Néhány nap már eltelt a temetői incidens óta, és kezdtem megint unatkozni, de nem volt olyan vészes, hogy hülyeséget csináljak. Igazából nem örülök neki, hogy akkor ott szórakoztam. Nem bűntudatról van szó, olyasmit nem szoktam érezni, egyszerűen az zavart, hogy lehetnek következményei a dolognak. Persze kapóra jöttek az emberek, akikkel összefutottam, és együtt tértünk vissza a kastélyba, de nem voltam velük egész este, és nincsenek olyan barátaim, akik falaznának nekem. Így aztán kicsit aggódtam, ha esetleg egy tanár megtudja, és neadj'isten személyleírást is kap, akkor komoly bajok lehetnek. Ezekkel a komor gondolatokkal sétáltam végig egy folyosón, kiömlött bájitalokat, gyanús tócsákat, meg minden egyebet kerülgetve.

Néhány nap már eltelt a temetői incidens óta, és kezdtem megint unatkozni, de nem volt olyan vészes, hogy hülyeséget csináljak. Igazából nem örülök neki, hogy akkor ott szórakoztam. Nem bűntudatról van szó, olyasmit nem szoktam érezni, egyszerűen az zavart, hogy lehetnek következményei a dolognak. Persze kapóra jöttek az emberek, akikkel összefutottam, és együtt tértünk vissza a kastélyba, de nem voltam velük egész este, és nincsenek olyan barátaim, akik falaznának nekem. Így aztán kicsit aggódtam, ha esetleg egy tanár megtudja, és neadj'isten személyleírást is kap, akkor komoly bajok lehetnek. Ezekkel a komor gondolatokkal sétáltam végig egy folyosón, kiömlött bájitalokat, gyanús tócsákat, meg minden egyebet kerülgetve.

A.L.E.X.

A temető incidens után pár nappal.

Múlthét péntek estém nem épp úgy sikerült, ahogyan én azt elképzeltem. Valami idióta azzal szórakozott, hogy rajtam próbálta ki a hírhedt rosszcsont-pakkban megbúvó bűbájokat. Hogy ironikusan fogalmazzak, nagyon örültem ezeknek az áldásoknak. Végül rám olvasta az a nyomorék a sóbálványátkot. Esélyem sem volt, hogy visszatámadjak, azért nem mert szemtől szembe kiállni velem, csakis hátulról támadott.  Nem mintha adtam volna bármi okot is neki rá… Végül nem volt szerencséje. Láttam az arcát, körülbelül elem egy idős lehetett és a kék nyakkendője a házát is elárulta. Itt volt az ideje annak, hogy bosszút álljak a büszkeségemért, még ha ez a "bosszúállósdi" soha nem is volt az én asztalom. Elmondtam-e bárkinek is, hogy mi is történt odakinn? Nem, az árulkodással egyelőre nem próbálkoztam, csak ha szükséges lett volna. Én akartam pontot tenni az ügy végére.
Hogy hogyan kerültem vissza a kastélyba? Röviden csak annyi volt, hogy valamikor este fél tizenegy körül a már amúgy is gyengén sikerült átok hatása elmúlt felettem. A pálcámat felkaptam és óvatosan visszasunnyogtam a kastélyba. Oda fele majdnem elkapott két vagy három prefektus, de szerencsére megúsztam. Már csak az kellett volna, hogy büntit is kapjak más hülyeségéért. Amint felhúztam a csíkot a gólyalakba, nem bírtam elaludni, forgolódtam, mindvégig az este járt az eszembe. A haragom enyhült, és már csak zaklatott voltam.
Szóval így kerültem vissza, épségben. Aztán a napok röpültek egymás után, észre sem vettem, hogy ismét péntek volt, ráadásul délután.
A DÖK bázis felé vettem az irányt, gondoltam benézek hátha volt valami ötletelés vagy valami. Odafele lerövidítettem az utat, így a fejetlenség folyosója felé vettem az irányt.
Szerencsémre eddig nem történt velem semmi baj, vagy de? Hirtelen egy ismerős barna hajú srácot pillantottam meg. Most én voltam ő mögötte. Úgy tűnt igencsak el volt merülve a gondolataiban. Egy gonosz mosoly húzódott az arcomon, így csak halkan mögé sunnyogtam, nehogy meghalljon. Mély levegőt vettem, aztán jól ráordítottam. Remélem ráhoztam a szívbajt..
- SZIA! - igazából nem gondoltam végig, hogy vajon tényleg a titokzatos támadóm lehetett-e vagy sem, ám amikor megfordult, az arcára zoomoltam, immár biztosra tudtam: ~ ez igen, ő lesz az!~
- Mizu? - gyerekesen elvigyorodtam, amint feltettem ezt az egyszerű kérdésem.

Egy különösen kellemetlen szagú löttyön átlépve sikerült "megijesztenie" a lánykának. Természetesen egyáltalán nem ijedtem meg, továbbra sem jelentek meg nálam ilyesfajta érzések. A hangot azonnal felismertem, hiszen ugyanez a hang már felajánlotta, hogy nem csak a nyelvemet ragasztja a szájpadlásomhoz. Péntek délután lévén elég kihalt volt a folyosó, csak néhány helyi kísértet lebegett el arra, nagy ritkán. Mosolyogva fordultam meg teljes nyugalommal.
- Szia. Hát, semmi különös. Azt hiszem kicsit eltévedhettem. Nem tudod merre van a Levitás lakótorony?
Idegesen felnevettem, mint aki tényleg teljesen elveszett, és most végre talált valakit, aki talán segíthet, de cikinek érzi a kérdést. Remek alakítás Alex, igazán pompás. Szinte hallottam a pszichológusom hangját a fejemben. Közben végigmértem a lányt, természetesen anélkül, hogy nagyon észrevehette volna. A haját festi, bal alkarján szilikon karkötők. Harminc. Nem, harminckettő. Igen, ez lesz az. Harminckettő. Egy lépést hátráltam, hogy kis tér legyen köztünk, azonban "véletlenül" ráléptem egy bájitalfoltra, aminek úgy tűnik az a feladata, hogy csúszóssá tegye a padlót. Legalábbis, én teljes "véletlenségből" eldőltem hátrafelé, és bevágtam a hátamat, meg a fejemet is. Utóbbit nem nagyon, figyeltem rá, zuhanás közben előre döntöttem a fejemet. Egy hangos nyögés kíséretében terültem el a padlón, remekül szimulálva a szenvedő áldozatát, a galád pacának, amit biztosan egy gonosz kövér pacák öntött ki.

A.L.E.X.

A temető incidens után pár nappal.

Összeszűkültek a szemeim, a pumpa ismét elindult felfelé bennem. Amint megfordult azzal a „húdenagyonlazavagyok” arckifejezéssel és mentegetőzni kezdett, sejtettem, hogy ez az eltévedős duma csak humbug volt. Ha biztosan eltévedt volna nem válaszolt volna ennyire nyugodtan. Mondjuk akkor csak magamból indultam ki, de ez elég ok volt arra, hogy ne higgyek neki. Minden apró mozdulatát figyeljem, főleg a kezeit.
Nem szándékoztam túl sokáig bájcsevegni, így épp a tárgyra igyekeztem térni. viszonozni akartam mind azt a kedvességet, amit tőle kaptam, péntek este. Ő hátrált, én pedig ismét megközelítettem, hogy szemben álljak vele. Már csak az kellett volna, hogy távolról, okoskodjon, mint ahogy azt a temetőben is tette. Az orrunkat alig pár centiméter választotta el.
Ám a hírhedt folyosó közbelépett, a fiú elcsúszott és elterült a földön, mint egy béka az úttesten. Azonnal kaptam az alkalmon, a fiúra vetettem magamat. A csuklóit a földhöz nyomtam, úgy térdepeltem felette. Két térdemmel pedig az oldalát szorítottam azért, hogy ne nagyon mocorogjon. Ahogyan a földhöz szorítottam, a kezeit nem húzhatta ki az ádáz szorításom alól, hisz nem igazán úgy nézett ki, mint egy izomhegy. Igen, erőfölényben voltam vele szemben.
- Rossz Eridonossal kezdtél ki, öcsisajt. - morogtam rá, a szemeim pedig villámokat szórtak. - Mi a neved, bugris? Jobb lesz, ha hamar kinyögöd! - vicsorogva utasítottam. Abban a helyzetben egy rellonos agressziójával vetekedtem.

Ahogy a padlón feküdtem, meglehetősen erős "fáj a hátam, meg úgy mindenem, amit bevertem" arckifejezéssel, egyszer csak azt kellett észrevennem, hogy a kezeimet leszorították, és térdek mélyednek oldalról a bordáimba. Igazán kellemetlen érzés volt, hiszen ezzel a szerencsétlenkedéssel pont azt akartam elérni, hogy ne gondolja azt, képes lennék több mint egy órán át szórakozni vele egy temetőben.
- Aaaaaahhhhh. Mi bajod van? Engedj el, kéééérleeeek!
Kiabáltam hangosan, kétségbeesett arckifejezéssel, miközben azon tanakodtam, hogy mennyivel jobb lett volna, ha el is ásom a sóbálvány átok hatása közben. De ehhez már késő volt.
- Mit követtem el ellened? Hagyj békén, kérlek, eressz el! Mit ártottam neked?
Folyamatos rémült hablatyolás, miközben egyre csak próbáltam vergődni. Persze nem rúgtam meg a lábaimmal, bár azok még szabadok voltak. Egyrészt nem akartam még jobban felidegesíteni, másrészt nem is vagyok elég hajlékony. De nem is nagyon akarok kiszabadulni. (Úgyse menne.) Ellenben ha elég nagy zajt csapok, akkor fel kell bukkannia egy tanárnak.