27. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Candyland fesztivál még tart, eredetileg szeptember 15-ig lenne lehetőségetek, de a sok futó játék és érdeklődő miatt arra kérünk titeket, hogy szeptember 30-ig zárjátok majd a játékaitokat!

Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyElső szint

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 1. 18:10 | Link

Tolland

Visszatértem óta csak a szobámban ücsörögtem és küldtem néhány baglyot anyámnak –már azok közül, akik nem végezték a szobám padlóján...undorító. Eltűnésem estéje óta nem találkoztunk és ennek jó oka volt. Azonnal rájött volna, hogy mi történt, ahogy belépek a kastélyba. A nappalokat egyébként sem tölthettem volna vele, ez pedig egy újabb árulkodó jel. Nem egyszerű eljátszani, hogy semmi sem változott. Hogyan viselkedik egy ember? Eddig annyira természetesnek tűntek a mozdulatok, a szavak és a gondolatok, azonban jelenlegi képességeimmel ez már cseppet sem könnyű. A mozdulataim túl gyorsak lettek volna a szemének –már amíg nem tudtam kontrollálni magam-, a gondolkodásmódom pedig gyökeresen megváltozott.
Már nem félek. Eddig rettegtem attól a valakitől, akit az apámnak nevezek. Bántott másokat, végzett David családjával, én pedig életemben nem láttam őt. Hogyan nevezhetnék egy ilyen embert egyáltalán az apámnak? Hogy várhatja el tőlem, hogy tiszteljem mindazok után, amit tett? Miért uszított rám valakit? Miért nem jött ő maga és intézte el a dolgot?
A könyveim éktelen robajjal landoltak a padlózaton. Észre sem vettem, hogy dühömben levertem őket, ahogyan azt sem, hogy már ki tudja, mióta rohangálok oda-vissza a helyiségben. Az érzelmeim erősebbek lettek, az engem körülvevő világ tisztább. Nem bírtam tovább a bezártságot, márpedig nekem senki sem parancsolhat.
Végigszáguldottam az iskola folyosóin és pontosan tudtam, hová akarok menni. Elegem volt a négy falból, látni akartam az eget, a holdat. Megállíthatatlanul meneteltem előre, és mint fuldokló, aki partot ért léptem ki az erkélyre. Szabadság. Azt mondják, a mi fajtánk áll a tápláléklánc csúcsán –és itt most nem a csillogó szépfiúkra gondolok-, mégis folyton csak falakba ütköztem. Önuralmat kell tanulnom, ami borzalmasan nehéz. Nem mintha lenne más választásom. Egyszerűen vigyáznom kell az engem körülvevő emberekre, még ha ez néha lemondással jár is.
Hozzászólásai ebben a témában
Tolland Clotan
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 96
Összes hsz: 539
Írta: 2012. november 1. 18:33 | Link

Katherine

Tolland túl volt az első napján az új iskolában. Tetszett neki amit aznap tapasztalt, de elsőre túl sok volt neki. Úgy érezte ideje lazítani egy keveset. Nem tudta hová menjen. Ismeretlen volt neki a hatalmas kastély, így megindult arra amerre a megérzése vitte őt. Abban reménykedett, hogy nem csapja majd be.
Egyszer csak megindult felfelé. Tolland átgondolta, miért épp föl. Bizonyára szeretne kitörni. Ahogy ezen gondolkozott, felért az első emeletre. Ott egy barátságos kétszárnyú ajtót talált. Kicsit félt mi várja az ajtón túl, de úgy döntött, hogy belép rajta. Így is lett. Az erkélyen egészen hideg volt, mégis kellemes tiszta volt a levegő.
Tolland megpillantott egy lányt. Ezek szerint nincs egyedül a kis erkélyen. Sajnos nem ismerte. Ezen a helyen ő alig ismer valakit. Még.
Régen egészen biztosan nem merte volna megszólítani a lányt, de most, hogy új életet kezdhetett 14 évesen, új erőre kapott és bátrabban viselkedett mint azelőtt.
-Szia! -szólította meg- Engem Tolland Clotannak hívnak, elsős levitás vagyok.
A fiú csak reménykedni tudott, hogy sem elsős sem pedig levitás mi voltja, nem sérti a lányt.
Amíg a válaszát várta körbe nézett a tájon. Bogolyfalvát látta maga előtt. Könnyen felismerte, hiszen napokkal azelőtt egy hosszas túrát tett meg a faluban.
Így éjjel, felülnézetből talán még szebb volt mint mikor legutóbb látta.
Hozzászólásai ebben a témában
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 1. 18:50 | Link

Tolland

Lehunytam a szemem és mély levegőt vettem. Minden túlságosan közelinek tetszett. Mintha csak ki kéne nyújtanom a kezem és megérinthetném. A faluban emberek ténferegtek az utcákon és szinte hallottam miről beszélnek. Ha erősen koncentráltam egy-egy elsuhanó alakot tökéletesen ki tudtam venni. Az erdőben kisállatok kerestek magunknak menedéket vagy éppen menekültek a ragadozó elől. Talán más számára mindezek halhatatlan neszek voltak, az erdő békésnek látszott, azonban én láttam és hallottam azt, amit ők nem. Az élőlények mintha sohasem akartak volna nyugovóra térni, épp úgy, ahogyan a falulakók. Hihetetlennek tűnt, hogy nem is olyan régen még én is egy voltam közülük és éppen azon az ösvényen igyekeztem a tó felé, ahol mindenki más.
Gondolatok ezrei kavarogtak bennem és úgy éreztem képtelen leszek megtalálni a helyes utat. Fárasztó volt ez az egész. Játszani a tökéletest, miközben az ember tökéletesebb, mint azt bárki is el tudná képzelni. Nem változik, nincs veszély, fájdalom viszont annál több. Valószínűleg, aki nem tudja mindez mit jelent bármit megadna egy ilyen életért… ellentétben azzal, aki már tudja és a bármi áron szabadulna tőle. Próbáltam; nem lehet. El voltam keseredve, mikor rájöttem mi történt és minden lehetséges eszközt számításba vettem, azonban semmi sem működött.
Már azelőtt tudtam, hogy valaki közeledik, hogy a fiú kilépett volna az erkélyre, azonban szándékosan nem reagáltam rá. A mozdulatlanság semmiféle problémát sem jelentett számomra, épp olyan természetes volt, mintha leültem volna egy kényelmes kanapéra. Nyeltem egyet, mielőtt válaszoltam volna neki. Túl szűk volt odakint a hely.
-Katherine, Rellon! –vetettem rá egy lefegyverző mosolyt.
Természetesen vannak szabályok, azonban ha már el kell fogadnom, hogy az lettem, ami, akkor a viselkedésem is olyan lesz, mint egy magasabb rendűnek. Persze, ez nem fair a fiúval szemben, de érdekel is ez engem. Vadász vagyok, nem szeretet szolgálat.
-Mi szél hozz ide? –érdeklődtem csevegő stílusban, miközben tekintetem végigvándorolt a nyakán, majd a korlátnak dőltem és átfontam magam előtt a karjaimat.
Eszem ágában sem volt ostobaságokat művelni, egyszerűen csak bíztam benne, hogy valahol mélyen ő is érzi azt, hogy távol kell tartania magát tőlem. Minden épeszű embernek kiadja az agya a parancsot, miszerint most azonnal tűnjön el a közelemből.
Hozzászólásai ebben a témában
Tolland Clotan
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 96
Összes hsz: 539
Írta: 2012. november 1. 19:05 | Link

Katherine
Tolland bátorsága rögtön alább hagyott. A fiúnak igen komoly tériszonya van. Mikor a lány minden félelem nélkül neki vetette magát a korlátnak, Tolland nagyon megijedt. Ez az érzés nem volt számára szokatlan, így megpróbálta nem tudtára adni a lánynak, hogy most épp nagyon megijesztette.
A fiú gyorsan lehuppant egy fotelbe, ezzel igyekezvén valami kis ellenérzést kelteni az elméjében. Össze szedte magát, hogy tudjon válaszolni a kevésbé barátságos lánynak:
-Csak ki akartam kicsit kapcsolódni. Elindultam felfedezni a kastélyt és ide tévedtem. Azt hiszem jó helyen vagyok. Itt nagyon tiszta a levegő.
Tolland nem hazudott, nagyon jól érezte magát a holdfény-fürdette erkélyen. Ugyan nem bízott abban, hogy komolyabb beszélgetést tud létesíteni a lánnyal,(látta testbeszédén a tiltakozást)tett egy próbát, és kérdezett ő is:
-És te? Te mit csinálsz itt? -amint megkérdezte, tudta, hogy a lány valószínűleg meg fog haragudni rá, amiért ilyen nyíltan kérdőre vonja. Ez általában így van. Főleg a lányok esetében. Még akkor is ha ugyanazt a kérdést korábban ők maguk tették fel. Tolland még is szerette az ilyen helyzeteket. Soha nem tudta őket olyan véresen komolyan venni mint sokan. Mindig játékosan fogta fel az emberi természet megnyilvánulásait.
Utoljára módosította:Tolland Clotan, 2012. november 1. 19:06
Hozzászólásai ebben a témában
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 1. 21:24 | Link

Tolland

Majdnem felnevettem, mikor megláttam, hogy a fiú tekintete a korlátra siklik és hallottam, amint a szíve gyorsabb ütemre kapcsolt. Tehát fél a magasságtól. Érdekes, főleg mert én a helyében nem táncoltam volna ki ide, ha tériszonyos lennék, nem mintha itt le lehetne esni. Ezt is, mint sok minden mást az iskolában bűbáj védi és az sem egy utolsó szempont, hogy ha le is esnék képtelen lennék belehalni. Rengeteg különböző, fantáziadús lehetőséget kipróbáltam otthon; nem ment, hát beletörődtem a dologba. Mi értelme lenne a múlton rágódni, mikor a jövőkép sokkal vonzóbb? Dobjam el az örökkévalóságot és zuhanjak depresszióba, amiért az lett belőlem ami? Felesleges. Inkább kiélvezem a szabadságot és a hatalmat, mint hogy bezárkózzam a szobámba és sírjak.
Követtem tekintetemmel a fiút, miközben letelepedett a fotelba és válaszolt a kérdésemre. Nem akartam elhinni, hogy ennyire vak. Itt üldögél velem és attól fél, hogy valami bajom lesz, miközben átfordulok a korláton. Kezdjen rettegni, szaladgáljon körbe sikítozva, kapcsoljon be nála a vészcsengő. Nem érdekel, csak legyen már végre valami jelen annak, hogy épeszű és nornális reakciókra is képes! Bármi.
-Régen én is sokat sétáltam, bár inkább nappal. -vontam vállat.
Újabb aprócska segítség. Ilyenkor az embernek már el kell jutnia arra a szintre, hogy rájön; valami nem stimmel a beszélgetőpartnerével. Ez azért nem annyira bonyolult! Nem vagyok ember. Hideg vagyok, érzéketlen, maszkot mutatok a világ felé, ő pedig éppen megfelelne vacsorának. Miért ennyire vak? Igaz, ha rájönne, akkor is letagadnám. Nem vagyok olyan bolond, hogy lebuktassam saját magamat!
-Szükségem volt egy kis friss levegőre. -vontam vállat, miközben hátat fordítottam a levitásnak és lebámultam a falura. -A szabályok előbb-utóbb tönkre teszik az embert. Bár hasznosak... a veszély ott lehet karnyújtásnyira. -vetettem rá egy röpke pillantást a vállam felett és egy pillanatra megvillantottam szemfogaimat.
Valószínűleg fel sem fogta, mit is lát, ahhoz túl gyorsan történt, és mint az embereknél szokás majd valamiféle racionális érvet keres a történtekre. Ezért is mertem megtenni ezt a lépést. Még nem veszélyeztetett engem és ez így tökéletesen megfelelt.
Hozzászólásai ebben a témában
Tolland Clotan
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 96
Összes hsz: 539
Írta: 2012. november 1. 21:49 | Link

Katherine

Tolland lassacskán megnyugodott. Rájött, hogy a lány valószínűleg az utolsó ember aki kiesne a korláton, a beszédstílusa alapján. Képtelen lenne még megbotlani is, ha valaki a társaságában van és ezt észre veheti.
Nem tudta hova tenni a lány modorát. "A szabályok előbb-utóbb tönkre teszik az embert. Bár hasznosak... a veszély ott lehet karnyújtásnyira." A fiú a mondat hallatán teljesen tanácstalanná vált. Mit akart ezzel mondani? Veszély? Hol? Ha ő nincs veszélyben a korlát mellett, akkor ki más lenne veszélyben és miért?
-Én sem szeretem a szabályokat.-hazudta a fiú. Tudta, hogy Katherine nem fog magától kellemesebb beszélgető partnerré válni, így megpróbált Tolland közeledni felé-persze csak verbális úton.
A lány a szó szoros értelmében kimutatta a foga fehérjét. A fiú még sosem találkozott ilyen teremtménnyel. Sosem látott még olyan lányt, aki csak úgy, minden ok nélkül rávicsorítana. Sértettséget érzett.
Aztán belegondolt abba, hogy a lánynak nem lehetnek jó tapasztalatai az emberekkel kapcsolatban. Különben miért lenne ilyen ellenséges?
Tolland ismét Katherinere nézett. A lány háttal állt neki. Ahogy figyelte, ismét elfogta a szédülés, így inkább levette róla a tekintetét.
- Egyébként te is elsős vagy? -kérdezte. Most is rájött milyen súllyal bír a kérdése... Ha tehette volna inkább vissza szívta volna a kérdést.
Utoljára módosította:Tolland Clotan, 2012. november 1. 21:49
Hozzászólásai ebben a témában
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 1. 22:09 | Link

Tolland

Borzalmas érzés volt. Mintha két részre szakadtam volna; az egyik felem azt akarta, hogy most azonnal tűnjek el onnan és hagyjam békén a srácot, a másik pedig csak és kizárólag egy dolog után áhítozott. Hallottam a szívverését, éreztem a vörös nedű illatát és minden önuralmamra szükség volt, hogy ne essek neki ott helyben. Összeszorítottam a fogaimat, miközben vártam a reakcióját, ami továbbra sem arra utalt, hogy értené a helyzetet. Kezdtem úgy érezni, hogy teljesen nem normális. Mégis ki az, aki mindezek után továbbra is ott üldögélne velem a sötétben? Valószínűleg senki, mivel elég nyilvánvalóan rámutattam a veszélyre, sőt a legtöbb embernél ilyenkor ösztönösen bekapcsol a vészjelzés.
Hogy lehet valaki ennyire ostoba? Ez a baj a halandókkal; nem látnak a szemüktől!
Az éjszakába bámultam és vicsorítottam egyet a válasza hallatán, persze direkt úgy fordultam, hogy ne láthassa. Valószínűleg kívülről nézve tökéletesnek tűntem. Kecses, légiesen könnyed mozdulatok, hibátlan bőr, hibátlan alak. Az én speciális diétám nem éppen hizlaló hatású.
-Senki sem szereti… bár a levitásokra nem jellemző, hogy csak úgy keresztül sétálnak rajtuk. Már takarodó van. –figyelmeztettem a fiút mindenféle érzelem nélkül.
Nem voltam díva, nem akartam, hogy úgy kezeljenek. Nekem ez volt a természetes. Egy gyilkos vagyok, a fenébe is, nem plázacica. Nem olyan lány voltam, akinek a ruhái és a szülei pénze jelent mindent. Nem volt szükségem arra, ami velem történt, mégis megtörtént.
-Másodikos. –vetettem oda foghegyről. –Honnan jöttél? –próbáltam kedvesnek tűnni.
Elkövettem azt a hibát, hogy mély levegőt vettem, csakhogy csillapítsam magamat és az agyam elborult. Hívogatott, akartam és legszívesebben ott helyben elvettem volna. Ehelyett erősen megmarkoltam a korlátot és lehunytam a pilláimat.
Nézz csak rá! Idesétál és tökéletesen gyanútlan. A legmegfelelőbb alkalom egy kis éjszakai nassolásra!
Igyekeztem meggyőzni magamat, azonban a józanabbik énem helyre rázott. Nem tehettem, bármennyire is akartam, nem lehetett. Kinyíltak a szemeim és óvatosan a semmit kezdtem bámulni, tökéletesen mozdulatlanul.
Hozzászólásai ebben a témában
Tolland Clotan
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 96
Összes hsz: 539
Írta: 2012. november 1. 22:25 | Link

Katherine

-Akkor nem is tévedtem olyan nagyot.- nyugtatta meg magát, ismét meggondolatlanul hangosan.
Tollandnak hirtelen jó kedve támadt. Minek utána a lány viselkedése teljesen értelmetlen volt: neki szegezte, hogy már takarodó van. A fiú értette a célzást és ő maga is elvágyott ettől a lánytól. Elhatározta, hogy egyedül hagyja. Hiszen a lánynak pont erre volt szüksége.
Esélyt sem hagyva annak, hogy a fiú teljesítheti kérését, feltett neki egy teljesen ártalmatlan kérdést.
"Ezzel meg megint mit akar?" -tette fel magának a kérdést Tolland.
-Szekszárdról jöttem. Tegnap este érkeztem meg. Ez volt itt az első napom.- kezdte mesélni a fiú, de nem tudta folytassa-e. Valami feszültséget érzett a levegőben. Már az első perctől, de egyre kellemetlenebbé vált. Nem értette miért érzi azt a lányon, hogy a háta közepére kívánja. A helyzet viccesből, értelmetlenre váltott. Értelmetlen volt egy erkélyen tartózkodniuk, ha ennyire ellenszenvesek egymásnak. Tolland agyán átfutott, hogy tulajdon képpen egy rellonossal áll szemben, ő pedig egy levitás. Talán innen az ellenszenv. Egy ilyen ostoba ok pedig nem volna elég arra, hogy minden szó nélkül ott hagyja a lányt. Úgy gondolta, ha majd ismét elküldi-akár célozgatással is- elmegy; de addig nem.
-És te honnan jöttél? - tette fel ugyanazt a kérdést a lánynak. Ugyan az utolsó megszólalás alkalmával egészen emberien kérdezett, Tolland koránt sem volt benne biztos, hogy úgy is fog válaszolni Katherine.
Minden esetre igyekezett kényelmesebb pozíciót felvenni a fotelben ülve, és elhessegetni azt a gondolatát ami a lány keltett benne. A veszélyt.
Hozzászólásai ebben a témában
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 1. 22:39 | Link

Tolland

Elmosolyodtam. Egészen rövid mosoly volt és talán csak egy hozzám hasonló vette volna észre, hogy átfutott az arcomon, mégis elég kedves megnyilvánulás volt ez tőlem, főleg egy halandó felé. Mégis ki venné rá a fáradtságot, hogy kedvesen elcseverésszen a táplálékával, miközben legszívesebben már megcsapolta volna. Valószínűleg senki, tehát ezért egy hatalmas piros pontot érdemelek.
-Nem. –hagytam rá.
Valóban, csak egy teljes évet tévedett, annak ellenére, hogy már sokkal régebb óta itt vagyok. Azt hiszem, nagyon jól tartom magamat. Igaz, ezen már nem kell sokat aggódnom, tekintetbe véve, hogy nem öregszem. Vicces, de inkább szeretnék emberi lenni és kedves, ráncos nénikeként mesélni az unokáimnak, mint örökkön-örökké vért szívni. Bár ennek is megvannak az előnyei; tartósítva vagyok, szép maradok, nehéz megölni. Igen, azt hiszem, ezeket határozottan a jó-dolgok listájára írhatom.
Tudtam, hogy sikerült őt megzavarnom a kérdésemmel, éppen ez is volt a célom. Egy egyszerű, semmit mondó kérdés és a válasz tulajdonképpen teljesen lényegtelen. Hallottam, hogy mit mond, annak ellenére, hogy nem foglalkoztam vele és valahova az elmém mélyébe el is raktároztam. Igyekeztem kordában tartani az érzéseimet és a vágyaimat és nem vetettem rá magamat a fiúra, annak ellenére, hogy minden porcikám ezért könyörgött.
Újabb piros pöttyöcske… a végén még bambit fogok zabálni…
-Londonból. –feleltem tömören. Úgy voltam vele, hogy ha kérdezni akar, úgyis megteszi.
Lopva rásandítottam. A szíve hevesebben vert, ez pedig azt jeleni, hogy végre valahára érzékelt valamit abból, ami itt lebegett köztünk a levegőben egész idő alatt. Komolyan mondom, már-már ott tartottam, hogy szerzek egy hatalmas transzparenst és ráírom, hogy „Menekülj!” Nevetséges ötlet, egy vámpír sohasem ennyire egyenes és kiszámítható. Én meg aztán pláne nem.
Visszafordultam a fiú felé, majd lassan megindultam felé és a mellette lévő fotelben foglaltam helyet, csak hogy tovább borzoljam az idegeit. Kíváncsi voltam, mennyit bír el.
Hozzászólásai ebben a témában
Tolland Clotan
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 96
Összes hsz: 539
Írta: 2012. november 1. 22:58 | Link

Katherine

Londonból? "Hiszen ez nagyszerű!" -gondolta Tolland-de már nem merte hangosan mondani. Hirtelen felötlöttek a korábbi képek, mikor ő járt Londonban. Páratlan város meg kell hagyni. Ugyan Tolland nem tudta maradéktalanul kihasználni a hely adta lehetőségeket -korából kiindulva sem- de összességében elmondhatta, hogy kellemes emlékek fűzik Lon...
A lány leült mellé. Tolland arcára fagyot az emlékek felidézése közben akaratlanul megjelenő mosoly. Úgy érezte a lány taszítja. Nem is akárhogy. Akár csak a mágnes azonos pólusa. Ez át is haladt az agyán. "A mágnes egyforma pólusa? Vajon mi lehet bennünk az egyforma, amiből ez a nagy ellenszenv ered." -gondolkozott Tolland, aki valóban nem tudta hová tenni ezeket a gondolatokat.
Korábban ő is zárkózott volt, de a lány nála sokkal természetellenesebb módon. Tehát ez nem lehet bennük közös. A lány rellonos, Tolland pedig levitás. Ez egy újabb ellentétes pont. Valahol a lányban biztos van valami ami hasonlóvá teszi a fiúhoz. Legalább is ezt remélte. Ellenkező esetben benne lenne valami, ami a lányon szembetűnő.
-Milyen óráid voltak ma? - tette fel a fiú azt a kérdést, ami egy fokkal már magasabb rendű volt, a "mi a neved?"-, és a "hol laksz?"-nál. Bár eleinte-,sőt egészen eddig a pillanatig- nem volt ínyére a lánnyal folytatott beszélgetés, úgy döntött nem hagyja fölé kerekedni.
Most, hogy a lány közelebb került hozzá, láthatta a sötétben szinte világító fehér bőrét. Ez kedvére való lett volna, ha más birtokába lett volna.
Izgatottan várta a következő választ, hátha ezúttal megtörik a jéghegy.
 
Hozzászólásai ebben a témában
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 2. 08:43 | Link

Tolland

Sejtettem, hogy a fiút rosszul fogja érinteni a közeledésem, na de ennyire? A szíve ismét meglódult és komolyan elgondolkoztam rajta, hogy egyszerűen csak magára kéne hagynom, mielőtt valami komoly baja lesz –akár saját maga miatt, akár miattam. Kezdtem sajnálni. Mintha nála nem működtek volna azok a kis csengettyűk. Egyszerűen csak nem akartam elhinni, hogy valaki ilyen könnyedén sétál a gonosz karjaiba. Vicces, valószínűleg én is hasonlóan cselekedtem volna annak idején –cselekedtem is–, bár én nem naivitásból, sokkal inkább kalandvágyból, és mert akkor és ott egyáltalán nem akartam élni. Bármit megtettem volna azért, hogy elhagyhassam ezt a világot és soha többé ne kelljen visszanéznem. Túl sok gond vett körül; az apám, az anyám, David, Yar. Mind, mind csak egy újabb tőr volt a szívemben, amikkel egyszerűen nem tudtam mit kezdeni. Piszkosul fájt.
Nyertem egy utat a homályzónába. Remek, csak arra nem számítottam, hogy amikor felébredek, már nem egészen leszek önmagam. Volt egy olyan ostoba reményem, hogy ember maradtam. Ez nem jött be. Valamiért az agyam legrejtettebb zugában már az elejétől tudtam, hogy ez egy halott kívánság. Azonnal rájöttem, mi történt velem, ami nem könnyítette meg az átváltozással járó borzalmak túlélését sem.
-Ma nem igazán voltam benn. –vontam meg a vállamat és felbámultam a csillagokra. –Rosszul éreztem magam.
Ez jó érv, de ha valaki csak egy kicsit is ismer, tudnia kell, hogy hazudok. Én meg a rosszullétek? Ugyan már, nekem aztán soha nem volt semmi bajom, ha pedig volt is, nem foglalkoztam vele. Még a Daviddel való szakítás után is képes voltam talpra állni. David… talán vele hamarosan beszélnem kellene. Azt hiszem, jó lenne, ha tudná, hogy már biztonságban vagyok és őt is képes vagyok megvédeni. A kérdés csak az, hogy mit szólna az új Kath-hez.
-Na, és hogy tetszik a kastély? –tereltem a témát.
Valahogy, nem volt kedvem az óráimról cseverészni. Sőt, tulajdonképpen a nappalokról nem akartam, ez pedig egy semleges témának tűnt, miközben egyre közelebb kerültem ahhoz, hogy kivillantsam a fogaimat. Éhes voltam.
Hozzászólásai ebben a témában
Tolland Clotan
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 96
Összes hsz: 539
Írta: 2012. november 2. 23:28 | Link

Katherine

Tollandhoz szegezett egy igen komoly kérdést. "Hogy tetszik a kastély?". A fiú nem tudta hogyan válaszoljon. Komoly kérdés. Maga a kastély nagyon szép, és akadnak egészen szimpatikus alakok is benne. Ugyanakkor abban a pillanatban nagyon rosszul érezte magát. Farkas szemet nézett azzal a bizonyos kétségbeejtő lánnyal.
Túl hosszan kellett volna válaszolni. Tollandnak is felkellett volna tennie egy hasonló kérdést. "Milyen itt lakni? Te már tapasztaltabb vagy." pl.. De ehhez nem volt kedve, és energiája sem.
Ez a lány olyan volt a fiúnak mint valami energia-vámpír. Korábban is hallott már a létezésükről. Olyan személyek, akiknek a közelsége negatív feszültséget generál áldozatukban. Az áldozat szó persze túlzás ez esetben, hiszen ezek az energia-szívók nem tudatosan teszik amit tesznek.
Akár tudatosak, akár nem Tolland sosem szerette őket. A velük folytatott beszélgetések komoly fáradtsággal terhelték őt. Így volt ez most is.
Körbe nézett még egyszer Bogolyfalva panorámáján, majd szívott egy nagyobb friss levegőt. Ezek után vetett egy -reményei szerint- utolsó pillantást a lányra.
- Tetszik. Nagyon kellemes itt. Most viszont -ha megbocsájtasz- egy nehéz napon vagyok túl, azt hiszem lefekszem pihenni.
Tolland valahogy mindig értett a hazugságokhoz. Mikor mondott valamit, ő maga is elhitte. Talán ezért értett a színjátszáshoz is.
Kinyitotta az erkély ajtaját, de még nem lépett ki rajta, vissza nézett fölényes beszélgetőpartnerére.
- Köszönöm az estét. Jobbulást, és jó éjszakát! - búcsúzott el a fiú.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyElső szint