[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=444344#post444344][b]Laura Caradi - 2014.12.29. 21:51[/b][/url]
Aaron E. Blake-egy ünnepek előtti, pénteki napon-
Szája szélét rágcsálva baktat a folyosón, miközben gondolatai egyre-másra a kis plüssbárány, Orlando körül forognak. Tegnap tűnt el a táskájából, nem is tudná megmondani, mikor, csak azt, hogy este már nem találta sehol, pedig ő nagyon különleges. Orlando a kabalája, a legféltettebb kincse. Kétéves korától azzal alszik, vele beszéli meg mind a jó, mind a rossz élményeit. És Orlando mindig roppant türelmes birkatürelemmel hallgatja hosszas monológjait. Nélküle elképzelhetetlen, hogy aludni menjen, és tegnap máris alig-alig aludt. Szemei karikásak, a hangulata morgós és egész nap nem volt hajlandó használni sánta angol tudását, csak olasz szavakat dobált mindenfelé a levegőben.
Aztán ma délután karon fogta egy felsőbb éves és félrehúzta, hogy a fülébe súgjon. Gyanakodva toporgott a lány után, akinek kaján vigyorát nem tudta hova rakni fejben, de ahogy összerakta az angol szavak értelmét, azonnal elszállt minden óvatossága, gyanakvása: a lány rámutatott egy, még nála is idősebb fiúra, majd azt suttogta, hogy az a diák ott enyveskezű, és mindenfélét szokott lopkodni a társaitól, sőt navinés. Tehát egy házba jár vele. Laura kőmereven, földbe gyökerezett lábakkal ácsorgott és érezte, ahogy az arcvonások belevésődnek a retinájába. Az egy dolog, hogy lopnak tőle, nem is érdekelné a többi holmija, de Orlando….
Egész délután másra sem tudott gondolni, mint a tolvaj felsőévesre. Szembe akart szállni vele, visszakövetelni a tulajdonát, vagy legalább kérdőre vonni, igaz-e, amit állítanak? De érezte, hogy ha meglátja, azonnal ki fog csúszni a száján a követelőzés. Vége az utolsó órájának is, egymagában, a csoportjától kicsit lemaradva indul vissza a Navine tornya felé, de abban a pillanatban, hogy befordul a következő sarkon, szembe találja magát a nemrég látott arccal. Ugyanaz a fiú, ugyanazok a vonások, magasság, fizimiska, minden egyezik. Szinte látja, mint valami testen kívüli élményt, ahogy elindul a fiú felé, és menet közben peregni kezd a nyelve. Folynak belőle az olasz szavak, és fogalma sincs, mit ért meg belőle a másik. Ha jósolnia kellene, semmit.
- Te loptad el Orlando-t? Neki mellettem a helye. Tudod, nem viheted el csak úgy más tulajdonát. Add vissza, kérlek! – Mire befejezi, már ki is nyújtotta a jobbját Tolvaj Úr felé tenyérrel felfelé, hogy világossá tegye: kéri, ami az övé. A szemében tükröződő elszántság azt üzeni, hogy ha kell, a vécére is utána megy, míg meg nem kapta a plüssbarit!
Közben a folyosón visszhangzó, szörnyű zajtól lassan csengeni kezd a füle, a szemöldökei pedig ráncokba szaladnak. Ezek a festmények sosem tudnak hallgatni? Ők itt éppen beszélgetnének. Vagyis ő vonja felelősségre a fiút, de akkor is!
- SILENZIO! - Ha nem is üvölt, de igen erélyesen rákiált a legközelebbi, üvöltöző bandára. Azok két másodpercnyi megmerevedés után zavartalanul folytatják a harsogást, ő pedig kifulladva, kissé csalódottan fordítva vissza tekintetét Tolvaj Úr felé.