28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium

Oldalak: « 1 2 ... 9 ... 17 18 [19] Le | Téma száljai | Témaleírás
Dana Straw Berry
Prefektus Navine, Navinés pásztor, Navinés média, Uralkodó Unikornisok csapattag, Színjátszós, Harmadikos diák


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
offline
RPG hsz: 203
Összes hsz: 464
Írta: 2019. október 24. 21:30 | Link

Nakahara Daisuke


Megjelenés



Iszonyatosan fel voltam pörögve, mikor tudatosult bennem, hogy eltűnt a kacsám. Ha pedig sok volt bennem az adrenalin, hajlamos voltam hadarni. Ez egyike volt a rossz szokásaimnak, amelyet igazából észre sem vettem, ugyanis általában a környezetem hívta fel rá a figyelmemet. Most is így történt, mintha meg lett volna írva az egész történet, de aztán mégse... ráadásul tudatosult bennem, miután a másik diák megmutatta a füzetébe felírt jegyzetét, hogy ő bizony nem hall. Hát erre aztán végképp nem voltam felkészülve... próbáltam lenyugtatni magam, hogy el tudjak társalogni vele a kacsám helyzete felől, de hirtelenjében nem jutott eszembe jobb ötlet annál, hogy én is írásban fejezzem ki feléje a gondolataimat, közlendőmet. Mosolyogva melléje guggoltam, majd elkérve tőle a füzetet és a tollat, aztán én odaírtam a közleményemet.
- Szia, Dana vagyok, a Navine ház prefektusa. Sajnos eltűnt a kacsám, akit Hápinak hívnak, mivel reggel siettem, és nem zártam be magam mögött az ajtót. Találkoztál vele esetleg? Vagy, ha van egy kis időd, tudnál segíteni? Ugyanis több szem többet lát. Nagyon szépen köszönöm előre is a válaszodat - nyújtottam át neki a szövegemet egy nagy mosoly kíséretében, hátha közreműködik Hápi megtalálásában. Nagyon aggódtam a kis tollasért, még sosem mászkált egyedül a kastélyban. Reméltem, hogy semmi rossz dolog nem történt vele idáig, és időben rátalálok, aztán vissza is viszem majd a jól megszokott környezetébe, hogy ne érje túl sok stressz. Bíztam benne, hogy hamarosan újra a helyén tudhatom majd, aztán végre én is megnyugodhatok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nakahara Daisuke
Diák Levita (H), Művészetis tanonc, Harmadikos diák



offline
RPG hsz: 15
Összes hsz: 26
Írta: 2019. október 25. 13:44 | Link

Dana

Csak nagyokat pislogok, mikor a lány végül úgy dönt, hogy lekucorodik mellém a földre, majd a füzetemet elvéve elkezd abba irkálni. Én persze hagyom, hisz nem vagyok egy vérmes vadállat, aki harap azért, ha hozzányúlnak a cuccához. Jó, egy kicsit mérges tudok lenni, ha a dolgaimat piszkálják, de most jelenleg nem érzem azt a feltörekvő irigységgel fűszerezett érzést, mint ami ilyenkor szokott kialakulni a gyomromban. Csak sodródom tovább az árral, miközben igyekszem, hogy ki tudjam olvasni a lány remegő írását. Biztos nagyon aggódhat azért a kacsáért, ha így ki van borulva. Nem is merek belegondolni, velem mi lenne, ha Beri egyik nap csak úgy eltűnne a szobámból. Bizonyára én is ugyanazt csinálnám, mint a sárga prefektus, és keresném ég és föld. Most hogy így eszembe jut, az előbb nem egy szárnyas rohant neki a lábamnak? Mint mikor a rajzfilmekben az ember fele felett kigyúl az a bizonyos villanykörte, egy csapásra megvilágosodom. Felpattanok ültemből, majd mutogatni kezdek abba az irányba, amerre a jószág futott, közben még talán toporgok is egy kicsit. Azonban én hiába vagyok ilyen hiperaktív, a másik mintha nem érteni meg, mit akarok. Felmutatom mutatóujjam, aztán lehajolok a füzetért és bőszen körmölni kezdek. A ceruza füstöl, nyelvem pedig minden egyes betű kanyarintásánál ki-kikandikál számból.
- Látni állat! Menni arra - rajzolok még egy hatalmas nyilat is abba az irányba, amerre a kis szárnyas elszaladt. Bocsánat, nagyon izgatott lettem! Végre segíthetek valakinek anélkül, hogy az csúnyán ellökne magától. Itt az én időm!
Megfogom Dana kezét, felsegítem a kőről, majd a lánnyal a nyomomban sietős léptekkel elindulok jobbra, annak a folyosónak az irányába, ahol a tollas eltűnt.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dana Straw Berry
Prefektus Navine, Navinés pásztor, Navinés média, Uralkodó Unikornisok csapattag, Színjátszós, Harmadikos diák


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
offline
RPG hsz: 203
Összes hsz: 464
Írta: 2019. október 25. 21:49 | Link

Nakahara Daisuke


Megjelenés



Láttam kicsit a fiún, hogy megilletődött, mikor melléje kucorodtam, küldtem feléje egy bátorító mosolyt, hogy ugyan, semmi gond, ez tőlem teljesen normális reakció. Közben megírtam neki, amit akartam, ő pedig utána mutogatni kezdett az egyik irányba. Nem igazán értettem, mit akart ezzel közölni irányomba, ám szerencsére gyorsan kapcsolt, majd leírta a mondandóját. Erre aztán rögtön megvilágosodtam, felcsillant a szemem, hogy van rá esély, hogy meglegyen Hápi. A srác megfogta a kezemet, majd felsegített udvariasan a kőről, ezt a kedves gesztust nagyra értékeltem. Ezután pedig sietős léptekkel indultunk el jobbra, a helyszín irányába, amerre a kacsám is tartott. Iszonyat gyorsra foghatta a tempót, mert semerre sem láttam, miután elindultunk feléje, de bíztam benne, hogy hamarosan rálelünk a pihés állatkára.
- Nincs még semmi nyoma - közöltem a sráccal, miközben figyeltem arra, hogy lassan betűzzem a szavakat, hogy ő is megértse. Idáig csak magammal voltam elfoglalva önző módon, de most próbáltam rá is tekintettel lenni, ha már a segítségemre sietett és a füzetet se hoztuk magunkkal.
- Köszönöm, hogy segítesz - fűztem még hozzá lassan, biztató mosollyal az arcomon, csak hogy érezze a törődést. Rendes volt tőle, hogy velem jött megkeresni Hápit, ezt pedig nagyon is méltányoltam.
- Mintha láttam volna elsuhanni valamit abba az irányba - mutattam balra a folyosó végén nagy szemeket meresztve a helyszínre, majd magam után húztam a fiút, több szem többet lát alapon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nakahara Daisuke
Diák Levita (H), Művészetis tanonc, Harmadikos diák



offline
RPG hsz: 15
Összes hsz: 26
Írta: 2019. november 8. 15:03 | Link

Dana

Most hogy átgondolom a helyzetet, egész vicces kis kalamajkába keveredtem. Bár kicsit sem vagyok annyira menő, mint mondjuk egy filmszereplő vagy egy képregény szuperhőse, sőt, minden bizonnyal úgy nézhetek most ki inkább, mint egy idióta, ahogy kezeimmel gyors gesztikulálásba kezdek, toporgok, és még némán ordibálok is a lánynak. Semmi különös. Csak egy átlagos nap a varázslónak avanzsált Nakahara Dai életében. Mondjuk kinek mi a normális. Mások macskát tartanak, ez a lány meg egy kacsát a szobájában. Jó az, én nem ítélek el semmit és senkit. Ha ő sárga hápogót akar, akkor azt fog kapni. Most. Megragadom Dana karját, majd abba az irányba kezdek futni, amerre a jószág futott. Kábé olyanok lehetünk, mint a biztonsági őrök egy nagy bevásárlóközpontban, ahogy minden egyes kis szegletet átszkennelünk tekintetünkkel, hátha a folyosó repedéseiben megleljük a hajtóvadászat tárgyát. Jól lehet jó magam is eléggé szétszórt személyiség vagyok, most mégis mintha megtáltosodtam volna Dana mellett. Tekintetemből komolyság sugárzik, egy apró fény pislákol benne, mely’ akár egy szikra úgy gyullad fel, mikor a lány biztató mosollyal megküldött mondata elér hozzám. Még szép, hogy segítek! Milyen ember lennék én, ha csak úgy futni hagynék egy ilyen lehetőséget? Otthon Japánban nagyon jelentéktelen egy ember voltam, jó szerén félrelöktek a többiek. Most viszont megváltoztathatok mindent. Bebizonyíthatom, hogy igenis érek annyit, mint mindenki más és hogy én is képes vagyok nagy dolgokat véghezvinni. Lehet, hogy egy kacsa megkeresése még nem az, de mindent először kicsiben kell elkezdeni. Vázlat nélkül a rajzod sem lesz tökéletes.
Füzetem hiányában csak bólintok egyet Dana megjegyzésére, majd hagyom magam tovább húzni. Tudom, nem vagyok valami használható ember, de ha mást nem is, legalább lelki támaszt tudok adni a lánynak. Az is valami, nem?
Megtorpanok, majdhogynem visszarántom a kis szöszit. Elengedem kezét, aztán lehajolok a földre, hogy felvegyek egy apró kis sárga pihét, mely’ tökéletes jelként szolgál számunkra. Ha ez itt van, akkor az azt jelenti, hogy Hápi sem lehet messze. Olyan ez, mint a Jancsi és Juliska; csak követni kell a jeleket. Felemelem a tollat, aztán a lány kezébe adom, majd biztatóan rámosolygok.
- Nem lesz itt semmi baj, megfogjuk találni - sugárzik tekintetemből, ahogy ismét megfogva a másik kezét, ezúttal jobbra kezdek el futni, nyomomban a sárgasággal.


Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dana Straw Berry
Prefektus Navine, Navinés pásztor, Navinés média, Uralkodó Unikornisok csapattag, Színjátszós, Harmadikos diák


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
offline
RPG hsz: 203
Összes hsz: 464
Írta: 2019. november 9. 17:43 | Link

Nakahara Daisuke


Megjelenés



Nagyon rendes volt a fiútól, hogy segített megkeresni a kacsámat. Rosszabb esetben közölhette volna velem, hogy semmi köze sincs a pelyhes kis állathoz, én is idegen vagyok a számára, aztán elhajtott volna a csudába. De volt olyan rendes és készséges, hogy abbahagyja, amit épp csinált, aztán velem tartott, hogy támogasson. Kevés ilyen jó fej embert ismertem a barátaim kivételével a suliban, ezért igazán hálás voltam neki. Kicsit nehezítette a dolgot, hogy nem tudtunk úgy kommunikálni, ahogyan azt megszoktam, de nagy kő esett le a szívemről, mikor rájöttem, hogy hogyan tudom közölni vele a mondandómat úgy, hogy ő is megértse. Végül is simán beszélhettem vele, csak arra kellett odafigyelnem, hogy lassan formáljam meg a szavakat, szépen artikulálva, így ő is képben volt azzal kapcsolatban, hogy mit szeretnék neki mondani. Miközben a kacsa keresésére indultunk, út közben a srác hirtelen megtorpant, majdhogynem visszarántva közölte velem, hogy álljak meg. A kezemet elengedve emelt fel a földről egy sárga kis pihét, majd a kezembe adta azt egy biztató mosoly kíséretében. A tekintetéről könnyen le tudtam olvasni, hogy mit mondana nekem.
- Bízom benne - feleltem neki a szemébe nézve viszonozva a mosolyt, majd zsebre vágva Hápi tollát, folytattuk utunkat. A fiú a kezemet fogva elkezdett futni, szapora léptekkel követtem őt, majd jobbra fordultunk. Hirtelen hápogást hallottam a távolból, ez azt jelentette, hogy már nem lehet messze a kis állat.
- Hallottam hápogni - néztem a fiúra, megrántva óvatosan a kezét, hogy figyeljen rám. Nagyon izgatott lettem, hogy végre rálelhetünk a tollasra, mert már iszonyatosan aggódtam érte. Most én kezdtem el vezetni a srácot, gyorsra vettem a tempót, határozott mozdulatokkal haladtam előre szorosan fogva a kezét, le ne maradjon tőlem. A folyosó végéhez érve egy elágazáshoz jutottunk, balra és jobbra is lehetett menni.
- Szerinted merre menjünk? - kérdeztem tőle tanácstalanul. Az előbb még hallottam a tollas hangját, azonban azt már nem láttam, merre totyogott tovább.
- Úgy aggódom érte. Nem tudom, hogy neked van-e valamilyen kedvenced itt... nekem Hápi sokat jelent - formáltam lassan a szavakat a srácra nézve gondterhelt arccal.
Utoljára módosította:Dana Straw Berry, 2019. november 9. 17:43 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Csepreghy Péter
Prefektus Eridon, Színjátszós, Másodikos diák


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 103
Összes hsz: 287
Írta: 2019. november 22. 07:48 | Link

Benett
code RED | szombat délelőtt | Pamela Chester, A szerelem útvesztői

Újabb szép nap a szerepjátékra, am I right? Süt a nap, csicseregnek a madarak. Igaz, kissé cidri van odakinn, de nem is nagyon tervezek ma a szabadba menni, hiszen a bringám még mindig nem az igazi. Mondjuk, magát a tényt, hogy játszanom kell bringa helyett, nem bánom, de aggódom a kispajtás miatt. Sőt tudod, hogy még miért aggódok? Azért, hogy idejében odaérjek a próbaterembe, és elbújhassak a fiú öltözők végén abba a mosdóba, ahol senki nem lát. Miért? Nemsokára megtudod.
Hatalmasat nyelek, amikor a folyosóra lépek. Sebesen kezdem szedni rövid lábaimat, fehér sportcipőm talpa hangosan csoszog a márványkőpadlón. Cipzáras alliance – World of Warcraft - banneres felsőm alatt rejtegetem titkomat, amit jobb ha soha nem lát meg senki, azonban az egyik kanyarnál beleszaladok valakibe, így baseball sapkám siltje az ismeretlen vállához ér, és lepattan fejemről. Merlin tudja, hogy hova… Érzem, ahogyan megfagy a levegő, és akkurátusan, robotszerűn kezdem megemelni fejem, mert tudom már, hogy ez nem egy ismeretlen lesz.
- Mit rejtegetsz, Kocka? – hallom a rellonos ismerős hangját, és idegesen beleremeg felsőajkam. Kék szemeimet szürke, színtelen tekintetébe fúrom, mire kilép mögüle a két haverja. Persze, ők soha nem járnak egyedül.
- Semmi közöd hozzá – válaszolom dacosan, mire a nagydarab bandafőnök biccent felém a fejével, s a kettő csicskája odalép elém. Az egyik lehúzza a felsőm cipzárját, a másik pedig előszedi a könyvet. Beleadja a „főnök” kezébe. Az olyan színpadiasan nevet fel, amikor meglátja a címet, hogy Ardai Kolos is megirigyelhetné.
- Lány lettél, Csepreghy? – igen, igen. Szenzációs. Baromi vicces. Lányoknak szóló szerepjátékos könyvet olvasok. Ha-ha. Nem kezdek el magyarázkodni, nem lenne itt a helye. Dühösen csillogó kékjeimet ismét a tekintetébe szúrom.
- Megnyugtató, hogy tudsz olvasni. Anyád büszke lehet – vetem oda szó szerint fröcsögve műfogsorom hiányából adódóan, mire hallat egy „Miiiii?”-t, megragadja a nyakamon a pulóvert, és a falnak szorít. Ebből már megint verés lesz, konstatálom egy belenyugvó sóhajjal. A két gorilla csak karba tett kézzel áll mögötte elégedetten vigyorgó képpel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

LegEridonosabb Eridonos 2019 - tavasz/nyár
Ivanich R. Benett
Diák Levita (H), Színjátszós, Elsős diák


| Beni | Friss hús |
offline
RPG hsz: 33
Összes hsz: 103
Írta: 2019. november 24. 04:17 | Link


Rosszkor, rossz helyen. Utálom az ilyet, mindig is utáltam. Napokig mesélhetnék arról, hogy hányszor jártam szerencsétlenül általánosban. Hiába kértem anyáékat, hogy helyezzenek át másik iskolába, nem érdekeltem őket. Az indok mindig az volt, hogy jó helyem van ott, a testvéreim is mind oda jártak, nem szabad kilógnom a sorból. Másrészt anya is ott dolgozott titkárként, amit sosem értett meg, hogy számomra milyen kellemetlen tudott lenni, akárhányszor győzködtem őt arról, hogy cikiznek miatta a többiek. A tanárok ezekből adódóan jól ismerték a nevemet, és mindnek nagy elvárásai voltak velem szemben. Annak ellenére, hogy nem minden testvéremnek volt erőssége a tanulás, minden egyes alkalommal végig kellett hallgatnom a tanerő vagy éppen a szüleim hegyi beszédét a szorgalomról, ami aztán meg is látszott a tanulmányi átlagomon. Szóval emiatt voltam én sokszor az áldozat a diákok részéről, amit csak tetézett gyenge alkatom és csendes természetem.
Nagyjából úgy látom, hogy a Bagolykőben egy fokkal jobb a közösség, itt egyelőre nem váltam semmilyen csoport céltáblájává. Ezt a számomra kedvező státuszt azzal igyekszem fenntartani, hogy kerülöm a feltűnést, próbálok beolvadni a környezetembe. Megválogatom a szavaimat, hogy ne tudjanak belém kötni, és nem csinálok semmi rendkívülit. Igaz, elég jól tanulok, de ennyi. Ha ezt tudom tartani, akkor boldog éveknek nézek elébe, elég viszont egy apró baklövés, és végem. Tudtommal nincs másik varázslósuli az országban, ahová átkerülhetnék, úgyhogy ezúttal nagyon nem akarom elszúrni az esélyemet.
A folyosón lehajtott fejjel sétálok keresztül, amikor szemtanúja leszek az eseménynek. Először a fülemet üti meg a szokatlan hangnem, ami arról árulkodik, hogy valami készül... A kanyarhoz érve lelassítok, majd az ijedtségtől falfehéren a túlsó falnak tapadva látványosan bámulni kezdem őket. Átvillan pár átélt jelenet a fejemben, talán az ér valamiféle sokként. Vagy az, amikor leesik, hogy a társaságon és persze magamon kívül senki nincs a folyosón. Persze tipikusan tudja mindenki, hogy mikor kell kereket oldani. Így már csak azon izgulok, hogy engem hagyjanak ki ebből.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Csepreghy Péter
Prefektus Eridon, Színjátszós, Másodikos diák


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 103
Összes hsz: 287
Írta: 2019. november 26. 09:30 | Link

Benett
code RED | szombat délelőtt | Pamela Chester, A szerelem útvesztői

Nem szabadulok a srác szorításából. Inkább azt érzem, hogy egyre jobban próbál a falba döngölni, ahogy látja rajtam, egyáltalán nem érdekel, akármennyire is kapálózik. Nem, egyáltalán nem vagyok kemény gyerek, sőt. De egy idő után immunis leszel a hasonló hülyeségekre is, hogyha heti vagy akár napi szinten megjelennek az életedben. A fal hideg, még vastag pulóveremen keresztül is érzem. És arról a bizonyos pontról – ahol a fallal érintkezik – egyre csak terjed a hátamon, szinte körkörösen rajzolódik végig rajta. Fejemben tompán visszhangzik minden szó, ami elhagyja a száját, minden olyan lassan történik. De mivel semmire nem reagálok, ezért már nem is olyan érdekes a játék a három rellonos számára. Elengedi a pulóverem nyakát, és végre nekem sem kell ebben a lábujjhegyes kényszertartásban pipiskednem. Kék, kíváncsian csillogó szemeimet az övéibe fúrom, mire még dünnyög egyet, és búcsúzárkor gyomorszájon vágva fordulnak meg, ahol megpillantják falnak szorult iskolatársamat.
- Te is kapni szeretnél? – kiáltja oda az egyik nagyobb darab srác. Arca szeplős, haja rövid, szinte kopasznak is mondhatnánk. A szeplők igaz alig láthatók a kipirosodott képén, hiszen egy kevés mozgás is teljesen kicsinálja. De a főnök csak a kövér gyerek mellkasára bök, és fejét csóválja, hogy őt most hagyja békén. Ekkor mindhárman elindulnak, én pedig gyomromat markolászva görnyedek össze a jéghideg fal mentén. Csak egyszer legyen hatalom a kezemben, én ezt soha, de soha nem fogom hagyni. Szemeim könnybe lábadnak a fájdalomtól és az émelygéstől. El fogom hányni magam. De nagyon nem kellene a folyosó közepén, ezért csak mély lélegzetekkel próbálok életben maradni.
Fájdalmas tekintetemet a falba olvadó srácra emelem, majd a rellonosok után nézek. Elvitték a könyvemet.
- – kezdem erőtlenül, majd próbálok felegyenesedni. – Hé! – ismétlem erőteljesebben. – Kérem vissza a könyvet – erre megállnak. Nagyon lassan, szájszegletben megbújó mosollyal fordulnak meg, és szó nélkül, egyre gyorsabban indulnak meg felém. Nagyot nyelek, és futnék, de a gyomromban lüktető fájdalom még nem engedi. Hol vannak ilyenkor a többiek? Ijedt tekintetem a levitás felé vándoroltatom, és oda tátogom, hogy „Tűnj el innen”. Nem akarom, hogy miattam neki is baja essen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

LegEridonosabb Eridonos 2019 - tavasz/nyár
Ivanich R. Benett
Diák Levita (H), Színjátszós, Elsős diák


| Beni | Friss hús |
offline
RPG hsz: 33
Összes hsz: 103
Írta: 2019. november 29. 02:32 | Link


Eliszkolni nincs sok esélyem. Nagyobb feltűnést keltenék a mozgásommal, mint amit csendes megfigyelőként keltek. Minden túl gyorsan történik, de nekem máris olyan érzésem támad, mintha órák óta őket kellene néznem. Jól tudom hogyan zajlik ez, elegem is van belőle az első perctől fogva. Tapintani lehet a feszültséget, mintha csak egy hajszál választaná el őket attól, hogy meglincseljék az ártatlan srácot. Igazán klassz lenne, ha valahogy a segítségére siethetnék, mégsem tehetek semmit... Gyáva vagyok, gyenge és fiatal a támadóihoz képest. A szívem mélyén örülök, hogy nem az ő cipőjében járok, és amíg vannak nálam könnyebb célpontok a suliban, addig elvegetálhatok a falak között. Ennek ellenére őszintén sajnálom őt, még akkor is, ha semmilyen ismertség nem köt hozzá.
Aztán gondolom megunták a dolgot, vagy egyéb elfoglaltságuk akadt, de váratlanul elengedik a fiút a szorításukból. Mintha egyikük még mormogna valami fenyegetőt a távozáskor, ám ezt nem hallhatom tisztán. Ami viszont annál egyértelműbb, az a határozott gyomros, amit a mozdulat alapján nem először küldhet a rellonos, s még nekem is fájó látványt nyújt. Ha úgy vesszük, járhatott volna sokkal rosszabbul ennél.
Összerezzenek a hirtelen nekem szegezett kérdéstől, majd tiltakozóul rázni kezdem a fejem. Feszülten figyelem a következő lépésüket, szemem a három fiún kattog, néhol pedig görnyedt társamra is vetek egy pillantást, hogy él-e még. Felsóhajthatok, mivel vezérük ezúttal megkegyelmez, ők pedig elhagyják a helyszínt. Várok egy kicsit, amíg kellő távolságra nem lesznek tőlem, majd szinte azonnal a bajba jutott sráchoz futok.
- Elkísérjelek a gyengélkedőre? - suttogom kétségbeesetten, kezem a vállára téve, hogy szükség esetén támogatni tudjam a felegyenesedésben. Nincs valami jó bőrben, talán valamelyik tanárnak is szólhatnánk... Ő azonban amint egy kis erőt merít magának, valahol érthetően az ellopott könyvéért emel szót.
- Ne... - motyogom elsősorban magamnak, amikor látom, hogy a trió elindul visszafelé. Milyen könyv érhet ennyit, és mégis mit csinál ez az ütődött? Az előbb majdnem kinyiffantotta magát, és most újból veszélybe akar kerülni.
Kérlelően nézek a rohamosan közelítő alakokra, ám mielőtt szólásra nyithatnám a számat, ők már ide is érnek. Egyikük egy határozott mozdulattal megragadja a ruházatomat, s erőteljesen lök el oldalirányba. Érzem rajta, hogy mennyi düh és frusztráció tombol benne, ami egyúttal sajnálatot is ébreszt iránta. Magam elé teszem a kezem, így nem esek túl nagyot, de itt-ott persze megütöm magam. Kifújva a levegőt összehúzom magam, s a földről pillantok fel bajtársamra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Csepreghy Péter
Prefektus Eridon, Színjátszós, Másodikos diák


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 103
Összes hsz: 287
Írta: 2019. december 3. 11:47 | Link

Benett
code RED | szombat délelőtt | Pamela Chester, A szerelem útvesztői

Kétrét görnyedve támaszkodok a jéghideg falnak. Szuszogásom egyre inkább kezd alábbhagyni, de a fájdalomtól egészen hányingerem lett. Nagyot nyelek azt várva, hogy talán nem dobom ki a taccsot, s egyelőre úgy néz ki, hogy benn marad a nemrég megcsócsált amerikai fánk. Kissé színüket vesztett ajkaimat összeszorítom, és úgy nézek fel a srácra, aki azonnal a segítségemre siet. Á, mondtam, hogy mentse magát. Kékjeim mosolygósan merednek az ő zöldjeibe. Amolyan fájdalmas mosolygás ez, és a vállamra helyezett kézfejére fogok. Barátságosan megtapogatom, majd elengedem. Fejemet megcsóválom, és a bullyk végre megfordulnak, hiszen könyvemet követelem rajtuk. A mellettem ácsorgó fiúra már nem is nézek, csak suttogok neki pár szót.
- Mondtam, hogy szívódj fel, te tökfej – ezt amolyan barátságos kis cukkolásnak gondolom. Az már másik dolog, hogy a „középmagas, vézna srác a levitából” magára veszi-e. Megszoktam már, hogy ezek történnek. Amikor legutóbb jól elvert egy srác, akkor jelenteni akartam először. Aztán sírva elbújtam a klubhelyiségbe, ahol egy felsőbb éves eridonos nyugtatgatott, hogy jól tettem, hogy nem szóltam. Elmesélte, hogy ő is átesett ezeken, és csak pár évig tart. De ne köpjem be őket, mert utána besúgó, árulkodó kis pisis leszek a többiek szemében. Ezt szipogva meg is fogadtam. Illetve azt is, hogy soha, de soha nem veszi el senki sem a cuccaimat. Édesanya nem keres túl jól, mégis megveszi azokat a gyűjtői darabokat is, amikre annyira vágyok. Ezért is ennyire fontos nekem, hogy visszakapjam azt a nevetséges kis kalandjáték könyvet.
- Basszus – motyogom, amikor ismét magamhoz térek, és látom, hogy ők itt, ő meg a földön. A felsőbb éves és a levitás között cikázik rettegő tekintetem, majd éppen megszólalnék bajtársam felé, hogy minden oké-e, nagyon fáj, s mindenféle őt féltő szöveg, amikor hátrálni kényszerülök, és ismét a hideg falat érzem hátamon.
- Erre semmi szükség – nyögöm, miközben megérzem a másik sütőtökleves leheletét. Fintorogva nyelek egyet, majd felnézek a szemeibe. – Egy; őt hagyd békén, mert semmi köze hozzá – bökök fejemmel a földre lökött fiúra. – Kettő; ez felesleges kakaskodás. Kérem szépen vissza a könyvemet, és megígérem, hogy soha nem kerülök az utadba – a rellonos motyog valamit, majd széles vigyor terül szét az arcán.
- Piroinito! – mondja ki az egyértelmű varázsigét, miközben pálcájával a könyvemre bök, ami úgy porlad szét, akár az újjászületés előtt elhulló főnix madár. Szemeim könnybe lábadnak, és már nem is harcolok tovább. Nagyot nyelve, könnyes kék szemekkel nézem a márványpadlót, és egy szó sem hagyja el a továbbiakban ajkaimat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

LegEridonosabb Eridonos 2019 - tavasz/nyár
Ivanich R. Benett
Diák Levita (H), Színjátszós, Elsős diák


| Beni | Friss hús |
offline
RPG hsz: 33
Összes hsz: 103
Írta: 2019. december 7. 03:46 | Link


Csak közvetlenül felette állva látom meg, hogy milyen rossz bőrben is van. Mint aki éppen hányni készül, mégis minden erejével azért küzd, hogy ne hagyja el magát. Szörnyen fájhatott az a gyomros attól a nagyobb sráctól. Már ránézésre is úgy fest a rellonos, mint aki napi szinten osztogat ilyet a nála gyengébbeknek. Tanácstalanul érzem magam, és a segítő szándékú kérdésemen kívül több nem jut eszembe. Nem vagyok felkészülve arra az esetre, ha elhányja magát. Az igazat megvallva nagyon nem bírom az ilyet, de a vértől is rosszul vagyok, úgyhogy valószínűleg csatlakoznék hozzá.
Próbálom tartani benne a lelket, de úgy tűnik, hogy a látszat ellenére kemény fából faragták. Egészen vidám tekintettel néz vissza rám, ami kissé még meg is lep ebben a helyzetben. Látszólag tudja, hogy mit csinál... Vagy csak belenyugodott a sorsába. Nem szeretném, ha az orrom előtt áldozná fel magát, tartás ide vagy oda, azért a testi épség nem ér annyit. Talán drága könyvről van szó, de még akkor se.
- Mi? - hebegem értetlenkedve. Csalódottnak érzem magam, amiért minden jó szándékom ellenére a fiú elszántan a végzete felé tart. Azt viszont ő se gondolhatja komolyan, hogy csak úgy felszívódok innen. Annyira gyáva azért nem vagyok, de inkább csak gyötörne a bűntudat, hogy semmit se tettem a srácért, pedig az esély megvolt a közbeavatkozásra. Megsajnáltam, mert velem egyidős lehet, ellenfeleihez képest esetlen és emiatt kicsit hozzám hasonló, és mert nekem is jólesett volna, ha annak idején ott van valaki, aki ha nem is húz ki a csávából, legalább lelkileg vigasztal.
Karjaimban lassan terjed szét a sajgó fájdalom. A kastély hideg padlókövén koppanni nem egy kellemes élmény, de legalább ezt is megéltem. Szerencsére nem vontam magamra a figyelmüket, őket még mindig a társam foglalkoztatja, s remélhetőleg ezek után sem fognak újból felismerni a folyosókon. Még nem tápászkodom fel, hiszen tudom, hogy újból a földön végezném, így csak óvatosan pislogok áldozatukra, aki éppen tárgyalást kezdeményez velük. Meglepően higgadt, próbál diplomatikus maradni. Gondolom egy rossz szó, és kapná az újabb ütést. Kérdés, hogy később se húzza-e fel magát, vagy mindvégig megőrzi ezt a higgadtságot.
Megijedek az égő könyv látványától, mert erre nem számítottam. A fekete lapok darabjaikra porladva esnek szét mellettem, a rellonosok pedig elégedetten távoznak. Mára... Hiszen van egy olyan sejtésem, hogy nem először futottak egymásba, és nem is utoljára. Az ő nevetésüktől hangos a folyosó, s csak akkor szólalok meg, amikor eltűnnek a szemünk elől.
- Hogy lehet valaki ilyen érzéketlen barom... - ülök fel, a fejemet csóválva. - Hé, nem lehet valahogy visszacsinálni? Biztos van rá varázslat - agyalok laikusan, de a könnyes tekintetéből ítélve reménytelen a helyzet. Már csak azt kell kitalálnom, hogy hogyan vigasztaljam meg.
Utoljára módosította:Ivanich R. Benett, 2019. december 7. 03:46 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 9 ... 17 18 [19] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium