28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 12 ... 18 19 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 8. 20:04 | Link

Lagger

Teljesen normális napnak indult az is, és maradt természetesen, hiszen nem történt semmi említésre méltó. Csak a szürke hétköznapok, amelyeket megszépítenek a különböző pillanatokban előtörő csodás emlékek, vagy a rosszak, de azokból aznap nem jutott ki neki.
Akkor is csak elindult, és ment a feje után, ami a Fejetlenség folyosójára vezette éppen. Hangot hallott, de nem tudta, honnan jön, csupán miután tekintete a könyvkupacra vándorolt, onnan pedig ki tudja hogyan a csillárra. Természetesen nem a művészi kialakítás, vagy a csillogás fogta meg benne, mert nem igazán szereti a műtárgyakat, régiségeket, hasonlókat, kivéve a családi ereklyének minősülő tárgyakat. Inkább a lányt nézte, aki azon a plafonról függő dolgon ült.
Kínos másodpercek következtek, melyen belül mindketten köszöntek, és várhatóan az ismeretlen már el is kezdett mentegetőzni. Neki azonban erre nem volt szüksége, de mindent végighallgatva csak egy sejtelmes mosoly csúszott fel arcára.
- Nem... Nem nézlek dilisnek, és arra sem érdekel, mit keresel ott fent. Egyetlen egy dologra lenék kíváncsi: van még hely? - vigyorgott tovább sejtelmesen, és kicsit nevetett is hozzá. Más helyzetben biztosan levonná a következtetést, és elkerülné messziről azt, aki ilyenre vetemedik, de akkor túlságosan nem foglalkoztatták ilyesfajta gondolatai. Nem érezte a korlátokat, bár tudta, hogy vannak. Végül is, hol van leírva az a szabály, hogy nem lehet csillárokon hintázni? Teljes nyugodtsággal térképezte fel a könyvek helyzetét, hogy ha igenleges választ kapna kérdésére, könnyűszerrel fel tudjon pattanni a másikhoz. Vagyis, nagyjából, hiszen nem akar leesni, vagy bárminemű sérülést szerezni.
- Amúgy Sharlotte vagyok, Téged hogy hívnak? - kérdezte néhány másodperc múlva, hiszen jó is lenne ismerni, ki az, aki ilyen hasonló gondolkodással, vagyis inkább természettel, kifejezetten hülyeséggel rendelkezik, mint ő?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
offline
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. február 9. 20:08 | Link

Lotte

Meghökketnett a válasz. Jó, persze nem azt vártam, hogy egyből keresztet vet, és nyakon önt egy lavór szenteltvízzel, amiért felmásztam a nem túl gyaknak bejárt magaslatra, de azért egy "idióta vagy" nézés teljesen jogos lett volna a lány, vagyis Sharlotte részéről. De ahogy ő mondta, nem nézett dilisnek. Ezzel jókorát nőtt a szememben, nem gyakran találkoztam hozzám hasonlóan szabadabb gondolkozású emberekkel. Szemügyre vettem a csillárt a kérdése után; szerencsére nem amolyan fél méter kerületű műről volt szó, hanem egy egészségesen nagy példányról.
 - Hely az van bőven, remélem a súlyunkat is elbírja - röhögtem fel, és odébbkúsztam, hogy ha a lány felmászik, ne legyek útban. Egy pillanatig elgondolkodtam rajta, hogy mi lesz, ha leszakad alattunk a vasszerkezet, de nem tartottam túl valószínűnek.
 - Én Lagger vagyok - mutatkoztam be, mialatt megragadtam a csillár egyik felfüggesztő láncát, hogy stabilan helyezkedjek el. - Igazából Letícia, de nincs az az elvetemült, aki így hívjon. Túl hosszú ahhoz, hogy az emberek megjegyezzék - magyaráztam szemforgatva. Persze egy kicsit túloztam, de a lényeg ugyanaz maradt. Igazából ez a kis hozzácsatolt rész mindíg a bemutatkozásaim részét képezte. Ha Letíciaként mutattam be magam, akkor az volt a következő kérdés, hogy hogyan becézhetnek, ha pedig Laggert mondtam, rögtön faggatni keztdek, hogy miből ered ez, ha magyar vagyok. Mivel jócskán volt időm kitapasztalni a jó választ, ezt a rövid sort vetettem be, átfogalmazva, még ha hosszútávon unalmas is volt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Ferenc| Aramis személyesen
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 12. 18:51 | Link

Lagger

Meglepő volt, még saját magának is, hogy nem nézte totál zakkantnak a lányt. Helyette felkérezkedett mellé, a csillárra, mert az elég nagynak bizonyult. Vagyis, csak második ránézésre, mert mikor kimondta, még nem mérlegelt semmit. Még a válaszadás előtt közelebb indult az ismeretlenhez, pontosabban a könyvekhez, és onnan figyelte tovább. Miután az megnyugtatta, hogy van hely és felmászhat, határozott mozdulatokkal neki is állt a dolognak. Először a kupacra állt fel, majd onnan nyújtózott egy keveset a csillárhoz, végül pedig el is kapta azt, és pár bizonytalan mozdulattal felkapaszkodott, felhúzta magát. Közben hallotta, hogy bemutatkozik, az addig számára teljes mértékben vadidegen, mégis ismerős arc, de nem jutott előrébb az információval, csupán egy mosolyt villantott feléje, amíg rendesen elhelyezkedett. Egy kicsit el is kezdett parázni magában, hogy mi lesz, ha leszakad alattuk az a valami. Hát, igazából semmi jó.
- Melyik házba jársz egyébként? Ismerős vagy valamiért – jelentette ki az igazságot. Valahonnan akkorra már nagyon rémlett neki az arc, tudta, hogy sokszor látta. Hiszen ez egy iskola, valószínűleg mindenkit látott már minimum háromszor. De akkor is, rá emlékezett, valamiért. Muszáj volt rákérdezni, mert úgy már biztos lehet benne, mi az az ok.
- Amúgy, most, hogy végül is mindketten itt vagyunk, elárulhatnád, Téged mi vezért ide – szólalt meg ismételten, a beszédet fenntartva. Egy másik szituációban, lehet, hogy jó a csend, de ott, a berendezésen ülve egy kicsit kínos is lehet, bár ő általában az olyanokba spontán beleröhög. Akkor ez nem tudott megtörténni, mert egyszerűen nem volt hozzá csend, amit meg kellett volna szakítani bármi hanggal, csak pár másodperc, amit a légvételre használt ki.
Nem akart unatkozni, bár nem is számított rá, hogy kell majd. Azért is indult el sétálni, hogy ne kelljen átélnie az azzal járó borzalmakat, amikor is egyedül van a gondolataival. Olyankor születnek sötét, borzasztó dolgok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
offline
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. február 12. 19:10 | Link

Latte

Kezdett egyre természetesebbnek tűnni a magasság, egyre ritkábban kapott el a félelem, hogy bármikor leeshetek. Felmerült bennem, hogy ezek után magasságfüggő leszek, esetleg hegymászó, rosszabb esetben bungee jumpingos, de ezt el is vetettem. Nem szándékoztam egy csillárnál magasabb pontig kapaszkodni, bár mint tudjuk, nem mindig a tiszta szándék vezérli az embereket.. Sharlotte felkapaszkodott mellém, kicsit kevésbé nehézkesen, mint én. Ennek részben az lehetett az oka, hogy kiegyensúlyoztam a csillárt, részben meg a lány magabiztossága. Másodszorra mindent könnyebb megcsinálni, ugye.
 - Navinés vagyok - mondtam, és végigmértem a lányt. Lehet, hogy csak beképzeltem magamnak, de ő is eléggé ismerősnek tetszett számomra. - Nem akarok elhamarkodott következtetéseket levonni, de jól sejtem, hogy te is?
Kínos lett volna, ha kiderül, hogy köze nincs a házamhoz, de hát próba szerencse. Igazából vesztenivalóm nagyon kevés volt. Szórakozottan elkezdtem kalimpálni a lábammal, mire a csillár halványan elkezdett rázkódni. Engem már nem igazán zavart, az a pár perc, amit odafent töltöttem, elég volt, hogy megszokjam az ilyesmit. Kíváncsian fürkésztem, hogy Sharlottét zavarja-e a dolog, de közben a lány újra beszélni kezdett.
 - Sziasztok, Lagger vagyok, tizennégy éves, csillárfüggő - utánoztam elfojtott vigyorral a filmekből jól ismert terápiás jelenetet. Nem tudtam, ezzel a poénnal hány pontot érek el Sharlotte-nál, de már úgysem tudtam volna visszaszívni a szavaimat. - Unatkoztam. Általában nem ilyen dolgokat csinálok, amikor unom magam, de kell a változatosság - mondtam, szabadjára engedve a kósza vigyoromat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Ferenc| Aramis személyesen
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 15. 18:30 | Link

Csillárosom Grin

A csilláron ülve belül röhögött magán. Elképesztő helyzet, ilyeneket sokszor tudhat magáénak. Nagyon el szokott gondolkodni, de a különleges szituáció miatt inkább neki sem kezdett, mivel borzasztó dolgokig jutott volna el, amikre akkor nem volt szüksége. Inkább élvezte, hogy ilyenben is lehet része, hiszen nem egy túlságosan mindennapi dolog.
- Tudtam - kiáltott kicsit fel - Igen, én is az vagyok, azért vagy ennyire ismerős. De legalább tudom, miért - mosolyodott el újra. Ezután már muszáj volt rákérdeznie, mit is keres ott, bár, igazából saját indokát még nem tudta, addig fogalmazta meg, amíg hallgatta a beszámolót. A végén már nevetett, teljesen felszabadult. Valami bemutatkozás félét akart kinyögni először ő is, majd befejezte a vihorászást, és próbált valami stabil állapotot felvenni.
- Nos, Miss Lagger. Azt hiszem, ez gyógyíthatatlan betegség. A tünetek sem enyhíthetők, de a depresszió elkerülése érdekében, előírok napi háromszor minimum 10 perc csilláron való hintázást - nevetett magukon, már tényleg akaratán kívül is. Egyensúlya sokszor inogott meg, de nem foglalkozott vele. Olyannyira nem érdekelte, hogy észre sem vette, már nem ott van, ahol volt, hanem csúszik le. Sajna későn vette észre, ezért már nem tudott megkapaszkodni. Nevetett  tovább magán, ahogy végleg lecsúszott. Nem esett, szinte leereszkedett, de nem hagyta abba előbbi tevékenységét. Haját kissé megigazította, és felnézett háztársnőjére. A visszamászás mellett döntött, így már indult is a könyvkupachoz, pár biztos mozdulattal pedig fenn is termett. Haját ismét eltűrte, és egy nagyon széles, fogvillantós mosoly keretében szólalt meg.
- Na, akkor... Hol is tartottunk? - nézett rá, tovább humorizálva, ehhez híven egy pillanatra elkomolyodva, és úgy nézett rá, mint ahogyan a politikusok szoktak, vagy éppen a bírók. talán, ahogyan az orvosok, mikor a halálos betegségeket, vagy halálhíreket közlik. Vagy bármilyen ezekhez hasonló szervezet, a lényeg még mindig a móka.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
offline
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. február 15. 19:32 | Link

Csillártárs  Rolleyes

Nem is igazán tudtam, mit fog reagálni a lány a csillárfüggőségem bevallására, de a lehető legjobban húzta ki magát belőle. Én valószínűleg csak idiótán vigyorogtam volna, mindenféle frappáns válasz nélkül, de ő feltalálta magát. Percről percre szimpatikusabbnak tartottam.
 - Jaj, micsoda balszerencse - játszottam a lelkileg összeomlott dámát, és az egyik kezemmel színpadiasan eltakartam a szemem. - És mondja, doktor, mindegy, milyen stílusú csilláron hintázok? Úgy hallottam, hogy a barokk hatásosabb, a reneszánsz viszont kényelmesebb.
Nem igazán tudtam, ez hogyan jutott eszembe, de mivel még nem telt el fél óra azután, hogy kimondtam, egész értelmesen visszhangoztak a szavak a fejemben. Tüsszentettem egyet, és jó időbe telt, mire találtam egy zsepit a zsebeim ezre között. Kifújtam az orromat, azután újra a lányra pillantottam - illetve pillantottam volna. Azonban ő nem volt sehol. Egy pillanatra az eszembe jutott, hogy csak beképzeltem magamnak a csillártársamat, túl szép lett volna az egész ahhoz, hogy igaz legyen, de aztán a következő gondolatom szíven ütött; leesett volna? Rémülten tekintettem le a földre, de nem találtam kicsavarodott testű hullát, csak egy élénken kuncogó navinést. ~ Na, most mi lesz? ~ szólalt meg egy hangocska a fejemben, de nem kellett válaszolnom neki, ugyanis Sharlotte eldöntötte a kérdést azzal, hogy újra fellendült a vasszerkezetre. Szinte meghökkentő volt, milyen rutinnal mászott fel ismét, felderengett előttem egy jövőkép, ahogy a lány szuperhős ruhában úgy szökken csillárról csillárra, mint ahogyan az epikus történetekben a főhősök szoktak a háztetőkön keresztül flangálni.
 - Hát... a gyógyíthatatlan betegségemnél - vontam meg a vállam. - Amúgy becézhetlek valahogy?
Kicsit feljebb húztam magam, ugyanis én is kezdtem lecsúszni, aztán ismét elkezdtem lóbálni a lábam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Ferenc| Aramis személyesen
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 15. 20:35 | Link

A másik csillárfüggő Grin

Egészen elképesztő helyzeteket tudna felsorolni, ha kérnék tőle, mikben része volt. Mindig van egy rekorddöntő, és ez ismét az, ráadásképp nagyon szimpatikus neki a tevékenységében társa. Nem azért, mert háztárs, az nála sokat nem tesz, de a humor és a szituáció ezt hozta, megkedvelte. Egész jól elpoénkodtak, ahogyan a csillárfüggés pszichoterápiás kezelését, diagnosztizálás játszották, de annyira belemerült a nevetésbe, hogy lecsúszott ülőhelyéről. Szerencsére nem lett baja, egy percen belül már ugyanott volt és nevetett. Majd folytatódhatott is minden, mintha nem történt volna semmi.
- Lotte, Lotti, Shar, vagy amit akarsz, természetesen igen - mosolyodott el - Ja igen... úgy vélem a barokk lenne megfelelő, a helyzetre és stádiumra tekintettel. Mindenféleképpen zöld színben, az megnyugtató. Azt tudom még javasolni, hogy egy autentikus, növényekkel teli szobában, esetleg muzeális tárgyakkal berendezett teremben legyen. Boltíves mennyezettel, onnan 4 méterre lógva hagyva és az ajtótól 2,4372 méterre. Ha ez nem javít, akkor csillárotin tapaszt fogok felírni - nevetgélt tovább. Játszották a hülyeséget, de mégis elvoltak. Ritka, ha ilyen egyetértés, szimpátia alakul ki benne bárki iránt percről-percre. Akkor pedig megtörtént. Nem hiába, háztársaival egy fokkal mindig jobban kijön, de sok ismerőse van más házakból, meg barátai is. Egyáltalán nem tesz különbséget, de akkor nem is érdekelte már ez, csak próbált lenyugodni, és elmúlasztani a röhögőgörcsöt.
- Tudja, be kell vallanom, nekem kezdeti stádiumban sétafüggőségem van, ami unalomdaganatok terjedése miatt alakult ki. Áttétekkel, halálos - nevette el magát. Ezt még muszáj volt, ösztönösen jött minden, nem gyakorolt rá. Nem is tervezett ilyet, csak egy csendes, magányos bolyongást. Ahhoz képest ez nagyon extrém, bár, nem panaszkodhat. Hiszen élvezi, jól érzi magát. Kezdi megszeretni már a csillárokat, ezek alapján, és akkor komolyan elgondolkodott rajta, hogy szobájába kellene egy. Ágyán fekve elnézegethetné mindig, és persze nosztalgiázhatna.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
offline
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. február 16. 17:35 | Link

A háztársam kapásból három becenevet is felsorolt, én meg nem tudtam, hová kapjak jó dolgomban.
 - Azt hiszem, a Lotte jön a legjobban a számra - mondtam csak úgy, hogy tudja. Hátha szüksége van ilyen jellegű információkra is. Ezután Lotte nekiállt ecsetelni a csillárterápia körülményeit, én pedig igyekeztem rezzenéstelen arccal végighallgatni. Párszor magamra kellett parancsolnom, hogy ne vihogjam el magam, de amikor a csillárotin tapaszhoz ért, nem bírtam tovább tettetni a komolyságot.
 - Nee... ez kegyetlen volt - mondtam, a nevetéstől rázkódva. A kezembe temettem az arcom, úgy próbáltam lenyugtatni magamat. A mindigis aktív könnycsatornám munkába kezdett, és a nevetéstől elkezdtek potyogni a könnyeim. Reméltem, hogy a röhögőgörcskör szokásos végső stádium, a csuklás nem lép életbe, ugyanis nagyon idiótán csuklottam. Miután némileg lecsillapodtam, visszavettem a hivatalos állarcomat, és tovább folytattam a közös ökörködést, amire már nem is emlékszem, hogyan keveredtem bele. - Ez meglehetősen terhelőnek tűnik anyagilag. Van esetleg valami állami támogatás, amivel finanszírozni tudom a csillárfüggőségből való kigyógyulásomat?
Ahogy ezt a hasonló helyzetekben tenni szoktam, végigsimítottam az ajkaimon, hogy visszatartsam a vigyoromat. Olyasmi volt ez, mint egy önkéntes színjátszókör, amin egy vígjátékot próbálunk, de nem szabad nevetni. Lotte nem könnyítette meg a dolgom, ahogy előjött a sétafüggőséggel, meg az unalomdaganatokkal, de csak felvontam a szemöldökömet, meglepetést mímelve.
 - Ó, ez fölöttébb kellemetlen - mondtam. - Nincs rá mód, hogy kioperálják az unalomdaganatokat?
Felmerült bennem, hogy van-e rá esély, hogy létezik ilyesmi, de elvetettem az ötletet, és kíváncsian figyeltem, hogy a navinés milyen hülyeséggel rukkol elő már megint.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Ferenc| Aramis személyesen
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 16. 18:31 | Link

A páciens

Csak mosolygott, vihogott, aztán újra kezdte, de befejezni, vagy komor képet vágni képtelen volt. Meg nem is akart, csak mikor színészkedett éppen, hogy hiteles legyen az alakítás.
- Legjobb tudomásom szerint egy pályázatot kell írni, melybe bele kell foglalni a betegséget, az anyagi problémákat, azok okát, az összeget megnevezni, az adatvédelmi szerződést elfogadni, és eljuttatni a kezelőorvoshoz, aki ezt továbbítja a felsőbb szervekhez. Ja, és készpénzben kellene, vagy átutalással? - próbált komolynak tűnni, és úgy beszélni, ahogyan az igazi orvosok szoktak - Valamint, a csillárotin tapaszra 50%-os támogatást tudnék kérvényezni magának, csupán a helyzetére tekintettel. Ebben a stádiumban minden segítségre szüksége van - a hatás kedvéért kezét a lány hátára tette, majd bátorítóan és együtt érzőn megveregette azt. Eddig bírta, itt megint kitört belőle a nevetés. Már fejét fogta, haját is igazgatta, és próbált levegőhöz jutni, mert a hülyeségi szint, amit elért, az már neki is sok volt hirtelen. Majd szépen, lesütött szemmel, erőltetett szomorú arckifejezéssel elmesélte saját "problémáját". Ezen maga is nevetett, meg a másik is, de már nem gondolkodott semmin, inkább a röhögőgörcsöt akarta fékezni, ami már ott volt minden mondatában.
- Nem, sajna. Az egyetlen megoldás az lenne, ha kialakulna nálam egy minimum C stádiumú csillárfüggőség, amellyel járó baktériumok megtámadnák a daganatokat, és elfogyasztanák őket - vette fel egy pillanatra a feszült, kétségbeesett nézését, majd röhögni kezdett magán. Pár másodperc erejéig nyugodtan ült, majd lábával elkezdett kalimpálni, és hatalmas vigyor ült arcára.
- Egyébként, tegezhetem, Madmoiselle? - kérdezte kezével mutogatva, a nevetést kicsit elfojtva. - Ez a csillárfüggőség elvileg örökletes betegség, de több generáción keresztül hordozható a génekben, így évtizedekig, vagy századokig lehetnek kihagyások, viszont arról nem tudok, hogy átadható-e bármiképpen - forgatta szemeit - Tudod, nekem nagyon nagy szükségem lenne rá - tette még hozzá cuki hangon, majd kitört belőle az a bizonyos elfojtott, a röhögőgörcs. Egyszerűen fogalma sem volt, honnan jön a mértéktelen hülyeség, amit produkált, de biztos volt benne, hogy rokonlélekre talált ott, akkor. Hogy hogyan, na az már egy másik történet, de bármikor vissza fog emlékezni arra az időre, amit azon a berendezési tárgyon csücsülve töltött, minimum mosoly jelenik majd meg képén.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Mary Glotter
INAKTÍV


Gyermeklelkű Terrorgombóc
offline
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
Írta: 2013. február 17. 18:44 | Link

Noel

Marynek ismételten semmi kedve sem volt a tanuláshoz. Meg pont amúgy sem volt erre szüksége, hiszen aznap tanult eleget. Ezen oknál fogva, szobatársait faképnél hagyva úgy döntött, bejárja a kastélyt, hogy még nagyobb területen feltérképezhesse azt. Természetesen csak fejben, elvégre nem értett semmiféle térképrajzoláshoz. Kisebb korában is, a mugliiskolában ha elmentek kirándulni, fogott egy füzetet, hogy térképet rajzoljon. Természetesen valahányszor ennek nyomán vissza akart találni, nem jött össze. Szóval kénytelen fejben tartani, hova melyik úton akar eljutni.
El is érkezett az Átriumba. Emlékezett, hogy itt található a Nemzetek terme, ami igen csak szép, és hangulatos helyiség. Könnyedén el lehet mélyülni bármilyen gondolattal - nem mintha Mary alapvetően is nem tudná ezt bárhol megtenni.
A Nemzetek terme felé haladva azonban felfedezett egy másik helyet. Egy jó nagy helyet, név szerint, a Fejetlenség folyosóját.
Mindig kíváncsi volt, milyen lehet ez a folyosó. Sok mindent hallott már róla, és ezért nagyon szerette volna, maga is megszemlélni a helyet. Abban biztos volt, hogy tökéletes hely ez egy unatkozó embernek, ha mindig történik erre valami. De azzal is tisztában volt, hogy az a dolog nem feltétlen pozitív. Habár attól függ, honnan nézzük, vagyis mihez képest pozitív, vagy negatív. Minden rosszban van valami jó, és ez fordítva is igaz, így már annak is örülhet az ember, ha élve átjut a folyosón. Viszont mi van, ha nem ilyen rossz a helyzet? Mi van, ha épp fordítva van, és csak épp egy karcolást szerzel, és végig neveted az egészet, amiben csak az a rossz, hogy belefájdul a rekeszizmod. Ezt ki ne vállalná be, most őszintén?
Ennek a lehetséges jónak tudatában pedig Mary megemberelte magát, hogy bemenjen. Végül is, mi maradandó rossz történhet?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
offline
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. február 18. 16:32 | Link

A doktor

Nem kellett csalódnom, Lotte tovább formálta az értelmetlen maszlagot, amit megalkottunk. Széles vigyorral az arcomon figyeltem, ahogy az állami támogatásról, meg a csillárotin tapaszról magyaráz, már nem is próbáltam komoly maradni.
 - Ó, hát ez elég bonyolultnak hangzik - kérettem magamat, az az arcmimikámmal még rátéve egy lapáttal a sznob beteg látszatára. Halk sóhajt eresztettem meg. - Könnyebb lesz, ha megnyerem a lottót. Nincs egy szelvénye?
Tovább kuncogtam, azt fontolgatva, hogy megéri-e tizennyolc év alatt bepróbálkozni a lottózással a csillártámogatás miatt. Mivel eléggé babaarccal rendelkezem, nem gondoltam, hogy a lottózókban elfogadnák a szelvényem. Újra Lottéra koncentráltam, aki tovább lendítette a betegsége logikáját. Én már megállíthatatlanul vihogtam eleve is, és nem segített rajtam az, amit hallottam.
 - Ez elég fájdalmasan hangzik - mondtam. - Szerintem minden betegség terjedhet, ha megfelelő akaraterőnk van átvenni. Ahogy a testenergiánkat tágítjuk, annak egyre nagyobb lesz a vonzereje, és így minden kórokozót beszippanthat.
Tisztában voltam vele, hogy totálisan logikátlan, amit mondok, de tovább folytattam a magyarázást.
 - Én szívesen adok magának a betegségemből. Csókoljon meg! - mondtam, eltúlzott lelkesedéssel, és csücsörítettem a lány felé egy pillanatra. Sokáig nem tudtam megtartani ezt az állapotot a számat húzó vigyor miatt. Nem kellett segítség ahhoz, hogy csatlakozzam Sharlottéhoz a röhögőgörcsben. Lassan elkezdtek potyogni a könnyeim, amiket buzgón törölgettem a kézfejemmel. Olyan abszurd volt az egész, hogy kezdtem azt hinni, hogy álmodok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Ferenc| Aramis személyesen
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 19. 16:15 | Link

Páciensem

Állítólag a hülyeségnek is van egy határa, azt már nem lehet átlépni. Ezt viszont könnyedséggel, szinte tudatukon kívül kísérelték meg. Annyi biztos, hogy ha át nem is lépik, de már biztosan felvillant előttük az a bizonyos határ.
- Nincs, azt hiszem az irodában felejtettem - vágott gondolkodó képet, egy pillanatra felhagyva a nevetéssel. - De ez felettébb egyszerű. Csak ki kell tölteni egy papírt, azt átadnia nekem, és én pedig eljuttatom a felsőbb szervekhez. De, mindenekelőtt, egy számlaszámra, vagy címre szükségem lenne, miután megválaszolta: készpénz vagy átutalás? - nézett ki magából aranyosan, nagy bociszemekkel. Olyanképpen az orvosok soha nem néznek, ez már egy másik szerep volt a részéről. Egy cuki kislány talán, valamelyik meséből, azonban rögtön váltott, amint a háztárs megszólalt.
- Tehát akkor a levegő, vagy saját magunk melegítésével tudjuk ezt megtenni, de előbb kell néhány mágnes. Vagy az az alap mágnesesség megvan a légtérben? Esetleg, csak a sétafüggők körül. Kérem szépen összezavarodtam... - nézett értetlenül, mint a kis hercegnők, az elkényeztetett lánykák, a milliárdosok gyermekei.
- Na de kérem - váltott át hirtelen sértettbe. - Mit képzel maga? - beszélt már lenéző hangsúllyal. Aztán nevetett, mint ahogyan megszokta azt abban a maximum negyed órában. A görcs kerülgette már, de nem bánta. A nevetés a legjobb gyógyszer, az egyszer biztos, bár akkor a saját maga által diagnosztizált sétafüggőségen kívül nem volt baja. Kicsit csillapodott, és amint fejében megfogalmazódtak az újabb mondatok, már készült is, hogy azok megfelelő rájátszással hagyják majd el száját.
- Artériásan nem lehetne megoldani? Vagy mondjuk harapjon meg - kérte megint aranyos nézéssel, mint aki végelkeseredésében nem tud mást tenni, csak aláveti magát egy másfajta szenvedésnek. Amint kimondta, már el is kapta a röhögőgörcs, ismételten, pedig rekeszizmai, meg minden hasizma megnyugodott már viszonylag akkorra.
Közben lejjebb csúszott egy picit, tehát néhány szabad pillanatában próbálta visszahúzni magát, addig is várta a lány reakcióját a újonnan kiegészített hülyeségre.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
offline
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. február 19. 17:00 | Link

Egyre természetesebbnek látszott a helyzet. Felmásztam egy csillárra, aztán egy idegen csaj bevágódott mellém, és úgy poénkodtunk, mintha évek óta ismernénk egymást. Na és? Hirtelen nem is tartottam annyira furcsának ezt az egészet, kezdtem úgy tekinteni a csillárotin tapaszra, mintha valódi lenne. Jó, azt azért nem, de majdnem.
 - Kár - biggyesztettem le a számat durcásan. - Hát, akkor kénytelen leszek mégis támogatáshoz fordulni. Készpénz lesz.
Komolyság látszatát keltve néztem Sharlotte-ra, mialatt ezt kimondtam. Ebben nem volt semmi plusz poén, tehát annyira nem volt lehetetlen a feladat. Persze egy kicsit rázta a vállamat az elfojtott nevetés, de ez csekély volt ahhoz képest, amit az imént produkáltam. Fapofával figyeltem Lotte-ot, ahogy próbált rátapintani az alá nem támasztott gondolatmenetem lényegére, bár kicsit harapdáltam a számat, hogy komoly tudjak maradni.
 - A lehető legerősebb mágnesre lesz szüksége, kapszulában, amit le kell nyelnie - mondtam hevesen bólogatva. - Esetleg ha az anyagiak miatt nem jut ilyenhez, rágjon el pár sziklát, talán tartalmaz mágneses anyagokahaha... anyagokat.
Megint elfogott a röhögés, ahogy elképzeltem a lányt szikladarabokat rágcsálni nagy buzgósággal. Elég komikus látványnak ígérkezett, szívesen megnéztem volna a valóságban is.
 - Elnézést, elnézést, azt hittem, maga is olyan - feleltem vihogva, de a biztonság kedvéért kacsintottam is egyet, nehogy félreértse az ártalmatlan humorizálásomat. Szerencsémre nem látszott az arckifejezésén, hogy komolyan vett volna, tovább szőtte a szót. - Nem, nem, vámpír sem vagyok. Azt hiszem. Bár, ha ragaszkodik hozzá, megharaphatom - mondtam vállvonogatva, és megragadtam a lány kezét. A szám felé közelítettem vele. Persze nem akartam megharapni, gondoltam, hogy ellenkezni fog majd, de igyekeztem az arcmimikámmal az ellenkezőt sugallni. Talán emiatt nem figyeltem a környezetemre, vagy csak szimplán bamba vagyok, de észre kellett volna vennem a csillár nyikorgását, recsegését. Én azonban túl későn kapcsoltam, amikor az ülőalkalmatosságunk hatalmasat csikordult. Mindketten elnémultunk, én riadtan tekintettem a navinésre.
 - Ez... finom utalás volt arra, hogy le kéne szállni? - kérdeztem remegő hangon, de már nem kaptam választ, a világ hirtelen széthullott körülöttem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Ferenc| Aramis személyesen
Noel Rainsworth
INAKTÍV


cheap freakshow
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 1258
Írta: 2013. február 20. 19:21 | Link

Mary

Nem most jár itt először, de a legutóbb nem ítélte megfelelően fejetlennek a folyosót - háztársaitól hallotta, hogy így hívják ezt a terepet, de csak halványan értette, hogy miért. Egyértelmű, hogy az illető, aki elnevezte a folyosót, még soha nem járt a Rainsworth-házban:  három gyerek három külön szobában ordít, keni a falra az ennivalót, sarazza be a padlót, vagy épp úgy határoz, a hatalmas enciklopédia lapjai sokkal jobban néznének ki, ha némi zsírkrétával felfrissítenénk a monokróm oldalakat. Ez fejetlenség, nem pedig néhány veszekedő festmény, vagy egy kis kiömlött víz.
Noelnek feltett szándéka, hogy javítson ezen a tendencián, elvégre valakinek meg kell mutatnia, mi is lenne az elvárás a dolgok működésével kapcsolatban ezen az ominózus folyosón.  Úgy tűnik, rá kell segítenie a hely természetes mágiájára, de ő igazán nem bánta, úgyhogy neki is látott a munkának - szerencséjére a terület ekkor még teljességgel üres volt, hiszen szinte mindenki órán ült, de Noel unalmasnak és feleslegesnek gondolta a Jóslástant, úgyhogy inkább be se ment.
Kezében elgondolkodva forgatja a pálcát - bár még meglehetősen kezdő a használatában, egy-két dolgot már ő is megtanult -, majd úgy dönt, a neonkék tökéletes szín, és ötödik próbálkozásra sikerült a folyosó kőfalát is meggyőznie erről a vitathatatlan tényről, ami vidáman magára is ölti a kért árnyalatot.
A fiú elégedetten szúrja a pálcát borzas haja egyik tincsébe, s következő állomásként elővesz több vastag hegyű, permanens filcet, hogy különböző tagekkel és egyéb graffitis rajzművekkel örvendeztesse meg az erre járókat. Nyilván rendes spray-jel lenne volna az igazi, de ilyesmit alapvetően nem hord magával.
Épp egy különösen színes darabnál jár, amikor léptek hangoznak fel a távolból; Noel leugrik a dobozról, amit emelvénynek használt, majd zsebre teszi a filceket, és egy gyors ellenőrzést tart - nem festékes, nem koszos (vagy legalábbis nem jobban mint egy átlagos tinédzser fiú), nem lógnak ki a filcek a zsebéből - ha tanár jön, akkor sincs gond.
De nem tanár jött, csak egy lány, mégpedig egy igen fiatalka. Noel kifejezéstelenül nézelődik, várja, hogy az illető elhaladjon és folytathassa művét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 621
Összes hsz: 1043
Írta: 2013. február 20. 22:28 | Link

Noel & Mary

A Fejetlenség folyosójának találóan elkeresztelt terület, ma valóban önmagát meghazudtoló módon nyugalmas volt. De a békés perceket hamarosan megzavarta Noel, aki a falakon kezdte kiélni művészi hajlamit. Ha tudta volna, hogy ezek az egyszerű, szürke falak már mennyi bájitallal, varázslattal és egyéb nem éppen falra illő dologgal találkoztak már! Sem nekik, sem a manóknak - hisz, az ő dolguk újra és újra rendbe tenni a folyosót - nem hiányzott már Noel akciója.
Arra azonban már tényleg senki sem számíthatott, hogy a falak nem váltak ám meg teljesen az őket ért mágiától, akármennyire alaposan is lettek feltakarítva, illetve eltüntetve az őket ért csapások. A kövek ugyanis nagyon gyengén, de magukba szívták a különböző varázslatokat. A falakat átjáró mágia, Noel ügyködése és az, hogy a fiú még mugli filceket is felhasznált, ami sajnos egy ponton túl már nem volt kompatibilis a varázslatokkal, együttesen azt eredményezte, hogy a fal füstöt kezdett eregetni. Méghozzá mindenhonnan olyan színűt, amilyenre Noel változtatta az adott falszakaszt. Maga a füst akár még szép esztétikai látványt is nyújthatott volna, ahogy a különböző színek keveredtek egymással, sejtelmes hangulatot teremtettek a folyosón, de a füst nem volna olyan sűrű, hogy megakadályozta volna az átlátást a folyosó egyik végéről a másikra. De ahogy az lenni szokott, a fejetlenség folyosója, bizonyítva, hogy nem hiába kapta ezt a nevet, tett még egy lapáttal a színes füst jelenlétére. Minthogy mágikus úton jött létre, rendelkezett is mágikus tulajdonságokkal. Hatásában egy kissé félre sikerült és végül a falon landolt Bordeaux bájital, zagyváló átok, és egy a folyosón galád módon tönkretett nefeledd gömb ereje keveredett. Vagyis jelenlévők az egyébként szagtalan füst belélegzését követően, azt tapasztalhatják magukon, hogy nem tudnak visszaemlékezni bizonyos dolgokra, miközben megvan az az idegesítő érzés, hogy tudják a választ, ott van a nyelvük hegyén, csak mégse jut az eszükbe. Ez először csak apróságokban jelentkezik, valószínűleg észre sem veszik azonnal, hogy valami nincs rendben. Azonban a belélegzés mértékével egyenesen arányosan nő a hatás is, egyre lényegesebb dolgokról feledkeznek meg, mint például, hogy mikor és miért jöttek a fejetlenség folyosójára, vagy egyáltalán hol is vannak ők most. Ha pedig kétségbeesetten kezdenek emlékekbe kapaszkodni, azt tapasztalhatják, hogy ezek az emlékek is kicsusszannak az agyukból.
Az csak rajtuk múlik mennyire süllyednek bele a feledékenységbe, hiszen eleve csak akkor ismerik fel, hogy valami nincs rendben, ha már azt sem tudják, hogy kerültek a folyosóra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 21. 06:48 | Link

A túlélők társaságának másik tagja Tongue

Őszintén szólva a helyzettől függetlenül minden olyan természetes volt már. Az, hogy egy háztársával elnevetgélnek, vagyis inkább megszakadnak a röhögőgörcstől. Az már nem is baj, hogy nem ismeri, az meg pláne nem, hogy éppen egy csilláron ülnek. Mindennapi dolgok, nemde? A válasz igazából nem, de akkor, annyi időt eltöltve ott már nem foglalkozott semmivel, csak a színjátszással, inden egyes mondatnál, akár a másik féltől hangzik el, akár ő mondja ki.
- Ne keseredjen el - nézett még megértő pillantásokkal Laggerre, és kezét megint a hátára emelte biztató és empatikus megveregetés céljából. Itt nem kerülgette a görcs, szerencséjére nyugodtsággal tudott olyan képet vágni, amilyet szeretett volna. Tágra nyílt szemekkel hallgatta végig azt a pár mondatot, amit elhagyta a páciens száját, majd értetlenül körbepillantott, a hatás kedvéért.
- Szikla - mondta az 'a'-t erősen megnyújtva. - Cicciccici.... hol vagy cicus? - tette még hozzá. Ez is csak úgy jött belőle, nem szabályozta, mert akkor valószínűleg elfojtotta volna, vagy éppen túl erőltetett dolgokat ad ki magából. Ezután nem sokkal már a harapást kérlelte, amibe nagy nehezen beleegyezést is kapott, de csupán eljátszották a jelenetet, valódi sebet nem ejtett rajta.
Minden szép is volt, rendben ment mondhatni, de aztán jött egy hangos reccsenés, csikorgással egybekötve. A lány megszólalásával teljesen egyetértett, és ezt már nyilvánította volna ki, ám akkor megtörtént, aminek nem kellett volna. Egy pillanatra elfeketedett minden, ahogy földet értek, majd az ideiglenes szédülésből kikecmeregve emelte fel fejét. Azt látta, amit várt. Leszakadt a csillár, velük együtt. Neki nagy szerencséje volna, vagyis viszonylag, mivel nem törte el semmijét, ahogyan akkor érezte. Egy kicsit jobb lábát fájlalta, az akkori pozícióját illetően saját maga alatt volt, és nem tudta mi van vele. Akkor jutott eszébe, hogy bizony nincs egyedül, itt van háztársnője is.
- Lagger, jól vagy? - nézett végül rá. Nem volt messze tőle, miért is lett volna? Kényelmesnek bizonyult a lába, de azért a zsibbadás elkerülése érdekében megpróbált lábra is állni, mert hát fájt is. Nagy nehezen megtalálta az 'utat', majd végtagjait lépésről lépésre úgy helyezte, hogy minden fájdalomérzet nélkül jusson el a puszta szőnyegig. A lábfájdalma akkor sem múlt, így inkább nem állt rá, bár tudta, hogy biztosan kelleni fog még az. Mindezt néhány másodpercen belül megcsinálta, így az új barátnő válaszát várva csoszogott közelebb hozzá, felmérve, hogy jól van-e?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
offline
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. február 21. 14:09 | Link

Csillártárs  Grin

Nem is igazán volt időm felfogni, mi történt, miért történt, és a többi. Arra eszméltem, hogy zuhanok, a gyomrom bukfencezett egyet. Eljutott az agyamig, hogy lehet, most mindennek vége, és a túlvilágon betegre fogják magukat röhögni a hullatársaim, hogy ilyen egyedi halálnemet sikerült kieszközölnöm magamnak. Azonban tovább nem tudtam szövögetni a gondolataim hálóját ebben a meglehetősen abszurd helyzetben, ugyanis földet értünk, csillárostul, mindenestül. Amikor az oldalammal földet értem, egy pillanatra elsötétedett előttem a világ, aztán lassan kitisztult előttem a kép. A könyököm eléggé fájt, könnyek szöktek a szemembe, de ez nem számított túl nagy eseménynek, ugyanis amióta az eszemet tudom, aktívak voltak a könnycsatornáim. Lassan kipislogtam a folyékony riadtságot a szememből, aztán ellazítottam az államat, amit a fájdalom miatt akaratlanul is megfeszítettem. A könyököm sajgott, de nem volt vészes a dolog, úgyhogy a bal, és nem fájó kezemre támaszkodva felkönyököltem, körülnézve. Eléggé aggódtam Sharlotte miatt, én mindig is szerencsés voltam az esések terén, de nem voltam benne biztos, hogy ezzel a lány is így van. Nagyon aggódtam, hogy esetleg az én hülyeségem miatt szerzett komoly sérüléseket... vagy rosszabb. Azonban a lány hamarabb kezdett az én keresésembe, mint fordítva. Megkönnyebbülten sóhajtottam, amikor utánam érdeklődött.
 - Hú, megvagyok - szuszogtam. - És te?
Felpillantottam rá, ahogy felém csoszogott; nagyjából úgy tűnt, jól van. Bár az egyik lábát eléggé húzta, de nem úgy nézett ki, mint aki nagyon szenved. A sokk okozta köd lassan kezdett elszállni a fejemről. Amikor sötét, vagy szokatlan helyeken vagyok, mindig eszembe jut előbb- vagy utóbb a kérdés; mi a fenét keresek itt, és mi ez az egész? Hát, ebben a szituációban most jött el ez a pillanat. Ahogy elképzeltem, hogy festhetünk, egy leszakadt csillár romjain taposva, először csak halkan rázott a nevetés, majd egyre eszelősebben kezdtem vigyorogni, aztán már a könnyeim is potyogtak. Elég riasztó lehettem, reméltem, hogy Lotte nem hiszi azt, hogy a fejem sérült meg.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Ferenc| Aramis személyesen
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 22. 16:24 | Link

Túlélőtárs Grin

Egyszerűen csodálatos fél órát tudhatott magáénak, csak éppen végződhetett volna máshogy. Nem szidott magában se semmit, hiszen nem látta a hibát sem magukban, sem a berendezésben. Ez utóbbiban nem is volt, a hülyeség pedig nem hiba, nevezhetjük betegségnek, vagy vírusnak, ami folyamatosan terjed. Hát ők elkapták, és egy zuhanás lett a vége.
Ő maga szerencsésen megúszta, majd figyelmen kívül hagyva fájdalmait már háztársnőjétől érdeklődött az ő állapotáról. Fel is tápászkodott, a romokon kívülre jutott, majd elindult a másik felé. Lábát csak húzta maga után, felemelni nem volt képes, ám ez akkor cseppet sem érdekelte, inkább a lány, ő akkor fontosabb volt. Felelősséget érzett, mert lehet, hogy nem az ő ötlete volt, hogy telepedjenek fel a berendezésre, de ő az idősebb, és lehetett volna egy kicsi esze. Talán bűntudata is volt, de mikor megnyugtatta Lagger végül, hogy nincs baja, akkor sóhajtott egyet. Mintha egy kő esett volna le szívéről, de azt a megkönnyebbült érzést is maga mögött hagyta, mert rájött a nevetés, épp úgy, ahogy társára. Nem nézte hülyének, hiszen ez a szituáció végképp a lehetetlenek közé tartozik.
- Én is megvagyok, köszi - mondta végül, mikor lenyugodtak izmai. még egy kisit közelebb csoszogott, amennyire csak tudott, majd ismét a másik szerencsétlenre nézett.
- Segítsek, fel tudsz állni? - jött elő belőle a hirtelen segítőkészség, ami ritkán nyilvánul meg, és akkor is csak családi körben, de ez a lány kihozta belőle. Meg vannak kivételek, de azok csak kivételes helyzetekben lépnek életbe. Ez nevezhető annak, meg sok mindennek egyébként, de a lényeg, hogy kedvesség is van még benne, és elő is tört. Igenleges válasz esetén természetesen segít neki, másképp pedig hagyja, hogy egyedül csinálja, hiszen nem akar tolakodó lenni.
Utoljára módosította:Sharlotte Johanson, 2013. február 22. 16:25 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
offline
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. február 22. 19:41 | Link

Lótt

Igazából nem lett volna okom nevetni, de az, hogy zuhantam pár métert, nem tette meg nem történtté a röhögőgörcsömet. Inkább még ha ez lehetséges, fokozta is. Az egész nagyon abszurd volt, és miután biztossá vált, hogy nem torkolt tragédiába a dolog, végre kinevethettem magunkat, úgy igazán. Igyekeztem erőt venni magamon, kicsit ellazítottam az arcizmaimat, és kitöröltem a szememből a nevetés, és az enyhe fájdalom okozta könnyeket. Felpillantottam Lotte-ra, aki a segítségét ajánlotta fel a felálláshoz.
 - Hááát... - gondolkoztam a válaszon, és a lehetőségeimet latolgattam. A karom eléggé sajgott, nem akartam megkockáztatni, hogy esetleg rongybabaként zuhanjak vissza a padlóra, ezzel további lila foltokat szerezve magamnak. Sejtettem, hogy már így is fájdalmaim lesznek a mozgástól napokig. - Jó lenne, ha segítenél, nem nagyon tudok rátámaszkodni a karomra.
Miután ezt kimondtam, a lánynak arra a lábára siklott a tekintetem, amire láthatóan nem igazán akaródzott rátámaszkodni. Kicsit kellemetlennek találtam a helyzetet; bizonyára nem lesz neki kellemes, ha a teljes testsúlyommal húzom majd lefele. Azonban már a kezét nyújtotta felém, én pedig a bal mancsommal ösztönösen belecsaptam, és felhúztam magam, figyelve arra, hogy ne terheljem túlságosan. Ezalatt az idióta vigyor nem kotródott el az arcomról, de már kicsit csillapodott. Ahogy stabilan megálltam a lábamon, az egészséges kezemmel leporoltam magam, és a csillárra pillantottam. Eléggé siralmas látványt nyújtott. Nem csak az azt tartó csavar, hanem a plafon egy darabja is kivájódott a falból, ami földet érve ezernyi darabra szóródott. A barokk stílusú csillár szépen kovácsolt szegélye némileg meggörbült, az apró cicomák nagyja lepattant a helyéről. Mivel a csilláron éppenséggel nem voltak gyertyák, nem ütött ki tuzvész, aminek igencsak örültem. Azonban így sem voltunk épp jó helyzetben.
 - Mit gondolsz, takarítanunk kéne, vagy csak settenkedjünk el, minta mi sem történt volna? - fordultam Lotte felé, halványan felvont szemöldökkel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Ferenc| Aramis személyesen
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 24. 13:44 | Link

Letícia Grin /Bocs, de ezt muszáj volt/

Amint felajánlotta segítségét, már reagált is rá a lány, ami ugyan kissé habozó, bizonytalannak minősült az elején, végül kisült belőle a lényeg, ami az igenleges válasz volt. Jobbját már nyújtotta is feléje, amibe a másik a baljával kapaszkodott bele. Szerencsétlenségére először véletlenül jobb lábára támaszkodott, ami hirtelen, és szúró fájdalomérzettel jelzett vissza, hogy ezt bizony rosszul tette. Arca abban a pillanatban eltorzult, de amint súlyát a másik végtagra helyezte, már jobbnak látszott a helyzet, és Lagger is álló helyzetbe került már addigra. Végül az ő arcára is egy a helyzethez viszonyítva teljesen idióta vigyor csúszott fel, de tekintete nem ragadt le a csilláron, hanem cikázott mindenfelé, a navinesen, a falakon, az egész folyosón egyszerre, majd végül visszatért a kiinduló pontra. A kérdést hallva azonnal elkönyvelte, hogy csak ez a két megoldás van, bár erre magától is rájött, viszont akkor már biztossá vált.
- Húúh... nem tudom. A takarításhoz eszközök is kellenének - jelentette ki, miután átgondolta, hogy tud-e valami varázslatot, ami helyrehozhatná a dolgot, és nemleges választ adott magának. - De honnan? - tette még hozzá, ahogy két kezét derekára helyezte, és nagy gondolkodó fejet vágott.
Mint egy villámcsapás, vagy egy Isteni szikra találta volna el, azonnal csodálkozó, meglepődött kifejezésre váltott, és egy nagy sóhaj társult hozzá.
- Figyelj, inkább pucoljunk el innen, túl macerás a másik választás - nézett végül a háztársára úgy, ahogy az éppen megvilágosodott hívők a papra, vagy a kanalat felfedező kisgyermekek anyjukra.  Még egy pillantást vetett a romhalmazra, ami egy ideje ott hevert, és aztán a bajkeverő társára is, majd felváltva tette ezt egy darabig, vagyis amíg választ nem kapott. Addig fejében képkockák kezdtek összeállni, amik leginkább arról szóltak, hogy éppen arra jár valaki, rajtakapja őket, sőt. Talán egy prefektus, vagy tanár. Ezeket rögtön próbálta elhessegetni, mert negatív gondolatai sokszor bejönnek.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
offline
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. február 24. 19:02 | Link

Meg a jó édes... xD/részemről zárás/

Valahogy sejtettem, hogy Lotte nem a takarítást fogja pártolni. Elvégre nem akartuk mi felforgatni a folyosót, hogy előre bekészítsük a szükséges takarítószereket. Sosem voltam az a nagy rendmániás, szóval saját készletem sem volt, amit elcipelhettem volna a folyosóig. Valójában, ha komolyan el akartam volna takarítani, akkor sem tudtam volna, hogyan lássak neki.
 - Szívemből szólottál - mondtam nevetve, és hátrasimítottam a porral megtelt hajamat. - Viszont akkor sprintelni kéne, nehogy elkapjon valaki, nem akarok büntit.
Nem felejtettem el, hogy Lotténak fáj a lába, még ha nem is mondta. A sprint nálam csak egy szófordulat volt a többi mellett, általában ezalatt a kocogást értettem. Bár gyorsabbra nem is szoktam fokozni a tempót. A vállam mögött hátrapillantottam, hogy nem figyel-e minket esetleg valami prefektus fajtából származó egyed, de mázlim volt. Mielőtt elindultam volna jó messzire a tett színhelyétől, odaléptem a csillárhoz, és végigmértem. El akartam vinni egy darabot belőle emlékbe, de az, hogy puszta kézzel szakítsak a fémből, elég abszurd volt. Az esés miatt azonban a giccses cikornyák nagy része lepotyogott róla. Ezek főként nonfiguratív minták voltak, de volt közte levél, és virág is. Felszedtem pár ilyet, és úgy fogtam a kezemben, mintha virágcsokor volna. Visszacsoszogtam a csillártársamhoz, és színpadiasan a kezébe nyomtam pár csillárdarabot.
 - Ha ez akad majd a kezedbe, én jussak eszedbe - mondtam meghajolva, halványan nevetgélve. Bármennyire is klassz lett volna a talajon is folytatni egy rögtönzött előadást, a hátamon végigfutott a hideg arra a gondolatra, hogy elkaphatnak minket. Elkívánkoztam már, bárhova, csak jó messze legyen. Kiegyenesedtem, a zsebembe raktam a csillár maradványait, és sebes léptekben elindultam a klubhelyiség felé, menetiránynak háttal, Lotte felé fordulva.
 - Útjaink még keresztezni fogják egymást - kacsintottam, és komolyan is gondoltam, eléggé megkedveltem a lányt. - Figyeld a jeleket!
Persze ennek semmi értelme nem volt, de ez a kifejezés ráillett az egész délutánomra. Megfordultam, hogy lássam is, hová lépek, aztán kicsit fokozva a tempón, tovább cammogtam. Lehet, hogy idiótán jött ki, hogy csak úgy elsétáltam, de ez van. Reméltem, hogy Lotte nem neheztel majd érte.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Ferenc| Aramis személyesen
Mary Glotter
INAKTÍV


Gyermeklelkű Terrorgombóc
offline
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
Írta: 2013. február 26. 02:36 | Link

Noel

Ha valaki a Fejetlenség Folyosója felé veszi az irányt, elméletileg fel kell hogy készüljön a "találkozásra". Hisz, a nevéből adódóan, igencsak mozgalmas terület lehet, amit maximális készültség hiányában, nem feltétlen lehet túlélni. Legyen az bármilyen kütyü, vagy épp lelki előkészület. Ami valószínűleg fontosabb is, bármilyen tárgynál. Hiszen teljesen mindegy, mi van a kezemben, ha lélekjelenlétem nélkülözöm, így nem tudom használni azt a bizonyos valamit. De ha nincs nálam semmi, viszont le nem dermedek, máris többre mentem vele, mint az előbb említett eshetőséggel. A lélekben való előkészületek megtétele azonban nem zárja ki a megfogható dolgokat érintő felkészülést.
Mary kellőképp készen is állt. Mint lelkileg, mind tárgyilag, mi a pálcájában nyilvánult meg. Arról már fogalma sem volt, hogy ez az elkövetkezendő problémákból nem segítheti ki. Belépett hát a szép, nagy ajtón, és körülnézett. Első blikkre szokványosnak tűnt a hely, hasonló, a Vigadó Freskók folyosójához. Azzal a különbséggel, hogy itt nem vigadtak túlzottan, és más arcok voltak fellelhetők a képeken. Nagyon tettszett azonban Marynek a képek. Szerette a Görög stílust, bár ebből nem a gladiátorok voltak a kedvencei, szívesen nézte azt is. Csak jó pár másodperc, talán egy-két perc múltán tűnt fel neki, hogy nem egyedül van a helyiségben. Rajta kívül, egy nálánál nem sokkal idősebb fiút pillantott meg, ki egy kicsit feltűnően, mintha várakozott volna.
- Szia! - köszönt, pusztán udvariasságból. Ezután tekintete egy fal melletti dobozra, onnan a falra tévedt, amit valaki összerajzolt. Mary nem érzett festékszagot, ami arra utalt volna, hogy azzal készült, így vagy régebbi, vagy mással csinálták. Kicsit közelebb ment, hogy jobban megnézhesse magának a művet. Úgy két-három lépés múltán valami furcsát észlelt. Egészen pontosan azt, ahogy a falból színes füstféleség száll ki, ami egyébként teljeset szagmentes. ~ Ez de jól néz ki... ~ Állapította meg a lány magában. Azonban a füst bármennyire is tetszett neki, pár másodperc múltán kezdte kicsit soknak, sűrűbbnek találni a kelleténél. Lassacskán a füst kezdte elborítani az egész folyosót, akadályozva Mary, és valószínűleg a fiú látását is. Ugyan az elején még nem is, mostanra kezdett egy cseppet drasztikussá válni a helyzet a nemlátás terén. A fiú alakját ugyan még különösebb gond nélkül ki tudta venni, az ajtókat már nem észlelte, hiába nézett azok feltehetőleges irányába.
Furcsamód hirtelen eszébe jutott, vajon mit álmodhatott. Emlékezett, hogy aznap sokat kattogtatta ezen az agyát, mert igencsak kellemes álom volt. Vagy épp kellemetlen? Már ebben sem volt biztos, de inkább nem is foglalkozott vele.
- Apám, mitől füstöl így ez a... Ez a... Mitől jön ennyi füst? - kérdezte társát, hátha tud valamilyen épkézláb válasszal szolgálni. Kicsit azonban zavarban volt, amiért nem jutott eszébe a neve annak a valaminek, amiből a füst jön. ~ Mi is a neve? Nem igaz... ~
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Noel Rainsworth
INAKTÍV


cheap freakshow
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 1258
Írta: 2013. március 10. 02:20 | Link

Mary

Noel sztoikus nyugalommal várja, hogy a lány áthaladjon a folyosón, miközben igencsak próbál úgy tenni, mintha neki volna valami oka arra, hogy itt álljon és nézelődjön. Arca profin mutatja azt a kicsit irritált, kicsit türelmetlen kifejezést, amit az emberek akkor szoktak ölteni, ha nonverbálisan igyekeznek siettetni a másikat, anélkül, hogy egy szó is elhagyná a szájukat.
A lány viszont nem siet, talán nem érzékeli Noel néma üzenetét - sokan vannak, akik kevéssé érzékenyek az ilyesmire, úgyhogy a fiú nem lepődik meg, talán csak enyhén bosszús.
 - Cső - köszön ő is, nekidőlve a falnak, tornacipős lábát a kőnek támasztva. Ekkor veszi észre, hogy valami füst terjeng, elvégre eddig háttal állt a művének, pedig valljuk be, tényleg kivételes érzékről tanúskodtak munkái, de hogy még füstöljenek is? Az már nem ő volt, viszont akkor felvetődik a kérdés, hogy mégis ki?
Mivel rajta kívül egyedül egy személy tartózkodik a folyosón, résnyire szűkített, gyanakvó tekintettel méregeti a lányt.
 - Ez a te műved? - kérdezi, miközben félig még mindig a furcsa jelenséget tartja górcső alatt: semmit, amiről nem tudod, hogy micsoda, nem ajánlatos szem elől téveszteni. Ezt keserű tapasztalatok árán tanulta meg, még mindig viseli a nyomait az arcán.
Szórakozottan megvakarja a sebhelyet, mint mindig, ha gondolkozik, de semmi épkézláb ötlete nincs arra, milyen megoldást lehetne találni a füst eltüntetésére - igaz, hogy alapból nem csinál semmi rosszat, és még szép színes is, de neki aztán senki ne próbálja bemesélni, hogy normális, ha a fal bármit is ereget magából.
A lány meglepetése hamar eloszlatja a gyanúját, ugyanis hangja és arckifejezése teljesen őszinte, Noelt pedig kevesen tudják átvágni ilyen téren, úgyhogy elfogadja, nem kérdőjelezi meg még egyszer, hogy ez az egész az ő műve-e.
 - Ugye szerinted se normális? - mutat a falra. Valahol felébred benne egyfajta menekülési ösztön, de a kíváncsiság is: hirtelen ötlettől vezérelve kiveszi az egyik filcet a zsebéből, lecsavarja a tetejét, majd kiszedi a belsejét, az így megüresedett területre pedig becsalogat valamennyit a füstből, aztán rázárja a kupakot, és ismét zsebre vágja.
 - Ki tudja, lehet még hasznos lesz - magyarázza a lánynak, majd összeráncolja a homlokát. - Várjunk csak...mi is lesz hasznos? - gondolkozik hangosan, ugyanis hirtelen nem jut eszébe, az előbb mire utalt, de csak megvonja a vállát, és elhessegeti a zavaró érzést.
Már annyira nagyon nem akar maradni, de azt se tudja, miért szeretne elmenni, furcsán összezavarodott, bár egyébként is méretes káosz uralkodik a fejében, úgyhogy talán nem meglepő a helyzet.
Utoljára módosította:Noel Rainsworth, 2013. március 10. 02:20 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mary Glotter
INAKTÍV


Gyermeklelkű Terrorgombóc
offline
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
Írta: 2013. március 12. 03:17 | Link

Noel

Mary látja a fiún, hogy útban van neki, de valahogy nem túlzottan érdekli. Direkt ide jött, hogy megnézze magának ezt a helyet, és semmi pénzért nem hajlandó elmenni. Majd a fiú távozik, ha akar. Különben meg miben lehet neki útban, mi olyat akarhat csinálni, amiben Mary zavarná? Ha valami olyat akar, amiért büntetés jár, csak tessék, Maryt nem érdekli. Illetve, amúgy biztosan beleszólna, hisz - sajnálatos módon - szinte mindenbe beleszól, de most nem. Nincs kedve hozzá. Inkább megszemléli a képeket, amiket jóval hosszabb ideig is lehetne bámulni, mint a mugli múzeumokban lévőket, hisz azok ezekkel ellentétben, meg sem rezdülnek. Ami persze nem baj, hisz hogyan is nézne ki, függetlenül attól, hogy az most normálisnak, vagy abnormálisnak számítana. Nem sokáig nézheti a műveket, mert színes füst keletkezését észleli a helyiségben, ami a falból, a fiú mellől jön.
- Mi? Dehogy! - vágja rá, talán túl hirtelen a fiú gyanakvó kérdésére. Csak nem gondolja hogy ő csinálta, hiszen alig pár perce érkezett. ~ Elképzelhető, hogy ez csak a gyanú elterelése. ~ Fut át az agyán, de nem kérdez rá, hisz ha ő volt, úgy is letagadná. Akkor meg már fölösleges, nem? A falat méregeti, de hiába, nem jön rá mi okozza a füstöt. Azt tudja, hogy nem tűz, hisz se égett, se füstszag nincs. Sőt, semmilyen. ~ De akkor mi lehet? Mi ez az izé? És miért pont a falból jön? Mondjuk jogos, valami oka csak van, hogy a Fejetlenség Folyosója nevet kapta... De Istenem, ez nagyon bizarr! ~ Gondolkodik összevont szemöldökkel, miközben rendíthetetlenül bámulja a füstöt, és a termelőjét.
- Én nekem már fogalmam sincs mi normális és mi nem, ebben a suliban. De szerintem ez már itt sem az. - kezdett lassú fejcsóválásba. Itt szinte minden normálisnak számított, ami a mugliknál nem. De az, hogy csak úgy spontán elkezdjen füstölni a fal, ráadásul szagmentesen, és színesen, tök magától...? Ez már Marynek is sok volt. De ha kiderül, hogy ez is teljesen szokványos, Maryt lassan már semmivel sem lehet majd meglepni, annyi szent. Ekkor észreveszi, hogy a fiú épp egy filctoll betétjét, vagy szivacsát, vagy hogyhívjákját szedi ki épp, hogy a tokba füstöt engedve, rázárja a kupakot.
- Ugye tudod, hogy az nem fog megmaradni benne? - kérdi, fél szemöldökét felvonva. - Öhmm... Nem tudom. - mered kukán maga elé. Pár másodpercig gondolkodik, majd ismét megszólal:
- Miért is vagyok én itt? - nem igazán a fiútól, inkább magától várja a választ. De az ezt tartalmazó Isteni szikra csaknem akar jönni. Mary a fiúnak hátat fordítva, kezeit fejének támasztva kezd el lassan sétálni, hátha segít a visszaemlékezésben. Pár lépés után visszafordul, majd a fiútól úgy öt-hat lépésre megállva felemeli a fejét, és ölbe tett kézzel megáll előtte.
- Ismerjük mi egymást? - ráncolja szemöldökét. Kicsit kezdi nyugtalanítani, hogy nem tudja, miért van itt, és hogy fogalma sincs, hogy került ide egyáltalán. A feltörekvő idegesség talán már hangján is érezhető, bár ez nem foglalkoztatja. Az már sokkal inkább, hogy visszaemlékezzen, honnan került ide, de sajnos ez valahogy nem megy.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
offline
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. március 25. 19:38 | Link

Jessie

Megérkezése óta fokozatosan noszogatja önmagát, hogy fedezzen fel még egy kicsit, meg még egy kicsit, na meg még egy picit a Bagolykőből. Eddig volt a könyvtárban, részt próbált venni egy activity esten, de jobbára csak hallgatott, mint egy tudalékos leveli béka, no és újabban csak úgy rója a folyosókat, amikor rájön a menhetnék olvasás helyet. Mert hogy még mindig rengeteget olvas. Az első stócot már vissza is vitte a könyvtárba, egy öt könyvből álló együttest, aztán újabb hármat vitt magával. Három akkorát, hogy esélyesen gyilkosságot is elkövethetne velük, ha nagyon akarna randalírozni, de hát ő végképp nem az a fajta leányzó.
Valahogyan most éppen ezen a folyosón kötött ki, melyen pont két festmény rikácsol egymásra olyasmiket, hogy "Én hamarabb szerettem bele a Ladybe, mint ön. Ne is próbálja elcsábítani tőlem!", mire a másik fél "Ugyan, maga ostoba, a Lady látja az igazi értékeket. Természetesen engem választ majd!" . Most éppen egy súlyos enciklopédiát szorít a mellkasához és közben tátott szájjal figyeli a szópárbajt a két festményalak között, akik nem úgy tűnnek, mintha mostanában akarnák befejezni a mararthoninak tűnő csatát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Jessie Lisbeth Diana Redway
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 25. 20:43 | Link

  Mostanság csak úgy jártam az iskola folyosóit egyedül, esetleg Nokedlivel, legtöbbször kávéval a kezembe, így félő volt, hogy elpatkolok koffeinmérgezésben. Ma is kint jártam a Réten, majd visszamentem a szobámba egy kis alvásra. Ébredés után felöltöztem, megmosakodtam és elindultam egy kis délutáni sétára.
Fekete nadrágot, poros toppot vettem fel, rá fekete zakót és fekete csizmát. Vörös hajzuhatagomat felfogtam egy nagy copfba. És így indultam el és pórázzal a kezembe ,aminek a végén Nokedli ugrált.
Elsétáltam a Fejetlenség Folyosójáig, ahol aztán fogtam magam és lecsücsültem a földre, reménykedve, hogy valaki megbotlik a lábamba és hasra esik. Muhaha .. Éljen a navine-s kedvesség!
Nem kellett sokat várni, már is megjelent egy megszeppent leányka kezébe egy enciklopédiával. Nem tudott láthatatlanul belopódzni a folyosóra, ezért ahogy észrevették a festmények egyből színdarabot rendeztek, és vitatkozni kezdtek.
A félhomályból kicsit felemelkedtem, és halkan megszólaltam.
  -Mégis kit szeretnél megölni azzal a kezedben.-suttogtam, remélve, hogy ráhozom a frászt.
Hú, de kedvesek vagyunk így a délutáni órákban, csupa báj.
Az előttem viaskodó festmények egyre hangosabban vitatkoztak a szerelmükön, én meg dühömben felpattantam kezembe a pálcával,-tuti, hogy a mellettem álló szívinfarktust kapott,- és a festményekre kiabáltam.
  -Fogjátok már be azt a lepcses szátokat,-hadonásztam a pálcámmal- ha nem szeretnétek, hogy felgyújtsalak.
Lenyugodva huppantam vissza a helyemre.

Kinézet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV


Rúnafejtő és -fordító
offline
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
Írta: 2013. március 26. 18:38 | Link

-É... Izé... Kérem szépen... Igazán ne...- hasztalan próbálja lecsitítani a háborgó festményeket, azok szakadatlan folytatják a perlekedést az állítólagos Ladyjükről, holott ő egy szál dámát sem lát egyik festményben sem. Annyira a két alakra koncentrál, hogy közben észre sem veszi, hogy valaki már van a folyosón egészen addig, míg az a bizonyos valaki meg nem szólal mellette olyan halkan, hogy pont ezért játszódik le a következő jelenet:
Felvisít, ugrik egy nagyot, ezzel egyidőben elejti az enciklopédiát, ami a lábán landol. Fájdalmában elkezd fél lábon ugrálni, de ez csak azt redményezi, hogy hasraesik az enciklopédiában és orral előre zuhan a padlóra nagyot nyekkenve végül a kövön. Először csak halk szipogás, aztán már hüppögés hallatszik irányából, miközben felül és dörzsölni kezdi fájó orrát. Felpislog hirtelen akadt társára könnyes szemekkel, még mindig az orrát tapogatva, majd miután kihöppögte magát és az enciklopédiát is sikerült összeszednie, óvatosan feláll, s rögtön hátralép egyet, nehogy megint megijedjen egyetlen ártatlan kérdéstől.
-Se-Senkit... Tényleg. Esküszöm. Ez csak egy Anatómiai Enciklopédia. Kikölcsönöztem, mert érdekelt. Oda is adhatom, ha nem hiszel nekem.- mondjuk úgy, hogy elsőre nem nőtt meg exponenciálisan a bizalma az ismeretlen leányzó iránt, ám amikor még egy üvöltözést is beiktat amaz az előbbi suttogása mellé, még a szemét is behunyja ijedtében. A festmények jelenléte most el sem jut az agyáig hirtelen, csak azt tudja, hogy az üvöltözés sosem jár párban a vidám kedéllyel.
-Ha felgyújtod őket, büntetést kapsz. Nem akarod, ugye?- ezt nem úgy mondja, mintha prefektus volna, sokkal inkább aggodalmasan és megszeppenve, miután ki merte nyitni megint a csipáit és ránézett iskolatársára.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Eric M. Chabot
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. április 5. 21:44 | Link

Egy újabb hosszú nap után fáradtan dőltem le este az ágyamba. Egy ideig bámultam a plafont, aztán oldalra fordultam, de nem tudtam aludni. Forgolódtam még egy ideig, aztán idegesen ültem fel az ágyamban. Felvettem egy szabadidőnadrágot és a hozzátartozó melegítőfölsőt, aztán halkan kimentem a szobából. A többiek már aludtak, nem akartam felkelteni őket. A folyosó kihalt volt. Ahogy tovább mentem sem találkoztam senkivel, így sikerült megállapítanom, hogy már a takarodó után járhatunk. Nem zavart, mivel senki nem volt itt, nem volt rá esély, hogy valaki, aki pont prefektus erre járna, és megbüntethetne. Ahhoz eléggé szerencsétlennek kéne lennem.
Lassan sétáltam a folyosón, de lépteim hangosak voltak. Leginkább a földet néztem, csak párszor néztem fel, hogy tudjam, merre járok. Kábé tíz perccel később arra kaptam fel a fejem, hogy ketten vitatkoznak. Körbenéztem, de nem volt ott senki. A hang irányába sétáltam, végül egy kép mellett álltam meg. Furcsán néztem a festményre, aki éppen a mellette lévővel próbálta megértetni, hogy neki van igaza. Még érvelt is, csak hangosabban, mint azt ilyenkor nyugodtan tudná hallgatni az ember. Amíg ők vitatkoztak én egy kicsit arrébb sétáltam, hogy megnézzem a többi festményt. A két nő rikácsolása viszont egyre jobban zavart. A fejemet fogva néztem rájuk.
- Maradjatok már nyugton! -Halkan beszéltem, de a hangom parancsoló volt. Egy-egy gonosz pillantás után visszafordultam. Egy ideig magukban mérgelődtek a festmények, de hamar újra veszekedni kezdtek. Előkaptam a pálcám, és visszafordultam.
- Pofix! -Mondtam el a varázslatot, remélve, hogy így csendben maradnak. Aztán, hogy egy kicsit szórakozzak is, újra felemeltem a pálcám. - Tarantallegra! -Nekidőltem a szemben lévő falnak, és onnan figyeltem, ahogy az idős nő táncol. Hogy még élvezhetőbb legyen, még egyszer használtam a pálcám. -Turphellus! -Oldalra döntöttem a fejem, így figyeltem, ahogy a -most már- fiatal nő táncol.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lyra Castle
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. április 5. 22:24 | Link

Eric

Ma korábban indultam az ellenőrző körútra, és ráadásul teljesen egyedül, mert Noelnek másfelé akadt dolga, én viszont már képtelen voltam nyugton ülni. Nem volt még tíz óra, szóval egyelőre nem a kint mászkáló diákokat figyeltem, hanem azt, hogy mit is tesznek ezek a diákok. Persze nem gondoltam, hogy majd pont akkor fognak mindenfélét csinálni, mikor elhaladok mellettük, de hát ki tudja, éppen mit forgatnak ezek a fejükben. Hajlamos voltam eléggé gyanakvó lenni velük.
Nem szerettem a harsogó portrék folyosóját, éppen azért, amit a neve is sejtetett - vagyis a hangzavar miatt, ami ott fogadta az embert. Nem tűrtem jól, érzékeny volt a fülem, de a munka az munka, hát erre is elkanyarodtam, csak hogy felvont szemöldökkel rögtön meg is álljak a folyosó végén. Nocsak, egy jómadár.
- Mi a nyavalyát csinálsz te ott? - dörrentem rá a gyerekre. Nem ismertem őt, valószínűleg már az után érkezhetett, hogy elhagytam a kastélyt januárban, vagy eleve egy elsősről volt szó, de ez nem volt mentség a számára. Rongálni akkor sem lehet.
- Nevet, házat, évfolyamot! - léptem oda hozzá, megszemlélve a változtatásokat, amiket a festményen eszközölt, és miután vetettem a y srácra egy hideg pillantást, a pálcámmal a nőalak felé intettem. - Finite Incantatem!
Aztán újra a fiú felé fordultam, várva, hogy vajon engedelmeskedik-e a kérésnek, vagy valami keményebb módszerhez kell folyamodnom, hogy kiszedjem belőle a kellő információkat. Persze nem szabad áltatnia magát, ha akarom, akkor bármikor megtalálom, az után is, hogy esetleg elszelel, amit viszont amúgy sem hagynék.
Oké, hogy szerintem is utálatosak voltak ezek a portrék, de ami sok, az sok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Eric M. Chabot
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. április 5. 22:44 | Link

Lyra

Már egészen elmerültem a táncoló nőben, amikor valaki kiabálni kezdett. Már vettem elő a pálcámat, hogy őt is elhallgattassam, amikor észrevettem, hogy nem egy újabb festmény szállt be a vitába.
- Én? Éppen nézem, ahogy táncol az a nő ott! -Mutattam a képre. Nem hazudtam, de a lány tekintetéből elnézve lehet azt kellett volna. A "műsoromat" egy pillanat alatt megszakította, mire én is vetettem rá egy mérges tekintetet. Pedig annyit dolgoztam vele, hogy tökéletes legyen! Minimum fél perc erre ment el az életemből.
- Általában nem így szoktak bepróbálkozni nálam. -Feleltem az újabb kérdésére. Egyértelműen ismerkedési szándéknak gondoltam az előbbi megszólalását, bár kedvesebbnek szoktam elképzelni az első beszélgetést. -Eric vagyok, egyelőre legyen elég ennyi. -Válaszoltam egy kicsit később, remélve, hogy ennyivel megelégszik. -És te ki vagy? Ilyenkor már nem szoktak kijönni a lányok a szobájukból. -Féloldalas mosoly kerül az arcomra. -Nevet, házat, évfolyamot! -Ismétlem meg hasonló stílusban, mint ő. Akkor ismerkedjünk hideg pillantások közepette. Jó kapcsolatnak nézünk elébe.
A falnak dőlve fürkésztem a lányt, aztán a képre néztem. Ő mérgesen nézett rám, nem tűnt boldognak. Sőt, szinte sugárzott róla, hogy legszívesebben lejönne onnan, és megpróbálna bosszút állni. Mosolyomra csak elfordult. Azt hiszem nem ő lesz a kedvenc festményem. Figyelmemet újra a lánynak szenteltem, továbbra is mosolyogva figyeltem, és azon gondolkoztam, hogy vajon miért ilyen morcos. Lehet, hogy csak fáradt, de akkor nem itt lenne, hanem aludna. Majd ha jobb kedve lesz talán megkérdezem.
Utoljára módosította:Eric M. Chabot, 2013. április 5. 22:44 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 12 ... 18 19 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium