Zoé


Reggel, anyu sipítozását hallgattam, hogy most már ideje lennem visszamenni a suliba. De nekem annyira nem volt kedvem újra Magyarországra utazni. Aztán nem is tudom mikor sikerült rávennem magam, hogy összepakolom a cuccaimat és folytatom ahol abba hagytam.
Hamar mindent bevágtam az utazómba és már mentem is a vonatra. Imádkoztam, hogy elérjem, nem volt hangulatom ott ücsörögni nem tudom mennyi időt és várni, hogy jöjjön egy másik vonat. Szerencsém volt mert késett negyed órát így simán elértem. Mind ez után már csak a vonat zötykölődését hallgattam és gondolkoztam. Valamiért görcs volt a gyomromba, de, hogy miért azt nem tudtam megmagyarázni magamnak. Aztán, amikor megláttam a falut beugrott valakinek a képe és most már tudtam, hogy miért is izgultam annyira egész úton. Nem igazán akartam a szeme elé kerülni, nem akartam magyarázkodni miért mentem el meg minden.
Ezzel a gondolatmenettel sétáltam fel a kastélyba. Láthatatlanul bementem a Rellonba és megnéztem a fiúk hálókörletében, hogy még mindig meg van a helyem az egyik szobába. De nem volt meg. Igazából meg sem lepődtem, mert ennyi kihagyás után csoda lett volna, ha fent tartják a helyemet. Nem nagyon foglalkoztam vele leraktam a gólyalakba a cuccaimat és már mentem is. Fogalmam sem volt arról, hogy merre megyek csak úgy sétálgattam. Azt tudtam, hogy valami nyugis helyet kerestem, ahol még jobban összetudom szedni a gondolataimat. El akartam tervezni, hogy mit mondok majd Neki.
Hát meg is találtam a legalkalmasabb helyszínt, az Erkélyt. Igaz volt ott egy lány, de nem foglalkoztam vele. Nekitámaszkodtam a korlátnak és figyeltem a tájat. Volt pár alkalom, amikor hátranéztem, hogy mit csinál a mögöttem ücsörgő lány. Voltak pillanatok, amikor elmosolyodtam aztán meguntam, hogy csak állok és nézem így előhúztam a zsebemből egy papírzsepit, odaléptem elé és felé nyújtottam.
- Tessék, ezzel megtörölheted nyugodtan nálam van még pár darab. -orrhangon, kedvesen ajánlottam fel neki a segítséget, közben pedig lestem, hogy éppen mit szeretne csinálni.

Zoé


Vicces volt nézni, ahogy a fotelba próbálja törölni a kezét és utána nézni az arcát, amikor észre veszi a zsepit. Legszívesebben nevettem volna, mint egy barom de nem akartam még kellemetlenebb helyzetbe hozni. Látszott rajta, hogy kellemetlenül érezte magát. De én aztán egy percig sem zavartattam magam. Kérdezés nélkül megfogtam magam és leültem vele szembe. Persze csak az után, hogy kivette a kezemből a pzs-t. Aztán kezdtem magam furán érezni, mert elég sokáig bámulta az arcomat. Az is megfordult a fejemben, hogy talán van valami rajtam, vagy, hogy egy takonycsepp lóg ki az orromból, de aztán megnyugodtam, amikor végre megszólalt.
Nem az a mindennapi kérdés volt, meg is lepett vele, de nekem a reakcióm csak egy mosoly volt. Még vártam egy kicsit a válasszal, mert éreztem, hogy még hozzá fog fűzni valamit. Közben kifújtam az orromat, hogy ne legyen az az elviselhetetlen csend köztünk. Aztán, amikor elkezdett magyarázkodni, felnevettem. Véletlen volt, teljesen akaratom ellenére cselekedtem. Köhögéssel abba is hagytam a röhögést.
- Bocs. -nyögtem ki a rövid szavacskát, és közben a tarkómat vakartam. Persze a kérdésére még mindig nem mondtam semmit, igazából nem is akartam semmit sem mondani. De végig hallgatva a mentegetőzést rávettem magam, hogy azért még is csak illene valamit kinyögnöm neki.
- Nem értelek félre, nyugodtan lerajzolhatsz. -ezzel a válasszal még magamat is megleptem. Nem igazán volt kedvem ülő szoborrá változni egy ismeretlen kedvéért. Ráadásul volt sokkal jobb elfoglaltságom is, de még is valamiért igent mondtam neki.
Törökülésbe helyezkedtem, kihúztam a hátam.
- Elfordítsam a fejem? -nem értettem egyáltalán a rajzoláshoz. Nálam ez a tevékenység a pálcikaember rajzolásban kimerül. Ezért is akartam ráhagyni az egészet, meg mondja mit hogyan csináljak hisz csak egy portréról volt szó.

Zoé


A meglepett arckifejezéséből rögtön tudtam, hogy nem erre számított. Hát igen sokan mondták, hogy nem vagyok épelméjű, de legalább azt csinálom, amihez kedvem vagy amivel éppen segítek másoknak. Az utóbbi annyira nem volt hozzám nőve, de ha jó kedvem van, akkor azt csinál velem az ember, amit akar kenyérre kenhető vagyok.
A futó mosolyát pont láttam és visszamosolyogtam. Érdeklődve figyeltem minden mozdulatát, persze közben kiegyenesedtem próbáltam rákészülni, hogy még egy darabig itt ücsörgök némán megmerevedve. Miközben én beállítottam magam meg minden a szemem sarkából figyeltem, mit csinál éppen. Nem tehettem róla én is elmosolyodtam, de hamar visszafordultam és komoly arcot vágtam.
Pont elkezdett fájni a hátam, amikor a Művésznő újra megszólalt. Nagy jó esett le a szívemről, és tényleg megkönnyebbültem, még az arcomon is látszódhatott, hogy nem olyan feszesek a vonásaim.
Megmozgattam kicsit a vállamat majd ugyan azt az ülőpozíciót felvettem, mint a pózolás előtt volt. Mondanom sem kellett, hogy sokkal kényelmesebb volt úgy, mint kiegyenesedve.
- Oh, pedig épp most akartam bemutatni neked egy tökélete tornagyakorlatot. -mondtam a mostanában olyan jól megszokott orrhangomon és közben szélesen elmosolyodtam. Természetesen az egészet viccnek szántam. Oldani akartam a hangulatot. Persze a bólintás, hogy megértettem nem maradt el de azért jó volt ellőni azt a hülye poént.
A mese szóra felkaptam a fejemet.
Mesélni? Én mesélni? Mit?
Ez a három rövid kérdés járt a fejemben. Elszoktam én már ettől, nyár óta csak otthon voltam és a régről ismert barátaimmal lógtam. Komolyan elgondolkoztam, aztán nem jutott semmi az eszembe úgyhogy, hagytam az egészet veszni hagyni. Majd úgy is mondok valamit, ha nagyon muszáj.
Orrfújás közben figyeltem az apró rezzenéseket arcán. Engem egyáltalán nem zavart, hogy ő néz engem. Igazából már hozzá voltam szokva.
- Maradok a névtelen modelled inkább.Téged, hogy hívnak? -visszakacsintottam majd elvigyorodtam, miközben a koszos papírzsebit visszaraktam a zsebembe.
- Mondd csak, miért ez a hideg hely vonzott téged ide? Mármint, miért pont itt rajzolsz? -kérdeztem tőle halál nyugodt hangon és közben a cipőmet fürkésztem, majd pár másodperces koszelemzés után felnéztem rá és próbáltam felvenni a szemkontaktust.

Zoé


Hümmentettem egyet és közben el is mosolyodtam. Megnyugodtam, hogy nevetett az ócska poénomon, de nem tartott sokáig a nevetése, mert elkezdett nagyon odafigyelni a munkájára. Mindig is lenyűgöztek az olyan emberek, akik képesek voltak részletesen rajzolni. Aztán lehet, hogy csak én vagyok az ilyen idegbeteg ember, aki csak egy pálcikaembert tud megrajzolni. Ki tudja?
A kérdésére nem válaszoltam szóban, helyett bólintottam egy igennel. A tekintetünk egymásba akadt és pont elbambultam volna, amikor ő visszafordította a szemeit a lapra. Picit megráztam a fejemet pislogtam egy nagyot és elkezdtem szipogni. Pont, amikor elkezdtem keresni magamnak egy használható papírzsepit, akkor szólalt meg újra.
- Zoé, hm ezt megjegyzem magamnak, de akkor is maradsz Művésznő. -egy félmosolyt eleresztettem felé majd a talált kincsemet gyorsan el is használom. Arról közben meg is feledkeztem, hogy megkérdezte a nevemet. Az arcával voltam leginkább elfoglalva. Le szerettem volna olvasni valamit róla, de egyszerűen nem ment. A szemeim követték az övéit és komolyan mondom elkezdtem szédülni. - Nem kell annyira sietni, nem fogok elszaladni. -kacsintottam egyet és akkor ugrott be, hogy a nevemet még mindig nem mondtam. - Amúgy Maximilian vagyok, de csak Max. -elvigyorodtam és utána a föld felé néztem. Igazából csak egy pillanatra akartam felnézni, hogy megnézzem a kérdésemre mi a reakciója, de ekkor a várva várt válasz helyett egy radírt kaptam.
- Szeretek igen. -először értetlenül néztem rá, de utána vállat vontam és elkezdtem szórakozni a radírral. Persze, ahogy kérte megismételtem az előbbi felnézős mozdulatsoromat, de sokkal lassabban, hogy legyen ideje lerajzolni. Na jó azért olyan lassan nem ment, de még sem voltam olyan gyors. Végül is mostanra már megváltozott a hangulatom, örültem neki, hogy itt maradtam.
Láttam rajta, hogy kezd felengedni és ez nagyon tetszett. Legalább elkönyvelhettem magamba azt, hogy megint tettem valami jót és a karma nem fog megint megtalálni.
Végre a válaszomat is megkaptam. Érdekesnek tűnt, amit mondott, nem tudom miért, de az volt. Legtöbbször pedig nem szoktak az ilyen dolgok érdekelni.
- Megkérdezhetem, min vesztetek össze az ikertesóddal? -tettem fel kicsit rekedtes hangon a kérdésemet. Utána rögtön krákogtam egyet, hogy kitisztuljon a torkom és már is jobb volt. - Ne haragudj, csak megfáztam. -megint megvakartam a tarkómat és csukott szemmel mosolyogtam rá, aztán persze vissza koncentráltam a radírra. Feszegettem, nyomogattam, mindent csináltam vele. Körülbelül úgy nézhettem ki, mint egy óvódás, aki nem látott még radírt.

Zoé


- Oh hidd el te már az vagy. Vagyis az én szememben mindenképpen az vagy. -nem akartam semmi félreérthetőt mondani neki, de ez az igazság és, ami a szívemen az a számon alapon élek.
Elmosolyodok, amikor elkezd énekelni. Élveztem ezt az idilli hangulatot, de volt egy olyan fura érzésem, hogy lesz valami, ami majd elrontja. Bevallom egész délután el tudtam volna hallgatni Zoét és ahogy figyeltem a hangjára sok gondolat újra előtámadt. Lehunytam a szemem miután bemutatkoztam aztán kitámasztottam kezeimmel magamat és hátradöntöttem pár másodpercre a fejemet. Csak akkor hajtom vissza kobakomat, amikor a nevemen szólít.
- Ahogy szeretnél úgy hívsz. -újra kacsintottam rá és tüsszentettem egyet közvetlen utána. Kiengedtem a bent maradt levegőmet, megráztam a fejemet egy használt papírzsepit vettem elő és a jól megszokott orrfújást hajtottam végre. Közben azért figyeltem Zoéra, nem akartam lemaradni, mert az elég nagy gáz lenne. Még a végén azt hinné, hogy unom magam és azért nem figyelek rá.
- Igen tudom milyen. Nekem is van egy iker tesóm, de mi kétpetéjűek vagyunk. -a szemeim felcsillantak, amikor ezt mondtam. Már Mirával is régen találkoztam, pedig voltak nálunk már nem is tudom melyik palijával. De hát az már mikor volt.
- De most már az a lényeg, hogy lenyugodtál. -szélesen elvigyorodok utána meg heherészek egyet aztán újra a radírral kezdtem el foglalkozni. Tényleg nagyon lekötött. Elgondolkoztam magamról, hogy néha úgy viselkedek, mint egy pihent agyú idióta, néha meg mint egy agresszív beteg állat. De most kifejezettem egyiknek sem mondanám el. Na, jó talán a pihent agyú felé hajoltam, de még sem abban az állapotomban voltam.
Jót mosolyogtam, amikor közölte velem a hangos témát. Még fel is néztem rá és pont elcsíptem azt a pillanatot, amikor beleharapott az alsó ajkába. Igazán aranyos volt úgy, de nem gondoltam semmi rosszra.
- Nem gond, legalább nem az a feszült némaság van köztünk. -egy biztató mosolyt küldtem felé aztán meglepetten vettem észre, hogy közelebb ült hozzám. Annyira zavarba nem hozott, de azért még is egy picit igen.
- Te vagy az első, aki ezt mondja. Neked az arcod árul el sok mindent. -közöltem vele nyugodtan, ha már ő is így megtette velem. Hozzá azért mellékeltem egy csipetnyi félmosolyt.
- Majd ha kész van mindenképpen látni szeretném. Mostanában csak pálcikaemberes képeket láttam. -felnevettem és a radírt a levegőbe dobtam és utána elkaptam. Ezt háromszor ha megismételtem, aztán nyugodtan újra kitámasztottam magamat kezeimmel.

Zoé



Nem akartam tovább fűzni a gondolatomat így egy biccentéssel elintéztem és tovább nyomogattam a radírt. Néha azért felpillantottam és legutóbb, amikor ezt csináltam pont elkaptam a tekintetét az enyémmel. Elmosolyodtam majd visszatértem a gumi piszkálásához.
Az ez utáni megjegyzésére sem mondtam semmit sem. Persze örültem annak, amit mondott de nem éreztem annak szükségét, hogy mondjak rá bármit is.
Mind ez után újra koncentrált és én meg csak figyeltem. Annyira elbambultam, hogy azt sem vettem észre, hogy már nem dúdol. Érdeklődve figyeltem, ahogy dolgozik. Nem tudom miért, de nagyon megfogott magával a személyiségével. Talán még irigyeltem is egy kicsit, hogy neki van valami értelmes elfoglaltsága, amivel le tudja kötni magát, nekem meg nincs. De hát ez ilyen.
- Húgom van Amirának hívják és nem tényleg nem hasonlítunk egymásra. Vannak vonások amik igen, de úgy teljesen nem és nem is bánom. -nevettem el magamat a végén. Nem sok embernek meséltem arról, hogy mi Mirával ikrek vagyunk, mert általában már tudták, amikor elkezdtek velem szóba elegyedni. Ezért is volt egy kicsit fura kimondani ezeket. Nem szoktam hozzá az ilyesmihez, de jó volt, élveztem.
Halkan kacagtam, amikor elkezdett magyarázni. Aranyos volt úgy, hogy próbált mind a kettőre odafigyelni.
A megszokás kedvéért most sem volt olyan sokáig csend köztünk, hogy eltudjak merülni a gondolataimba. Az első kérdésére bólintással válaszoltam, hogy igen. A másodikra meg még várnia kellett. Nem olyan sokáig, de néztem az arcát, hogy valamit tudjak majd neki mondani.
- A szemöldököd formája sok mindent elárul ám. Leginkább azzal árulod el, hogy milyen a hangulatod. -mivel nem tudtam konkrétat mondani ezért elárultam neki, hogy leginkább mi árulja el. Ezt persze általánosságba értettem, mert a legtöbb ember gyengéje a szemöldöke.
Nyeltem egy nagyot, miután mondtam neki a pálcikaemberes dolgot. Nem akartam, hogy magára vegye, vagy valami ehhez hasonló.
- Oké, rendben van. - nem tudtam mást mondani lehet, hogy frappánsabb válaszra  várt, de jelenleg csak ennyire futotta. Fülem farkam visszahúztam és már türelmetlenül vártam, hogy végezzen és láthassam a rajzát. Kíváncsi voltam, hogy , hogy rajzol.  Abban már biztos voltam, hogy jól hisz nem kérdezett volna meg, hogy lerajzolhat e.
Nem telt bele sok időbe és elkezdte megfordítani a rajzos füzetét. Amikor megláttam a rajzokat valami elvarázsolt. Széles vigyor ült ki az arcomra.
- Hát ez gyönyörű, de tényleg. Nagyon szépen rajzolsz. -sokáig méregettem a rajzot és egyre jobban tetszett. Legszívesebben le sem vettem volna róla a szemeimet, de még is megtettem és Zoéra emeltem őket. - Köszönöm. -mondtam és közben becsuktam a szemeimet úgy mosolyogtam rá.