36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Farkas Zétény
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 369
Összes hsz: 2234
Írta: 2020. március 23. 23:37 | Link

Iza
első tanítási nap, nem sokkal a Nadis eset után - kinézet

Miért kellett idejönnie? Most jól lejáratta magát a diákok előtt, és persze ez is az én hibám. Hogy lehet ilyen a sors, hmm? Kezdek megőrülni, biztos, hogy ez valakinek a műve. Dúlva, fúlva haladok a folyosókon, amikor eszembe jut, hogy a Rellonban hagytam az egyik fontos jegyzetemet. Hát még mi kell még ma? Pedig még bennem is volt, hogy először oda megyek, csak közben Nadja megjelent és teljesen kiborított azzal, hogy itt van. Mi az, hogy itt van? Itt tanít, öcsém! Nem volt jobb hely ennél? Fasz ki van már komolyan, kezdtem jól érezni magam, szereztem pár barátot is, Iza is örült nekem - meg kéne nézni a gyereket, remélem rá hasonlít, nem az agyalágyultra -, szóval minden kezdett helyreállni. Erre megjelenik, mintha nem lenne jobb dolga és ordítozik, meg lökdös. Engem meg mardosson a bűntudat, hogy meglöktem egy nőt, az már hagyján, hogy tanár is. Már várom, hogy a HV majd hívasson, hogy mit képzelek. Ó, ha tudná, hogy jobban ismerem itt bárkinél őt, minden tekintetben, nem hívnának. Szóval most eléggé nem jó állapotba megyek a folyosón, és persze a "szennyes" részhez érek, én így hívom, ahol megcsúszok valami szaron. Nem szó szerint.
- Ó, hogy rohadj meg - kelek ki magamból és máris előkapom a pálcámat és megbüntetem a folyosó részeit.
- Invito szemetes! - mutatok egy távolabbi kukára, ami felém kezd száguldani, nem törődve másokkal a folyosón. Így aztán pár embert eltalál a cucc, de még mielőtt odaérne hozzám, rámutatok a pálcámmal újból.
- Lejate! - a másik varázs pedig egy szemétkupac közepébe irányítja a kukát, majd amikor odaérkezne, folytatom a játékom. - Fragoro! Reamovero! - szélesre húzódó vigyorommal látom, ahogy szétrobban az egész kuka a kupacban, majd vízzé változik és beterít pár arra sétáló diákot. Felemás a hatás... vannak akik röhögnek - főleg a zöldek - és tapsolnak, mások menekülnek, vagy éppen a fejüket ingatják rosszallóan és vannak akik mérgesek, majd pálcát húznak, nekem pedig még szélesebbre húzódik a vigyorom. Hát gyertek csak!

Hozzászólásai ebben a témában
Szentmihályi L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2020. március 24. 00:08 | Link

Zétény
zárt

Mint egy hulla szép ruhában. Nem, nem nézek ki jobban és nem is érzem magam jobban. Michelle nem viccelt ezzel a „semennyit nem fogsz aludni” dologgal. Egyáltalán nincs kedvem itt mászkálni és ügyeket intézni, otthon akarok lenni Norbiékkal, minél messzebb az iskolától és a problémáimtól. Nem elég, hogy ismét vezetőségi váltásunk volt – komolyan, miattam megy el mindenki, vagy mi? -, még az illúziónk is megbomlott a szünet előtt. Esküszöm amióta visszajöttem ebbe az iskolába, minden megy tönkre körülöttem. Legközelebb majd az idegrendszerem fog, ha Mária visszaérkezik az iskolába és kezdődik elölről a tavalyi évünk. Őszintén sajnálom egyébként a lányt, most, hogy nem tudok annyi időt itt tölteni vele az iskolában, fogalmam sincs, hogy fog alakulni az éve. Mindenesetre gondolatban már örökbefogadtam, úgyis mindig engem keresnek, ha vele van baj.
Flóritól kilépve dörzsölöm a szemeim és elnyomok egy ásítást, ahogy elindulok a Levita felé. Muszáj megnéznem legalább egyszer, amíg az iskolában vagyok, hogy nem szökött-e be valaki a toronyba, és nagyon ajánlom, hogy egy diák se legyen ott. Nem vagyok olyan állapotban, hogy higgadtan megkérjek bárkit, hogy hagyja el a lezárt körlet területét. Ma jobb, ha inkább senkivel nem találkozom. Aha. Az univerzum konkrétan arcon röhög, ahogy befordulok a sarkon és kis híján arcomba robban egy kuka. Teljesen be vagyok lassulva, két napja kávén élek és konkrétan nem létezem, de szerencsére ez most elkerül.
- Héló! – üvöltök fel azonnal, az előttem álló elázott diákok hangomra ijedten húzzák össze magukat és rohannak el valahova. Utánuk szólhatnék, hogy nincs rohangálás a rohadt folyosón, de tekintetem már Zétényen van. Zétényen, aki kivont pálcával áll a folyosó közepén és épp nagyon meg akarja keseríteni az életem. Némán nézek végig a romboláson, majd ahogy tekintetem a férfi arcára siklik, felvont szemöldökkel fonom össze karjaimat, helyemről viszont nem mozdulok. - Elárulnád, hogy mégis mi a jó istent művelsz a tanítás első napján? – csattanok fel élesen a kialakult helyzetet látva, mire a mögöttem érkezni kívánó csapat is inkább visszafordul és keres magának egy másik folyosót. Nem vagyok most jó passzban, de ezt ő is tudja. Na meg ezt remekül szemlélteti a két csodás karika a szemem alatt.
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Zétény
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 369
Összes hsz: 2234
Írta: 2020. március 24. 00:30 | Link

Iza
első tanítási nap, nem sokkal a Nadis eset után - kinézet

Hádezezezezeje! Hogy merte azt mondani, hogy hazudok?! Hmm?! HMMMMM?! Tudhatná, hogy soha nem hazudok, de tényleg soha! Leht, hogy nem mondok el mindent, de nem hazudok, és akkor még spanyolul is meghazudtol. Hát boszorkány az ilyen? Teljesen megőrjít ez a nő, hogy most itt van, életnagyságban, csak úgy, pont 5 év múlva, meg sem merem nézni a naptárat, öcsém! Ez rohadt nagy szemétség ám, hallod-e, rohadék sors! Valamivel le kell vezetnem a feszültségem és sikerül is! A kukás ötlet folyamatosan formálódik és a legjobb végkimenetellel ér véget. Beállok, hogy tudjak majd védekezni, és támadó bűbájokat kezdek el keresni és bekészíteni. Annyira szét fogok átkozni most valakit és nagyon élvezni fogom. Egy ismerős hang csattan fel, mindenki megmerevedik, legalábbis, akik a hang közelében vannak, majd elrontják a mókámat. A mosolyom lehervad, visszatér a bosszús Zétény, a pálcám leengedem. Hát persze. Iza. Ki más?! Mondtam már sors, hogy b*szd meg? Hmm? Persze a szívem máris görcsbe rándul, ahogy meglátom a szőke tincseit, de most túl ideges vagyok ahhoz, hogy el tudjon varázsolni. Főleg, hogy úgy néz ki, mint akit bevágtak a mosógépbe és elfelejtettek kivasalni... Jó anyának lenni, mi?
- Kukát robbantok - vonok vállat, pedig tudom, hogy most éppen nem kéne húznom az idegeit. Szarul néz ki, én meg balhézok... sosem volt jó párosítás. De mit mondhatnék, ez a kis... nagy levegő Zé, nagy levegő!
- Na, most, hogy leállítottál, mindenki mehet az útjára, igaz? - lassan teszem el a pálcámat, de az ideg rángatja még mindig az arcom oldalát. Szemeimben hatméteres hullámként tombol a feldúltságom, testem be van feszülve, és már azt keresem, hogy hogyan kerüljem ki. Meg is próbálkozom vele, jobb, ha nem beszélgetünk kedélyesen ma, és a kis Kristófot sem ma fogom meglátogatni. Elég lesz egy hét múlva is szerintem. Amúgy sincs kedvem Norbikával jópofizni, pedig muszáj lesz, nem akarnám Iza kedvét elvenni, hogy... semleges vagyok a férjével. Végül is csak össze tudott hozni egy fiút az egyik legjobb nőnek az univerzumban. Ezt nem tudom figyelmen kívül hagyni, szóval jee, Norbi, ügyes voltál. Élőben meg majd kapsz egy gratulációt, csak Iza ne akarjon most beszélgetni velem. Szóval ellépek mellette és folytatom az utamat.
Hozzászólásai ebben a témában
Szentmihályi L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2020. március 24. 10:53 | Link

Zétény
Egész nyugodtan fogalmazhatnánk úgy is, hogy semmi kedvem jelen pillanatban élni, nemhogy idióta barmokkal foglalkozni az első tanítási napon, akiknek annyi eszük sem volt, hogy legalább lemenjenek a pincébe rendet bontani. Arról nem is beszélve, hogy az előbb barátságos jelzőkkel illetett személy az én idióta barmom, így most már akkor is foglalkoznom kell vele, ha egyébként nem tenném. Mellette nem sétálhatok csak úgy el, nyugodt lelkiismerettel, hogy majd valaki megoldja, aki nem én vagyok. A tanári itt egy köpésre, a tanulmányi úgyszintén, igazából bárki más nyakába akaszthatnám ezt a problémát, és mehetnék a dolgomra.
- Köszönjük, Nyilvánvaló kapitány – vágom rá rögtön a válaszára. Mintha nem lenne két szép szemem, hogy ezt magamtól is észrevegyem. Idegesen fonom össze még jobban karjaim magam előtt, de a helyemről nem lépek el. Isten mentsen, a végén még olyat teszek, amit mindketten megbánunk. - Francokat. Nem mész sehova, amíg fel nem takarítasz itt mindent – körbepillantok a folyosón, az előttem elterülő rumlin nézek végig, amire most utalok is. Játszhatom én a prefektusból házvezetővé avanzsált nénit, aki megkeseríti az életed, ha nem teszed azt, amit mondok. Úgyis annyira élvezte mindig, mikor megbüntettem, hát most tessék. Nem leszek én semmi jónak az elrontója.
- Mi a frász bajod van? Nem bírtál ki egyetlen egy napot sem, hogy ne kezdj mindenki idegére menni? – ismét kérdezek, hátha ezúttal méltóztatik válaszolni rá. Nála sosem lehet tudni, és még én vagyok az, aki soha nem azt teszi, amit várnak tőle. Kikérem magamnak. Erre elindul. Van pofája itt hagyni mindenféle magyarázat nélkül és képes lenne lazán elsétálni mellettem, mintha semmi nem történt volna. - Zétény – hangom élesen csendül, ahogy közelebb ér hozzám. Zöldjeim az ő szemeit keresik, és ugyan nem vagyok még teljesen hozzászokva az ilyesfajta fegyelmezéshez, most könnyedén játszom a szerepem. Szerintem életemben nem kiabáltam még vele, talán csak akkor, ott a csárdában, de most nagyon szívesen leüvöltöm a fejét, ha attól helyreáll a lelkivilága. Nem fog itt hagyni. Szemeim a férfi irányába villannak, kezem abban a pillanatban lendül, ahogy ellépne mellettem. A bicepszét kapom el és abba belemarkolva húzom vissza, körmeim a kabátjába mélyednek. Nem fogom elengedni. Nem fogom hagyni, hogy szó nélkül elmenjen és többet ne beszéljünk erről az esetről. Nem tudom, hogy képes vagyok-e megállítani. Valószínűleg erősebb nálam, kviddics ide vagy oda, mindenesetre minden még megmaradt cseppnyi erőm belepasszírozom ebbe az egy mozdulatba, hogy megállítsam magam mellett.
- Zétény – szólalok meg halkan, hangom sokkalta kedvesebben cseng most, hogy közelebb van hozzám. - Mi történt? Apád az? – nem éppen a legkellemesebb témánk, de jelen pillanatban nem tudok másra gondolni, ami ennyire feldúlta volna a tanév első napján.
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Zétény
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 369
Összes hsz: 2234
Írta: 2020. március 24. 12:58 | Link

Iza
első tanítási nap, nem sokkal a Nadis eset után - kinézet

Dühöm egyáltalán nem párolog el, inkább fokozódik, hogy pont Iza szól rám. Ezt nem lehet kikerülni, ha más mondaná, simán itt hagynám, és mondanám, hogy vonjon le száz pontot és megvagyunk. Vagy majd meglátogatom Rothmant, és akkor "beszélhet a fejemmel". Ennyi idősen már nem ijedek meg... nem mintha régen annyira megijedtem volna, de most már kevésbé hat meg a dolog, mint akkor. Csak hát ugye Izával ezt nem tehetem, nem csak azért mert a barátom, hanem mert gyermeke van, nyilván azért néz ki úgy, mint egy vizihulla.
- Komolyan? Fel kell takarítanom, csak? Oké! Ano Ordinum! - a pálcám zsebből elővéve a rendetlenségre mutat, ami szépen kezd visszafelé menni, mintha az életet visszatekernénk. A közben eltűnt vízcseppek ugyan nem változnak vissza, így a kuka kissé lyukacsos lesz, de minden visszakerül a helyére, még Iza ruhájából is elszálldogálnak a vízcseppek, sőt, tisztaság lesz azon a helyen, nem úgy a folyosó többi részén, ahol eddig sem volt. Mivel nagyon rendszerető vagyok - egyesek szerint túlzásba is viszem -, van néhány varázslat a tarsolyomban, ami segít, hogy nekem megfelelő legyen minden.
- Mondjuk úgy, hogy kihoztak a sodromból és nem az illetőn akartam levezetni - az más kérdés, hogy Iza kapott belőle, nyilván rajta sem akartam feltétlenül alkalmazni a dühkezelés ezen módozatát. Mindenesetre jobb, ha most nem beszélgetünk, mert nem nagyon tudom visszafogni magam. Szóval jól meglépek... gondolom én, de Iza megfog és meg figyelmeztetően csapódik be a hangja is! Hát azért ilyet még nem csinált, és elég meglepő, annyira, hogy el is rántom a kezemet, de nem megyek tovább, csak felé fordulok, egy nagy sóhajjal és "jól van beszélgessünk" arccal. Karban fonom a kezem és várom, hogy mit akar, türelmetlenséget mutatva, ami nem esik nehezemre, mert rohadtul itt hagynám most. Aztán persze szelídebbé válik a hangtónusa, biztos vagyok benne, hogy rájött, nem az erőszak most a legjobb fegyver ellenem. Szétnézek, miközben ő az apámmal jön, és találok egy üres padot.
- Gyere - mondom neki, és leülök a padra, nem akarom, hogy ilyen kimerülten álldogáljon. Bármit is csinál, én leülök a padra és a kezeimbe temetem az arcom.
- Van egy új tanár, Nadia Rosales. Nos, egyikünk sem örül az újratalálkozásnak, és kissé kiakasztott - apámat szóba sem hozom, már nem tud érdekelni a családom. Nadi viszont nagyon is érdekel, különben kiröhögtem volna és ott hagyom, ahol pattog.
Hozzászólásai ebben a témában
Szentmihályi L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2020. március 24. 17:22 | Link

Zétény

Merlinre, hát mégis van még olyan ebben az iskolában, aki visszabeszélés nélkül képes elvégezni azt a feladatot, amit kiadnak neki. Elképesztő, mik nincsenek. Érdektelenül nézem végig, ahogy meglengeti a pálcáját és kérésemnek eleget téve az általa okozott kupleráj hamarosan teljes egészében eltűnik a szemem elől. Esküszöm rajta fogom gyakorolni, hogy majd pár év múlva mivel és hogyan kell megfenyegetnem a saját gyerekem, hogy pakoljon össze a szobájában, mert úgysem fog ránk hallgatni, mert ő most nagyon lázad. Talán Zétény is most éli a lázadó korszakát, én nem tudom, de mégsem hagyhatom, hogy rongáljon már az első nap, mikor nekem megígérte, hogy viselkedni fog. Ennyit az ígéreteiről. Legközelebb majd ismét egy szó nélkül tűnik el hat évre, hisz azt is megígérte, hogy több ilyet nem tesz. Amúgy teljesen nyugodt vagyok ám, meg ilyenek.
- Inkább levezeted random gyerekeken, akik semmit nem csináltak és csak próbálják túlélni az első napjukat? Igen, ez valóban jobb megoldásnak tűnik – bólogatok mellé nagyban is, hogy megerősítsem a mondottakat. Lehetnék vele elnézőbb is, de egyrészt nem akarok, másrészt nincs hozzá se időm, se kedvem, hogy őt pesztráljam, ha elkezd rongálni a folyosón és ijesztgeti az elsősöket. Az meg már csak hab a tortán, hogy ki is akart állni velük párbajozni. Az eszem megáll – és ő is. Sikerül megállítanom, még ha minden erőm össze is kell szednem hozzá, aztán a következő pillanatban már ki is tépi karját az ujjaim közül. Nem tágítok mellőle, de hangommal együtt arcvonásaim is ellágyulnak egy pillanatra, ahogy rákérdezek a baj forrására. Amire persze nem válaszol, hát miért is tenné. Csak bámulok utána, amikor ellépdel mellőlem és egy padra ül. A folyosón rajtunk kívül nincs más, szerintem már bőven híre ment, hogy erre senki meg se próbáljon jönni.
- Kissé? – belekezdhetnék újra, de inkább csak nagyot sóhajtva leülök mellé, felsőtestemmel felé fordulva. - Hogy bírtál első nap összeveszni egy tanárral? Még órád sem lehetett vele – komolyan, ehhez már tehetség kell. - Zétény. Mi történt? – végigsimítok a haján, és tarkójához érve óvatosan belemarkolok a tincsekbe, de semmiképp sem fájdalmasan. Épp csak annyira, hogy feje felemelésére ösztönözzem.
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Zétény
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 369
Összes hsz: 2234
Írta: 2020. március 24. 18:28 | Link

Iza
első tanítási nap, nem sokkal a Nadis eset után - kinézet

- Ezt mondom én is - tényleg, most ez volt a jó megoldás. valahogy ki kellett adni a dühömet, és lett is volna még pár próbálkozó, aki megpróbál elintézni, úgy imádtam volna egy kicsit megleckéztetni őket. De megjött Izamama és megvédte gyermekeit. Századjára. Komolyan olyan, mint valami élő protego, aki megvédi az embereket tőlem, pedig ritkán borulok ki. Oké, akkor eléggé. Most, hogy jó sokáig szenvedtem külföldön, volt, hogy szó szerint, azt hittem már nem lehet kiborítani. Nadiának sikerült csak annyival, hogy megjelent. A szavai jogosak voltak, az konkrétan nem hatott meg. Ahh, látom nem fogok megmenekülni, szóval leülök, és megvárom, míg leül mellém.
- Jó, akkor nagyon, na - fortyanok fel, mint egy tini, Iza is ha akar ki tud hozni a sodromból. Az más kérdés, hogy most alapból ideges vagyok, így nem igazán tudom visszafogni magam bizonyos szituációkban.
- Nem vesztünk össze. Csak újra találkoztunk, öt év után - vonok vállat, visszafogva a haragomat, és már inkább beletörődően beszélek.  - Vele voltam egy darabig, illetve... nála laktam egy fél éven át. Aztán el kellett mennem és hát... - rápillantok - ...a szokásos módon tettem. Azóta nem láttam, és ő elég heves természet, gondolhatod - egy pillanatra elmosolyodom, ahogy eszembe jut a pár perccel ezelőtti jelent, amikor lökdösött és spanyolul káromkodott. Imádni való most is, még akkor is, ha majdnem lyukat ütött a mellkasomba. Felpillantok megint Izára, majd összerakja magában, amit akar, aztán remélem elenged.
Hozzászólásai ebben a témában
Szentmihályi L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2020. március 24. 21:55 | Link

Zétény

Némán hallgatom végig a számomra egyébként egyáltalán nem kimerítő történetét, de hát mit tehet az ember, ha egyszer nem akarja elmondani. Mégsem kényszeríthetem, hogy beszéljen olyan dolgokról, amikről nyilvánvalóan nem akar, bármennyire is szeretném tőle. Még mindig semmit nem tudok arról a hat évről, amikor nem volt itthon. Fogalmam sincs merre járt, mit csinált, kivel találkozott, csak annyit, hogy bujdosnia kellett. Szeretném megérteni, szeretném tudni, de nem fogok megint felhozni egy olyan témát, ami kényelmetlenül érintheti, így csak csendben ülök mellette. Ujjaim lassan elhagyják a haját és az ölembe ejtve összekulcsolom őket, amíg megemésztem a hallottakat.
- Gondolom ő nem fogadott vissza tárt karokkal, mint én? – szomorkás mosollyal pillantok fel rá, ahogy eszembe jut a férfi viszontlátása. Haragudhattam volna rá. Megutálhattam, felpofozhattam, ellökhettem volna magamtól, amiért ezt művelte velem. Hiába értettem meg, miért tette. Hiába tudtam, hogy mennie kellett. Néha én is lehetek önző. Néha én is akarhatom, hogy az emberek, akiket szeretek, örökre velem maradjanak. Zétény megmosolyogná el nem múlt naivitásom, de talán ez pont egy olyan dolog, ami visszahozta őt hozzám. Nem tudom mikor határozta el, hogy most itt az ideje hazajönni. Nem tudom milyen oka volt rá, de abban biztos vagyok, hogy én örültem neki a legjobban.
- Mi történt Nadiával? – óvatosan teszem fel a kérdést, hozzá közelebb eső lábam felhúzom a padra, mintha csak törökülésbe akarnék ülni, így a derekam kitörése nélkül tudok féloldalasan felé fordulni. - Nem tudom, hogy most az öt évvel ezelőttre vagyok-e kíváncsi, vagy… - ajkamba harapok. Zöldjeim kíváncsian csillognak, ugyanakkor valamilyen szinten szomorúságot is sugároznak. Szeretném megérteni. Szeretném tudni. Kérlek, mondd el.
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Zétény
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 369
Összes hsz: 2234
Írta: 2020. március 24. 22:28 | Link

Iza
első tanítási nap, nem sokkal a Nadis eset után - kinézet

- Mondhatni. Majdnem megvert... a spanyol vére előjött, még káromkodott is. Pedig tanár - újra elvigyorodom, egy pár másodpercre, ahogy megint elém jön és mondja, csak mondja és persze piszkál, meg hazugnak nevez.
- Akkor hagytam ott, amikor azt mondta hazug vagyok - otthagytam, kicsit enyhe kifejezés. Ellöktem és elmentem, de visszafogtam magam, tényleg. Ha nem ő lett volna, ellököm, leátkozom és... mit tudom én. Áh, mindegy. Ha nem ő lett volna, nem akadt volna ki rám, szóval tök mindegy miket beszélek. De Iza tudja, hogy nem hazudok, akkor sem, amikor kéne, szóval ez elég nagy sértés, pont elég, hogy kukát robbantsak. És hát milyen kedves voltam, hogy előtte vízzé változtattam, szóval lehet mondani, hogy rendes vagyok, öcsém!
- Nem tudom mi történt vele azon kívül, hogy ott hagytam egyik napról a másikra, pár soros üzenettel. Abba sem hazudtam, csak sokra nem ment vele. Kábé annyi volt, hogy hmmm -  visszagondolok, de ez az emlék eléggé megkopott már, szóval csak nagyjából idézem tovább - "El kell mennem, ne haragudj. Zé". Asszem ennyi - húzom el a számat, ahogy méregetem Izát, hogy vajon ő most kinek ad igazat. Tuti nem nekem, ismer már, és ezt vele is eljátszottam, levélke nélkül. De ez sem igaz, mert azt hiszem, hogy küldtem neki utána... vagy nem? Ahh, mindegy már, az régen volt.
- Te mindenre kíváncsi vagy, ha rólam van szó - ingatom meg a fejem. - Annyi volt, hogy kezdtem valamit érezni iránta és eszembe jutottál, és rájöttem, hogy ugyanolyan célpont lehet, mint te, ha komolyabbra fordulna a dolog. Jobbnak láttam, ha nem növelem azok számát, akik esetleg miattam bajba kerülhetnek. És ő sem olyan természet, hogy ha elmondtam volna, akkor elengedett volna szó nélkül, vagy még rosszabb - vonok vállat, már minden mindegy. Na, elmondtam minden lényegi információt, remélem ennyi elég lesz, hogy megértse miért vagyok ideges. Illetve miért voltam, mert most már lenyugodtam. Vagy legalábbis nem döntöm romba az iskolát megint egy darabig.
Hozzászólásai ebben a témában
Szentmihályi L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2020. március 24. 23:13 | Link

Zétény

Akaratlanul is elmosolyodom a nő hevességéről hallva. Mondjuk megnéztem volna – már nem konkrétan, csak úgy mondom -, ahogy bárki megveri Zétényt. Mind tudjuk, hogy ez a jövőben nem fog megtörténni és a múltban is csak bizonyos körülmények között fordult elő, amiről inkább jobb nem beszélni.
- Hazug? – ajaj. Ha van valami, akkor erre biztosan elveszti a nyugalmát. Tudom, hogy nem mindig a legrendesebb ember, másokkal biztos sokkal rosszabbul is bánik, mint ahogy azt a fantáziám engedi elképzelni, de nem szokott hazudni. Se nekem, se másnak. Bár ki tudja mi történt abban a hat évben.
- Wow, ez nálad valami fétis? Szó nélkül lelépsz a szeretett nőidtől? Van még valaki, aki felbukkanhat a kastélyban téged követelve, hogy aztán megszégyenítsen mindenki előtt? – little did i know, hogy Nadiával pont ez történt, csak sajnos az iskolába is ügyeket intézni járok be manapság, na meg akármilyen gyorsan terjed nálunk a pletyka, Flórihoz még nem jutott el.
- Mert nem mondasz semmit. Nem tudok semmit arról a hat évedről… Jó, ez mondjuk nem igaz – rázom meg a fejem, kijavítva magam. - Nem akarlak kifaggatni, vagy éreztetni veled semmit, ha nem beszélsz, nem beszélsz, de ha valaki felbukkan, aki miatt késztetést éreznél a földdel egyenlővé tenni a kastélyt, légy szíves gyere előbb hozzám. Annyira nem elég erős a terromágiám, hogy felhúzzak nektek egy új iskolát – nem szándékom elviccelni a helyzetet, nem is tudom most miért teszem. Hogy a frusztrációját akarom-e csökkenteni, vagy az alváshiánytól őrülök meg lassan, nincs válaszom a kérdésre, de ahogy ebben a pillanatban rápillantok, mintha az előbbi történne. Szépen lassan lenyugszik. - Beszéld meg vele a dolgot, jó? Elmondtad neki, hogy miért kellett menned? Nem. Fogalma sem volt, hogy mi történt. Az élete részévé váltál, szüksége volt rád, és neked is rá, erre egy nap fogtad magad és leléptél bármilyen üzenet vagy búcsú, vagy akár egy magyarázat nélkül. Egyszerűen csak ott hagytad, miután megbízott benned és befogadott. Össze volt zavarodva, nem tudta mihez kezdjen magával, az életével, úgy az egész kialakult helyzettel, éveken keresztül gondolkodott ezen, mert egyszer még ott voltál mellette, aztán a következő nap… - egyre halkuló hangom most elcsuklik, rögtön elfordulok tőle, hogy előrehulló hajam takarja előle az arcom. Szipogva törlöm meg a szemem, arcomon patakzó könnyeim idegesen dörzsölöm le. Tapasztalatból beszélek. Persze, hogy tapasztalatból beszélek. Pontosan tudom, Nadia mit élt át azon a napon.
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Zétény
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 369
Összes hsz: 2234
Írta: 2020. március 25. 17:40 | Link

Iza
első tanítási nap, nem sokkal a Nadis eset után - kinézet

Ha már ennyire akarta elmesélem neki, tessék. Látom rajta is, hogy meglepődik, amikor hazugnak titulált Nadia, na végre valaki, aki rendesen ismer. Nemhiába ő a legjobb nőci a környéken. Jó, csak volt, mert már nem lehet az enyém, szóval mint potenciális nőt, nem vehetem számításba. Még mindig jól néz ki, az anyaságban is alig hízott, okés, jelenleg nincs a legjobb formában, de na. Bárki aki szült volna, ugyanígy nézne ki, vagy rosszabbul. Ezt a gondolatmenetet azért nem említem meg neki... ha fel nem bosszant.
- Igen, ez az én kedvenc időtöltésem, öcsém - sóhajtok egy nagyot, de nem, nem fog felidegesíteni, nem fogom hagyni neki. - Nem tudok róla, de ez is szürreális, nem is Magyarországon találkoztam vele, hanem Prágában. Mennyi esélye volt ennek? -  csak megrázom a fejem, majd hátradőlök. Nem értem ezt az egészet, de Iza tök rendes megint, komolyan. Mi lenne velem nélküle? Nem tudom, de nem is akarom megtudni, mert pont így jó az életem. Leszámítva az ilyen intermezzokat. Ó, és kezdődik minden elölről. Imádom, szeretem őt, de nem érti meg, hogy ez a hat év mennyi fájdalmat okozott nekem, minden szinten. Nem fogok róla beszélni!
- Jó lenne, ha gyakorolnál pedig - villantok egy mosolyt, de ez most csak cinkelés, nem gondolom komolyan. Nem akarom én bántani ezt az iskolát, csak ez volt kéznél, mit mondjak erre? Beszéljem meg vele? Nincs semmi értelme... persze gyorsan rájövök, hogy nem is Nadiaról beszél, hanem saját magáról. Merlin, hogy tépje ki Theon a s*ggszőrödet egyesével! Elindul a kezem, hogy átöleljem őt, de végül megakadok, mert látom, hogy sír, illetve hallom, meg tudom már mikor milyen gesztusokat használ, ha titkolni akar valamit.
- Nem tudom neked visszaadni azt a hat évet, de itt vagyok most már. Nem fogok lelépni... szó nélkül többet. És oké, legyen, beszélek Nadiaval, majd valamikor... mondjuk egy hét múlva, mire feldolgozza a látványom. Amúgy is velem mi lesz? Olyan, mintha mindenkit én bántanék meg azzal, hogy meg akarom védeni - sóhajtok, majd végül csak átölelem és kedves mosollyal nézek rá. Jaj, Iza miért kell neked ennyire érzékenynek lenned? Nadia, te meg minek jöttél pont ide?
Hozzászólásai ebben a témában
Szentmihályi L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2020. március 25. 19:01 | Link

Zétény

- Ezek szerint egész sok. De most már teljesen mindegy, nem tudsz vele mit tenni. Itt van és kész, innentől kezdve rajtatok áll, hogy hogyan fogjátok kezelni ezt az egészet. Remélhetőleg nem úgy, hogy szétvertek egy iskolát - vetek még rá egy jelentőségteljes pillantást, mert a feszültségének levezetésére ezer meg egy másik lehetőséget fel tudnék sorolni, amiben senki nem sérül és nekem sem kell felesleges köröket futnom, míg elsimítok ilyen ügyeket a vezetőséggel, amennyiben bevonásra kerülnek. Hiába mestertanonc, rá is vonatkoznak szabályok és nagy szerencséjére, ám ezt lehet ő másképp gondolja, én találtam rá először. Velem mégis lehet egyezkedni, ha úgy alakulna a helyzet, neki meg pláne. Különleges helye van a szívemben, még akkor is, ha volt egy kisebb kiesésünk. - Gyakorlok. Csak a kedvedért - végül is a Levita tornyot is felhúztuk anno egy darab magból, mit nekem egy egész iskola. Odáig egyébként sem fajulhatnának a dolgok, bárki is érkezne vissza az életébe az elmúlt hat évből, aki esetlegesen hasonlóképp hat majd rá és ismét késztetést érez valamit tenni, amit át sem gondol.
Nem áll szándékomban elkezdeni sírni a folyosó közepén. Nem szeretek sírni, és tessék, Zétény állandóan előhozza belőlem, előhozza a rosszat, felerősíti, még talán bátorított is rá a múltban. Sok olyan dolgot tettem életemben, amit nélküle talán soha nem tettem volna, na a sírás pont nem egy ilyen, mégsem tudom kontrollálni magam. Elfordulok tőle, tudom, hogy nem szeret sírni látni, pláne nem akkor, ha miatta teszem. Sirattam én épp eleget, mégsem tudok ilyen könnyen túlesni rajta. Hiába van most itt, hiába érzem karját a hátamon, ahogy magához húz és átölel, nem tudom csak így elengedni. Nem tudom a terhességre és a hormonokra fogni, de talán már nem is akarom. Tudja, hogy sírtam utána. Rengeteget. Tudja, hogy szenvedtem miatta. Tudja, hogy önző módon itthon akartam tudni, és azt is tudja, hogy a végén megértettem mindent. Nadia esete túlságosan is hasonló az enyémhez, át sem kell gondolnom a kiejtett szavakat, jönnek azok maguktól is. Abban is biztos vagyok, hogy ha találkoznék ezzel a bizonyos nővel, nem esne nehezemre azonosulni a helyzetével. Én is utáltam egyszer a férfit, ő is volt mellettem, támogatott, szeretett, én is szerettem; csak épp nem úgy, ahogy talán Nadia tette.
- Nem mindig tudsz megvédeni úgy másokat, hogy közben ne okozz nekik fájdalmat - arcom a nyaka és a válla találkozásába fúrom, kettőnk közé suttogom a szavakat. - Nem vagy rossz ember. Nem hibáztatunk azért, mert meg akartál védeni valakit. Nem értünk vele egyet, de ezen már aligha tudunk változtatni. Én már kezdem elfogadni, Nadia is be fogja látni. Adj neki időt, beszélj vele - hasamhoz szorult kezeim összefonom az ölemben és a folyosó kövét bámulva hagyom, hogy egy kis ideig beálljon közénk a csend. Kell ez most nekem. Kell most ez a nyugalom, mindentől távol, némán, csak lassan fellélegezve napok óta először. Érzem lassan lecsukódni a szemem, lélegzésem egyre egyenletesebb lesz. Csak még egy kicsit maradjunk itt. Csak öt percig.
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Zétény
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 369
Összes hsz: 2234
Írta: 2020. március 26. 15:54 | Link

Iza
első tanítási nap, nem sokkal a Nadis eset után - kinézet

- Oké, még hányszor mondod el, hogy a Bagolykövet ne bántsam? Megoldjuk majd valahogy ezt az egészet, de most nem tudtam visszafogni magam, sajnálom - közben rám néz, úgy, ahogy szokott, amikor annak idején büntetgetett. Sóhajtok, és elveszem a szemkontaktust, majd lefelé hajtom a fejemet. Mi az anyámat csináljak ezzel, hmm? Azért még odaszólok egy kicsit, hogy ha már annyira büszke a terro(r)mágiájára, akkor használja is.
- Kösz, hogy ekkor is rám gondolsz - mosolyodok el felpillantva rá. Hát azért a humorérzékét nem veszítette el, nem hiszem, hogy teljesen komolyan gondolt mindent, amit mondott.
Nos, amikor sír... sosem tudtam igazán kezelni ezt. Mindig igyekeztem megértő lenni, meg sokszor átéreztem azt, hogy miért van, és a leggyakoribb esetben az volt, hogy miattam sírt. Vagy megbántottam őt, vagy valakijét, vagy éppen olyat tettem, ami nem tetszett neki. Azért nem kell arra gondolni, hogy Izabella végigsírta az öt évet, de volt pár eset, amire nem vagyok büszke. Mondjuk az Edictum irodának a szétverésére. De emlékszem, hogy az elég mélyen érintett, ahogy Dasha-ba is sikerült beleszeretnem valamennyire. De persze itt hagyott ő is, mielőtt bármi komolyabb lehetett volna. Jó, tudom, hogy az egy kikényszerített csók volt, de utána jóba lettünk. Meg mondjuk őmiatta nem sírt Iza, szóval nem tudom, hogy jött ez most fel bennem. Nem tudok mást tenni, csak megölelem, mert egyrészt talán hamarabb megnyugszik, másrészt szeretem őt, szóval ha erre van szüksége megadom. Ha rosszul gondolkodnék erre az egészre, még azt is mondhatnám, hogy ez az egyetlen intim helyzet, amibe kerülhetek vele... de nem gondolom, mert nem vagyok számító vele kapcsolatban. Na, összeszedte magát, mert megint prédikál. Tudom, hogy igaza van, és tudom, hogy nekem kell megoldanom majd ezt is, ha már én rontottam el... De legalább ő megért engem, és ez sokat jelent. Csak bólogatok neki, lassan elengedem, a kezeim lassan siklanak le róla a testem mellé. Félig meddig megsimogatom őt, hát mit csináljak, na. Nem vagyok taperolós vele, mindig igyekszem tartani a határokat. Hagyom őt egy kicsit,és magamat, hogy megnyugodjak és elgondolkodjak a szavain.
- Jóvan' megoldom majd ezt is valahogy. De most nincs rá ingerenciám, le kell higgadjak, hogy a következő támadását is ne azzal kezdjem, hogy leátkozom, hanem megvárjam míg befejezi és akkor hátha meg tudjuk beszélni. Nadia nagyon heves... mindenféle téren - kacsintok pajkosul Izára, biztos vagyok benne, hogy nem erre az információra vágyott vele kapcsolatban leginkább. De fel kell vidítanom, vagy ki kell csalnom belőle egy szemforgatást, mert akkor tudom, hogy ő az igazi Iza. Lassan összekapom magam, a légzésem is normális lesz, majd ráérősen felállok.
- Nos, mennék, ha nem bánod. Mehetek jelentkezni az új főnöknél, hogy kapunk levonást? Vagy megkíméled a barátod a kellemetlen szituációtól? - mosolyom most kedves, talán még meleg is és lefogadom, hogy ilyet még nem látott tőlem, öcsém! Az a hat év megtanított olyan dolgokra, hogy ha valami jó, ne kerülgessem túlságosan és az érzéseim sem cikik, ha olyan embernek mutatom meg, aki ezt respektálja. De azért húznám már a belem innen, édesem!
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium