Luca

Halkan suhan végig a folyosón az alakja. Igyekszik minél feltűnésmentesebben szelni a folyosókat még ilyenkor, hiszen a legtöbb diák még alszik, vagy ha nem is alszik, meglehetősen morcos állapotban van még, hiszen nem olyan régen kelt. Az ő szemében is ott van még kissé az álom, ám tétlenségre nincs idő, a jó munkásember ilyenkor már bizony javában dolgozik.
Szóval egy komótos arcmosás és a megfelelő öltözet kiválasztása után, Bárcián felkapott az asztaláról egy halom nemrég befejezett elszámolást, és egy másik fekete mappát, aminek még ennél is sokkal izgalmasabb tartalma volt... Aztán szépen kilépett az irodájából és az igazgatói iroda felé vette az irányt, ahol egyébként néhanapján szinte több időt töltött el, mint a sajátjában.
Az igazgató és helyettese még nem értek be, de ez nem is volt gond, ugyanis Bárcián mindig szándékosan jött ilyen korán, pontosan azért, hogy mire reggel megérkeznek, már minden a helyén legyen. Most is hatalmas precizitással rendezett az asztalukon mindent szép kupacokba, amihez neki köze volt – a saját ügyeiket tartalmazó papírokhoz értelemszerűen nem nyúlt. Egyrészt nem akarta nekik összekavarni a dolgokat, másrészt ennyi diszkréciót nyilván illik mutatni, még akkor is, ha egyébként valószínűleg semmi probléma nem származott volna belőle, hogyha hozzájuk nyúl.
Éppen pár aláírást firkantott még a megfelelő helyekre, az asztal mellett állt, de a kezével letámaszkodott rá, tekintetével a papírokat pásztázta, amikor valaki betoppant az ajtón. Lassan emelte fel kék tekintetét a lapokról, egy kérdő pillantást vetve a jövevényre. Egy apró, ám annál zaklatottabb állapotban levő hölgyike lépett be, aki láthatóan nem őt kereste és nagyon rosszul indulhatott a napja.
Gyorsan összerendezte a papírokat egy gyakorlott mozdulattal (ezt a mozdulatot elég sokszor kellett alkalmaznia, pedig csak pár napja kezdett bele a munkába), majd közelebb lépett a lányhoz.
- Jó reggelt! Ádám sajnos még nincs itt, de hátha én is a segítségére tudok lenni. - mondta neki egy nyugodt mosoly kíséretében, közben pedig gondolatban kijavította magát: Biztos, hogy a segítségére tudok lenni. Úgy gondolta, nem árthat vele sokat, hogyha egy kicsit megnyugtatja. Így aztán nem gondolkodott sokáig, csak a tekintetébe fúrta a sajátját, és igyekezett maga is minél jobban ellazulni. Szerencsére ez nem volt nehéz, az alvó kastély nyugalmas reggeli atmoszférája már eleve szinte magától elringatta az embert, úgyhogy inkább azt nem értette teljesen, a lány min borulhatott ki ennyire. Szinte látta maga előtt a következő egy percet, ahogy Luca megnyugszik kissé, éppen eléggé ahhoz, hogy rendesen össze tudja szedni a gondolatait, és át tudja látni a helyzetet. Érdeklődve kémlelte a tekintetét, keresve a jeleket, hogy már kicsit sikerült a segítségével összeszednie magát, közben pedig gyorsan a kezére pillantott, megállapítva, hogy egy levél okozhatta a zaklatottságát. Hiszen még a pizsamáját sem vette át! Ezt most már, hogy Bárcián tudta, hogy a lány tökéletesen rendben lesz, meglehetősen szórakoztatónak találta, ám ennek semmilyen jelét nem mutatta, csak továbbra is állt a lánnyal szemben, igyekezve kivetíteni rá a saját lelki békéjét.

Luca

Igazán sajnálta a lányt a zaklatottsága miatt, éppen ezért volt jó érzés, hogy tudott módot, hogy segítsen rajta. Sajnos nem igazán ismerte a zaklatott lelkiállapotot amiben a kány láthatóan volt, igazából összesen talán csak akkor érzett életében hasonlatosat, mikor elveszítette a karját. De az is csak intenzitásában, nem jellegében volt hasonló. Ugyan sokat találkozott már ezzel a jelenséggel, de meg nem élte, így csak elképzelni tudta, hogy mennyire kellemetlen egy érzés lehet. Elgondolkodott azon, hogy általában ilyenkor az emberek hosszas magyarázatokba kezdenek a másik félnek arról, hogy miért nem kell kétségbeesnie, milyen okai vannak a nyugalomra, melyek a lehetséges megoldási lehetőségek, és hasonló maszlagok. Ezek néha bejönnek, ám gyakrabban nem. Elvégre az érzelmekre (és főleg a nők érzelmeire) csak nagyon ritkán lehetséges észérvekkel hatni. Ezért jó, ha az embernek ilyen speckó képességei vannak, még ha meglehetősen ijesztő is a delikvensnek, aki először találkozik a hatásokkal. Ez a zavaros érzés ült ki most Luca arcára is, de szerencsére hamar összeállt számára a kép, hogy kettejük közül nem ő kezd megkattanni, hanem Berci az, aki nem teljesen sorolható be a "normális" kategóriába. Így aztán a lány kérdésére gyorsan igyekezett válaszolni, hiszen természetesen minden jog megillette őt, hogy tudhassa, mi történik vele.
A férfi pislogott párat, majd ahogy Luca hátrébb lépett, ő is hátrált pár lépést. Nem azért, mert kényszeresen utánozni akarta a lányt, csak jelezni akarta, hogy jöjjön nyugodtan beljebb. Nem fogja megharapni. Egy picit félre is állt oldalra, hogy teljesen egyértelmű legyen a gesztus, ha eddig nem lett volna az.
- Tegezz nyugodtan. Én voltam... Remélem nem gond. Mondjuk úgy, hogy nyugtatóan hatok másokra. Bárcián vagyok egyébként. - mutatkozott be, ugyanis az volt a sejtése, hogy az iskolában nem az a leggyakoribb beszédtéma, hogy ki az új gazdasági igazgató. Legalábbis a lánynak láthatóan lövése sem volt róla, hogy kivel beszélget, szemmel láthatóan annyit tudott, hogy nem diákkal.
Közben beljebb lépekedett a szobába, várva, hogy Luca is elinduljon és becsukja maga mögött az ajtót, ha ezek után nem fél vele kettesben maradni. Bár miért félne? Nyugalommal nagyon nehéz bárkit bántani, és egyébként sem volt a férfinek egyáltalán ilyen szándéka. Hamar repülne, ha brahiból diákokat enne reggelire, pedig még csak most kapta az állást, nem állt szándékában máris elveszíteni.
- Szóval, mi történt? Mi áll a levélben? - bökött a fejével a lány keze és annak tartalma felé, majd egy érdeklődő pillantást vetett Luca arcára, aki most már láthatóan elég jó állapotban volt ahhoz, hogy elmesélje a helyzetet. A napi jócselekedet úgy tűnik már szinte meg is volt mára, és Bárciánnak még fogalma sem volt róla, mit hozhat még a nap... De legalább egy idegösszeroppanás már el lett hárítva, ez mindenképpen jó kedzet.

Luca

Aprót bólint a lány neve hallatán, majd kicsit alaposabban is felméri a leányzó külsejét és viselkedését most, hogy már nem igazán kell másra koncentrálnia. Mozdulatlanul áll, egyedül a szeme mozog ide-oda, miközben a Navinésen tűnődik. A karjai a teste előtt pihennek összefonva, ő maga pedig az íróasztalnak dől, miközben várja, hogy a lány összeszedje magát kissé.
Luca természetellenesen alacsonynak tűnik, főleg a férfihez képest, jelenlegi állapotában pedig Berci inkább Eridonosnak tippelné így pizsamában, mint bármi másnak. Na persze egyáltalán nem a hálóruha, inkább a viselkedés miatt. Hiszen melyik ház az, ahol teljesen normális, ha az embert ennyire elragadják az érzelmei, hogy még egy épkézláb ruhát sem keres magának...? Szóval igen, úgy tűnik, ennyi itt töltött év után is élnek még Bárciánban az előítéletek, bár valahol mélyen tökéletesen tisztában van vele, hogy szinte minden házban akad olyan, akit első ránézésre az ember inkább máshova tenne. Ezért végzi a süveg a beosztást, és nem az emberek. Az emberek ugyanis tévednek, mégpedig gyakran. Ha mások megítéléséről van szó, akkor pedig még annál is gyakrabban.
Szeretett volna áttérni a levélre és Luca ittlétének okára, ám hamar fény derül rá, hogy Luca nem tud ennyire egyszerűen tovalendülni a tényen, hogy az érzelmeihez "kicsit" hozzányúltak. Igazából ezzel kapcsolatban a férfiből nem nehéz együttérzést kicsiholni, hiszen tökéletesen tudja, mennyire furán hathat ez az egész kis műsor, hogyha az ember nem látott még hasonlót... Azonban Luca megszólal, Bárcián pedig kicsit átértékeli a lányról kialalakult képét a szavai hallatán. Az utolsó szava hallatán mintha egy pillanatra a férfi megfagyna, még a légzése is kihagy egyet, a tekintete pedig megdermed. Kerek szemekkel nézi Luca szép arcát, aztán picit megrázza a fejét, és lágyan elmosolyodik.
- Nyugodt vagyok. Így születtem. Olyan erősen megvan bennem, hogyha akarom, másnak is át tudom adni. - mondja, miközben kék pillantását leveszi a lányról, a száját pedig kissé elhúzza oldalra, mint akinek éppen egy kellemetlen gondolat jut eszébe. Azonban kissé, alig észrevehetően megrándítja végül a vállát, és újra Lucára néz, immár inkább kicsit gyanakvóan.
- De úgy érzem, a veleszületett képességekkel kapcsolatban nem neked kell magyarázatba kezdenem. Vagy...? - teszi fel az egyszerű kérdést, továbbra is Luca szemeit kémlelve érdeklődve, hátha a reakcióból már hamarabb tudni fogja a választ, mint szavakból. Ha nem az lenne, aki, valószínűleg most egy kicsit még izgulna is. Ez talán a második eset lehet életében, hogy olyasvalakivel találkozott, akinek hozzá hasonlóak a képességei. Sokszor elképzelte már, milyen jó lenne valakivel néha az ezzel kapcsolatos gondolatokat és kérdéseket megosztani, de arra nem igazán számított, hogy ilyesvalaki csak úgy egszerűen besétál az ajtón. Még nem is hisz el, addig biztosan nem, amíg a lány meg nem erősíti a dolgot, hiszen egyelőre az egyetlen amire támaszkodhat, csak egy elkapott szó.
Közben Luca elmondta a gondját is, Bárcián pedig azon gondolkodik közben, vajon hogyan lehetne a problémát megoldani. Egyelőre azonban semmi más nem jut eszébe, minthogy addig nem tudhat biztos megoldást, ameddig nem látta a levelet.
- Megnézhetném? - kérdezi végül, a kezét Luca felé nyújtva, az asztaltól kissé ellökve magát. Látja, hogy a lányt újfent kezdi elönteni a kétségbeesés, ám egyelőre úgy dönt, nem segít neki. Arra számít, talán Luca ezúttal egyedül is le tudja győzni a félelmét. Ha pedig jól sejti, és a lány tényleg képes érezni mások érzelmeit, akkor ő itt lesz a nyugalmával, hogy segítsen ebben neki.

Luca

További kérdések záporoznak a gyanútlan férfi nyakába. Hát, arra igazán nem számított, hogy így fog indulni ez a reggel. Luca tulajdonképpen nem ad egyértelmű választ neki, azonban a kérdései beszélnek helyette. Végül aztán elmagyarázza, pontosan miben is áll a képessége. Egy pár másodpercre a férfi csodálkozva vonja fel a szemöldökét. A lány képessége jóval széleskörűbb, mint amilyen az övé. Nem csoda, hogy láthatóan nem igazán bír el vele. Vet felé egy megértő pillantást, majd óvatosan magyarázni kezd.
- Hát, az én helyzetem elég más. Én nem érzem mások érzéseit, csak a normális módszerekkel tudom felmérni, én nem vagyok átérző... Nekem csak felerősödött az egyik személyiségjegyem és átitatta a bennem levő varázserő. Ez más. És még így is rengeteget gyakoroltam, hogy ilyen egyszerűen menjen, eleinte nem volt a kezemben az irányítás. De sok időm volt megtanulni. - fejezi be végül a magyarázatot. Elvégre eltelt már majdnem 13 év azóta, hogy ráeszmélt a saját képességére, azóta pedig egy auror-képzésen is túl volt, ahol a fegyelem és az önkontroll szintén szükséges kvalitások voltak. Tényleg nem igazán lehet összehasonlítani a két helyzetet. Arról nem is beszélve, hogy Lucának egyszerre két irányban is meg kell küzdenie a képességével. Egyszerre a befelé és a kifelé irányuló információknak is helyet hagynia az elméjében és erőt hagynia a testében. Ez összetett feladat, és egyértelműen tanulást igényel. Igazából a férfi egyáltalán nem csodálkozott azon, hogy pont önmagát nem sikerült kontrollálnia, tulajdonképpen teljesen várható volt.
- Benned találkozik az, amit másokban érzel, és amit átadni szeretnél. Ha belegondolsz, kicsit sem meglepő, hogy pont magadat nem tudod rendesen irányítani, ott a legnagyobb a zűrzavar. Nekem, így kívülről szemlélve, sokkal könnyebb. - magát pedig soha nem esett nehezére megnyugtatni, bár ezt már nem teszi hozzá. Ebben is különbözik a helyzetük – benne csak egy fajta állapot kavarog folyton, míg Lucában mindegyik. Együttérzően néz a lányra, ezt ugyanis nem lehet könnyű irányítani. Nem igazán tud mit mondani. Az alsó ajkát beharapva gondolkodik el egy fél perc erejéig, majd megszakítja a köztük falként felhúzódó csendet.
- Ha szeretnéd, az átadásban tudok segíteni. Szerintem az összes érzelem hasonló elven működhet, mint a nyugalom. Ami az átérzést illeti... Abban sajnos nem vagyok járatos. De egyébként ha saját magad kontrollálásáról van szó, egy jó okklumentor is hasznos tanácsokkal szolgálhat. - nyögi ki végül a leghasznosabb tanácsot, ami eszébe jut. Úgy gondolja, tényleg köze lehet az elme irányításának az érzelmek irányításához is. Hiába nem lehet az érzelmeket túlzott mértékben az elménkkel befolyásolni, a varázserő segítségével azonban igen, azt pedig az elménkkel irányítjuk. Ő maga is járatos valamennyire az okklumenciában, ám úgy tudja, a kastélyban van olyan, aki nála jobb ebben, elvégre legilimenciát is tanítanak itt, ha jól tudja.
Közben elveszi Lucától a levelet, majd a szokásos, alapos és figyelmes attitűdjét veszi fel. Már hozzászokott ahhoz, hogy sok papír tartalmából gyorsan és hatékonyan kell leszűrnie a lényeget, ezért ebben jó. Így aztán nem telik el fél perc sem, és már el is mosolyodik. A nevetését elfojtja, nem akarja a lányt megalázni, inkább csak egy nagy vigyorral csóválja meg a fejét.
- Neked csak annyi a bajod, hogy nem vagy elég alapos... Itt nincsen semmi gond. Tessék, nézd a második oldalt. - nyújtja vissza a lánynak a levelét, közben pedig egyre jobb a kedve. Elvégre még csak most jön az a rész, hogy Luca rájön, hogy le fogják szerződtetni. Ha a sejtései helyesek, és a lányból ugyanolyan intenzitással fog kitörni az öröm, mint egy pár perce a hisztéria, akkor pedig itt nemsokára hatalmas boldogság lesz. Ezért aztán a lány arcát kémleli, nem akar lemaradni a boldog pillanatról, amikor leesik neki.
- Azt hiszem ez pedig az a pillanat, amikor hivatalosan is gratulálok. - mondja még egy sejtelmes mosollyal, tekintetével pedig a lány tekintetét követi, várva az örömködést.

Kriszpin:)
Egy-két nappal az évnyitó előtt, Kriszpin érkezése után / Enyhén meglepve

Kriszpin

Kriszpin

Kriszpin
*magyaráz*

Kriszpin

Zója és Kriszpin

Zója és Kriszpin

Zója és Kriszpin

Zója és Kriszpin

Kriszpin és Zója

Zója és Kriszpin

Kriszpin és Álmos

Urak

Levita torony ZRT.

Levita torony ZRT.