37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum→A kastély - Déli szárny→Átrium
Trófeaterem - Lyra Castle hozzászólásai (6 darab)
Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Lyra Castle
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 4. 21:46 | Link
Csend volt. Az a fojtogató, minden cseppjében sűrű, iszonyatos és elemésztő csönd, amit csak azok ismernek, akik túl sokat vannak egyedül. Az a fajta, mikor már a saját lélegzeted sem hallod, mert beburkol valami szörnyű érzés, mikor a szívedet sem érzed dobbanni, és már-már azt hiszed, hogy meghaltál.
Ültem a földön, mellettem egy üveg, aminek az alján nem rég még lötyögött valami, de nem igazán szerettem a piát, pár kortynál több nem is kellett, még ha bírtam is volna. Ez is csak azért volt velem, hogy ne legyek egészen egyedül. Nem is olyan rossz társaság egy üveg, lehet nézegetni.
Nem tudom, mennyi idő telt el azóta, hogy lejöttem ide, és elbújtam a világ elől a vitrinek között, ahol olyan ritkán jár bárki is. Néha felnéztem egy-egy serlegre, elolvastam a nevet. Feledésbe merültek már ezek a diákok, senki sem tudja itt, hogy kik ők, és néha úgy éreztem, hogy bár kint járok, de engem sem látnak. Eléjük állok a katedrán, de nem vagyok ott a számukra, hallják a hangom, de nem érdekli őket. Mindenkinek van élete, de nekem nincs. Tehetnék érte, hogy legyen, de nincs értelme.
Valahogy feleslegesnek éreztem magam a világban, mert már senki sem volt mellettem. Tényleg senki. Senki... Egyedül pedig semmi értelme küzdeni. Mégis mentem és csináltam a dolgom, talán valahol azért, hogy annyira elfáradjak, hogy már gondolkodás nélkül tudjak egy pillanat alatt elaludni, álmaim pedig rég nem voltak már. Nem is tudtam, hogy mit keresek egyáltalán még itt.
Könnyű kifelé azt mutatni, hogy nincs semmi baj, hogy csak fáradt vagyok. De nem találtak már rám az emberek a sötét folyosókon soha, mikor a kastélyban kószáltam, felelevenítve rég elfeledett emlékeket, lassan csak szellemmé válva. De ha kellett hát mosolyogtam, és talán nem is látták, hogy valójában odabent folynak a könnyeim. Nem engedtem el magam, nem hagytam, hogy bárki is így lásson. Elbújtam, de nem volt, aki bújtasson, hát meglapultam, mint a vad, amit űznek, és egy évtizedig visszatartott könnyek láttak napvilágot. Mint most.
Szál megtekintése
Lyra Castle
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 4. 23:18 | Link
Ezért nem szoktam inni. Ha a vérembe alkohol kerül, akkor lelassulok, kevésbé tudok figyelni, és nem veszem azonnal észre magam körül a zajokat, vagy a közeledő embereket. Most sem hallottam meg a lépteket, amik az ajtótól vezettek egészen a búvóhelyemig, és már csak akkor eszméltem fel, mikor egy álarcos arc nézett szembe velem.
Az első mozdulatom az volt, hogy a pálcám után kapjak, de ó, a fenébe is, túl szűk volt a hely, és a kapálózásnak csak egy könyökbeverés lett a vége, én pedig elszalasztottam a pillanatot, amikor meglepetésszerűen lehetett volna támadni és ráadásul lelkiismeret furdalás nélkül, mert a fiú mozdult és leült mellém, én pedig közben fejben összeraktam, hogy ki is az. Nem lett volna szép dolog egy elsőst teljesen leamortizálni, az azért nem az én stílusom.
Kába voltam még a sírástól, de most már visszanyeltem a könnyeim, és észrevétlen próbáltam letörölni az arcomról a maradékot, de mikor rájöttem, hogy ez szinte lehetetlen, és a fiú úgyis látott, akkor felhagytam vele, és rá se nézve sziszegtem bele dühösen a sötétbe.
- Ha valakinek el mered mondani, hogy így találtál itt, akkor centis cafatokra szedve küldelek fel bagolycsemegének.
Épp a maszkja volt az, ami elárulta nekem, hogy ki is ül mellettem, mert az elsősöket egyébként nehezen jegyeztem meg, de ő egyértelműen kilógott közülük. Az meg, hogy ő felismert-e egyáltalán, és bizonyítja az előbbi gondolatmenetemet, miszerint senki se lát, az már olyan mindegy volt.
A gondolatra nem tudtam mit tenni, újra gyűlni kezdtek a szememben a könnyek, és nem éreztem magamban elég erőt ahhoz, hogy fogjam magam és keressek egy másik búvóhelyet, sem ahhoz, hogy visszatartsam őket. Küzdöttem, mert gyűlöltem a helyzetet, amibe kerültem, hogy valaki gyengének lát, de már mindegy volt, ha akarom még az után is dönthetek úgy, hogy rituálisan kivégzem, ha már kisírtam magam. Így aztán fogtam az üveget, újra meghúztam az utolsó kortyot is eltüntetve, majd feljebb húztam a lábam, és a térdemet körbeölelve fordultam félig a mellettem lévő szekrény oldalához, hogy legalább az takarja az arcom, amíg összekuporodva hangtalan potyognak a könnyeim. A srác meg csináljon, amit akar. Nem-ér-de-kel.
Utoljára módosította:Lyra Castle, 2013. január 4. 23:21 Szál megtekintése
Lyra Castle
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 5. 00:21 | Link
Csak egy töredékmásodpercre dermedtem le, mikor a fiú senkinek definiálta magát, de nem válaszoltam semmit. Na és, mi van akkor, ha éppen azt mondta ki, amire én is gondoltam magammal kapcsolatban? Véletlen lehetett, és ez amúgy is egy elég gyakran hallott mondat. Vagy legalábbis azt hiszem...
Furcsa volt hallani a gyerek hangját, nem emlékszem, hogy valaha is hallottam volna beszélni ez előtt, bár ha őszinte akarok lenni, akkor kisebb bajom is nagyobb annál, hogy egy-egy diákkal foglalkozzak, még akkor is, ha maszkban jönnek órára. Ez a tény engem nem zavart, nekem mindegy volt, akár fűszoknyában és kókuszmelltartóban is érkezhetett volna bárki, amíg rendesen végzi a munkáját. Mégis, most valami furcsa érzés lopózott lassan a többi közé, valami ami a fiút lengte körül. Az okozhatta, hogy még nem nevetett ki, nem hagyott itt, és úgy általában nem csinált semmit, mint aki... mint aki megérti.
És mégis, túl sok volt ez most nekem, az elmúlt időszak ott fájt bennem, és csak lassan csillapodott a felindultságom, miközben kapargatni kezdtem a körmömmel a szekrény oldalát. Nem éreztem, hogy figyelnének, ez pedig megnyugtatott, és valóban, mikor titokban oldalra pillantottam, a fiú maga elé nézett, nem rám. Bölcs dolog tőle.
- Egyáltalán miért ültél le ide? - kérdeztem aztán kissé rekedt hangon, miközben talán egy kicsit jobban ellazult a tartásom. Már elég idő eltelt, nem fojtogattak a könnyek, talán el is apadtak valahol, de megmozdulni még mindig nem akartam. Nem volt meleg a padló, de kifejezetten hideg sem, és jól esett egy látszólag biztonságos zugban ülni, még ha furcsa módon jelenleg még egy idegent is eltűrtem itt magam mellett. De Gilbert valahogy tényleg olyan volt, mintha ott sem lenne, szinte még a lélegzetét se lehetett hallani. Megtöröltem hát az arcom a pulóverem ujjába, és visszafordultam az eredeti pozíciómba, hogy néha még kicsit szipogva, én is bámuljak magam elé.
Utoljára módosította:Lyra Castle, 2013. január 5. 00:21 Szál megtekintése
Lyra Castle
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 5. 20:05 | Link
- Hm - mindössze ennyit reagáltam a fiú válaszára, mert végül is jogos volt, amit mondott. Ha megátkoztam volna, az kellő elrettentő erő lett volna, és akkor már bizonyára nem lenne itt, de így, hogy csak ültem tovább, nem lehettem valami nagyon fenyegető látvány, ezért aztán itt maradt.
Igazából valahol mélyen értettem én azt is, hogy ez nem csak annyi, hogy éppen ide volt kedve ülni, hanem azért van, mert összezuhanva talált itt, de nem tudtam bevallani magamnak, képtelen voltam beismerni, hogy jól esett. Eléggé paradoxon, hogy éppen arra vágytam, hogy ne legyek egyedül, és mikor megvalósult, akkor meg nem mondtam volna ki, hogy jó, hogy maradt. Persze, az is igaz, hogy nem nagyon tudtam egyelőre mit kezdeni a helyzettel, hiszen csak ücsörgött mellettem egy kis srác, ez pedig elég kevéssé mondható aktív kommunikációnak.
Aztán, mint aki a gondolataimban olvas, Gilbert újra megszólalt, ez úttal zsebkendőt ajánlva fel. Nem volt rossz ötlet, bár kicsit kínos, hogy nálam sosincs ilyesmi, és az sem túl tiszteletet keltő, ha szörcsögök. Szóval elfogadtam a zsebkendőt, de ahogy a kezembe vettem, összeszaladt a szemöldököm, és kicsit előre dőltem, hogy a fény az anyagra essen. Aha, festék foltok.
- Te rajzolsz - állapítottam meg teljesen kijelentő hangsúllyal, mert ha csak nem egy koszos rajztáblát takaríttatott le valaki a gyerekkel legutóbb, akkor a maszatok bizony művészkedésről árulkodtak.
Végül újra hátra dőltem, és használatba vettem az anyagdarabot, viszonylag embert varázsolva magamból, eltüntetve a könnycseppeket és kifújva az orrom, aztán zsebre vágtam a zsepit.
- Köszi. Majd visszajuttatom - nem állt szándékomban taknyosan a kezébe nyomni, úgyhogy ez maradt, mint áthidaló megoldás.
Egy darabig aztán újra hallgattam, de utána újra én szólaltam meg.
- Hány óra van? - Nem, nem azért kérdeztem, mert esetleg be akartam volna köpni a srácot, hiszen ha úgy vesszük, akkor én magam is tilosban jártam idekint így takarodó után, hanem mert az érdekelt, hogy vajon érdemes-e egyáltalán megpróbálnom felkelni innen, vagy már úgyse tudok ma semmi értelmeset csinálni. Közben elkaptam a mozdulatot, ahogy a fiú összehúzta magán a ruhát, és újra kérdeztem.
- Fázol? - Nem szerettem volna, ha miattam fázik fel.
Szál megtekintése
Lyra Castle
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 7. 21:10 | Link
A fiú válaszát hallva felsóhajtottam.
- Ó, az a nyugalmas első év! - Igaz, nekem nem volt éppen fenékig tejfel az engem fenyegető unokabátyám jóvoltából, és később az a kaland sem tett éppen jót nekem, amiben Serennel volt részünk Londonban, de mégis visszasírtam (olykor szó szerint) azokat az időket, amikor a hétvége még hétvége volt, az éjjel pedig éjjel, és nem az az időpont, amikor be lehet hozni a lemaradásokat.
Igazából mostanában egyre többet jutott az eszembe, hogy ha végzek itt, akkor nem megyek rögtön mesterképzésre. Sok volt már nekem ez a kastély, túl régen voltam itt. Jó lenne egy év valahol máshol... Mindegy hol. Volt pénzem, hiszen eladtam apám londoni házát, arra pedig nem is gondoltam, hogy valaha vegyek magamnak egy sajátot. Minek? Sosem voltam az a fajta ember, aki meg akart telepedni valahol. Aki ingázó, az az is marad, már pedig én országok között félúton töltöttem a gyerekkorom nagy részét.
- Áh, értem. Reparoval próbáltad már megjavítani? - kérdeztem a cipzár kapcsán, de jobbára csak azért, hogy mondjak valamit, mert feltételeztem, hogy még ha elsős is a fiú, azért egy ennyire evidens dolog eszébe jut.
Aztán Gilbert helyezkedett, és ahogy ránéztem összeakadt a pillantásunk. Összehúzott szemmel vártam és álltam, ahogy nézett, mert bár nem zavart igazán, valahogy nagyon nem akaródzott nekem elfordítani először a fejem. Farkasszemezésben jó vagyok, ráadásul lekötöttek a fiú maszkján játszó árnyékok, így a végén már azon kaptam magam, hogy valójában én bámultam őt, darabokra szedve arcának látszó részeit.
- Egyszer megmutathatnád, hogy miket rajzolsz - böktem ki aztán hirtelen, és elkaptam a tekintetem, mert valahogy furcsa lett a csönd, és nem bírták az idegeim tovább a dolgot. Amúgy is különössé vált ez az este, azt sem tudtam, hogy minek ülök még mindig itt ezzel a fiúval, miközben igazából rengeteg dolgom lenne, őt meg nem is ismerem.
De aztán csak nem mozdultam. Ültem tovább, várva arra, hogy valami történjen, miközben újra ránk telepedett a csend, aztán pedig már fázni is elkezdtem, szóval lépni kellett valamit.
- Van kedved egy forrócsokihoz? - kérdeztem a fiút, csak hogy lépjünk már valamerre, és tegyünk pontot az estére. Na meg annyira azért nem is volt rossz társaság. Legalább nem faggatott.
Szál megtekintése
Lyra Castle
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 13. 20:23 | Link
- Áh, értem - bólintottam egyet a cipzár kérdésére. Ha olyan lennék, amilyen nem vagyok, akkor most felajánlhattam volna, hogy kicserélem neki, mert igen, tudok varrni, de egyrészt ezt nem szoktam nagy dobra verni, másrészt épp elég zavarba ejtő volt ez az este, hogy ne akarjak önként újabb találkozást egyhamar. Na meg persze időm se lett volna.
Aztán ahogy néztük egymást, végül kénytelen voltam félre kapni a szemem, csak hogy a fiú ebből le is vonja a nyilvánvaló következtetést.
- Nem jobban, mint te.
Nem néztem rá, miközben válaszoltam, felesleges lett volna, úgyis tudnia kellett, hogy a maszkjára célzok. Az, aki rejti az arcát, az sem szeretheti jobban a kutató tekinteteket, mint én magam.
Aztán a kérésemre bólintás volt a válasz, a felvetésemre pedig valami igen meglepő.
- Soha nem ittál? - nyíltak kerekre a szemeim, egy pillanatra abszolút kiesve a szokásos viselkedésemből, csak hogy utána rögtön visszarendezzem az arcvonásaim.
- Hát akkor éppen itt lesz az ideje. Nem vagyok valami nagy mester, de a forrócsokit egész jóra csinálom - jegyeztem meg, miközben kimásztam a zugból, várva, hogy Gilbert is utánam jöjjön.
Az ajtóig aztán céltudatosan haladtam, aztán egy pillanatra megtorpantam.
- Remélem nem baj, de Weaver prof irodájába megyünk. Nyugi, ő nincs ott, de nekem viszont az összes cuccom ott dekkol - aztán ha a srácot nem zavarta ez a tény, akkor tovább is indultam.
Tulajdonképpen nem is akkora baj, hogy így alakult az este, mert legalább ezt most nem kellett teljesen egyedül töltenem. Jó, nem örültem neki, hogy valaki elkapott az egyik leggyengébb pillanatomban, de a forró csoki gondolatára rögtön kicsit jobban éreztem magam. Hiába, az a csoki mánia....
Szál megtekintése
Trófeaterem - Lyra Castle hozzászólásai (6 darab)
Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda Fórum→A kastély - Déli szárny→Átrium