Ideje nagy részét a Könyvtárban töltötte. Beette magát az ismerős kopottas szélű kötetek világába, a könyvek jellegzetes illatával körülölelve. Puszta kikapcsolódás és fantáziatágítás céljából, mint mindig. Szeret elmerülni abban a kettős világban, amit a lapokról visszakacsintgató betűk tárnak az ember szeme elé, na meg amit a befogadó ebből megteremt a saját fejében. Mert lehet itt azon filozofálgatni, hogy vajon pontosan mire gondolhatott az író, költő, mikor lefirkantotta a sorokat... de nem érdemes. Hisz mindenkit egyedi felfogással áldott meg a sors, minden elolvasott sor más-más világot teremt meg, hiába egy azon történet íródott le.
Nem sokkal korábban indult meg a Könyvtárból barangolni a folyosók rengetegében, szorongatva az egyik kikölcsönzött könyvet. Azt sem tudja pontosan, hogy hogyan keveredett ide. Épp a történet egyik mellékszálán elmélkedett, aztán a következő pillanatban már a vircsaftot találta maga körül. Egy ideje már a képpel szemben, a falnak dőlve az árnyékban ácsorog és csendben figyeli az eseményeket. Talán közbe kéne szólni, talán meg kéne próbálni békíteni... de hogy pont ő? Minek? Így legalább van némi történés is. Inkább lassan már fogadásokat köthetne és meggazdagodhatna. Persze, csak a licitáló emberek hiányoznak a képletből.
Szeme sarkából hamar kiszúrja a közeledő szőkeséget, de annyiban is hagyja. Nem fog feleslegesen konfrontálódni, az nem az ő világa. Bár ez a nézőpont elég hamar megváltozik, ahogy csak a hajzuhatagot kapja premier plánban, a verekedők helyett. Szóra nyitná a száját egyből, de a mellette lévő festménylakó megoldja a problémát. Talán még le is pacsizna vele, ha ezt egy vászonnal ki lehetne úgy vitelezni, hogy ne nézzék egyből félőrültnek.
-Hellyel nem tudlak kínálni, sajnos popcorn sincs nálam. De fogadhatunk, ki marad alul hamarabb. - Még egy lezser mosolyfélét is megereszt mellé, de véletlenül sem moccanna meg. Csak tovább nyomorgatja a könyvet baljához és szabad kezével a homloka közepén igazgatja a csoda steampunk szemüvegféléjét.

Mit lehetne ilyenkor tenni? Furcsa, vagy sem a gesztus, az még furább lenne, ha csak szótlanul bámulnának egy irányba. Legalább is ez motiválta, hisz alapjáraton nem ő az, aki kapcsolatot teremt másokkal. Maga se érti hogyan, de van egy fajta kisugárzása, ami arra ösztökéli a népet, hogy haverkodjanak vele. Vagy csak megsajnálják, ha már napok óta egy szót sem szól és csak a könyveivel járkál a folyosókon, mint valami szellem. Pedig ő azt is élvezi, szeret elmerülni egy másik világban, vagy csak fejben tovább boncolgatni egy érdekesebb témát, amit elkapott két cselekményszál között. Viszont aki nem olvas, az nem is értheti ezt meg. Főleg, hogy ennek ellenére nem egy elveszett lélek, megvan a maga társasága, valahogy sosem kell túlzottan erőlködnie, ha épp kivételesen megunná a könyvek adta fantasztikumot.
Jelen esetben sem más a helyzet, több opció is rendelkezésére állt volna. Mondjuk akár odébb is csusszanhatott volna, ha megunta a szőke fürtök bámulását maga előtt és a kép nélküli rádióműsort és ha derogált volna hallatnia a hangját. De megvan benne is az a gyerekes felfogás, miszerint ő volt itt előbb, tessék hozzá igazodni. Na meg szerencsére türelemmel is megáldotta a sors, ki is várhatta volna, míg a néma szuggerálása hatást fejt ki. Viszont így csak érdekesebb ez a szituáció is.
-Az csalásnak minősülne. Ez egy régi módi nemesi pusztakezes harc. Nemesi, mert amúgy a sárban birkóznának, mint a disznók. - Hangja elég semleges, viszont a mellettük lévő festményből nemtetsző cöccögés hallatszik. Valószínűleg nem tetszett neki a hasonlat.
-Én is csak nemrég csatlakoztam be. Vagy nőügy van a dologban, vagy az utolsó korsó sörért küzdenek. - Eltippelgetne még egy darabig, viszont annyira nem érdekli őt sem. Itt a küzdelem a lényeg, nem a kiváltó ok. Erre lehet asszociálni a kocsmahangulatú kiabálásokból is, amik visszhangoznak a folyosón végig.
-Mikor mit. - Villant egy félmosolyt a lányra és nyújtja a könyvet, hogy meg lehet szemlélni. Vékonyka kötet Máraitól. Érdekesen ambivalens a barátságról szóló fejtegetése a jelenlegi állapotokkal.
Elég mosott rongynak nézel ki. - Egyszerűen ténymegállapít, csak az arcát elnézve a másiknak. Éles váltás, de kezdi unni a végeláthatatlan küzdelmet. Ez így már nem mondható izgalmasnak.

Kivételesen egész jól lefoglalja ez a kis jelenet, még csak nem is unja, nem érzi a késztetést, hogy ennyi elég volt, indulni kéne tovább. Van ebben valami kedvére való humor, amit talán nem is tudna megmagyarázni, hogy pontosan miből is áll. Ő érzi és érti, ahogy a többi festményt elnézve, talán nincs is ezzel egyedül. Bár ők ugyan azon kor szülöttjei, mint a csatározók, talán ezért lehet. Így igazából nem is igazán érdekli, hogy a lány lecövekel mellette, vagy megy tovább a dolgára. Mindkét megoldással megelégedett volna. Vagy ki tudja melyik lett volna a dominánsabb.
- Ha szereted az elemző, filozófiai témája regényeket, akkor biztosan elnyerné a tetszésed. – Nem akar ő különösebben ajánlani semmit, nem szokása teleshopot játszani. Csupán egy egyszerű megjegyzés, az egyik könyvszeretőtől a másiknak. Mert ez ebből az egyszerű kis mondatból kiderült. Na meg erősen bizonyítja eme felfedezést a szimatolás is, amin képtelen nem elmosolyodni egy picit. Épp csak sejteni lehet, de ott van. Viszont nem mond rá semmit, ő is szokott ilyet, csak talán nem ennyire feltűnően. Ezért szeret a könyvtárban olvasni és nem csak azért bejárni, hogy kikölcsönözzön pár darabot. Nincs is jobb annál, mikor beeszi magát két könyvespolc közé, levackolódik a földre és a terjengő dohos könyvlapok illatától körülölelve elrepülni a betűk rengetegének birodalmába. A kocsmaharc előtt pontosan ezt is csinálta.
A megjegyzésre csak egy sejtelmesebb mosoly kíséretében von vállat. Nem szokott ilyesmit művelni, de ezt nem kell tudnia a szőkeségnek. Sosem ő volt az, aki kapcsolatot teremtett. Így sem maradt viszont sosem egyedül. Valami vonzza az embereket, megtartani meg sokkal egyszerűbb őket. Már akire hajlandó időt és energiát szakítani. Ugyan így van ez az olyasfajta kapcsolatokkal is. Barátnője sem volt még, nem is érdekli még igazán ez a dolog. Ha majd jön, nem mond nemet, dehogy ő nem fog ilyesmi után kajtatni, az is biztos.
- Ezt valahonnan sejtettem. – Na igen, nem véletlenül mondta azt, amit. Viszont nem ő az, aki majd érdeklődni fog, hogy ugyan mi a baj. Ha kell, meghallgatja, abban igen jó, viszont külön kérdezzen is… sosem szerette megjátszani magát. Ha nem érdekli, hát nem érdekli. Az álszentségnek szerinte semmi haszna sincsen. Na meg talán a világ szerint is.
A kérdésre viszont elgondolkodik és tarkót vakargatva néz körbe. Lévén ácsorog már itt egy ideje, neki sem tiszta, hogy merre is lenne az arra. Főleg, hogy neki legalább megvan az a kifogása, hogy csak most jött. Viszont próbál visszaemlékezni arra a hevenyészett útvonalra, ami megvan benne. Több, de inkább kevesebb sikerrel persze.
- Miért pont kísértetház? – Már ha az eredeti szólást vesszük alapul, furcsa a változtatás. - Amúgy nem vagyok biztos benne. Egyáltalán nem ismerem még ki magam itt. De talán… arra. – Mutat balra, nem épp a legmagabiztosabban. Arra se emlékszik, hogy a lány merről jött, hisz csak egyszer előtte termett és kész.