36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 7 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Angelinne Stanwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 2354
Írta: 2012. szeptember 27. 20:40 | Link

Trófeaterem


A vitrinek üvegétől csillogó teremben olyan védelmi bűbájsorozat van, amilyet elképzelni se lehet, hiszen az iskola egész történelme ezen a helyen lett eltárolva. Itt van a legkedveltebb tanároké és házvezetők neve, minden eddigi iskolaelsőé, az összes díjazott kviddicsjátékosé, és másoké, akik kiemelkedtek az iskolatársaik közül valamivel.
A nagy rendetlenség csak először zavaró, ha az ember már kétszer végig ment rajta (érdeklődés vagy büntetőmunka), könnyen felismerheti az átlósan felépített, és évekre, díjakra lebontott rendszert. A falak mentén aranyoszlopok díszítik a termet, melyek mindegyikébe bölcs mondások vannak vésve, és összesen tizenkét darab található belőlük. A padló világos színű, de mintha csillámot szórtak volna végig rajta, úgy csillog, ezzel is kiemelve, hogy ez a terem a történetünk feltárásában kulcsfontosságú szerepet tölt be. Ha az erre járó felpillant, a mennyezeten láthatja az alapítás évének dátumát római számokkal felróva egy alapítási kép alján, melyet a készítői nagy gonddal és pontossággal festettek fel, hogy mindenki jól láthassa, mennyire fontos volt ez a momentum az iskola életében.

Futtasd végig szemeid a kupákon és más díjakon, de vigyázz, maszatos manccsal ne tapogasd a vitrin üvegeit! A szemfülesek észreveszik, hogy néhány helyen hiányzik egy-egy kitüntetés. Vajon hol lehetnek?
Többek között az ő neveikkel találkozhatsz, ahogy a serlegeket nézegeted:

Iskolaelsők

Az év diákjai

Az év prefektusai

Az év tanárai

Az év házvezetői

Az év házvezető-helyettesei

Házkupa
Utoljára módosította:Egervári Léda, 2023. december 25. 22:02
Hozzászólásai ebben a témában
Emma McNeilly
INAKTÍV


zsiráfmami ¤ emmus
offline
RPG hsz: 266
Összes hsz: 15051
Írta: 2012. december 26. 21:29 | Link

Endruci


Egy icipici pók felmászott az ereszen. Jött egy nyári zápor, lemosta hirtelen. De kisütött a nap, és minden felszáradt. Így az icipici pók felmászott az ereszen.
Dúdolgat magában gyermeki énét meg sem hazudtolva 18 évesen. Általános, hogy így indul a reggel a leányzónak, hiszen mindig fülig érő szájjal valami mesébe illő cselekedettel írja be magát az adott nap történelmébe. Ma sincs ez másként. Frissen érkezett ként még annyi mindent látni akar, annyi mindent ki akar próbálni és ahány emberrel csak lehet meg akar ismerkedni. Hajtja a kíváncsiság és a kalandvágy. Minden napra választott magának valami apró kis célállomást, ahol a napjának egy részét eltölti. A mai napra megjelölt az egyik kastélyszárny folyosói, érdeklik a festmények ezen a részen, és a Trófeaterem. A hétalvó kisasszonyt szokásosan az ébresztőóra kelti fel, mait megtold egy jó 10 perces szundival, ezután kipihenten elballag a reggeli teendőket elvégezni. Felöltözik, fésülködik és hasonlók. Mikor elkészült haját szabadon hagyja, had libegjen az a barna, enyhén hullámos hajacska miközben sétál. Nem cicomázkodik sokáig felteszi állandó apró kiegészítőit majd útnak ered. Először a Konyhába megy, ahol megreggelizik, majd a manócskákal együtt készít egy kis süteményt egész napra, persze számítva arra, hogyha valakivel találkozik meg tudja kínálni, elrakja egy kis zacskóba, majd belecsúsztatja a csokis finomságokat a táskájába.
A Déli szárny felé veszi útját, nem mondhatni sétálgatásnak, amit sokszor művel. Egy két szökkenés, néha valami indián szökdeléshez, néha meg balett lépésnek tűnhet, no de nem ő lenne, ha nem így tenne. Az ilyen örömteli napokon majd kiugrik a maga bőréből - és ugraszt embereket a bőrükből-. Mellette képtelenség szomorkodni, nagyon imádja a kihívásokat, amiket egyes emberek magukban hordoznak, az meg csak plusz, hogy mióta az eszét és varázserejét tudja, azóta érdeklődik a gondolatolvasás iránt. Hamarosan eléri céljául kitűzött helyét, ahova belép. Körbetekint a csodálatos termen, minden gyönyörű és teljesen értékarányos a terem tartalmával. Körbepillant, majd elkezdi jobboldali irányba indulva a terep felfedezését. Számtalan díjjal és trófeával büszkélkedik az iskola, és annak volt vagy éppen jelenlegi tanulói. Hamar felfedezi az elrendezés szabályszerűségét, ennek nyomán körülbelül a 10-20 évvel ezelőtti díjaktól kezdi el a nézelődést. Rengeteg kviddicses cím. Azt már tapasztalta, hogy itt sokan igen komolyan veszik ezt a sportot, és az iskolában a csapatok küzdelmeinek erőssége is ezt mutatja, legalábbis ahogy arról olvasott. Kicsit furcsán érzi magát, mivel nem sok név van, ami mond neki valamit, nagyon kevés varázs világ béli múltja van, és az sem nyúlik túl távolra. De most azért van itt, hogy tanuljon és ismerkedjen ezzel az élettel. Mindent bele fog adni, és ez most a történelem, legalábbis a sporttörténelem és tanulmányi történelem, felfedezésével indul. Szépen lassan magába feledkezve sétálgat egyik vitrintől a másikig és szívja magába az információkat. Egy két díjat még meg is mosolyog magában.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Araczki Endre
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 28. 18:54 | Link

EMU

Ha már ő maga nem jeleskedik semmilyen iskolai jellegű tevékenységben, úgy dönt, legalább azok nevei előtt tiszteletét teszi, akik foglalkoztak azzal is, hogy Bagolykő neve hetedhét országon át elterjedjen, és vonzza a fiatal máguspalántákat, nem csak lógatták a lábukat nap, mint nap. Endre esete egy egészen pindurkát más. Nem ért sem varázsló, sem mugli sportokhoz, nem tanul kiválóan, és bár több tantárgya iránt is kifejezetten érdeklődik, lusta, mint egy disznó. Ez van, nem érdemes túl sokáig aggódni rajta. A fiatal barnás vászonnadrágot választ a ma délelőtti kastély-túrára, felülre pedig szürke rövidet és egy sötétkék v kivágású pulóvert ölt. Tölgypálcáját zsebre vágja, haját indulás előtt még állítgatni kezdi, majd egy mosolyt küld tükörképének, és elhagyja hálókörletét. Az, hogy a trófeaterem, vagy szoba, nem tudja hogy nevezik, merre fekszik a kastélyban, egy igazán remek kérdés, így előre tudja, hogy bizony nem lesz egyszerű dolga. A folyosókon bolyongva több más helyiséget is megtalál, így a kastély nyugati szárnyán az önismereti tantermet vagy a társalgót, ahol még ittléte óta nem járt, vagy a keleti területen a különböző gyakorlótermeket. Végül visszaindulva a kastély bejárati csarnokába, egy festmény súgja meg a fiúnak a helyes irányt: dél, átrium.  Endre fekete tornacipői csattognak a kihaltnak látszó folyosókon, a navinés igyekszik a helyes irányba sétálni, s mivel ideje bőséggel akad mostanában, egy – két érdekesebb festménynél, szobornál megáll, megszemléli az alkotást, és az egyik portrénál még beszélgetésbe is elegyedik a megfestett uralkodóval. Az úr azt állítja magáról, hogy ő volt a király Magyarországon, amikor ezt a kastélyt megtervezték, s a munkálatok elkezdődtek. A negyedéves némileg jártas a történelem tudományában, és mert érdekli is a téma, kérdezgette a férfit, hogy hívják, ki ő, honnan származik, melyik uralkodói ház leszármazottja, és ha gondolja, meséljen még neki az életéről, a történetéről, a történelemről, a kastély építéséről, az előző korokról, vagyis mindenről, amit megélt, átélt, hallott, és leginkább arról, amire ezekből emlékszik is. Az uralkodóként bemutatkozó férfi kikerekedett szemekkel bámult le a festményről, és felállva székéből odalépett Endre orrához. Szemügyre vette a fiút, tüzetesen megnézte annak arcát, ruházatát, még a cipőjére is lekukkantott, majd karba fonta kezeit, és undorodó tekintettel kivonult a keretéből.
- He?! – hőkölt hátra a magas fiú, és lehajtotta fejét, hogy megszagolja a pulcsiját. Remélte, hogy nem büdös, főleg, hogy még kedvenc parfüméből is csöppentett párat a nyakára. Vállat vont végül, és tovább indult a folyosón. A trófeaterem nem esett innen messze tőle, és mivel nem volt sok lehetősége, betért az első ajtón balra.
- Hé, hát csak meg lettél! – kiált fel örömittasan, majd tekintete azonnal leragad egy jobbra eső oszlop írásán. – Mi a fene? Ez latin?
Utoljára módosította:Araczki Endre, 2012. december 28. 18:55 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Emma McNeilly
INAKTÍV


zsiráfmami ¤ emmus
offline
RPG hsz: 266
Összes hsz: 15051
Írta: 2013. január 2. 17:27 | Link

Endruci


Miután roppant érdekfeszítő reggelét követően elérkezett célállomásához, azonnal beleveti magát, hogy felfedezze a terem csodáit. Már kitalálta mi szerint néz körbe, de figyelme megragad a hatalmas kupákon, az egyik részen. Meg is áll előttük. Olvasgatni kezdi a feliratokat, melyik kihez vagy melyik házhoz tartozik, na meg miért is. A hatalmas elmélkedés közepette mintha valami hangot hallana kintről, de csak legyint. Elkezd az egyik kupa felé nyúlni, hogy megnézze közelebbről, ekkor lép be valaki és kiált, hogy „csak meg lettél”.
- ÉN!?
Emmára annyira rájön a frász, hogy sikeresen felborít egy kupát, majd még át is esik rajta. Ennek el se szabadna borulni, tuti valaki azért rakta ide, hogy jól megtréfálja az embert. Jó, szép kis mutatvány, ma nem tervezett semmiféle talajtornát. Aztán most meg tessék megnézni, ott hempereg a kupával a földön, remek.  Egyébként meg fogalma sincs ki volt az, mert el is tűnt az egyik oszlop felé. Ahogy ő sem látja, úgy remélhetőleg a másik se őt, mit szerencsétlenkedik itt össze. Elkezdi összeszedni magát. Felül a hasast követően, majd még ülve rendezni kezdi, amit eldöntött. Közben meghallja, hogy egy srác az érkező. Valami kérdés félét intéz, biztosan jól el van magával, vagy ha hozzá szól, na, akkor mi van? Inkább meg sem kockáztatva semmit, odaszól a neki háttal tanyázó személynek, mivel ő már megnézte.
- Igen az ott Latin, én pedig egy kukkot se értettem belőle.
Vallja be őszintén, majd jóleső érzésként, ha már lekerült a kisebb dolgok közé, megnézi hova sodorták a dolgok.. Nem talál semmi újabb érdekfeszítőt, feláll, leporolja magát, és már mosolyogva lépdel oda bemutatkozni.
- Szia Emma vagyok. Tudsz róla, hogy majdnem lett egy kisebb szívrohamom? Pedig azt hinné az ember, ide  a kutya se jár be… - mondja mosolyogva, majd közelebb lép az oszlophoz és még egyszer nekifut ennek, hátha valami különösen izgalmas dolog rejlik benne, csak ő túl műveletlen latinból ehhez.
- Mit keresel egyébként? – kezdi meg a csacsogást, imád beszélni, nem nagyon lehet ezt elvenni tőle. Maximum, ha valaki egyszer betapasztja a száját, de ez nem mostanában fog bekövetkezni.
~ Olyan korom béli lehet, biztosan nem tegnap óta jár ide. Mivel még nem átkozta le a fejemet, azt is kétlem, hogy Rellonos lenne…. Érdeklődő ember, másként mi a búbánatért lenne ő is itt?  Ránézésből talán ennyi… De később még visszatérek rá. ~
Gondolkozik, a kedves mosolyával az arcán majd a fiú szemeibe tekint kékjeivel, és cuki kiscicaszemeivel várja, hogy vajon szóba elegyednek e vele, avagy sem.
  
Utoljára módosította:Emma McNeilly, 2013. január 2. 21:15 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lyra Castle
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 4. 21:46 | Link

Csend volt. Az a fojtogató, minden cseppjében sűrű, iszonyatos és elemésztő csönd, amit csak azok ismernek, akik túl sokat vannak egyedül. Az a fajta, mikor már a saját lélegzeted sem hallod, mert beburkol valami szörnyű érzés, mikor a szívedet sem érzed dobbanni, és már-már azt hiszed, hogy meghaltál.
Ültem a földön, mellettem egy üveg, aminek az alján nem rég még lötyögött valami, de nem igazán szerettem a piát, pár kortynál több nem is kellett, még ha bírtam is volna. Ez is csak azért volt velem, hogy ne legyek egészen egyedül. Nem is olyan rossz társaság egy üveg, lehet nézegetni.
Nem tudom, mennyi idő telt el azóta, hogy lejöttem ide, és elbújtam a világ elől a vitrinek között, ahol olyan ritkán jár bárki is. Néha felnéztem egy-egy serlegre, elolvastam a nevet. Feledésbe merültek már ezek a diákok, senki sem tudja itt, hogy kik ők, és néha úgy éreztem, hogy bár kint járok, de engem sem látnak. Eléjük állok a katedrán, de nem vagyok ott a számukra, hallják a hangom, de nem érdekli őket. Mindenkinek van élete, de nekem nincs. Tehetnék érte, hogy legyen, de nincs értelme.
Valahogy feleslegesnek éreztem magam a világban, mert már senki sem volt mellettem. Tényleg senki. Senki... Egyedül pedig semmi értelme küzdeni. Mégis mentem és csináltam a dolgom, talán valahol azért, hogy annyira elfáradjak, hogy már gondolkodás nélkül tudjak egy pillanat alatt elaludni, álmaim pedig rég nem voltak már. Nem is tudtam, hogy mit keresek egyáltalán még itt.
Könnyű kifelé azt mutatni, hogy nincs semmi baj, hogy csak fáradt vagyok. De nem találtak már rám az emberek a sötét folyosókon soha, mikor a kastélyban kószáltam, felelevenítve rég elfeledett emlékeket, lassan csak szellemmé válva. De ha kellett hát mosolyogtam, és talán nem is látták, hogy valójában odabent folynak a könnyeim. Nem engedtem el magam, nem hagytam, hogy bárki is így lásson. Elbújtam, de nem volt, aki bújtasson, hát meglapultam, mint a vad, amit űznek, és egy évtizedig visszatartott könnyek láttak napvilágot. Mint most.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 4. 22:55 | Link

Gilbert ma már vacsorakor elkezdte tervezni ezt a kalandtúrát- a bőséges étel után szalvétába csomagolt némi pirítóst meg sajtot, mellé még zsebébe dugott egy almát, biztos, ami biztos alapon. Nem a leggyakrabban viselt, könyvlapokból készült, hanem egy másik álarcot választott, mert valahogy jobban illett a hangulatához, ha már sétára indult. Csak pénteken és szombaton kockáztatott ilyeneket, annak tudatában, hogy képes akár egész éjjel tévelyegni és csak hajnalra találni vissza a körletébe, márpedig sajna azon emberek közé tartozott, akik alvás nélkül teljesen hasznavehetetlenek voltak és akár a tanári katedrán is elnyomta az álom- vagy épp állva, ami egy fokkal még kínosabb volt. Most is épp a kastély egy igen kihalt részén kóválygott, cikk-cakkban lődörögve a folyosón, a páncélokat és portrékat nézegetve.*
- Gilbert, remélem tudod, mennyire helytelenítem ezt az egészet.-*Hangzott egy félig zsémbes, félig aggodalmas hang a hóna alól.*
- Pontosabban, hogy önt is magammal hoztam. De ne aggódjon, nem felejtem ott sehol, ahogy eddig sem.-*Helyesbített a fiú, miközben komótosan tovább ballagott, holott már takarodó után járhatott az idő, azonban ez valahogy nem tudatosult benne. Erre a hétre vége a tanításnak és szeretett volna egy kicsit kikapcsolni, esetleg tovább edzeni, hogy ha lassan is, de megtanulja végre a kastély útvesztőjét. Legalább annyi esze volt, hogy macskaléptekkel közlekedjen.*
- Merem remélni.-*Tette hozzá a hang láthatatlan gazdája, mielőtt elhallgatott, nem feszegetve tovább a témát. Gil egy folyosóelágazásnál tanácstalanul hajába túrt, a sarok mögül lesve jobbra, majd balra, nem mintha különbség lett volna a két elé táruló kép közt. Végül a balt választotta, mert ha már a szerencséje bal, akkor jobb annak az irányába menni. Kisvártatva egy terembe ért, megtorpanva és hunyorogva nézve körül- itt gyérebb volt a világítás, mégis, a homályban rengeteg dolog csillogott körötte, medálok, kupák, kitüntetések, tablók és ezer egyéb. Elsétált köztük, a nagyobb feliratokat olvasva, furcsa, szinte táncszerű fordulatokkal, mielőtt apróságokhoz szokott szeme észrevett volna valamit. Csak egy cipő kilógó orrát, semmi egyebet, de elég volt ahhoz, hogy lassan arra vegye az irányt. Két magas szekrény közt asztalszerű vitrin húzódott, onnan kandikált elő az alig látható darabka valakiből. Leguggolt, benézve a sötét zugba, szótlanul szemlélve a lányt és majdnem üres üvegét, majd egy hirtelen ötlettel behúzódott mellé, igaz, leginkább a másik szekrény oldalához dőlt, minél nagyobb teret hagyva neki. Térdeit felhúzva ölébe ejtette a naplót, csendre intve az értetlen és álmos szőke hölgyet, aki egy vállrándításnak megfelelő kis fintorral reagált, eltűnve a napló borítójáról.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2013. január 4. 22:56 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lyra Castle
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 4. 23:18 | Link

Ezért nem szoktam inni. Ha a vérembe alkohol kerül, akkor lelassulok, kevésbé tudok figyelni, és nem veszem azonnal észre magam körül a zajokat, vagy a közeledő embereket. Most sem hallottam meg a lépteket, amik az ajtótól vezettek egészen a búvóhelyemig, és már csak akkor eszméltem fel, mikor egy álarcos arc nézett szembe velem.
Az első mozdulatom az volt, hogy a pálcám után kapjak, de ó, a fenébe is, túl szűk volt a hely, és a kapálózásnak csak egy könyökbeverés lett a vége, én pedig elszalasztottam a pillanatot, amikor meglepetésszerűen lehetett volna támadni és ráadásul lelkiismeret furdalás nélkül, mert a fiú mozdult és leült mellém, én pedig közben fejben összeraktam, hogy ki is az. Nem lett volna szép dolog egy elsőst teljesen leamortizálni, az azért nem az én stílusom.
Kába voltam még a sírástól, de most már visszanyeltem a könnyeim, és észrevétlen próbáltam letörölni az arcomról a maradékot, de mikor rájöttem, hogy ez szinte lehetetlen, és a fiú úgyis látott, akkor felhagytam vele, és rá se nézve sziszegtem bele dühösen a sötétbe.
- Ha valakinek el mered mondani, hogy így találtál itt, akkor centis cafatokra szedve küldelek fel bagolycsemegének.
Épp a maszkja volt az, ami elárulta nekem, hogy ki is ül mellettem, mert az elsősöket egyébként nehezen jegyeztem meg, de ő egyértelműen kilógott közülük. Az meg, hogy ő felismert-e egyáltalán, és bizonyítja az előbbi gondolatmenetemet, miszerint senki se lát, az már olyan mindegy volt.
A gondolatra nem tudtam mit tenni, újra gyűlni kezdtek a szememben a könnyek, és nem éreztem magamban elég erőt ahhoz, hogy fogjam magam és keressek egy másik búvóhelyet, sem ahhoz, hogy visszatartsam őket. Küzdöttem, mert gyűlöltem a helyzetet, amibe kerültem, hogy valaki gyengének lát, de már mindegy volt, ha akarom még az után is dönthetek úgy, hogy rituálisan kivégzem, ha már kisírtam magam. Így aztán fogtam az üveget, újra meghúztam az utolsó kortyot is eltüntetve, majd feljebb húztam a lábam, és a térdemet körbeölelve fordultam félig a mellettem lévő szekrény oldalához, hogy legalább az takarja az arcom, amíg összekuporodva hangtalan potyognak a könnyeim. A srác meg csináljon, amit akar. Nem-ér-de-kel.
Utoljára módosította:Lyra Castle, 2013. január 4. 23:21 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 4. 23:53 | Link

A lány első reakciója olyan volt, mintha tetten érte volna- a pálcája után kapott, egy hangos és fájdalmasnak tűnő koppanás kíséretében, ami úgy tűnik, épp elég időt biztosított, hogy átgondolja és letegyen a támadásról. Nem mintha Gil egy pillanatig is jelét adta volna félelemnek vagy menekülési vágynak, szimplán beszusszant a sarokba, némán szemlélődve. Igazából nem nagyon tudott racionális magyarázatot adni tettére, ám nem is törte magát, egyszerűen úgy érezte, hogy most oda szeretne ülni. Nem néztek egymásra, inkább hallása árulta el a másik mozdulatait, ahogy a padlót fürkészte maga előtt, amíg az ingerült sziszegésre meg nem moccant, elmosolyodva és hintázva egyet, térdeit átfogva.*
- Nem mintha egy olyan senki szava számítana, mint az enyém-*jegyezte meg halkan, meglehetősen magas, még gyermeteg hangon,*- de egyébként sem állt szándékomban.-*Az órákon többnyire hallgatott és megpróbált nem vonni magára több figyelmet a kelleténél, végezte a dolgát, csendben és rendesen, de nem jelentkezett vagy kereste a lehetőséget, hogy kitűnjön. Persze, tudta, hogy ő Lyra Castle, de egyébként nem nagyon jutottak el hozzá a kastély pletykái és rémhírei, így számára leginkább egy pötty volt egy nagy, fehér térkép közepén, egy név, amitől elindulhat, ha akar...és ha engedik.*
- Nem sok madár lakna jól.-*Tette aztán hozzá, némi gondolkodás után, végignézve magán. Még mindig ugyanolyan vékony és kisfiús volt, mint amikor megérkezett, most épp tornacipőben és melegítőben, amit egy egyértelműen teljesen más szetthez tartozó és két számmal nagyobb, kapucnis pulóver egészített ki. Nem húzta rajta össze a cipzárt, így világosan látszott alatta egy elnyűtt, sötét póló, ákombákom motívummal az elején. A szemlélődő nem lehetett biztos benne, az eredeti design része, vagy később, festés során került-e oda.
Ahogy a lány elfordult, nem szólt, nem tett megjegyzéseket és a beszélgetést se erőltette, még csak nem is nagyon mocorgott- talán egy egészen kicsit közelebb húzódott, elválva a szekrény oldalától, de egyébként olyan csendben ült, mint aki voltaképp ott sincs. Valamiféle kimondatlan egyezség volt ez most, kettejük között, mert ha nem is értette a könnyek okát vagy ismerte a másik fájdalmát, érezte a súlyt.

Ha megígérem, hogy nem nézlek...ülhetek veled?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lyra Castle
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 5. 00:21 | Link

Csak egy töredékmásodpercre dermedtem le, mikor a fiú senkinek definiálta magát, de nem válaszoltam semmit. Na és, mi van akkor, ha éppen azt mondta ki, amire én is gondoltam magammal kapcsolatban? Véletlen lehetett, és ez amúgy is egy elég gyakran hallott mondat. Vagy legalábbis azt hiszem...
Furcsa volt hallani a gyerek hangját, nem emlékszem, hogy valaha is hallottam volna beszélni ez előtt, bár ha őszinte akarok lenni, akkor kisebb bajom is nagyobb annál, hogy egy-egy diákkal foglalkozzak, még akkor is, ha maszkban jönnek órára. Ez a tény engem nem zavart, nekem mindegy volt, akár fűszoknyában és kókuszmelltartóban is érkezhetett volna bárki, amíg rendesen végzi a munkáját. Mégis, most valami furcsa érzés lopózott lassan a többi közé, valami ami a fiút lengte körül. Az okozhatta, hogy még nem nevetett ki, nem hagyott itt, és úgy általában nem csinált semmit, mint aki... mint aki megérti.
És mégis, túl sok volt ez most nekem, az elmúlt időszak ott fájt bennem, és csak lassan csillapodott a felindultságom, miközben kapargatni kezdtem a körmömmel a szekrény oldalát. Nem éreztem, hogy figyelnének, ez pedig megnyugtatott, és valóban, mikor titokban oldalra pillantottam, a fiú maga elé nézett, nem rám. Bölcs dolog tőle.
- Egyáltalán miért ültél le ide? - kérdeztem aztán kissé rekedt hangon, miközben talán egy kicsit jobban ellazult a tartásom. Már elég idő eltelt, nem fojtogattak a könnyek, talán el is apadtak valahol, de megmozdulni még mindig nem akartam. Nem volt meleg a padló, de kifejezetten hideg sem, és jól esett egy látszólag biztonságos zugban ülni, még ha furcsa módon jelenleg még egy idegent is eltűrtem itt magam mellett. De Gilbert valahogy tényleg olyan volt, mintha ott sem lenne, szinte még a lélegzetét se lehetett hallani. Megtöröltem hát az arcom a pulóverem ujjába, és visszafordultam az eredeti pozíciómba, hogy néha még kicsit szipogva, én is bámuljak magam elé.
Utoljára módosította:Lyra Castle, 2013. január 5. 00:21 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 5. 00:52 | Link

Valóban meglepően toleránsan viselkedtek vele a tanárok, ami furcsa bogarát érintette, sőt, valaki még meg is dícsérte az egyik tollas, bagolycsőrös maszkját. Jó volt úgy, hogy senki sem akarta okvetlen lefeszegetni az arcáról, mindenképp felfedni, amíg betartotta a szabályokat és figyelt az órákon. Persze, az is lehet, hogy szimplán ignorálták, azonban nem volt oka igazán boncolgatni a dolgot. A jobbjáról halk kaparászás hallatszott, majd Lyra feltette az előbb képzeletbeli vállrándítással mellőzött, nagy Kérdést: miért? Elgondolkodva tekergette egyik lenőtt tincsének végét, mert most nem volt gomb a ruháján és helyettesítenie kellett valamivel, kicsit játszva a csigával, ami visszaugrott a kuszaságba, amint elengedte.*
- Azt hiszem, mert nem találtam okot, miért ne.-*Bökte ki végül, nem fűzve hozzá további magyarázatot, a lányra bízva, hogyan értelmezi. Ő csupán látott valakit, aki úgy tűnt, nagyon egyedül van és fáj, neki pedig valahogy természetesen jött, hogy mellé üljön. Nem próbálta faggatni vagy vigasztalni- tapasztalatai szerint ez előbbi nem vezetett jóra, az utóbbiban pedig csapnivaló volt, így nemes egyszerűséggel tényleg csak ült. Kicsit olyan volt, mintha megkínálta volna a társaságával- kartávolságon belül maradt, de meg sem kísérelte ráerőltetni magát.
- Zsebkendőt?-*Kérdezte aztán, zsebében matatva egy kicsit, egy tiszta, szépen összehajtott anyagdarabot véve elő, hogy nagyjából félútra csúsztassa kettejük közé. A kendőn voltak színes foltok- festéknyomok, amik már nem fogtak, de képtelenség volt kimosni őket. Ő orrfújás helyett többnyire a maszatjaira használta, ahogy a tanára mondogatta odahaza, ugyanis ha nekiállt rajzolni vagy festeni, akkor teljesen megszűnt számára minden a képen kívül, ilyenkor pedig egy orrvakarásnak is katasztrofális következményei lehetnek. Továbbra sem nézett a lányra, helyette pár másodpercet szentelt arra, hogy a padló mintájának szabályosságára próbáljon rájönni, de a sötétben sokkal nehezebb volt megkülönböztetni a színeket. Aztán összehúzta magán a pulóverét, mert a hűvös padlótól kicsit fázósabb lett- talán kétszer is körbeérte volna a ruha, amiből most épp csak ujjai hegye lógott ki.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lyra Castle
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 5. 20:05 | Link

- Hm - mindössze ennyit reagáltam a fiú válaszára, mert végül is jogos volt, amit mondott. Ha megátkoztam volna, az kellő elrettentő erő lett volna, és akkor már bizonyára nem lenne itt, de így, hogy csak ültem tovább, nem lehettem valami nagyon fenyegető látvány, ezért aztán itt maradt.
Igazából valahol mélyen értettem én azt is, hogy ez nem csak annyi, hogy éppen ide volt kedve ülni, hanem azért van, mert összezuhanva talált itt, de nem tudtam bevallani magamnak, képtelen voltam beismerni, hogy jól esett. Eléggé paradoxon, hogy éppen arra vágytam, hogy ne legyek egyedül, és mikor megvalósult, akkor meg nem mondtam volna ki, hogy jó, hogy maradt. Persze, az is igaz, hogy nem nagyon tudtam egyelőre mit kezdeni a helyzettel, hiszen csak ücsörgött mellettem egy kis srác, ez pedig elég kevéssé mondható aktív kommunikációnak.
Aztán, mint aki a gondolataimban olvas, Gilbert újra megszólalt, ez úttal zsebkendőt ajánlva fel. Nem volt rossz ötlet, bár kicsit kínos, hogy nálam sosincs ilyesmi, és az sem túl tiszteletet keltő, ha szörcsögök. Szóval elfogadtam a zsebkendőt, de ahogy a kezembe vettem, összeszaladt a szemöldököm, és kicsit előre dőltem, hogy a fény az anyagra essen. Aha, festék foltok.
- Te rajzolsz - állapítottam meg teljesen kijelentő hangsúllyal, mert ha csak nem egy koszos rajztáblát takaríttatott le valaki a gyerekkel legutóbb, akkor a maszatok bizony művészkedésről árulkodtak.
Végül újra hátra dőltem, és használatba vettem az anyagdarabot, viszonylag embert varázsolva magamból, eltüntetve a könnycseppeket és kifújva az orrom, aztán zsebre vágtam a zsepit.
- Köszi. Majd visszajuttatom - nem állt szándékomban taknyosan a kezébe nyomni, úgyhogy ez maradt, mint áthidaló megoldás.
Egy darabig aztán újra hallgattam, de utána újra én szólaltam meg.
- Hány óra van? - Nem, nem azért kérdeztem, mert esetleg be akartam volna köpni a srácot, hiszen ha úgy vesszük, akkor én magam is tilosban jártam idekint így takarodó után, hanem mert az érdekelt, hogy vajon érdemes-e egyáltalán megpróbálnom felkelni innen, vagy már úgyse tudok ma semmi értelmeset csinálni. Közben elkaptam a mozdulatot, ahogy a fiú összehúzta magán a ruhát, és újra kérdeztem.
- Fázol? - Nem szerettem volna, ha miattam fázik fel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 6. 00:36 | Link

- Aham. De nem leszel festékes tőle.-*Igyekezett megnyugtatni a lányt, bár az nem habozott sokáig, gyorsan letörölve arcát és némi trombitálás után normális, szipogás- és hüppögésmentes hangon szólalt meg, amire Gil biccentett, tudomásul véve. Valahol ugyan megfogalmazódott a fejében, hogy furán fog kinézni, ha SVK közepén odasétál majd hozzá Lyra, hogy a kezébe nyomjon egy kissé hippi lelkületű, divatjamúlt zsebkendőt, ám gondolatai egy profi gátfutó lendületével ugrották át a képet, mert már hozzászokott a hasonló dolgokhoz.
- Fogalmam sincs. Hétvégén az időnek nincs jelentősége.-*Mivel karórája vagy egyéb, idő mérésére alkalmas holmija sosem volt, megszokta, hogy nélküle járjon-keljen, valahogy mindig boldogulva. A klubhelyiségükben volt egy állóóra, aminek az ütéseire ébredt, de tulajdonképpen Gilnél az idő egyébként is relatív volt, nagyjából két állapotot ismert: azt, amikor nem tudta, mennyi és azt, amikor késésben volt. Az utóbbi többnyire hétközben fordult elő, leginkább tanítás előtt és közben. Általában a napsugarakból következtetett a körülbelüli időre, azonban gyorsan megtanulta, melyek azok az osztálytársai, akikkel minden órája közös, így őket követte, ami meglehetősen hasznosnak bizonyult, leszámítva, hogy egyszer majdnem velük tartott a pincébe is, mert elfelejtette, hogy ez az utolsó órájuk és elindult velük a Rellonba. A klubhelyiség ajtajában derült fény a félreértésre, amikor már jóformán bement velük, ám a berendezés láttán reflexből megérdeklődte, mikor alakították át az Eridont. A manőverrel sikerült begyűjtenie néhány döbbent pillantást és egy csinos rontást is, azonban lehorzsolt orrát azzal az optimista gondolattal kapargatta, hogy a maszk alatt úgyse fog látszani.
A kérdésre tért vissza a jelenbe, egy pillanatig mérlegelve.*
-Nem-*rázta meg aztán a fejét,*- csak vacak a cipzár és egyébként is túl nagy lenne.-*Ez elég evidens volt, ami azt illeti, bár őt nem zavarta- alkalomadtán akár sátornak is használhatta, vagy csempészhetett alatta emeletes esküvői tortát, különösebb feltűnés nélkül. Most, hogy a másik már viszonylag megnyugodott és beszélt hozzá, egy egészen kicsit felé fordult- inkább csak felsőtestével, mintsem egészen, hogy fejét térdére fektetve nézzen a lányra. Próbálgatta az ingoványos talajt, mert nem tudta, hogy fog reagálni a tekintetére- tisztában volt vele, hogy a legtöbben halálosan idegesítőnek találják, ha őket vizslatja, talán, mert olyan keveset pislogott. Íriszei zafírkékje a sötétben aligha látszott, főleg, hogy az álarc is árnyékot vetett, inkább csak sejteni lehetett, merre és mit néz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lyra Castle
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 7. 21:10 | Link

A fiú válaszát hallva felsóhajtottam.
- Ó, az a nyugalmas első év! - Igaz, nekem nem volt éppen fenékig tejfel az engem fenyegető unokabátyám jóvoltából, és később az a kaland sem tett éppen jót nekem, amiben Serennel volt részünk Londonban, de mégis visszasírtam (olykor szó szerint) azokat az időket, amikor a hétvége még hétvége volt, az éjjel pedig éjjel, és nem az az időpont, amikor be lehet hozni a lemaradásokat.
Igazából mostanában egyre többet jutott az eszembe, hogy ha végzek itt, akkor nem megyek rögtön mesterképzésre. Sok volt már nekem ez a kastély, túl régen voltam itt. Jó lenne egy év valahol máshol... Mindegy hol. Volt pénzem, hiszen eladtam apám londoni házát, arra pedig nem is gondoltam, hogy valaha vegyek magamnak egy sajátot. Minek? Sosem voltam az a fajta ember, aki meg akart telepedni valahol. Aki ingázó, az az is marad, már pedig én országok között félúton töltöttem a gyerekkorom nagy részét.
- Áh, értem. Reparoval próbáltad már megjavítani? - kérdeztem a cipzár kapcsán, de jobbára csak azért, hogy mondjak valamit, mert feltételeztem, hogy még ha elsős is a fiú, azért egy ennyire evidens dolog eszébe jut.
Aztán Gilbert helyezkedett, és ahogy ránéztem összeakadt a pillantásunk. Összehúzott szemmel vártam és álltam, ahogy nézett, mert bár nem zavart igazán, valahogy nagyon nem akaródzott nekem elfordítani először a fejem. Farkasszemezésben jó vagyok, ráadásul lekötöttek a fiú maszkján játszó árnyékok, így a végén már azon kaptam magam, hogy valójában én bámultam őt, darabokra szedve arcának látszó részeit.
- Egyszer megmutathatnád, hogy miket rajzolsz - böktem ki aztán hirtelen, és elkaptam a tekintetem, mert valahogy furcsa lett a csönd, és nem bírták az idegeim tovább a dolgot. Amúgy is különössé vált ez az este, azt sem tudtam, hogy minek ülök még mindig itt ezzel a fiúval, miközben igazából rengeteg dolgom lenne, őt meg nem is ismerem.
De aztán csak nem mozdultam. Ültem tovább, várva arra, hogy valami történjen, miközben újra ránk telepedett a csend, aztán pedig már fázni is elkezdtem, szóval lépni kellett valamit.
- Van kedved egy forrócsokihoz? - kérdeztem a fiút, csak hogy lépjünk már valamerre, és tegyünk pontot az estére. Na meg annyira azért nem is volt rossz társaság. Legalább nem faggatott.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 10. 13:53 | Link

A nyugalmas jelzőre hümmögött valamit- az igaz, hogy amióta nem kellett naponta hazamennie, sokkal jobban érezte magát, azonban annál inkább görcsölt, amikor arra gondolt, hogy egyszer fel kell szállnia a vonatra. Csodával határos módon a karácsonyi szünetet itt tölthette, mert mindenki talált elfoglaltságot magának, úgyhogy nem hiányolták- az anyjáék síelni mentek, az apja pedig már megint látástól vakulásig dolgozott. Talán jobb is volt így, senki sem vágta a fejéhez vagy éreztette vele némán, hogy nem kívánatos vendég a háznál, aki csak az ételt pusztítja és elszívja a levegőt, de a nagymama idén teljesen egyedül fog ünnepelni. Mielőtt ide utazott, megtanította ugyan valamennyire bánni a baglyokkal, így nem voltak teljesen elvágva egymástól -sőt, a nagyi kifejezetten élvezte, hogy pennával írt, klasszikus leveleket kap. Mégis ott percegett benne valami kicsi, rossz érzés, amolyan bűntudat-forma kis féreg.
- Nem elromlott. Csak öreg meg kopott.-*Bár nem érezte magát különösebben otthonosan a mágia világában, azért bőven volt annyi sütnivalója, hogy az alapvető varázslatokkal tisztában legyen. Nem igazán lehetett volna megsérteni azzal sem, ha egyenest azt vágják a fejéhez, hogy hogy lehet ennyire béna, mert tény, nem bánt jól a pálcával, de nem is igazán motiválta semmi, hogy gőzerővel álljon neki átkozódni, csak hogy megmutassa, tudja, melyik végét is kell megfogni.
Lyra előbb meglehetősen kemény, talán kicsit ellenséges tekintettel állta a pillantását, aztán lassan másfelé kalandozott és a vonásai, ha hangyányit is, felengedtek. Ahogy a lány is rájött erre, úgy vonult hirtelen vissza, az egy kilazult téglát helyére gyorsan visszatuszkolva.*
- Nem szereted, ha látnak.-*Halkan jegyezte meg, talán mert ismerte az érzést, és a látásra, mint a nézés ellentettjére gondolt. Sokan hordtak álarcot, félelemből, elővigyázatosságból, kétszínűségből, és bár nem tudhatta biztosan, Lyránál az előbbi sírás és elbújás leginkább az elsőre utalt. A rajzos dologra biccentett- tulajdonképpen most is lettek volna skiccek, amiket megmutathat, az ölében lapuló naplóba is firkált, ha írás közben elkalandoztak a gondolatai, de jobb szerette a szebbeket mutatni. Ezek csak pókhálós, maszatos vonalkupacok voltak a szemében. Azonban az átmenet nélküli invitálás meglepte, kicsit el is bizonytalanította, fejét felemelve egy darabig maga elé nézett.*
- Még sose ittam.-*Ismerte be, mert édességet ritkán kapott, a nagymama meg inkább sütött, nagy gonddal díszítve mesterien készített tortáit és süteményeit. Alapból, ha választania kellett, inkább valami gyümölcsöset vagy krémeset kívánt, semmint tömény édeset, de egy csomó dologról fogalma sem volt, hisz nem is kóstolta. A könyv sarkát piszkálta, leginkább valami löketre várva- vagy arra, hogy a lány mozduljon, vagy, hogy mondjon valamit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lyra Castle
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 13. 20:23 | Link

- Áh, értem - bólintottam egyet a cipzár kérdésére. Ha olyan lennék, amilyen nem vagyok, akkor most felajánlhattam volna, hogy kicserélem neki, mert igen, tudok varrni, de egyrészt ezt nem szoktam nagy dobra verni, másrészt épp elég zavarba ejtő volt ez az este, hogy ne akarjak önként újabb találkozást egyhamar. Na meg persze időm se lett volna.
Aztán ahogy néztük egymást, végül kénytelen voltam félre kapni a szemem, csak hogy a fiú ebből le is vonja a nyilvánvaló következtetést.
- Nem jobban, mint te.
Nem néztem rá, miközben válaszoltam, felesleges lett volna, úgyis tudnia kellett, hogy a maszkjára célzok. Az, aki rejti az arcát, az sem szeretheti jobban a kutató tekinteteket, mint én magam.
Aztán a kérésemre bólintás volt a válasz, a felvetésemre pedig valami igen meglepő.
- Soha nem ittál? - nyíltak kerekre a szemeim, egy pillanatra abszolút kiesve a szokásos viselkedésemből, csak hogy utána rögtön visszarendezzem az arcvonásaim.
- Hát akkor éppen itt lesz az ideje. Nem vagyok valami nagy mester, de a forrócsokit egész jóra csinálom - jegyeztem meg, miközben kimásztam a zugból, várva, hogy Gilbert is utánam jöjjön.
Az ajtóig aztán céltudatosan haladtam, aztán egy pillanatra megtorpantam.
- Remélem nem baj, de Weaver prof irodájába megyünk. Nyugi, ő nincs ott, de nekem viszont az összes cuccom ott dekkol - aztán ha a srácot nem zavarta ez a tény, akkor tovább is indultam.
Tulajdonképpen nem is akkora baj, hogy így alakult az este, mert legalább ezt most nem kellett teljesen egyedül töltenem. Jó, nem örültem neki, hogy valaki elkapott az egyik leggyengébb pillanatomban, de a forró csoki gondolatára rögtön kicsit jobban éreztem magam. Hiába, az a csoki mánia....
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. február 1. 17:39 | Link

- Csak én nem akarom velük elhitetni, hogy ez természetes.-*Felelte, bántó él nélkül- értette ő, miért az álarc, vagy ha nem is, érezte, hol vannak azok a pontok, amik túlságosan sérülékenyek, érzékenyek és fájnak, amiket leginkább rejteni akarnak. Ennek ellenére nem akart ilyen lenni, mozdulatlan, végtelenségig regulázott vonásokat, melyek merevek, és épp ezért, törékenyek is. Valami mélyen elemi erővel tiltakozott benne ellene.  
Az utolsó mondatával nem is sejtette, hogy ekkora feltűnést fog kelteni, az első másodpercben nem is értette, miért megy át Lyra arca gyökeres változáson. Zavartan húzta magát össze, ahogy a lány úgy nézett rá, mintha épp azt jelentette volna be, hogy most érkezett a Holdról. Persze, megesett már ez párszor, de általában teljesen más okból meredtek rá úgy, mintha két lábon járó, beszélő hal lenne. Csak akkor engedett föl, amikor a másiknak sikerült legyűrnie a csodálkozását és ismét nézte, nem pedig bámulta. Igyekezett alkalmazkodni a hangulatváltozáshoz, bár úgy érezte, menthetetlenül kevés ehhez.*
- Nem mintha lenne mihez viszonyítanom.-*Megengedett magának egy mosolyt, elvégre Lyra nyugodtan állíthatta volna akár azt is, hogy világbajnok forrócsoki készítésében és nemzetközi elismerésnek örvend kivételes ízesítésű itala, azt sem kérdőjelezhette meg. Közben ő is kikászálódott a kitüntetésektől roskadó asztal alól, leporolva pulóvere hátulját- sose lehet tudni, mibe ült bele az ember, főleg, ha vitrinek alatt kúszik-mászik. A lány elindult, ő pedig szinte mellé penderült- még nála is alacsonyabb volt, ráadásul gyufaszálszerű anatómiájával a mozgása egyszerre hatott könnyednek és komikusnak. Nem esett nehezére lépést tartani és szikrányi félelem sem érződött rajta, pedig igen későre járhatott már az idő, ő meg épp megállt sokak által Rettegett Rennek becézett tanáruk ajtaja előtt és megcsodálta az apró névtáblát.
- Nem fog haragudni?-*Érdeklődött, bár a kérdést egyaránt lehetett érteni az ő vagy Lyra holmijának jelenlétére. A professzort az elsősök közül még senki se látta, vagy ha látta is, fogalma sem volt, hogy ő az. Valaki állította, hogy jobb is, mert a feje olyan, mint egy baziliszkuszé, de őszintén szólva, azért ebben kételkedett. *- Amúgy akkor mindent te csinálsz?-*Hallatszott még kíváncsiskodása, ahogy belépett, mielőtt bezárult volna mögöttük az ajtó.*
Utoljára módosította:Bánfai Odett Zoé, 2013. február 17. 13:24 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2013. május 6. 21:12 | Link

Dalmi

Én megint ráérek, ezek meg megint tanulnak. Lemondó sóhajjal nyugtáztam, hogy nem csak Dalmi nem ér rá most sem (bár állítólag ma hamar befejezi az átváltoztatástanra készülést, engem viszont kikészít, hogy lehet ennyit tanulni), Ágo is készül holnapra. Ágo! Aki mindig benne van egy kis közös időtöltésben... Pedig reméltem, hogy végre nekiülhetünk a brainstormingnak macskanév-ügyben. Egy csomó király név eszembe jutott már, hogy szólíthatnánk a citromba harapott kis szörnyetegét, és kíváncsi vagyok, mit szól hozzájuk. Mármint nem a macska. Ő nyilván utálni fogja mindet. Muhaha.
Amúgy én is elkezdtem a készülést a tartandó elemi mágia órámra, de a nyolcadik afrikai elemi mágikus lénynél meguntam. És még van hátra... ahh, nem tudom, mennyi van hátra, de nem akarooom. Szóval gyorsan kitaláltam magamnak egy halaszthatatlan egyéb teendőt. Se Dalmi, se Ágo nem volt ugye ráérős, Lint meg még csak nem is találtam a Rainbowban, ezért egyedül kellett feltalálnom magam. Visszamentem a szobámba, hátha Tolland azóta megérkezett, és ráér egy robbanós amőbára. Azeroth üres volt, de ránéztem a serlegre az ágyam fölötti polcon, és egyből meg is fogant az ötlet.
Elkarikáztam a déli szárnyba, és most itt vagyok a trófeateremben. Azért jöttem, hogy megnézzem, volt-e a Levitának már valami díja régebben. Tudom, hogy a Pro Levita tavaly év végén lett kiosztva először, de talán volt már valami más is a Levitában. Vagy egyáltalán, milyen kupákat zsebeltek be levitások?
A trófeaterem nagy, világos és zsúfolt. A padló a legkirályabb, olyan, mintha vízréteg lenne rajta, mindenhol csillog. Pörgök is egyet-kettőt a kerekesszékkel, olyan hívogatóan sima a felület. Csúúúú - na jó, befejezem, mielőtt feldöntök valamit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

László Dalma
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 6. 21:33 | Link

Alexi ^^

Most olyan követőset játszom. Követek. Csak mert meg akarok lepni. Olyan kis cuki leszek. Vagyis legalábbis ez a tervem, mivel mostanában tökre nem érek rá, és mert azért nekem is van szívem. És mivel van szívem, vannak érzelmeim. És mivel ezek vannak, így vannak gondolataim, és kötelezettségeim is másokkal szemben, persze nem azért, mert "kötelező", hanem mert én akarom így, mert én akarok jót másnak. Olyan kis nyájaslelkű vagyok. Legalábbis most.
Satöbbi, satöbbi, de a lelkivilágomba ne merüljünk bele, és a filozofálásomba, mert azt mindenki nagyon meg fogja járni. Még én is így járok néha...
Szóval követek, méghozzá a trófeateremig. Ott aztán csak egy picit várok az ajtóban, és picit megpróbálom leküzdeni a hevességemet, és a cseppet sem kipihent vidámságom, meg minden egyéb jó, és szép, amit el lehet mondani, aztán nagy levegő, és mint mindig, most is megpróbálok kiválóan teljesíteni, már ami a megjelenést, és a cselekedeteimet illeti.
- Szió! Mutasd, mikre vadászol még a sulis időszakban?
Próbálok könnyed lenni, és bár az érzésem nem biztos, hogy jó, én azt hiszem a drága azért van itt, hogy megnézhesse, mit is szeretne még a sok- sok díjból bezsebelni, míg idejár.
Közben persze odaérek mellé, és pici puszi reppen pici szájra, csak olyan leheletnyi, hiszen " Pszt! ", de mégiscsak egy nyilvános helyen vagyunk, és bennem meg van annyi tartás, meg szégyenlősség, hogy nem olyan vagyok, aki a másikat, a kedvest csak úgy össze nyalja- falja. Az olyan khm. Yaristás lenne. Én meg Dalmi vagyok.
Persze e mellé jár még egy nagy, olyan "Régen nem láttalak, hiányoztál" féle ölelés, meg egy mély levegő, sóhajjal befejezve, és remélem, hogy még picit maradhatok így, csak úgy nem figyelve az időre, csak a fini illatra, meg a meleg bőrére, meg ő rá magára.
- Hiányoztál ám, ugye tudod?
Szinte suttogom a hajfürtjeibe, miközben már megrészegülten, megpróbálok eltávolodni, de hát mint a mágnes, én elszakadni még nem tudok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2013. május 6. 23:09 | Link

Dalmim <3
beletelt két órába, míg felmostam magam a padlóról a romi hsz-ed után, de már reagok is!:)

Azon gondolkodom, merre induljak, mi lehet itt a rendszer, amikor a kedvenc hangom szakít félbe. Megperdülök, és széles mosollyal állapítom meg, hogy nem csak a Dalmihiány miatti sorvasztó kín (jó, talán annyira nem vészes a helyzet, csak próbálok érzékletes lenni. sikerült?) okozta hallucinációk játszanak velem.
- Hmm? - nézek rá értetlenül, nem tudom mire vélni a kérdést, aztán leesik ugyan, de akkor már az ajka az enyémet érinti, úgyhogy a fogalmazódó választ kisöpri az, hogy átgondoljam, van-e itt valaki rajtunk kívül, hiszen nem szoktunk nyilvánosan nyálcserét rendezni a kastélyban. Sem máshol. Mmm, de nincs itt senki, ez így nem éri, Dalmi már meg is szakítja a csókot, mielőtt elkezdődhetne. Na jó, máris majdnem ki vagyok engesztelve azzal, hogy átölel, és így a nyaka és a válla közé fúrhatom az arcom, és beszimatolhatom a jól megszokott aromát. Csakhogy olyan keveset tudunk együtt lenni ebben a hülye szorgalmi időszakban, hogy kétlem, hogy elég lesz ennyi. Én nem engedem el még sokáig, ha már egyszer végre van időnk együtt lenni, másfelől viszont beáll a háta, ha továbbra is így legörnyedve kell állnia. Piszkosul kényelmetlen és fárasztó lehet, és utálom ezt, hogy a kerekesszékemmel még egy rendes, hosszú ölelést sem tudok váltani a barátaimmal, a szerelmemmel pláne.
Hiányoztam - motyogja a fülembe, én pedig sokadszorra gondolok arra, lehetne-e még jobban szeretni ezt a lányt?
Megfogom a derekát és befordítom-húzom az ölembe, így nem kell megszakítanunk az ölelést, mégsem kockáztatunk gerinctörést, ráadásul még-még-még közelebb lehetek hozzá.
- Te is nekem - sóhajtom a vállába, és szorosabbra fonom a karjaimat a dereka körül. Mindketten tudjuk, hogy nem arra a tíz percre értjük, amióta a szobájában jártam, hogy csináljunk valamit. Már hetek óta megfeszítve tanul. Kicsit aggódom is érte, hogy túlhajtja magát. Bár amikor együtt vagyunk, mindig vidámnak látom, tuti nem egészséges, amit csinál.
- Most már az enyém vagy? - kérdem tőle még mindig a vállával tompítva a hangomat, mélyet szippantva a Dalmiillatból. Nem akarom elengedni, nekem így pont jó, így maradunk egész délután, ha rajtam múlik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

László Dalma
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 8. 16:19 | Link

Lexi ^^

Nem is tudom, miért nem tök egyértelmű, hogy a begyűjtendő díjakra gondolok. Bár az én gondolatmenetem, mondhatni gondolatf*sásom enyhén szólva is bonyolult, néha még nekem is. Ezért vigyorgok, és kiegészítem.
- Van itt minden. Év prefije, meg iskolaelső, meg kviddicses címek, meg hát tudod, az ilyesmik. Netalántán év tanára, meg ezek.
Sorolom, hogy mikre pályázhatna még, bár utóbbi ugye csak az iskola befejezése után lenne lehetséges. Hát de az nem gond ám, van idő bőven.
Miután megrántom picit a vállam a gyors magyarázat után, méltóképp üdvözlöm is ám, mert azért nem vagyok olyan bunkó, meg illemtelen, pláne nem érzéketlen, hogy ezt ne tenném meg. A még etikus, nyilvánosság elé tárható gesztus után csak annyit veszek én észre, hogy a lábfejem valahol másfél méterrel a föld fölött van, én meg csak csücsülök, meg kis ijedtség, és meghökkenés után már vigyorgok, és nevetek, meg borulok vissza, valahova a nyaka tövébe, és azon filózok én, hogy én is hiányoztam. Hát nem tiszta tök tuti? Nekem nagyon tetszik a szitu. A következők viszont már kevésbé.
- Hééé! Nem vagyok én tárgy. Nem a tiéd vagyok, hanem veled vagyok.
Javítom ki gyorsan, vagyis nem is javítom, inkább picikét rápirítok, mert nem szerettem sohasem, amikor tárgyként kezeltek. Még akkor sem, ha ilyenről van most szó. Apámtól se viseltem el, meg a bátyámtól sem. Ezért inkább jegelem a dolgokat, a pici meghittség megtörésével, és szépen lassan kikászálódom Alex öléből. Inkább sétálni mennék most.
- Gyere! Nézzünk körül, kíváncsi vagyok, mit tudok én is még elérni, mi az, amire esélyem van még ez alatt a pár év alatt.
Mutatok a megfelelő irányra a fejemmel, és lenyújtom a kezem, mert attól, hogy most picit rosszul estek a dolgok, attól ám még nem változik semmi más. És úgyis gyorsan megenyhülök, már ahogy ismerem magam. Most rossz, de nemsokára jobb lesz. Közben pedig már nekiállok csacsogni a séta közben.
- Képzeld, anyu is egy csomó ilyen serleget, meg érmet kapott. Volt prefektus, és iskolaelső is, és olyan stréber volt, mint én. Szóval volt kitől tanulnom.
Viszont nem is tart már sokáig anya meséje, mert meglátok valami sokkal jobbat. Ujjal kezdek arrafelé mutogatni, és legszívesebben menni, de ha nem akar, akkor nem erőltetem.
- És nézd! Jujj! Az meg apára emlékeztet, meg még Viki nénire. Kviddicses évkönyv. Jajj de régen lehetett, és mennyire szerették. Állítólag, apu meséje szerint ott ismerték meg egymást, amikor összerepültek, és a gyengélkedőn kötöttek ki egy- egy hétre. És hát ott egymást is ápolgatták, nem csak ápolgatottak lettek.
Mintha csak átélném, úgy idézem fel ezeket, bár nem lehettem ott, és ez tök egyértelmű. Most meg el is kanyarodtak a gondolataim, aztán meg most vissza, mert megint megkérdezem, amit nem túl sok ideje, és még ki is egészítem.
- És te? Mit tervezel még ezek közül elérni? Mármint az itteni címek közül. Merthogy ugye a Pro kék díj már a tiéd, de ugye a többi még nem, vagy legalábbis én tudok róla. És elmeséled, nálad milyen a háttér? Mert édeskeveset tudok róluk, és szerintem fordítva is.
Mondom én! Kezdek feloldódni, mert a szám, az már jár, és csacsogásra kész, és nagyon nem akarok se levegőt venni, se nem vagyok szomjas, se éhes, úgyhogy semmi nem állíthat meg a dumálásban. Na jó, talán mégis van valami, meg valaki, aki leállíthat, de nem lesz könnyű dolga.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2013. május 8. 22:45 | Link

Dalm

Durr, egy pofon, Alex. Ezt jól elbaltáztam. Nem, mintha tárgyként akarnám kezelni, egyszerűen jó érzés azt mondani, hogy az enyém. Párdon. Jó érzés lett volna azt mondani, hogy az enyém. Nekem nincs ezzel a birtoklás dologgal problémám se oda, se vissza. De nem kezdek el magyarázkodni, ellenkezni sem.
- Igenis, főnök - nyugtázom egyszerűen, és lemondóan konstatálom, hogy büntim is van: Dalmi elvágja a romantikát egy pillanat alatt. Próbálom nem kimutatni az ebbéli rosszkedvemet. Tényleg nagyon vacak ám folyton arra várni, hogy a barátnőd rád érjen, aztán elbalfékkedni egyetlen hülye szóval az egészet.
Megfogom a felém nyújtott kezet - már nem kihívás így kerekezni -, és közelebbről is megszemléljük a serlegeket.
- Nem tudtam, hogy ilyen ambícióid vannak.
Közben megfigyelem a tárgyakat, amikre mutat.
- Anyukádé is itt van? - közelebb hajolok, keresem a nevet, de annyi van itt, hogy lehetetlen vállalkozásnak tűnik. Aztán rájövök, hogy ez a suli még nem is olyan régi, hogy ide járhatott volna, ezt közlöm is gyorsan.
- Vagyis hülye vagyok. Hova jártak a szüleid suliba?
- És te miért nem vagy prefektus? - kérdem tőle, bár lehet, hogy a választ már tudom is. Akkor még kevesebb ideje lenne. Ő nyilván arra gondol: tanulni, én meg arra: rám. Milyen papucs vagyok, atyaúristen! Össze kell szednem magam.
A lány nagyon be van zsongva, így átszelvén a két sor közötti teret, a kviddicses részlegnél kötünk ki. Hidegen hagy a kviddics, utálok repülni, és a nézésében sem lelem nagyon örömöm. A sulis meccsekre ki-kinézek azért, mert a közösségszervező ereje viszont jó.
- Az szép! - nézek a csicserire nevetve. Nem semmi első találkozás. Abba nem akarok belegondolni, mit takarhatott egymás ápolása a gyengélkedőn. Elfordulok a kviddicsesektől, és egy eldugottabb részhez húzom a lányt, az itteni kupákra mintha nem lennének annyira büszkék, nincsenek úgy kihangsúlyozva, mint a többi. "Legtöbbet bukott diák" - olvasom az egyiken. Na, így már értem. De ki ad ezért díjat?
Közben újra felhangzik a kérdés, ami már az elején is, és amit én már elfelejtettem, csak most ugrik be, hogy még nem válaszoltam rá.
- Nem terveztem semmit - mondom vállat vonva -, nincs nagyon kedvem ilyenekért teperni.
Tovább gurulok az eldugott serlegek mentén. "Hányó Bajnok", "Csúnyakirálynő".
- Remélem, idén a Pro Levitát is valaki másnak adják. Így is folyton megkapom, hogy nagy a fejem, pedig tökre nem én kértem. Mármint örülök neki, meg minden, de most már átpasszolnám inkább.
Tényleg ez a legjobb díj, mert igazán a levitások egyetértésével került hozzám, és erre nagyon büszke vagyok. Másrészről viszont más is megérdemli, nálunk rengeteg ember van, aki tök sokat gürcöl, én meg nem szeretem a felhajtást. Azt tervezték, hogy nagy csinnadrattával adják át, de szerencsére sikerült lebeszélnem róla a kiötlőt, mielőtt tényleg sor került volna rá.
- Háttér? Én nem tudom, a szüleim nyertek-e valami díjat, sosem kérdeztem. Apám elég jó volt bűbájtanból, asszem, lehet, hogy nyert valami versenyt. Szilvi meg... szerintem ő a pasikon kívül nemigen szedett fel mást a Bagolykőben.
Hát ennyi. Nem valami nagy referencia.
Még mindig nem javult meg a kedvem, és ez lehet, hogy a szövegemből is kitűnik. Nem tudom, belülről nem lehet olyan jól megítélni. Valami van mostanában velem, már többen megkérdezték, mi ütött belém, hogy folyton savanyú vagyok. Én sem tudom, nem is szoktam észrevenni, csak utólag.
Bámulok be a vitrinekbe továbbra is, hátha találok valami érdekes feliratot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

László Dalma
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 20. 13:03 | Link

Alex

Ójaj, igenis főnök? Mire ez a nagy változás. Én csak annyit mondtam, hogy nem vagyok tulajdon. De hát jajj, ezzel most valamit elrontottam, és ez az arcomon is meglátszik ám. Lekonyul a szám széle is egy picit, és már nem mosolygok annyira, csak hallgatunk, mindketten, aztán nagy nehezen, lassan megint beindul a csacsogóparti. Visszatérünk lassan az eredeti kerékvágásba, és elkezdünk beszélgetni az itteni trófeákról, a serlegekről, és, hogy mit akarunk, akarok elérni még itt. A saját ambíciónál csak vállat vonok, és megyünk tovább, mert még én sem tudom, mit is akarok ám. Anyánál viszont csak felkacagok.
- Nem, anyuéké nincs itt. Ők nem itt tanultak.
Rázom meg a fejem, és nevetgélek tovább, de nem szánom lenézőnek, vagy hasonlónak, csak szimplán kacagtató, az indok pedig a következő.
- Tekintve, hogy a suli azóta nem is áll fenn, mióta anyáék végeztek, na szóval hogy később lett alapítva, így esélytelen, hogy ide járhattak volna. Pedig én örültem volna neki. Akkor itt lehetnék rájuk büszke.
Húzom ki magam, de nem sokáig, mert szokásos testtartásom a kicsi összegörnyedt, vállat beejtett helyzet.
- Anya egyébként az osztrákokhoz járt suliba, apa meg valahol itt az országban egy magyar nyelvű intézményben, de hogy hol, nem tudom. Sosem meséltek nekem erről, csak hogy hova jártak, mert ugye ez nem a legkellemesebb része a történetüknek. Nekem az utána lévő is mindig jobban tetszett, és vidámabb is, szóval erre sosem kérdeztem rá igazán. Csak annyit tudok, hogy apa valahol az Alöldön tanult, anya meg a svájci határnál. Ennyi.
Vonok megint vállat, és elkezd érdekelni, hogy mi is volt akkor. Ezt majd meg kell tőlük kérdeznem, hiszen ahhoz, hogy megérthessem a dolgokat, szerintem már vagyok elég idős így, lassan 18 évesen. És szerintem a koromat tekintve jóval érettebb is vagyok, mint mások. Na de hagyjuk ezt, mert a végén még egész délután ezen fog forogni az agyam, az pedig nem lenne jó. Helyette inkább vissza a terembe, Lexike mellé.
- Hát tudod, nem igazán vonz egyelőre a dolog, és szerintem az, hogy ki a prefektus, nem nekünk kell kiválasztani. Lévén ez egy jutalom, majd döntenek a fejünk felett. Nem tudom, hogy elvállalnám-e, bár az időm lassan kezd picit felszabadulni, hiszen kezdem megszokni az itteni dolgokat, meg minden. És te? Régebben itt vagy, és sokkal több lehetőséged is nyílt volna már rá. És azt ne mondd, hogy akadályoztatva vagy, mert nemiiis!
Fordulok közben felé, megállunk, és mint egy hisztis, de aranyosan hisztis gyerek, szinte kipirult arcocskával próbálom meg rávenni, hogy ő is ambicionálhatna erre az irányba. Na hát ez nem teljesen az a fogalmazás, mint ami elvárható lenne, de értitek, nem? Na szóval hogy neki is kéne jelentkezni, főleg, hogy ő az egyik legközösségibb emberke. De nemsokára megtudom, hogy miért is nem az ő asztala a dolog. A Pro Levis díj is a terhére van, amire lehorgasztom az orrocskám, és a közben továbbhaladás után megállunk a legtöbbet bukott serlegnél, ami nekem csak most esett le, hogy az itt van.
- Szerintem tök jó lennél prefinek. Hmm...
Gondolkodom el egy kicsit a mostani serlegen, és előbb lecsüccsenek a térdére, mert azon kényelmesen el is tudok helyezkedni, meg stabilan is, mindennek ellenére.
- Viszont erre én nagyon nem lennék büszke. Ezt tuti nem akarom összeszedni.
Mutatok arra a bukós serlegre, és kiráz a hideg tőle. Egyáltalán akkor is már, ha egyszer buknék, nemhogy kétszer, meg sokszor. Ahogy nézem, ezen viszont az illető neve mellett nyolc alkalom van. Jézusom, ennyi ideje kb. nem is létezik a suli!
Hőkölnék hátra, meg meg is teszem, közben meg az egyik karom valahogy Alex háta mögé kerül, a másik meg megkeresi előbbi kézfejét. Na szóval, hogy a kézfejeim összekulcsolódnak a nyakacskája körül. De ezt meg észre se veszem, aztán közben már gurulunk tovább a hányós címekhez, meg kiszúrok egy olyat, hogy a legtöbb csínyt elkövetett diák, az egy tanév alatt legtöbb pontot vesztő diák, meg hasonlók. Ezt most tényleg díjazni kell? Ezek szerint igen.
Előjön a szó ám azért róla is, meg a rokonairól is, és Szilvinél nevetnem kell. Max. a hímneműek gyűjtésében jeleskedett.
- És nem jön az unokaöcséd? Vagy unokahugid?
Na jó, ez gonosz volt, ami rögtön le is esik, és kicsit elpirult arccal, nem igen mosolyogva szólalok meg.
-Ne haragudj, ez gonosz volt.
Próbálok meg valami mosolyfélét csalni az arcomra, és adok egy hatalmas puszit az arcára. Meg a tekintetem megakad a helyen is.
- Te! Miért vagyunk egy zsákutcában, ahol sok a serleg, de nem látni semmit, és senkit.
Elvigyorodom, bennem van azért az a rosszaság s ám....
- Te mit akarsz művelni?
Marad még mindig az arckifejezésem, és tudom, hogy úgyse mond olyat, ami olyan lenne, mert ő mindig megmarad "jó"-nak, és úriembernek. Mert  Alex, és mert bízom benne, és azt hiszem, ennyire ismerhetem már. Meg különben is, maximum kiszállok a öléből, és elindulok lassan kifelé.
De a mostani helyzet meg jó is, mert már egy ideje nem volt ilyenre lehetőség, legutoljára amikor kártyás, evős, ivós ismerkedőset játszottunk a szobájában. Azóta meg nem. És ez az én hibám főként. Hmm... Ezért is jövök neki majd még, ha nem hozza fel magától.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2013. május 20. 21:42 | Link

Dalm <3

- Nem tudtam, hogy van Magyarországon másik varázslósuli is. Vagy már nincs? - érdeklődve fordulok felé. Tényleg! Miért nem tudni, hol vannak még sulik? Miért pont a Bagolykő?
- Hát de biztos megfontolják azt is, hogy ki jelentkezik. És szerintem te minden tekintetben megfelelnél a szerepre. Báááár... - nevető szemekkel húzom el a számat - a rendfenntartás nemigen ment a nyári fura kviddicsmeccsen, ahogy láttam! - cukkolom a lányt.
Hogy én prefektus legyek?
- Hát - erre is csak a vállam vonogatom. - Nincs nagyon kedvem éjjel felügyelgetni meg utána járkálni a rendbontóknak. Tojnának a fejemre szerintem, a mai gyerekek nem értenek a szóból - mondom, mintha magam nem gyerek lennék.
A büntinek vége, Dalmi visszaül az ölembe, és én körbe is fonom a kezeim a dereka körül, amíg csak ott ülünk az antidíjakat nézegetve.
- Gondolom a gazdája sem volt büszke rá - spekulálok. - Vagy ki tudja, ha valakinek sok a pénze, lehet ebből űz versenyt, meddig tud bent maradni a suliban.
Továbbgurítom magunkat a soron belül, ezek a képtelen díjak mókásabbak, mint az igaziak, vadászom a további érdekességekre.
Meghökkenek Dalmi kommentjére a nővéremről. Nem azért, mert olyan durva lenne, csak mert nem szoktam hozzá a rosszmájúsághoz tőle. Mindig olyan aranyos, és ezt szeretem benne.
- Na neee, ne is mondj ilyet! Anyám totál kiborulna!
Belegondolok a helyzetbe, amikor Szilvi közli, hogy bekapta a legyet... hű, nem is gondoltam, hogy tudok érte sajnálatot érezni! Nagyon sajnálnám.
- Dehogy haragszom. Boszorkány! - mondom neki csipkelődve, és tényleg eszembe sem jutna haragudni, hiszen csak vicc volt.
- Hm? Ja - körülnézek, tényleg zsákutcába kerültünk, itt a vitrinek épp hátat fordítanak nekünk, látnivaló nincs.
- Ja! - kicsit lassan esik le a tantusz, de leesik a kaján vigyor láttán a kedvesem arcán.
- Én semmit - most már direkt folytatom nagy szemekkel, felemelt kezekkel. - Maga vagyok a megtestesült ártatlanság!
Egyik kezemmel végigsimítok az arcán. A legutóbbi leteremtéstől - jó, nem leteremtés volt, de azért közelített hozzá - megint úgy érzem, nem tudom, mit szabad és mit nem, ezért nem csókolom meg rögtön, csak megsimítom az orrom oldalával az övét.
Utoljára módosította:Dolánszky Alex, 2013. május 20. 23:13 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

László Dalma
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 21. 18:01 | Link

Alex

Van-e másik mágus suli? Én szerintem nem mondtam ilyet, szóval gyors szemöldökhúzás, és máris válaszolok.
- Nincs. Magántanuló volt apa, és mellette mugli suliba is járt. A nekünk úgymond VAV-ot, azt a románoknál tette le, vagy ukránoknál, nem tudom, de ugye ott is ugyanazok az igék, meg minden, a másik írásbelijeit meg lefordították neki, de mindegy, ez bonyolult így.
Legyintek, aztán áttérünk a prefektusi pozíciókhoz. Kihúzom magam a dicséretet hallva, aztán amikor meg nem arra megy a dolog, csak egy "Héééjj!" Felkiáltással kicsit, szinte alig érezhetően vállba tenyerelem, mert ez nem volt szép dolog.
- Ez nem volt fair! Én se ismertem a szabályokat teljesen, és különben is. Annak nem volt tétje. Jóóó?
Vigyorodom aztán el, és csüccsenek én is le, hogy gurulhassunk tovább, és nem is kell kétszer mondani. A rosszaságok polcainál be kell látni, hogy igen, ilyet nem akar az, aki épeszű, csak az, akiket Alex is felsorol, így csak hevesen bólogatok, de nem szólok semmit, ahogy Szilvi továbbjaira sem, elvégre semmi közöm hozzá, vagy mi a szösz. Jogom sem volt belebeszélni.
Az viszont mondjuk, hogy dicséretnek hat, mikor lebosziz, így csak vigyorogva válaszolok rá vissza.
- Naná, különben nem lennék itt.
A vigyor nem olvad le rólam, megmarad ez a hangulat. Akkor veszem csak észre, hogy nem tudunk továbbmenni. Ennél fogva pedig megállunk, és pici beszélgetés alakul ki, immáron hasonló hangulattal, mint ahogy ide beléptünk. Vidám, meghitt, és tiszta romi.
- Te? Visszafogott, és mindig jó fiú? Ez aranyos.
Vigyorodom el, és hagyom a cirógatást, és csak vigyorgok, mert nem igen tudom, hogy mit is csináljak. Jó, persze, néztem én is annak idején a nagyanyámmal szappanoperákat, de fúj, azoktól mindig hányingerem volt, mert undinak tűntek. De most olyan furi, és nem vagyok én olyan bátorka, mint ahogy kívülről tűnik, csak néha fordítom felé picit az arcom, ölelem még szorosabban, és adok pár puszit az arcára, miközben mély levegőket veszek, és halkan nevetgélek, ami valószínűleg hallható is, a szuszogásommal együtt. Csak gagyogok összevissza, mint egy kisgyerek, és a lábacskáimat is keresztbe teszem, aztán meg csak várok, vagy nem is tudom, csinálom, amit eddig, de újítani nem akarok, de ami a nagyobb baj, és valódi indok, nem tudom, hogyan...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2013. május 22. 23:41 | Link

Dalmidalmi

- Ja! - Ez eszembe sem jutott. Hogy magántanuló lett volna az apja.
Még tudnék megjegyzéseket tenni arra, hogy ugyan miééért jelentkezik játékvezetőnek, ha nem is tudja a szabályokat, de inkább mégsem teszek, mert talán azt már nem fogná fel poénnak. Megpuszilom a kezét, ami a kezemben van, és csak mosolygok rá, de nem jártatom a szám.
Visszatér a vidámság belém, ahogy együtt nevetgélünk, például azon, hogy ő tényleg boszorkány, ezért még sértegetni sem lehet vele. Most, hogy már nincs a mellkasomon az a nyomás, amitől rosszkedvű voltam, már érzem, hogy tényleg ott volt. De most itt vagyunk, együtt, és ez így oké.
- Mert nem vagyok mindig visszafogott és jó fiú? - érdeklődöm hunyorogva. Hogy aranyos vagyok, az nem is kérdés! Höhö.
Több helye nincs a beszédnek. Nem húzódik el a közeledésemtől, és ahogy az arcunk simítja egymásét, és ahogy csöpp puszikat ad, újra elveszhetek a Dalmiillatban.
Olyan zavarodottnak tűnik - állapítom meg, és egy pillanatra el is húzódom tőle, hogy belenézhessek a szemébe, hátha akkor meglátom, mire gondol. Nagyon ritkán tudom, mire gondol, most is csak a csillogó kékséget látom, de hogy mi van mögötte? Vajon ki fogok valaha igazodni azon, hogy hogy lehet az, hogy általában kicsinek és sebezhetőnek látom őt, de sokszor olyan határozott véleménye van mégis, hogy csodálkozom, hogy hogy is hihettem nyuszinak? Melyik ő? Vagy nem is kell tudnom, mert így izgalmas? Vajon ezzel a nézéssel is zavarba hozom? Vajon valami baj van, azért ilyen?
Túl sokat gondolkodom. Fel is hagyok a további agyalással, és végigsimítom az ajkaimmal az övét. Erre vártam. Minden másodperc olyan kellemesen hosszúnak tűnik, ahogy bepótolom a csókot, amit a találkozásunkkor hiányoltam. Talán még jobb is így, hogy várnom kellett rá. Összefonom a karjaim a derekán, hogy minél közelebb legyen.
Ekkor betolakodik a fejembe, hogy hol vagyunk, és ez kicsit kényelmetlenné teszi. Nem nagyon, mert igazából mit bánom én, mert örülök, hogy végre együtt lehetünk. Csak kicsit.
- Nem megyünk fel? - kérdem tőle, eltávolítva az arcom az övétől. Csak mikor már kimondtam, akkor jövök rá, hogy ez talán félreérthetően hangzik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

László Dalma
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 30. 17:04 | Link

Lexi

Nagyokat nézek csak a reakcióján, és tettetett hőbörgéssel "ripakodok" rá.
- Te mikor vagy jó fiú? Mindig csintalan, és aktív, izgága vagy. Mint én.
Vigyorodom el, és, hogy abszolút nem akarok változtatni rajta, meg hogy nem zavar, ajándék puszit nyomok az orcájára, amit, láthatóan jól fogad, és még a hajamba is belemászik. Ez minden pasi mániája? Nem baj, az csak jó. Vagy mégsem? Miért húzódik el? Mit csináltam rosszul, jaj.
Szememben cseppnyi félelem, meg izgatott csillogás, egészen addig, míg reflexből nem hunyom le a pici szemem. Óóó, ezt naplóba vezetem. Mármint ezt a napot. Milyen puhi, és édes az ajka. Vajon felfalhatom?
Hát ez eszméletlenül értelmetlen, és hülye kérdés, amit tudok én is, de itt az agyam is kikapcsol, és csak sodródom az ösztöneimmel, meg vele. Szorosabbra húzom a kezem, még, még, még közelebb, és a lélegzetem is visszafojtom, tök tudatlanul....
Az események is csak utána ugranak be, hogy mit csináltam, bár nem kell ám olyanra gondolni. Picit elhúzódva fut át az agyamon, hogy milyen gyengéden simítottam végig a kissé kiszárított szám az övén, aztán picit hajoltam el, mert nagyon cserepes volt, de csak azért, hogy ezt megszüntethessem, és újra visszatérjek hozzá.
Miután elhúzódik, én nem így teszek, csak szorosan fonom a karom a nyaka köré, még mindig, és inkább dőlök a mellkasára, remélem, nem vagyok túl nehéz, és innen gondolok vissza ezekre a pillanatokra, amin kuncognom kell. Ezt meg lehet, hogy ő is hallja. De, mielőtt megszólalna, inkább nem kockáztatom meg, hogy bugyutának nézzen, szóval csak egy színészi ásítás után megkérem, hogy menjünk fel a toronyba.
- Felviszel a toronyba? Fáradt vagyok. Éhes vagyok. Álmos vagyok.
Ezt a nyavajgást nem is nézném ki magamból, és pont ezért, ha azt mondja, nem, akkor a két lábamon fogok majd felmenni, de szerencsére csak egy halk nevetés, és már gurulunk is a klubhelyiség felé, hogy aztán vagy pihenni, és kajálni térjünk, vagy beszélgessünk, még nem tudjuk...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Amira Loveguard
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
Írta: 2013. július 23. 00:48 | Link

A Rellon elszabadul éjjelén
Fejtörő Angyalommal

Nem éppen most volt, már eltelt pár nap azóta, hogy megismerte a partnerét. Mármint azt a partnerét, akivel éppenséggel csak egy ártalmatlan dolgot terveztek be, a rellonos nagy banzáj alkalmára.
Az lényegtelen, hogy pontosan hol, a lényeg, hogy lebuktatta a kis franciát, amint takarodó után áldozatot keresett magának, akinek bizony felvághatja a bőrét. Éppenséggel ez nem jött össze neki, viszont az éppen járőröző prefektuslánnyal sikerült közelebbi kapcsolatba kerülnie. Nem félt megmondani, hogy pontosan mi a jó francot csinál, és bizony, ez tetszett a feketeségnek. Folytatása az volt, csak nem nyilvános.
Már csak az a része nyilvános, hogy amikor megtudta, hogy mit is tervez a banda, felkereste őt, hogy ugyan már, nem akar-e a társa lenni egy kis lopásban. Nem nagy dolog, csak ha már a házverseny végén kullognak, legalább a kupa legyen egy estére az övüké...
A KH-ba beszélte meg vele a randit, ahova kicsit késve, de legalább jól kinézve érkezett. Fekete rövidnadrágot és ugyanilyen ujjatlant húzott, egy vastagabb, fonott övvel feldobva, a lábán pedig -mint mindig- magassarkú villogott. A szeme extra kiemelést kapott, és így, a hajával együtt eléggé sötét kinézetet alkotott. A haja minden lépésnél súrolta a vállát, és mielőtt kézen fogva távoztak, hátradobta az egész loboncot.
-Azért valamerre még mehetnénk miután elvittük a kupát... -jegyezte meg miközben belépett a Trófeaterembe. Mit sem törődött vele, hogy ki van a helyen. Gyors pillantást vetett körbe, a pálcáját előreszegezve sétált lassan beljebb.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mihael Gérard Saint-Venant
INAKTÍV


XV. - Az Ördög
offline
RPG hsz: 387
Összes hsz: 5187
Írta: 2013. július 23. 02:19 | Link

A Rellon elszabadul éjjelén
Mirával, az édessel

A Bagolykőben töltött első éjszakái egyike érdekesre sikerült. Úgy tervezte, hogy kioson, nem csap túl sok zajt, vagy nem többet a kelleténél. Az értékesebb holmikat nem azon a körúton tervezte elemelni úgysem, terepszemlét viszont muszáj volt tartania és, ha már erre járt, magával hozott egy megérdemelten elorozott konyhakést. Még ezután jön, hogy beszerezzen egy rendes recés élűt, ami fodrozza a bordacsontot, ha belevágódik az áldozat oldalába.
Itt buktázta a dolgot és gyűjtötte be a nyakába a prefekta kisasszonyt. Szó se róla, jó bútordarab volt, nem panaszkodhat rá, csak olyasmiről kezdett csivitelni a madárka, hogy akkor köpjön, mit művel éjjel, idekint. Nem volt oka rá, hogy azt hazudja, szentjánosbogarakra megy hálóval vadászni, így csak illusztrálta némi késlengetéssel eredeti célját, közölte is, aztán a folytatást már kár részletezni, úgysem gyerekeknek való.
Ezzel azt hitte, annyiban marad a dolog, a "büntetését" ledolgozta szó szerint, ám Amira megint megjelent a színen egy éppen elég kecsegtető ajánlattal ahhoz, hogy kicsalja őt a rellonos alagsorból. Hülye volna kimaradni a buliból, ha egyszer még hívják is. Egy kis lopás nem a világ. Ha kell az a túlméretezett borospohár, jönnek és visszaveszik, de nekik is kijár a szórakozás, nem? De.
A KHba ő érkezik előbb szokásos teljes fekete szerelésében ami kimerül ezúttal egy rövid ujjú ingben, bőrnadrágban és katonai bakancsban. Nyár, na és? Ehhez van szokva, pofázzon csak, akinek nem tetszik valami. Amirára sem kell túl sokat várnia, bár mielőtt bármit is mondana, hagyja szétterülni az arcán szokásos szarkasztikus vigyorát.
-Te mindig így felrakod a pontot az i-re?- Céloz itt a nem kicsit kihívó, de annál inkább kedvére való öltözékre, bár inkább a kiemelt szemek azok, amik most jobban vonzzák a tekintetét. A keze magabiztonsan zárja körbe Amiráét, s miközben kilépnek és elindulnak az alagsori folyosón át, még arra is méltatja a kis feketét, hogy válaszoljon neki.
-Majd kitaláljuk. Elég nagy ez a kőtömeg a gazos udvarával együtt... nekünk pedig rengeteg időnk van buli ide vagy oda.- Vonja meg a vállát teljesen nyugodtan, miközben ő is belép a Trófeateremben immáron elővett pálcával, de azért hallani a hangján, hogy jó néhány ötlete van a folytatást illetően. Az ő szemei is azért körbepásztázzák előbb alaposan a termet, mert nincs kedve kellemetlen meglepetésekhez, mint mondjuk enyelgő tanárok. Fáradtságos munka lesből elintézni egy tanárt, de tényleg!
-Kíváncsi vagyok, mennyire lehetne velük üzletelni egy sima trófeáért...- Természetesen nem feledkezik meg a haszonról sem. Egyrészt itt van Amira after gift-nek, másrészt viszont jó lenne mondjuk kiszedni valamit cserébe ezért a poros kupáért a tanerőkből. Jó, a pofon és a büntetésen túl.
Utoljára módosította:Mihael Gérard Saint-Venant, 2013. július 23. 08:39 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. július 23. 10:42 | Link

A Rellon elszabadul éjjelén
csak úgy egyedül, ártatlanul

Nem kivételes eset ez sem, mert rengeteg hülye ötlete volt már, egyik rosszabb, mint a másik, vagy éppen semmire se volt jó, csak elmondhatja, hogy ő ezt csinálta, ne tessék hülyének nézni. Most viszont nem akart túltenni magán, csak az éjszaka közepén minden ok nélkül felnézni a kastélyba. Prefektusok, tanárok? Az nem gond.
Fekete, rövid ujjú ruhát vett fel, hogy legalább annyira nagyon feltűnő ne legyen, de a magas sarkú akkor is elengedhetetlen, ugyanebben a színben, csak a hatás kedvéért.
Végül aztán el is indult, és a faluból feljutást nagyjából zökkenőmentesen megoldotta, ott nem volt probléma. Régebben annyi szabadideje volt, hogy a sok mászkálás következtében most már még arról is tudja, hogy hol van, amiről talán nem kéne. Ez egy kis segítség, de a kastélyban nem járkál annyit, hogy mindent ismerjen. Elég neki, ha az alapvető dolgokkal tisztába van.
Éppen ezért itt valószínűleg nem is jut messzire, és ha már valahogy kikötött a déli szárnyban, akkor nem is kísérti a szerencséjét, hanem valami talán nyugis helyre, mondjuk, a trófeaterembe beül. Mikor benyit, még tökéletesen egyedül van, amivel nincs is problémája, így hogy legalább ne unatkozzon annyira, mint szokott, valami távoli szegletében a teremnek kezdte tekintetét futtatni a csillogó kupákon. Annyira nem érdekelte, csak legalább a tekintetét lefoglalta vele, amíg már nem csak saját magas sarkúja kopogását, meg egy férfihangot hallott. Azonnal megfordult persze, és a két emberke felé nézve az egyiket automatikusan felismerte. Mira, büntette már meg, nem is egyszer, de azon kívül DÖK elnök is, a tusán is szervező, lehetetlen, hogy ne ismerje. A másik viszont ismeretlen, és éppen annyira furcsa is. A fekete ruházatuk még nem, de a bőrnadrág meg a bakancs ilyenkor... rendben, nem baj. De valószínűleg ő is rellonos. És ha rellonos, akkor rögtön az első gondolat, hogy mit keresnek ezek itt, és hogy neki itt kellene-e lenni egyáltalán. Elsasszézni nyugiban nem tud, mert ott állnak azon a ponton, amerre mindenképpen mennie kell, ha az ajtón is át akar jutni.  Hát, próba szerencse; pár másodpercig még csendben figyeli őket, aztán el is indul. Hiába érdekli nagyon, hogy mit csinálnak, ezt látja a legjobb megoldásnak, pár lépés erejéig. Ott megállt, bár elég közel van hozzájuk, nem ment tovább. Számított rá, hogy jó vége nem lesz, annak, amit csinál, pontosabban majd a zöldek csinálnak, de nem érdekli, legalább fel lehet dobni valamivel az unalmas estéjét.
Valószínű, hogy észrevették már, ezért csak egy erőltetettnek tűnő félmosolyt kiült a pár felé, és vár.
Utoljára módosította:Újvári Yannick, 2013. július 25. 00:12 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Amira Loveguard
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 339
Összes hsz: 10127
Írta: 2013. július 25. 12:33 | Link

A Rellon elszabadul éjjelén
Fejtörő Angyalom, és az a sunyi dög


Amira csak egy huncut mosolyt küldött a kis francia felé, amikor a kinézetével kapcsolatos kérdést tette fel. Felesleges lett volna válaszolnia. Még új ahhoz, hogy tudja, igen, bizony a feketeség mindig felteszi a pontot az i-re. Hiába van ott Kristóf, a nézni szabad elvet követve oda-vissza dolognak tekinti, hogy jól nézzen ki, ha már néhány srác -főleg a Rellonban- is képes erre. Na meg nem másodlagos szempont, hogy így érzi jól magát.
Eléggé lazán vette ezt a "törjünk be és lopjuk el a trófeát" dolgot. Prefektusként ugyebár mászkálhat kint későbbi órákban is, és ha netán valaki megkérdezné, hogy ugyan már mit keresnek ők ketten a teremben, csak rávágná, hogy elkapta Mihaelt.
A pálcáját persze nem eresztette le, de inkább azzal volt elfoglalva, hogy milyen ötlettel áll elő a társa. Hát elég fancsali képet vágott, azért lehetett volna valami felvetés.
-Oké, hát akkor törd a fejed, mert nem akarok csak úgy sétálgatni... -tette hozzá egy vállvonás kíséretében, és szépen lassan megállt a terem közepe táján.
-Valószínű, hogy ha kiderül, hogy mi voltunk, nem ússzuk meg. A nyerésre álló háztól kellene... -nem tudta befejezni a mondatot, mert koppanások ütötték meg a fülét. Hátrafordult, a pálcáját nekiszegezte a hang forrásának. Sharlotte, a szervezőtársa barátságos mosolya valahogy nem éppen hiányzott az akcióhoz.
-Áh, Sharlotte... nem tudsz aludni? -némi gúny érződött a hangjában. Megfordult pár gondolat a fejében, de úgy gondolta, talán egyelőre játsszanak csak macska-egér játékot. Talán még a segítségükre is lehet a lány.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 7 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium