[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=168593#post168593][b]Yvonne L. West - 2013.08.28. 11:23[/b][/url]
NatachaSzegény lányon látszott, hogy kissé zavarban van. Egy ekkora mutatvány után én is hasonlóan éreztem volna magamat, úgyhogy meg is tudtam érteni őt. A lány igazat adott nekem abban, hogy talán én vagyok itt az egyetlen, aki el tudta csendesíteni ezeket a nem is tudom miket, aminek felettébb örültem. Végre valaki aki elismer. Pár percig csak ácsorogtunk, majd a lány bemutatkozott. Egy kis ideig csak emésztgettem a nevét, majd mikor már úgy ahogy megjegyeztem, a lány felé nyújtottam a kezemet, hogy én is bemutatkozzam. Nem gyakran viselkedem így. Most túl normálisnak és átlagosnak éreztem magamat. Mindig is szerettem kitűnni a tömegből valamivel, ez eddig, kisebb-nagyobb sikerekkel összejött.
- Yvvonne, harmadikos. Mondtam, egy halvány mosollyal az arcomon, ami a lány következő kijelentésén, szélesebbre húzódott. Egy másodperc erejéig lepillantottam a földre, majd vissza a szöszire.
- Ezt eltaláltad. Ennyire feltűnő, ha valaki Rellonos, vagy sem? Mondjuk, tény, hogy egy emberről, itt a kastély falai között, a legkönnyebben azt lehet megállapítani, ha Rellonos. A többi számomra valahogy annyira összefügg. Nem nagyon tudom megkülönböztetni a maradék házat, csak tulajdonságok alapján. Emlékszem még, mikor engem soroltak be egy házba. A teszlek süveg két ház között vacillált, de amint behunytam a szememet, és vettem egy mély levegőt, már hallottam is amint kimondja, hogy Rellon. Én is ide osztottam volna magamat. Elképzelhető viszont az is, hogyha nem itt lennék, akkor valahol máshol is képes lettem volna a beilleszkedésre. Mindegy is, ezen nem éri meg gondolkozni. Nem akarok a múltban élni. Sok mindent elkövettem már ott, amire nem vagyok büszke, de én annak a híve vagyok, hogy fogadd el a múltadat, aztán lépj tovább. Gondolataim kissé elkalandoztak, az rázott vissza a jelenbe, hogy két festmény, felettem hangos pletykálgatásba kezdtek a kastélyban élő pár diákról. Egyikük neve sem volt ismerős, így feléjük fordultam, majd karba tett kézzel csak bámultam rájuk, hátha észreveszik magukat. Mikor a két festmény felém fordult, csak grimaszokat tudtak vágni, de legalább elhallgattak.
- Na azért. Hihetetlenek ezek a kis mocskok!Állapítottam meg hangosan, majd visszafordultam Natachához, és elmosolyodtam. Remélem nem vette zokon, hogy megint nekiálltam intézkedni a csend miatt.