29. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma! 🖋️
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyElső szint

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Jeremy Hunter
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 17. 01:56 | Link

Czettner L. Zoé


Délután van, a tanóráknak már vége, én pedig elhatároztam, hogy a végére járok egy információnak, amit az egyik diáktársamtól hallottam. Bevallom, kissé szkeptikus vagyok, bár olyan sok okom nincs rá, hisz a varázsvilág alapjainak ismeretében még mindig elég nagy sötét foltjaim vannak, de pár hét és menni fog ez mint a karikacsapás. Mindenesetre a rejtély, ami jelen pillanatban izgat, az a kastély déli szárnyában lévő erkélyhez köthető. A madarak azt csiripelték, innen nem lehet leesni, vagy le ugrani. Elég abszurd feltételezés, hisz már miért ne lehetne? Ha valaki egyszer fönt van, akkor le is tud menni nem? Bár... végül is elképzelhető, hogy valami mágikus falat vontak oda, hogy ezt megakadályozzák. Azt elismerem, hogy a falakon még én se röpködök keresztül, bár láttam már itt egy-két lényt, aki arra is képes.
A folyosókat járva viszonylag könnyen kilyukadok a keresett helyen, hisz annyira azért nem rejtély ez az iskola, már ha az adott termek képesek a helyükön maradni és a folyosók se vezetnek mindennap máshova. A hely alaprajza nagyjából már megvan a fejemben, így még ha valahol eddig nem is jártam, akkor is beazonosíthatom a szükséges irányt pár egyszerű információ alapján. Nem nagy kunszt, bár vannak olyan életképtelen emberpéldányok, akiknek nehezükre esik a tájékozódás.
Kilépve az ajtón, egy meglehetősen kellemes légkörű helyre bukkanok, amit rögtön meg is jegyzek magamnak, hisz hasznos lehet még az ilyen kis zugok ismerete, bár ez annyira nincs eldugva, és valószínűleg többé kevésbé népszerű is a diákok körében, bár most pont szerencsém van és nincs itt senki. Kicsit kellemetlenebb lenne a kísérletem szemtanúk előtt. Egyébként mielőtt megkérdezitek, igen teljesen komplettnek tartom magam attól még, hogy erkélyekről akarok leugrálni néha napján. Ez csak egy kísérlet, a tudomány nevében pedig bármit.
Némi izgatottsággal lépek a fekete korláthoz, óvatosan megfogva azt, de egyelőre még semmi. Nem csapott belém a villám, nem kezdtem elevenen elégni és a szándékaim se lettek befolyásolva. Kíváncsian kinyújtom a kezem, de nem ütközök akadályba. Még egyszer körbe lesek, hogy biztos nincs-e itt senki, aztán nagy levegőt véve nekirugaszkodok, hogy átlendüljek a korláton... Majd hirtelen az erkély padlóján találom magam. Zavartan húzom össze a szemöldökömet, miközben azt a helyet bámulom, ahol az imént még álltam. A történések sebessége ezúttal meghaladta kissé a felfogó készségemet, bár ennek valószínűleg az az oka, hogy nem külső szemlélő, hanem maga az alany voltam. Úgy mindig nehezebb.
Utoljára módosította:Jeremy Hunter, 2013. június 17. 17:40
Hozzászólásai ebben a témában
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. június 17. 18:29 | Link

Jeremy


Hosszú idő után végre újra kedvem támadt rajzolni. Elő is kaptam a füzetemet és a grafitomat, de hiába ültem a lap fölött, a lelki szemeimet semmi nem ragadta meg. Szórakozottan firkálgattam a lap sarkára, de ennek az lett az eredménye, hogy az egész karom grafitos lesz, amit aztán az arcomra kentem. Végül a szoba kezdett összemenni, egyre kisebb és kisebb lett...vagy csak én lettem egyre nagyobb, a lényeg, hogy szabadulni akartam. Gyorsan összekaptam magamat, megfésülködtem, felkaptam egy szoknyát és már indultam is. Jó ideig ténferegtem, mert még mindig szándékomban állt valami értelmes is rajzolni, amikor eszembe jutott, hogy felfelé kell mennem. Akár hányszor erre jöttem, mindig történt valami, legyen az jó vagy rossz. Szerettem volna egyedül lenni, gondolkodni. Így akarva-akaratlanul is elindultam az erkély felé. Ám amikor megérkeztem furcsa látvány tárult a szemem elé. Egy szőke üstökkel megáldott fiúcska mászott át a korláton. Normál esetben ez természetesen megijesztene, de tudom, hogy innen  nem lehet leugrani, még akkor sem, ha az ember nagyon akar. Így nekidőlök az erkélyajtónak és a kezemben a füzettel figyelem a jelenetet. Mikor ismét a talpán áll, aprót köhintek és odaszólok neki.
-  Jó kis trükk, igaz?
Világéletemben odavoltam az ilyen apróságokért, ami fölött a legtöbben elsiklanak. Milyen okos volt, aki még erre is gondolt, innen bizony senki nem tud leesni, jó lenne, ha a varázstalan emberek között is alkalmazni lehetne.
-  Remélem, csak tesztelted és nem akartál leugrani, vagy ilyesmi...
Eddig bele sem gondoltam abba, mi van, ha tényleg leszeretett volna ugrani és nem csak tesztelni akarta a dolgot. Összevonom a szemöldökömet, majd lassan az egyik fotelhez sétálok és helyet foglalva benne, ismét kinyitom a füzetemet, de a tekintetemet az idegenen pihentetem.
Hozzászólásai ebben a témában
Jeremy Hunter
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 17. 20:46 | Link

Zoé

Miután túl tettem magam az első sokkon, hogy egyszer csak a padlón találtam magam, szép komótosan elkezdek feltápászkodni. Érdekes lett volna valóban látni, hogy mi történt, mert így sajnos kicsit hézagosak az új ismereteim, de már ez is szolgáltat valami alapot. Szóval varázslattal még ezt is meg lehet csinálni. Azt hiszem a mugli világban az ilyesminek valaki vagy nagyon örülne, vagy utálná azt, akinek az eszébe ötlött egy ilyen bűbáj megalkotása. Mondanám, hogy legszívesebben szét átkoznák, de hát varázstalanokról beszélünk... Persze utóbbi tábort a szuicid hajlamúak alkotnák, szóval ha már pálcát kapnának a kezükbe, nem másokat, hanem magukat ítélnék halálra.
De visszatérve a kísérletemre, igen érdekesnek ítélem a tapasztalataimat. Bár konkrétabb következtetésekhez lehet még egyszer meg kéne próbálnom, vagy még jobb volna, ha mást vennék rá a művelet elvégzésére. Meglehetősen tanulságos volna, bár sajnálatos módon utóbbit kicsit se volna egyszerű elérni. Ha a következő erre járó élőlénynek egy csöppnyi esze is van, akkor a minimum, hogy kérne érte valamit cserébe, vagy inkább meg se tenné. Pedig igazán nem nagy fáradtság... De a mai világban nem tisztelik eléggé a kutatás, a megismerés nemes célját.
Mikor végre a saját lábaimon állok és épp azt kezdem el latolgatni, hogy mennyire éri meg a fáradtságot lezsűrizni a ruhám tisztaságát, egy apró köhintést hallok magam mögül, majd egy női hang üti meg a fülemet.
-  Jó kis trükk, igaz?
A váratlan társaság hatására úgy döntök, hogy akár szükséges akár nem, elvégzem a pótcselekvést, és elkezdem a nadrágom porolgatni. Még véletlenül se szándékszom kimutatni a meglepetésemet, az első reakciómat, az arckifejezésemet nem láthatta, hisz háttal állok neki, így legfeljebb a másodpercnyi mozdulatlanságból következtethet ki bármit is. Bár itt igazából nem is a meglepődöttség a lényeg, csak nem akarom olyan tévképzetekbe ringatni, miszerint ő különösebben számít, vagy engem érdekel a véleménye rólam. Mind két esetben volna egy esély rá, hogy felesleges szóváltásokba kéne belemennem.
- Szeretnéd te is kipróbálni?
Reagálok kérdéssel a kérdésére, egy félperces komótos szünetet követően. Közben már felegyenesedtem és egy másodperc erejéig végig mérem a lányt, majd felveszem vele a szemkontaktus, és egy apró, csibészes félmosolyt villantok neki, bár annak az esélye, hogy ettől ő is utánam csinálja, rendkívül kicsi.
- Igazából a gyermekkoromban bekövetkezett szörnyű traumák hatására olyan lelki törést szenvedtem, hogy mára már életcélommá vált a Bagolykő első emeletén lévő erkélyről való levetődéssel véget vetni kínzó lelki gyötrelmeimnek. Hisz mi volna a mulatság abban, ha például a bagolyházból ugrok ki? A végén még tényleg sikerülne meghalnom a becsapódás hatására. De egyébként most hogy mondod... Nincs nálad véletlenül egy kés?
Beszéd közben már nem nézek rá, hanem kifejezéstelen arccal a odasétálok a fotelekhez és én is helyet foglalok az egyikben. Ha már így adódott, itt maradok kicsit eleget tenni a társas elvárásoknak. Addig is elmélkedhetek a varázslat miben létén és ki tudja... Talán még a lányt is ráveszem egy demonstrációra, bár ehhez nem fűzök túl nagy reményeket.
Utoljára módosította:Jeremy Hunter, 2013. június 17. 20:46
Hozzászólásai ebben a témában
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. június 17. 22:16 | Link

Jeremy


Úgy tűnik a kis srác nagyon odavan a kísérletekért. Bizonyára oda lenne, meg vissza ha tudná, hogy egy élő áramgenerátor foglal helyet a társaságában odalenne, hiszen azért nem mindennapi az eset. De nem szoktam a beszélgetést ezzel kezdeni, sőt, inkább amennyire lehet titkolom a dolgot. Amíg a válasz várat magára végignézek rajta és megpróbálom kitalálni mennyi idős lehet, vagy melyik házba jár. A kora még a könnyebb tészta, nem lehet idősebb tizenhatnál, talán elsősnek vagy másodikosnak saccolnám. A ház viszont nehezebb, soha nem voltam ebbe valami jó, de a mozdulatai csak még inkább összezavarnak, így inkább abba is hagyom a találgatást, mielőtt túlságosan belebonyolódnék a saját gondolataimba és lemaradnák a válaszáról, amit kisvártatva meg is érkezik.
-  Köszi nem, nagyon félek a magasba, szóval valószínű, hogy elájulnék.
De szívesen megpróbálok leugrani, ha azt szeretnéd, hogy eldőljek, mint egy zsák krumpli, hogy utána kiskanállal kelljen felmeregetni a padlóról. Persze, ezt hangosan nem tenném hozzá, egy idegennek semmiképp, de olyan jól elszórakoztatnak a saját gondolataim, hogy viszonozom a mosolyát, majd a sárga papírra pillantok és lassan, de biztosan körvonalazódik bennem, mit szeretnék rajzolni. Az alkalmi beszélgetőpartnerem nem valami beszédes, így nem zavarja meg túlságosan az ihlet megérkeztét. Felemelem a grafitot és óvatos körvonalakkal kezdem meg a munkát. Ez egészen addig jól is megy, ami nem reagál a szőke fiúcska. A grafit megáll a kezemben és lassan nézek fel rá, miközben próbálom értelmezni az apró monológot. Először azt hiszem, a teljesen hülyének néz. Aztán lassan de biztosan élek a gyanúperrel, hogy csak viccelni szeretne. Mély levegőt veszek és elmosolyodom. Ilyennel azért nem szoktak csak úgy viccelni az emberek, de azt hiszem, nem egy hétköznapi gyerekkel van dolgom. Végignézem, ahogy helyet foglal, majd visszafordítom a tekintetemet a lapra, ezzel is nyerve néhány másodpercet, hogy tulajdonképpen erre mit lehetne reagálni.
-  Onnan azért ne próbáld meg, inkább ugrálj itt. És, hogy kérdésedre válaszoljak, nincs nálam kés.
Semmi fém tárgy. Még a vasgolyómat is az ágyamban hagytam, ami szinte mindig nálam szokott lenni. Az ujjaim lassan mozognak a pergamen fölött, lassan de biztosan alakulnak ki a részletek.
-  Új vagy itt? Mármint, most jöttél? Nem úgy nézel ki, mint aki járt már itt azelőtt. Esetleg felcsaptál mágiatesztelőnek?
Bizonytalan vagyok a kérdéseket illetően, mert a kíváncsiságomnak szinte semmi nem szab határt, de nem szeretnék unalmasnak sem tűnni.
Hozzászólásai ebben a témában
Jeremy Hunter
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 17. 23:16 | Link

Zoé

-  Köszi nem, nagyon félek a magasba, szóval valószínű, hogy elájulnék.
Nos... Akkor ezt a tervet itt és most elbuktam, a csaj nem lesz jó teszt alany. Persze ha nevetséges álmokat akarnék kergetni, akkor most jönne az a lépés hogy segítsünk szegénynek legyőzni a félelmét, de ekkora abszurditásokba azért ne ugorjunk.
- Hát... Végül is az eredményen nem változtat, ugyanott kötnél ki.
Közlöm végül, némi gondolkozás után, pár másodpercnyi késéssel. Vetek rá egy átható pillantást, de egyébként nem sok érzelmet mutatok. Hogy most poénkodni akartam, gúnyolódtam, vagy csak egy szimpla megállapítást tettem, azt döntse el ő. Én a magam részéről azt hiszem mindhármat alkalmaztam egyszerre, csak mert szeretem az összetett dolgokat.
A lánynál lévő cuccokból már kikövetkeztettem, hogy alapvetően rajzolási szándékokkal járt erre, csak éppenséggel itt talált engem, de úgy tűnik lassanként felülkerekedik ezen az apró zavaró tényezőn és elkezd alkotni. Egy kicsit kíváncsi vagyok rá, hogy mit rajzol, bár ezt nem szívesen ismerném el neki is. Mindig szeretem nézni mások alkotó munkáját és annak eredményét, mert ezek az élet apró csodái. Jelentéktelen dolgokat tudunk némi képzelőerővel és egy kis munka rááldozásával valami fontossá változtatni. Egyszerű, de ha mélyen belegondol az ember, mégis csodálatos folyamat ez.
- Ott nincs varázslat? Elég felelőtlenség... Ha ide tudtak tenni teljes logikátlanság hagyni, hogy onnan meg lazán röpdössön mindenki amerre lát. Amúgy helyes, hogy nincs késed. A házirendben tiltják.
Milyen kár... De én akkor is szerezni fogok, mert egyszerűen muszáj lesz kipróbálnom valamit. Érdekelnek a gyógyító mágiák mechanizmusai. Vajon milyen lehet az egyik alanyává válni? Tényleg el tudják tüntetni az összes nyomot? Kénytelen leszek majd a jövőben kideríteni.
- Igen, még csak pár napja, hogy itt vagyok. Családi dolgok miatt sajnos kicsit bele kellett csúsznom a tanévbe az érkezésemmel, de nem hiszem hogy ez problémát fog majd okozni.
Igazából nem tudom pontosan miért árulok el ennyi felesleges részletet egy idegennek, egyszerűen csak válaszolgatok neki, miközben a készülő alkotást figyelem. Rabul ejt, ahogy a vonalak sokasodnak és lassan egy képet alkotnak.
- Félvér vagyok és eddig muglik között éltem, szóval ez a környezet most ad némi újdonságot nekem. Itt volt már az ideje valami változatosságnak, kezdett untatni, hogy minden olyan egyszerű és logikus. És te? Feltételezem nem tegnap kaptál hírt a varázserődről...
Szavaim egykedvűek, közönyösség csendül ki belőlük, kivétel az utolsó mondatom, amelyet egy mosoly kísér. Egy pillanatig leveszem a szemem a készülő rajzról és a lány arcára irányítom a tekintetem, ha fölnéz, akkor rövid szemkontaktust létesítünk, de aztán visszatérek művéhez. Amennyiben zavarja, hogy megfigyelem az alkotó folyamatot, úgy is rám szól majd. Vagy nem, de akkor meg magára vessen.
Hozzászólásai ebben a témában
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. június 18. 11:44 | Link

Jeremy



-  Szerintem a lényeg mindig a részletekben rejlik, tudom, hogy nem esnék le, de megrémít a magasság.
Rólam persze bármit lehet mondani, csak azt nem, hogy félős vagyok. Persze, ő a részletekről mit sem sejt, de ahogy elnézem, biztos odalenne azoktól a dolgoktól amikről én tudok. De erről senkinek nem beszélhetek, így beharapom az alsó ajkamat és folytatom a rajzolást, ezzel terelve el a saját gondolataimat.
-  Ha ott is lenne, a baglyok nem tudnának elrepülni, gondolj csak bele. Attól pedig, hogy a házirend tiltja, még nem biztos, hogy mindenki be is tartja a dolgot.
Sőt, legtöbben úgy vannak vele, hogy a szabályok azért vannak, hogy megszegjék őket. Véleményem szerint pedig egy pálca sokkal nagyobb sérüléseket tud okozni, mint egy kés, de inkább ezt sem részletezem, még a végén ötleteket adnék neki, abból pedig nem sülne ki semmi jó.
-  Szerintem ha kitartó vagy, akkor semmi sem lehetetlen, a vizsgaidőszak pedig odébb van, szóval ráérsz behozni a dolgot.
Elengedek egy aprócska mosolyt, de éppen csak egy pillanat erejéig amíg felnézek a papírból, aztán visszafordítom a tekintetemet a rajzomra és hallgatom a fiút. Nem zavar, hogy itt van, társaságkedvelő ember vagyok, még akkor is, ha ez első pillanatra nem látszik. Így nem fogom őt melegebb éghajlatra küldeni, majd elmegy, ha untatom.
-  Akkor ez mindent megmagyaráz. Én is muglik között nevelkedtem, sőt, sárvérű vagyok, ha élhetek ezzel a nem éppen pozitív kifejezéssel. De már itt vagyok egy ideje, mestertanonc vagyok, szóval lassan hat éve untatom itt a népet. De akkor, üdv itt, ahol semmi sem logikus.
Magamon érzem a tekintetét, így felpillantok, majd vissza a lapra, ahol egy farkas néz vissza rám, vicsorgó képpel, és elvadult tekintettel, ami annyira emberi és mégsem...Néhány végtelennek tűnő másodpercig bámulok a papírra, majd kitépem, összegyűröm és ledobom a fotel mellé.
-  És, mi az ami igazán érdekel? Találtál már magadnak barátokat? Voltál már órán?
Igyekszem elterelni a figyelmét a kis közjátékról, úgy, ahogyan a sajátomat is. Nem akarok arra gondolni, mi váltotta ki belőlem, hogy megint gondolkodás nélkül rajzolok ilyeneket, mert ha felizgatom magamat, akkor megint elhatalmasodik bennem az elektromosság.
Hozzászólásai ebben a témában
Jeremy Hunter
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 4. 16:36 | Link

Zoé

- Pedig úgy tudom vannak itt sokkal ijesztőbb dolgok is, mint a magasság - mosolyodok el. - De megértelek. Én a rémálmaimban celeb vagyok és sikítozó lányok tömege vesz körül, akik nem hagynak békén. Borzalmas...
Elfintorodok, hogy feltegyem a pontot az i-re és tökéletes beleéléssel zárjam szavaimat. Lehet tippelni, vajon a bolondját járatom-e a lánnyal vagy sem, de holt biztosra senki se tudná megmondani. Legalábbis aki először fut belém, az nem, szóval most rajta áll, magára veszi-e a hallottakat, nevet rajtuk, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyja az egészet. Kíváncsi vagyok mit választ. Mindenesetre arcomról csak teljes komolyságot olvashat le. Csak semmi vicc, a félelemeken nincs mit röhögni... Legfeljebb az én idióta agyszüleményeim adhatnak okot. Vagy mégis igazat mondtam?
- Pont ezért fogok tudni szerezni majd egyet.
Biccentek a késes dologra,a baglyos témát hanyagolva. Ezek szerint a varázslat azokat a madarakat se engedi át... Ezernyi kérdés tombol a fejemben, de visszafojtom a vágyat, hogy akár csak egyet is kiengedjek, hisz a végén még totális hülyének nézne. Bolondnak tarthatnak, de az agyi fogyatékosságot nem vállalom fel, az már határozottan sértő. Inkább kitalálom magamtól a dolgokat, vagy olvasok róluk, hisz a válaszokat úgy is megtudhatom.
- Én is így kalkuláltam. Csak az a rész kellemetlen, hogy akik év elején jöttek a mugli világból, azok mostanra már teljesen beleszoktak ebbe az életmódba, nekem viszont még kész csoda ez a hely. Ha rendesen jöttem volna, talán nem lógnék ki annyira a tömegből... Már megint. De ez van. A következményeket vállalni kell, és lássuk be, ez korántsem a világ vége.
Egy játékos mosoly jelenik meg az arcomon, hisz remekül mulatok a saját poénjaimon, akár értékelik mások, akár nem. Én vagyok önmagam személyes humoristája, szóval nincs itt gond. Legfeljebb hogy kicsit sokat beszélek ma délután, de a lány viszonylag kellemes és érdekes társaságot nyújt, szóval foghatjuk erre, meg a mostanában nem túl sűrűn akadó társaságomra a dolgot. Újnak lenni nem egyszerű. Cambridge-ben megvoltak az emberek, akikkel eltársaloghattam ezzel kielégítve alapvető emberi igényeimet. Itt ez még határozottan nincs meg.
- Akkor ismered az újdonság varázsát. Vannak még dolgok, amik megtudnak lepni, vagy már annyira otthonosan mozogsz, mintha közéjük születtél volna?
Mondhatnám, hogy találó megfogalmazás a "semmi sem logikus", de azzal a saját elveimet tipornám porba. A lánnyal inkább nem kezdek kötekedni ezúttal, miszerint a logika továbbra is köztünk jár, csupán az alapszabályok változtak meg, és egy olyan játékot játszani, ahol nem tudod melyik lépés lehetséges és melyik nem... Nos lássuk be, nehéz.
- Leginkább: minden. De egyébként a bájitaltan például kifejezetten vonzó. Hasonlít a kémiára, csak kicsit extrémebb és ez tetszik. Barátok... Nos az nem igazán az én műfajom.
Eresztek meg egy mosolyt, melyen látszik, hogy a téma kissé kínosan érint. Lesütöm a szemem, pont az összegyűrt papírt célba véve, majd egy hirtelen mozdulattal odanyúlok és felkapom. Persze csak ha a rajz alkotója nem szól közbe. Kihajtogatom a lapot, a farkas vicsorgó képébe bámulok, majd tőlem szokatlan kedvességgel nézek föl a lányra.
- Az alkotó munkát értékelni kell. Szépen rajzolsz, szóval ha te nem tudod megfelelően díjazni a művet, hát megteszem én. Az enyém lehet?
Talán furcsa lehet a reakcióm, de apám mindig arra nevelt, hogy még ha rossz is amit alkottam, nem felesleges, és értékeljem, tanuljak belőle. Akkor értelmet nyer és a kudarc érzete is elhalványul. Azt mondta, ezt a gondolkodás módot anyám hozta az életünkbe és amikor kicsi voltam, mindig ő bátorított engem. Nem emlékszem rá, de a dolog belém ivódott. Nem akarom hagyni a rajzott egy egyszerű papírgalacsinként végződni, amit ottfelejtenek az erkélyen. Egyszer majd lejár az ideje, de ne ilyen hamar.
Hozzászólásai ebben a témában
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. július 4. 20:27 | Link

Jeremy



Egy pillanatig úgy nézek rá, mintha a Marsról jött volna. Találkoztam már olyan emberrel akinek igencsak helyén volt a magabiztossága, de ez kicsit meglepett. Nem tudtam, hogy vajon komolyan mondja-e, vagy csak viccel velem. Néhány másodpercig döbbentem néztem az arcát, majd zavartan elmosolyodtam. Nem igazán tudom, hogy kellene helyén kezelni az ilyen dolgot, de csak reménykedni tudtam benne, hogy viccelt. A késes dologra inkább is reagálok semmit. Ha annyira próbálkozni akar, akkor csak rajta. Én nem fogom megakadályozni, hiszen pontosan tudom, milyen az amikor valaki idecsöppen. Minden új neki, mindent megakar tapasztalni a lehető legrövidebb idő alatt. Én ugyan nem voltam ennyire vakmerő, de követtem el hasonló dolgokat, ki hibáztatná érte?
  - Hidd el, semmiről nem vagy lemaradva, legalábbis szerintem. Ide mindig érkeznek új diákok, szinte minden korosztályból. És sokan vannak, akiknek ezek a dolgok újak, szóval ne aggódj.
A diákok jönnek-mennek. Furcsa, hiszen a mugli iskolákban azért annyira nem divat, hogy valaki év közben állít be, hogy sziasztok ide fogok járni, de ha jobban belegondolunk, nem is lehetetlen.
  - Otthonosan mozgok, mondhatnám, hogy semmi nem lep meg, de akkor hazudnék. Sokat olvastam például a vélákról, tudtam, hogy szépek, de soha nem gondoltam volna, hogy ennyire. Pedig az egyik tanárnő is negyedvéla, ráadásul az faluban is lakik egy félvéla. Aztán vannak pyromágusok és melodimágusok, animágusok is. Vannak viszont olyanok is, akiknek az erejét nem lehet kategorizálni. Nem mindenki csak 'egyszerű' varázsló.
Elharapom a mondat végét, nem akartam ezzel senki degradálni, viszont így visszagondolva egy kissé lenézőnek hat. Főleg azért, mert én sem vagyok az átlag közé sorolható. Zavaromban a gyűrött lap után nézek, a grafitot forgatom az ujjaim között, nem is gondolva arra, mennyire össze fogom még kenni magamat vele.
  - Mi bajod van a barátokkal? Itt azért nem árt, ha beszerzel néhányat, nagy ez a kastély és az ember könnyen magányos lesz egy ekkora helyen, hiába van körülvéve annyi emberrel. Persze, én ezt nem tudhatom, soha életemben nem voltam egyedül. Egy iker egyik fele vagyok.
Az utolsó mondat később csúszik ki. De úgy voltam vele, hogyha már járatom a számat, ne hagyjam parlagon heverni szegény gyereket, aki bizonyára nem érti, hogy minek és miért beszélek ennyit.
  - Hát, ha szeretnéd..de szívesen rajzolok neked másikat, az nem lett olyan jó.
Nyelek egyet, összepréselem az ajkaimat és a gyűrött lap felé fordítom a tekintetemet, ismét. Nem akartam túl nagy figyelmet szenteltetni neki, de ezek szerint a viselkedésemmel pont az ellenkező hatást értem el.
Hozzászólásai ebben a témában
Jeremy Hunter
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 5. 21:54 | Link

Zoé

Magamban jót mulatok a lány arckifejezésén, amit a hülye poénom vált ki reakcióként. Nos igen, talán ez egy picit erős volt, bár annyira azért nem esik messze a valóságtól. Valóban rühellnék celeb lenni, de eddig még szerencsére elkerülték az álmaimat az ilyen agyszülemények. Végül nincs sértődés, vagy beszólás a diáktársam részéről így egyszerűen csak tovább csúszunk a beszélgetés további témáira. Ha még fogunk találkozni kénytelen lesz hozzászokni az ilyen megnyilvánulásokhoz, mert én bizony nem változom meg senki kedvéért sem.
- Furcsa.
Kommentálom a tényt, hogy itt össze-vissza áramlanak a diákok kedvük szerint a tanév szakaszaitól függetlenül. De azért megnyugtató tudni ezt, így máris kicsit kevésbé érzem zavarónak, hogy hátrahőkölök az ijedtségtől ha egy szellem lebben ki a falból elém. Persze ha bárki kérdezi, akkor csak utat adtam neki...
- Itt vannak vélák?
A meglepődés most először ül ki az arcomra és szemeimben némi kíváncsiság, talán izgatottság csillan fel. Amióta találkoztam ennek a fajnak a nevével, azóta kíváncsi vagyok milyenek azok a lények, akik állítólagosan természetfeletti szépségek és ha akarják lazán elcsavarják bármelyik hímnemű fejét. Hihetetlen hogy mennyi abszurd dolog van ebben a világban. Eddig úgy véltem hogy a szépség relatív, erre idejövök és kiderül hogy tudnak nekem olyat mutatni, akiért tuti odaleszek, mert kizárt hogy ne így legyen. Ez... nevetséges. De az erkély varázslata és egyéb más dolgok után kezdek hinni benne.
- Hát... Ki tudja, lehet pár év múlva kiderül rólam, hogy Hulk vére csörgedezik az ereimben és én is olyan zöld izévé fogok válni ha rossz napom van. Akkor már nem leszek "egyszerű" varázsló. Úgy is unalmas az átlagba tartozni, bár nem hittem volna hogy én bármilyen szempontból is oda vagyok sorolható.
Ezúttal semmi fapofa, valóban vigyorgok és nevetek a saját poénomon, bár nem tudom a lány értékelni fogja-e, vagy csak magamban szórakozok ilyen jól miközben ő néz engem mint egy elmeháborodottat. Egyébként bár nem kérdezek rá, azért elfog a gyanú, hogy a társaságom talán nem csak "egyszerű" varázsló... vagyis boszorkány. Egyszerűen abból amit mondott és ahogy mondta, logikusan jön a gyanú, bár tény hogy ezek a szavak ugyanúgy elhangozhatnak egy "átlagostól" is. Attól még ezt érdemes észben tartani.
- Akkor én az ellentéted vagyok, a szegény magányos lélek, akire kutya se figyel, csak ha épp szükséges - mosolyodok el, mert nem akarom, hogy azt higgye, ez nekem probléma. - Egyszer volt egy konyhás néni aki nagyon szeretett engem és mindig nagyobb adagot kaptam a finomabb ételekből. Meg ott van Rob, a mindenes, aki a legjobb barátjának nevezett, amikor megjavítottam a légkondit, amivel már hetek óta szenvedett. Van egy olyan érzésem, hogy kihasznált. Mindenesetre ha az ilyenek számítanak akkor kész közösségi ember vagyok, de amúgy meg nem halok bele ha puszipajtások nélkül élem végig az itteni életem. Legalább nem kell kiben csalódnom. Rob összetörte a szívemet amikor rájöttem, hogy a társaságom keresése egybekötődik nála a nehezebb melók feltűnésével.
Beszéd közben semmi arra utaló jel nem tűnik föl, hogy szomorú lennék, vagy zavarna ez az egész. Végig mosolygok, kicsit nevetek is, vagy épp a vállamat vonogatom. Tudjátok miért? Mert nekem ez tényleg nem nagy cucc. Úgy is túl elfoglalt vagyok a tanulmányaimmal ahhoz, hogy igazán törődni tudja egy másik személlyel. Mindenkinek jobb így. Ha társaságra vágyom, úgyis találok egy aktuális emberkét akivel letudhatom a problémát. Ez így hatékony, csak semmi felesleges bonyolítás.
Meglep a lány reakciója, ahogy a rajzra néz. Mivel épp őt figyelem, így elég szembeötlő, hogy mennyire kényelmetlen neki ez az egész. Alapvetően annyira nem izgatnak az emberek érzelmei, de mivel most csak jót akartam, ezért kicsit kellemetlenül érint a dolog. Vajon csak ennyire nem elégedett a munkájával, vagy valami más van itt? Valahogy a reakciójától és a szavaitól az az érzésem támad, hogy a problémája valahol mélyebben gyökerezik és nem kéne feszegetni ezt most, így hát eszerint cselekszem.
- Jó... hát ha szerinted nem érdemes műként hasznosítani, akkor legyen teszt alany. Úgy is fényes karriert futhat be.
Vigyorodom el, majd nemes egyszerűséggel újra összegyűröm, miközben felállok, és a kezemben lévő papírgalacsint megpróbálom áthajítani a korláton. Hasonlóképp végzi mint én, de ezúttal legalább külső szemlélőként figyelhetem, amint a röppálya megváltozik, közben pedig előveszem a pálcámat. Amint földet ér, ráfogom "fegyverem" és megpróbálkozom néhány Diffindo bűbájjal. Nem mindegyik sikerül, de a végeredmény megvan, ugyanis már csak apró fecnik találhatók ott, ahol imént még a "golyó" volt. Elteszem a pálcát, odasétálok, felszedem a földről a szemetemet, majd egy kukába juttatom, ahogy elindulok visszafelé az épületbe. Az ajtóból még visszafordulok a lányhoz.
- Feltételezem még úgy is látjuk egymást, szóval jössz egy rajzzal. És kösz a gyakorlási lehetőséget!
Mosolygok, és intek egyet, majd távozom a helyszínről, már amennyiben az előző akcióim nem mérgesítették fel az alkotót annyira, hogy ezt a cselekedetemet megakadályozza.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyElső szint