29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium

Oldalak: « 1 2 ... 9 ... 17 18 [19] 20 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Dana Straw Berry
Prefektus Navine, Navinés pásztor, Navinés blogger, Szárnyaló Okkamik csapattag, Színjátszós, Negyedikes diák


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
offline
RPG hsz: 463
Összes hsz: 848
Írta: 2019. október 24. 21:30 | Link

Nakahara Daisuke


Megjelenés



Iszonyatosan fel voltam pörögve, mikor tudatosult bennem, hogy eltűnt a kacsám. Ha pedig sok volt bennem az adrenalin, hajlamos voltam hadarni. Ez egyike volt a rossz szokásaimnak, amelyet igazából észre sem vettem, ugyanis általában a környezetem hívta fel rá a figyelmemet. Most is így történt, mintha meg lett volna írva az egész történet, de aztán mégse... ráadásul tudatosult bennem, miután a másik diák megmutatta a füzetébe felírt jegyzetét, hogy ő bizony nem hall. Hát erre aztán végképp nem voltam felkészülve... próbáltam lenyugtatni magam, hogy el tudjak társalogni vele a kacsám helyzete felől, de hirtelenjében nem jutott eszembe jobb ötlet annál, hogy én is írásban fejezzem ki feléje a gondolataimat, közlendőmet. Mosolyogva melléje guggoltam, majd elkérve tőle a füzetet és a tollat, aztán én odaírtam a közleményemet.
- Szia, Dana vagyok, a Navine ház prefektusa. Sajnos eltűnt a kacsám, akit Hápinak hívnak, mivel reggel siettem, és nem zártam be magam mögött az ajtót. Találkoztál vele esetleg? Vagy, ha van egy kis időd, tudnál segíteni? Ugyanis több szem többet lát. Nagyon szépen köszönöm előre is a válaszodat - nyújtottam át neki a szövegemet egy nagy mosoly kíséretében, hátha közreműködik Hápi megtalálásában. Nagyon aggódtam a kis tollasért, még sosem mászkált egyedül a kastélyban. Reméltem, hogy semmi rossz dolog nem történt vele idáig, és időben rátalálok, aztán vissza is viszem majd a jól megszokott környezetébe, hogy ne érje túl sok stressz. Bíztam benne, hogy hamarosan újra a helyén tudhatom majd, aztán végre én is megnyugodhatok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nakahara Daisuke
Diák Levita (H), Levita lovag, Művészetis tanonc, Negyedikes diák


Wannabe artist boi
offline
RPG hsz: 37
Összes hsz: 157
Írta: 2019. október 25. 13:44 | Link

Dana

Csak nagyokat pislogok, mikor a lány végül úgy dönt, hogy lekucorodik mellém a földre, majd a füzetemet elvéve elkezd abba irkálni. Én persze hagyom, hisz nem vagyok egy vérmes vadállat, aki harap azért, ha hozzányúlnak a cuccához. Jó, egy kicsit mérges tudok lenni, ha a dolgaimat piszkálják, de most jelenleg nem érzem azt a feltörekvő irigységgel fűszerezett érzést, mint ami ilyenkor szokott kialakulni a gyomromban. Csak sodródom tovább az árral, miközben igyekszem, hogy ki tudjam olvasni a lány remegő írását. Biztos nagyon aggódhat azért a kacsáért, ha így ki van borulva. Nem is merek belegondolni, velem mi lenne, ha Beri egyik nap csak úgy eltűnne a szobámból. Bizonyára én is ugyanazt csinálnám, mint a sárga prefektus, és keresném ég és föld. Most hogy így eszembe jut, az előbb nem egy szárnyas rohant neki a lábamnak? Mint mikor a rajzfilmekben az ember fele felett kigyúl az a bizonyos villanykörte, egy csapásra megvilágosodom. Felpattanok ültemből, majd mutogatni kezdek abba az irányba, amerre a jószág futott, közben még talán toporgok is egy kicsit. Azonban én hiába vagyok ilyen hiperaktív, a másik mintha nem érteni meg, mit akarok. Felmutatom mutatóujjam, aztán lehajolok a füzetért és bőszen körmölni kezdek. A ceruza füstöl, nyelvem pedig minden egyes betű kanyarintásánál ki-kikandikál számból.
- Látni állat! Menni arra - rajzolok még egy hatalmas nyilat is abba az irányba, amerre a kis szárnyas elszaladt. Bocsánat, nagyon izgatott lettem! Végre segíthetek valakinek anélkül, hogy az csúnyán ellökne magától. Itt az én időm!
Megfogom Dana kezét, felsegítem a kőről, majd a lánnyal a nyomomban sietős léptekkel elindulok jobbra, annak a folyosónak az irányába, ahol a tollas eltűnt.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dana Straw Berry
Prefektus Navine, Navinés pásztor, Navinés blogger, Szárnyaló Okkamik csapattag, Színjátszós, Negyedikes diák


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
offline
RPG hsz: 463
Összes hsz: 848
Írta: 2019. október 25. 21:49 | Link

Nakahara Daisuke


Megjelenés



Láttam kicsit a fiún, hogy megilletődött, mikor melléje kucorodtam, küldtem feléje egy bátorító mosolyt, hogy ugyan, semmi gond, ez tőlem teljesen normális reakció. Közben megírtam neki, amit akartam, ő pedig utána mutogatni kezdett az egyik irányba. Nem igazán értettem, mit akart ezzel közölni irányomba, ám szerencsére gyorsan kapcsolt, majd leírta a mondandóját. Erre aztán rögtön megvilágosodtam, felcsillant a szemem, hogy van rá esély, hogy meglegyen Hápi. A srác megfogta a kezemet, majd felsegített udvariasan a kőről, ezt a kedves gesztust nagyra értékeltem. Ezután pedig sietős léptekkel indultunk el jobbra, a helyszín irányába, amerre a kacsám is tartott. Iszonyat gyorsra foghatta a tempót, mert semerre sem láttam, miután elindultunk feléje, de bíztam benne, hogy hamarosan rálelünk a pihés állatkára.
- Nincs még semmi nyoma - közöltem a sráccal, miközben figyeltem arra, hogy lassan betűzzem a szavakat, hogy ő is megértse. Idáig csak magammal voltam elfoglalva önző módon, de most próbáltam rá is tekintettel lenni, ha már a segítségemre sietett és a füzetet se hoztuk magunkkal.
- Köszönöm, hogy segítesz - fűztem még hozzá lassan, biztató mosollyal az arcomon, csak hogy érezze a törődést. Rendes volt tőle, hogy velem jött megkeresni Hápit, ezt pedig nagyon is méltányoltam.
- Mintha láttam volna elsuhanni valamit abba az irányba - mutattam balra a folyosó végén nagy szemeket meresztve a helyszínre, majd magam után húztam a fiút, több szem többet lát alapon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nakahara Daisuke
Diák Levita (H), Levita lovag, Művészetis tanonc, Negyedikes diák


Wannabe artist boi
offline
RPG hsz: 37
Összes hsz: 157
Írta: 2019. november 8. 15:03 | Link

Dana

Most hogy átgondolom a helyzetet, egész vicces kis kalamajkába keveredtem. Bár kicsit sem vagyok annyira menő, mint mondjuk egy filmszereplő vagy egy képregény szuperhőse, sőt, minden bizonnyal úgy nézhetek most ki inkább, mint egy idióta, ahogy kezeimmel gyors gesztikulálásba kezdek, toporgok, és még némán ordibálok is a lánynak. Semmi különös. Csak egy átlagos nap a varázslónak avanzsált Nakahara Dai életében. Mondjuk kinek mi a normális. Mások macskát tartanak, ez a lány meg egy kacsát a szobájában. Jó az, én nem ítélek el semmit és senkit. Ha ő sárga hápogót akar, akkor azt fog kapni. Most. Megragadom Dana karját, majd abba az irányba kezdek futni, amerre a jószág futott. Kábé olyanok lehetünk, mint a biztonsági őrök egy nagy bevásárlóközpontban, ahogy minden egyes kis szegletet átszkennelünk tekintetünkkel, hátha a folyosó repedéseiben megleljük a hajtóvadászat tárgyát. Jól lehet jó magam is eléggé szétszórt személyiség vagyok, most mégis mintha megtáltosodtam volna Dana mellett. Tekintetemből komolyság sugárzik, egy apró fény pislákol benne, mely’ akár egy szikra úgy gyullad fel, mikor a lány biztató mosollyal megküldött mondata elér hozzám. Még szép, hogy segítek! Milyen ember lennék én, ha csak úgy futni hagynék egy ilyen lehetőséget? Otthon Japánban nagyon jelentéktelen egy ember voltam, jó szerén félrelöktek a többiek. Most viszont megváltoztathatok mindent. Bebizonyíthatom, hogy igenis érek annyit, mint mindenki más és hogy én is képes vagyok nagy dolgokat véghezvinni. Lehet, hogy egy kacsa megkeresése még nem az, de mindent először kicsiben kell elkezdeni. Vázlat nélkül a rajzod sem lesz tökéletes.
Füzetem hiányában csak bólintok egyet Dana megjegyzésére, majd hagyom magam tovább húzni. Tudom, nem vagyok valami használható ember, de ha mást nem is, legalább lelki támaszt tudok adni a lánynak. Az is valami, nem?
Megtorpanok, majdhogynem visszarántom a kis szöszit. Elengedem kezét, aztán lehajolok a földre, hogy felvegyek egy apró kis sárga pihét, mely’ tökéletes jelként szolgál számunkra. Ha ez itt van, akkor az azt jelenti, hogy Hápi sem lehet messze. Olyan ez, mint a Jancsi és Juliska; csak követni kell a jeleket. Felemelem a tollat, aztán a lány kezébe adom, majd biztatóan rámosolygok.
- Nem lesz itt semmi baj, megfogjuk találni - sugárzik tekintetemből, ahogy ismét megfogva a másik kezét, ezúttal jobbra kezdek el futni, nyomomban a sárgasággal.


Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dana Straw Berry
Prefektus Navine, Navinés pásztor, Navinés blogger, Szárnyaló Okkamik csapattag, Színjátszós, Negyedikes diák


°Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie°
offline
RPG hsz: 463
Összes hsz: 848
Írta: 2019. november 9. 17:43 | Link

Nakahara Daisuke


Megjelenés



Nagyon rendes volt a fiútól, hogy segített megkeresni a kacsámat. Rosszabb esetben közölhette volna velem, hogy semmi köze sincs a pelyhes kis állathoz, én is idegen vagyok a számára, aztán elhajtott volna a csudába. De volt olyan rendes és készséges, hogy abbahagyja, amit épp csinált, aztán velem tartott, hogy támogasson. Kevés ilyen jó fej embert ismertem a barátaim kivételével a suliban, ezért igazán hálás voltam neki. Kicsit nehezítette a dolgot, hogy nem tudtunk úgy kommunikálni, ahogyan azt megszoktam, de nagy kő esett le a szívemről, mikor rájöttem, hogy hogyan tudom közölni vele a mondandómat úgy, hogy ő is megértse. Végül is simán beszélhettem vele, csak arra kellett odafigyelnem, hogy lassan formáljam meg a szavakat, szépen artikulálva, így ő is képben volt azzal kapcsolatban, hogy mit szeretnék neki mondani. Miközben a kacsa keresésére indultunk, út közben a srác hirtelen megtorpant, majdhogynem visszarántva közölte velem, hogy álljak meg. A kezemet elengedve emelt fel a földről egy sárga kis pihét, majd a kezembe adta azt egy biztató mosoly kíséretében. A tekintetéről könnyen le tudtam olvasni, hogy mit mondana nekem.
- Bízom benne - feleltem neki a szemébe nézve viszonozva a mosolyt, majd zsebre vágva Hápi tollát, folytattuk utunkat. A fiú a kezemet fogva elkezdett futni, szapora léptekkel követtem őt, majd jobbra fordultunk. Hirtelen hápogást hallottam a távolból, ez azt jelentette, hogy már nem lehet messze a kis állat.
- Hallottam hápogni - néztem a fiúra, megrántva óvatosan a kezét, hogy figyeljen rám. Nagyon izgatott lettem, hogy végre rálelhetünk a tollasra, mert már iszonyatosan aggódtam érte. Most én kezdtem el vezetni a srácot, gyorsra vettem a tempót, határozott mozdulatokkal haladtam előre szorosan fogva a kezét, le ne maradjon tőlem. A folyosó végéhez érve egy elágazáshoz jutottunk, balra és jobbra is lehetett menni.
- Szerinted merre menjünk? - kérdeztem tőle tanácstalanul. Az előbb még hallottam a tollas hangját, azonban azt már nem láttam, merre totyogott tovább.
- Úgy aggódom érte. Nem tudom, hogy neked van-e valamilyen kedvenced itt... nekem Hápi sokat jelent - formáltam lassan a szavakat a srácra nézve gondterhelt arccal.
Utoljára módosította:Dana Straw Berry, 2019. november 9. 17:43 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Csepreghy Péter
Prefektus Eridon, Eridonos patrónus, Rivalló Rúnakígyók csapattag, DÖK tag, Színjátszós, Edictum lektor, Harmadikos diák


a Pösze Petya | „Petyagyerek”
offline
RPG hsz: 198
Összes hsz: 540
Írta: 2019. november 22. 07:48 | Link

Benett
code RED | szombat délelőtt | Pamela Chester, A szerelem útvesztői

Újabb szép nap a szerepjátékra, am I right? Süt a nap, csicseregnek a madarak. Igaz, kissé cidri van odakinn, de nem is nagyon tervezek ma a szabadba menni, hiszen a bringám még mindig nem az igazi. Mondjuk, magát a tényt, hogy játszanom kell bringa helyett, nem bánom, de aggódom a kispajtás miatt. Sőt tudod, hogy még miért aggódok? Azért, hogy idejében odaérjek a próbaterembe, és elbújhassak a fiú öltözők végén abba a mosdóba, ahol senki nem lát. Miért? Nemsokára megtudod.
Hatalmasat nyelek, amikor a folyosóra lépek. Sebesen kezdem szedni rövid lábaimat, fehér sportcipőm talpa hangosan csoszog a márványkőpadlón. Cipzáras alliance – World of Warcraft - banneres felsőm alatt rejtegetem titkomat, amit jobb ha soha nem lát meg senki, azonban az egyik kanyarnál beleszaladok valakibe, így baseball sapkám siltje az ismeretlen vállához ér, és lepattan fejemről. Merlin tudja, hogy hova… Érzem, ahogyan megfagy a levegő, és akkurátusan, robotszerűn kezdem megemelni fejem, mert tudom már, hogy ez nem egy ismeretlen lesz.
- Mit rejtegetsz, Kocka? – hallom a rellonos ismerős hangját, és idegesen beleremeg felsőajkam. Kék szemeimet szürke, színtelen tekintetébe fúrom, mire kilép mögüle a két haverja. Persze, ők soha nem járnak egyedül.
- Semmi közöd hozzá – válaszolom dacosan, mire a nagydarab bandafőnök biccent felém a fejével, s a kettő csicskája odalép elém. Az egyik lehúzza a felsőm cipzárját, a másik pedig előszedi a könyvet. Beleadja a „főnök” kezébe. Az olyan színpadiasan nevet fel, amikor meglátja a címet, hogy Ardai Kolos is megirigyelhetné.
- Lány lettél, Csepreghy? – igen, igen. Szenzációs. Baromi vicces. Lányoknak szóló szerepjátékos könyvet olvasok. Ha-ha. Nem kezdek el magyarázkodni, nem lenne itt a helye. Dühösen csillogó kékjeimet ismét a tekintetébe szúrom.
- Megnyugtató, hogy tudsz olvasni. Anyád büszke lehet – vetem oda szó szerint fröcsögve műfogsorom hiányából adódóan, mire hallat egy „Miiiii?”-t, megragadja a nyakamon a pulóvert, és a falnak szorít. Ebből már megint verés lesz, konstatálom egy belenyugvó sóhajjal. A két gorilla csak karba tett kézzel áll mögötte elégedetten vigyorgó képpel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

LegEridonosabb Eridonos 2019 - tavasz/nyár
Ivanich R. Benett
Diák Levita (H), Levita Vezetőségi Segítő, Levita lovag, DÖK tag, Színjátszós, Másodikos diák


Prücsök | Iskolaelső
offline
RPG hsz: 279
Összes hsz: 418
Írta: 2019. november 24. 04:17 | Link


Rosszkor, rossz helyen. Utálom az ilyet, mindig is utáltam. Napokig mesélhetnék arról, hogy hányszor jártam szerencsétlenül általánosban. Hiába kértem anyáékat, hogy helyezzenek át másik iskolába, nem érdekeltem őket. Az indok mindig az volt, hogy jó helyem van ott, a testvéreim is mind oda jártak, nem szabad kilógnom a sorból. Másrészt anya is ott dolgozott titkárként, amit sosem értett meg, hogy számomra milyen kellemetlen tudott lenni, akárhányszor győzködtem őt arról, hogy cikiznek miatta a többiek. A tanárok ezekből adódóan jól ismerték a nevemet, és mindnek nagy elvárásai voltak velem szemben. Annak ellenére, hogy nem minden testvéremnek volt erőssége a tanulás, minden egyes alkalommal végig kellett hallgatnom a tanerő vagy éppen a szüleim hegyi beszédét a szorgalomról, ami aztán meg is látszott a tanulmányi átlagomon. Szóval emiatt voltam én sokszor az áldozat a diákok részéről, amit csak tetézett gyenge alkatom és csendes természetem.
Nagyjából úgy látom, hogy a Bagolykőben egy fokkal jobb a közösség, itt egyelőre nem váltam semmilyen csoport céltáblájává. Ezt a számomra kedvező státuszt azzal igyekszem fenntartani, hogy kerülöm a feltűnést, próbálok beolvadni a környezetembe. Megválogatom a szavaimat, hogy ne tudjanak belém kötni, és nem csinálok semmi rendkívülit. Igaz, elég jól tanulok, de ennyi. Ha ezt tudom tartani, akkor boldog éveknek nézek elébe, elég viszont egy apró baklövés, és végem. Tudtommal nincs másik varázslósuli az országban, ahová átkerülhetnék, úgyhogy ezúttal nagyon nem akarom elszúrni az esélyemet.
A folyosón lehajtott fejjel sétálok keresztül, amikor szemtanúja leszek az eseménynek. Először a fülemet üti meg a szokatlan hangnem, ami arról árulkodik, hogy valami készül... A kanyarhoz érve lelassítok, majd az ijedtségtől falfehéren a túlsó falnak tapadva látványosan bámulni kezdem őket. Átvillan pár átélt jelenet a fejemben, talán az ér valamiféle sokként. Vagy az, amikor leesik, hogy a társaságon és persze magamon kívül senki nincs a folyosón. Persze tipikusan tudja mindenki, hogy mikor kell kereket oldani. Így már csak azon izgulok, hogy engem hagyjanak ki ebből.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Csepreghy Péter
Prefektus Eridon, Eridonos patrónus, Rivalló Rúnakígyók csapattag, DÖK tag, Színjátszós, Edictum lektor, Harmadikos diák


a Pösze Petya | „Petyagyerek”
offline
RPG hsz: 198
Összes hsz: 540
Írta: 2019. november 26. 09:30 | Link

Benett
code RED | szombat délelőtt | Pamela Chester, A szerelem útvesztői

Nem szabadulok a srác szorításából. Inkább azt érzem, hogy egyre jobban próbál a falba döngölni, ahogy látja rajtam, egyáltalán nem érdekel, akármennyire is kapálózik. Nem, egyáltalán nem vagyok kemény gyerek, sőt. De egy idő után immunis leszel a hasonló hülyeségekre is, hogyha heti vagy akár napi szinten megjelennek az életedben. A fal hideg, még vastag pulóveremen keresztül is érzem. És arról a bizonyos pontról – ahol a fallal érintkezik – egyre csak terjed a hátamon, szinte körkörösen rajzolódik végig rajta. Fejemben tompán visszhangzik minden szó, ami elhagyja a száját, minden olyan lassan történik. De mivel semmire nem reagálok, ezért már nem is olyan érdekes a játék a három rellonos számára. Elengedi a pulóverem nyakát, és végre nekem sem kell ebben a lábujjhegyes kényszertartásban pipiskednem. Kék, kíváncsian csillogó szemeimet az övéibe fúrom, mire még dünnyög egyet, és búcsúzárkor gyomorszájon vágva fordulnak meg, ahol megpillantják falnak szorult iskolatársamat.
- Te is kapni szeretnél? – kiáltja oda az egyik nagyobb darab srác. Arca szeplős, haja rövid, szinte kopasznak is mondhatnánk. A szeplők igaz alig láthatók a kipirosodott képén, hiszen egy kevés mozgás is teljesen kicsinálja. De a főnök csak a kövér gyerek mellkasára bök, és fejét csóválja, hogy őt most hagyja békén. Ekkor mindhárman elindulnak, én pedig gyomromat markolászva görnyedek össze a jéghideg fal mentén. Csak egyszer legyen hatalom a kezemben, én ezt soha, de soha nem fogom hagyni. Szemeim könnybe lábadnak a fájdalomtól és az émelygéstől. El fogom hányni magam. De nagyon nem kellene a folyosó közepén, ezért csak mély lélegzetekkel próbálok életben maradni.
Fájdalmas tekintetemet a falba olvadó srácra emelem, majd a rellonosok után nézek. Elvitték a könyvemet.
- – kezdem erőtlenül, majd próbálok felegyenesedni. – Hé! – ismétlem erőteljesebben. – Kérem vissza a könyvet – erre megállnak. Nagyon lassan, szájszegletben megbújó mosollyal fordulnak meg, és szó nélkül, egyre gyorsabban indulnak meg felém. Nagyot nyelek, és futnék, de a gyomromban lüktető fájdalom még nem engedi. Hol vannak ilyenkor a többiek? Ijedt tekintetem a levitás felé vándoroltatom, és oda tátogom, hogy „Tűnj el innen”. Nem akarom, hogy miattam neki is baja essen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

LegEridonosabb Eridonos 2019 - tavasz/nyár
Ivanich R. Benett
Diák Levita (H), Levita Vezetőségi Segítő, Levita lovag, DÖK tag, Színjátszós, Másodikos diák


Prücsök | Iskolaelső
offline
RPG hsz: 279
Összes hsz: 418
Írta: 2019. november 29. 02:32 | Link


Eliszkolni nincs sok esélyem. Nagyobb feltűnést keltenék a mozgásommal, mint amit csendes megfigyelőként keltek. Minden túl gyorsan történik, de nekem máris olyan érzésem támad, mintha órák óta őket kellene néznem. Jól tudom hogyan zajlik ez, elegem is van belőle az első perctől fogva. Tapintani lehet a feszültséget, mintha csak egy hajszál választaná el őket attól, hogy meglincseljék az ártatlan srácot. Igazán klassz lenne, ha valahogy a segítségére siethetnék, mégsem tehetek semmit... Gyáva vagyok, gyenge és fiatal a támadóihoz képest. A szívem mélyén örülök, hogy nem az ő cipőjében járok, és amíg vannak nálam könnyebb célpontok a suliban, addig elvegetálhatok a falak között. Ennek ellenére őszintén sajnálom őt, még akkor is, ha semmilyen ismertség nem köt hozzá.
Aztán gondolom megunták a dolgot, vagy egyéb elfoglaltságuk akadt, de váratlanul elengedik a fiút a szorításukból. Mintha egyikük még mormogna valami fenyegetőt a távozáskor, ám ezt nem hallhatom tisztán. Ami viszont annál egyértelműbb, az a határozott gyomros, amit a mozdulat alapján nem először küldhet a rellonos, s még nekem is fájó látványt nyújt. Ha úgy vesszük, járhatott volna sokkal rosszabbul ennél.
Összerezzenek a hirtelen nekem szegezett kérdéstől, majd tiltakozóul rázni kezdem a fejem. Feszülten figyelem a következő lépésüket, szemem a három fiún kattog, néhol pedig görnyedt társamra is vetek egy pillantást, hogy él-e még. Felsóhajthatok, mivel vezérük ezúttal megkegyelmez, ők pedig elhagyják a helyszínt. Várok egy kicsit, amíg kellő távolságra nem lesznek tőlem, majd szinte azonnal a bajba jutott sráchoz futok.
- Elkísérjelek a gyengélkedőre? - suttogom kétségbeesetten, kezem a vállára téve, hogy szükség esetén támogatni tudjam a felegyenesedésben. Nincs valami jó bőrben, talán valamelyik tanárnak is szólhatnánk... Ő azonban amint egy kis erőt merít magának, valahol érthetően az ellopott könyvéért emel szót.
- Ne... - motyogom elsősorban magamnak, amikor látom, hogy a trió elindul visszafelé. Milyen könyv érhet ennyit, és mégis mit csinál ez az ütődött? Az előbb majdnem kinyiffantotta magát, és most újból veszélybe akar kerülni.
Kérlelően nézek a rohamosan közelítő alakokra, ám mielőtt szólásra nyithatnám a számat, ők már ide is érnek. Egyikük egy határozott mozdulattal megragadja a ruházatomat, s erőteljesen lök el oldalirányba. Érzem rajta, hogy mennyi düh és frusztráció tombol benne, ami egyúttal sajnálatot is ébreszt iránta. Magam elé teszem a kezem, így nem esek túl nagyot, de itt-ott persze megütöm magam. Kifújva a levegőt összehúzom magam, s a földről pillantok fel bajtársamra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Csepreghy Péter
Prefektus Eridon, Eridonos patrónus, Rivalló Rúnakígyók csapattag, DÖK tag, Színjátszós, Edictum lektor, Harmadikos diák


a Pösze Petya | „Petyagyerek”
offline
RPG hsz: 198
Összes hsz: 540
Írta: 2019. december 3. 11:47 | Link

Benett
code RED | szombat délelőtt | Pamela Chester, A szerelem útvesztői

Kétrét görnyedve támaszkodok a jéghideg falnak. Szuszogásom egyre inkább kezd alábbhagyni, de a fájdalomtól egészen hányingerem lett. Nagyot nyelek azt várva, hogy talán nem dobom ki a taccsot, s egyelőre úgy néz ki, hogy benn marad a nemrég megcsócsált amerikai fánk. Kissé színüket vesztett ajkaimat összeszorítom, és úgy nézek fel a srácra, aki azonnal a segítségemre siet. Á, mondtam, hogy mentse magát. Kékjeim mosolygósan merednek az ő zöldjeibe. Amolyan fájdalmas mosolygás ez, és a vállamra helyezett kézfejére fogok. Barátságosan megtapogatom, majd elengedem. Fejemet megcsóválom, és a bullyk végre megfordulnak, hiszen könyvemet követelem rajtuk. A mellettem ácsorgó fiúra már nem is nézek, csak suttogok neki pár szót.
- Mondtam, hogy szívódj fel, te tökfej – ezt amolyan barátságos kis cukkolásnak gondolom. Az már másik dolog, hogy a „középmagas, vézna srác a levitából” magára veszi-e. Megszoktam már, hogy ezek történnek. Amikor legutóbb jól elvert egy srác, akkor jelenteni akartam először. Aztán sírva elbújtam a klubhelyiségbe, ahol egy felsőbb éves eridonos nyugtatgatott, hogy jól tettem, hogy nem szóltam. Elmesélte, hogy ő is átesett ezeken, és csak pár évig tart. De ne köpjem be őket, mert utána besúgó, árulkodó kis pisis leszek a többiek szemében. Ezt szipogva meg is fogadtam. Illetve azt is, hogy soha, de soha nem veszi el senki sem a cuccaimat. Édesanya nem keres túl jól, mégis megveszi azokat a gyűjtői darabokat is, amikre annyira vágyok. Ezért is ennyire fontos nekem, hogy visszakapjam azt a nevetséges kis kalandjáték könyvet.
- Basszus – motyogom, amikor ismét magamhoz térek, és látom, hogy ők itt, ő meg a földön. A felsőbb éves és a levitás között cikázik rettegő tekintetem, majd éppen megszólalnék bajtársam felé, hogy minden oké-e, nagyon fáj, s mindenféle őt féltő szöveg, amikor hátrálni kényszerülök, és ismét a hideg falat érzem hátamon.
- Erre semmi szükség – nyögöm, miközben megérzem a másik sütőtökleves leheletét. Fintorogva nyelek egyet, majd felnézek a szemeibe. – Egy; őt hagyd békén, mert semmi köze hozzá – bökök fejemmel a földre lökött fiúra. – Kettő; ez felesleges kakaskodás. Kérem szépen vissza a könyvemet, és megígérem, hogy soha nem kerülök az utadba – a rellonos motyog valamit, majd széles vigyor terül szét az arcán.
- Piroinito! – mondja ki az egyértelmű varázsigét, miközben pálcájával a könyvemre bök, ami úgy porlad szét, akár az újjászületés előtt elhulló főnix madár. Szemeim könnybe lábadnak, és már nem is harcolok tovább. Nagyot nyelve, könnyes kék szemekkel nézem a márványpadlót, és egy szó sem hagyja el a továbbiakban ajkaimat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

LegEridonosabb Eridonos 2019 - tavasz/nyár
Ivanich R. Benett
Diák Levita (H), Levita Vezetőségi Segítő, Levita lovag, DÖK tag, Színjátszós, Másodikos diák


Prücsök | Iskolaelső
offline
RPG hsz: 279
Összes hsz: 418
Írta: 2019. december 7. 03:46 | Link


Csak közvetlenül felette állva látom meg, hogy milyen rossz bőrben is van. Mint aki éppen hányni készül, mégis minden erejével azért küzd, hogy ne hagyja el magát. Szörnyen fájhatott az a gyomros attól a nagyobb sráctól. Már ránézésre is úgy fest a rellonos, mint aki napi szinten osztogat ilyet a nála gyengébbeknek. Tanácstalanul érzem magam, és a segítő szándékú kérdésemen kívül több nem jut eszembe. Nem vagyok felkészülve arra az esetre, ha elhányja magát. Az igazat megvallva nagyon nem bírom az ilyet, de a vértől is rosszul vagyok, úgyhogy valószínűleg csatlakoznék hozzá.
Próbálom tartani benne a lelket, de úgy tűnik, hogy a látszat ellenére kemény fából faragták. Egészen vidám tekintettel néz vissza rám, ami kissé még meg is lep ebben a helyzetben. Látszólag tudja, hogy mit csinál... Vagy csak belenyugodott a sorsába. Nem szeretném, ha az orrom előtt áldozná fel magát, tartás ide vagy oda, azért a testi épség nem ér annyit. Talán drága könyvről van szó, de még akkor se.
- Mi? - hebegem értetlenkedve. Csalódottnak érzem magam, amiért minden jó szándékom ellenére a fiú elszántan a végzete felé tart. Azt viszont ő se gondolhatja komolyan, hogy csak úgy felszívódok innen. Annyira gyáva azért nem vagyok, de inkább csak gyötörne a bűntudat, hogy semmit se tettem a srácért, pedig az esély megvolt a közbeavatkozásra. Megsajnáltam, mert velem egyidős lehet, ellenfeleihez képest esetlen és emiatt kicsit hozzám hasonló, és mert nekem is jólesett volna, ha annak idején ott van valaki, aki ha nem is húz ki a csávából, legalább lelkileg vigasztal.
Karjaimban lassan terjed szét a sajgó fájdalom. A kastély hideg padlókövén koppanni nem egy kellemes élmény, de legalább ezt is megéltem. Szerencsére nem vontam magamra a figyelmüket, őket még mindig a társam foglalkoztatja, s remélhetőleg ezek után sem fognak újból felismerni a folyosókon. Még nem tápászkodom fel, hiszen tudom, hogy újból a földön végezném, így csak óvatosan pislogok áldozatukra, aki éppen tárgyalást kezdeményez velük. Meglepően higgadt, próbál diplomatikus maradni. Gondolom egy rossz szó, és kapná az újabb ütést. Kérdés, hogy később se húzza-e fel magát, vagy mindvégig megőrzi ezt a higgadtságot.
Megijedek az égő könyv látványától, mert erre nem számítottam. A fekete lapok darabjaikra porladva esnek szét mellettem, a rellonosok pedig elégedetten távoznak. Mára... Hiszen van egy olyan sejtésem, hogy nem először futottak egymásba, és nem is utoljára. Az ő nevetésüktől hangos a folyosó, s csak akkor szólalok meg, amikor eltűnnek a szemünk elől.
- Hogy lehet valaki ilyen érzéketlen barom... - ülök fel, a fejemet csóválva. - Hé, nem lehet valahogy visszacsinálni? Biztos van rá varázslat - agyalok laikusan, de a könnyes tekintetéből ítélve reménytelen a helyzet. Már csak azt kell kitalálnom, hogy hogyan vigasztaljam meg.
Utoljára módosította:Ivanich R. Benett, 2019. december 7. 03:46 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Csepreghy Péter
Prefektus Eridon, Eridonos patrónus, Rivalló Rúnakígyók csapattag, DÖK tag, Színjátszós, Edictum lektor, Harmadikos diák


a Pösze Petya | „Petyagyerek”
offline
RPG hsz: 198
Összes hsz: 540
Írta: 2019. december 13. 09:29 | Link

Benett
code RED | szombat délelőtt | Pamela Chester, A szerelem útvesztői

Vastag, kiszáradt ajkaim remegnek a visszafojtott sírástól és az idegesség sem segít azon, hogy ne így legyen. A könnyeimtől mindent teljesen homályosan látok, és érzem, ahogyan a sós cseppek kezdenek rászáradni kisvörösödött arcomra. A felsőbb évesek hátat fordítanak, és libbenő talárjuk szanaszét fújja a könyv maradékait. Csupán egy kisebb kupac hamu marad fehér sportcipőm orra előtt, néhány maszatot hagyva annak orrán is. Meg-megemelkedő és rázkódó mellkasomban kezd múlni a fájdalom, de még nem vagyok a toppon. Folyamatosan a varázsigét hallom fejemben, és a széthulló könyv jelenete játszódik le kék lélektükreim előtt. Már teljesen magamba fordulnék, amikor a levitás megszólal. Hallgatom őt, és gondolatban helyeslek minden egyes szavára, azonban ennek nem mutatom a legapróbb jelét sem. Mintha nem is hallanám, amit mond. De ha macska lennék, akkor látná, hogy hegyezem füleimet – nem vagyok macska.
Szinte alig láthatóan mozdítom meg fejemet, és a magam mellett pihenő baseball sapkámra sandítok, ami a találkozás elején repült még a földre. Világfájdalommal teli sóhajtással guggolok le a földre, és fogok rá a sapkámra, amit egy ideig csak forgatok hosszú ujjaim között, majd egy pillanatra a másikra tekintek. Szemeimben a bánaton kívül nem sok minden látszik elsőre. De ne feledjünk, hogy Petya vagyok; mindig ott van a barátságosan pislákoló fény ezekben a kékekben, bébi.
Csigalassúsággal porolok egyet-kettőt a sapkán, majd lassan felegyenesedek, és vállamat rántva tekintek iskolatársamra.
- Reménytelen – hangom akár Alan Alexander Milne bácsi Füles szamaráé. Ajkamat bánatosan elhúzom, de azonnal egy elkeseredett mosolyra húzódik, amint találkozik tekintetem a másik szemeivel. – Ez irreverzibilis – teszem hozzá Petyás tudományossággal, majd egy utolsó mély sóhaj, és elindulok társam felé. Első lépésem a hamukupac közepében éri a márványpadlót, amin füstszerűn oson végig a por. Már nem is figyelek a könyvmaradványokra, csupán a kollégára. Odalépek fölé, fejembe húzom baseball sapkámat, majd jobb kezemet nyújtom felé.
- Pattanj fel – engedek meg egy barátságos mosolyt, miközben várakozón magasba reptetem kusza szemöldökömet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

LegEridonosabb Eridonos 2019 - tavasz/nyár
Ivanich R. Benett
Diák Levita (H), Levita Vezetőségi Segítő, Levita lovag, DÖK tag, Színjátszós, Másodikos diák


Prücsök | Iskolaelső
offline
RPG hsz: 279
Összes hsz: 418
Írta: 2019. december 17. 13:50 | Link


Egy kitörni készülő vulkánra emlékeztet. Félek az ilyen emberektől amúgy. Arcukról nehezen olvasom le az érzelmeket, sokszor mintha ők maguk se tudnák eldönteni, hogy milyen kedvük legyen és hogyan viselkedjenek. Nagyon könnyű beindítani esetükben egy kiszámíthatatlan végkimenetelű, öngerjesztővé váló folyamatot. Na persze nem akarok túlzottan okoskodni, csak arra hagyatkozom, amit általánosban tapasztaltam magam körül. Szerencsére én nem ilyen vagyok, vagyis nem tudom, hogy jobban jártam-e a az érzékenységemmel. Ha a kedvenc könyvem égették volna porrá az orrom előtt, tuti elsírom magam. Tisztelet a srácnak, hogy ha nagy erőfeszítések árán is, de elnyomja magában. Vagy éppen most jön az a rész, amikor elkezd vörös fejjel üvölteni, mondhatni bekattan és valami olyasmit csinál, amire senki nem számított. Többesélyes helyzet ez.
A feszültséget csak tovább növeli bennem hallgatagsága. Mintha nem is érzékelné, hogy ott vagyok mellette. Azt hiszem valóban minden erejével próbál megnyugodni. Jobbnak látom nem elképzelni, hogy milyen gondolatok és érzelmek vannak most benne. Helyette némán nézem végig, ahogy komótosan összeszedi magát, szomorúan véve tudomásul könyve végérvényes megsemmisülését, mikor már végre elég jól van ahhoz, hogy beszéljen. Vele együtt sóhajtok egy nagyot.
Mosolygósan felpillantok rá a földről. Pedig egész kényelmes idelenn, igaz néhány perc és biztosan felfáznék. De alighogy elmentek a nagyok, tökre megnyugodtam, úgyhogy már minden mindegy. Megragadom a kezét és feltápászkodom, majd rögtön megnyújtóztatom végtagjaimat.
- Amúúúgy miért kérdezték, hogy lány lettél-e? - szólalok meg végül, a félelemtől kissé elcsukló hangon. Remélem érti, hogy nem provokálni akarom. Nyelek egy nagyot, még mielőtt bármit is mondhatna, felkészülve a lehető legrosszabbra. Megígérem magamnak, hogy ha felhúzza magát, most már tényleg elfutok, de kíváncsi lettem volna, hogy miért és melyik könyv érdemelte ezt a sorsot. Megállok a porkupac felett, de még a borítója se maradt épen ahhoz, hogy a címét leolvashassam.
- Ja, meg ezt lehet, hogy fel kéne valahogy takarítanunk... - tárom szét vékony karjaimat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Csepreghy Péter
Prefektus Eridon, Eridonos patrónus, Rivalló Rúnakígyók csapattag, DÖK tag, Színjátszós, Edictum lektor, Harmadikos diák


a Pösze Petya | „Petyagyerek”
offline
RPG hsz: 198
Összes hsz: 540
Írta: 2019. december 17. 14:54 | Link

Benett
code RED | szombat délelőtt | Pamela Chester, A szerelem útvesztői

Kinyújtott kézzel állok társam felett. Meg sem fordul a fejemben, hogy indulatosnak tűnhetek kívülről, hiszen én csupán a béka feneke alá kerültem kedv-ügyileg. Fáj, hogy mindig én vagyok a bokszzsák. Tudom, hogy soha nem leszek a menő srác, én leszek az, akit mindig hátul hagynak, és úgy leszek vele, hogy ez rendben van. Tudod, el kell fogadnom a sorsomat, hiszen az ilyenekkel is, mint ezek a rellonosok; nem tudok megküzdeni. „Jaaaj, így persze, hogy ez lesz a sorsod, hogyha így állsz hozzá”, erre általában csak egy szemforgatással válaszolok. Felesleges vitákba nem vagyok hajlandó beleállni. Ekkor a levitás megragadja a kezemet, én pedig felsegítem. Nem mondom, hogy egyszerű. El kellene kezdjek edzésre járni vagy valami hasonló, mert ezzel a kis csiga testemmel nem sokra fogok menni az életben.
A nyújtózkodását nézem végig szemérmetlenmód, majd sóhajtok egyet.
- Egy lapozgatós játékkönyv miatt – húzom el a szám. – Nem éppen a legférfiasabb darab volt – azt már nem teszem hozzá, hogy csajozási tippeket akartam belőle tanulni, mert azt már túl személyesnek érzem ennyi megpróbáltatás után. Látott majdnem hányni, sírni, a gyomrost is látta. Ezért ezt a részt már inkább megtartom magamnak. Maga a kérdés nem zavar. Nem szoktak az ilyenek. Én mindenre szeretek őszintén és megbánás nélkül válaszolni. Erre tanítottak.
- Igaz – fordulok el a szó felénél a sráctól, és a hamukupac fölé állok. Nem tudom, hogyan fogok újra ehhez a kincshez jutni. S azt végképp nem tudom, hogy Édesanyának ezt hogyan fogom elmondani. Bal farzsebemhez nyúlok, majd előkapom a eperfa pálcámat.
- Suvickus! – mondom ki határozottan, pálcám a kupacra mutat.
Dolgom végeztével visszahelyezem méltó helyére, majd a srác felé fordulok.
- Petya vagyok – nyújtom jobbom. – Csepreghy. És tényleg ne haragudj, hogy belekeveredtél ebbe az egészbe. Ha nem pofázok, akkor te sem seggelsz a padlóra – húzom kelletlen mosolyra vastag ajkaimat. – Sajnálom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

LegEridonosabb Eridonos 2019 - tavasz/nyár
Ivanich R. Benett
Diák Levita (H), Levita Vezetőségi Segítő, Levita lovag, DÖK tag, Színjátszós, Másodikos diák


Prücsök | Iskolaelső
offline
RPG hsz: 279
Összes hsz: 418
Írta: 2019. december 20. 02:18 | Link


Van időm a látottakon filózni. A gyomros eleve beleégett a retinámba, így ahányszor csak lehunyom a szemem, a támadókat látom magam előtt, és szinte hallom amiket mondanak. A hideg futkorászik a hátamon tőle, úgyhogy remélem estére elmúlik, mert nem szeretnék egy újabb álmatlan éjszakát a hétre... Pedig sanszos, hogy még sokáig a történtek hatása alatt maradok, hiába úsztam meg a komolyabb bántalmazást. Egyelőre... hiszen túlságosan nem bízom abban, hogy jó az arcmemóriájuk, de amilyen könnyen löktek félre, ott motoszkál bennem a gondolat, hogy egy napon újra magamhoz vonzom azokat a lelki sérült trógereket, akik mások piszkálásában lelik örömüket.
Nem vagyok pszichológus, de a srác nagyon bátran viselkedett. A helyében tuti, hogy lefagytam volna, hiszen általában csak hebegni-habogni tudok a vádaskodóknak, mindezt valami holdsápadt, verejtékes arccal megspékelve. Ő viszont meg tudta őrizni a hidegvérét, és hát simán lehet, hogy csak utólag bukkant ki belőle a remegés, amit szemtől szemben állva ideig-óráig (percig) el tudott fedni előlük. Vagy alapból pocsékul dolgozza fel, ha így bánnak vele. A másik magyarázatom amúgy a könyvnek tulajdonít nagy szerepet. Igazából nem tudom pontosan eldönteni, hogy a helyzetre mérges jobban, vagy a felperzselt olvasmányra, de legbelül az utóbbi okot sejtem, azért teszek fel kérdést róla.
- Neee, olyan még van? - csillan fel a szemem a válaszra. - Nagyon-nagyon régen hozzánk került a nagybátyámtól egy ilyen, Az Országút Harcosa. Nem tudom, mennyit mond neked. Viszont csalással se sikerült nyernem, úgyhogy inkább kerestem magamnak rendes olvasnivalót - mesélem a fiúnak büszkén, kissé kiegyenesedve. Most, ahogy kiszúrja a szemem a pulcsija is, rájövök, hogy valószínűleg szintén mugli származású, vagy közülük jött sráccal van dolgom, ugyanis sokáig nyomtam tört szerveren a játékot, még a tesóm régi asztali gépén, ha odaengedtek.
- Amúgy, azt hiszem így már értem, hogy miért gyújtották fel - fonom össze magam előtt a karjaim, ahogy elgondolkodom az incidensen, azt pedig el is engedem a fülem mellett, hogy túlzottan lányosnak gondolták. Épp elég ürügy az, ha az ember kocka vagy éppen stréber mások szemében. A lényeg, hogy a címkéjük ott lógjon rajtad, és máris véged. Közben pár lépéssel arrébb állva nekiállok a folyosót kémlelni, mondhatni fedezem a terepet a számára, ha rajtakapnának minket a nyomok eltüntetésében.  
- Ivanich Benett - rázok vele kezet széles, felszabadult mosollyal az arcomon, a középső Rudolfot szándékosan kifelejtve. - És nem rád haragszom... - torpanok meg a mondatban, majd fejemmel a folyosó vége felé intve dühösen és bosszútól fűtve folytatom. - ... hanem azokra a rohadékokra, akik ezt tették velünk. De felejtsük el, igazából azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon hol tudnánk beszerezni a könyved. Tudod elég sokat járok könyvesboltokba, ha gondolod megnézhetjük. A faluban is van talán valami, bár ott még nem voltam...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Csepreghy Péter
Prefektus Eridon, Eridonos patrónus, Rivalló Rúnakígyók csapattag, DÖK tag, Színjátszós, Edictum lektor, Harmadikos diák


a Pösze Petya | „Petyagyerek”
offline
RPG hsz: 198
Összes hsz: 540
Írta: 2020. január 2. 12:45 | Link

Benett
code RED | szombat délelőtt | Pamela Chester, A szerelem útvesztői

Egyértelmű; a könyv miatt haragszom. Nekem egyértelmű. Mivel nem ismerjük még alaposabban egymást a levitással, ezért nem tudhatja, hogy ez nekem mennyire szokatlan vagy éppen mennyire hétköznapi. Nem is baj, nem kifejezetten szeretek az ilyen esetekről beszélgetni, hiszen akkor az imént említett dolgok jönnek fel. „Miért nem teszel ellene valamit?” vagy „Neked nem gáz, hogy mindenki el tud verni?” és társai. Nem szeretnék ilyesmikkel foglalkozni még egy jó ideig. Ha már nagyobb leszek vagy szerzek egy olyan titulust magamnak, ami után nem történhet meg ilyen, akkor oké. De magamtól, Csepreghy Petyaként nem sok mindent tehetek azon kívül, hogy elfogadom; ez van.
Mély gondolataimból Benett hangja ráz fel. Pontosabban az a „neee” kezdetű. Az ő csillogó szemeire az én csillogó szemeim a válasz. Fogatlanszerű vigyorom miatt szemeim apróra szűkülnek, és felkacagok az örömtől.
- Az Országút Harcosa nagy kedvencem. És az összes Livingstone könyv megvan – hadarom szinte érthetetlenül. – Halállabirintus, A Végzet Erdeje, A Skorpiók Mocsara – számolom jobb kezem mutatóujjával bal kezemen a három kötetet, miközben széles mosolyom mintha soha nem akarna szűnni. – Szenzációs kötetek. Életem legjobb játékélményei – ekkor szentimentális tekintettel meredek a nyirkos kőfalra, ahogyan visszagondolok arra mennyi élménnyel is gazdagodtam ezeknek a könyveknek a segítségével. Ezek mentettek meg attól, hogy olyan kis lúzernek tekintsek magamnak, mint ahogy’ mások tekintenek rám. Elgondolkodóan, a könyveknek hálás tekintettel húzódik meg egy apróbb mosoly szájam szegletében.
- Minden a szerencsén múlik benne – mondom bólogatva. – Azon, hogy meg tudod-e dobni azt a hatost, vagy csak egy ketteskét mutat az a dobókocka – vonom meg a vállaimat, amolyan „nincs mit tenni, ez van” módon.
- Ezt már csak antikváriumban – csóválom meg göndör hajkoronámat, és húzom el szájamat egy keserédes mosolyra. Akármilyen morbid helyzetben is keveredtünk össze, nagyon hálás vagyok, hogy megismerhettem Benettet. Kevés gyerekkel találom meg itt a közös hangot. Mindenki olyan koravén. Elfelejtenek gyerekként viselkedni. Márpedig azok vagyunk; szaros kis kölykök, akik addig örüljenek, amíg ebben a korban vannak.
- Lenézhetünk a faluba, ha tudsz jó helyet – mondom zsebre vágott kezekkel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

LegEridonosabb Eridonos 2019 - tavasz/nyár
Ivanich R. Benett
Diák Levita (H), Levita Vezetőségi Segítő, Levita lovag, DÖK tag, Színjátszós, Másodikos diák


Prücsök | Iskolaelső
offline
RPG hsz: 279
Összes hsz: 418
Írta: 2020. január 8. 01:56 | Link


És mintha ez az ártatlan, véletlenül kicsúszó reakcióm törné meg a jeget, vagy oszlatná el a fiú feje köré gyűlt borús fellegeket. Mindig büszke vagyok magamra, hogyha mosolyt tudok csalni valakinek az arcára, akár szándékosan tettem, akár nem. Alapvetően csendesnek tartanak. Sokat tudok beszélni, ha úgy érzem, hogy megkapom az ahhoz szükséges figyelmet. Szükségem van némi időre, hogy felmérjem a terepet, és elmúljon a kezdeti lámpaláz, hogy aztán egyre jobban feloldódva lassan kibontakozzak. Aki ismeri az igazi Benettet, az tudja, hogy nem olyan unalmas személyiség, mint amilyennek elsőre hinnék, állandóan a következő órájára sietve, vagy éppen a tananyagot magolva egy vastag könyv lapjaiból. Nem, ennél azért több szorult belém, de túlmisztifikálni sem szeretném magam.
- Azokat még nem próbáltam, ami azt illeti... - motyogom megszeppenten, ami a srác lelkesedésének a következménye. Ugyanannyit mondanak nekem ezek a nevek, mint bárki másnak, annyi különbséggel, hogy minimális fogalmam még van a kalandkönyvekről, hisz egyetlen egy azért valami véletlenszerű folytán mégiscsak a kezembe akadt. Ki tudja, lehet elhibáztam anno, hogy nem orientálódtam feléjük, hiszen biztos jól ellettem volna az unalmas nyári szünetek alatt a galériás ágyamban hanyatt feküdve, amikor épp a tesóm foglalta be a gépet arra az órára. Sosem lett végül laptopom, a Bagolykő közbeszólt...
- Kár, hogy nincs benne több logika - gondolkodom el magamban, ahogy kipillantok a folyosó ablakán. - Viszont ha most ráérsz, akkor szétnézhetünk, éés... közben pedig magyarázhatsz, hogy hogyan is néz ki egy ilyen, mit csináltam rosszul, meg ilyenek - vonok vállat szerényen, majd egy búcsúpillantást véve az elégett könyv hűlt helyére, elindulok a kastély kijárata felé. Kétlem, hogy pont ugyanezt megtalálnánk lenn, hisz eleve a varázstalan világ kevésbé felkapott irodalmáról van szó, de talán kompenzálhatjuk a veszteségét, és végleg elmúlna a rosszkedve.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Farkas Zétény
Prefektus Rellon, Okklumentor, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 2131
Írta: 2020. március 23. 23:37 | Link

Iza
első tanítási nap, nem sokkal a Nadis eset után - kinézet

Miért kellett idejönnie? Most jól lejáratta magát a diákok előtt, és persze ez is az én hibám. Hogy lehet ilyen a sors, hmm? Kezdek megőrülni, biztos, hogy ez valakinek a műve. Dúlva, fúlva haladok a folyosókon, amikor eszembe jut, hogy a Rellonban hagytam az egyik fontos jegyzetemet. Hát még mi kell még ma? Pedig még bennem is volt, hogy először oda megyek, csak közben Nadja megjelent és teljesen kiborított azzal, hogy itt van. Mi az, hogy itt van? Itt tanít, öcsém! Nem volt jobb hely ennél? Fasz ki van már komolyan, kezdtem jól érezni magam, szereztem pár barátot is, Iza is örült nekem - meg kéne nézni a gyereket, remélem rá hasonlít, nem az agyalágyultra -, szóval minden kezdett helyreállni. Erre megjelenik, mintha nem lenne jobb dolga és ordítozik, meg lökdös. Engem meg mardosson a bűntudat, hogy meglöktem egy nőt, az már hagyján, hogy tanár is. Már várom, hogy a HV majd hívasson, hogy mit képzelek. Ó, ha tudná, hogy jobban ismerem itt bárkinél őt, minden tekintetben, nem hívnának. Szóval most eléggé nem jó állapotba megyek a folyosón, és persze a "szennyes" részhez érek, én így hívom, ahol megcsúszok valami szaron. Nem szó szerint.
- Ó, hogy rohadj meg - kelek ki magamból és máris előkapom a pálcámat és megbüntetem a folyosó részeit.
- Invito szemetes! - mutatok egy távolabbi kukára, ami felém kezd száguldani, nem törődve másokkal a folyosón. Így aztán pár embert eltalál a cucc, de még mielőtt odaérne hozzám, rámutatok a pálcámmal újból.
- Lejate! - a másik varázs pedig egy szemétkupac közepébe irányítja a kukát, majd amikor odaérkezne, folytatom a játékom. - Fragoro! Reamovero! - szélesre húzódó vigyorommal látom, ahogy szétrobban az egész kuka a kupacban, majd vízzé változik és beterít pár arra sétáló diákot. Felemás a hatás... vannak akik röhögnek - főleg a zöldek - és tapsolnak, mások menekülnek, vagy éppen a fejüket ingatják rosszallóan és vannak akik mérgesek, majd pálcát húznak, nekem pedig még szélesebbre húzódik a vigyorom. Hát gyertek csak!

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 793
Összes hsz: 21291
Írta: 2020. március 24. 00:08 | Link

Zétény
zárt

Mint egy hulla szép ruhában. Nem, nem nézek ki jobban és nem is érzem magam jobban. Michelle nem viccelt ezzel a „semennyit nem fogsz aludni” dologgal. Egyáltalán nincs kedvem itt mászkálni és ügyeket intézni, otthon akarok lenni Norbiékkal, minél messzebb az iskolától és a problémáimtól. Nem elég, hogy ismét vezetőségi váltásunk volt – komolyan, miattam megy el mindenki, vagy mi? -, még az illúziónk is megbomlott a szünet előtt. Esküszöm amióta visszajöttem ebbe az iskolába, minden megy tönkre körülöttem. Legközelebb majd az idegrendszerem fog, ha Mária visszaérkezik az iskolába és kezdődik elölről a tavalyi évünk. Őszintén sajnálom egyébként a lányt, most, hogy nem tudok annyi időt itt tölteni vele az iskolában, fogalmam sincs, hogy fog alakulni az éve. Mindenesetre gondolatban már örökbefogadtam, úgyis mindig engem keresnek, ha vele van baj.
Flóritól kilépve dörzsölöm a szemeim és elnyomok egy ásítást, ahogy elindulok a Levita felé. Muszáj megnéznem legalább egyszer, amíg az iskolában vagyok, hogy nem szökött-e be valaki a toronyba, és nagyon ajánlom, hogy egy diák se legyen ott. Nem vagyok olyan állapotban, hogy higgadtan megkérjek bárkit, hogy hagyja el a lezárt körlet területét. Ma jobb, ha inkább senkivel nem találkozom. Aha. Az univerzum konkrétan arcon röhög, ahogy befordulok a sarkon és kis híján arcomba robban egy kuka. Teljesen be vagyok lassulva, két napja kávén élek és konkrétan nem létezem, de szerencsére ez most elkerül.
- Héló! – üvöltök fel azonnal, az előttem álló elázott diákok hangomra ijedten húzzák össze magukat és rohannak el valahova. Utánuk szólhatnék, hogy nincs rohangálás a rohadt folyosón, de tekintetem már Zétényen van. Zétényen, aki kivont pálcával áll a folyosó közepén és épp nagyon meg akarja keseríteni az életem. Némán nézek végig a romboláson, majd ahogy tekintetem a férfi arcára siklik, felvont szemöldökkel fonom össze karjaimat, helyemről viszont nem mozdulok. - Elárulnád, hogy mégis mi a jó istent művelsz a tanítás első napján? – csattanok fel élesen a kialakult helyzetet látva, mire a mögöttem érkezni kívánó csapat is inkább visszafordul és keres magának egy másik folyosót. Nem vagyok most jó passzban, de ezt ő is tudja. Na meg ezt remekül szemlélteti a két csodás karika a szemem alatt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Zétény
Prefektus Rellon, Okklumentor, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 2131
Írta: 2020. március 24. 00:30 | Link

Iza
első tanítási nap, nem sokkal a Nadis eset után - kinézet

Hádezezezezeje! Hogy merte azt mondani, hogy hazudok?! Hmm?! HMMMMM?! Tudhatná, hogy soha nem hazudok, de tényleg soha! Leht, hogy nem mondok el mindent, de nem hazudok, és akkor még spanyolul is meghazudtol. Hát boszorkány az ilyen? Teljesen megőrjít ez a nő, hogy most itt van, életnagyságban, csak úgy, pont 5 év múlva, meg sem merem nézni a naptárat, öcsém! Ez rohadt nagy szemétség ám, hallod-e, rohadék sors! Valamivel le kell vezetnem a feszültségem és sikerül is! A kukás ötlet folyamatosan formálódik és a legjobb végkimenetellel ér véget. Beállok, hogy tudjak majd védekezni, és támadó bűbájokat kezdek el keresni és bekészíteni. Annyira szét fogok átkozni most valakit és nagyon élvezni fogom. Egy ismerős hang csattan fel, mindenki megmerevedik, legalábbis, akik a hang közelében vannak, majd elrontják a mókámat. A mosolyom lehervad, visszatér a bosszús Zétény, a pálcám leengedem. Hát persze. Iza. Ki más?! Mondtam már sors, hogy b*szd meg? Hmm? Persze a szívem máris görcsbe rándul, ahogy meglátom a szőke tincseit, de most túl ideges vagyok ahhoz, hogy el tudjon varázsolni. Főleg, hogy úgy néz ki, mint akit bevágtak a mosógépbe és elfelejtettek kivasalni... Jó anyának lenni, mi?
- Kukát robbantok - vonok vállat, pedig tudom, hogy most éppen nem kéne húznom az idegeit. Szarul néz ki, én meg balhézok... sosem volt jó párosítás. De mit mondhatnék, ez a kis... nagy levegő Zé, nagy levegő!
- Na, most, hogy leállítottál, mindenki mehet az útjára, igaz? - lassan teszem el a pálcámat, de az ideg rángatja még mindig az arcom oldalát. Szemeimben hatméteres hullámként tombol a feldúltságom, testem be van feszülve, és már azt keresem, hogy hogyan kerüljem ki. Meg is próbálkozom vele, jobb, ha nem beszélgetünk kedélyesen ma, és a kis Kristófot sem ma fogom meglátogatni. Elég lesz egy hét múlva is szerintem. Amúgy sincs kedvem Norbikával jópofizni, pedig muszáj lesz, nem akarnám Iza kedvét elvenni, hogy... semleges vagyok a férjével. Végül is csak össze tudott hozni egy fiút az egyik legjobb nőnek az univerzumban. Ezt nem tudom figyelmen kívül hagyni, szóval jee, Norbi, ügyes voltál. Élőben meg majd kapsz egy gratulációt, csak Iza ne akarjon most beszélgetni velem. Szóval ellépek mellette és folytatom az utamat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 793
Összes hsz: 21291
Írta: 2020. március 24. 10:53 | Link

Zétény
Egész nyugodtan fogalmazhatnánk úgy is, hogy semmi kedvem jelen pillanatban élni, nemhogy idióta barmokkal foglalkozni az első tanítási napon, akiknek annyi eszük sem volt, hogy legalább lemenjenek a pincébe rendet bontani. Arról nem is beszélve, hogy az előbb barátságos jelzőkkel illetett személy az én idióta barmom, így most már akkor is foglalkoznom kell vele, ha egyébként nem tenném. Mellette nem sétálhatok csak úgy el, nyugodt lelkiismerettel, hogy majd valaki megoldja, aki nem én vagyok. A tanári itt egy köpésre, a tanulmányi úgyszintén, igazából bárki más nyakába akaszthatnám ezt a problémát, és mehetnék a dolgomra.
- Köszönjük, Nyilvánvaló kapitány – vágom rá rögtön a válaszára. Mintha nem lenne két szép szemem, hogy ezt magamtól is észrevegyem. Idegesen fonom össze még jobban karjaim magam előtt, de a helyemről nem lépek el. Isten mentsen, a végén még olyat teszek, amit mindketten megbánunk. - Francokat. Nem mész sehova, amíg fel nem takarítasz itt mindent – körbepillantok a folyosón, az előttem elterülő rumlin nézek végig, amire most utalok is. Játszhatom én a prefektusból házvezetővé avanzsált nénit, aki megkeseríti az életed, ha nem teszed azt, amit mondok. Úgyis annyira élvezte mindig, mikor megbüntettem, hát most tessék. Nem leszek én semmi jónak az elrontója.
- Mi a frász bajod van? Nem bírtál ki egyetlen egy napot sem, hogy ne kezdj mindenki idegére menni? – ismét kérdezek, hátha ezúttal méltóztatik válaszolni rá. Nála sosem lehet tudni, és még én vagyok az, aki soha nem azt teszi, amit várnak tőle. Kikérem magamnak. Erre elindul. Van pofája itt hagyni mindenféle magyarázat nélkül és képes lenne lazán elsétálni mellettem, mintha semmi nem történt volna. - Zétény – hangom élesen csendül, ahogy közelebb ér hozzám. Zöldjeim az ő szemeit keresik, és ugyan nem vagyok még teljesen hozzászokva az ilyesfajta fegyelmezéshez, most könnyedén játszom a szerepem. Szerintem életemben nem kiabáltam még vele, talán csak akkor, ott a csárdában, de most nagyon szívesen leüvöltöm a fejét, ha attól helyreáll a lelkivilága. Nem fog itt hagyni. Szemeim a férfi irányába villannak, kezem abban a pillanatban lendül, ahogy ellépne mellettem. A bicepszét kapom el és abba belemarkolva húzom vissza, körmeim a kabátjába mélyednek. Nem fogom elengedni. Nem fogom hagyni, hogy szó nélkül elmenjen és többet ne beszéljünk erről az esetről. Nem tudom, hogy képes vagyok-e megállítani. Valószínűleg erősebb nálam, kviddics ide vagy oda, mindenesetre minden még megmaradt cseppnyi erőm belepasszírozom ebbe az egy mozdulatba, hogy megállítsam magam mellett.
- Zétény – szólalok meg halkan, hangom sokkalta kedvesebben cseng most, hogy közelebb van hozzám. - Mi történt? Apád az? – nem éppen a legkellemesebb témánk, de jelen pillanatban nem tudok másra gondolni, ami ennyire feldúlta volna a tanév első napján.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Zétény
Prefektus Rellon, Okklumentor, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 2131
Írta: 2020. március 24. 12:58 | Link

Iza
első tanítási nap, nem sokkal a Nadis eset után - kinézet

Dühöm egyáltalán nem párolog el, inkább fokozódik, hogy pont Iza szól rám. Ezt nem lehet kikerülni, ha más mondaná, simán itt hagynám, és mondanám, hogy vonjon le száz pontot és megvagyunk. Vagy majd meglátogatom Rothmant, és akkor "beszélhet a fejemmel". Ennyi idősen már nem ijedek meg... nem mintha régen annyira megijedtem volna, de most már kevésbé hat meg a dolog, mint akkor. Csak hát ugye Izával ezt nem tehetem, nem csak azért mert a barátom, hanem mert gyermeke van, nyilván azért néz ki úgy, mint egy vizihulla.
- Komolyan? Fel kell takarítanom, csak? Oké! Ano Ordinum! - a pálcám zsebből elővéve a rendetlenségre mutat, ami szépen kezd visszafelé menni, mintha az életet visszatekernénk. A közben eltűnt vízcseppek ugyan nem változnak vissza, így a kuka kissé lyukacsos lesz, de minden visszakerül a helyére, még Iza ruhájából is elszálldogálnak a vízcseppek, sőt, tisztaság lesz azon a helyen, nem úgy a folyosó többi részén, ahol eddig sem volt. Mivel nagyon rendszerető vagyok - egyesek szerint túlzásba is viszem -, van néhány varázslat a tarsolyomban, ami segít, hogy nekem megfelelő legyen minden.
- Mondjuk úgy, hogy kihoztak a sodromból és nem az illetőn akartam levezetni - az más kérdés, hogy Iza kapott belőle, nyilván rajta sem akartam feltétlenül alkalmazni a dühkezelés ezen módozatát. Mindenesetre jobb, ha most nem beszélgetünk, mert nem nagyon tudom visszafogni magam. Szóval jól meglépek... gondolom én, de Iza megfog és meg figyelmeztetően csapódik be a hangja is! Hát azért ilyet még nem csinált, és elég meglepő, annyira, hogy el is rántom a kezemet, de nem megyek tovább, csak felé fordulok, egy nagy sóhajjal és "jól van beszélgessünk" arccal. Karban fonom a kezem és várom, hogy mit akar, türelmetlenséget mutatva, ami nem esik nehezemre, mert rohadtul itt hagynám most. Aztán persze szelídebbé válik a hangtónusa, biztos vagyok benne, hogy rájött, nem az erőszak most a legjobb fegyver ellenem. Szétnézek, miközben ő az apámmal jön, és találok egy üres padot.
- Gyere - mondom neki, és leülök a padra, nem akarom, hogy ilyen kimerülten álldogáljon. Bármit is csinál, én leülök a padra és a kezeimbe temetem az arcom.
- Van egy új tanár, Nadia Rosales. Nos, egyikünk sem örül az újratalálkozásnak, és kissé kiakasztott - apámat szóba sem hozom, már nem tud érdekelni a családom. Nadi viszont nagyon is érdekel, különben kiröhögtem volna és ott hagyom, ahol pattog.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 793
Összes hsz: 21291
Írta: 2020. március 24. 17:22 | Link

Zétény

Merlinre, hát mégis van még olyan ebben az iskolában, aki visszabeszélés nélkül képes elvégezni azt a feladatot, amit kiadnak neki. Elképesztő, mik nincsenek. Érdektelenül nézem végig, ahogy meglengeti a pálcáját és kérésemnek eleget téve az általa okozott kupleráj hamarosan teljes egészében eltűnik a szemem elől. Esküszöm rajta fogom gyakorolni, hogy majd pár év múlva mivel és hogyan kell megfenyegetnem a saját gyerekem, hogy pakoljon össze a szobájában, mert úgysem fog ránk hallgatni, mert ő most nagyon lázad. Talán Zétény is most éli a lázadó korszakát, én nem tudom, de mégsem hagyhatom, hogy rongáljon már az első nap, mikor nekem megígérte, hogy viselkedni fog. Ennyit az ígéreteiről. Legközelebb majd ismét egy szó nélkül tűnik el hat évre, hisz azt is megígérte, hogy több ilyet nem tesz. Amúgy teljesen nyugodt vagyok ám, meg ilyenek.
- Inkább levezeted random gyerekeken, akik semmit nem csináltak és csak próbálják túlélni az első napjukat? Igen, ez valóban jobb megoldásnak tűnik – bólogatok mellé nagyban is, hogy megerősítsem a mondottakat. Lehetnék vele elnézőbb is, de egyrészt nem akarok, másrészt nincs hozzá se időm, se kedvem, hogy őt pesztráljam, ha elkezd rongálni a folyosón és ijesztgeti az elsősöket. Az meg már csak hab a tortán, hogy ki is akart állni velük párbajozni. Az eszem megáll – és ő is. Sikerül megállítanom, még ha minden erőm össze is kell szednem hozzá, aztán a következő pillanatban már ki is tépi karját az ujjaim közül. Nem tágítok mellőle, de hangommal együtt arcvonásaim is ellágyulnak egy pillanatra, ahogy rákérdezek a baj forrására. Amire persze nem válaszol, hát miért is tenné. Csak bámulok utána, amikor ellépdel mellőlem és egy padra ül. A folyosón rajtunk kívül nincs más, szerintem már bőven híre ment, hogy erre senki meg se próbáljon jönni.
- Kissé? – belekezdhetnék újra, de inkább csak nagyot sóhajtva leülök mellé, felsőtestemmel felé fordulva. - Hogy bírtál első nap összeveszni egy tanárral? Még órád sem lehetett vele – komolyan, ehhez már tehetség kell. - Zétény. Mi történt? – végigsimítok a haján, és tarkójához érve óvatosan belemarkolok a tincsekbe, de semmiképp sem fájdalmasan. Épp csak annyira, hogy feje felemelésére ösztönözzem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Zétény
Prefektus Rellon, Okklumentor, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 2131
Írta: 2020. március 24. 18:28 | Link

Iza
első tanítási nap, nem sokkal a Nadis eset után - kinézet

- Ezt mondom én is - tényleg, most ez volt a jó megoldás. valahogy ki kellett adni a dühömet, és lett is volna még pár próbálkozó, aki megpróbál elintézni, úgy imádtam volna egy kicsit megleckéztetni őket. De megjött Izamama és megvédte gyermekeit. Századjára. Komolyan olyan, mint valami élő protego, aki megvédi az embereket tőlem, pedig ritkán borulok ki. Oké, akkor eléggé. Most, hogy jó sokáig szenvedtem külföldön, volt, hogy szó szerint, azt hittem már nem lehet kiborítani. Nadiának sikerült csak annyival, hogy megjelent. A szavai jogosak voltak, az konkrétan nem hatott meg. Ahh, látom nem fogok megmenekülni, szóval leülök, és megvárom, míg leül mellém.
- Jó, akkor nagyon, na - fortyanok fel, mint egy tini, Iza is ha akar ki tud hozni a sodromból. Az más kérdés, hogy most alapból ideges vagyok, így nem igazán tudom visszafogni magam bizonyos szituációkban.
- Nem vesztünk össze. Csak újra találkoztunk, öt év után - vonok vállat, visszafogva a haragomat, és már inkább beletörődően beszélek.  - Vele voltam egy darabig, illetve... nála laktam egy fél éven át. Aztán el kellett mennem és hát... - rápillantok - ...a szokásos módon tettem. Azóta nem láttam, és ő elég heves természet, gondolhatod - egy pillanatra elmosolyodom, ahogy eszembe jut a pár perccel ezelőtti jelent, amikor lökdösött és spanyolul káromkodott. Imádni való most is, még akkor is, ha majdnem lyukat ütött a mellkasomba. Felpillantok megint Izára, majd összerakja magában, amit akar, aztán remélem elenged.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 793
Összes hsz: 21291
Írta: 2020. március 24. 21:55 | Link

Zétény

Némán hallgatom végig a számomra egyébként egyáltalán nem kimerítő történetét, de hát mit tehet az ember, ha egyszer nem akarja elmondani. Mégsem kényszeríthetem, hogy beszéljen olyan dolgokról, amikről nyilvánvalóan nem akar, bármennyire is szeretném tőle. Még mindig semmit nem tudok arról a hat évről, amikor nem volt itthon. Fogalmam sincs merre járt, mit csinált, kivel találkozott, csak annyit, hogy bujdosnia kellett. Szeretném megérteni, szeretném tudni, de nem fogok megint felhozni egy olyan témát, ami kényelmetlenül érintheti, így csak csendben ülök mellette. Ujjaim lassan elhagyják a haját és az ölembe ejtve összekulcsolom őket, amíg megemésztem a hallottakat.
- Gondolom ő nem fogadott vissza tárt karokkal, mint én? – szomorkás mosollyal pillantok fel rá, ahogy eszembe jut a férfi viszontlátása. Haragudhattam volna rá. Megutálhattam, felpofozhattam, ellökhettem volna magamtól, amiért ezt művelte velem. Hiába értettem meg, miért tette. Hiába tudtam, hogy mennie kellett. Néha én is lehetek önző. Néha én is akarhatom, hogy az emberek, akiket szeretek, örökre velem maradjanak. Zétény megmosolyogná el nem múlt naivitásom, de talán ez pont egy olyan dolog, ami visszahozta őt hozzám. Nem tudom mikor határozta el, hogy most itt az ideje hazajönni. Nem tudom milyen oka volt rá, de abban biztos vagyok, hogy én örültem neki a legjobban.
- Mi történt Nadiával? – óvatosan teszem fel a kérdést, hozzá közelebb eső lábam felhúzom a padra, mintha csak törökülésbe akarnék ülni, így a derekam kitörése nélkül tudok féloldalasan felé fordulni. - Nem tudom, hogy most az öt évvel ezelőttre vagyok-e kíváncsi, vagy… - ajkamba harapok. Zöldjeim kíváncsian csillognak, ugyanakkor valamilyen szinten szomorúságot is sugároznak. Szeretném megérteni. Szeretném tudni. Kérlek, mondd el.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Zétény
Prefektus Rellon, Okklumentor, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 2131
Írta: 2020. március 24. 22:28 | Link

Iza
első tanítási nap, nem sokkal a Nadis eset után - kinézet

- Mondhatni. Majdnem megvert... a spanyol vére előjött, még káromkodott is. Pedig tanár - újra elvigyorodom, egy pár másodpercre, ahogy megint elém jön és mondja, csak mondja és persze piszkál, meg hazugnak nevez.
- Akkor hagytam ott, amikor azt mondta hazug vagyok - otthagytam, kicsit enyhe kifejezés. Ellöktem és elmentem, de visszafogtam magam, tényleg. Ha nem ő lett volna, ellököm, leátkozom és... mit tudom én. Áh, mindegy. Ha nem ő lett volna, nem akadt volna ki rám, szóval tök mindegy miket beszélek. De Iza tudja, hogy nem hazudok, akkor sem, amikor kéne, szóval ez elég nagy sértés, pont elég, hogy kukát robbantsak. És hát milyen kedves voltam, hogy előtte vízzé változtattam, szóval lehet mondani, hogy rendes vagyok, öcsém!
- Nem tudom mi történt vele azon kívül, hogy ott hagytam egyik napról a másikra, pár soros üzenettel. Abba sem hazudtam, csak sokra nem ment vele. Kábé annyi volt, hogy hmmm -  visszagondolok, de ez az emlék eléggé megkopott már, szóval csak nagyjából idézem tovább - "El kell mennem, ne haragudj. Zé". Asszem ennyi - húzom el a számat, ahogy méregetem Izát, hogy vajon ő most kinek ad igazat. Tuti nem nekem, ismer már, és ezt vele is eljátszottam, levélke nélkül. De ez sem igaz, mert azt hiszem, hogy küldtem neki utána... vagy nem? Ahh, mindegy már, az régen volt.
- Te mindenre kíváncsi vagy, ha rólam van szó - ingatom meg a fejem. - Annyi volt, hogy kezdtem valamit érezni iránta és eszembe jutottál, és rájöttem, hogy ugyanolyan célpont lehet, mint te, ha komolyabbra fordulna a dolog. Jobbnak láttam, ha nem növelem azok számát, akik esetleg miattam bajba kerülhetnek. És ő sem olyan természet, hogy ha elmondtam volna, akkor elengedett volna szó nélkül, vagy még rosszabb - vonok vállat, már minden mindegy. Na, elmondtam minden lényegi információt, remélem ennyi elég lesz, hogy megértse miért vagyok ideges. Illetve miért voltam, mert most már lenyugodtam. Vagy legalábbis nem döntöm romba az iskolát megint egy darabig.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 793
Összes hsz: 21291
Írta: 2020. március 24. 23:13 | Link

Zétény

Akaratlanul is elmosolyodom a nő hevességéről hallva. Mondjuk megnéztem volna – már nem konkrétan, csak úgy mondom -, ahogy bárki megveri Zétényt. Mind tudjuk, hogy ez a jövőben nem fog megtörténni és a múltban is csak bizonyos körülmények között fordult elő, amiről inkább jobb nem beszélni.
- Hazug? – ajaj. Ha van valami, akkor erre biztosan elveszti a nyugalmát. Tudom, hogy nem mindig a legrendesebb ember, másokkal biztos sokkal rosszabbul is bánik, mint ahogy azt a fantáziám engedi elképzelni, de nem szokott hazudni. Se nekem, se másnak. Bár ki tudja mi történt abban a hat évben.
- Wow, ez nálad valami fétis? Szó nélkül lelépsz a szeretett nőidtől? Van még valaki, aki felbukkanhat a kastélyban téged követelve, hogy aztán megszégyenítsen mindenki előtt? – little did i know, hogy Nadiával pont ez történt, csak sajnos az iskolába is ügyeket intézni járok be manapság, na meg akármilyen gyorsan terjed nálunk a pletyka, Flórihoz még nem jutott el.
- Mert nem mondasz semmit. Nem tudok semmit arról a hat évedről… Jó, ez mondjuk nem igaz – rázom meg a fejem, kijavítva magam. - Nem akarlak kifaggatni, vagy éreztetni veled semmit, ha nem beszélsz, nem beszélsz, de ha valaki felbukkan, aki miatt késztetést éreznél a földdel egyenlővé tenni a kastélyt, légy szíves gyere előbb hozzám. Annyira nem elég erős a terromágiám, hogy felhúzzak nektek egy új iskolát – nem szándékom elviccelni a helyzetet, nem is tudom most miért teszem. Hogy a frusztrációját akarom-e csökkenteni, vagy az alváshiánytól őrülök meg lassan, nincs válaszom a kérdésre, de ahogy ebben a pillanatban rápillantok, mintha az előbbi történne. Szépen lassan lenyugszik. - Beszéld meg vele a dolgot, jó? Elmondtad neki, hogy miért kellett menned? Nem. Fogalma sem volt, hogy mi történt. Az élete részévé váltál, szüksége volt rád, és neked is rá, erre egy nap fogtad magad és leléptél bármilyen üzenet vagy búcsú, vagy akár egy magyarázat nélkül. Egyszerűen csak ott hagytad, miután megbízott benned és befogadott. Össze volt zavarodva, nem tudta mihez kezdjen magával, az életével, úgy az egész kialakult helyzettel, éveken keresztül gondolkodott ezen, mert egyszer még ott voltál mellette, aztán a következő nap… - egyre halkuló hangom most elcsuklik, rögtön elfordulok tőle, hogy előrehulló hajam takarja előle az arcom. Szipogva törlöm meg a szemem, arcomon patakzó könnyeim idegesen dörzsölöm le. Tapasztalatból beszélek. Persze, hogy tapasztalatból beszélek. Pontosan tudom, Nadia mit élt át azon a napon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Zétény
Prefektus Rellon, Okklumentor, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 2131
Írta: 2020. március 25. 17:40 | Link

Iza
első tanítási nap, nem sokkal a Nadis eset után - kinézet

Ha már ennyire akarta elmesélem neki, tessék. Látom rajta is, hogy meglepődik, amikor hazugnak titulált Nadia, na végre valaki, aki rendesen ismer. Nemhiába ő a legjobb nőci a környéken. Jó, csak volt, mert már nem lehet az enyém, szóval mint potenciális nőt, nem vehetem számításba. Még mindig jól néz ki, az anyaságban is alig hízott, okés, jelenleg nincs a legjobb formában, de na. Bárki aki szült volna, ugyanígy nézne ki, vagy rosszabbul. Ezt a gondolatmenetet azért nem említem meg neki... ha fel nem bosszant.
- Igen, ez az én kedvenc időtöltésem, öcsém - sóhajtok egy nagyot, de nem, nem fog felidegesíteni, nem fogom hagyni neki. - Nem tudok róla, de ez is szürreális, nem is Magyarországon találkoztam vele, hanem Prágában. Mennyi esélye volt ennek? -  csak megrázom a fejem, majd hátradőlök. Nem értem ezt az egészet, de Iza tök rendes megint, komolyan. Mi lenne velem nélküle? Nem tudom, de nem is akarom megtudni, mert pont így jó az életem. Leszámítva az ilyen intermezzokat. Ó, és kezdődik minden elölről. Imádom, szeretem őt, de nem érti meg, hogy ez a hat év mennyi fájdalmat okozott nekem, minden szinten. Nem fogok róla beszélni!
- Jó lenne, ha gyakorolnál pedig - villantok egy mosolyt, de ez most csak cinkelés, nem gondolom komolyan. Nem akarom én bántani ezt az iskolát, csak ez volt kéznél, mit mondjak erre? Beszéljem meg vele? Nincs semmi értelme... persze gyorsan rájövök, hogy nem is Nadiaról beszél, hanem saját magáról. Merlin, hogy tépje ki Theon a s*ggszőrödet egyesével! Elindul a kezem, hogy átöleljem őt, de végül megakadok, mert látom, hogy sír, illetve hallom, meg tudom már mikor milyen gesztusokat használ, ha titkolni akar valamit.
- Nem tudom neked visszaadni azt a hat évet, de itt vagyok most már. Nem fogok lelépni... szó nélkül többet. És oké, legyen, beszélek Nadiaval, majd valamikor... mondjuk egy hét múlva, mire feldolgozza a látványom. Amúgy is velem mi lesz? Olyan, mintha mindenkit én bántanék meg azzal, hogy meg akarom védeni - sóhajtok, majd végül csak átölelem és kedves mosollyal nézek rá. Jaj, Iza miért kell neked ennyire érzékenynek lenned? Nadia, te meg minek jöttél pont ide?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szentmihályi L. Izabella
Házvezető-helyettes Levita, Egyetemi hallgató, Végzett Diák


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 793
Összes hsz: 21291
Írta: 2020. március 25. 19:01 | Link

Zétény

- Ezek szerint egész sok. De most már teljesen mindegy, nem tudsz vele mit tenni. Itt van és kész, innentől kezdve rajtatok áll, hogy hogyan fogjátok kezelni ezt az egészet. Remélhetőleg nem úgy, hogy szétvertek egy iskolát - vetek még rá egy jelentőségteljes pillantást, mert a feszültségének levezetésére ezer meg egy másik lehetőséget fel tudnék sorolni, amiben senki nem sérül és nekem sem kell felesleges köröket futnom, míg elsimítok ilyen ügyeket a vezetőséggel, amennyiben bevonásra kerülnek. Hiába mestertanonc, rá is vonatkoznak szabályok és nagy szerencséjére, ám ezt lehet ő másképp gondolja, én találtam rá először. Velem mégis lehet egyezkedni, ha úgy alakulna a helyzet, neki meg pláne. Különleges helye van a szívemben, még akkor is, ha volt egy kisebb kiesésünk. - Gyakorlok. Csak a kedvedért - végül is a Levita tornyot is felhúztuk anno egy darab magból, mit nekem egy egész iskola. Odáig egyébként sem fajulhatnának a dolgok, bárki is érkezne vissza az életébe az elmúlt hat évből, aki esetlegesen hasonlóképp hat majd rá és ismét késztetést érez valamit tenni, amit át sem gondol.
Nem áll szándékomban elkezdeni sírni a folyosó közepén. Nem szeretek sírni, és tessék, Zétény állandóan előhozza belőlem, előhozza a rosszat, felerősíti, még talán bátorított is rá a múltban. Sok olyan dolgot tettem életemben, amit nélküle talán soha nem tettem volna, na a sírás pont nem egy ilyen, mégsem tudom kontrollálni magam. Elfordulok tőle, tudom, hogy nem szeret sírni látni, pláne nem akkor, ha miatta teszem. Sirattam én épp eleget, mégsem tudok ilyen könnyen túlesni rajta. Hiába van most itt, hiába érzem karját a hátamon, ahogy magához húz és átölel, nem tudom csak így elengedni. Nem tudom a terhességre és a hormonokra fogni, de talán már nem is akarom. Tudja, hogy sírtam utána. Rengeteget. Tudja, hogy szenvedtem miatta. Tudja, hogy önző módon itthon akartam tudni, és azt is tudja, hogy a végén megértettem mindent. Nadia esete túlságosan is hasonló az enyémhez, át sem kell gondolnom a kiejtett szavakat, jönnek azok maguktól is. Abban is biztos vagyok, hogy ha találkoznék ezzel a bizonyos nővel, nem esne nehezemre azonosulni a helyzetével. Én is utáltam egyszer a férfit, ő is volt mellettem, támogatott, szeretett, én is szerettem; csak épp nem úgy, ahogy talán Nadia tette.
- Nem mindig tudsz megvédeni úgy másokat, hogy közben ne okozz nekik fájdalmat - arcom a nyaka és a válla találkozásába fúrom, kettőnk közé suttogom a szavakat. - Nem vagy rossz ember. Nem hibáztatunk azért, mert meg akartál védeni valakit. Nem értünk vele egyet, de ezen már aligha tudunk változtatni. Én már kezdem elfogadni, Nadia is be fogja látni. Adj neki időt, beszélj vele - hasamhoz szorult kezeim összefonom az ölemben és a folyosó kövét bámulva hagyom, hogy egy kis ideig beálljon közénk a csend. Kell ez most nekem. Kell most ez a nyugalom, mindentől távol, némán, csak lassan fellélegezve napok óta először. Érzem lassan lecsukódni a szemem, lélegzésem egyre egyenletesebb lesz. Csak még egy kicsit maradjunk itt. Csak öt percig.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Farkas Zétény
Prefektus Rellon, Okklumentor, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 2131
Írta: 2020. március 26. 15:54 | Link

Iza
első tanítási nap, nem sokkal a Nadis eset után - kinézet

- Oké, még hányszor mondod el, hogy a Bagolykövet ne bántsam? Megoldjuk majd valahogy ezt az egészet, de most nem tudtam visszafogni magam, sajnálom - közben rám néz, úgy, ahogy szokott, amikor annak idején büntetgetett. Sóhajtok, és elveszem a szemkontaktust, majd lefelé hajtom a fejemet. Mi az anyámat csináljak ezzel, hmm? Azért még odaszólok egy kicsit, hogy ha már annyira büszke a terro(r)mágiájára, akkor használja is.
- Kösz, hogy ekkor is rám gondolsz - mosolyodok el felpillantva rá. Hát azért a humorérzékét nem veszítette el, nem hiszem, hogy teljesen komolyan gondolt mindent, amit mondott.
Nos, amikor sír... sosem tudtam igazán kezelni ezt. Mindig igyekeztem megértő lenni, meg sokszor átéreztem azt, hogy miért van, és a leggyakoribb esetben az volt, hogy miattam sírt. Vagy megbántottam őt, vagy valakijét, vagy éppen olyat tettem, ami nem tetszett neki. Azért nem kell arra gondolni, hogy Izabella végigsírta az öt évet, de volt pár eset, amire nem vagyok büszke. Mondjuk az Edictum irodának a szétverésére. De emlékszem, hogy az elég mélyen érintett, ahogy Dasha-ba is sikerült beleszeretnem valamennyire. De persze itt hagyott ő is, mielőtt bármi komolyabb lehetett volna. Jó, tudom, hogy az egy kikényszerített csók volt, de utána jóba lettünk. Meg mondjuk őmiatta nem sírt Iza, szóval nem tudom, hogy jött ez most fel bennem. Nem tudok mást tenni, csak megölelem, mert egyrészt talán hamarabb megnyugszik, másrészt szeretem őt, szóval ha erre van szüksége megadom. Ha rosszul gondolkodnék erre az egészre, még azt is mondhatnám, hogy ez az egyetlen intim helyzet, amibe kerülhetek vele... de nem gondolom, mert nem vagyok számító vele kapcsolatban. Na, összeszedte magát, mert megint prédikál. Tudom, hogy igaza van, és tudom, hogy nekem kell megoldanom majd ezt is, ha már én rontottam el... De legalább ő megért engem, és ez sokat jelent. Csak bólogatok neki, lassan elengedem, a kezeim lassan siklanak le róla a testem mellé. Félig meddig megsimogatom őt, hát mit csináljak, na. Nem vagyok taperolós vele, mindig igyekszem tartani a határokat. Hagyom őt egy kicsit,és magamat, hogy megnyugodjak és elgondolkodjak a szavain.
- Jóvan' megoldom majd ezt is valahogy. De most nincs rá ingerenciám, le kell higgadjak, hogy a következő támadását is ne azzal kezdjem, hogy leátkozom, hanem megvárjam míg befejezi és akkor hátha meg tudjuk beszélni. Nadia nagyon heves... mindenféle téren - kacsintok pajkosul Izára, biztos vagyok benne, hogy nem erre az információra vágyott vele kapcsolatban leginkább. De fel kell vidítanom, vagy ki kell csalnom belőle egy szemforgatást, mert akkor tudom, hogy ő az igazi Iza. Lassan összekapom magam, a légzésem is normális lesz, majd ráérősen felállok.
- Nos, mennék, ha nem bánod. Mehetek jelentkezni az új főnöknél, hogy kapunk levonást? Vagy megkíméled a barátod a kellemetlen szituációtól? - mosolyom most kedves, talán még meleg is és lefogadom, hogy ilyet még nem látott tőlem, öcsém! Az a hat év megtanított olyan dolgokra, hogy ha valami jó, ne kerülgessem túlságosan és az érzéseim sem cikik, ha olyan embernek mutatom meg, aki ezt respektálja. De azért húznám már a belem innen, édesem!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 9 ... 17 18 [19] 20 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium