Zsolt, a Hódító

Megint egyedül lófrált a folyosón, az ő kis könyvével, és nem csinált semmit csak olvasott, és néha körülnézett, hogy ne menjen neki senkinek és semminek. Legutóbb is mikor ezt csinálta, kis híján betört az orra egy oszlopnak és egy csúszós pacának köszönhetően. Unta már, azt, hogy mindenkivel jó pofizzon, úgy érezte ideje kilépni a mintakamasz képéből, és végre lázadni egy kicsit. De sajnos ehhez sosem volt elég bátorsága.
Nagy merengése közepette, egy háztársa szólította meg, akit látásból ismert, néha köszöntek is egymásnak, de még soha nem beszélgettek.
-Szia, örülök, éééés...igen, én vagyok Inedra, de légyszi szólíts csak Nedrának, olyan hosszú nevem van, és tök béna. - és már megint azt csinálja, már megint csak beszél beszél, és senkit nem érdekel amit fecseg.
-Ööö...kedvem az van. Felőlem mehetünk, ezt a könyvet már úgyis unom. - Fogta és beletette a könyvet a táskájába, de hirtelen megállt a mozdulatban és kikerekedtek a szemei.
- Hékás, nem nyúlka-piszka. - és fogta Zsolt kezét, s mintha valami koszos kendő lenne, két ujjal visszaszolgáltatta a gazdájának. - Ez maradjon csak a helyén. - mosolygott a fiúra, kissé kínosan.
Így kezdtek el sétálni egymás mellett, s szinte mentőkérdésként hangzott a fiú kérdése.
-Nos eredetileg nem tartottam sehova, csak úgy lébecoltam erre-arra. - ez sajnos igaz is volt, a lánynak sosem volt semmi konkrét célja. És miközben elindultak, Zsolt újabb kérdéseket tett fel, immár úgy, hogy fél méter volt köztük a távolság.
- Hát már most szedem össze a jegyzeteim a leendő vizsgákra, nem akarok megbukni még egyszer, mert az előzőnél sajnos ez történt..de csak betegség miatt, úgyhogy annyira nem baj. - már megint fecseg, sosem tudja befogni a száját, és ezt sajnos ő is tudja magáról. - Hát egyébként most szerencsére nincs sok tantárgyam, mert jelenleg nincs rá túl sok időm, és kedvencem sincs, bár állítólag a bájitalkotyvasztáshoz értek. És te? Neked van kedvenc vagy ilyesmi?
Időközben oda is értek az Erkélyhez, és Zsolt továbbra is mosolyogva hallgatja a lány zagyválását.
- Nos, ha tehetném állandóan kint lennék. Némiképp még ez az erkély is zavar, mert jobb szeretek a fűben ülni, mint egy betonpárkányon. Te szeretsz kint lenni? - kérdezi Inedra mosolyogva, és nem érti, hogy a fiú mosolya miért kezd egyre elviselhetetlenebb és bárgyúbb lenni.