, hogy mindennap rettegjek, mert kergetnek.
– Elvileg te vagy a prefektus, neked kell tudnod, hogy ilyenkor mit kell tenni. A büntetést úgy sem úszom meg, akkor meg miért ne beszélgethetnénk? Úgy sem tudunk aludni. –vontam meg aprón a vállamat. Kedves tőle, hogy még nem cibál vissza a Levitához, hanem maradhatok vele. Visszaaludni, valószínűleg már nem fogok tudni, így csak forgolódnék az ágyban, azzal meg felkelteném a többieket. Akkor már inkább beszélgetek Amirával, és nem kapok érte morgolódó szavakat. Maximum akkor, ha valami olyan témára tapintok, mire nem kellett volna, de azt úgy is meg fogom tudni időben.
– Hogyan és miért lettél prefektus? –kérdezem meg váratlanul. Igazán foglalkoztat a kérdés, hogy valaki miért is szeret prefektus lenni. Jó, mászkálhat éjszaka, meg büntetéseket osztogathat, de nem hiszem, hogy mindenki ez miatt lett prefi. Én, ha az lennék, nem tudom, hogy mennyire hallgatnának rám. Az elsősök, meg a másodikosok még talán, de a felsőbb évfolyamosokban nem vagyok olyan biztos. Végül is, én csak tenném a dolgomat, kiadnám a büntetéseket, és ha nem végzik el, akkor szólok a HV-jának. Onnan meg már nem az én dolgom, hogy behajtja-e az illetőn, vagy sem. Még Amira válaszára várok, ismét kinézek a falura, hisz annak fényei, olyan csodásak.

Tesó <3

– Ebben a tanévben nem is nagyon szeretnék. Majd talán akkor, ha idősebb leszek, de még akkor is inkább maradok jó kisfiú. –vigyorogva néztem a lány szemeibe, majd kicsit fel is kacagtam. Még fiatal vagyok, jó kisfiú maradok, ha idősebb leszek akkor is jó leszek, csak már nem kicsi. Rákérdeztem, hogy aranyvérű-e, de a válasza közepénél, mikor megváltozott a tekintete, kicsit megijedtem. Azért az megnyugtató, hogy neki nem fontos a vér, de nem értem, hogy miért sötétült el a tekintete. Talán nem szereti a családját, és most egy érzékeny pontra tapintottam, ami ezt váltotta ki belőle!? Mielőtt bocsánatot kérhettem volna, rákérdezett az én származásomra. Hát, most jön a hideg zuhany.
– Én apai ágról magyar, anyai ágról meg lengyel vagyok, és mugliszületésű. A mamánál aludt ki a mágia, nálam pedig újraéledt. –vontam meg a vállamat, és igazából már nem is olyan vészes ezt kimondani. Így meg főleg nem, hogy tudom, hogy melyik felmenőmtől nincs mágia. Arról meg nem én tehetek, hogy pont nálam éledt újra, és így lettem mugliszületésű varázsló.
– Pedig reménykedtem benne. –vigyorogtam halványan, de ezzel nem azt akartam elérni, hogy ne adjon büntit, csak egész furcsának tartom ezt az egész szitut. Elkaptak, mégis nem olyan gonosz velem a prefektus, és még beszélgetünk is. Botond után, ő a második jó fej prefi... mivel többel nem is találkoztam még, és nem is szeretnék. – Kicsit, de nem vészes. –válaszoltam feltett kérdésére, miközben felhúztam a lábaimat, és a székre tettem, hogy térdeimet át tudjam karolni, ezzel is melegítve magamat egy kicsit.
Kérdésemre, melyben megkérdeztem, hogy miért és hogyan lett prefektus, nem kaptam azonnal választ. Talán már nem is emlékszik rá pontosan, vagy éppen azért gondolkodik ennyit, mert nem szeretne nekem hazudni. Jól esik a társasága, ezért is megérte már kijönni. A válaszán, viszont elmosolyodtam. – Cseles. Ezért tényleg megéri prefinek lenni. Bármikor sétálgathatsz, és még nem is kerülsz érte bajba. –oldalra döntött fejjel néztem rá, majd a falura. Kérdésére kicsit felsóhajtottam, váratlanul ért, mert nem emlékszem, hogy kérdezte-e ezt már valaki. Talán Rora az első napomon.
– Szeretek itt lenni. Eleinte szokatlan volt, meg minden, de tök jó hely. De, hiányzik a családom, a csapatom, meg a barátaim. A legjobban, viszont a soha nem látott húgom hiányzik. Anya még terhes volt, mikor eljöttem ide, és nem rég szült. Majd csak tanév végén láthatom a kistesóm... –kicsit elszomorodtam a mondat végén, de próbáltam elrejteni az arcomat a lány elől, kisebb-nagyobb sikerrel. Mire vége lesz az évnek, húgi már nagy lesz, és így nem láthatom piciként, csak képeken. Az meg nem ugyanaz, de mindegy is. Ez van, ezt kell elfogadnom.