36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium

Oldalak: « 1 2 ... 6 7 [8] 9 10 ... 18 ... 27 28 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Mat Filips
INAKTÍV


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2015. február 4. 17:51 | Link

Adam Kensington

Igazából nem tartózkodok túlságosan régóta a kastély falai között, ennek következtében a következő dolog is feltűnt a következő: ha a kastély bármely pontján elhelyeznének, térkép hiányában teljesen elvesznék. Éppen ezért gondoltam, hogy elindulok egy, afféle felderítőtúrára. És ha ne adj Isten, eltévednék, maximum útbaigazítást kérek valakitől. Felkerekedtem tehát, azt hiszem a Déli szárny irányába. Hallottam valami Fejetlenség folyosójáról is, ami be kell valljam, kicsit megijesztett, de ugyanakkor izgalomba is hozott. El is indultam tehát a keresett hely irányába. Fejemen kapucnival, kezeimet pedig a pulcsim zsebébe dugva melengetve haladtam előre. A félhomály kissé eltántorított, de viszonylag magabiztosnak mondható léptekkel haladtam előre, nagyokat nyelve minden megtett centinél. A távolban egy férfi hátának árnyait láttam kirajzolódni. A folyosó határánál megtorpantam. Ijesztő, furcsa és nem ide illő hangokat hallottam mindenfelől. Az ablakok azonban hívogató fénynyalábokat engedtek be kintről. A férfi egy képet vett közelebbről, de gondolom nem azért, mert a művészi ösztönei a felszínre törtek. Olyan ismerős volt az arca, csak nem tudtam, honnan. Gondoltam, megnézem közelebbről. Már épp a közelébe értem, amikor valamibe sikerült megbotlanom és letarolnom az ismeretlen ismerőst.
- Júj, bocs, nem volt szándékos, én csak...- hadartam gyorsan, majd felpattantam és fel akartam segíteni az urat, ekkor néztem meg jól az arcát. Kissé elbiccentett fejjel, hunyorogva néztem rá.
- Adam....?- néztem a szemébe....
Utoljára módosította:Fandler Ágoston, 2015. február 8. 14:26 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 4. 21:34 | Link

Mat Filips
a belém botló

A léptek egyre közelednek. Egy fiatal srác az, érzem az illatán. Csak jön és jön felém, mígnem simán megbotlik, ahogy itt oly' sokan. A válla az oldalamnak vágódik, Ő pedig szinte tovább gördül rólam a hideg padlóra. Megzavarta az esés, és a bocsánatomat kérve próbál ösztönszerűen értem nyúlni, hogy felsegítsen. Csak hát részemről talpon maradtam. Úgyhogy én adom neki a kezem.
- Az volnék. - bólintok, ahogy bizonytalanul a nevemen szólít, és felhúzom Őt a kőlapokról. Gondoltam, hogy nem direkt jön nekem. Merészség lenne. A kastély ezen szegletén mindennaposak az ilyen balesetek.
- Jól vagy? - kérdezem figyelmesen, végigpillantva rajta. Természetesen látom és érzem, hogy nincs komoly baja, azonban nyilván jól esik neki az érdeklődés. Talán pár horzsolást szerzett, meg kissé megütötte magát, semmi több.
Hirtelen ismét a kavargó festményre kapom aztán fejem, mikor az egy másfajta mozgásba kezd. Az örvénynek vége, ezek már hullámok. Színhullámok. Elhúzódom a fiútól, vissza a képhez. Napszemüvegem sötét lencséin át szemlélem a jelenséget. Ez persze nekem mit sem csökkent az élményen.
- Ugye ezt Te is látod? - pillantok le rá mellém.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mat Filips
INAKTÍV


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2015. február 8. 09:46 | Link

Adam Kensington

Lassan rá kéne szánnom magam, hogy elolvassam a Velem mindig történik valami című könyvet, hisz a címet mintha én ihlettem volna. Jó, mondjuk jobb, mintha a szobában kuksolnék, ahogy a Bagolykőtől kapott levelem előtt, de úgy tűnik, most sikerült bepótolni azokat az időket. Jelen esetben egy férfinak estem, persze nem szándékosan. Én szokásos módon a földön landoltam, csukott szemmel, amiket már csak a jó hideg kövön mertem kinyitni. Meglepődve láttam, hogy az áldozatom nem esett el.
-Köszönöm!-mondtam, miután feltápászkodtam, segítséggel-Te vagy eddig az első, akit eddig nem sikerült "levennem a lábáról".-mosolyogtam a szám sarkában.
-Igen, túlélem.-adtam biztos felvilágosítást egészségi állapotomról-Mázli, hogy kontaktlencse van rajtam, különben mehetnék az optikába szemüvegért.-vágtam kissé aggodalmas grimaszt, mivel tudom, milyen méregdrága egy szemüveg manapság. Az a fura, hogy mostanában folyton kontaktlencsét hordok, pedig utálom. Amíg elkalandoztam, beszélgető partnerem ismét arra a festményre nézett. Nem is csodálom, csodás volt.
-Azon túl, hogy szép?-hajlítom lassan balra a fejemet, miközben enyhén hunyorogtam.-Nem, nem igazán.-ráztam a kobakom, még mindig hunyorogva. Éreztem, hogy Adam valami szokatlant vélt felfedezni a kép körül, ami nekem viszont nem szúrt szemet. Ekkor eszembe jutott látogatásom célja.
-Nem terelési szándék, de te tudod, miért pont Fejetlenség Folyosójának hívják ezt a helyet?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 8. 10:24 | Link

Mat Filips
a belém botló

Rögtön megfogalmazódik bennem egy válasz a srác sejtelmes mosolyú kis megjegyzésére, azonban nem adom a világ tudtára, hiszen már így is egy életre elég témával szolgáltam az iskolaújság pletykarovatai számára. Jó, nem, nem ezért nem reagálok semmit, csak egyszerűen nem akarom zavarba hozni a fiatal fiút azzal, hogy közlöm Vele: képletesen szólva igenis megtette. Hiszen helyes kölyök.
Kontaktlencse? Optika? Érdekes egy mágustanonctól ilyen szavakat hallani. Nyilván mugli környezetbe való. A varázsvilágban másként oldják meg ezeket a dolgokat. Talán idővel felfedezi és keres más módszert. Minden bizonnyal van rá valami gyógyhatású főzet, vagy egyéb látássegítő. Ez nagy mértékben függ attól, mi okozza az érzéke korlátozottságát. Már majdnem úgy döntök, megvizsgálom, aztán rájövök, ezt nem kéne, az imént említett okokból.
- Nem így szokott kinézni. Ez eredetileg egy tájkép. - magyarázom meg, mi furcsa a festményen, és nagyon remélem, hogy nem azt fogja mondani, hogy Ő még most is tájképként látja, mert azzal csak fokozódna a rejtély.
- Nos... például amiatt, hogy az imént elestél a saját lábadban. Itt mindig történik valami. - felelem meg a fiú kérdését a folyosóval kapcsolatban és körbenézek rajta. Utána visszatekintek a festményre magam előtt. Úgy döntök, kockáztatok. Felemelem nagy, fehér kezem, hogy a képhez érjek.
- Honnan ismersz különben? - érdeklődőm meg, honnan tudja a nevemet. Valószínűsítem, hogy az Edictum kapcsán ilyen jól tájékozott. Miközben kérdezek Tőle, a festményt figyelem. Mutatóujjam végét a hullámzó felületnek nyomom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. február 17. 18:49 | Link


Viselet † Egy új ismeretség kezdete.


A legjobb dolog a világon az, mikor tudod hogy közel vannak a vizsgák és teljesen úgy érzed magad, mint aki egyetlen könyvébe sem pillantott bele. Valójában vagy tízszer átnézem mindent, de sosem árt óvatosnak lenni. A reggelemet a tanulással töltöttem el, amit vehetünk gondolatelterelésnek is, ha azt nézzük hogyan telt el a nap nagy része. Mivel nem volt kedvem az egész napom a szobában tölteni, így magamra kapva néhány ruhám sétáltam ki a klubhelyiségbe. Nem álltam meg, körbe sem pillantva siettem ki és meg sem álltam egészen addig, míg úgy nem éreztem hogy oké, most már ideje lenne körbe is pillantani. Az egyik folyosón voltam, ám nem volt valami érdekes, szóval tovább indultam és az olykor mellettem elhaladókat figyeltem. Sokan párban sétáltak, voltak akik könyvekkel próbáltak egyensúlyozni, ami meglehetősen mókás volt. Persze nem foglaltak le sok időre, ráadásul elfogytak és egyedül maradtam, megint. Egy apró sóhaj kíséretében indultam meg a Déli szárny felé, majd megtorpantam az átriumban és rátértem a folyosóra. Nem különbözött sokban a többitől, nem is értem miért erre jöttem, mikor mehettem volna másfelé is. A portrék elkezdtek egymással versengeni és néha egészen mulatságos dolgokat tudtak mondani, de volt hogy órákon keresztül hallgattam az egyik élettörténetét. Érdekesnek érdekes volt, de kérdem én? Mégis mi volt abban a tanulság, hogy hogyan vásárolt be mikor még élt. Szórakozottan pillantottam körbe, majd tovább haladtam a folyosón és meglepően egyedül éreztem magam. Nem volt olyan furcsa dolog, mostanában mindig ez volt ha olyan helyen tartózkodtam ahol az emberi lélekszám a kettő alatt van. Megálltam és a falnak dőlve szemléltem a folyosót, hátha jön erre valaki akivel leállhatok beszélgetni. Mondjuk a féltesómnak nagyon örültem volna... Hiába lakunk egy szobában, mostanában mintha direkt elkerülne. Eltöprengve néztem magam elé, majd meglepetten pillantottam az egyik festmény felé aki a másikkal kezdett vitatkozni. aki persze nem hagyta magát. Hallgattam a két rikácsoló festményt, majd grimaszolva löktem el magam a faltól, amikor hirtelen a földön landoltam. Meglepetten, zavartan néztem és nem is igazán tudta eldönteni ez hogy is sikerült. Néha tényleg balszerencsés vagyok, de azért nem ennyire. Nem volt itt sem jég, sem semmi amiben eleshettem volna. Nagy nehezen feltápászkodtam és amikor biztosnak és csúszásmentesnek éreztem a talajt megjegyeztem csak úgy magamnak.
- Ennél nem lehetne jobb ez a nap... még jó hogy nem látta senki. - egy sóhaj hagyta el az ajkam és újra a falnak dőltem, csak a másik oldalon. Így csak nem esek el hiszen valaminek támaszkodom, legalábbis remélem. Elgondolkozva meredtem pár másodpercig magam elé, mire leesett hol vagyok. Szuper! Ez a folyosó olyan mint én, balszerencsés. Egy kicsit nyugodtabbnak éreztem magam, így hogy nem állok a folyosó közepén, de ki tudja mi jöhet még. Jobb lenne minél hamarabb elhagyni a helyet, mielőtt a balszerencsém és a folyosó balszerencséje összefog ellenem. Nem lenne jó a gyengélkedőn találnom magam...
Hozzászólásai ebben a témában
Mat Filips
INAKTÍV


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2015. február 25. 19:56 | Link

Adam Kensington

Levenni a lábáról? Hogy vethettem be egy ilyen sületlen poént egy első beszélgetés alkalmával? Na, remélem ő legalább nem azok közé az emberek közé tartozik, akik az ilyesmit félreértik. De ha mégis, akkor remélem nem teszi közzé az Edictum-ban, mert ha mégis, az egész suli rajtam fog röhögni. Mundjuk a mugliknál már hozzászoktam, de akkor is. Ebbe belesültem.
-Ó!-kerekednek ki a szemeim.-Tájkép? Lehet valaki, vagy valakik rosszalkodtak egy kicsit.-nevettem el magam. Jellemző. Röhögök, mint a tejbetök, pedig nincs is semmi poén a mondatban.
-De jó, már azt hittem, fej nélkül távozok!-színészkedtem ki egy megkönnyebbülést.-Habár a kis mutatványom után.-néztem vissza egy pillanat erejéig. Igaz, voltak komolyabb ütközéseim és eséseim az éve alatt, de azok kicsivel erősebbek voltak. Meg amúgy is, nem lenne túl tanácsos itt kitörni a nyakamat.
-Ja, az Edictum egyik cikkében figyeltem fel rád, azaz a nevedre.-Komolyan át kéne gondolnom, mit mondok és csak aztán kimondanom. De mindegy. Adam azonban tovább nézte a festményt, én meg nem értettem, miért annyira különös ez egy ilyen helyen? Gondoltam rákérdezek.
-Ő, de ez miért is olyan különös? Mármint egy ilyen helyen?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. február 25. 21:13 | Link

Mat Filips
a belém botló

Engem aztán egyáltalán nem zavar a fiú bakfis viselkedése meg a necces bemondásai. Hallok és látok én bőven cifrábbakat, amik ugyanígy nem okoznak gondot, pletykálni meg rosszindulatúskodni pedig aztán végképp nem kenyerem. Ettől nem kell tartania. A nevetés közben elém tárt elméletével mondjuk nem vagyok kisegítve, de azt hiszem, nem is vártam ilyesmit. Figyelem tovább a képet, hallgatva a srác viccelődését meg a magyarázatát arról, honnan ismer. Csak bólogatok. Ahogy pedig a festményhez érek, azt tapasztalom, hogy az ujjam nem akad meg a felületen, hanem csúszik bele tovább. Mintha vízbe mártanám.
- Ezért. - felelek a kérdésre, miközben egyre beljebb tolom kezem a képbe, ami immáron csuklóig eltűnt benne. Nem érzek a túloldalon semmit. Mintha egy folyadékba mártanám egyre mélyebben és mélyebben. Lenézek magam mellé a fiúra, majd ismét vissza a kavargó színekre, és elkezdem kihúzni a kezem. Azonban azon semmi változást nem észlelek. Nem festékes, nem nedves. Ugyanolyan, ahogy bedugtam. Hümmögve figyelem ujjaimat.
- Nem tapasztál még ilyesmit más képeknél? - kérdezem meg a diákot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mat Filips
INAKTÍV


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2015. február 27. 21:51 | Link

Adam Kensington

Csak hallgatja, ahogy beszélek, ami kicsit zavarba hozott, mert ettől kissé úgy éreztem, mintha kicsit túl sokat jártatnám a töklé lesőmet. Jó, ez néha tényleg igaz, de ez az alkalom most nem igazán volt sorolható azok közéjük. Na mindegy. Csak nézi azt az állítólagos tájképet. Tágra nyíl szemmel és szájjal bámulok, amikor a festmény konkrétan elnyeli a kezét. Megállt, amikor már csuklóig betolta a kezét a képbe, majd kihúzta. Lemerevedtem. Sok érdekes dolgot láttam már ittlétem alatt, de ez benne van a top háromban. Hallottam, hogy mit, annyira elmerültem a gondolataim tengerében. Ekkor őrült ötletem támadt. Felébredve az ámulatból Adamre néztem, majd a festmény elé léptem.
-Szabad?-kérdeztem, majd sóhajtottam egyet, megfogtam a keretet és bedugtam a fejem. Mintha egy tócsába merítettem volna a kobakom. Belül azonban minden száraz volt. Újra sóhajtottam, attól tartva, mi fogad a fal túloldalán, de minden bátorságomat összeszedve végül felnyitottam a szemem, de meglepő módon a fal túloldalán teljes sötétség fogadott.Körbenéztem, de így sem láttam többet. Lehet a szemem miatt. Majd kihúztam a fejem. A hajam tiszta víz lett és kis csimbókokban lógott a homlokomba, a szemembe.
-Nem láttam semmit. Bent teljes a sötétség.-kapartam ki a szememből egy tincset, majd visszanéztem a képre.
-Esetleg nincs nálad a pálcád, hogy bevilágítsd a teret?-Ma úgy tűnik, őrült ötletekből nem lesz hiány a részemről.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...

Caitlyn Iparis
INAKTÍV


Neveletlen Hercegnő*-*
offline
RPG hsz: 78
Összes hsz: 315
Írta: 2015. március 1. 21:21 | Link

Alina


Simi – szokás szerint – nem bírt magával, össze-vissza ugrabugrált,  pattogott, nyüffögött, és – úristen, ugye ő volt az és nem én? – nyáladzott, ahogy majdnem minden hajnalban. Nem lepett meg, egészen hozzászoktam már. Ma azonban semmi sem lohaszthatta le a jó kedvemet, a sok gyakorlás ugyanis ma hajnalok hajnalán végre meghozta gyümölcsét, és én mindenkinek el akartam újságolni, hogy mit tanultam. Egyáltalán nem voltam fáradt, annak ellenére, hogy mindössze pár órácskát szundiztam.
- Na, Simi, ez új rekord. Adj egy pacsit – Emeltem a tenyerem egy ötösre, mire az én drága szőrgombócom jobb híján belefejelt, ahogy tanítottam. Bizony, néhány trükköt nagyon szépen megtanult már a kis aranyos, azonban a kedves, kíméletes ébresztés még nem tartozott ezek közé. Persze keményen dolgozunk rajta.  Lassan, de biztosan.
Az ablakon kinézve észrevettem, hogy a Napocska időről-időre kisütött a felhők közül, ami csak fokozta a jókedvemet. Nem hiába, ugyan a telet is szeretem (szánkózás, hógolyócsata, hóangyalka, hóemberépítés, korcsolyázás, forró csoki) de azért mégiscsak tavaszi gyerek vagyok, s kedvenc évszakom közeledte mosolyt csalt az arcomra. A nagy vidámságtól vezérelve gondosan választottam ki aznapi öltözékemet; ugyan soha nem volt jellemző rám, hogy órák hosszat ácsorogtam a ruhásszekrény vagy a tükör előtt (szerintem arra képtelen lennék), legtöbbször csak magamra kaptam az első színes felsőt meg farmert, ami a kezem ügyébe került, aztán már mentem is a dolgomra. Előkerestem egy sárga farmert, egy régi, kopott pólót, amire pedig pulcsit húztam. SpongyaBob (az egyik kedvenc gyermekkori mesehősöm) virított rajta, majd fejemre kaptam egy szintén ilyen sapkát, a lábamra meg egy cipőt. Elégedett voltam az eredménnyel, a tükörképemre kacsintottam. Simivel az oldalamon szórakozottan jártuk a folyosókat, hogy elújságolhassam valakinek a nagyszerű hírt. Egyszer csak a kastély eddig számomra ismeretlen részére keveredtünk. Közel s távol nem láttam senkit a folyosón, így nem zavartattam magam, nagyokat szökdécselve igyekeztem ráakadni egy ismerős nyomára. Simerius a karjaimba vetette magát, majd az arcomba mászott, én meg vihogva próbáltam leszedni magamról. Azonban – magamhoz híven – nem álltam meg, ugyanúgy folytattam a futkorászást. Pár másodperc múlva valakinek sikerült nekiütköznöm, és a popsimra estem. Simi panaszosan nyüffögve arrébb ugrándozott, én pedig a fenekemet dörzsölgetve álltam talpra.
- Jééé, Alina, sziiiaaaa! Hát te? Mi járatban erre? Csak nem mész valahova? Úúúú, kééépzeld, új varázsigét tanultam! Megmutassam? – Válaszát meg sem várva elővettem a pálcámat, és kimondtam a varázsigét.
Utoljára módosította:Caitlyn Iparis, 2015. március 2. 19:54 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alina Gonzalez
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 35
Összes hsz: 40
Írta: 2015. március 2. 17:47 | Link

Cat

Több, mint egy hónapja vagyok az iskola tanulója, de még mindig szemrebbenés nélkül tévedek el; szinte már a rituálémmá vált az állandó cél nélküli bóklászás a tanodában.
Ez aznap sem volt másképp: épp korai látogatást tettem a konyhában, ugyanis hajnalok hajnalán arra keltem, hogy olyan hangokat adott ki a gyomrom, mintha a harmadik világháború játszódott volna le odabent, így hát - kora reggel úgy sincs talpon valami eget rengetően sok diáktársam - bezabáltam egy jókora adag csokis sütit. Az arcomon a tipikus "fhú, de jóllaktam" vigyorom ült, így hát elégedetten vágtam neki a szobámba visszavezető útnak, csakhogy teljesen ismeretlen terepre tévedtem.
- Elnézést - köszörültem meg a torkomat a folyosó falán lévő képek egyike elé lépve, mire az álmosan pislogva nézett rám. - Nem tudja véletlenül megmondani, hogy hol vagyok? - érdeklődtem udvariasan, ugyanis a festmény egy már-már őszülő úriembert ábrázolt. A kérdésemre a választ pillanatokon belül megkaptam, ami csak két goromba szóból állt: Fejetlenség Folyosója.
- Remek - dünnyögtem az orrom alatt, majd dühösen kajtattam a folyosó másik vége felé, hátha arra találok valami egérutat. Az elégedett arckifejezésemnek és a süti általi jókedvemnek természetesen lőttek.
Ahogy komótosan, néha-néha felásítva haladtam a folyosón, megpillantottam az ablakon beszűrődő gyér, reggeli fényt, ahogy kecsesen végigkúszott a folyosó kőpadlóján, amit álmélkodva csodáltam meg. Ez az idill sem tartott sokáig - a következő pillanatban már a szemembe sütött bele a Nap sugara, amitől majd' megvakultam. Kétség sem fér hozzá, itt a tavasz.
Az utóbbi állításomat még jobban megerősítette az orromat megcsapó édes gyümölcsillat, amit akár ha a legmélyebb álmomból ébresztenek is fel, akkor is megismerek: ez bizony Cat semmivel össze nem téveszthető, igazán orrfacsaró illatkombinációjú parfümje.
A feltételezésem természetesen igaz volt, a folyosó végéről Cat szökdécselve haladt felém egy... egy fura szőrös kis izével az arcában, amitől nem igazán láthatott semmit, mert a következő pillanatban teljes erejéből ütközött nekem.
- Cat, te szerencsétlen! - ripakodtam rá az orrnyergemet masszírozva, ugyanis hatalmas ügyességének köszönhetően lefejelt. - Jól vagy? - kérdeztem megenyhülve a kőpadlón csücsülő lánytól, majd a kezemet felé nyújtva felhúztam a földről.
A lány szeleburdiságához híven egyből ugrándozva fecsegni kezdett, egymás után tette fel a kérdéseit, de mielőtt szóra nyitottam volna a számat, már hadart is tovább.
- Ööö... Mutasd - mondtam végül a vállamat vonogatva a vöröske kérdésére válaszolva. Bár szerintem, ha nem egyeztem volna bele, ő bizony akkor is megmutatja, hogy milyen varázsigét tanult, ugyanis a varázspálcája már akkor a kezében volt, amikor még nem is válaszoltam.
Utoljára módosította:Alina Gonzalez, 2015. március 2. 21:06 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Caitlyn Iparis
INAKTÍV


Neveletlen Hercegnő*-*
offline
RPG hsz: 78
Összes hsz: 315
Írta: 2015. március 2. 20:45 | Link

Linácska



Ugyan lassan már egy éve – úristen, olyan hosszúnak tűnt, mégis olyan rövidnek érződött – jártam a Bagolykőbe, mégis, még mindig tartogatott meglepetéseket számomra a kastély. Mintha kifogyhatatlan tárháza lett volna belőlük. Ez engem nem zavart, sőt, örültem az újdonságoknak, a változásoknak, ugyanis az állandóságot, a monotonitást hamar meguntam. Már kiskoromban is ahelyett, hogy szépen leültem volna a fenekemre és tévét néztem volna, inkább új helyeket, épületeket, esetleg erdőket fedeztem fel, vagy görkorcsolyáztam, bicikliztem, beálltam a fiúkhoz kosarazni, focizni, bármi jöhetett, csak kellően érdekesnek és szórakoztatónak kellett lennie. Ez máig nem változott, így újabb, kezdetben (eltekintve a nagy hír elújságolásától) céltalan bolyongásom eredményeként kötöttem ki azon a folyosón. Nem nagyon aggódtam amiatt, hogy esetleg nem találok majd vissza, szentül meg voltam győződve arról, hogy valaki majdcsak útbaigazít. Persze ahhoz előbb az kellett, hogy összefussak akár csak egy teremtett lélekkel is.
Vigyázni kell, mit kíván az ember, mert az a valaki, aki a kívánságokat teljesíti, néha picit félreérti a dolgokat, ugyanis szó szerint nekifutottam Alinának. Nagyon megörültem neki, annak ellenére, hogy ő pöppet bosszúsnak nézett ki, s kisvártatva hangot is adott nemtetszésének.
- Igen, hogyne, semmi bajom.  – Válaszoltam. – Te jól vagy? Szerinted hol vagyunk? – Kérdeztem, majd megdögönyöztem Simit.
Miután összevakart a földről, egy csomó kérdést feltettem neki. Persze mellettem szóhoz sem jutott, túlságosan is felpörögtem ahhoz, hogy leálljak olyan apróságok miatt, mint például hogy egyáltalán érdekli-e legújabb sikerélményem. Már vettem is elő a pálcámat, hogy bemutassam a varázslatot.
- Wasser – Mondtam ki, s nagy koncentrálásba kezdtem. Szemeimet behunytam, nyelvemet kissé kidugtam a számból, és vártam a csodát. Azonban valami rosszul sült el, mert ahelyett, hogy gyenge kis vízfolyást fakasztottam volna, a pálcám átmenetileg locsolócsővé változott, végéből csak úgy folyt a víz. Másodpercek alatt sikerült elárasztanom a fél folyosót, én és szegény Alina csupa víz voltunk, még ruháinkból is csöpögött, de még mindig csak úgy ömlött, mintha dézsából öntenék. Legalább könnyű lesz kimosni - Néztem végig magamon. Minden rosszban van valami jó.
- Ajjaj. Valami nem oké. Nem akarja abbahagyni! Nem ennek kéne történnie. A csudába! Mégis mit ronthattam el? – Néztem szomorú, csalódott arccal barátnőmre.  – Most mit csináljunk?
Támadt a remek ötletem. Úgyis tiszta víz volt a ruhánk meg a folyosó is, így a hirtelen ötlettől vezérelve lehajoltam és vihogva fröcskölni kezdtem Alinát. Tudtam, hogy ez felidegesíti, ezért futásnak eredtem. – Gyere, kapj el, ha tudsz! Nyenyenye! – Kiáltottam hátra a vállam felett.
Utoljára módosította:Caitlyn Iparis, 2015. március 4. 18:55 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alina Gonzalez
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 35
Összes hsz: 40
Írta: 2015. március 3. 23:41 | Link

Cat

- Hát, eddig jól voltam - masszírozgattam tovább az orromat, mert még mindig sajgott Catnek köszönhetően. - De azért túlélem - biztosítottam virgonc kis barátnőmet, aztán a vállam fölött átnézve a folyosó túloldalán lévő kép felé böktem.
- A festmény szerint a Fejetlenség Folyosóján - vonogattam a vállam, aztán hatalmasat sóhajtva próbáltam követni Cat szómenésének minden egyes kis részletét, de bevallom, még rajtam is kifogott a kis hadarógép. Nagyokat pislogva meredtem rá, miközben azon gondolkodtam, hogy vajon hogy képes egy levegővel feltenni egymás után vagy hatszáz kérdést, de ő Cat, természetesen mindig megoldja. Azért elég durva, tizedmásodperc/szó időt minimum produkál, szerintem simán helye lenne a Guiness Rekordok című könyvben.
Kissé elkalandoztam, de ez neki nem igazán tűnt fel, ugyanis továbbra is elfecsegett magával - merthogy a kommunikáció általában kétoldalú, de ő ezt megoldotta egymagában is.
Miután beleegyeztem, hogy megmutassa az újonnan tanult varázsigét, izgatottan vette a kezébe a varázspálcáját és hatalmas koncentrálások közepette kimondta a varázsszót.
- Wasser? Ez most komoly? - kérdeztem kuncogva, de a jókedvem abban a pillanatban az arcomra is fagyott, ugyanis Cat pálcájából a víz hatalmas sugárban fröcskölt szét mindenfelé - beleértve engem is.
- Cat! - üvöltöttem rá dühösen, majd a vizes arcomra tapadt hajtincsemet egy idegbeteg mozdulattal a fülem mögé tűrtem. - Csinálj már valamit azzal a rohadt pálcával!
Cat válaszként szomorúan motyogott egy sort az orra alatt, mire még jobban bedühödtem.
- Valami nem oké? - kérdeztem tettetett nyugodtsággal, de aztán újra elordítottam magam. - Na nem mondod komolyan?!
A víz egyre csak gyűlt körülöttünk, már bokáig benne álltunk, csuromvizesek voltunk, a hajunk pedig nedvesen tapadt az arcunkra. Haragosan rugdostam a víz felszínét, amit gondolom Cat játéknak értelmezett, vagy tudja a halál, de a következő pillanatban vihogva fröcskölni kezdett, mire szikrákat szóró szemekkel meredtem rá.
- Esküszöm, hogy megfojtalak! - kiabáltam, mire még jobban nevetni kezdett és a már lábszárközépig érő vízben pancsolva futásnak eredt. - Remélem pofára esel - dünnyögtem mérgesen és bíztam benne, hogy ez így is fog történni.
Utoljára módosította:Alina Gonzalez, 2015. március 4. 16:53 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2015. március 4. 00:03 | Link

Adam és Mat

Amikor Mat bedugja a keretbe a fejét, a lapkavékony, nedves felületen keresztül, valóban, a második oldalon száraz és sötét tér fogadja. A levegő talán egy kissé túlzottan is száraz, ám ez számára nem feltűnő különösebben.
Adam azalatt a rövid idő alatt, míg a kezét átdugta a festményen kavargó, örvénylő színeken, szintén érezhette a más típusú levegőt. Neki már annál ismerősebb, bár semmi különös nincs benne - tipikusan azokon a helyeken ilyen száraz, amelyek mágiával vannak hermetikusan elzárva a külvilágtól. Nem természetellenes jelenség ez annak, aki már régóta a varázsvilág berkeiben forog.
Miután Mat kihúzza a fejét, a festményen látott színkavalkád lustán megmozdul, mintha a víz tetejére csepegtetett olajfestéket piszkálná meg valaki. Nincs is igazán hőmérséklete, se nem meleg, se nem hideg, automatikusan idomul a bőrhöz és a vele kapcsolatban lévő személy testhőjéhez - még Adam sajátságos esetében is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. március 4. 11:09 | Link

Mat Filips
és a furcsa festmény

A következő lépésben pontosan azt akartam megejteni, amire most a srác kér engedélyt. Jelesül: belenézni a színkavargásba. Mikor bedugtam a kezem, egy jellegzetes szárazságot éreztem csak a túloldalon, egy védett tér közegét. Nem hiszem hát, hogy gond lenne belőle, így félrehúzódom, helyet adva a diáknak. Figyelem, ahogy feje elmerül. A pulzusa csak az izgalomtól erősödik, semmi mástól. Minden rendben van vele így fejetlenül is. Mikor aztán visszatér a felülettől kissé csapzottá lett fiú, érdeklődő tekintettel hallgatom a beszámolóját. Szóval sötétség.
- Nem vagyok varázsló. - rázom meg a fejemet az ötletére a pálcámmal kapcsolatban. Mágikus lény vagyok, azonban emberi életemben mugli voltam. Nem tudok varázsolni. Kiemelkedő képességekkel viszont rendelkezem.
- De jól látok a sötétben. - fedem fel előtte, hogy nincs is szükségem a pálcára. Nekem az éjszaka a természetes közegem, tehát nem okoz gondot a fény teljes hiánya sem. Ha van odabent bármi, akkor én azt megláthatom. Egy biccentéssel intem hát a srácot arra, hogy legyen szíves ismét odaengedni, majd a kép elé állok. Előveszek a zsebemből egy hajgumit, lazán hátrafogom a hajam, aztán kezem a fal mellé támasztom a festmény mellett, és arcomat a kavargó színekbe merítem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Caitlyn Iparis
INAKTÍV


Neveletlen Hercegnő*-*
offline
RPG hsz: 78
Összes hsz: 315
Írta: 2015. március 4. 19:30 | Link

Alina


Fejetlenség Folyosója… Hm. Sokat hallottam már a kastély ezen részéről, s maga az elnevezés is sokat sejtetett. A sztorik alapján itt mindig történik valami, olyan nincs, hogy rend és nyugalom legyen. Párszor gondoltam is rá, hogy megnézem magamnak, de valahogy nem jutottam el odáig. Egészen eddig a napig. Jól körülnéztem, de nem találtam semmi furcsát, így kissé csalódott voltam. Nem is tudom, mit vártam, talán cigánykerekeket hányó majmokat, énekelő gyertyatartókat, táncoló bohócokat... ezek közül egy sem mutatkozott.
Miután kimondtam a varázsigét, Lina nevetett egy sort, bár nem értettem, mi olyan vicces benne. Persze abban a pillanatban lefagyott a mosoly az arcáról, amint a pálcámból feltört a víz. Egyből leüvöltött, mire kissé elszontyolodtam, ugyanis nem bírom, ha kiabálnak velem, valamiért rögtön kedvem támad elbújni egy sarokba.
- Mégis mit? Fogalmam sincs, hogy mi történik! Arról meg pláne, hogy mit kéne tennem! – Néztem rá segélykérőn, kissé bepánikolva.
- De, komolyan mondom, mert nem ennek kéne történnie… Eredetileg csak egy gyenge kis vízfolyást kellett volna fakasztanom... – Mondtam picit talán sírós hangon.
- Kislányok, mi a frászt csináltok itt? Azonnal hagyjátok abba, normálisak vagytok ti?! – Üvöltött ránk az egyik portré, mire először kissé megszeppenve néztem rá, de aztán dühbe gurultam. – Hé, maga ne szóljon bele, tessék engem békén hagyni! – Atyám, épp elég nekem, hogy elrontottam a dolgot, nem kell még egy festménynek is kiabálnia velem!
A pálcámból még mindig csak úgy folyt a víz, elárasztottam az egész folyosót, és még ki tudja, mit, én pedig nem tudtam, hogy most mégis mitévő legyek. Simi kétségbeesett nyüffögésére lettem figyelmes, mire gyorsan felkaptam a padlóról. Szegénykém ekkorra már csuromvizes volt. Alinától csak annyi tellett, hogy dühösen rugdosni kezdte a vizet, mintha ettől az megijedne, és visszafolydogálna oda, ahonnan jött. Mivel ez nem történt meg, gondoltam, akkor szórakozzunk egy kicsit. Lina a fröcskölésemet nem vette jó néven (ahogyan arra számítottam is). Erre onnan jöttem rá, hogy ahelyett, hogy velem együtt nevetett vagy visszafröcskölt volna, ő a halálom körülményeit kezdte velem részletesen ismertetni, majd mikor futásnak eredtem (szentül meg voltam győződve arról, hogy a nyomomba fog eredni), csak utánam kiáltott. „Remélem, pofára esel” – barátság level Alina. A hosszú évek alatt már megszoktam az ilyen és ehhez hasonló csipkelődéseit, őt így kell szeretni. Magamban jót nevettem ezen, egészen addig, amíg a „jóslata” be nem igazolódott.
A vízben futva összeakadtak a lábaim, és hatalmasat borultam. Simerius kicsúszott a kezemből, és vagy másfél méternyit szállt a levegőben. Próbáltam megmenteni a csobbanástól, esés közben az irányába vetődtem, hátha sikerül még időben elkapnom. Valahogy úgy nézhettem ki, mint egy gyilkos bálna, de hát, ez van. Kicsit elszámítottam magamat, ennek köszönhetően ahelyett, hogy az én kissé ázott, lila szőrgombócom a kezembe pottyant volna, a fejemen landolt. Ahogy elmerültem a vízben, hallottam, hogy valami koppan. Jesszusom, ez a fejem volt?
Reméltem, Alina azért érzékelt valamit, akármit ebből a kis jelenetből, és a megmentésemre siet…
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alina Gonzalez
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 35
Összes hsz: 40
Írta: 2015. március 5. 15:26 | Link

Cat

Azt hittem, hogy Cat annál jobban már semmiféleképpen sem tud kiidegelni, de természetesen róla volt szó, így csak egy mélyről jövő sóhajtással adtam a tudtára, hogy azonnal fejezze be a hisztizést, mert ott helyben leütöm.
- Gyenge kis vízfolyás, mi? - kérdeztem rángó arcizommal, ami elég idegbeteg külsőt nyújthatott, de nem érdekelt, mert nem állt valami messze a valódi elmeállapotomtól.
Abban a hitben éltem, hogy azután már tényleg semmi sem bosszanthat fel jobban, mint Cat szokásos ügyetlenkedése, de akkor a föld irányából halk sipákolásra lettem figyelmes, mire a szemöldökömet összevonva meredtem a padló felé, ahol drága barátnőm kis szőrgolyója hisztizett.
- Kussoltasd már el azt a kis izét, mert ha nekem kell, akkor azt megbánja! - dobbantottam dühösen a körülöttünk egyre jobban gyűlő vízben. Igaz, hogy ezáltal még vizesebb lettem, de már nem igazán érdekelt; a reggel szakértelemmel összeválogatott szerelésemnek és a gondosan elkészített sminkemnek már annyi volt. Ahogy a pár perccel ezelőtti jókedvemnek is.
Egyszerűen nem tudom felfogni józan ésszel, hogy Cat hogy a francba nem tudja észrevenni magát soha, semmilyen helyzetben, így elképedve - de leginkább mérgesen - meredtem rá, amikor a legkisebb pánik jelei nélkül fröcskölni meg rohangálni kezdett.
Természetesen bekövetkezett, amire már annyira vártam: a következő pillanatban figyelmetlenségének köszönhetően összeakadtak a lábai és teljes lendületéből hasra esett - az még csak hab volt a tortán, hogy a kis szőrmókja egyenesen a fejére pottyant, merthogy hatalmas ügyességéből adódóan a zuhanás közben elejtette a kis dögöt -, így hát most rajtam volt a sor, hogy nevessek egy kiadósat.
Utoljára módosította:Alina Gonzalez, 2015. március 5. 15:34 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dorian Reeve Green
INAKTÍV


Preminister | Szellemmacska
offline
RPG hsz: 160
Összes hsz: 632
Írta: 2015. március 8. 19:36 | Link

Benedikta

Voltam már ebben az iskolában elég bizarr helyeken, be kell valljam, mint a Páncéllovagok Folyosója vagy a Jóslástan terem, amibe beszorultunk Evillával, de azt hiszem, hogy mind közül a legvészesebb az a Fejetlenség folyosója volt. Mikor legutóbb erre jártam, káosz volt és ordibálás, az egyik festmény szereplője, egy loknis hölgy átrohant társához, hogy szerinte igazságtalan, ami történt, mert hogy a barátnője őt kibeszéli a Bibircsókos Banyának, ez pedig árulás. Mondanom sem kell, imádom a bunyókat, az pedig ritkaság számba megy, ha két festmény esik egymásnak. Szóval ma délután, mikor kijöttem órákról, úgy döntöttem, egy kis csatangolás nem tenne rosszat. Szóval mit volt mit tenni, az utamat az imént említett helyszín felé vettem egy jó csatangolás reményében, időközben elgondolkozva rajta, hogy sürgősen meg kell látogatnom a rejtekhelyemet, mert nem hiszem, hogy sokáig bírom már a malborom nélkül. Egy-két akadályt egész sikeresen vettem, névlegesen például átugrottam egy pocsolyát, ami fogalmam sincs, hogy került oda, majd elszlalomoztam egy gyanúsnak tűnő repedés mellett. Látszólag minden rendben volt, ez pedig nekem felettébb különös volt a számomra. Ahogy haladtam tovább, pont sikerült kikerülnöm egy fekete hajú leányzót, aki az utamban volt. Megfordulva hátra sandítottam rá, mintha a földből bukkant volna elém, egyszerűen nem tudtam hova tenni.
- Hé, kicsi lány, nem láttál véletlenül errefelé valami szokatlant? Ez a folyosó többnyire izgi, most mégis gyanúsan nyugodt... - közöltem elhúzva a szám, mert tényleg nem értettem, honnan ered ez a békés atmoszféra. Lehet, hogy ez afféle vihar előtti csend. A leányzó bőven alacsonyabb volt nálam, szóval a kalapomat megigazítva és a napszemüvegemet kissé lejjebb tolva pillantottam le rá. A hátamon lógó gitár éppen nyugtalanul ingadozott a hirtelen fordulat miatt, szóval hátranyúlva megállítottam, a másik kezemmel a hevedert kapva el. Reméltem, hogy ő észrevett valamit, amit én nem, rémes lenne, ha a mai nap is uncsi lenne.
Utoljára módosította:Dorian Reeve Green, 2015. március 8. 19:36 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Faragó Benedikta
INAKTÍV


BeneDiktátor :3
offline
RPG hsz: 37
Összes hsz: 1411
Írta: 2015. március 9. 17:19 | Link

Dorian
Öltözet


Eltévedtem. De úúúgy eltévedtem, hogy nagyon. Ezen a rémes helyen ma, vagyis most délután, az elmúlt két órában legalább négyszer elmentem már. Igen, jól hallottad, már két órája próbálok visszajutni a Levita Házba, de egyszerűen nem megy. Néha elgondolkodom azon, miért áldott meg az ég ilyen szörnyű tájékozódó képességgel. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha nem téveszteném össze állandóan a bal, és jobb oldalt... Akkor talán nem lennék ennyire elveszve ebben a kastélyban. Meg máshol sem.
Ez volt az első, és utolsó alkalom, hogy én felfedező körútra indultam ebben a kastélyban, de komolyan. Úgyis ott lesz szinte az egész szünet, mert terveim szerint nem fogok hazalátogatni, max a nagyihoz. Kicsit félek anyuéktól, hisz ők nem engedtek el, a nagyi segített, hogy eljussak ide, és azóta nem is írtam nekik. Tuti nagyon pipák rám, és ezt nem is csodálom.
Na de most inkább arra koncentrálnék, hogy minél hamarabb visszataláljak a Levitáig, és ez a kis gondolatfoszlány miatt kevésbé tudok koncentrálni... és igen már megint itt vagyok, ezen a rémes helyen. Még mindig kiráz a hideg már csak a tudatától is, hogy ezek az izék itt beszélnek. Hát még mikor tényleg meg is szólalnak... Van egy olyan érzésem, hogy ezt egyhamar nem fogom megszokni. Leszegett fejjel próbálok minél gyorsabban kijutni innen, amikoris valaki hozzámszól, s én azonnal fordulok is a hang irányába. Nagy kő esik le a szívemről, mikor megpillantom azt a húsvér, élő embert, aki feltehetőleg hozzám szólt, nem pedig egy olyan izé, amit az itteniek festménynek neveznek.
- Hát... Ezt szerintem rossz embertől kérdezed, ugyanis nekem itt szinte minden elég szokatlan, Főleg azok az izék a falon. - Mutatok az egyik festményre, mellé még grimaszolok is, majd a srácra nézve egy kis vigyor is megjelenik az arcomon. - Pontosan miféle "szokatlan" dolgot is kéne látnom?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mat Filips
INAKTÍV


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2015. március 9. 19:29 | Link

Adam Kensington

Bedugni a fejem? Így utólag belegondolva elég nagy ostobaság volt, hisz nem tudhattam, mi vár a másik oldalon. Hát, mázli hogy nem csapta le semmi a fejecskémet odaát. De amit ez után mondott, az egy pöppet meglepett.
- Nem vagy varázsló? -ismételtem kérdés formájában- Akkor... -hagytam befejezetlenül a mondatot, mivel lövésem sem volt, mi más lehetne, ha nem varázsló. Jó, tudom, sok mágikus lény él és létezik, de ő a hirtelen eszembe jutók közül egyikre sem hasonlít.
- Oké... -nyújtom meg az é betűt, miközben hátrálok egy lépést, hogy Adam is hozzáférjen a festményhez. Majd amikor végre leesik, hogy követi a példámat, kissé kikerekedett szemekkel ugyan, de nyugodtan figyeltem az eseményeket. Elfog a kíváncsiság, vajon mit lát, így már automatikusan is a nyakamat kezdtem nyújtogatni, lábujjhegyre ereszkedve, mintha látnék valamit látnék valamit. Na, ebből mi sül ki?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...

Dorian Reeve Green
INAKTÍV


Preminister | Szellemmacska
offline
RPG hsz: 160
Összes hsz: 632
Írta: 2015. március 9. 19:39 | Link

Ditta

Hiába jöttem el a Fejetlenség folyosója felé, semmi különlegeset nem láttam, se egy tömegbunyó, sem egy füstölgő fal. Uuuuncsi... Azt hiszem, hogy a mai napon nem nagyon fogok találni ezen a helyen kalandot, viszont találtam helyette egy egészen elveszettnek tűnő Levitás leányzót, akitől megkérdezhettem, látotte- valami furcsát. Tetszett a stílusa, főleg a pólóját értékeltem, meg a fülbevalóját, de nem hoztam szóba, csak elvigyorodtam, mikor végigmértem. Nem stílusom a bókolás, egészen meg kellett erőltetnem magamat hozzá és ez nem az a nap volt, szóval nem. Egészen óriásnak éreztem magamat mellette, ez szokatlan érzés volt, bár megesett néha... Hm... Azonnal felém fordult én pedig az arcát tanulmányoztam, enyhén előrehajolva.
- Áh, szóval nemrég jöttél? - kérdeztem érdeklődve, bár ez nekem nagyon furcsa volt, mert ugye én világ életemben a varázsvilágban nőttem fel, szóval nehéz lett volna átélni a helyzetet. Nem nagyon tudtam hova tenni, hogy a folyosó meglehetősen nyugodtnak tűnt.
- Nem tudom, itt rémes dolgok szoktak történni. Verekszenek  a festmények, meg ilyesmik... - vontam vállat és a másik irányba pillantottam, hogy most arra menjek és tűnjek el, vagy inkább maradjak és infózzam meg a lányt, hogy mi van vele, mit keres itt, ilyesmiket. Az elmenetel nagyon lelombozóan hangzott, szóval visszafordultam a lányhoz és halványan elvigyorodtam.
- Dorian vagyok - közöltem, lazán zsebre vágva a kezemet és ismét körbepillantottam, mintha valami nagyon érdekes lenne a környéken, pedig csak kutattam valami szokatlan után. - És te?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2015. március 9. 20:49 | Link

Adam és Mat

A vámpír feje gond nélkül áthatol ismét a hártyavékony rétegen s valóban, Adam érzékei elégnek bizonyulnak ahhoz, hogy a bent uralkodó közönséges sötétség leplén hamar átlásson. Nem kell hozzá megerőltetnie magát, csak az a néhány másodperc szükséges, amíg a szem a bevilágított folyosó fényeiről átszokik a teljes feketeségre, így rövid időn belül kirajzolódnak előtte a beltér vonalai. Semmi ismeretlen nem tárul a szeme elé - legalábbis olyan, ami túlontúl szokatlannak tűnne. Kétszer két méretes, üres raktárhelyiségnek tűnik elsőre, azt leszámítva, hogy a hajdan valószínűleg használatban lévő polcok most üresen állnak a fal mellett. Magával szemben egy fáklyát is kiszúr a falnál, amellett pedig ebből a kisebb helyiségből levezető lépcsősor kezdődik. A benti levegő nem dohos - mint azok a szobák, amelyeket évtizedek óta nem látogatott meg senki ember fia; igaz, a friss hegyi levegőtől is meglehetősen távol áll.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. március 10. 00:08 | Link

Mat Filips
és a furcsa festmény

Ez érdekes. A srác tudja a nevem, de úgy tűnik, csak a cikk címéig jutott el vagy én nem is tudom. A lényeg, hogy minden valószínűség szerint nem tudja, hogy vámpír vagyok. Legalábbis erre következtetek abból, hogy ennyire meglepi az, hogy nem vagyok varázsló. Mintha nem értené, akkor mégis mit keresek itt. Magyarázattal viszont nem most fogok neki szolgálni. Egyszerűen elmerítem a fejem a festményben, amint odaenged. Amit pedig tapasztalok, az igazán különleges. Szemlélem egy ideig a helyiséget, majd kiemelem arcom a színkavargásból és lenézek mellém a diákra.
- Mintha egy titkos szoba lenne a kép túloldalán. A fal mellett polcok, szemben egy fáklya és mellőle egy lépcsősor vezet valahová. - számolok be a fiúnak arról, mit tapasztaltam az imént. Eltöprengve pillantok a festményre.
- Vajon tényleg ott van? - vetem fel a jogos kérdést, szinte csak hangosan gondolkozva. Az érzékeim azt mondják, igen, azonban a varázslat képes átverni őket, bármilyen fejlettek. Sajnos pár hete a bőrömön tapasztaltam ezt. Szó szerint.
Összevonom sötét szemöldökömet, ahogy újabb kérdés fogalmazódik meg bennem: miért most fedi fel ezt a festmény? Ráébredek aztán, ez itt nem véletlenül a Fejetlenség Folyosója. Valószínűleg kár túl hosszan agyalni a miérteken. Körbenézek a beszédes nevű helyszínen, ezen merengve.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Caitlyn Iparis
INAKTÍV


Neveletlen Hercegnő*-*
offline
RPG hsz: 78
Összes hsz: 315
Írta: 2015. március 11. 19:21 | Link

Alina

Én tényleg azt hittem, hogy megtanultam a varázslatot. Hajnalban tök jól ment, az történt, aminek történnie kellett. Nem is értettem, miért nem sikerült azon folyosón.
- Iiigen – Motyogtam zavartan. Jaj, ne. Már megint azt csinálja az arcával. Ilyenkor olyan ijesztő – gondoltam magamban.
- Hé, Lina, valami van az arcoddal… - Hívtam fel rá szíves figyelmét, ha esetleg ő még nem vette volna észre a dolgot. Miután kimondtam, már tudtam, hogy ez rossz ötlet volt, s kissé félve vártam a reakcióját.
- Én ezt egyszerűen nem értem. Mármint, komolyan, napkeltekor még teljesen jól meg tudtam csinálni! Mi változott az óta? – Néztem nagy, sírós szemekkel barátnőmre, majd erősen gondolkodóba estem. – Talán rossz az aurád… – Vettetem fel vállvonogatva. Ó, hülye, hülye, hülye! – Korholtam magam, de úgy istenigazából. Bárcsak nálam is működött volna az agyam és a szám közötti szűrő, ami mindenki másnak tökéletesen szuperált, így megakadályozva azt, hogy rögtön kimondja a legelső dolgot, ami eszébe jut…! Akkor talán ritkábban kerültem volna ilyen és ehhez hasonló helyzetekbe. Tudtam, hogy ez csak egy újabb szög volt a koporsómon, ez után már csupán csak abban reménykedhettem, hogy egy szép, fekete-narancssárga koporsóm lesz, szép virágokkal, sok édességgel, meg mindennel.
- Naa! Nem izé, hanem golymók, ráadásul neve is van! Ő Simerius. És nem hagyom, hogy bántsd! – Ripakodtam rá Alinára. Azért ami sok, az sok. A düh elemi erővel öntött el, szinte éreztem, ahogy a szemeim vérben forognak. Simit nem bánthatja senki! Vagy, ha valaki mégis megpróbálja, hát annak velem kell szembenéznie, és jaj az illetőnek! Még akkor is, ha az a valaki Katy. Néha nagyon gonosz tudott lenni.
Amikor eszembe jutott ama zseniális ötlet, hogy, ha már abba a szituációba kerültünk, szórakozzunk egy kicsit, felvillanyozódtam. Ritkán veszekedtem, nem is szerettem, ezért amint lehetőségem nyílt rá, oldani akartam a felgyülemlett feszültséget.
Miután sikeresen megmentettem Simit, még hallottam, hogy valami reccsent - aúcs -, majd Alina kacagása után nagy feketeséget láttam. Nem tudom, mennyi idő telhetett el – szerintem mindössze pár másodperc -, mikor magamhoz tértem, s fuldokolva, köhögve tápászkodtam fel négykézlábra. A víz jó része elszivárgott, már csak pár centi folydogált a padlón. Kezemet a fejemhez kaptam. Nagyon fájt, hányingerem volt és eléggé szédültem, úgy éreztem magam, mintha áthajtott volna rajtam egy teherautó.
Vajon Alina tudja, merre van a gyengélkedő? – Kérdeztem magamtól s kissé talán kába tekintetemmel a lányt kerestem.
Utoljára módosította:Caitlyn Iparis, 2015. március 24. 21:36 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Faragó Benedikta
INAKTÍV


BeneDiktátor :3
offline
RPG hsz: 37
Összes hsz: 1411
Írta: 2015. március 19. 20:01 | Link

Dorcsi


Uuuuuh de nagyon és fuuuh meg ahh de nagyon nem szeretem ezeket a képeket. Olyan... Olyan természetellenes, hogy mozognak, és beszélnek, és gyakorlatilag saját tudatuk van. Ez olyan... Olyan hátborzongató valamilyen szinten. Nekem legalábbis biztosan, hisz én ilyenekkel még soha életemben nem találkoztam, és ez is - rengeteg más dologgal egyetemben - újdonságnak számít nekem. Nekem meg elég sok időt vesz igénybe, hogy hozzászokjak az új, ismeretlen dolgokhoz, csak úgy mint az útvonalak megjegyzése. Gyorsan próbálok végig haladni ezen a folyosón, csakhogy nem számoltam azzal, hogy bárki is leszólíthat. Nagyon reméltem, hogy nem az egyik kép, és... mily' szerencse! Egy élő ember...! Remek, és talán még tudna segíteni is. Nagyon remélem.
- Hát igen, nemrég jöttem csak, és még szoknom kell ezt az egészet. - Ami biztos egy nagyon lassú, és hosszú folyamat lesz. Nagyon sok dolog ismeretlen számomra a varázsvilágban, de végülis van időm, hogy mindet kiismerjem, nem?
- Azt hiszem ezt a helyet lehetőleg kerülni fogom... - jegyzem meg halkan, majd az egyik, szokatlanul csendben lévő alak felé sandítok. Még meg is bököm párszor, mire az csak néhány nem túl kedves, és főképp nem szép szóval ajándékoz meg, de hamar abba is hagyja. Beleborzongok, egész testemen remegés fut végig, és nem is a káromkodás miatt, persze azt sem szeretem, sőt, egyenesen ki nem állhatom. Sokkal inkább amiatt, hogy még mindig nem voltam képes teljesen megemészteni, hogy ezek a valamik gyakorlatilag élnek, mozognak és beszélnek.
- Benedikta. - Mutatkozom be én is, s arcomra végre egy halvány vigyor is kiül. - Ha már itt vagy... Meg tudnád mondani, hogy a kastély melyik részén is vagyok épp? Kérlek, mondd, hogy a Keleti szárnyban vagyunk...! - Nézek fel rá, nagy bociszemekkel, kérlelőn, remélve, hogy esetleg segít visszatalálni a Levitáig.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dorian Reeve Green
INAKTÍV


Preminister | Szellemmacska
offline
RPG hsz: 160
Összes hsz: 632
Írta: 2015. március 21. 16:41 | Link


Ditta

Hiába jöttem el ma erre, balhét nem találtam, csak egy Levitás leányzót, aki azt hiszem, hogy azért volt itt, mert eltévedt. Legalábbis az arckifejezéséből, meg abból, hogy itt lézengett egymaga, miközben nem szereti a festményeket, nekem ez jött le. Lehet, hogy tévedek, de nem túl valószínű. Majd még eldől, ha eldumálok egy kicsit a leányzóval. Megszólítottam, hátha ő látott valamit, de nem voltam benne biztos, mert azért nem volt itt annyi ideje, azt hiszem. Ő közölte, hogy igazam volt, mivel csak nemrégen érkezett ide az iskolába. Gondolom elsős lehetett, ami viszont azt jelentette, hogy minimum hat év előnyöm volt velem szemben. Kicsit elvigyorodtam, majd kihúztam magamat, és oldalra biccentett fejjel szemléltem őt. Közölte, hogy ezt a helyet kerülni fogja, én pedig bólogattam, hogy megértem.
- Hogy-hogy? Nem kedveled a zűrös helyeket? - érdeklődtem kis mosollyal, de aztán csak vállat vontam, elvégre mindenki saját maga válogatja meg, hogy a kastélyon belül merre akar menni vagy merre sem. Közben elég bizalmatlanul az egyik festményt kezdte el vizslatni, aztán meg is bökdöste, mire az káromkodni kezdett. Előtte viszont  gyanúsan csöndben volt, gyanítom hallgatózott, szóval odasétáltam úgy, hogy ne lássa és csettintettem egyet a kép előtt.
- Takarodó! Tudom, hogy nem ennek a keretnek a lakója vagy. Nem olyan stílusban vagy megfestve, mint Lady Blackwell, ráadásul őt ismerem is. Szedd a lábad, tűnés innen, hess hess! - zavartam el.
- Nos örvendek Benedikta... hívhatlak Dittának? ez olyan hosszú és az angol Benedict jut eszembe róla. Így hívják az egyik haverom - grimaszoltam egy aprót, majd elvigyorodva hallgattam a kérdését. Mikor megemlítette a Keleti szárnyat, a fejemet ingatni kezdtem, mint azok a mugli kutyák a kocsik ablakában.
- Aligha, kedves, ez a Déli szárny, rossz helyen jársz... de ha gondolod elkísérlek a Levitáig, mert gondolom oda indultál - vontam vállat kis mosollyal. Úgysem volt most jobb dolgom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mat Filips
INAKTÍV


Melankolikus emo-punk, éjféllovag pálcikaember
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 2385
Írta: 2015. március 23. 15:18 | Link

Adam Kensigton

Ha jobban fontolóra veszem, talán tanácsosabb lett volna, ha figyelmesebben olvasom végig az irományt, mert ahogy felidéztem magamban az eseményt, elgondolkoztam, elképzelhető, hogy nem is volt rajtam szemüveg. Úgy pedig az orromig se látok! De akkor a nevét hogy a lótüdőben olvastam ki? Rejtély. De mire kikecmergek gondolataim hullámai közül, a férfi feje már a fal túloldalán volt. De egy szempillantás múlva ismét rám nézett.
- Hmmm...érdekes. -préseltem össze az ajkaimat, karba tett kézzel bámulva a festményt.
- Jó kérdés! Derítsük ki! -mosolygok, kissé megdöntött fejjel, ekkor ráeszmélek, hogy valahol biztos van nálam egy kis zseblámpa. El is kezdem tapogatni a farmerem zsebeit, amíg röpke idő alatt megtalálom a kis tárgyat. Mázli, hogy feledékeny vagyok. Illetve ilyen helyzetekben.
- Csak valahogy be kéne jutnunk... -kezdek nézelődni a kép közvetlen közelében, majd hirtelen Adam felé fordítom a tekintetem.
- Ötlet?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aki nem ismer, azt hiszi, őrült vagyok. Aki ismer, az tudja is...

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2015. március 24. 17:44 | Link

Adam és Mat

Vajon tényleg ott van? - merül fel a kérdés a vámpírban, de csakugyan, minden érzékszerve arról árulkodik, hogy nem egy káprázat. A por a pállott levegő, mint-mind túlságosan valódinak tetszik ahhoz, hogy puszta káprázat legyen, s ha ez nem volna elég, nyilvánvalóan könnyedén be tudta dugni a kezét és a fejét is a keret kapuján.
Aztán egyszeriben két dolog is történik: az egyik, hogy a kép túloldaláról összefüggéstelen, elmosódó motyogást hallanak mindketten, ám a belső tér akusztikája torzít annyira, hogy ne lehessen kivenni, pontosan miről is van szó, csupán annyi állapítható meg, hogy vékonyka, magas hangon folyik az "elmélkedés".
A másik pedig, ahogy Mat a kép közvetlen környezetében töpreng, netán hozzá is ér a falhoz vagy kerethez, az mintha megérezné a két toporgó szándékát, a fal halk, morzsolódó hangokkal kezd formálódni - az azt alkotó mágikus téglák úgy, mint egy legó darabkái, könnyedén csúsznak szét, rendezkednek, mígnem a kép alatt egy kisebb ajtó formálódik. Kisebb, mert egyértelműen nem emberi magasságra van kialakítva, de ha lehajolnak, könnyedén átférhetnek rajta mindketten.
Utoljára módosította:Mesélő, 2015. március 24. 17:44 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2015. március 24. 19:36 | Link

Mat Filips
és a furcsa festmény

Míg én a kavargó képet szemlélem elgondolkozva, a diák fényforrás után kutat a zsebeiben. Mondjuk nem értem, miért nem a pálcájával szándékozik világítani. Biztos nem tudja még azt a varázslatot. Vagy nincs nála a pálca. Lehet, ezért kérdezte tőlem az előbb, én nem világítanám-e be egy varázslattal a teret. Mindegy is.
Éppen rálel a keresett tárgyra és felveti, hogy valahogy be kéne jutnunk, amikor a festmény mögül, vagy éppen magából a festményből különös, beazonosíthatatlan, vékony beszédhang szűrődik. Próbálom beazonosítani, ám nem igazán járok sikerrel. Nem sokáig van időm végül ezzel foglalkozni, hiszen észlelem, hogy a fal megmozdul, kövei elfordulnak, hamarosan pedig egy az egyben kitárul, méghozzá a keret alatt. Összevont szemöldökkel figyelem a jelenséget, majd a srácra tekintek. Szerintem ő indíthatta el valahogy a folyamatot.
- Fedezlek. - küldöm előre ezzel az egyszerű szóval Matet az átjáróban. Az se biztos, hogy én bemegyek. Minek kússzak át a megnyílt átjárón, ha valószínűleg egy maga is fel tudja deríteni, mi van a túloldalon? Persze, ha fél bemenni oda, az más. Azonban nem hiszem, hogy akad ott bármi, amitől tartania kéne. Ha így vélném, nem buzdítanám arra, hogy játsszon egy személyes felfedező expedíciót.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alina Gonzalez
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 35
Összes hsz: 40
Írta: 2015. március 24. 20:39 | Link

Cat

A vöröske toporzékolva vinnyogott mellettem, amire egy idő után már nem is reagáltam semmit - bár, ha szándékoztam volna, akkor sem lett volna rá lehetőségem, mert tulajdonképpen saját magával társalgott. A beszólásszerű próbálkozásait pedig szimplán elengedtem a fülem mellett, hiszen ő Cat, az évek során már megszoktam, hogy nem igazán van összeköttetés az agya és a szája között, így elég sokszor mond olyan dolgokat, amiket nem kellene.
- Jézusom, te nevet adsz egy szőrgolyónak? - kérdeztem felvont szemöldökkel, aztán hitetlenül elnevettem magam.
Miután Cat kellően eljátszadozott a vízzel, majd bekövetkezett a jól megérdemelt elbotlása, falat rengetően hangos nevetésbe kezdtem.
- Te szerencsétlen! - nyögtem két röhögőgörcs között, majd letöröltem az önfeledt jókedv által kipotyogó könnyeimet.
Amikor pár másodpercig a bokáig érő vízben hasaló lány semmilyen életjelet nem adott magáról, hirtelen elhallgattam és utánasiettem.
- Basszus, Cat, jól vagy? - kérdeztem ijedten, majd próbáltam talpra segíteni a kissé kába tekintetű barátnőmet.
- Tessék - rántottam elő a farzsebemből egy zsepit, ami bár kissé nedves és gyűrött volt, kiválóan megfelelt a célnak. - Az orrodra - tettem hozzá, ezzel tudatosítva a vöröskét, hogy bizony vérzik az orra.
- Gyere, menjünk ki egy kicsit levegőzni - öleltem át a vállát, majd bizonytalanul elindultam Cattel (és az idegesítő kis szőrgombóccal) az oldalamon a folyosó egyik irányába, hátha kijutunk valahogy.
Utoljára módosította:Alina Gonzalez, 2015. március 24. 20:42 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Levitás BeneDiktátor
INAKTÍV


BeneDiktátor :3
offline
RPG hsz: 37
Összes hsz: 1411
Írta: 2015. április 2. 13:48 | Link

Dorcsi



Találtam a kastélyban egy olyan helyet, amit normális körülmények között lehetőleg kerülni fogok. Persze az is kérdés, hogy egy ilyen, varázslattal teli helyen mit nevezünk "normálisnak". A srác elmondása alapján ez itt egy elég zűrös hely lehet, szóval el sem merem képzelni, hogy mi lehet itt a normális. Azonban amilyen szerencsém van, tuti többször is meg fogok itt fordulni diákéveim alatt, és tuti, hogy akkor nem lesz itt olyan nyugodt minden. És az is lehet, hogy ez is csak ilyen vihar előtti csend, és készülnek valamire ezek az izék itt. Csak könyörgöm... Várjanak vele addig, míg én eltűnök innen.
- Inkább a zűrös helyek nem szeretnek engem... Végül mindig bajom esik. - egy vállrántással el is intézem a dolgot, nem szentelek neki különösebben nagy dolgot, csak ténymegállapítás volt. Általában próbálom elkerülni az ilyen helyeket, de valahogy mindig megtalál a baj. De eddig még mindig megúsztam nyolc napon túl gyógyuló sérülés nélkül, szóval nincs gond.
Ez a fickó a képen... Brr... Szörnyű... Pedig én csak kíváncsiságból bökdöstem meg, és így reagál. Még ilyet! Még egy ok, hogy ne kedveljem ezeket az izéket. És ez még nem is az ő lakhelye, vagy mi. Dorcsi azonban gyorsan a helyére tessékeli a festményalakot, aki elég gyorsan el is tűnik. Na én így tuti nem tudnék rendre inteni egy képet. Elég abszurd, de már hozzá kéne szoknom, hogy itt semmi sem olyan, mint amilyen a mugli világban.
Nem bírom ki, hogy ne nevessem el magam Dorianon, és az indokon, amiért becézni szeretne. Nekem ez eddig még soha eszembe se jutott, de most hogy mondja...
- Hívhatsz nyugodtan Dittának. - Vigyorgok a srácra. Ez a vigyor azonban hamar lehervad az arcomról, mikor elárulja, hogy bizony elég rossz helyen járok, mert ez nagyon nem a Keleti szárny. De segít visszajutni a levitába. Hát ez remek! Feldobta a napom Dorian, és legszívesebben köszönetképp megölelném, csakhát nem tudom, hogy reagálna rá.
- Uuuh... Hát annak nagyon örülnék. Kösziii! - Hálálkodom neki széles vigyorral az arcomon. - Nos... Akkor merre?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 6 7 [8] 9 10 ... 18 ... 27 28 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium