Itt mindig történik valami. Káosz, rikácsolás. Ha nem épp két festmény esik egymásnak, lelkes szurkolók előtt, akkor éppen kifröccsen egy bájital, víztócsán csúszol el. Ezen a helyen képtelenség rendet tartani, mintha minden szerencsétlenség, mely a kastélyban előfordulhat, itt gyűlne össze. Ha erre a folyosóra lépsz, készülj fel mindenre, hiszen bármi megeshet. Sok sikert az utadon!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=626352#post626352][b]Hercegh Kriszpin - 2016.10.08. 21:42[/b][/url]

Egy utazóládát magam előtt lebegtetve fordulok be a folyosóra. Most készülök belakni az új irodámat. Vagyis éppen belakom. 1-2 napja már ezen ügyködünk a manókkal. De csak egyszer kell rendesen megcsinálni és aztán bármeddig elvagyok benne. Mondjuk én itt a folyosó közepén is ellennék egy asztallal meg egy székkel. Vagy az egyik párkányon. Minden valószínűség szerint kár is belém iroda. Viszont a sok nagyon fontos papírnak nyilván kell a hely. Meg magának a tisztségnek. Noha ez utóbbival nem biztos, hogy teljesen egyetértek. De ez nem is érdekes.
Már csak pár méter választ el a célomtól, amikor az én ütött-kopott, egyszersmind remekbe szabott utazóládám hirtelen a magasba emelkedik. Annyira meglep ez a történés, hogy ahelyett, hogy valami varázslattal próbálkoznék, nemes egyszerűséggel közlöm, hogy:
- Hé! - viszont felháborodott nyögésem vajmi kevés eredményt hoz. Integetek egy kicsit a pálcámmal a tőlem egyre távolodó poggyász felé, azonban mintha a falnak beszélnék. Vagy mintha egy poggyásznak. A csomag végül elér a mennyezetig és ott megáll. Ez valószínűleg még a jobbik eset. Én pedig, a Bagolykő Mágustanoda frissen kinevezett, tiszteletreméltó igazgatója állok a folyosó közepén, széttárt kezekkel, és tátott szájjal pislogok felfelé a megszökött holmimra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=626469#post626469][b]Hercegh Kriszpin - 2016.10.08. 23:37[/b][/url]

Ez a történet az én szemszögemből úgy nézett ki, hogy addig morfondíroztam a megfelelő varázsigén és szugeráltam a ládát, míg az megadta magát és zuhanni kezdett. Ami viszont nem túl vicces. Pláne, hogy nem egyedül vagyok a folyosón, akit agyon csaphat. Úgyhogy egy jól irányzott pálcaintéssel elkapom a levegőben annyira, hogy legalább az esést szabályozhassam valamennyire. Ahhoz éppen elég, hogy a diákot sikeresen kikerüljem. Már amennyire tudom. Így is elég közel landol hozzá. De legalább puhábban és legalább nem rajta.
- Jól vagy? - sietek oda, lágyan megragadva a karját. Azzal most mit sem törődve, a cuccaimmal mi lett. Csak a lány legyen rendben. Dehát... ezt a lányt én ismerem! Ó, Merlin. Úgy tűnik, ha nem seprűstől megyek neki szegénynek, akkor az utazóládámat küldöm rá. A szám elé kapom a kezem és így nézek rajta végig, aztán meg bocsánatkérően mosolygok rá. Remélem, nem gondolja, hogy mókásnak találnám a helyzetet, de egyszerűen ilyen a világon nincs, hogy mindig megpróbáljak kárt tenni benne. Még ha teljes mértékben önhibámon kívül is teszem. Hiszen lássuk be: eddig mindkét esetben a körülmények áldozatai voltunk. Főleg ő.
- Ez a folyosó egy rémálom. - állapítom meg kínlódó mosollyal. Már az én diákéveimben is csak akkor jöttünk ide, ha kalandra vágytunk, vagy ha muszáj volt erre átmenni. Mivel viszont nekem itt lesz az irodám, ezt most nem fogom ilyen könnyen megúszni. Majd legfeljebb páncélban járok. Vagy lehet, inkább szegény lánynak kéne, tekintve, hogy mostantól a közelében leszek. Igazából legegyszerűbb lenne saját lovagrendet alapítanunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=627383#post627383][b]Hercegh Kriszpin - 2016.10.11. 22:23[/b][/url]

Erősnek és könnyednek tűnök. Mint aki a helyzet ura, és mint aki pontosan tudta, hogy az a láda nem fog senkin landolni. Igazából ez olyan szempontból tényleg így van, hogy ha nem varázslással akadályoztam volna meg a balesetet, akkor vetődtem volna. Ellökve a diákot a zuhanó  bőrönd elől és talán kicsinálva magam, vagy legalább egy részemet. Azt nem hagytam volna, hogy ő essen áldozatul. Neki persze erről fogalma sem lehet. Látom rajta, hogy egyszerre ijedt, dühös és minden egyéb. Elhúzódik tőlem és pótcselekvésül nekiáll a holmijaimat összeszedni.
- Ne, hagyd csak! Köszönöm. - nyúlok a nála lévő könyvért, miközben másik kezem a pálcámmal suhintgat. Felnyitom így a ládát és belelebegtetem a szanaszét heverő ingóságokat. Majd az irodámban rendet rakok. Ez izgat most legkevésbé.
- Sajnálom és remélem, tényleg nem esett semmi bajod. - nyomatékosítom, arcomon egy erőtlen mosollyal, búsan csillogó szemekkel. Hiába nem tehetek arról, ami történt, mégis nagyon rosszul érint ez az egész. Mint említettem, erősnek és könnyednek tűnök. Az is vagyok, mert annak kell lennem az ilyen és hasonló helyzetekben. Ez azonban koránt sem jelenti azt, hogy ne szomorítana el rémesen a dolog. Hogy pontosan mi? Az, ha rosszat teszek valakivel. Ha akaratomon kívül fájdalmat okozok. Lelkit vagy testit, az mindegy. Ennek a lánynak pedig egyszer már nekimentem lent a faluban, most meg csaknem ráesett a ládám. Miután tehát közöltem vele az iméntit, lesütött szemmel szedegetem össze a cuccaimat és már nem szólok hozzá. Békén hagyom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=716841#post716841][b]Hercegh Kriszpin - 2018.03.16. 22:20[/b][/url]

Amennyire üresek a folyosók, az én fejem annyira tele van. Meg a levegő is körülöttem, méghozzá papírokkal. Egy csomó irat lebeg a fejem felett és mellett, miközben haladok az irodám felé. Néha elkapok egyet-egyet közülük és beleolvasok. Ez az igazgatók sorsa. Mindig van mit csinálniuk. Az a szerencse, hogy én ezt élvezem.
A dokumentum felhőn át aztán észreveszek egy magas figurát. Elsöprök a kilátásból pár pergament és hamar ráismerek a jellegzetes, bőrdzsekis alakra.
- Professzor - szólítom meg elmosolyodva a hátát.
- Hogy van? - tekintek végig bicegő alakján, ahogy -kihasználva jelenlegi állapotát- hamar beérem. Azt hittem, már felgyógyult pedig.
- Ma-holnap fel akartam keresni - árulom el neki, visszaengedve a körülöttem lebegő papírok közé azt, amit éppen a kezemben tartottam.
- Volna rám most pár percre? - érdeklődöm meg tőle, felfele pislogva rá.
- Csak amíg elérünk mondjuk az irodámig. Nem tartanám fel soká - nyugtatom meg efelől, ám lehet, ez esetben most magamból indulok ki, hiszen hiába igyekszem még a fontosabb teendőkkel is mihamarább végezni, mintha folyamatos késében lennék. Így év vége tájt egy nyugodtabb étkezés vagy hosszabb alvás elég nagy luxus.
Közben Pajkos kutyám is befut. Szó szerint. Csak úgy süvít utánunk, kicsit túl is szalad rajtunk, aztán rohangászik körülöttünk, szépen kísér minket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=716992#post716992][b]Hercegh Kriszpin - 2018.03.17. 23:02[/b][/url]

Válasza első felét mosolyogva, bólogatva hallgatom, aztán ezt az egész kifejezést még megspékelem azzal, hogy felvonom szemöldökön, mikor a lányaihoz ér.
- Ó, nahát... ezt... örömmel hallom... ? - állapítom meg derűsen akadozva, és reakcióm végére valahogy egy kis kérdő hangsúly is odaszökik. Egy részről mert nem nagyon látom át, nekem erről miért kell tudnom, más részről nem vagyok biztos benne, hogy a lányai is felhőtlenül boldogok ettől. Dehát egy apával kár lenne erről vitába szállni. Nem is teszem.
- Remekül, remekül. Dolgosan - felelek bólogatva és látszik rajtam, hogy nálam a remekül és a dolgosan tényleg szorosan összefügg. Szeretek nyüzsögni.
Jól elvigyorodom a vélekedésén a sétánk időtartamát illetően, aztán nekikezdek.
- Van egy jó meg egy rossz hírem. Kezdem a rosszal - jelentem be, nem adva meg neki a választás lehetőségét. Magamból indulok ki, márpedig én szeretek a rosszon túl lenni és valami jóval leöblíteni.
- Olyan híresztelések kaptak szárnyra, melyek szerint a legutóbbi eridonos összejövetelen néhány kiskorú is fogyasztott alkoholt... Erről tud valamit? - nézek rá felfelé fürkészően. Barna tekintetem vádlónak nem vádló, viszont látszik rajtam, hogy az igazat szeretném hallani, és különben is annyira már ismerhet, hogy tudja, meglehetősen szabad szellemű és elnéző vagyok. Jobb velem egyenesnek lenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=718616#post718616][b]Hercegh Kriszpin - 2018.03.28. 22:38[/b][/url]

Egy amolyan vagy-úgy féle hang hagyja el a számat, ahogy kiderül, a háza diáklányaira gondolt az imént. Bár ettől talán még jobban összezavarodom. Azonban úgy döntök, ezt a témát aztán tényleg nem kell tovább taglalni.
Figyelem őt, ahogy morfondírozik a kérdésem nyomán, aztán lemosolygok kicsit Pajkosra, aki éppen az eddigi folyosón rohangálás után most pihenésképp mellénk szegődik és kényelmes tempóban bandukol mellettünk. Közben érkezik a válasz.
- Köszönöm - felelek mindössze ennyit. Nincs mit igazán többet beszélni erről. Ha azt mondja, nem tud ilyenről, akkor nem tud ilyenről. Az pedig elég, hogy megígéri, kiemelten figyelni fog erre a későbbiekben.
Éppen elnézést akarnék kérni a harcias papíromért, amikor elkapja azt és felolvassa nekem. Nyitogatom kicsit a számat, hiszen felmerült bennem, hogy megkérem, ne olvassa el. De mire ezt megtettem volna, már megtörtént és a levél a semmibe foszlott. Egy apró sóhajjal engedem el a dolgot. Tudom, sokan tartanak pipogyának vagy éppen tehetetlennek a természetem miatt, azonban én egyszerűen csak békés vagyok, ráadásul súlyozok mindent. Úgy gondolom, van, amiért nem csak érdemes, de kötelességem is szót emelni, azonban egy felnőtt férfit nem fogok nekiállni megnevelni. Ő ilyen. Amíg ebből nincs különösebb gond, addig én nem fogok itt háborogni.
- Hát rendben - nyugtázom a levél tartalmát.
- Na de a jó hír... - térek vissza a témánkhoz és ehhez meg is állok a folyosó közepén, szembe fordulva a nálam egy-két fejjel magasabb professzorral.
- Az eridonosok továbbra is számítanak Önre, mint házvezetőjükre. Gratulálok - nyújtok kezet a férfinak. Kutyám leül mellénk és farokcsóválva figyel minket meg a körülöttünk repkedő iratokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=719177#post719177][b]Hercegh Kriszpin - 2018.04.02. 00:17[/b][/url]

Valóban, bizony. Nagyon jól végzi a munkáját a házban, minden kezdetleges ellenérzésének dacára. Nem egy tipikus tanárforma ő, ám végül az ilyen extravagánsabb figurák szoktak a leghatékonyabbnak bizonyulni. Az biztos, hogy ők hagyják a legmélyebb nyomokat a tanulókban.
- Valahogy hasonlóan vagyok. Nem hiszem, hogy túl jó, ha egy ház túlságosan ráfeszül a pontversenyre, viszont az mindenképp előnyükre válik, ha tesznek és dolgoznak valamiért, ami a közösséget szolgálja - fedem fel saját vélekedésemet, miközben indulok tovább. Pajkos is felpattan és folytatja a bóklászást, mancsai szedését. Nagyjából fél távnál tartunk az irodám felé vezető sétában.
- Nagyrészt itt - felelem, szélesen elmosolyodva.
- Az időm másik felében a szüleimmel és testvéreimmel Olarszországba látogatunk a rokonokhoz - árulom el neki, hogy azért persze nem a kastély üresen kongó falai között szándékozom eltölteni a teljes szünetet. De tény, hogy van itt mit csinálni mind az évzárással, mind a majdani évnyitással kapcsolatban.
- Hát Ön? - kérdezek vissza, felfelé pislogva rá, ám miközben a válaszát hallgatom, a fejem körül és fölött keringő dokumentumokba hirtelen mintha belekapna egy nem létező szél és egyszerűen nekisodorja őket az egyik festménynek. A kép lakóinak tompa jajveszékelése hallatszik a papírok tömege mögül. Nagyot sóhajtok és megindulok arra, elővéve pálcámat. Teljesen hozzászoktam már a Fejetlenség Folyosójának furcsa eseményeihez. Nem úgy, mint Pajki, aki nekiáll ugatni kicsit az irathalomra a falon.