Állia

-El fogok késni! -gondoltam, és megszaporáztam a lépteimet. Be akartam menni a színjátszókör próbájára, hogy megnézzem, milyen is az. Ha megtetszik, akkor én is színjátszós leszek, ha nem, akkor is bővültek a tapasztalataim. Viszont ha nem érek oda, mielőtt elkezdik, akkor lesülne a képemről a bőr, ha egy próba közepén berontanék, hogy én jöttem nézelődni. Befordultam egy folyosóra, amin úgy gondoltam, hamarabb oda fogok jutni. Lehet, segítene, ha tudnám, merre kell menni. Valahol erre van, ezt mondták. Végig, aztán balra, utána... -rendezett gondolatmenetemet megzavarta egy veszekedés, amit a folyosó közepéről hallottam. Odamentem, és láttam, hogy két festmény veszekszik egymással, egy szerzetes, és egy lovag. Egymás szavába vágva üvöltöztek, ezért nem értettem, amit mondanak. Megköszörültem a torkom.
-Mi a vita tárgya? -kérdeztem kedélyesen. Mint kiderült, az volt a gondjuk, hogy nem tudtak megegyezni, vannak-e sárkányok, vagy sem. A lovag állította, hogy vannak, küzdött is egyel és abba halt bele, csak tudja, mi okozta a saját halálát. Emiatt festették le. Ám a szerzetes kijelentette, hogy márpedig sárkányok nem léteznek, és a lovag halála pillanatában valószínűleg valami bódító szer hatása alatt állt, majd beesett a kandallóba, és ezt a szerencsétlent akarták megörökíteni. A lovag ezt persze kikére magának.
-Hát figyeljetek... -csendesítettem el őket. -Itt, az iskolában azt tanítják, hogy sárkányok léteznek.
A lovag fölényesen elvigyorodott. A szerzetes megkérdezte, hogy láttam-e valaha sárkányokat.
-Hát nem, de...
Hallottam-e valaha sárkányüvöltést?
-Nem, de...
Mindent elhiszek-e, amit itt mondanak?
Idefigyeljetek! Nem egy diákot ismerek, akinek a pálcája magja Sárkányszívizomhúr! Következtetésképp vannak sárkányok!
A szerzetes természetesen csak legyintett, hogy az csak reklámfogás, és én elcsodálkoztam, hogy honnan tud ilyen szavakat egy régi festmény. A nagy veszekedésben nem is figyeltem, hogy mások is elhaladnak a folyosón, és valaki elejtett egy kis gombócot, amiből pár pillanat múlva füst kezdett el gomolyogni.

Állia

Egyszer csak azt vettem észre, hogy nem látok. Valami füst szállt be közém és a festmények közé, ezért megfordultam, körülnéztem, és rájöttem, hogy már teljesen körülvett. A két kispajtás is abbahagyta a vitát, és némán tekintett körbe. Ekkor valaki belenyúlt a gyomromba, minek hatására nyögtem egyet, és előre hajoltam. Nem számítottam ilyesmire, és csak az jutott eszembe, hogy valaki megtámadott a füst nehéz látási viszonyait kihasználva. De ő meg tudott ütni, szóval ő lát engem... Még folytattam volna a gondolatmenetet, a valaki rögtön újra támadott: megragadta a taláromat, és a földre rántott, ami nem volt nehéz, lévén így is előre voltam dőlve. Elámultam, hogy milyen puha a talaj. Leraktam a tenyerem, és éreztem, hogy nem csak puha, hanem meleg is. Fél pillanatig megdermedtem, aztán felpattantam.
-Bocsáss meg, nem akartalak így... letaglózni -próbálkoztam egy ócska viccel. -Nem számítottam rá, hogy valaki így rám támad. Éppen egy létfontosságú vitába elegyedtem ezzel a két úriemberrel -mutattam a képek felé, akik nem látszódtak a füst miatt, de ez nekem nem esett le. A hangjuk már hallatszott, amint a földre kerültem, elölről kezdték a veszekedést. -Nem tudsz valami varázslatot, hogy eltűnjön a füst? Az én pálcám nem igazán működik rendesen.

Állia

-Hogy érted, hogy megcsinálni... -kérdezek rá, mert nem volt egészen világos számomra, mit is mondott. Azt mondja, hogy én füstölök? Vagy... Én okoztam?
-Nem én csin... -kezdtem volna a magyarázkodást, de ő már el is kezdte a füst elleni hadjáratot. Hamar el is tűnt, és a lány ott állt az orrom előtt gúnyosan mosolyogva.
-Figyelj, a füst nem az én hibám volt! Én itt vitatkoztam ezzel a két jómadárral -újra feléjük mutatok, immáron látszódnak ők is -amikor hirtelen minden füstbe borult. A két úriember tanúsíthatja. Mivel nem marta a torkom, nem kezdtem el menekülni: tudtam, hogy nem a tűz ütött ki valahol. Csak álldogáltan meglepetten, amikor belém jöttél. És ne értsd félre, nem haragszom érte! Remélem benned sincs harag, amiért rád estem. Reménykedve mosolyogtam rá. Legkevésbé sem kívántam összetűzést senkivel, pláne nem egy hölggyel.

Állia


Miután elmondtam a kis védőbeszédemet, vártam, hogy legyint, vagy valami,  de legnagyobb meglepetésemre megragadta a talárom, és arrébb húzott. Hirtelen nem tudtam mire vélni a dolgot, de aztán láttam, hogy egy könyv száguld el a fejem mellett. Ha a lány nem rántott volna el, olyan sallert kapok tőle, hogy megcsókolom a padlót. Ezt ő is kimondta hangosan, egy kicsit enyhébben, egy mosollyal megtoldva. Nagyon szép a mosolya.
-Hűha... Ha ez eltalál, mehetek a gyengélkedőre! -visszamosolyogtam, közben megigazítottam a talárom -Remélem, nem késel el sehonnan miattam. Amúgy Wolgast Bellafonte vagyok, de hívj csak Wolgnak, vagy Wolginak. -Ha ő is bemutatkozik, szent a béke. Körülnéztem. Nem volt senki sem a folyosón rajtunk kívül. Eszembe jutott, hogy miért is vagyok itt, mit kerestem, mielőtt a két úr felkeltette volna az érdeklődésemet.-Mellesleg nem tudod, hogy merre van a színjátszósok próbaterme? Szeretnék én is színjátszós lenni, de nem találom, merre kéne menni.

Állia

Állia. Ezt a nevet még sosem hallottam, bár szerintem a Wolgast is elég ritka. -Állia. Olyan szépen hangzik! -jelentettem ki hangosan is. Állia megigazította a haját, aztán a képekhez fordult. Közben még zavartam egy útbaigazítással, és ő ki is segített. Megnyugodtam, hogy letudtuk az előbbi balesetet. Hallgatom, hogy mire jut ezzel a két csökönyös ürgével, és legnagyobb meglepetésemre sikerült meggyőznie a szerzetest. -Komolyan voltál sárkányrezervátumban? -nekem egy ilyen dolog eléggé nagy szám, mert én mint mugli éltem le életem nagy részét, ezért kimaradtam a jó dolgokból. -Milyen egy sárkány közelről? -közben önfeledten elővettem egy alufóliába csomagolt répát, és majszolni kezdtem. Hamar észbe kaptam, hogy ez talán nem a legjobb alkalom a répa evéshez, de már késő volt. -Kész egy répát? -benyúltam a zsebembe, és előhúztam egy másikat. -Finom, én szeretem. Még egészen friss.

Állia

Tényleg érdekelte a nevem, ezért rákérdezett, hogy honnan ered a nevem.
-A Wolgast név, eredetileg egy német városka neve. Anyám volt német származású, ő nevezett el így. Nem tudom, miért ezt választotta, nem sokat tudok az anyámról, mert... -nem akartam a nyakába zúdítani minden gondom-bajom, de ha már ezt a mondatot elkezdtem, akkor muszáj volt be is fejeznem  -meghalt. Apám sosem beszél róla, szóval fogalmam sincs, mit tett, és azt miért. De hagyjuk inkább ezt a témát.
Szokás szerint ő is meglepődött, amikor megkínáltam a répával. Egy tök átlagos zöldség, mégis olyan szokatlan. Elfogadta, és bele is harapott. Ennek örömére elmosolyodtam, és én is haraptam még egyet. Némán rágicsáltunk, aztán ő szólalt meg először. Új becenév? Végül is... Nem olyan rossz. Hívtak már sok mindennek a répa miatt, és ez a Wolgi nyuszi egészen aranyos. -Rendben! -vigyorogtam rá -És én hogy szólítsalak? Álliának, vagy van beceneved is? Én nem vagyok olyan jó ilyenek kitalálásában -vallottam be őszintén. Még soha, senkinek nem tudtam normális becenevet adni, és nem akartam megsérteni valami bugyutasággal.

-Nincs beceneved? Végül is az Állia nem túl hosszú, és becézés nélkül is szép. De hogy érted, hogy a házad miatt? -számomra annyira furcsa volt ez a házak közötti versengés és elkülönülés. Persze, egy bizonyos fokig megértem, hogy legyenek olyan csapatok, akik összetartanak jóban-rosszban, de néhol túlzásnak tartom. Szerintem nem a házunk szabja meg hogy kik vagyunk. Én például levitás vagyok, de olyan lusta, hogy bármelyik másik ház is megirigyelné. Amikor idejöttem, bármelyik másik ház eszembe jutott, hogy oda fogok kerülni, de a levitát kizártam, mert a szorgalom, ami egy levitás alapfeltétele, az belőlem jócskán hiányzik. -feleszméltem, hogy ezt túl komoly arccal mondtam, ezért elmosolyodtam, és beletúrtam a hajamba. -Én még nem igazán élem át még a versengés izgalmát a házak között. Persze, a kviddics az izgalmas volt, de amúgy én nem óhajtok rivalizálni senkivel. -nem is ezt akartam mondani... Azt kezdtem el, hogy nem befolyásol senkit a háza. -Szóval... Engem nem lehet tipikus levitásnak mondani... Nem mondom, hogy a süveg tévedett, mikor ide osztott be, de még nem értem, miért. Talán a süveg is tesz néha kivételt, csak hogy izgalmasabb legyen.

Állia

Miután elmondtam a beszédemet, a lány megnyugtatott, hogy jó házba kerültem. Az jutott eszembe, hogy ha ilyen beszédeket tudok tartani, akkor talán tényleg igaza van. Nem attól lesz valaki Levitás, hogy szorgalmas. Én lehet, hogy amiatt kerültem oda, ahol vagyok, mert szokásom filozofálgatni? Mondjuk ezt általában magamban teszem, de néhanapján, például most, kitör belőlem, és akkor valakire rázúdítom azt, ami a fejemben van, és az nem mindig egy leányálom. Most szerencsére nem volt semmi olyan, amivel esetleg megsértettem volna őt, vagy akárki mást. Legfeljebb a süveget.
-Talán igazad van. Még egy kicsit bizonytalan vagyok ez ügyben, de jó útra tereltél, hogy megfejtsem ezt a titkot. Állia a falnak dőlt, és úgy mondta el nekem, hogy ő sem tűnik kívülről Rellonosnak, de igazából tényleg oda illik. Ezt nem tudtam egészen felfogni, bár voltak sejtéseim, hogy hogy érti. Mindenesetre jobbnak láttam rákérdezni, mint hamis következtetéseket levonni.
-Ezt hogy érted? Milyen egy igazán rellonos Rellonos? -kérdeztem mosolyogva, felhúzott szemöldökkel.
-Nekem kedvesnek tűnsz. A két marha vitáját is el tudtad dönteni, amire én magamtól nem voltam képes -mondtam a képek felé mutatva.
-Persze nem akarok az életedben vájkálni, ha zavar a sok kérdésem, akkor ne válaszolj.

Állia

Állia megnyugtatott, hogy biztosan a jó házba kerültem, és meginvitált a Rellonba, ha esetleg váltanék.
-A váltás még sosem jutott eszembe... -miért is nem? Egész eddig kételkedtem benne, hogy jó helyen vagyok, de eszembe sem jutott váltani. Most pedig, hogy Állia ennyi szépet mondott rólam, már nem is akarok. -Megígérem, hogy ha váltani fogok valaha, hozzátok fogok menni! -kacsintottam rá. -És ha valamit én megígérek, akkor azt be is tartom, az biztos.
Elmondta, hogy mitől került ő a rellonba.
-Na igen, jelenleg nem vagyok valami céltudatos, bár egy célocskám van, de elég nehéz, és hosszú teljesíteni. A magabiztossággal talán nincs gond, de a szilárd akaraterejű, na az nem vagyok -vigyorogtam rá. -Ha megváltoznának a belső tulajdonságaim, akkor megyek hozzátok.
Felhangzott a csengő, és a diákok kitódultak a folyosóra. Eszembe jutott a színjátszókör, amiről totál lemaradtam, de nem bántam.
-Hűha, jól elszállt az idő. Lenyeltem az utolsó falat répát. -Én nem sietek sehova, de ha neked dolgod van, akkor menj nyugodtan -mosolyogtam rá. -Így is beléd avatkoztam, mikor éppen mentél valahova.

Állia

Szóval túlságosan megbízok mindenkiben? Végül is tényleg. Eddig mindenkiben megbíztam, akivel találkoztam. Mi lesz, ha egyszer valaki rosszindulatúval találkozom?
-Semmi gond, igazad van. Elég naiv vagyok. Még nem tapasztaltam eleget. Viszont valamiért úgy érzem, hogy ez nemsokára megváltozik.
Szerencsére ő sem sietett sehová, a füst keltette fel a figyelmét, azért jött ide. Eszembe jutott, hogy pálcát kéne vennem, mert a mostani nem igazán megfelelő.
Állia! Nem tudod, merre van a pálcakereskedés? Gondolom a faluban lesz valahol, de még nem sokszor jártam arrafelé. Elővettem a jelenlegi pálcámat. -Ezt örököltem anyámtól. Nem igazán akar elfogadni gazdájaként. Tanácstalanul forgattam a kezemben a fadarabot. Kidobni mégsem fogom. Mégiscsak az egyetlen relikviám anyámtól...
A fejetlenség folyosója megelégelte a semmittevést, és megint rendetlenkedni kezdett. Egy darázs kezdett el repkedni Állia feje körül, de ezt ő nem vette észre, hisz a látóterén kívül volt. Óvatosan a hajára mutattam. -Van ott egy darázs. Ugye nem vagy rá allergiás? És ha ez nem lett volna elég, valami ragacsos sárga folyadék kezdett el ömleni az egyik csőből. A keletkezett pocsolya még nem ért el hozzánk, de rohamosan közeledett.

Állia

-Igen, elsős. Te viszont idősebbnek tűnsz nálam egy pár évvel.
Útba igazított, hogy merre menjek a műhelyhez, aztán elkérte a pálcám hogy megvizsgálhassa. Természetesen odaadtam.
Meglepően sehogy sem reagált a darázsra. Persze ez a legjobb megoldás, ha nem akarjuk, hogy megcsípjen, de én például óvatosan megpróbálnám elhessegetni. Valahogy ugyanígy reagált a pocsolyára is. Már majdnem elnevettem magam, amikor egy érdekes kérdést intézett felém.
-Hogy érted, hogy szereznél új pálcát? - Tágra nyílt szemekkel néztem a lányra. -Mármint elmész és veszel, vagy mi? Én úgy gondoltam, még ma, vagy holnap lemegyek a faluba, és veszek magamnak, hisz a pálca választja a varázslót, vagy hogy is szokás mondani. Erről jut szembe, a pálcámat szeretném visszakérni, hanem bánod -vigyorogtam rá.

Állia

Szóval harmadikos. Tulajdonképpen ezzel az információval nem tudok mit kezdeni. De mindegy. A pálcát szépen jellemzi, majd a magról kérdez.
-Pff, jó kérdés. Asszem főnixtoll. De sosem volt alkalmam megkérdezni az eredeti tulajdonosát.
Aztán azt mondja, nőies pálca. Nos igen, ebben tényleg van valami. Végül is anyámé volt, ő pedig mint köztudottan nő volt. Kezdtem megnyugodni a lelkem mélyén, hogy csak ezért nem fogad el, nincs valami sötétebb titok, amiért esetleg elutasítana.
Ezután Állia felajánlotta, hogy eljönne velem pálcát venni. Kissé megdöbbentem. Valamiért úgy éreztem, hogy a pálca és a mágus egymásra találása az egy bizalmas dolog, elrontja a hangulatot, ha mások is vannak ott. Persze, társaságban mindig szórakoztatóbb lenni, de most nem szórakozni megyek, hanem egy új pálcáért.
-Az biztos, hogy el kéne innen tűnnünk, mielőtt benyel ez a cucc. A pálcáshoz viszont ha megbocsájtasz, egyedül szeretnék menni. Valószínűleg nem is rögtön oda megyek, hanem először fel a hálókörletbe pár cuccért meg pénzért, aztán le a faluba, aztán eszem valamit, nézelődöm, szóval nem szeretnélek ilyennel untatni.
A legkevésbé sem szerettem volna megbántani a lányt, de mégis inkább egyedül mentem volna. Pláne, ha esetlegesen búcsút kell vennem ettől a pálcától. Az elég kínos jelenet lenne.
-Szóval, bocsáss meg, de egyedül szeretnék menni. De azért remélem, még összefutunk párszor! - mosolyogtam rá - Azt hiszem, most megyek. Ki tudja, mennyi ideig fogok ott elszerencsétlenkedni.
Éppen elköszönni készültem, de gondoltam, nem muszáj most rögtön elválni útjainknak.
-Te merre mész? Mehetnénk még egy darabig együtt, ha gondolod.