[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=58461#post58461][b]Samantha H. McSouthernwood - 2013.02.05. 22:57[/b][/url]
Várffy-Zoller Róóóbííí
A dicséretre bólintottam egyet, ezzel jelezve, hogy igaza van, köszönöm. Persze mondaná ki a köszönömöt a franc leginkább, de a bólintás tökéletes alternatív megoldás. A kérdések, amiket feltettem neki, egyenesek voltak, és egyszerűek. Na meg számomra fontosak, és célravezetőek. Egyrészt, tudni akartam, mennyire könnyűvérű az itteniekhez mérten az úr. Az már plusz pont, hogy nem kezdett el visítozni, illetve könyörögni, hogy engedjem el, meg mit csinálok, hanem nyugodtan tűrte a kötelek általi szorítást. Kezdett szimpatikus lenni, már amennyire az nálam lehetséges, de úgy tűnik valamennyire mégis csak az. A válasza végképp elnyerte tetszésem, persze enélkül is elengedtem volna, de ez kifejezetten rátett arra az egyszerű tettre, hogy kimondjam azt az áldott finite-t.Sajnos azonban diktátor énem elől nem menekülhetett, ugyanis megszállottan kerestem, amit elvettek tőlem. Velem, illetve a tulajdonommal senki se szórakozzon, még egy tanár se. Nem is az igazgatóra vagyok dühös, ő csak egy ártatlan résztvevő, akinek be kellett törnöm az irodájába.
- Megvan! - kiáltottam fel diadalittasan, és talán kicsit hangosabban, mint kellett volna, ennek következtében az a reakcióm volt, hogy mindkét kezem a számra tapasztottam, és csendben füleltem, hátha meghallotta valaki az "örömujjongásom". De hála az égnek két perc hallgatás után szerencsére megállapíthattam, hogy nem kell tartanom senkitől, egy árva lélek sem jár erre, a gondnok lejjebb rója a folyosókat, a tanárok nagy valószínűséggel alszanak, vagy egy-egy sarokban lesnek, hogy büntethessenek, bár ez ritkább, esetleg szorgalmikat, házi dolgozatokat javítanak, a diákok pedig már nem mernek kikéredzkedni a folyosóra, mert a takarodó idő elmúlt, és jajjszegények, nehogy megbüntessék őket.
- Nos, Mr. Mennyire is bízhatok benned? - tettem fel gyanúsan méregetve a srácot, átgondolva a lehetőségeket, illetve az eddigieket, majd eldöntve, hogy igen, van vér a pucájában, és úgy vélem egy bizonyos szinten megbízhatok benne, de ha nem is, segíteni biztosan fog, letettem az asztalra a lapot, megragadtam bal csuklóját, és magam mellett odahúztam a lap felé. Közvetlen közel hajoltam hozzá, félmosolyra húzva ajkam, majd lenéztem a remekművemre. - Nos, tanulmányozd, mert ilyet ritkán látni. És mily' megtiszteltetés, megengedem, hogy segíts nekem... hát nem nagyszerű? - fordítottam kicsit oldalra fejemet, így felé nézve. - Apropó, ha már együtt dolgozunk, mi a neved? - tettem fel azt a kérdést, amire még nem tudtam a választ, és nem ártott volna tudni. Oké, hogy heves vagyok, de azért nem szeretek tudatlan lenni, ráadásul tényleg elég normálisnak tűnt, abban biztos vagyok, hogy háztárssal van dolgom, de még milyennel! Szerintem még a mardekárban is megállná a helyét, ha oda kerülne, sőt, élvezné, hogy ott lehet, jobban, mint itt az eltunyult diákok között. Milyen ez a rellon, köze nincs a mardekárhoz.. csak névlegesen.