Harriet


 Elmélázva baktatok a folyosókon, magam sem tudom merre tartok. Az ismeretlen épület minden egyes pontjának látványát szívom magamba, mint hosszú tél után az első igazán melengető nap fényét a növények. Könnyen tájékozódom, s szinte kötelességemnek érzem, hogy az itt tartózkodásom kezdeti szakaszában felfedezzem magamnak, mit merre találok. Természetesen, ami evéssel kapcsolatos, azt rögtön megtaláltam. Így már biztos látogatója leszek a konyhának, egy-két elcsenhető falat reményében, mely energiát szolgáltat hosszú felfedezéseim alkalmával.
Habár a viselkedésemen és arcomon semmi nyoma, de legbelül igencsak zavarodottnak érzem magam. Hirtelen váltás volt számomra a mugli életből ebbe a varázslatos világba belecsöppenni. Jól alkalmazkodok, de ez a helyzet még az én mérőmmel is nagy falat, nehezen emészthető információk birtokosa lettem, s nehezen viselem, hogy az eddigi felfogásom a világról teljes hazugság volt. Én is éreztem magamon azt, hogy nem igazán tartozom oda, ahova azt mondják, nekem kell. Édesanyám vigasztaló szavai is másként hatnak, hogy már utólag magyarázatot nyert az elnézése a szétrobbanó villanykörték, felgyulladó tárgyak kusza kavalkádjában. Nekem is be kellett látnom, itt jobb helyem lesz, megtanulom kezelni a varázserőmet és a hozzám hasonló diákokkal nem lesz olyan érzésem, hogy rejtegetnem kell valódi énemet.
Kellemetlen érzés járt át, hiszen mások ebben a tudatban nevelkedtek, tudatosan készültek arra, hogy egyszer eljutnak az iskolába, s ott majd kamatoztatják tehetségüket. Az én gyorstalpalóm erről az egész fura világról jóformán semmit nem ért, s félek, olyan evidens dolgok fognak csodálkozást előhívni belőlem, mely nevetség tárgyává tesz a többi diák előtt. A történetükről semmit sem tudok. Ezek nyilván nem olyan dolgok, melyekre 'ráguglizok' otthon és mindent megtudok, mint a muglik ügyeiről.
Teljesen más világ. Valahogy érzem, hogy nekem jobb lesz itt. Megszabadultam a csipogó, villogó, rezgő ketyeréimtől, melyek felesleges időtöltésekkel rövidítette napjaimat. Szeretem érezni, hogy hasznosan telnek perceim, óráim, s most a felfedező utam is azt sugallja, van még mit megtalálnom ebben az óriási, ódon épületben.
Ahogy felmértem a terepet, miután befordultam az egyik folyosón, felfelé haladtam a lépcsőn, s feljutottam az emeletre, érdeklődve tekintgettem végig. Majd belső vívódásomat vállrántással elhessegetve megindultam az egyik irányba, addig sétálva, míg egy erkélyen nem találtam magam. Még kellemes idő volt, öltözetem is megfelelt az ilyenkor megszokottnak, én pedig kifejezetten nem voltam az a fázós típus, úgy véltem, megpihenek egy kis időre, míg nem folytatom utamat a kastély további feltérképezésére.
Ahogy kékjeim elkezdték fürkészni a távolt, felsínylett a falu apró fénylő pontocskái, a kellemes hangulat, távol a zsibongó tömegtől. Akaratlanul is mosoly futott végig ajkaimon, s szememet lehunyva szívtam magamba a friss, tiszta levegőt, mely nyugalommal töltötte meg testem minden porcikáját. Csendben figyeltem a távolt, járattam tekintetem a területen, melyet még a napokban be szeretnék járni. Ha már az otthonom lesz, ismernem kell és e mellől nem tágítok.
Mindig is hajlamos voltam órákba nyúló hosszú percekig hallgatni. Most is csak figyeltem a természet hangjait, a fákra visszahúzódó madarak ritkábbá váló csivitelését, a fel-felkelő szél susogását a már zöldellő lombok között. Nem tudtam levakarni arcomról a szelíd mosolyt, s mivel egyedül voltam, nem is zavart, hogy így kiültek érzéseim az arcomra.

Harriet


 Elmélázva baktatok a folyosókon, magam sem tudom merre tartok. Az ismeretlen épület minden egyes pontjának látványát szívom magamba, mint hosszú tél után az első igazán melengető nap fényét a növények. Könnyen tájékozódom, s szinte kötelességemnek érzem, hogy az itt tartózkodásom kezdeti szakaszában felfedezzem magamnak, mit merre találok. Természetesen, ami evéssel kapcsolatos, azt rögtön megtaláltam. Így már biztos látogatója leszek a konyhának, egy-két elcsenhető falat reményében, mely energiát szolgáltat hosszú felfedezéseim alkalmával.
Habár a viselkedésemen és arcomon semmi nyoma, de legbelül igencsak zavarodottnak érzem magam. Hirtelen váltás volt számomra a mugli életből ebbe a varázslatos világba belecsöppenni. Jól alkalmazkodok, de ez a helyzet még az én mérőmmel is nagy falat, nehezen emészthető információk birtokosa lettem, s nehezen viselem, hogy az eddigi felfogásom a világról teljes hazugság volt. Én is éreztem magamon azt, hogy nem igazán tartozom oda, ahova azt mondják, nekem kell. Édesanyám vigasztaló szavai is másként hatnak, hogy már utólag magyarázatot nyert az elnézése a szétrobbanó villanykörték, felgyulladó tárgyak kusza kavalkádjában. Nekem is be kellett látnom, itt jobb helyem lesz, megtanulom kezelni a varázserőmet és a hozzám hasonló diákokkal nem lesz olyan érzésem, hogy rejtegetnem kell valódi énemet.
Kellemetlen érzés járt át, hiszen mások ebben a tudatban nevelkedtek, tudatosan készültek arra, hogy egyszer eljutnak az iskolába, s ott majd kamatoztatják tehetségüket. Az én gyorstalpalóm erről az egész fura világról jóformán semmit nem ért, s félek, olyan evidens dolgok fognak csodálkozást előhívni belőlem, mely nevetség tárgyává tesz a többi diák előtt. A történetükről semmit sem tudok. Ezek nyilván nem olyan dolgok, melyekre 'ráguglizok' otthon és mindent megtudok, mint a muglik ügyeiről.
Teljesen más világ. Valahogy érzem, hogy nekem jobb lesz itt. Megszabadultam a csipogó, villogó, rezgő ketyeréimtől, melyek felesleges időtöltésekkel rövidítette napjaimat. Szeretem érezni, hogy hasznosan telnek perceim, óráim, s most a felfedező utam is azt sugallja, van még mit megtalálnom ebben az óriási, ódon épületben.
Ahogy felmértem a terepet, miután befordultam az egyik folyosón, felfelé haladtam a lépcsőn, s feljutottam az emeletre, érdeklődve tekintgettem végig. Majd belső vívódásomat vállrántással elhessegetve megindultam az egyik irányba, addig sétálva, míg egy erkélyen nem találtam magam. Még kellemes idő volt, öltözetem is megfelelt az ilyenkor megszokottnak, én pedig kifejezetten nem voltam az a fázós típus, úgy véltem, megpihenek egy kis időre, míg nem folytatom utamat a kastély további feltérképezésére.
Ahogy kékjeim elkezdték fürkészni a távolt, felsínylett a falu apró fénylő pontocskái, a kellemes hangulat, távol a zsibongó tömegtől. Akaratlanul is mosoly futott végig ajkaimon, s szememet lehunyva szívtam magamba a friss, tiszta levegőt, mely nyugalommal töltötte meg testem minden porcikáját. Csendben figyeltem a távolt, járattam tekintetem a területen, melyet még a napokban be szeretnék járni. Ha már az otthonom lesz, ismernem kell és e mellől nem tágítok.
Mindig is hajlamos voltam órákba nyúló hosszú percekig hallgatni. Most is csak figyeltem a természet hangjait, a fákra visszahúzódó madarak ritkábbá váló csivitelését, a fel-felkelő szél susogását a már zöldellő lombok között. Nem tudtam levakarni arcomról a szelíd mosolyt, s mivel egyedül voltam, nem is zavart, hogy így kiültek érzéseim az arcomra.