36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Cupido
INAKTÍV


Szerelem vesz körül minket (se)
offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 164
Írta: 2016. július 9. 00:15 | Link

Szépvölgyi Richárd

Vigasztalhatatlan. Már idejét sem tudja, mióta kobozták el csodatévő íját nyilaival együtt, ez a fránya kis játékizé, amit magával hurcol, hasonlít ugyan rá, de nem jó semmire. Csak emlékezteti sanyarú sorsára, hiszen ő így már nem is tud szerelmet vinni a kastély lakóinak életébe. Ki fogja így felbolygatni a mindennapjaikat? Ki segít rájönni, hogy milyen csodás is lehet az egész rózsaszín köd, amit a nyilai okozni tudnak? Tragédia. Ezek a gonosz felügyelők nem értenek semmit az égvilágon. Száját lebiggyesztve pislog az íjra a kezében, ami már nem is varázslatos, mint az, amit azok a csúnya gonoszok valahol egy szekrény mélyén hagynak porosodni. Most úgy megmutatná nekik, hogy mitől is fosztották meg, de hát éppen náluk van az említett íj hőn szeretett nyilaival együtt. Ráadásul még ezt a fiút is a ráküldték, hogy a nyomában járjon. Biztos ellenőrzi. Sandán méri végig, hiszen nem tudja, mit is akar tőle, még ha állítólag csak takarít is utána, pedig utána nem kell takarítani. Ő csak szépet és jót hagy hátra. Szerelmet. Hát senki nem érti. Sírásra görbül a szája lassan, miközben megcélozza a fiút a játékíjjal, de a nyilat sem sikerül jól kilőni, pufók kis ujjai közül kiszaladva ugyanis mindössze húsz centit követően máris a föld felé tart engedve a gravitáció vonzerejének. - Megfosztottak mindentől
- szalad ki száján a panasz, hangja elvékonyodik, aztán már zokog is, csak úgy folyik a könnye bánatában. Mi haszna van így?
Utoljára módosította:Cupido, 2016. július 9. 00:15
Hozzászólásai ebben a témában

Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2016. július 16. 15:21 | Link



A mellettem elhaladókra már nem is fordítottam figyelmet. Igaz, roppant mód nem örültem neki, hogy délutánonként pont Cupido után kell loholnom egy felmosóval (hiszen a varázslás az órákon kívül Ördögtől való dolog), de legalább annyi pozitívum volt az egészben, hogy... ömm... semmi? Mindegy, én megpróbáltam.
Van egy olyan gyanúm, hogy Kelemen felügyelő nem azért adta ezt a feladatot, mert annyira kedvelne. Oké, persze. Nem gondolok mögé semmilyen rejtett tartalmat, ez csak egy büntetőmunka. Elsős koromban amúgy is sok ilyesmit csináltattak velem. De a jelenlegi helyzetemet tekintve azért mégsem volt a világ legjobb érzése pont Cupido után loholni, miközben azért beszéltem úgy, ahogy, mert... áh, mindegy is.
Azóta sem kerestem Jaredet. Sőt, mondhatni kerülöm, ha tudom, bár ez nem hinném, hogy túlságosan feltűnik neki. A felmosóval a kezemben támaszkodtam a falnak a folyosón, ezeket a gondolatokat pedig próbáltam elkerülni, mégpedig úgy, hogy elfordítottam a fejem a bámészkodó diákok elől.
Egy nyíl landolt mellettem. Kissé rezignáltan pillantottam fel az angyalra, akinek már sírásra is görbült a szája. Egy sóhaj kíséretében szedtem fel a nyilat a földről, és adtam vissza a szárnyasnak, hogy véletlenül se tudjon megvádolni senki azzal, hogy széthagyom a szemetet az angyal után. Aztán az illető panaszosan szólalt meg, és már zokogni is kezdett. A felmosóhoz nyúltam.
- Tudom - válaszoltam halkan, nem túl együtt érzően. Aztán kivettem a vödörből az eszközt, letettem a földre, s az angyal alatt elkezdtem felitatni a lassan odagyűlő tócsát. Annyi dolgot tudnék csinálni ehelyett. És annyival gyorsabban végeznék, ha csak simán felszáríthatnám a könnyeket aeromágiával. De nem.
Hozzászólásai ebben a témában




Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium