A szobában több íróasztal és szekrény van, amelyek mindenféle iratokkal és könyvekkel vannak tele. Az asztalok előtt a tanárok dolgoznak, vagy épp egymással beszélgetnek. Délre néző ablakain mindig sok napfény árad a helységbe, melynek falát különböző portrék díszítik.  Az iskola tanárai gyakran lépnek be és ki a szoba nagy tölgyfaajtaján. Diákok csak ritkán és tisztelettudóan jöhetnek be ide, ha kopogásukra ajtót nyit nekik valaki...

MITZINGER prof
a gyengélkedőzésem másnapján a tanári előtt | az új tanév elején | x



Baglyom érkezett. Az apropója nem más, mint a tegnapi incidensem, melynek során bizony alaposan megagyaltak. Nem is tudom, szeretek ilyen változatos, fura kifejezéseket használni rá magamban, attól talán kevésbé tűnik komolynak. Vagy fogalmam sincs. De emiatt kellett most ide a tanárihoz járuljak. A levél a házvezetőmtől jött, akit a javashölgy értesített a sajnálatos esetről. Mondta is nekem, hogy ezt teszi. Mitzinger prof meg rögtön tájékoztatta bagollyal a bácsikámat, akit előtte viszont felhívtam, inkább tőlem tudja meg, mi történt. Irtóra nem volt könnyű, addig életemben egyszer telefonáltam fel őt, akkor nem ilyen kellemetlen ügyben. Elég az hozzá, még az ötletet is Lau adta, hogy így hamarabb értesíthetném. Hiszen én csak hurcolom magammal azt a felrúnázott, összecsukható készüléket, viszont általában mindössze zseb- vagy táskanehezék szerepet tölt be. Tökre nem jut eszembe használni.
Őszibe fordult már rendesen az időjárás, így uniformisom ismét teljes, már a talárt sem a hátizsákomban hurcolom, hanem rajtam ékeskedik, prefektusi jelvényem rajta csillog mellkasomon. Megérkezem az ajtó elé és egy nehéz sóhaj után bekopogtatok. Ide nem ront be csak úgy az ember. Nem is emlékszem, mikor jártam itt utoljára. Nem vagyok sűrű látogató, ahogy a diákok nagy része nem az. Ami így van rendjén. Nem vagyok vele tökéletes tisztában különben, miről szeretne beszélni a HV, ám erős sejtéseim nyilván akadnak. Izgulok is rendesen. Meg fogalmam sincs, mit érezzek ezzel kapcsolatban. Próbálok elvonatkoztatni attól, ahogyan ez az otthonban ment anno, ahol rendszeresen szekáltak a többiek, meg másokét is, szóval nem kaptak túl nagy hangsúlyt ezek az alkalmak. Próbáltak valamennyire utánajárni, kik a rendbontók - dehát voltak is erős tippjeik és így állandóan fegyelmezett bentlakók -, viszont beárulni nem árultuk egymást. Ott éltünk egy hatalmas kupacban, a spicliknek végük volt. Még jobban, mint egyébként. Ezt mindenki tudta. Ez volt a természetes. Mélyen hallgattunk. Azonban már régen nem az árvaházban vagyok. Csak éppen azóta nem történt velem ilyen. Ennyire komolyan nem. Hála Istennek - tegyük hozzá. Azonban így tényleg tanácstalan vagyok, hogyan viselkedjek. Mindegy, próbálom nem túlgondolni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=775340#post775340][b]Thomas Middleton - 2019.09.25. 21:40[/b][/url]

MITZINGER prof
a gyengélkedőzésem másnapján a tanári előtt | az új tanév elején | x



Baglyom érkezett. Az apropója nem más, mint a tegnapi incidensem, melynek során bizony alaposan megagyaltak. Nem is tudom, szeretek ilyen változatos, fura kifejezéseket használni rá magamban, attól talán kevésbé tűnik komolynak. Vagy fogalmam sincs. De emiatt kellett most ide a tanárihoz járuljak. A levél a házvezetőmtől jött, akit a javashölgy értesített a sajnálatos esetről. Mondta is nekem, hogy ezt teszi. Mitzinger prof meg rögtön tájékoztatta bagollyal a bácsikámat, akit előtte viszont felhívtam, inkább tőlem tudja meg, mi történt. Irtóra nem volt könnyű, addig életemben egyszer telefonáltam fel őt, akkor nem ilyen kellemetlen ügyben. Elég az hozzá, még az ötletet is Lau adta, hogy így hamarabb értesíthetném. Hiszen én csak hurcolom magammal azt a felrúnázott, összecsukható készüléket, viszont általában mindössze zseb- vagy táskanehezék szerepet tölt be. Tökre nem jut eszembe használni.
Őszibe fordult már rendesen az időjárás, így uniformisom ismét teljes, már a talárt sem a hátizsákomban hurcolom, hanem rajtam ékeskedik, prefektusi jelvényem rajta csillog mellkasomon. Megérkezem az ajtó elé és egy nehéz sóhaj után bekopogtatok. Ide nem ront be csak úgy az ember. Nem is emlékszem, mikor jártam itt utoljára. Nem vagyok sűrű látogató, ahogy a diákok nagy része nem az. Ami így van rendjén. Nem vagyok vele tökéletes tisztában különben, miről szeretne beszélni a HV, ám erős sejtéseim nyilván akadnak. Izgulok is rendesen. Meg fogalmam sincs, mit érezzek ezzel kapcsolatban. Próbálok elvonatkoztatni attól, ahogyan ez az otthonban ment anno, ahol rendszeresen szekáltak a többiek, meg másokét is, szóval nem kaptak túl nagy hangsúlyt ezek az alkalmak. Próbáltak valamennyire utánajárni, kik a rendbontók - dehát voltak is erős tippjeik és így állandóan fegyelmezett bentlakók -, viszont beárulni nem árultuk egymást. Ott éltünk egy hatalmas kupacban, a spicliknek végük volt. Még jobban, mint egyébként. Ezt mindenki tudta. Ez volt a természetes. Mélyen hallgattunk. Azonban már régen nem az árvaházban vagyok. Csak éppen azóta nem történt velem ilyen. Ennyire komolyan nem. Hála Istennek - tegyük hozzá. Azonban így tényleg tanácstalan vagyok, hogyan viselkedjek. Mindegy, próbálom nem túlgondolni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=778725#post778725][b]Mitzinger Bence - 2019.10.21. 23:53[/b][/url]

Azt hinné az ember, hogy egy iskolában, ahol megannyi oktató, egyéb személyzet és minisztériumi lebzsel könnyen és zökkenőmentesen megy egy évkezdés. Hát rohadtul nem. Mikor már azt hiszed le tudsz ülni a reggeli kávédhoz, délután kettő van és még két papírt át kell olvass. És ez még csak a házvezetői teendőd, el sem jutottál a jogi dokumentumokig, amit az új igazgatónak át kell adj. Damn, én sem itt akarok megöregedni. Nos, pedig az elmúlt napok így néztek ki, aztán tegnap valami elborult, leginkább a tekintetem, mikor megkeresett a hölgy a gyengélkedőről és felvázolta mi történt. Írtam egy üzenetet az érintett prefektusomnak és Ezrával átrágtuk, hogy ez nem maradhat ennyiben. Ő éppen a friss mestertanoncainkat intézte illetve a végzettek kiköltözését, ezért én vártam a tanárinál Thomasra. Azaz én odabent éppen behoztam a lemaradásom, ő pedig ha minden igaz meg kell érkezzen. Az órámra is néztem, és pár perccel a kért előtt elpakoltam és elindultam kifelé, én sem vagyok oda ha engem hívtak, még én kopogtassak, és tudom tartani a kölykök felé is a fairplayt,  ha kiérdemelték.
Nevezzük véletlennek, vagy szerencsének, de ki is szúrtam őt, így egy bátorító mosollyal egyik kezem a zsebembe csúsztattam a másikkal intettem neki és befelé mutattam, hogy talán indítsunk odabent.
- Örülök, hogy ideértél. Nos, nem vagyok ennek az embere, meg a hallottak és  a látott alapján is hülyén venné ki magát a hogy vagy, így inkább azt kérdezném, hogy nyugodtabbak-e a kedélyek körülötted? - néztem rá, leginkább az érdekelt azóta belefutott-e hírbe, személyekbe, kellemetlenségbe. Bíztam benne, hogy a gyógyítók a többit a megfelelő módon kezelik, az én terepem inkább a szankcionálás. - Gondolom nem egy nagy élmény ide jönni, hiszen nem volt még komoly ügyed, és most sem szeretném, ha annak vennéd. Neffry sajnos nem tud itt lenni, de átbeszéltük, és elindítottuk a szükséges lépéseket. Beszéltetek a gyámoddal már?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=778783#post778783][b]Thomas Middleton - 2019.10.22. 22:48[/b][/url]

MITZINGER prof
a gyengélkedőzésem másnapján a tanári előtt | az új tanév elején | #imokayGIF



Felmosolygok a megérkező, fess házvezetőmre.
- Jó napot Mitzinger professzor - köszönök illedelmesen, ahogy szoktam és már megyek is beljebb intése nyomán. - I-igen... nyugodtabbak - bólogatok. Ugyan nem értem, egészen pontosan mire gondol, én viszont arra, hogy jobban vagyok, a főzeteknek köszönhetően begyógyultak a sebeim, inkább csak picit elgyötörtnek tűnök és az elmúlt egy nap békésen telt. Aludni nem aludtam jól, de az egy dolog. Páran kérdezték, rendben vagyok-e. Szerintem tudják már sokan, hiszen a két rellonos át kellett támogasson a folyosókon a történtek után. Az érdeklődésen kívül bíztató mosolyokat kaptam még. Ha kaptam mást is, azt nem vettem észre. A támadóimmal meg nem találkoztam azóta. Tény, talán éberebben járok-kelek most. Dehát ez majd enyhül. Szóval helytálló a válaszom: nyugodtabbak. A részletekkel nem traktálom őt.
- Nem... semmi gond - rázom a fejem. Nem probléma, hogy ide kellett jöjjek.
- Szükséges lépéseket? - kérdezek vissza. Mik azok? Közben körbenézek a tanáriban. Igaziból nincsenek nagy változások ahhoz képest, mikor utoljára itt jártam. Mondjuk ez most nem is foglalkoztat ám annyira. Őrzöm barátságos kifejezésem, szelíd mosolyom, ám közben egyértelműen feszült vagyok.
- Beszéltünk. Eljött... eljött értem tegnap, hazavitt. Elmeséltem neki, ami történt és... azt mondta, reméli, hogy az iskola intézkedik vagy ő fog - idézem fel a társalgásunk azon részleteit, amelyek lényegesek lehetnek, ám csak utána jövök rá, ez hogy hangozhatott. Elkerekednek szemeim - Mármint... - kezdem kicsit hangosabban, mint akartam. - Nem úgy, hogy... szóval szerintem ő csak úgy értette, hogy... - hebegek, keresve a szavakat, de őszintén, fogalmam sem lehet, hogy értette. Valószínűleg egyszerűen úgy, ahogy mondta. Nem fenyegetés a részéről, csak féltés és az ügyvédi ösztönök. Meg az éjszakai igazságosztó ösztönei, viszont ezen oldala ugyebár számomra ismeretlen, mint mindenki számára. Elég az hozzá, reménykedve nézek a férfira, hogy hiába vagyok képtelen befejezni a mondatom, tudja, mit akarok kibökni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=410&post=781810#post781810][b]Mitzinger Bence - 2019.11.25. 14:32[/b][/url]

Annak felettébb örülök, hogy nem sokkos vagy éppen traumatizált azóta is. Vannak akiket a szokottnál váratlanabbul és rosszabbul ér el a verbális abúzus is, nem még ez, amiben neki volt része. Sajnáltam, és még mindig tartom, hogy a sátán kegyeiért küzdő a 14-től 18-ig tartó korosztály növekvő nemzedéke. Azoknak volna itt a helye, nem annak, akinek még van is jövője. Pedig éppen a minap beszéltük Ezrával, hogy szerencsések vagyunk a házunkban cseperedőkkel.
- Igen, a szükségesek. Minden esetben indítható eljárás, nyilván ha valakit szóban bántalmaznak jogilag nehéz megfogni, de egy ilyen esetén én is tehetem, amiért itt vagyok - indultam el befelé a belső irodához, aminek ki is nyitottam az ajtaját a fiúnak, hogy aztán hellyel kínáljam és én is leüljek, de nem az asztal túloldalára, hanem a mellette lévő fotelbe. Nem vallatni hívtam ide vagy elszámoltatni. Hol is tartottam... - Megvan mindennek a maga kerete, nyilván ismeretlenek ellen, de fegyelmi eljárást indítunk a tanári tanáccsal, akik természetesen szintén az erőszak ellen vannak. Lehetséges, hogy a későbbiekben majd még megkérünk, hogy számolj be részletesen a történtekről, ami nem kellemes, de ahhoz, hogy a jó útra terelhessük az elkövetőket, meg kell tenni.
Nyilván a legnehezebb az lehetne, hogy rábírj egy bántott gyereket, hogy ha esetleg fél, vagy nem akar konfrontálódni kinyissa a száját. Bár a hallottak nyomán úgy látom elég talpraesett és értelmes, hiszen elmesélte amit tudott a gyengélkedőn is.
- Elintézi ő? - kúszott fel a szemöldököm. - A bácsikád megnyugodhat, mi sem hagyjuk annyiban, hiszen itt mint házvezetők felelünk érted és a többiekért is, ugyanúgy mi is el szeretnénk kapni és felelősségrevonni azokat, akik tették.
Természetes, hogy a szülői óvás ilyenkor elhatalmasodik, mindenki kicsit határozottabb és még inkább tenni akar, pedig bürokrácia ide vagy oda, tényleg célravezető, ha hagyják, hogy mi intézkedjünk higgadtan.
- Nem kell szabadkozni. Aggódik érted gondolom, ez természetes, ilyenkor sok dolgot mondunk komolyan és kevésbé átgondoltan is. Ügyvéd ő is, ha jól tudom, igaz?