Bonnie
Nov. 21 este

Ez a nap is jól indult a fiú számára. Sikerült elaludnia, és megint rohanhatott az órára, úgy, mint mostanság egyre többször. Valahogy az utóbbi időben mindig valami mással foglalkozott, és sokszor megcsúszott az idővel. Még az első kviddics edzéséről is késett, pedig neki kellett volna elsőnek ott lennie, ha már bevették a csapatba. Csoda, hogy a meccsre időben érkezett.
A tanórák sem voltak a legjobbak, minden olyan hosszú volt, unalmas, és fárasztó. Semmi varázslás, csak elmélet, meg régi történetek, és a muglik hülyeségei. Az idő meg csak ment, és semmi érdekes nem történt. A feje is megfájdult a sok okosságtól, amit megpróbáltak belé tuszkolni. Órák után visszatért a szobájába, és lefeküdt aludni, hátha sikerül kialudnia a gyötrő fájdalmat a fejéből.
Mire felébredt, már csak a nap utolsó sugarai látszottak. Kissé szédülve és fáradtan ébredt, de a fájdalom elmúlt. Úgy döntött, hogy kiszellőzteti a fejét egy kicsit, hátha a kinti hűvös levegő felébreszti legalább annyira, hogy tudja, hol is van. Felhúzott egy egyszerű fekete pólót, pulóvert, és nadrágot, valamint a Rellon talárját. Szerette ezt viselni, mert büszke volt a házára, szívesen ment benne bárhova.
A kastélyból lefele sétálva jött rá, nem biztos, hogy kedve van kint sétálni, ahhoz még/már elég fáradt. Az emlékei közt kutakodva eszébe jutott, hogy a déli szárnyban van egy szép kis erkély, kényelmes fotelekkel, növényekkel, és friss levegővel, ezért ezt a helyszínt választotta uticéljának.
Odaérve - legnagyobb meglepetésére – nem üresen találta a helyszínt. Egy lány ült az egyik fotelben, valamin dolgozott. Na nem mind ha érdekelte volna, hogy van-e ott valaki, ha oda akar menni, és ott friss levegőt szívni, akkor azt fogja tenni. Na meg ki tudja, talán még valami érdekes – vagy kevésbé unalmas – is történik.
Az egyik fotel felé lépdelve megszólította a lányt.
- Szia, zavarhatok? - majd a választ meg sem várva, folytatta – mindegy is, csendben leszek. - ült le az egyik üres székbe.
~ Nehogy már én akarjak tőle valamit. Még csak nem is ismerem. Na meg nekem így is jó, majd ha szeretne beszélgetni, vagy bármit, szól. ~ szólalt meg magában a lustaság, a hiúság, meg talán egy kicsit a zárkózottság is.

Bonnie
Nov. 21 este

Ahogy az előre sejthető volt, a lány válaszolt, bár arra nem számított, hogy ilyen beszédes lesz. Első látásra szimpatikusnak tűnt, aztán majd kiderül, hogy milyen is valójában.
- Ha gondolod, tehetek egy próbát, majd meglátjuk, hogy meddig bírok csendben maradni. - reagált mosolyogva a lány kijelentésére, miszerint mellette senki sem bír csendben maradni. Derik ezt másképp gondolta, de azért nem gondolta komolyan, hogy most fél órán keresztül ott fog csendben ülni a lány mellett.
Végül a lány rátért a szokásos bemutatkozáshoz, ami a beszélgetés kezdetén elmaradt, bár ez a fiú hibája. Igyekezett is kijavítani magát.
- Bocs, nekem kellett volna kezdenem a bemutatkozással. Mondjuk már ismerhetnél, legalább látásból, ha szeretnéd a kviddicset, de ezek szerint nem rajongsz érte. Én Derik Fenmare vagyok, második évemet töltöm itt az iskolában. Igazából ez még egy év sincs, mert az előző tanév vége-fele érkeztem, akkor pedig azzal küzdöttem, hogy két hónap alatt megtanuljam mindazt, amit mások egy év alatt. De idén már mehet a bulizás. - felnevet – Amúgy szólíts csak aminek akarsz, a vezetéknevem kifigurázásán kívül. Azért ölök! - Jobbnak érezte ezt már az elején tisztázni, bár lehet, hogy Bonnienak eszébe se jutott volna semmi ilyesmi. Ha meg most mégis elkezdi piszkálni, akkor egyszerűen megátkozza. Úgyis van néhány vicces varázslat. - És te melyik házat erősíted?
A lány elkezd kutatni a táskájában, és elővesz egy termoszt, meg poharakat, majd teával kínálja a fiút, és jönnek az újabb kérdések.
- Köszönöm – mondja, miközben a pohárért nyúl. - Nem várok senkit, csak ki szerettem volna szellőztetni a fejemet, de nem volt kedvem se erőm kint sétálni. Piszok unalmas egy nap volt, még a fejem is megfájdult. - osztotta meg egész napi „élményét” röviden, majd szájához emeli a gőzölgő itallal teli poharat.

Bonnie
Nov. 21. este

Felcsillan a szeme, amikor eszébe jut a lánynak, hogy mégis látta a legutóbbi meccset. És még dicséretet is kapott. Büszke is volt magára Derik, hogy már az első meccsén sikerült egész közepesen alakítania, illetve hogy nem esett le a seprűről. Na meg az sem utolsó szempont, hogy nem kapott a szenvedélyes csókot attól a bizonyos szörnyecskétől, ami szívesen harapdálja meg az emberek kezeit s lábait.
- Köszönöm, igyekeztem. Szerintem egész jó voltam ahhoz képest, hogy az első meccsem volt. Na meg külön örülök, hogy a meccs után saját lábaimon tudtam elhagyni a pályát. - nevet fel emlékezve a nem túl kellemes találkozásokra, amit a többiek éltek meg, illetve az Edictum cikkére, ahol véres leszámolásként beszéltek a meccsről.
Figyelmesen hallgatja a lányt, s szívja magába az információkat. Egy évvel a fiú felett jár, és szintén a Rellont erősíti. Szimpatikus neki a lány, így első látásra s hallásra. Megfújja a teáját, iszik néhány kortyot belőle, majd folytatja a beszélgetést.
- Második nekifutásra? Ez pontosan mit takar? - érdeklődik, mert nem tudja hova tenni a dolgot. - Csak nem kirúgtak már egyszer? - széles vigyor jelenik meg az arcán, de gyorsan vált, s próbál menteni, nehogy valami csúf átkot kapjon a beszólásért – Nyugi, nem komolyan gondoltam.
Megissza az utolsó korty teát is. - Köszönöm, finom volt. Én nem szeretek késni, bár néha elég szétszórt tudok lenni, olyankor pedig futhatok, hogy időbe odaérjek, ahova kell. Legalább megvan a napi mozgás is, azt mondják, hogy minden nap mozogni kell, mert az egészséges. Mondjuk itt a kastélyban szerintem mindenkinek bőven megvan a napi mozgása, amég elér az egyik tanteremből a másikba.
Abbahagyja a beszédet, s figyeli a lányt. Egyelőre nem tudja, hogy mi mást mondjon még, inkább majd reagál arra, amit Bonnie megoszt vele. Addig is élvezi az esti hűs, de mégis kellemes és friss levegőt.

Bonnie
Nov. 21. este

Újabb öröm a mai napra, úgy tűnt, kezd kialakulni egy beszélgetés a kviddicsről. Szereti ezt a sportot, és most, hogy végre játszhatja is, egyre inkább odavan érte.
- Igen, teljesen új vagyok. Az volt az első meccsem, nem sokkal a belépésem után. Amolyan dobjuk be az újoncot a mély vízbe eset volt. Na persze egyáltalán nem bánom. - hogy is bánhatta volna, hisz' tényleg úgy érezte, első alkalomhoz képest egész jól helytállt, és pontot is szerzett. Azt, hogy nem ők nyerték meg a meccset már nem az ő hibájának érezte, egyszerűen csak így jött össze. - Hogy mi motivált? Jó kérdés... Mindig is érdeklődtem a kviddics iránt, de nézni soha nem szerettem igazán. Túl gyorsan történik minden, néha pedig olyan hosszú, hogy lehetetlen végig nézni. Unalmas, vagy szimplán alig látni belőle valamit. Ezért inkább ki akartam próbálni. Szerencsére sikerült, és nem is mostanában szeretném abbahagyni.
A beszélgetés szinte teljesen elvonta a figyelmét az egész napos unalomról meg rosszullétről. Egyre jobban kezdte magát érezni, ami azért elég természetesnek mondható egy fiú számára, ha egy lány közelében töltheti el az idejét. Főleg akkor, ha egy szintén Rellonosról van szó. Végighallgatja, amég a lány elmeséli, hogy miért is kellett újrakezdenie az iskolát. Az okokra nem akart rákérdezni, hisz' mégis csak most ismerkedtek meg, ez pedig biztos valami személyesebb dolog. Aztán a lány ismét teával kínálta.
- Köszönöm, nem kérek többet, még a végén nem fogok tudni aludni, és egész éjszaka téged kell, hogy zaklassalak itt kint az erkélyen. - neveti el magát. Ismét más vizekre evezik a téma.
- Nagyon jól állok az edzésekkel. Az első kviddics edzésre is késve érkeztem, úgy, hogy a Rellon – Kviddics pálya távolságot futva tettem meg. Egyre gyakrabban vagyok kénytelen így közlekedni, szóval tekinthetjük ezt akár egyéni edzésnek is. De a kviddics edzéseken kívül mást nem csinálok, csak a nonverbális varázslást szoktam gyakorolni, de annak semmi köze a sporthoz. - átfut az agyán, hogy igazából semmilyen rendszer szerű terve nincs a napokra, hetekre. Elmegy az órákra, a kviddics edzésekre, meg néha ki-be zárja a lakatot, a többi idejében meg csak úgy van, vagy hagyja, hogy alakuljanak a dolgok maguktól.
Aztán egy érdekes kérdést kap a lánytól, ami meglepi. Testvére nincs, családja tud róla, hogy mit csinál, de különösebb támogatást nem kap. A durvább rész a barátok. Milyen barátok? Alig ismer itt valakit, nem hogy barátai lennének. A mugli világból pedig menekült, ott végképp nincs senki, akit barátjának tekinthetne. Néhány pillanatot haboz a válasszal.
- Nem különösebben, de nem is kell. Támogatom én magam épp eleget. - Ennyivel el is intézi a választ, nem akar jobban belemenni. Egyelőre megtartja sajátjának a problémáját, hogy nincs senkije, aki közel állna hozzá.