Ha már vannak tornyok, akkor úgy illik, hogy legyen terasz is, nem igaz? A folyosó végéről beáradó fény nem mágikus, hanem a természetnek köszönhető. A kétszárnyú ajtón át kilépve egy teraszra érkezünk, melynek padlója, barna, elvétve halvány, fehér márványmintával. A hely olyan tíz főt tud befogadni maximum, így hangulatos maradt minden esetben. Néhány asztal és fotelszerű szék várja a pihenni vágyókat. A fekete korlát mágiája abban áll, hogy nem tud senki átesni rajta, hiszen egyből visszarántja, és a földre kényszeríti a próbálkozót.
Bal kéz felől, egészen a sarokban egy kis műkertet helyeztek el, melynek nézegetése nyugtatóan hat mindenkire. A látvány pedig magáért beszél, hiszen Bogolyfalva utcáit végigkövethetjük innen a szemünkkel.

A karácsonyi készülődés mindig megvisel egy kicsit, és nem, nem azért, mert alig várom, hogy a fa körül álljunk és ajándékot bontogassunk. Ez a pár nap az év legpazarlóbb időszaka. Az emberek megveszik azt a rengeteg papírt csomagolóanyag gyanánt, aztán több-kevesebb sikerrel betekerik vele a többségében felesleges cuccokat, hogy aztán a megajándékozott kevesebb, mint öt másodperc alatt leszaggassa és az egész mehessen a kukába. Mindeközben boldogan vigyorogva nézik végig a brutálisan lekaszabolt, majd csicsássá ékített szerencsétlen növény haldoklását. Ez totál borzalom.
Szóval az ünnepi készülődés nálam kimerül annyiban, hogy segítek anyámnak a karácsonyi vacsorában, feldíszítjük apámmal a műfenyőt és megajándékozzuk egymást olyasmivel, amire szinte egész évben nincs lehetőségünk: közös pillanatokkal. Ha mégis veszünk vagy netán készítünk valamit egymásnak, azt jól elrejtjük, és az utolsó pillanatban kapjuk elő. A meglepetésfaktor így is megvan, mégsem termelünk egy dekányi felesleges szemetet sem.
Idén azonban nem megyek haza, mert apámék külföldre mennek valami rég látott rokonhoz, és csak jóval az után fognak hazaérni, hogy nekem vissza kellene jönnöm, így hát a kastélyban és környékén töltöm a karácsonyt. Így sajna gyakran előfordul, hogy a maihoz hasonlóan kissé kiidegel mások ünnepi készülődése. Amikor ez megtörténik, általában keresek egy csendes zugot, viszem magammal valamelyik félkész festményemet és dolgozom rajta, meg a türelmem visszanyerésén.
Az erkély szerencsés választásnak tűnik, rajtam kívül nincs itt senki, bár az orrom kezd lefagyni mire befejezem a vázlatot, és elkezdem kipróbálni a színeket a papagájon. Tudom, hogy nem ez lesz a végleges kép, így hát szabadon kenem össze mindenféle árnyalattal, hogy végül kiválaszthassam a legmegkapóbbat közülük. Lassan el is száll az idegességem, teljesen belemerülök a festésbe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=710056#post710056][b]Maróti Fanni - 2017.12.19. 21:03[/b][/url]

A karácsonyi készülődés mindig megvisel egy kicsit, és nem, nem azért, mert alig várom, hogy a fa körül álljunk és ajándékot bontogassunk. Ez a pár nap az év legpazarlóbb időszaka. Az emberek megveszik azt a rengeteg papírt csomagolóanyag gyanánt, aztán több-kevesebb sikerrel betekerik vele a többségében felesleges cuccokat, hogy aztán a megajándékozott kevesebb, mint öt másodperc alatt leszaggassa és az egész mehessen a kukába. Mindeközben boldogan vigyorogva nézik végig a brutálisan lekaszabolt, majd csicsássá ékített szerencsétlen növény haldoklását. Ez totál borzalom.
Szóval az ünnepi készülődés nálam kimerül annyiban, hogy segítek anyámnak a karácsonyi vacsorában, feldíszítjük apámmal a műfenyőt és megajándékozzuk egymást olyasmivel, amire szinte egész évben nincs lehetőségünk: közös pillanatokkal. Ha mégis veszünk vagy netán készítünk valamit egymásnak, azt jól elrejtjük, és az utolsó pillanatban kapjuk elő. A meglepetésfaktor így is megvan, mégsem termelünk egy dekányi felesleges szemetet sem.
Idén azonban nem megyek haza, mert apámék külföldre mennek valami rég látott rokonhoz, és csak jóval az után fognak hazaérni, hogy nekem vissza kellene jönnöm, így hát a kastélyban és környékén töltöm a karácsonyt. Így sajna gyakran előfordul, hogy a maihoz hasonlóan kissé kiidegel mások ünnepi készülődése. Amikor ez megtörténik, általában keresek egy csendes zugot, viszem magammal valamelyik félkész festményemet és dolgozom rajta, meg a türelmem visszanyerésén.
Az erkély szerencsés választásnak tűnik, rajtam kívül nincs itt senki, bár az orrom kezd lefagyni mire befejezem a vázlatot, és elkezdem kipróbálni a színeket a papagájon. Tudom, hogy nem ez lesz a végleges kép, így hát szabadon kenem össze mindenféle árnyalattal, hogy végül kiválaszthassam a legmegkapóbbat közülük. Lassan el is száll az idegességem, teljesen belemerülök a festésbe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=710188#post710188][b]Lugosy Benedek - 2017.12.22. 13:39[/b][/url]

Nem tudok mit kezdeni magammal, így céltalanul bolyongok a kastélyban. Nem tudom, merre vegyem az irányt, így a múltkor kinézett erkély felé veszem az utam. Remélem akad ott valaki, bár ilyen hidegben nagyon is kicsi az esélye ennek. Kilépek, megcsap a hideg levegő. Meglepődök azon, hogy találok itt valakit, aminek nagyon is örülök. nem is akármit csinál itt, képet fest. Nem vett észre, mivel háttal van nekem. Nem akarom megijeszteni, így annál a megoldásnál maradok, hogy megérintem a karjánál, úgy köszönök neki.
- Szia! Nem akarlak zavarni, csak kijöttem ide levegőzni egy kicsit. Egy kicsit maradhatok? Jó nézni, hogy itt festesz. Ha úgy akarod, csendben maradok. -
 Magyarázkodok neki egy kicsit, de tényleg nem akarom zavarni őt az alkotásban. Legalább egy kicsit kitudok maradni a nagy ünnepi felhajtásban, ami már kezd az agyamra menni.
- Szép kép lesz belőle. Régóta hódolsz a festésnek? -
 Kezdek kérdezősködni. Ahhoz képest, hogy az előbb még nem akartam zavarni a csevegéssel. Nem bírom ki, hogy ne kérdezzek rá.
- Még be sem mutatkoztam. Elnézést, megfeledkeztem róla, hogy itt festő lányt látok. Lugosy Benedek vagyok, elsőéves navinés. -
 Nem szoktam ennyire megfeledkezni a bemutatkozásról, de most elmaradt. Nagyon restellem ezt a lány előtt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=710234#post710234][b]Maróti Fanni - 2017.12.23. 07:57[/b][/url]

Éppen egy halványabb kéket próbálok kikeverni, amikor érzem az érintést a karomon. Egy kissé talán túl gyorsan fordulok oda, de hát nem is hallottam semmit, számomra nem volt jele annak, hogy valaki a közelembe jött volna. Kissé meglepődve válaszolok a fiúnak:
- Helló! Persze, maradhatsz, elvégre nem az enyém az erkély.
Eleve nem szándékoztam kisajátítani magamnak a helyet, és bár festés közben nehezen bírom, ha néznek, hozzászoktam már a különféle órákon. Na, meg olyankor is meg szoktak bámulni, amikor a szabadban művészkedem, úgyhogy egy kíváncsi szempárt biztosan ki fogok bírni.
- Nagyon kicsi korom óta festegetek már, még a nagypapám kezdett el tanítani rá - bólogatok, miközben az ecsettel óvatosan végigsimítom a papagáj hátát. ~ Hm... Talán mégis jobb volt a sötétebb kék. Vagy talán egy árnyalatnyi zöld kellene bele? ~ Kicsit elkalandozom, de a bemutatkozásra pont visszatérek a valóságba, bár meg nem tudnám mondani, hogy előtte milyen szavak hangzottak el.
- Én meg Maróti Fanni, és már a mestertanonci padokat koptatom. Festő leszek, ha minden igaz. Jah, és én is pacista vagyok - mutatom navineszínű sálamat nevetve.
- Te úgy sejtem még nem gondolkoztál azon, hogy mit is szeretnél csinálni később - jegyzem meg, félig kérdésként. Mondjuk, én már talán akkor is tudtam, hogy mit akarok, de az én esetem, úgy hiszem, kivételes.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=710237#post710237][b]Lugosy Benedek - 2017.12.23. 11:27[/b][/url]

Megnyugszom, hogy nem haragszik, amiért megmertem zavarni a munkájában. Nem akartam megtenni vele, hogy percek telnek el, és akkor vesz észre a sarokban megbújva. Ezek szerint a családban van több művész beállítottságú ember rajta kívül.
- Ezek szerint a művészetet nem te képviseled a családodban, ha a nagypapád tanítgatott. Más is érdekel a festészeten kívül, vagy csak ezt csinálod aktívan? Szoktam én is múzeumba járni gyakran, lekötnek a szép képek. A magyar szépirodalomért vagyok oda nagyon. -
 Teszem fel a kérdést neki a művészetekkel kapcsolatban. Engem is érdekel a festészet, de csak a néző szemszögéből. Engem a magyar szépirodalom köt le elsődlegesen. Eléggé határozottan mondja, mi szeretne lenni a jövőben, ezért is furcsa számomra, hogy ebben az iskolában tanul, nem egy művészetiben.
- Művészeti suliban lenne a helyed. Itt is van lehetőséged, hogy fejlődj a festés terén? Én még nem tudom mi is lesz az az irány, amerre menni fogok iskola után, vagy mire szakosodok, itt a tanulmányaim alatt. Jó egy embert ismerni a kastélyban, aki céltudatosan, határozottan tudja, mit akar a jövőben. -
 Fejtem ki neki a jövőbeni elképzeléseimet, ami nem olyan határozott elképzelés, mint ami neki van. Kedvelem a határozott nőket, embereket. Persze legjobban a Pálmát, szerelmemet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=710296#post710296][b]Maróti Fanni - 2017.12.23. 16:16[/b][/url]

Bár kissé meglep a fiú felbukkanása, már lehiggadtam annyira, hogy ideiglenesen kiheverve az emberiséget újabb személyekkel ismerkedjek meg, őt pedig úgy látszik, érdekli az, amit csinálok.
 - Hát végül is most, hogy már ő... - kezdem, de aztán inkább a mondat felénél átváltok egy másik gondolatra. - Az ő szülei egyébként zenészek voltak, szóval mondhatjuk, hogy ez egy ilyen család.
Vállat vonva tovább maszatolom a színeket a képen, de most már igyekszem nem belemerülni, nehogy elbambuljak, amíg Benedek hozzám beszél. Nem túl kedves ember benyomását kelti az, aki képtelen odafigyelni a másikra. Lehet, hogy nem is vagyok annyira rendes, de azért megpróbálok az lenni.
 - Fotózni is szoktam, de azért a festészet a fő szerelmem, ez az, ami igazán boldoggá tesz. És amúgy te nagyon furi vagy. A legtöbb srácot teljesen hidegen hagyják a múzeumok a te korodban - nevetek fel, aztán kissé visszakozva hozzáteszem: - De nem mintha rossz értelemben mondanám. Tök jó, ha bírod a művészetet. Az olvasás például jó elfoglaltság. Ki a kedvenc íród? - viszonzom a kíváncsiskodását. Közben alig haladok a képpel, de nem is bánom, ez úgyis csak egy vázlat, és amúgy sem kell sietnem. Majd készen lesz, ha eljön az ideje.
 - Nem akartam még elmenni innen. Megszoktam, hogy itt élek Bogolyfalván, még az is lehet, hogy teljesen itt ragadok.
Bár ezen még nem gondolkoztam, de végül is nem lehet rossz egy viszonylag csendes településen festegetve leélni az életemet.
 - És amúgy szerintem jó itt a művészeti képzés, legalábbis nekem megfelel. Te meg még teljesen ráérsz, ostoba kérdés is volt tőlem. Most még nem is kell tudnod. Próbálj ki inkább minél többféle dolgot, hogy rájöjj, mi az, ami tényleg érdekel!
Kiszólt belőlem a bölcsesség forrása, nemhogy inkább a vizsgákon segítene át a céltalan bölcselkedés helyett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=710337#post710337][b]Lugosy Benedek - 2017.12.23. 19:46[/b][/url]

Akkor mondhatni a vérükben van a művészet szeretete, és az azzal való foglalkozás. Én csak műkedvelő vagyok. Pozitív dolog, ha eleve arra nevelik a gyerekeket, hogy értékeljék a művészetet.
- Akkor mondhatni, generációk óta foglalkoztok valamelyik művészeti ággal. Ez tetszik. Engem valahogy vonz a vers, a regény. Szeretek olvasni, nem csak szépirodalmat, azért becsúszik egy két csúnyán mondva, ponyvaregény is. Krimi, thiller és a hasonló témák. Magyar és külföldi szerzőktől egyaránt kedvelek könyveket, a már felsorolt témákban. Legjobban az orosz és a magyar szerzők tetszenek nekem. -
 Nem tudom, milyen könyveket szeret, de örülök annak, hogy egy olyan személlyel találkozok, ki festészettel foglalkozik.
- Kedvenceim közt van Szabó Lőrinc, Szabó Magda, Tolsztoj, Paul Trent, Angela Marsons. Még vannak többen is, csak nem akarlak untatni a felsorolással. Neked kik a kedvenceid? -
 Kérdezem kíváncsian Fannitól. Úgy hiszem megtaláltuk az egyik témánkat a művészetekkel. Biztos vagyok benne, nem ez az egyetlen téma, ami azonos bennünk. Kiderül, itt él a faluban. Még nem találkoztam olyan diákkal, aki lent élne, a kastély szomszédságában.
- Tudom, hogy pár diák a faluban lakik, de te vagy az első közölük, akivel beszélgetek. Nem mintha különbséget tennék, ki lakik a kastélyban, és ki nem a diáktársaim közül. Az még távol van, hogy foglalkozzak vele, hol éljek, mikor kiröppenek a nagy éltbe. Azt viszont nem tudtam, hogy van művészeti képzés Bagolykőn. Azt hittem, csak varázsló képzés folyik itt a suliba. -
 Újat tudott mondani nekem Fanni az iskolával kapcsolatban, ami nem varázslattal függ össze. Mindennap tud meg valamit az ember. Szimpatikus számomra a leányzó.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=710657#post710657][b]Maróti Fanni - 2017.12.31. 11:47[/b][/url]

A kép lassan egyre színesebb lesz miközben Benedek szóval tart, én pedig lassan örülni kezdek neki, hogy nem vagyok egyedül. Így van ez: ha besokallok, elvonulok, de ez nem jelenti azt, hogy abszolút nem bírom az embereket. A jó társasággal semmi bajom, ha éppen nem kitörni készül belőlem az ihlet.
- Igen, végül is ez igaz, bár a szüleim miatt egy generáció kimaradt, őket nem igazán érdekli az ilyesmi - magyarázom, hogy aztán a fiúra tereljem a szót. - Hát én ritkán olvasok amúgy, szépirodalmat pláne. Kikapcsolódásként szoktam csak könyvet a kezembe venni, ha éppen nem tanulok. Főként fantasyt, horrort olvasok.
Igazság szerint unokatesóim nyári kötelező olvasmányaiba néha belelapozok, de amúgy az irodalom "művészi" fajtája nem áll hozzám túl közel, úgyhogy nekem nem sokat mond az orosz irodalom emlegetése sem. Lehet, hogy emiatt műveletlen vagyok, de akkor azt vállalom.
- Író kedvencem szerintem nincs. Van, akiktől többet olvastam, de egyébként nem vagyok az a rajongó fajta. Festők közül Munkácsy művészetét szeretem. Amire ő néhány színnel és egy ecsettel képes volt, az varázslat - sóhajtom, aztán kicsit megrázva a fejem visszatérek a valóságba. Ő egy olyan alkotó, akit tisztelek és példaképnek tartok. És nem hiszem, hogy valaha fel fogok érni hozzá, vagy esetleg elérni a szintjét. De megpróbálom.
Közben a téma a lakhatásom kérdésére és a jövőre terelődik, amiről még nekem sincsenek biztos elképzeléseim azon túl, hogy 100 éves fonnyadt öregasszonyként is festeni fogok.
- Úgy éreztem, hogy ideje kicsit önállósodni. Eddig mindig főztek rám, takarítottak utánam, itt a kastélyban az ember nem igazán tanul meg a saját lábára állni. Az meg ennyi idős fejjel már lehet nem ártana - mondom el miért is döntöttem az albérlet mellett annak ellenére, hogy az iskola biztosítja a bentlakást.
- Végül is a művészeti képzés is mágikus - nevetek fel. - Megtanuljunk hogyan készíthetünk olyan tájképet, ami olyan, akárha ablak lenne: mikor a valóságban esik ott az eső, a képen is zuhogni fog. Megörökítünk személyiségeket vásznon, így lesznek a beszélő portrék. Festékeket keverünk, varázsecsetet készítünk, mágiával színezünk. Ez sem kevéssé mágikus, mint bármilyen más tantárgy a suliban.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=711362#post711362][b]Lugosy Benedek - 2018.01.09. 19:33[/b][/url]

Nagyon a festészetre hegyezte ki magát, de legalább ő tehetséges ebben a művészeti ágban. Kicsit sajnálom, hogy bennem nincs ekkora tehetség a versírás iránt, mint neki a festészethez. Nem szabad ezen szomorkodnom.
- Valahogy az itteni képek és a szellemek, amiket a legnehezebb volt megszoknom az itteni furcsa dolgok közül. Még mindig idegen nekem, hogy beszélgetnek, átjárnak egymáshoz a szomszéd portrék. Elárulod, hogyan készülnek az ilyen képek? -
 Az egyik nem éppen szeretett dolgaim közé tartozó képeket készít. Biztos nagyon jó ilyeneket készíteni a varázslatos művészegyéneknek, de nekem ez nagyon nem jön be.
  - Őszintén nem jönnek be egyáltalán ezek a képek. Valamiért mindig az az érzésem, hogy figyelnek, hallgatóznak a portrékba szereplő személyek. Azt érzem mellettük elmenve a folyosón, hogy néznek, kíváncsiak arra mi van velem, a beszélgetésimet kihallgatják. Lehet, én túlzom el, de nagyon nem tetszenek nekem. -
 Mondom neki, hogy mi is a negatív véleményem a képekről, amit ő olyan nagyon szeret festeni. Nekem ez az érzésem velük szemben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=711483#post711483][b]Maróti Fanni - 2018.01.10. 22:45[/b][/url]

- Még én sem tudom. Nemrég óta vagyok művészet szakon, egyelőre még nem tartok ott, hogy meg tudjam mozdítani a képeimet - vallom be kissé pironkodva.
Emellett kicsit szomorúnak tartom, hogy ő így áll hozzá a varázsportrékhoz, de valahol meg tudom érteni. Valóban ijesztően hathat a festmények figyelő tekintete, a falak füle.
 - A mugli világban a kamerák figyelik az emberek lépéseit. A térfigyelők, a biztonsági kamerák, a forgalomfigyelők... Őket is folyamatosan figyelik, de ők még csak nem is veszik észre.
Szerintem ez se sokban különbözik, mégis a portrékészítés szebb, nekem legalábbis ezeknek a képeknek a léte adott egy plusz motivációt a festészethez.
 - Amúgy megértem, valóban ijesztő lehet. De képzeld el, mi lenne, ha festenél egy ilyen képet az általad leginkább szeretett emberről. A portré megőrizné az emlékeit, a jellemét, tudna beszélni, meghallgatna. Addig, amíg az, az ember melletted van, nem is értenéd a portré jelentőségét. De ha elveszíted őt, ha meghal, akkor a portré máris kincs lesz. A világ elfelejtheti őt, idővel te is elfelejtenéd, de a kép nem hagyja. A portrén örökre megőrződik belőle egy kis darab.
Ha lenne egy képem a nagyapámról, egy valódi varázsképem, akkor végre elmondhatnám neki azt, amit nem tudtam. Elbúcsúzhatnék. Megmondanám neki, hogy szeretem és hogy köszönöm, hogy mindig segített nekem. Hogy miattam olyasmire vállalkozott, amit rajta kívül kevesen tettek volna meg. Köszönöm, hogy megtanított rajzolni és festeni. Hálás vagyok azért, hogy szeretett. Akkor is, ha szeleburdi és lökött vagyok.
Ha ő mindezek hallva visszanézne rám, ha elmondaná nekem, hogy szeret és örömmel foglalkozott velem... Tudom, hogy ezt mondaná, de én látni és hallani szeretném. Ostoba vágyak egy kislánytól, aki sosem tudta feldolgozni a nagypapája halálát? Lehet. De nekem az a kép a világot jelentené. És én vagyok az egyetlen, aki képes lehet megfesteni.