Lavia Stark

Szépen, békességben baktatott lefelé a lépcsőkön karjában a már nem is olyan nagyon kicsi Sherlockkal, aki boldogan dorombolt, mert tudta, hogy ez csak azt jelentheti, hogy kimennek a szabad levegőre játszani. A ragdoll cica korához képest már igen nagy volt, pedig még csak most üthette meg a négy hónapot, mégis, már látszott, hogy egyáltalán nem lesz kis termetű felnőtt korára. Nagy praclijaival Jared ujjai után kapdosott, hogy ha sikerélmény éri aztán jól megcsócsálja őket.
- Jól van, jól van - vigyorgott szőrös kis barátjára a fiú, miközben a kastélyban található talán legzajosabb folyosóra ért. Nem nagyon szerette a helyet, de annyira elkalandozott menet közben, hogy végül az lett a leggyorsabb, ha erre vág át.
Szépen haladt is, egészen addig, míg mintha valaki a Sebastian nevet kiáltotta volna. A fiú gyorsan szétnézett, és a folyosó másik végén egy lányt vett észre, aki láthatóan mással volt elfoglalva, úgyhogy megnyugodva folytatta is az útját, míg nem Sherlock heves mozgolódásba nem kezdett a karjában.
- Oké, értettem - mondogatta a cicának, majd lerakta őt a földre, ha már ennyire mehetnékje volt. Közben meglátta az izgalom forrását is egy másik macska formájában, úgyhogy azért szedte a lábát a kis pajtás után, nehogy haddelhadra kerüljön sor a macskák között. Bár, ahogy elnézte, ezek inkább csak játszani akartak egymással, semmint összeverekedni, de mivel Sherlock volt az első állata, így nem volt benne egészen biztos, hogy helyesen értelmezi a jeleiket.
Mikor aztán beérte a kiscicát, kénytelen volt a másik macska gazdájával is váltani pár szót.
- Hello. Szép a macskád - közölte semleges hangnemben, mert nem tudhatta, hogy a lány mennyire lesz mérges a rohanvást képbe robbanó Sherlock miatt, de még akart egy kis időt szerezni a macskájának az ismerkedésre, biztos ami biztos.

Lavia Stark

Szerencsére nem történt nagyobb baj, és a két cica nem összeverekedni akart, hanem csak barátságos mérkőzésbe kezdtek egymással, aminek a tétje látszólat az volt, hogy ki tud elevenebben rohangászni ide-oda. Érdekes volt Jared számára ez a viselkedés, hogy ennyire könnyen összebarátkoztak egymással, mintha csak egy alomból származtak volna, mert annyira más volt, mint az emberek világa. Nem először fordult meg az utóbbi időben a fejében, hogy érdemesebb lett volna macskának születni.
Mázli, hogy a gazdi sem tűnt mérgesnek, sőt, mintha még örült is volna, hogy dicsekedhet egy kicsit a kedvencével. Ezt mondjuk Jared is megértette, mert hasonlóképp büszke volt Sherlockra.
- Maine Coon..? - nézett a lányra kérdőn, aztán leesett neki, hogy valószínűleg egy macskafajta nevét hallja. Ennyire már tényleg nem volt képben, azt is csak azért tudta, hogy Sherlock ragdoll, mert az eladó elmondta neki a kereskedésben, egyébként mindenre gondolt volna, csak arra nem, hogy ezt kiderítse. A cica amúgy is sziámi mintás volt, különlegesség, de a szőre hosszú, és a testalkatán jött ki igazán a fajtája.
Közben a két macs elkezdte egymást kergetni a két fiatal lába körül, kész bújócskát kerekítve a játékból.
- Igen, ragdoll. Sherlocknak hívják. És a tiéd... Sebastian? - próbálkozott, mert kizárásos alapon csak a macskának kiabálhatott az előbb az ismeretlen lány.
- Én Jared vagyok - nyújtott kezet a fiú végül a másiknak, mert kezdte zavarni, hogy még ennyi udvariasságot sem engedett meg magának. Alapvetően nagyon is jól nevelt fiú volt, csak éppenséggel nem szeretett barátkozni.

Lavia

- Igen, róla kapta a nevét - bólintott a fiú. - Ketten tartjuk a bátyámmal, és mindkettőnknek nagy kedvence a történet - tette hozzá, magyarázatképp, hogy miért is az a neve a cicának, ami. Persze az is tény, hogy amennyit agyaltak rajta, örültek, hogy legalább ebben végre meg tudtak egyezni, és nem kellett újabb órákat ötletelésre szánni.
- Pedig ezekért a festményekért nem lenne nagy kár... - fintorgott Jared, vetve egy undorodó pillantást a vénasszonyra, akinek be nem állt a szája. Néha megfordult a fejében, hogy nem kellene olyan festményeket készíteni, amik beszélni is tudnak, mert nem csak hogy idegesítőek, de még árulók is lehetnek.
Azon már nem lepődött meg, hogy a lány rögtön rájött, hogy melyik házból való, hiszen itt annyira különös volt, hogy akik együtt laktak, egyféle ruhában is jártak, hogy gyakorlatilag eltéveszteni sem lehetett. Neki mondjuk nem volt problémája az egyenruhájával, de túlságosan nyíltnak tartotta ezt az egészet, mert nem biztos, hogy mindenkivel szerette volna közölni, hogy hol lehet őt megtalálni - legalábbis esténként. Ennek ellenére bólintott, mert le nm tagadhatta, és most okot sem látott rá, azonban azt nem tette szóvá, hogy a lány meg minden bizonnyal rellonos, mert túl nyilvánvaló lett volna. A következő kérdésre azonban válaszolni kellett.
- Igen, most kezdtem itt tanulni - fontos volt a megfogalmazás, még akkor is, ha a másik nem sejthette, mert csalóka látszat csupán az elsős lét. Mivel eddig magántanuló volt, már rég túlhaladta az itteni elsősök szintjét, de a tudásával nem szokott kérkedni, főleg mert nem minden téren fedi a tananyagot, inkább szépen bejárt órákra és megírta a házi feladatokat. Elsődleges a beolvadás.
- Mennyi idős a cicád? - kérdezte aztán, hogy terelje kicsit a kényes témát.

Lavia

- Akkor nagyon eleven kis jószágod van - jegyezte meg Jared, és a másik macskát elnézve valóban, simán kinézte belőle az ilyen tetteket. Nem volt benne biztos, hogy Sherlock milyen lesz felnőttnek, de a boltos szerint a ragdollok nem véletlen kapták a nevüket, mert egyszerűen ott maradnak, ahova lerakják őket. Ez mondjuk nem hátrány, mert nem igazán szerette volna, ha folyton csatangol a kedvence.
Megmosolyogta a lány szavait, mert szívéből szólt, mikor a a festmények szájának beragasztásáról esett szó.
- Én nem vagyok oda túlzottan a szószátyár fajtákért, sokkal jobban szeretem a szó szerint vett csendéleteket - magyarázta, majd maga is vetett még pár rosszalló pillantást a szájaló darabokra. Nem, ezt tényleg lehetetlen hosszú távon kibírni.
Aztán Sebastian kora került szóba, és Jared igencsak elhűlt, mikor megtudta, hogy már két éves.
- Én azt hittem még kölyök... - fogalmazta meg tömören a véleményét kissé csodálkozva. Ebben aztán benne foglaltatott az is, hogy nem érti, hogy lehet ilyen bohóc egy ekkora macska, de az is, hogy ő nem tudta, hogy a felnőtt macskák is ennyire játékosak.
- Sherlock még csak most négy hónapos - mondta, körülbelül tippelve a kort, mert az eladó sem tudta pontosan megmondani. - Mondd csak, nem lefele indultatok véletlen ti is? - kérdezte aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve. Mivel se a macskán se a gazdáján nem látta nyomát, hogy kimentek volna a saras világba, így abban biztos volt, hogy nem most jöttek vissza kintről. - Mert elég jól eljátszanak... - utalt rá a maga módján, hogy nem szívesen vinné el rögtön Sherlockot az új játszópajtijától, viszont a festmények egyre jobban idegesítették.

Farkas Kamilla

Jared viszonylag vidáman sétált éppen felfelé vacsora után az Eridon torony irányába. Jó napja volt, kiderült, hogy átment minden vizsgáján, sőt, egyenesen K lett minden, úgyhogy erre nem lehet majd panasz Agatha felől sem, na nem mintha amúgy annyira hajtotta volna a fiúkat. Ma még dolgoznia sem kellett lemenni, úgyhogy nem ázott meg, nem csúszkált a sárban, és úgy általában véve nem történt semmi nyomasztó vele. Ráadásul, ha mindez még nem lenne elég, akkor már csak alig pár nap volt a szünet kezdetéig, ami egyet jelentett azzal, hogy szépen összepakolhat, és itt hagyhatja ezt a rémes zsivajt és nyüzsögést maga mögött, ami a kastélyban állandóan ott zümmögött a fülében.
Mennyei nyugalom lesz!
Igaz, a panel sem éppen a csendesség csúcsa, de ennél még az is jobb, ráadásul úgy döntött, hogy talán most már nem kellene mindig csak a négy fal között ülnie, tulajdonképpen szét is nézhetne azon a híres-neves Budapesten.
Arról pedig még nem is beszéltünk, hogy mindjárt itt a szülinapja valamint Kolos esküvője, ami miatt már ő is kezdett annyira ideges lenni, mint maga az ifjú (?) férjjelölt.
Kicsit kelletlenül fordult be a Fejetlenség folyosójára végül, de nem volt mit tenni, erre volt a legkényelmesebb az út, pedig nagyon nem szerette a furcsa, örökké változó és meglepetéseket tartogató helyet. Most is, alig hogy betette a lábát ide, az egyik festményalak ráordított, mondván eltakarja a kilátást. Hát... hát akkor menjen a csudába, gondolta Jared, és duzzogva odébb is vonult, hogy a lehető leghamarabb távol kerüljön a helytől.

Farkas Kamilla

Már a folyosó közepén tartott, lassan, de biztosan tartva a vége felé, közben pedig eltűrve a zsörtölődő festmények hangját, mikor egy hang közvetlenül a háta mögött zengett fel.
Először szépen szétnézett, hogy vajon tényleg neki szólt-e a mondat, aztán mivel senki más nem látott maga előtt, kénytelen volt megfordulni, hogy arrafelé is megszemlélje a helyzetet. Rendbontók helyett viszont egy lánnyal találta magát szemben, aki egyenesen rá mutatott.
- Hogy mégis mi voltam én? - kérdezett rá Jared, hogy mi a csudával vádolják éppen, mert azon túl, hogy egyenletes tempóban ment, amíg meg nem állították, igazán nem tett semmi különöset.
Igaz, ebben a kastélyban a diákok fele nem komplett. Erre már volt esélye rájönni nem egy alkalomból tanulva, elvégre Rémi és a lefejelés volt a legékesebb példa, hogy ez mennyire szó szerinti módon is igaz. Ez a goromba vádaskodás viszont most helyből felnyomta az agyvizét, úgyhogy nem tudta megállni, hogy ne mondja ki, amit gondol.
- Neked egyébként senki sem tanította meg, hogy nem illik mutogatni? - nézett enyhén félrebillentett fejjel a lányra, mint aki azt latolgatja, hogy vajon a gyerekes viselkedés egy poén akar-e lenni, vagy a másik tényleg ilyen, ne adj isten valóban kissé elmerozzant szegény.

Farkas Kamilla

- Ha nem tűnt volna fel, akkor ezek a festmények mindenkire haragszanak - sóhajtott fel Jared, de mikor meglátta, hogy még a festményalak is bólogat, mérges szemekkel meredt rá. Ez nem lehet igaz.
Ennyit arról egyébként, hogy jó napja van, kellett neki elkiabálni, most már nincs. Sajnálatos módon úgy tűnt, hogy ez a lányka éppen kiszúrta magának csak azért, hogy kötözködhessen.
- Légy szíves és nézd meg a festményeket, szerintem nincs rajtuk egyetlen sérülés sem - próbált meg észérvekkel hatni a másikra. Azt pedig már csak fejben tette hozzá, hogy ha tovább bólogat a festett nő, akkor az éjjel még eshet baja, nem is kicsi, mert noha Jared nem egy bosszúálló típus, de ez most kifejezetten felidegesítette.
- Szerintem jó lenne, hogyha megbizonyosodnál a bizonyítékokról, mielőtt vádaskodsz - tette még hozzá lesajnáló tekintettel. Komolyan nem értette, mire jó ez, de nem fog meghunyászkodni, főleg nem úgy, hogy egyáltalán semmit sem tett.
- Megtennéd, hogy továbbengedsz? - kérdezte aztán, bár volt egy olyan sejtése, hogy nem fogja ennyire könnyen megúszni. Hiszen ha valaki kötözködni akar, akkor kötözködni is fog.

Farkas Kamilla

Jared gondolatai között egy ponton megjelent a szó, hogy "megfojtom". Sosem volt különösebben erőszakos ember, de ez a lány most teljes erővel belegázolt egy tökéletes napba, amit mégsem tudott olyan jól tolerálni, mint szokta. Egyébként is, ennyire kisgyerekek egyáltalán járhatnak az iskolába..? Nem is titkolta, hogy végig nézett a másikon, azt firtatva, hogy hanyadikos lehet.
- Lelkileg? Ezt most jól hallottam? - vonta fel a szemöldökét félig kíváncsian félig pedig hitetlenkedve. Mégis mi a fenével lehet egy festményt lelkileg zsarolni? Mondjuk azt mondja neki, hogy nagy az orra, vagy mi?!
Ahogy a lány hisztériája növekedett, Jared úgy lett egyre mérgesebb. Mégis mit lehet az ilyenekkel kezdeni? Ha itt hagyja még megpróbálja hátba átkozni őt a lány, aminek már csak azért sem örült volna, mert semmi kedve nem volt hozzá, hogy ha aztán kiüti az ismeretlent, akkor végig kelljen vinnie a kastélyon a gyengélkedőig. Na azt már nem. Szekrénybe meg mégse teheti, hogy eltüntesse a nyomokat, az Rémi sajátja, és Jared egyébként se tenne ilyen galádságot.
Bár, ha sokáig pattog a lány, akkor lehet, hogy mégis elgondolkodik rajta.
- Kénytelen vagyok tanácsokat adni, ha logikátlanul közelíted meg a helyzetet - felelte emelt hangon, de a mikor a lány nem engedte, hogy távozzon a helyszínről, akkor halálos nyugalom szállta meg és rámosolygott.
- Rendben. Beszéljük meg. Máris mehetünk valamelyik házvezetőhöz - dobta fel a dolgot. Ő aztán nem fog itt vitázni ezzel a kis mitugrásszal, az biztos.

Farkas Kamilla

A másik mintha megkukult volna, vagy egyszerűen csak figyelmen kívül hagyta Jared feleleteit, ki tudja? De az biztos, hogy sokkal csendesebb lett és a fiú zavart vélt felfedezni az eddig rendezett vonások között. Ó, remek, hátha megadja magát és hagyja végre őt is menni a dolgára.
A valószínűleg sértőnek szánt kijelentésen kis híján felnevetett. Ez aztán frappáns volt! Egy fél lépéssel közelebb lépett a lányhoz, most hidegen csillogó kékesszürke szemével nézve le rá.
- Te azt állítod, hogy elkövettem valamit, én azt, hogy ez nem igaz. Távozni nem engedsz, akkor nyilvánvaló, hogy kell egy döntőbíró, nem? - vonta fel a mondat második felénél a szemöldökét, kérdő tekintettel ajándékozva meg a lányt. Jared ritkán állt ki még magáért is, jobb szeretett meghúzódni csendesen egy sarokban, de ez most rosszul időzített pillanat volt és nem állt szándékában hagyni a lánynak, hogy felülkerekedjen és ráfogjon valamit. Nem, az teljességgel kizárt.
- Nézd - lépett vissza az eredeti helyére. - Szerintem az lenne a legegyszerűbb, ha most mindketten mennénk szépen a dolgunkra és elfelejtenénk ezt az egészet. Mit szólsz? - ajánlotta fel a lánynak a menekülési útvonalat, hiszen még ha valóban keresnek is valakit, aki eldönti a vitát, nem tudna Jaredre fogni semmit. Mégis csak megérte odafigyelni Kolos mellett a minisztériumban, mert ez még ha csak piti ügy is, de hamis vádaskodás. Ilyen szinten nagyjából annyi lenne a vége, hogy a lányt tolnák le, arra meg biztos nincs szüksége neki sem, Jared pedig egyszerűen csak szeretne feljutni végre a toronyba.

Farkas Kamilla

Jared újra elmosolyodott. Nocsak, a lány ennyire megijedt volna tőle? Igaz, nem tudhatja, hogy egy árva ujjal sem érne hozzá, úgyhogy volt némi poénja a dolognak Jared szemében, pláne ha belegondolt, hogy ha valami egészen furcsa véletlennek köszönhetően mégis csak bántani kényszerülne a másikat, akkor úgyse tudná meg egy házvezető sem. De, persze ilyen nem fog történni, Jared nem erőszakos, még csak nem is agresszív, de ezt a másiknak igazán nem muszáj tudnia.
- Ha provokálsz, akkor nem hiszem, hogy sokat - vonta meg a vállát. Rémi az egész kastély szeme láttára rángatta őt végig a folyosón, miközben a feje gyönyörű véres sormintát hagyott a lépcsőkön lefelé, mégsem volt egy árva tanár sem, aki közbeszólt volna, nem hogy még büntetést is osszon. Ebben a kastélyban elég furcsán működtek a dolgok, ezt mindenkinek el kellett ismerni.
- Nem fogsz többé hamisan vádolni? - billentette oldalra a fejét, miközben visszakérdezett. Arról nem volt szó, hogy hajlandó lesz valaha is elismerni, hogy bármelyik festményt is bántotta volna, arra a lányka hiába is várt. Jarednek ugyan nem volt célja eredetileg, hogy végképp sarokba szorítsa az idegent, de egyszerűen belekényszerítették ebbe a helyzetbe, márpedig ő nem fogja hagyni magát, de nem ám. Nem abból a fából faragták, még akkor sem, ha többnyire nagyon csöndes és visszahúzódó.

Farkas Kamilla

Nagyon kíváncsi volt, hogy a másik megadja-e magát, vagy tovább kötözködik. Olyan sokáig hallgatott, hogy szinte még meg is sajnálta a lányt, enyhe lelkifurdalást érezve amiatt, hogy ennyire sarokba szorította, de aztán újból eszébe jutott, hogy tulajdonképpen a lány volt az, aki ezt az egészet elkezdte, úgyhogy nincs miért rosszul éreznie magát.
- Jól van. Akkor szervusz - köszönt el tőle és megfordult, hogy folytassa az útját az Eridon torony felé. A kezeit azért elővigyázatosságból zsebre vágta, hogy ha kell, akkor azonnal elő tudja venni a varázspálcáját, mert nem tudhatta, hogy a másik nem akarja-e mégis megátkozni bosszúból, vagy csuda tudja milyen galádságra képesek még az ilyen kicsi lányok. Éppen ezért fülelt figyelmesen, hogy van-e gyanús mozgás a háta mögött, végig, amíg csak a folyosó végéhez nem ért, ahol egy könnyed mozdulattal fordult be a sarkon. Ezzel elhárítottnak könyvelte el a veszélyt, hogy a másik hátba kapja őt valamivel.
Azonban ez nem változtatott azon, hogy a kedvét alaposan elrontotta a kiscsaj akadékoskodása, megspékelve a festmény rosszindulatával. Komolyan elgondolkodott rajta, hogy éjjel tényleg rongálni fog, de a gondolatokat csak a pillanatnyi méreg szülte, mire felért a toronyba már el is feledkezett róla és inkább hozzálátott, hogy keressen magának valami jó könyvet, ha már lett végre egy csomó szabadideje.

Kelemen Farkas
Péntek délután

Ebben a szent pillanatban nem volt éppen a boldogság szobra. Ugyan vége volt a hétnek, legalábbis a tanórák szempontjából, azonban ez mégsem tudta teljes mértékben feldobni, mert egyet jelentett azzal, hogy jön a hétvége, amikor szívesen üldögélne a szobájában és olvasna, de mondjuk úgy, hogy most egy kicsit kevésbé volt hozzá kedve, mint általában. Seth tegnap kapott egy hosszú levelet az utóbbi napok eseményeiről, de tény, ami tény, nem az új szobatárs jelentette a legbosszantóbb problémát.
Hanem az az akta darab. Tekintettel arra, hogy akár diákcsíny is lehetett volna, előbb egy kicsit visszakutatta, hogy honnan is került a diákok kezébe a macskája aktája, de úgy tűnt, hogy valódi, és tényleg a Minisztériumi irodából származik. A maga részéről itt döntött úgy, hogy akkor szépen lemásolja és zsebre rakja, mert erre bizony rá akart kérdezni egy illetékesnél. Pontosabban, kérdőre vonni.
Éppen a könyvtárba tartott, amikor a merőlegesen futó folyosón észrevett egy közeledő alakot. Rögtön lefékezett, mert felismerte benne az egyik felügyelőt, mégpedig milyen szerencse, éppen azt, akivel már kétszer is szóba elegyedtek. Remek!
Mivel a másik előbb a plafont nézte, aztán pedig a padlót, így nem volt nagy művészet gyakorlatilag útját állni. Amíg megtette felé azt a pár lépést, addig Jared elő is vette a papírt, széthajtogatta, és mikor megállt Farkas előtt, akkor a tetejénél fogva egyszerűen belógatta az orra elé.
- Mondja csak, szeretnék kölcsönbe a sétáló bögrémet is esetleg? Mozog, úgyhogy biztosan megfigyelik, könnyebb dolguk lenne vele - mondta, miközben kicsit lejjebb engedte a papírlapot, hogy lássa a férfi arckifejezését. Az övé egyébként híven türközte a gondolatait, avagy hogy "nincs maguknak jobb dolguk??" és "nem gondoltam volna, hogy az állatrendészet kihelyezett egységéhez van szerencsém".

Kelemen Farkas
Péntek délután

Egy pillanatra újra átsuhant az arcán az "ezt nem hiszem el" kifejezés, mikor halálos mérgeket emlegettek fel neki. Mert most azért gondoljunk már bele, kérem szépen, vajon egy bájitalfőző hozzávalói között mennyi mérgező adalék van? Jó eséllyel elég sok.
Mielőtt viszont ezt hangosan is kifejtette volna, inkább vett egy mély lélegzetet, és megpróbált kissé lehiggadni. A papírt is elengedte, hagy nézegesse a másik, ha nagyon akarja, elvégre Sherlock tényleg nagyon szép macskaúrfi.
A kérdést hallva egy pillanatra lefagyott, aztán pislogott kettőt és jelentősen lecsillapodva felelt, már majdnem viccként bökve oda a választ.
- Na de kérem, nem gyilkosság a vád. Zoknit lop! - felelte önérzetes hangon, de hallatszott rajta, hogy a végén már majdnem ő is elmosolyogta magát, kiérezve a helyzet komikumát. Pár pillanat múlva viszont már újra komolyan nézett a férfire. - Őszintén szólva, egyáltalán nem tudtam eldönteni, hogy ezt most vajon komolyan gondolták-e, de nem segített a mérgemen, hogy a nyakamra járnak az eridonosok, és követelik rajtam a fél pár zoknijukat - fejtette ki. Nem, tényleg nem kellemes reggel-este ezzel foglalkozni, és bár tény, hogy a macskája tolvajjá lépett elő afeletti bánatában, hogy Seth már nem lakik velük, az sem kevésbé bűnös, aki csak úgy engedi őt bemenni idegen szobákba.
- Ha lehet, visszakérném - nyújtotta aztán a kezét, és ha megkapta a lapot, akkor el is rakta. Avery jutott eszébe a körözési plakátjával, neki biztos érdemes lesz megmutatni, hogy a család egy újabb tagja rendelkezik most már félig-meddig hivatalos bűnügyi irattal.
- Egyébiránt - állt félre a férfi útjából, megadva neki a lehetőséget, hogy elinduljon ha akar -, amúgy is szerettem volna Önnel beszélni. Bár a festmények fülétől távol, ha lehet - villant a szeme az egyik alakra, aki ha tudott volna, akkor kiesik a keretéből, úgy figyelt. - Ha azt mondanám, hogy van a közelben egy titkos folyosó, akkor velem jönne esetleg? - vetette fel. Nem lepődött volna meg, ha a másik nemet mond, elvégre akár csapda is lehetett volna, de nem erről volt szó egyébként.

Kelemen Farkas
Péntek délután

Vállat vont, amolyan "ez van" formán, de mikor látta, hogy a férfi a nevetést próbálja visszafogni, végül ő sem bírta ki, csak elmosolyodott. Ha az ember a megfelelő szemszögből nézi, akkor ez tényleg vicces, noha az is tény, hogy a minisztériumi emberek között ettől még mindig volt valaki, aki nagyon nem értette a dolgát. Most komolyan, ő több, mint egy évig dolgozott lent a faluban Kolosnál, de egyszer sem látott efféle marhaságot, mint aktát egy macskának.
Kis híján egyébként elszólta magát, mert majdnem elmesélte, hogy igyekezett ő megtudni, hogy miért van az állat a zoknikra kattanva, de szerencsére még időben észbe kapott, és így nem hívta fel a figyelmet arra, hogy állatok fejében is képes emlékeket vagy motivációkat keresni. Megjegyzendő, Sherlock esetében nem járt sikerrel.
- Még szerencse, kicsit nehézkes lenne a kihallgatás - jegyezte meg, miközben némileg mérsékelte a mosolyát és elrakta a papírt, közben ugyanis eszébe jutott, hogy más megbeszélnivalójuk is akadhat.
Kíváncsian nézett a felügyelőre, amíg a válaszára várt. Az, hogy vele tart-e, nem jelentett sokat a levonható következtetések szempontjából, de ha nem tette volna, akkor azért Sebby csalódott volna benne és valószínűleg nem is megy bele végül az ajánlatba, amit legutóbb tártak elé. Nem szívesen szövetkezett volna olyan aurorral, aki a saját képességeiben sem bízik annyira, hogy egy diákkal áttérjen egy csendesebb folyosóra.
A válasz viszont újra mosolyt csalt az arcára.
- Erre - indult el egyszerűen a megfelelő irányba, hogy mutassa az utat, majd az egyik oszlop mellett odébb hajtott egy lelógó drapériát. Szűk folyosón találták magukat, aminek a másik vége nem volt messze, de az újonc prefektusok rémálma volt, mert a gyakorlott szabályszegők itt egy pillanat alatt el tudtak tűnni és a párhuzamos folyosón lyukadni ki. Elsétált a közepéig, ott állt csak meg.
- Kérem, ne átkozzon meg, csak disaudiót szeretnék kiszórni - jegyezte meg, mielőtt elővette volna a pálcáját, hogy még egy óvintézkedést tegyen. Nagyon nem szerette volna, ha bárki rájön, hogy lepaktált a felügyelőkkel. Ebből a szempontból egyébként pont jól jött neki a macska aktája, mert azon azt is feltüntették, hogy őt is figyelik, ami számára nem volt meglepő, ámde remek alibi a diáktársak előtt. Mármint az lenne, ha tisztán csak a felügyelők pártjára szeretne állni, de nem így volt.
- Gondolom sejti már, hogy az ajánlata miatt hívtam ide - kezdte. - Nekem is lenne egy. Van egy tippem Önnek, egy meglehetősen értékes nyomozási útvonal, de cserébe egy kérésem is lenne. Fogja fel úgy, mint egy afféle próbát, hogy megbízhatok-e az ígéretében - vázolta fel.

Kelemen Farkas
Péntek délután

Nem érzi túlzottnak az óvintézkedéseket és azt sem, hogy a másiknak szól, mielőtt varázslásba fog - valahogy nagyon biztos tud lenni abban, hogy nem lenne élete legjobb élménye egy titkos folyosón kapni valamit a nyakába csak a minisztériumi paranoia miatt. Miután végzett, újra Farkashoz fordult, hogy folytassa a kíváncsi fülektől már kellően megóvott beszélgetést.
- Nos, ismerek valakit, aki a tavaly történt problémás esetek egy jelenős részénél jelen volt és előfordulhat, hogy nem is venné rossz néven, ha megkeresnék - kezdte. Valójában már beszélt erről Radúzzal, nem akarta volna csak úgy ráküldeni a felügyelőket, hogy nem kérdezi meg róla a férfit előre, de erről a vele szemben álló aurornak egyelőre igazán nem kellett tudnia.
Persze az alku nehezebb része ezután jött, mégpedig hogy úgy adja elő saját kérését, hogy az ne keverje őt gyanúba és ne is azonnali elutasítás legyen rá a felelet. Sebby sosem volt jó színész, úgyhogy most sem erre alapozott, inkább csak a szavak kapcsolatára figyelt és reménykedett, hogy eltalálja a kellő hatást. Nem lett volna rossz, ha itt van Seth, neki ez biztos ezerszer jobban ment volna.
- Az én kérésem viszonylag egyszerűen teljesíthető. Elsősorban a különleges képességgel bíró diákok érdekelnek, és róluk szeretnék egy listát, amennyiben megoldható - fejtette ki.
A kérése nem volt véletlen. Abban biztos volt, hogy teljesen felesleges lenne a megfigyelt emberekről kérdeznie, de a legtöbb gond azok alapján, amiket hallott tavaly, a képességeket tanuló diákokkal volt. Ebből következik, hogy egy ilyen lista alapján azért nagyjából be lehet lőni, hogy kit figyelnek.
Persze a kérdés jogos, hogy erre Sebbynek mi szüksége lehet? A helyzet az volt, hogy egyszerűen nem tudott megbízni a minisztérium embereiben. Elképzelhetőnek tartotta, hogy egyesek túlságosan is rászállnak a diákokra, akár éppen az eridonosokra is, és akkor mindenképp szólni akart Radúznak, még ha nem is akarta azzal bajba keverni, hogy tőle kér ilyet. Csak hát némi segítség nélkül nyilván nem figyelhetett oda mindenkire, akár prefektus volt, akár nem.

Kelemen Farkas
Péntek délután

Bólintott. Sejtette, hogy a férfi így fogja gondolni, azért hozta fel éppen ezt az információt. Persze a nehezebb része ezután jött, nem is siette el, de azért szépen lassan felfedte, hogy mit is várna cserébe.
Nem lepődött meg rajta, hogy a másik hosszasan gondolkodott rajta, mert ő is tudta, hogy ez nem egyszerű kérés, de a cél jó volt a részéről, és ennyi a lényeg. Sebby nem volt az a fajta ember, aki bármilyen információval visszaélne, őt sokkal jobban érdekelte az, hogy a törvény keze tényleg igazságos legyen, meg az, hogy mi is folyik a háttérben. A felügyelővel történt két találkozásáról sem tud senki, még Ricsi sem, mert őt meg nem szeretné megijeszteni.
- Meg - bólintott. Nem kért volna írásos listát, ő sem írt le semmit ezzel az egésszel kapcsolatban, ezért is eshetett meg, hogy nem tudta Seth-tel sem megbeszélni, hiszen gondatlanság lett volna egy bagolyra bízni bármilyen efféle levelet, ahogy a naplójuk lapjai is túl könnyen kerülhettek illetéktelen kezekbe. Mindenesetre, ha a felügyelő ezen a ponton átejti őt a nevekkel, az elég hamar ki fog derülni, lévén az elemi mágusokat Ricsi révén könnyedén megtudhatja amúgy is, viszont az mindenképp kiderül, hogy lehet-e benne legalább minimálisan bízni.
A férfi szavait hallva szemforgatós mosolygást produkált, míg nekidőlt a hátával a falnak.
- Csak a macskám - jegyezte meg, de aztán újra komoly lett az arca és elgondolkodott rajta, hogy erre mit feleljen. Végül úgy döntött, hogy mivel félrevezetni úgyse tudná, inkább az igazság egy részét fedi fel a férfinek.
- Egyrészt azért fontos, mert ha tényleg elfogadom az ajánlatát, akkor nem árt tudnom, hogy kire kell odafigyelnem. Másrészt meg azért, mert mint a nemrég megtárgyalt példa mutatja, vannak túlbuzgó emberek a minisztériumnál. Ugyebár.
Meg sem próbálja elrejteni a bizalmatlanságát, úgyis az arcára van írva mindig minden gondolata.

Kelemen Farkas
Péntek délután

Értékelte, hogy a férfi értette a viccet és széles mosollyal jutalmazta. Tény, ami tény, ez az eset hosszan tartó poénforrássá avanzsált Jared szemében abban a pillanatban, mikor kiderült, hogy csak egy szerencsétlen tévedés. Igaz, a számára okozott problémán ez nem segített igazán.
A listával kapcsolatos válaszra viszont megpercent a szemöldöke. Nem tudta, hogy a másik nem érti vagy csak mereven elutasítja a tényt, hogy Sebastian szerint hajlamosak lehetnek a túlkapásra..? Nos, akármelyik is volt igaz, nem sietett kifejteni a véleményét, mert a két indok közül legalább az egyikre rábólintottak. Ez éppen elég.
A felvetett kérdés viszont látványosan elgondolkodtatta. Ujjaival a falon dobolt, miközben megcsodálta a plafont, aztán úgy döntött, jobb lesz, ha visszadobja ezt a kérdést. Őszintén szólva eredetileg annak adott a legkevesebb lehetőséget fejben, hogy tényleg belemegy a felügyelő a játékba, szóval erre nem volt kész terve.
- Nem is tudom. Önnek mi a véleménye? - nézett a férfire. Nem sarokba szorítani akarta a felügyelőt, úgyhogy nem érezte problémának, ha néhány feltételt ő szab, sőt, ha az a cél, hogy bízzanak a másiktól kapott információkban, akkor ez így helyes. Persze amellett, hogy tényleg nem jutott eszébe jó megoldás.
- Egyébként üzenni fogok Önnek. Megbeszélem az illetővel, hogy mikor jó neki, ha megyünk - tette hozzá még. Na igen, eszében sem volt csak úgy adni egy nevet és tovább nem törődni a dologgal, hanem ő is menni akart. Ha Radúz úgy fogja gondolni, hogy nincs helye a beszélgetésnél, akkor úgyis megkéri, hogy távozzon és ezt tiszteletben is fogja tartani, de egyébként nem látta okát, hogy miért is ne legyen jelen.

Kelemen Farkas
Péntek délután

Láthatóan a másik is megküzdött azzal, hogy miként is lehetne ezt az egészet úgy kivitelezni, hogy mindketten jól járjanak és biztosítva legyenek. Ez azért egy kicsit megnyugtatta, mert legalább nem csak neki nem jött erre csuklóból a világmegváltó ötlet.
A megállapításra csak bólintott egyet, helyben hagyva a tényt. Kár lenne azt játszani, hogy ők most itt örök érvényű szövetséget kötnek épp, ahol nincs helye kételynek, mert nem így volt. Sebastian ugyanúgy nem várta el, hogy feltétel nélkül higgyenek neki, mint ahogy ő sem volt képes rá.
A visszakérdezés egyébként nem rázta meg túlságosan.
- Megyünk. - A hangja kijelentő volt és abszolút megingathatatlan tényt közölt, bár maga sem tudta volna megmondani igazán, hogy ehhez miért is ragaszkodik. A tavaly történtek az ő érdeklődését nem nagyon keltették fel, neki fontosabb volt, hogy ha már egyszer prefektus, akkor idén ne legyenek ilyenek, de ettől még természetesnek érezte, hogy ha ő viszi Radúzhoz, akkor nem búcsúzik el az ajtóban. Egy kicsit talán féltette is a torzonborz vadőrt, mert nem akarta, hogy túlságosan rászálljanak, még ha tudta is, hogy meg tudná védeni magát. Mindenesetre, akárhonnan is nézzük, volt ebben a történetben buktató elég.
- Nem érdekes különösebben számomra az igazolványa, láttam már elég ilyet - lökte el magát a faltól, miközben az arcára mosoly ült ki. Azt már csak gondolatban tette hozzá, hogy ugyan tényleg látott ilyesmit, csak akkor még nem volt érdeke tüzetesebben megvizsgálni. Most viszont már a felügyelő detektor is félkész volt, úgyhogy nem volt rá ténylegesen szüksége többé, hogy a kezébe kapjon egy igazolványt.
- De megegyeztünk - bólintott azért rá, mert biztosítéknak egész jól megteszi a kis kártyácska.

Kelemen Farkas
Péntek délután

Egy töredék pillanatra meglepte a felé nyújtott kéz, de tulajdonképpen alkut kötöttek, azt meg illik megpecsételni valamivel. Elfogadta hát a jobbot és viszonozta a gesztust, miközben előbb lefelé figyelt, hogy ne vétse el, aztán egy mosollyal felnézett a férfire.
- Amint tudok biztosat mondani, szólok - biztosította újra, immár az egyezség értelmében erősítve meg a szándékot. Mindenesetre, a felügyelő határozott kézfogása eléggé bizalomgerjesztő volt abból a szempontból, hogy vajon megtartja-e majd az ígéretét.
- Nincs más - engedte aztán el és lépett vissza az eddigi helyére, miközben kicsit megrázta a fejét. - És mivel én most a könyvtárba megyek, nekem arra rövidebb lesz - mutatott a folyosónak a másik végére. - Önnek viszont inkább azt a kijáratot ajánlanám, ha nem szeretne elkeveredni - utalt arra, ahol bejöttek. - Csak vigyázzon, hogy ne lássák meg, mikor kilép a drapéria mögül, mert kár lenne ha rájönnének, hogy ismeri az átjárót - javasolta még, aztán a maga részéről lezártnak tekintette a beszélgetést. - Viszontlátásra bájitaltanon! - villant még a szeme a másikra, mert hát nem felejtette ő el, hogy arról beszéltek, hogy talán vele tartana oda, bár talán csak viccként is felfogható az egész.
Megvárta, hogy a férfi is elinduljon, akkor pedig hátat fordított ő is és elindult, hogy bejezze az útját. Séta közben zsebre vágta a kezeit és immár némileg nyugodtabban haladt, mint mielőtt találkoztak, mert legalább egy dolgot letudott végre abból a sokból, ami mostanában eléggé zavarja a napjait. Ki tudja, ebből ráadásul még tényleg haszna is lehet.