Aaron E. Blake
-egy ünnepek előtti, pénteki napon-

###

Benedikta

Voltam már ebben az iskolában elég bizarr helyeken, be kell valljam, mint a Páncéllovagok Folyosója vagy a Jóslástan terem, amibe beszorultunk Evillával, de azt hiszem, hogy mind közül a legvészesebb az a Fejetlenség folyosója volt. Mikor legutóbb erre jártam, káosz volt és ordibálás, az egyik festmény szereplője, egy loknis hölgy átrohant társához, hogy szerinte igazságtalan, ami történt, mert hogy a barátnője őt kibeszéli a Bibircsókos Banyának, ez pedig árulás. Mondanom sem kell, imádom a bunyókat, az pedig ritkaság számba megy, ha két festmény esik egymásnak. Szóval ma délután, mikor kijöttem órákról, úgy döntöttem, egy kis csatangolás nem tenne rosszat. Szóval mit volt mit tenni, az utamat az imént említett helyszín felé vettem egy jó csatangolás reményében, időközben elgondolkozva rajta, hogy sürgősen meg kell látogatnom a rejtekhelyemet, mert nem hiszem, hogy sokáig bírom már a malborom nélkül. Egy-két akadályt egész sikeresen vettem, névlegesen például átugrottam egy pocsolyát, ami fogalmam sincs, hogy került oda, majd elszlalomoztam egy gyanúsnak tűnő repedés mellett. Látszólag minden rendben volt, ez pedig nekem felettébb különös volt a számomra. Ahogy haladtam tovább, pont sikerült kikerülnöm egy fekete hajú leányzót, aki az utamban volt. Megfordulva hátra sandítottam rá, mintha a földből bukkant volna elém, egyszerűen nem tudtam hova tenni.
- Hé, kicsi lány, nem láttál véletlenül errefelé valami szokatlant? Ez a folyosó többnyire izgi, most mégis gyanúsan nyugodt... - közöltem elhúzva a szám, mert tényleg nem értettem, honnan ered ez a békés atmoszféra. Lehet, hogy ez afféle vihar előtti csend. A leányzó bőven alacsonyabb volt nálam, szóval a kalapomat megigazítva és a napszemüvegemet kissé lejjebb tolva pillantottam le rá. A hátamon lógó gitár éppen nyugtalanul ingadozott a hirtelen fordulat miatt, szóval hátranyúlva megállítottam, a másik kezemmel a hevedert kapva el. Reméltem, hogy ő észrevett valamit, amit én nem, rémes lenne, ha a mai nap is uncsi lenne.

Boglár Gréta
~Ruhaa Cipőcskee~

A mai nap is unalmasan illetve szívinfarktussal teli pillanatokkal telt épp mint a többi. Már körülbelül két órája, hogy vége lett az utolsó órámnak, én meg csak az ágyamban hempergek azóta is. Szóval...Ja! Igazán eseménydúsan telt eddig a délutánom. Jó, beszélgettem a többiekkel, mert nem vagyok sem kuka, sem pedig antiszociális. Csak.. kicsit többre vágyom, kicsit... izgalmasabbra! Az ágyamból ki is ugrom, hisz hatalmas ötletem támadt. Elfogok menni a klubhelyiségben, hisz amúgy is ott van mindenki! Így felvéve a cipőmet neki is vágok a nagy utamnak. Amint elértem a célom, hallom, hogy a felsősök épp a Bajkeverők Alagútjáról csacsognak és mesélik az ottani élményeket, vagy a többiektől hallott történeteket. Be kell vallanom, kicsit megijedtem, ahogy szembesültem azzal a ténnyel, hogy miért is ez a neve ennek a helynek. Hisz tudniillik rólam, hogy nem vagyok egy szerencsés fajta. Sőt! De ekkor végigszaladt a gondolataimon, hogy: ~Hey! Te hülye! Épp izgalmakra vágysz, de ettől meghátrálsz? Höööööööööööö...~ Így elhatároztam, hogy neki is vágok az útnak. Sok kétellyel, hogy legalább túlfogom-e élni az alagutat? vagy Nem lesz ott armageddon, ha beteszem oda a lábam? Majd csak egy mély levegővétellel ugyan, de elindultam. Persze, előtte pálcám magamhoz vettem, hisz kitudja nincs-e ott valami ádáz szörnyeteg akit meg kellene félemlíteni.
Egyenesen az Alagútfele véve irányomat remegő léptekkel haladok előre. Az ajtóhoz érkezve, végigmérem az ajtót. Egy hatalmas faajtó áll velem szemben, gyönyörű kovácsolt díszítéssel. Gyönyörűen megmunkált vasdíszek vannak rajta. Ezután lassan kinyitottam azt és az ajtó nyikorgás hallatán a nemlétező szőr is feláll a hátamon. -Nem tetszik ez nekem.... Félek... -nyöszörögtem halkan az orrom alatt és csak befele kukucskálok az ajtón kívülről. Már percek óta csak sasolom a folyosót, szerintem akik itt mentek el mögöttem mint idiótának nézett. Épp amikor beléptem volna egy sikolyt hallok, ennek következtében úgy húzom ki onnan a lábam, mintha nem lenne holnap és rohanok el az ajtótól három méterrel arrébb.-A franc se megy be oda!-pihegem kigubbasztott szemekkel, halálra rémülve. Majd ismét megszólalt egy belső "hang": ~Gyáva! Gyáááávaa! Hahahaaaa!~ A hangok elhallgattatása képp fejbe kólintottam magamat az öklömmel lazán majd megrázva a fejemet és erőt véve magamon elindulok a nyitott ajtó fele. Belépve azon, elindulok egyenesen, percek múlva mikor már messze járok az ajtótól magamban dünnyögöm.: -Hmm, nem is olyan vészes ez a hely. Eddig semmi sem történt! -De bár ne is mondtam volna ezt, hisz amint megtettem ezt a kijelentésem egy pocsolyán megcsúszva hasra vágódtam. -Eskü' többet semmit nem mondok! -nyekergek a földön, vizes mellkassal majd felpattanva indulok tovább amíg a sötétben nem látom a lépcsőt és le nem zúgom rajta, ahogy gurultam lefele a lépcső alján valami puhára estem, mintha csak valakit leterítettem volna. Óvatosan lenézek, látom, hogy egy barna hajú lány hasán ülök, vélhetőleg felfelé igyekezett a lépcsőn, ám én szabotáltam a tervét. Azonnal lemásztam róla és kicsit félénket, mert hát nagyon szégyellem magamat emiatt, aggódó kérdéseimmel soroztam.-Jól vagy? Nagyon megütöttelek? Nem akartam ám! Csak...csak nem láttam a lépcsőt és...! -próbálok mentegetőzni majd nyújtom a kezem, hogy felsegíthessem.

Warren Mina, a kék szemű :3

Abonyi Benedek
Ruha

Egyik óráról ki a másikra be és ezt ismételgetni egész délután.
Fáradtan indulok vissza a körletembe az utolsó órám után. A legendás lények gondozása óra az egyik kedvencem, ma mégis legszívesebben kihagytam volna. Az éjszaka alig aludtam, reggel pedig alig tudtam felkelni. Reggelinél megittam két kávét, ami valamennyit segíttet, de a kedvemen nem javított. A rossz éjszaka után elég morcos vagyok. Egyik kezemben a táskámat fogom másik kezemmel pedig a könyveimet ölelem magamhoz. Bár a legtöbbet tankönyvet szívesen eldobnám...
Mintha valaki meghallotta volna a gondolatom, nem sokkal azután, hogy elindulok a Fejetlenség folyosóján valamiben megbotlom és elejtem a könyveim.  Miután vissza nyertem az egyensúlyom és megigazítom a ruhám vetek egy bosszús pillantást a földön szét szóródót holmimra. A táskám szerencsére meg van és nem eset ki belőle semmi. Mielőtt elkezdeném összeszedni őket megnézem, hogy miben botlottam meg. Egy nagyobb kőt találok a folyóson, mérgesen arrébb rúgom, aztán halk káromkodás után elkezdem összeszedni a könyveim.

Ethan
Egy este

Bódulat, vad, tömény illat, kemény, színek - színes csíkok, megszáradt, megrepedt festék, kóc, szőke fej, vibráló világ, tág pupilla. A fejetlenségek folyosója zavaros, könnyen elnyeli az embert, könnyel le is nyel itt mindenki minden szokatlant már, és Keith úgy fest, a falra is, ki is, mintha az egész káoszt ő okozta volna; a felborult bájitalos fiolákat, a földön elterülő vérvörös, lüktető folyadékot, a tekergő mintákat, a páncélokat, amik virágos női ruhákba vannak öltöztetve, kalappal. Nem mondhatni, hogy most szakított volna a hagyományokkal és túlzásba vitte volna az öltözködést; az elegánsan elszaggatott trapézfarmeren s a farzsebéből kiálló ecseten kívül nem visel semmi mást, nehogy bármi is akadályozza kemény munkájában, hogy elkészítsen egy ideig-óráig tartó monumentális falfestményt. Meztelen lábfejénél festékes dobozok sorakoznak türelmesen bugyogva, s az alkotás hevében nem taszít ki senkit és semmit a környezetéből, ami meglehetősen sok felesleges befestékezéssel jár, nem végez tiszta munkát.
Kellemesen kipiruló arc, erőteljes mozdulatok, páran megszólítják és kedvesen rájuk is nevet, de lassan kikopik mellőle minden barát, visszanevetnek rá és hagyják dolgozni. Így megy ez - hozzáférhetetlen lendület, szolid őrület.

Omboziék Rebekája

Néhány nap már eltelt a temetői incidens óta, és kezdtem megint unatkozni, de nem volt olyan vészes, hogy hülyeséget csináljak. Igazából nem örülök neki, hogy akkor ott szórakoztam. Nem bűntudatról van szó, olyasmit nem szoktam érezni, egyszerűen az zavart, hogy lehetnek következményei a dolognak. Persze kapóra jöttek az emberek, akikkel összefutottam, és együtt tértünk vissza a kastélyba, de nem voltam velük egész este, és nincsenek olyan barátaim, akik falaznának nekem. Így aztán kicsit aggódtam, ha esetleg egy tanár megtudja, és neadj'isten személyleírást is kap, akkor komoly bajok lehetnek. Ezekkel a komor gondolatokkal sétáltam végig egy folyosón, kiömlött bájitalokat, gyanús tócsákat, meg minden egyebet kerülgetve.

Ruha

Farkas Kamilla

Jared viszonylag vidáman sétált éppen felfelé vacsora után az Eridon torony irányába. Jó napja volt, kiderült, hogy átment minden vizsgáján, sőt, egyenesen K lett minden, úgyhogy erre nem lehet majd panasz Agatha felől sem, na nem mintha amúgy annyira hajtotta volna a fiúkat. Ma még dolgoznia sem kellett lemenni, úgyhogy nem ázott meg, nem csúszkált a sárban, és úgy általában véve nem történt semmi nyomasztó vele. Ráadásul, ha mindez még nem lenne elég, akkor már csak alig pár nap volt a szünet kezdetéig, ami egyet jelentett azzal, hogy szépen összepakolhat, és itt hagyhatja ezt a rémes zsivajt és nyüzsögést maga mögött, ami a kastélyban állandóan ott zümmögött a fülében.
Mennyei nyugalom lesz!
Igaz, a panel sem éppen a csendesség csúcsa, de ennél még az is jobb, ráadásul úgy döntött, hogy talán most már nem kellene mindig csak a négy fal között ülnie, tulajdonképpen szét is nézhetne azon a híres-neves Budapesten.
Arról pedig még nem is beszéltünk, hogy mindjárt itt a szülinapja valamint Kolos esküvője, ami miatt már ő is kezdett annyira ideges lenni, mint maga az ifjú (?) férjjelölt.
Kicsit kelletlenül fordult be a Fejetlenség folyosójára végül, de nem volt mit tenni, erre volt a legkényelmesebb az út, pedig nagyon nem szerette a furcsa, örökké változó és meglepetéseket tartogató helyet. Most is, alig hogy betette a lábát ide, az egyik festményalak ráordított, mondván eltakarja a kilátást. Hát... hát akkor menjen a csudába, gondolta Jared, és duzzogva odébb is vonult, hogy a lehető leghamarabb távol kerüljön a helytől.

Havasi

  Nehéz nap volt. Scar minden porcikája fájt. Mint egy hulla, úgy rakosgatta maga elé a lábait, és csak félig figyelt arra, hogy tulajdonképpen merre is megy. Fejében a gondolatok ide-oda cikáztak. Hol azon gondolkodott, hogy mikor ér végre a szobájába, és pihen le, hol azon, hogy a nap folyamán mi is fárasztotta le ennyire. Semmi komolyabb fizikai munkát nem végzett. Bár lehet a nem régi kviddicsmeccs volt az oka. Még mindig nem pihente ki a mozgást. Csak akkor kapta fel a fejét, amikor furcsa hangokat hallott maga mellett. Mintha valaki száját betapasztották volna celluxszal. Jobbra nézett, és egy kép volt mellette. Rajta két ember, akik...verekedtek. A lány összeráncolta szemöldökét. Valóban az egyik keze a másik száját hevert, de ilyet még sosem látott. A képek mindig békésen figyeltek a falakról, néha átvándoroltak és pletykáltak, de semmi ilyesmi. Aztán a háta mögül megszólalt valaki.
  - Menj arrébb! Nem látom a küzdelmet. - a lány megilletődötten nézett a másik falra, ahol egy festményből éppen őt pásztázták. Arrébb csusszant egy halszálnyit, de ennek a végét ki akarta várni. Az ábrándjai az ágyról már rég tovaszállt. Helyét átvette a kíváncsiság. Karba font kézzel nézte hát a festményt, mintha csak TV-zne a muglik világában.

E.Ákos

Kamilla *-*
Életvitel projekt, aka családalapítás
Szentmihályi Leopold <3

Állia Szipenni

Aaron és a sok-sok vendég, akik majd jönnek

Éjkerti Csermely
Ruha

Mért kell ilyen messze lenne egymástól ennek a két órának, ha egy más után vannak?!
Ráadásul most tovább is tarot az óra mint szokott...
Sietős léptekkel vágok át a fejetlenség folyosóján. Körülbelül a közepénél járhatok amikor füst jelenik meg és pillanatok alatt beterít mindent. Egy pillanatra megállok, mivel nem láttok semmit aztán jobb ötlet hiányában vakon tovább sétálok. Egy ideig nem történik semmi, már épp kezdeném azt hinni, hogy probléma nélkül elérhetem a folyosó végét. De ekkor belesétálok valaki és a saját lendületemnek hála hátra esem.
A földön ülve kémlelek magam elé a lassan ritkuló füstben. Pár pillanat után feladom és inkább megszólalok.
-Hello.
Elég hülyén hangzik, de mindegy. Ha eltűnik akkor úgy is megyek tovább. Az pedig akibe beleszaladtam így járt.
Amíg én ezen morfondírozom valamicskét javulnak a látási viszonyok. Így már kitudok venni egy kicsi alakot. Ez mondjuk nem igazán segít....

Zalán

Odett
A Cupido-bűncselekmény utáni hét...után. Március.

Adrian Ivanorovics Black
23 óra, vasárnap, maszkban

Csodaszép napsütéses reggelre ébredtem. Máskor jobb lenne ha rendesen behúznám a függönyömet az ablakon, mivel pontosan ez a csodálatos napfény volt az oka annak, hogy felébredtem. Mivel nem tudtam visszaaludni, reggel még reggeli előtt tettem egy kört odakint, szívtam magamba egy kis friss levegőt. Voltam ma már a könyvtárban is, kicsit nézelődni, aztán pedig már itt is volt az ebéd idő, és elment a napom fele. Semmi konkrét tervem nem volt mára, így hamar elért az unalom. Tetszett is, hogy ide oda járkáltam a kastélyban, szívesen mutogattam új külsőmet, még ha ezt nem is vallottam be magamnak. Amióta az eszemet tudom, mindig én voltam anyuci pici szőke kis angyala, így még élvezetesebb volt rókavörösben pompázni. A klubbhelyiségünkben egyedül üldögélve bámultam a falakat, majd végül, mivel már kezdtem magamat elég szánalmasnak találni, felpattantam és nekiindultam egy kis felfedező túrának. Egy olyan emelet felé vettem az irányt, amerre ritkán jártam, sőt, talán eddig csak egyszer kellett errefelé jönnöm. Egyik folyosóról fordultam be a másikba, mígnem egy hosszabb előtt találtam magamat. Hatalmas nagy volt a csend, minden kihalt volt. Egy perc erejéig még a libabőr is végigfutott rajtam, annyira furcsa volt az egész hely. Majd amint beljebb sétáltam a folyosón, a falon lévő egyik festmény cukkolni kezdett engem, és meglehetősen hangosan tette ezt, szinte már bántotta a fülemet - "Micsoda vörös róka! Eltévedtél? Biztos Ő itt a takarítónő, olyan külseje van" - Vízhangoztak fejemben a festmény szavai, amik egyre jobban és jobban kezdtek bosszantani, mígnem az egyik mellette lévő elkezdte elcsendesíteni, de az akkor sem hagyta abba.
- Befejeznéd végre? - kérdeztem tőle, hangomban hallható volt a bosszúság - Kezdesz baromira idegesíteni.

Shayleen.

Kaelyn

---------------------------------------
Rozsos Annamária
egy évnyitó előtti du. az irodám felé tartva
---------------------------------------