Ha már vannak tornyok, akkor úgy illik, hogy legyen terasz is, nem igaz? A folyosó végéről beáradó fény nem mágikus, hanem a természetnek köszönhető. A kétszárnyú ajtón át kilépve egy teraszra érkezünk, melynek padlója, barna, elvétve halvány, fehér márványmintával. A hely olyan tíz főt tud befogadni maximum, így hangulatos maradt minden esetben. Néhány asztal és fotelszerű szék várja a pihenni vágyókat. A fekete korlát mágiája abban áll, hogy nem tud senki átesni rajta, hiszen egyből visszarántja, és a földre kényszeríti a próbálkozót.
Bal kéz felől, egészen a sarokban egy kis műkertet helyeztek el, melynek nézegetése nyugtatóan hat mindenkire. A látvány pedig magáért beszél, hiszen Bogolyfalva utcáit végigkövethetjük innen a szemünkkel.

Ma egészen kellemes napunk volt. Azt hiszem az időjárás teljesen megbolondult. Sokan el is dobták a télikabátot, és pulcsiban nyomultak egész nap. Megvallom, én magam is így tettem, igen rövid idő alatt. Az első órákban persze nem nagyon akartam hinni neki, de később, ahogy melegedett, úgy hagytam el én is mindent. Sokkal könnyebb volt például legendás lények gondozásán a földön csúszni - mászni pulcsiban. Persze ezzel együtt az is megtörtént, hogy már szerdára elfogyott az összes egyenruhám. De talán ma kapok majd tiszta ruhát, épp csak addig mentem be a szobámba vacsora előtt, amíg leraktam a táskámat, és helyette felvettem a fényképezőgépemet. Ki akartam élvezni a mai nap minden gyönyörűségét. Mondjuk, azt hiszem, egy kabát kellett volna, de ilyen messze az Eridon toronytól, már biztos, hogy nem fordulok vissza. Maximum megfázok, és akkor tüsszögni fogok, és akkor kizavarnak bűbájtanról, és akkor alhatok egy kicsit még. Vagy önként elmegyek a gyengélkedőre, és megpróbálom rávenni az ott tartózkodó emberkét, hogy én nagyon beteg vagyok, így engedje meg, hogy ott maradjak egy kicsit.
Rápillantok az órámra, az ebéd még arrébb van, így odamegyek, ahol naplementekor a leginkább lennem kell, az erkélyre. Ott a mágiának köszönhetően, még most is  csodálatos zöld minden növény, és olyan romantikus, hogy csak na. Ráadásul a vöröses nap fényében gyönyörűen vannak megfestve a vonalak, az erezetek, így muszáj néhány képet lőnöm róluk. Ilyenkor teljesen elmerülök, kikapcsolok, és úgy érzem, hogy minden tökéletesen rendben van körülöttem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=708724#post708724][b]Emily Dorothea Fisher - 2017.11.22. 18:07[/b][/url]

Ma egészen kellemes napunk volt. Azt hiszem az időjárás teljesen megbolondult. Sokan el is dobták a télikabátot, és pulcsiban nyomultak egész nap. Megvallom, én magam is így tettem, igen rövid idő alatt. Az első órákban persze nem nagyon akartam hinni neki, de később, ahogy melegedett, úgy hagytam el én is mindent. Sokkal könnyebb volt például legendás lények gondozásán a földön csúszni - mászni pulcsiban. Persze ezzel együtt az is megtörtént, hogy már szerdára elfogyott az összes egyenruhám. De talán ma kapok majd tiszta ruhát, épp csak addig mentem be a szobámba vacsora előtt, amíg leraktam a táskámat, és helyette felvettem a fényképezőgépemet. Ki akartam élvezni a mai nap minden gyönyörűségét. Mondjuk, azt hiszem, egy kabát kellett volna, de ilyen messze az Eridon toronytól, már biztos, hogy nem fordulok vissza. Maximum megfázok, és akkor tüsszögni fogok, és akkor kizavarnak bűbájtanról, és akkor alhatok egy kicsit még. Vagy önként elmegyek a gyengélkedőre, és megpróbálom rávenni az ott tartózkodó emberkét, hogy én nagyon beteg vagyok, így engedje meg, hogy ott maradjak egy kicsit.
Rápillantok az órámra, az ebéd még arrébb van, így odamegyek, ahol naplementekor a leginkább lennem kell, az erkélyre. Ott a mágiának köszönhetően, még most is  csodálatos zöld minden növény, és olyan romantikus, hogy csak na. Ráadásul a vöröses nap fényében gyönyörűen vannak megfestve a vonalak, az erezetek, így muszáj néhány képet lőnöm róluk. Ilyenkor teljesen elmerülök, kikapcsolok, és úgy érzem, hogy minden tökéletesen rendben van körülöttem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=708733#post708733][b]Leon Tim Wolf - 2017.11.22. 19:33[/b][/url]

Leont nem viselte meg az időjárás annyira, mint másokat. Szerette a napsütést és szinte kínozta az érzés, hogy míg odakint mindent arany peremmel szeg be a nap, addig ő odabent ül, távol a növényektől, meg mindentől. Így amint szabadult, felvette a farmer dzsekijét, aztán kifelé akart indulni. De valami meggátolta benne, nem érezte helyesnek. Azonban bent maradni sem akart végleg, hát felsétált az erkélyre, ahol mindig jól érezte magát. Voltak növények is, napfénynek sem volt híján.
A korláthoz sétált, halványan elmosolyodva tartotta az arcát a napsütésbe, érezve a melegséget, a nyugalmat. Ezt egyedül egy lecsüngő inda rontotta el, ami pimasz módon többször is az arcához ért. A szeme akaratlanul is tágra nyílt, ezzel egy időben be is bandzsított, így a tekintetét a lázadó zöldre vetve és odébb gyűrte. Azonban az pár másodperccel később ismét az arcához ért. Megismételte a mozdulatot, ezúttal kicsit határozottabban, de eredmény így sem született. Így hát ismét összeszedte a koncentrációs erejét és előbb csak egy másik irányba mozdította ki enyhén az indát. Aztán egy kicsit jobban. Mikor már teljesen érezte, hogy az apró növény az irányítása alatt áll, elképzelte, ahogyan a növény lassan az erkély korlátjára csavarodik. Az pedig szót fogadva szorosan simult a fém köré. Leon elégedetten szusszant fel, mielőtt az erkély szélén lévő fotelbe telepedett volna, onnan szemlélve tovább a kilátást.
Valamikor ekkor jött meg a lány is, akit nem tudta volna megmondani, hogy látta-e már valahol. Elgondolkozva hümmögött, még az ajkát is beharapta egy kicsit, de egy kis hang a fejében szólt, hogy jobb lenne, ha nem csak bámulna a frissen érkezőre. Átkarolta a térdeit a mellkasa előtt és úgy intett egy aprót.
- Szia - igyekezett halkan, de határozottan köszönni, hogy ne ijessze meg, de azért mégis feltűnjön neki, hogy itt van. Ha a lány megfordult, még intett is neki fél kézzel. - Ne zavartasd magad, fotózz csak, én csak itt... vegetálok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=708738#post708738][b]Emily Dorothea Fisher - 2017.11.22. 19:55[/b][/url]

Valószínű, hogy nem akar megijeszteni, de mégis, már azzal, hogy rám köszön, eléri azt, hogy sikítsak egyet, és kis híján eldobjam a méregdrága fotómasinát, amit az egyik nagyon gazdag háztársam "kacat" névvel illetett, és ki akart dobni. Képes lett volna egy vagy száz galleont érő szuperúj gépet kidobni. Még szerencse, hogy ott voltam, és megakadályoztam. Igaz, hogy ezért cserébe le kellett mondanom arról a húg galleonról, amit havi ellátmányként kaptam, de hát kit érdekel, nagyon megérte.
Szerencse, hogy a pántja a nyakamba van akasztva, így ahelyett, hogy ripityára törne, csak a mellkasomnak csapódik. A súlya miatt nyögök egy aprót, de többnyire azért rendben vagyok. Nem rossz a lelkiismeretem, félek. Félek attól, hogy egy ilyen helyen Valeryvel találom szembe magam, félek, hogy az első igazi dolgot, amit a sajátomnak érezhetek, vagyis ezt a gépet, elveszi, és a szemem láttára zúzza porrá, épp, mint eddig mindent, amiről azt hittem az enyém. Fogalmam sincs, hogy mit keres itt, vagyis van néhány rémelméletem, de igazán nem tudom. Viszont félek, félek attól, hogy miért van itt, és mit akar elérni a jelenlétével. De ez a szegény srác nem tehet róla. Zavartan a fülem mögé tűröm a hajam, és egy kicsit szégyellősen pillantok fel rá. Fiúból van, én meg kamaszlányból.
- Szia. Ne haragudj, hogy nem vettelek észre, nem akarlak zavarni, de olyan szép volt, nem hagyhattam ki.
Miközben beszélek hozzá, kezembe veszem megint a gépet, és gyorsan visszakeresem azt, ami már most a kedvencemmé vált. A levélre fókuszáltam, amin volt egy csepp, amin megcsillant a vörösessárga nap egyik utolsó sugara. Most már körülöttünk is lassan kezdenek a mágikus gömbök fényessé válni. Beesteledett.
- Nézd, ez az.
Mutatom meg neki a képet, észrevétlenül lekucorodva a másik székre. Amíg a képet nézi, addig az asztal alsó részéből két pokrócot húzok elő. Az egyikkel betakarom magam, mert kezdek fázni, a másikat neki vettem elő, ha kellene.
- A többit is megnézheted, nincs benne semmi intim vagy ilyen dolog.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=708756#post708756][b]Leon Tim Wolf - 2017.11.22. 21:54[/b][/url]

A fiú nem akart rosszat, azt sem akarta, hogy a lány halálra rémüljön, de úgy tűnik, mégis sikerült ráhoznia a frászt, annyira, hogy még egy sikítás is kitört belőle. Már hogy a Fisherből. Leon erre összerezzent kissé, de annyira nem rázta meg az eset, mert nem vágtak hozzá semmit, pedig korábban ilyen incidensek is előfordultak párszor. Ő csak nézett bután, hogy miért kell dobálózni, mikor meg is sérülhetett volna!
De most nem ez történt, a lány csak a füle mögé tűrt egy kósza tincset zavartan, míg Leon az állát a térdére támasztotta, ha lehet, még inkább összegubózva a fotelban.
- Nem gond, nem akartalak megzavarni, nyugodtan fotózz csak. Tényleg szép - bólintott aprót a fiú, jelezve, hogy részéről minden rendben, egész nyugodtan folytassa csak a fotózgatást. Tényleg nem akart ő ezzel most galibát okozni. Úgy tűnt, a lánykát elnyelték az eddig készített képek. A kis mágikus gömbök selymes fénnyel árasztották el az erkélyt, Leon pedig kissé elmosolyodott, meglepődve a tényre, hogy a lány a mellette lévő székbe kucorodott. Nem szoktak emberek csak így odaülni mellé. Természetesen nem a rossz értelemben vett meglepetés volt.
A tekintetét a kis lcd-re szegezte, ahol a kép volt látható, érdeklődve hümmögött, majd aprót bólintott.
- Tényleg szép lett, megérte emiatt feljönnöd ide - közölte, mintegy pozitív megerősítésként, majd arra sandított, mit is csinál újdonsült ismerőse. Éppen két pokrócot halászott elő. - Igazán? Nem gond?
Szeretett képeket nézni, főleg, ha azok tényleg szépek voltak, a kedvencei a portrék és a tájképek voltak. Anno egy berlini lányt gyakran fotózott ő is, az árnyékokkal játszva legtöbbször.
- Gyakran fotózol? Hol szoktál elemet venni?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=708888#post708888][b]Emily Dorothea Fisher - 2017.11.26. 17:49[/b][/url]

- Szeretem ezt a helyet. Az egyik kedvencem.
Jelentem ki határozottan, mert az a nagy igazság, hogy valóban így is van. Ez a hely csodálatos, főleg így naplementekor, meg napfelkeltekor, de olyat csak nyáron fotóztam, meg tavasszal, amikor az első óráimról késtem, és sokszor a reggelit meg ki is hagytam – persze emiatt korgott is a gyomrom rendesen -, mert a természet ébredésével együtt ébredtek a virágok is, és én sosem akartam lemaradni róla, ahogy az alvásból hirtelen ragyogás lesz. A tavalyi értesítőim, amiket apa olyan nagy nyugalommal írt alá, mind erről szóltak, én meg jöttem a nagy védekezéssel: „Ne nézz így rám, nincs pálcám.” Eddig jó volt ez védekezésnek, de most valami mást kell majd kitalálnom, mert már van pálcám. Ami azt illeti, most is, ahelyett, hogy itt fotózok, varázsolnom kellene, gyakorolni a másodéves bűbájokat, de olyan nagyon elfáraszt a sok mágiahasználat, hogy folyton aludnom kell tőle. Nem értem, miért hiszik, hogy az év végére majd elérem az évfolyamtársaim szintjét. Szerintem ki van zárva.
- Ha jó helyet keresel, mondjuk, mert el akarsz csábítani egy lányt… vagy fiút…
Az utóbbit gyorsan teszem hozzá, mert nem tudhatom, hogy kit szeret, de nem is akarom megbántani azzal, hogy ha mondjuk, szeret egy Károlyt, akkor Karolinának tekintem a beszélgetésben. Nagyon sokan így tesznek, és ez nem szép dolog. Szóval, hogy lássa, nekem ez teljesen pálya, gyorsan kiegészítem a mondat első felét egy plusz opcióval.
- … akkor mindenképpen ide hozd. Vagy a fénylő lelkek udvarára, bár ott nagyon sok pár jön össze, és elég rossz a statisztikája a helynek, mert a legtöbben szakítanak is. Vagy a vízeséshez, az is nagyon szép. Ilyenkor télen meg a karácsonyi vásár nagyon jó helyszín.
Fogalmam sincs, hogy honnan jött nekem ez a romantikázás a beszélgetésbe, főleg mivel én nem csinálok ilyesmit, és még eddig nagyon az ingert sem éreztem rá. Vagyis de, párszor, Adrian közelében, de ők annyira nagyon össze vannak nőve Cole-lal, hogy bah, nincs az a pénz, hogy ez valaha is kiderüljön. Persze, mondhatná más, hogy miért nem, hiszen nincsenek együtt, de az megint más, ha nem vállalják fel, én tudom, hogy együtt vannak. Szóval nem érdekel, valószínűleg én leszek a lány, aki mókusra vadászik az erdőben, miközben a lábán nő a szőr. Csak természetesen.
- Egyáltalán nem.
Nincs rajta semmi olyan, én nem fotózok olyasmit, amit a legtöbb lány szokott tenni. Se a cicimről nem talál benne képet, sem arról, ahogy csücsörítve idézek, mondjuk Coelhot. Talál viszont sok tájképet, mágikus állatokról szólót, meg olyan pillanatokat, amiket másokról örökítettem meg a tudtuk nélkül. Mosolyokat, érintéseket. De mivel nem terveztem ezekkel teleplakátolni a környéket, így nekik se mondtam meg, mert akkor tuti kitöröltetnék velem.
- Meg van bűvölve, mert különben nem is működne itt. Szomorú, de a mágia és az elem nem barátok.
Pedig lehet jobb lett volna, mert nagyon drága volt megcsináltatni, az összes spórolt pénzem ugrott, és egy fél évet olyan cipőben jártam, ami már nagyon szűk volt rám, a zoknimról nem is beszélve, de megérte, mert azóta van értelme az életemnek.  
- Van, hogy minden nap, de hetente legalább háromszor találok valami érdekeset. Te is művészkedsz valamit?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=709690#post709690][b]Leon Tim Wolf - 2017.12.13. 03:24[/b][/url]

A lányka nem habozott belátni, hogy ő szeret ide járni. Nem csak ők ketten voltak ezzel így, sokan előttük is megfordultak erre, ki menedékért, ki inspirációért, akadtak olyanok, akik szerelmet találtak itt. Sőt, ha a sors is úgy akarja az erkély útját terelgetni, sok dolognak lesz az még a tanúja.
- Nekem nem tudom, hogy van-e kedvenc helyem. - El is kellett gondolkozzon ezen, de a választ már mind a ketten tudták: Tim még nem érezte magát annyira otthonosan itt, hogy a szobáján kívül bármilyen területre azt mondja: neki ez tetszik és szereti. Talán ezt érezte meg Emily és sietett a segítségére azzal az óvatosan és precízen megfogalmazott tanáccsal. Sőt, a lány csilingelve sorolta a helyeket, egyiket a másik után és Leon egészen el is kalandozott. Szimpatikus volt neki a lány életvidámsága.
- Hát, a vásárban még nem jártam. Sőt... azt hiszem azon az udvar izén sem - a hangsúlya is bizonytalanságot sugallt, annyi volt itt az udvar, tér, köz, krupp, sarok, beugró, sikátor, átjáró, hogy számon sem tudta tartani, melyik-melyik. Ugyan hezitálva, de átvette a fotómasinát a lánytól, óvatosan fogva, nehogy véletlenül kicsússzon a markából és egy puffanással atomjaira essen a padlón. Rettenetesen rosszul érezte volna magát tőle.
- Köszönöm - mondta, szinte már csak maga elé dünnyögve, de nem akart ő udvariatlan lenni. Egyszerűen csak ismét belefelejtkezett a galériába, a részleteket fürkészve a képeken. Az egyik kedvence a pár volt a főutcán, akik kézen fogva sétáltak.
- Ez nagyon tetszik... megbűvölve? Oh. Eszembe se jutott volna - hümmögött pár pillanatig csendesen. Talán illett volna többet tudnia ezekről a dolgokról, de nem volt egy nagy, technikai zseni. A barátai gyakran voltak kockák, míg ő összegubózva, burritóként feküdt a kanapén és figyelte, mintha egy film vágatlan verzióját kellene végignéznie kritikus szemmel. Gyakran el is aludt.
- Az jó sok kép. Elő is hívatod őket, vagy csak itt vannak? Öm... zenél...getek. Nem valami komolyan. De szeretem. Meg a fényképezést is - bólintott párat, szinte csak magának, mielőtt kissé réveteg pillantással a lányra nézett volna. Kissé megvakargatta a nyaka bal oldalát, valahol az elemis jele tájékán. Most figyelt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=710652#post710652][b]Emily Dorothea Fisher - 2017.12.30. 23:00[/b][/url]

- Mindenkinek van kedvenc helye. Neked is van, csak még lehet, hogy nem fixáltad le a hellyel, hogy van köztetek egy ilyen kötelék.
Én többnyire az összeset szeretem, de persze ez mellékes, ez olyan, amin már én magam sem csodálkozom, ha magamról van szó. Elég kevés dolgot nem szeretek, de amit nem, azt is elfogadom, és bármilyen hihetetlen, de például Valery még csak nem is súrolja ezt a kategóriát, szóval képzelhetitek, hogy mennyire kevés dolog van ott lent. Oké, gyakorlatilag semmit sem tudok még oda sorolni, de ezt meg be nem vallanám, mert még a végén bolondnak néznek.
- Mindenképpen el kell menned mind a kettőbe. Komolyan. Az egyik nagyon izgalmas, a másik meg meseromantikus és gyönyörű. Tudom, tudom, a fiúk nem nagyon értékelik az ilyesmit, de nem kell bevallanod, hogy neked is ez a gondolatod, nyugodtan macsóskodhatsz tovább, mert tudom, hogy azt szeretitek csinálni.
Oké, nem minden fiú, ezt is tudom, de azért a fiúk többsége, és igazából ha van lehetőségük, akkor például a kocka srácok is próbálnak macsók lenni. Az valami hihetetlenül aranyos. Bátran adom át neki a gépet, imádom a kicsikémet, de nem féltem, nem tudom, miért nem. Én ösztönösen meg szoktam bízni mindenkiben, pedig azt mondják, ez nem célszerű.
- Korábban nekem sem, régebben egy nagy és nehéz felhúzós gépem volt, de olyan gyönyörű részleteket is kiemelt, hogy hihetetlen. De a muglik is fejlődnek, ma már szinte minden digitális, így ha nem a varázsvilágban vagyok, akkor is fontos, hogy olyan gépem legyen, amit tudok használni.
Egy kicsit sokat beszélek, de ha valamiről tudok, meg valami érdekel, akkor nagyon sokat tudok sajnos, és ő kérdez, én meg jó gyerekként szépen megválaszolom.
- Van pár előhívott képem, de nem igazán mutattam eddig senkinek. A bátyám tehetséges festő, nem akarom, hogy azt gondolják, utánozni próbálom, mert nem. Csak szeretem csinálni. Majd talán ha saját otthonom lesz. Vagy a barátaimnak ajándékba.
Megvonom kicsit a vállam, mert igazából még nem gondolkoztam ezen. Csak fotózgatok, megörökítem a pillanatot. Viszont elég már belőlem, tényleg, figyelmesen hallgatom őt.
- Milyen zenét játszol? Van bandád? Vagy tervezed, hogy lesz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=711600#post711600][b]Leon Tim Wolf - 2018.01.12. 11:24[/b][/url]