Angelica

Tanári illemhely

Néha a rellonos elődök vére kiütközik rajtam, mint teliholdkor emberen a vérfarkas lét. Ezzel nem degradálom egyiket sem, csak a hasonlat nagyon passzol. Ma nincs telihold, de éget a tettvágy. Angelicának azt mondtam, hogy virágot ültetünk, de a többit nem kötöttem az orrára. Ő nem szívesen bukna le velem, de ez egyáltalán nem érdekel. majd legfeljebb elfut, vagy már előtte feladja. A helyzet az, hogy valamit muszáj csinálnom, mielőtt megőrülnék az elhagyatottság érzésétől. Persze mindez nem tudatos, csak mélyen belül ez mozgat. Nagyapi letargiája olyan súllyal nyomja a vállaimat, hogy ezt tizennégy évesen nehéz feldolgozni. Az ember lányának úgyis annyi baja van magával, hogy azt sem tudja, akkor éppen mi nyomasztja. Talán-talán ez az akció lesz az, ami kimozdítja az öreget a bánatból. Ha nem, hát nem, akkor majd lesz valami. Felszerelkeztem kislapáttal, kisásóval, virágfölddel és a palántákkal, amit persze az üvegházból tulajdonítottam el, a gyógynövénytan óra alatt.  Hoztam erős bőrkesztyűt is, szóval készültem tanár urak, nénik. Most már csak Angelica hiányzik a listáról. Az is lehet, hogy el sem jön, mert megorrol ta, mire készülök, de ha elmondom a teljes igazságot, nem jött volna el bizonyosan. Mondjuk nélküle is megcsinálom, az fix. Egy negyed órát várok, aztán elkezdem az akciót egyedül.
Szerencsére a tanári illemhelyeket nem védik bűbájok, elvégre nincs onnan nagyon mit eltulajdonítani. Mi sem tesszük, inkább hozunk, mint viszünk.  

Angelica

Tanári illemhely

Néha a rellonos elődök vére kiütközik rajtam, mint teliholdkor emberen a vérfarkas lét. Ezzel nem degradálom egyiket sem, csak a hasonlat nagyon passzol. Ma nincs telihold, de éget a tettvágy. Angelicának azt mondtam, hogy virágot ültetünk, de a többit nem kötöttem az orrára. Ő nem szívesen bukna le velem, de ez egyáltalán nem érdekel. majd legfeljebb elfut, vagy már előtte feladja. A helyzet az, hogy valamit muszáj csinálnom, mielőtt megőrülnék az elhagyatottság érzésétől. Persze mindez nem tudatos, csak mélyen belül ez mozgat. Nagyapi letargiája olyan súllyal nyomja a vállaimat, hogy ezt tizennégy évesen nehéz feldolgozni. Az ember lányának úgyis annyi baja van magával, hogy azt sem tudja, akkor éppen mi nyomasztja. Talán-talán ez az akció lesz az, ami kimozdítja az öreget a bánatból. Ha nem, hát nem, akkor majd lesz valami. Felszerelkeztem kislapáttal, kisásóval, virágfölddel és a palántákkal, amit persze az üvegházból tulajdonítottam el, a gyógynövénytan óra alatt.  Hoztam erős bőrkesztyűt is, szóval készültem tanár urak, nénik. Most már csak Angelica hiányzik a listáról. Az is lehet, hogy el sem jön, mert megorrol ta, mire készülök, de ha elmondom a teljes igazságot, nem jött volna el bizonyosan. Mondjuk nélküle is megcsinálom, az fix. Egy negyed órát várok, aztán elkezdem az akciót egyedül.
Szerencsére a tanári illemhelyeket nem védik bűbájok, elvégre nincs onnan nagyon mit eltulajdonítani. Mi sem tesszük, inkább hozunk, mint viszünk.  

Lena
Ültessünk "virágot"

 Lena Felagundot nemrég ismertem meg. Mikor bemutatkozott, a nevéről először csak a bájitaltantanárom jutott eszembe, utána pedig a pletykák. Azok, amik Charlotte Felagund körül keringtek. Nem szoktam pletykák alapján ítélkezni, de azért a Felagund név óvatosságra intett. Nem volt kedvem sértegetéseket hallgatni, vagy bármi mást elviselni.
 Ígyhát egy kicsit tehát gyanakodva fogadtam el az elsőéves Lena felkérést a virágültetésre.
 Ettől függetlenül kíváncsian vártam a kitűzött időpontot, és előszedtem a gyógynövénytan felszerelésemet. A hajamat is kontyba kötöttem, és már indultam volna, amikor egy számomra ismeretlen negyedéves odajött hozzám, és elkérte a bűbájtan beadandómat. Negyvenöt percbe telt, amíg leráztam, úgyhogy már futnom kellett, hogy odaérjek Lenához.

 Amikor a lány mellett kicsit kilihegtem magamat, kutató pillantást vetettem rá.
 - Szia! Bocs hogy késtem, feltartottak. - Remélem nem haragszik. Tényleg nem lenne jó, hogyha elkezdene valamit terjeszteni rólam... jaj, verjem már ki a fejemből ezt az átkozott előítéletet!
 Kicsit sietve elindulunk a tanári mosdó felé, majd be Lena be is megy. Én meg csak állok értetlenkedve az ajtóban. Nem, nem megijedtem, csak meglepődtem. Egy pillanatig habozok, majd besurranok a lány után.
 - Mit is csinálunk pontosan? - A hangom kíváncsian cseng, de ugyanakkor gyanakvó is. Rosszindulatból rángat bele valamibe? Hogyha nem, én megteszem, elültetem amit szeretne. Tekergő voltam, a csínytevés jóformán a véremben van. Persze nem feltétel nélkül. Ne essen senkinek nagyobb baja, és ne omoljon ránk a torony. Akkor boldog leszek.
És hogyha mégis Charlotte rosszabbik oldala tükröződik benne? Akkor majd kitalálok valamit.
 Azon is csodálkozom egy rövid ideig, hogy egy levitás szeretne szabálytalant tenni. Várjunk csak? Masa, Moon, és én is levitások vagyunk. Ez az egyik, a másik pedig az, hogy nem hinném, hogy szerepel a házirendben, hogy növényt ültetni a tanáriba tilos.
 Bár lehet, hogy amire most készülünk, nem néznék jószemmel a tanárok.

Angelica

Tétován állok a fehér ajtók előtt. Már csak egy lépés hiányzik, hogy belépjek, kilincsen a kezem, még egy perc. Már-már megfeszülnek az izmaim, hogy lenyomják a kilincset. Vajon enged az ajtó és ha enged, zúdul-e a nyakukba valami átok, rontás bűbáj, amitől kelések nőnek az arcukon vagy csalánkiütéssel kell hetekig birkózniuk. Illetve, ha a lány nem jön el, akkor csak egyedül viseli ezen éjszaka kellemetlen velejáróját. Bár a csalánkiütés rontás nélkül is adott.
- Na végre! - riadok fel Angelica érkezésére.
- Nincs gond, csak már majdnem kipróbáltam, hogy nyílik-e az ajtó. Nem gondoltad meg magad? - Arcom a félhomályban egyáltalán nem éri fény, így csak a szemeim világítanak a sötétben. Elég félelmetes lehet, bár ennek nem vagyok tudatában. Felemelem a jobb kezem, és mélyen a hajamba túrok, hátra dobom, hogy ne zavarjon. A hirtelen mozdulat is ijesztő lehet ebben a sötétben. Lehalkítom a hangom.
- Ültetünk...a wc csészébe. - Hova máshova? Persze kihívás a dolog elejétől a végéig, mert megfelelően el kell tömíteni a lefolyó nyílást, különben leázik a föld a palántákról. A lebukás veszélye viszont kicsi. Melyik prefektus ellenőrizné a tanári mellékhelyiséget? Ők a folyosókon járőröznek.
- Menjünk! - Lenyomom a kilincset, dobogó szívvel. Bent még mélyebb a sötétség az ablakok hiánya miatt. Fényt nem gyújthatunk, csak amennyit a pálca ad.
- Világíts ide légyszi! - Nekem még nem megy annyira az a bűbáj. Leteszem a palántákat az egyik kagyló elé.
- Hoztál kesztyűt? Szükséges lesz - mutatok a jókora csalánokra. A hozott újságpapírral kezdem tömíteni a lefolyókat. Undi, de megéri.
- Segítesz? - adok Angelica kezébe is pár csomag mugli lapot, amennyiben nem rohant még el az ellenkező irányba.  

Lena

Kérdésére csak egy halvány fintor fut át az arcomon. Meggondolni magam? Az kéne még, hogy itt, az ajtóban megforduljak. Neeem, egy volt tekergő ilyet nem tenne. Válaszára felhúzom a szemöldökömet, bár ezt ő nem láthatja. Továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy ameddig nem ördöghurkot ültetünk, minden a legnagyobb rendben. Ugye egy elsős nem szerezhet ördöghurok palántát? Nem. Biztos, hogy nem. Még akkor sem, hogyha Felagund az illető.
 A sötétbe lépve hunyorogni kezdek, és előkotrom a pálcámat. Szinte a lány kérésével egy időben suttogok el egy lumost.
 Lena palántáira irányítom a fényt, majd kicsit hátrahőkölök. Csalánok? Nem igazán erre számítottam. Inkább valamiyen különösen büdös virágra, vagy hasonlóra. Persze, a csalán sem túl kellemes, de szerencsére még belefér a tekergőéletbe.
 Sóhajtok egy halkat, és kicsit késve, de válaszolok Lenának.
- Ez csak természetes. Nem tudtam mit ültetünk, úgyhogy elraktam. - Pálcámat egyik kezemben tartva előkotrom a kesztyűket, és egy kis bénázás után felhúzom őket.
 Kíváncsian figyelem a lányt, és mikor felémnyújtja a kupacot, egy aprót bólintok.
 - Persze, segítek. Tedd le a földre, kérlek! - Lehet, hogy kicsit meglepi a kérésem, de nekem, hogyha nem muszáj, nincs kedvem lefolyókba nyúlkálni.
 Akár leteszi, akár nem, pálcámmal a kupac felé intek, majd pöccintek, miközben a megfelelő bűbájt mormolom.
 - Vingardium leviosa! - Erre a felső papír felröppen, és az apró intéseimet követve a kagylóban landol.
 - Ez így sokáig tartana. Lássuk csak! - Egészen belemelegedek a feladatba. Kezd tetszeni ez a mai kaland, mert emlékeztet arra, milyen volt Zippmancsékkal járni a kastélyt.
 A következő lapokat nagy galacsinokká gyűröm, és úgy reptetem őket rendhagyó helyükre.

Angelica

Elismeréssel adózom mindig a tehetség láttán, de most a lány előrelátásán bírtan csodálkozni cseppet. Persze, mondtam, hogy hozzon kesztyűt, de akkor is. Pálcájával is remekül bánik, a wc ajtó sincs zárva, kellemes este ígérkezik.
- Meglepődtél a csalánokon? Lehet, hogy jobb lett volna az ördöghurok, de azt nem tudtam szerezni. Könnyebb dolgom lett volna, ha nagypapi tanítja a gyógynövénytant, de így rizikós. - volt egy olyan ötleten, de tényleg nem tudtam elhozni. Veszélyes lett volna minden szempontból, viszont a csalánokkal még más terveim is voltak. Angelicát jó ötlet volt bevetni. Hasznosnak bizonyult a tudása, ami nálam még hiányzott, hiszen csak nem rég indult a suli. Persze ott van nekem Lizi, aki kapható a szabályszegésre, és utána még meg is védene vagy elvinné helyettem a balhét. Pláne így, hogy a Levitába kerültem, még büszke is rám, ha rend bontok, mert így látszik, hogy annyira azért nem estem messze az almafától.
Leteszem a papírt a földre, ahogy kéri, utána figyelem egy ideig a mutatványt.
- Ez nem semmi. Maradok a mugli módszernél. Majd talán jövőre. - Ha egy év alatt annyit fogok fejlődni, mint amennyit tervezem, akkor jövőre a lebegtető bűbáj már gyerekjáték lesz. Jól betömködöm a jókora lyukakat.
- Mondd csak! - kérdezem két lyuk között.
- Mi a legjobb módja annak, hogy minél többet gyakorolj? Úgy értem, hogy párbaj órák híján, meg ugye tilos is, hogy tud az ember beletanulni az önvédelembe? Van erre valami lehetőség itt? - Miközben válaszol, ha válaszol, én elkezdem az ültetést. Kezem kesztyű nélküli részét csípi egy kicsit a gaz, de a cél érdekében elviselem. Angelicának is átadok egy remek példányt, ha befejezte a tömítést.
- Ott a virágföld. Közelebb lebegtetnéd? -

Lena

 Mostmár csak magamban lepődök meg Lena megjegyzésén. Hogyha nem tudnám, hogy egy 14 évesről beszélünk, azt hinném legillimentor. Az is lehet, hogy simán csak Felagund, bár az ellenszenvem kezd alábbhagyni velük szemben. Nem tűnik ez a levitás lány túlságosan bunkónak, akármit mondjanak a nővéréről. Azért az ördöghurok egy kicsit talán túlzás.
- Egy nagyon picit meglepődtem, nem mondom. De a csalán is egész jó! - vonok egy aprót a vállamon, és mosolygok.
 Közben végzek a papírokkal, és elégedetten nézem a munkám gyümölcsét.
 Mi ezt elsőévben tanultuk, nem? Mindegy, majd megkérdezem a bűbájtantanárt.
 A következő kérdés meglep, de nem nagyon. Mindenki szeretne jobb lenni valamiben, azt hiszem. A válaszon elgondolkozok.
 - Várffy professzor lehet, hogy örömmel fogadná az igyekezetedet. A kívánságok termében tudnál egyedül is gyakorolni, de azt nem javaslom. - mielőtt felháborodna, hogy miért féltem, gyorsan magyarázkodni kezdek. - Azért nem, mert hiába néznéd ki egy könyvből a varázslatot, egy tanár, vagy más mágus sokjal jobban eltudja magyarázni a működését. - kis bólintással nyomatékosítom. Nem szeretném, hogy egyedül gyakoroljon. Az elmondottakon kívül persze ott van még az, hogy ez veszélyes is lehet, sőt, lebukni is nagyon könnyű vele.
- Szóval a legjobb, és legszabályosabb módszer valamelyik tanár, aki nem hiszi azt, hogy te leszel az új, az ötödik tekergő. - Szerintem ez a téma lezártnak tekinthető, de a kérdéseire még válaszolok szívesen, hogyha van egyáltalán.
 Kérésére bólintok egyet, úgy intek a virágföldes zsákra.
- Szerintem ezt már tegyük kézzel. Mit gondolsz? - nézek rá, egy nagy marék földdel a kezemben, amit utána belepottyantok a csészébe.
 Gyorsan betömködöm, és utána átveszem a megtermett csalánt. A sárkánybőr kesztyűn nem csíp, úgyhogy vidáman ásom be a nagy növény gyökerét.
- Aquamenti! - varázslatomra a föld benedvesedik, egy kicsit talán túlságosan is, de az újság és a csalán kibírja. Majd legközelebb egy kannába teszek vizet.
- Van nálad kanna? - Hogyha nincs nem baj, mert még mindig nálam volt a pohár, amiből Theonnal ittunk. Igen, ennyire felejtem el a talárjaim zsebét átnézni. Mondhatjuk, hogy egy poharat csak észreveszek, de nem. Valahogy elkerülte a figyelmemet.

Angelica


Egyre jobban belemelegszem a munkába. Igazán lelkesít a csínytevés, főleg, mivel nagyapi soha nem jár közös illemhelyre. Annál ő sokkal kényesebb, így bizonyosan nem fog beleülni. Soha nem bocsájtanám meg magamnak, ha valami véletlen folytán...nem, az nem fordulhat elő. Eszembe jut, hogy figyelmeztetem, de akkor lebuknék, és ha nem is ő, de az igazgatóhelyettes irodájában kötnék ki rövid úton.
- Persze, hogy jó, pláne, ha beleülnek. - Van lehetőségük nem megtenni, sőt ez a valószínűbb, úgyhogy senkinek nem esik bántódása. Legalábbis azért nagyon remélem. Keresztkérdésem Várffyval kapcsolatban nem öncélú. Valamit jelentenem kell neki, ehhez pedig infóra van szükségem. Nem szeretnék azonban lebukni már az elején. Ha Angelica átlát a szitán, nem fog őszintén elmondani nekem semmit. Nem tudom meg az igazságot, így nem leszek hasznára Várffynak. Kiesek a bizalom köréből.
- Ááá, nem leszek tekergő. Mi az a tekergő amúgy? - Már tudom, hogy nem leszek az, holott azt sem tudom, hogy mi nem leszek. Bármi is legyen, nem leszek és kész. Nem hangzik jól. Inkább heverek egy kényelmes kanapén, mint tekeregjek valahol a sötétben, pláne télen, mikor hideg is van. Közben hozzám lebeg a virágföldes zsák, le is huppan kettőnk közé. felvágom az oldalát, hogy hozzáférjek a fekete talajhoz.
- Egészen nyugodtan tegyed kézzel. Érezd magad otthon! A lebukásról meg csak annyit, hogy bőven elég volt egy ideig. - Megfogok egy palántát, és földet lapátolok köré. A csalánok éppen elég nagyok ahhoz, hogy ne vesszenek el a kagylóban, de ne is látszódjanak ki belőle túlságosan. Gyorsan haladunk, hamarosan kéz az összes klotyóvirág. Még nem illatos, de idő kérdése az egész. Nézem Angelica munkálkodását, ami a locsolást illeti, majd némi gondolkodás után megszólalok.
- Kanna? Nem, az nincs, de szerintem nem kell locsolni. Csak csukjuk rájuk a fedeleket! - Sorban ketten gyorsan végzünk a befejező művelettel. Még ki kell takarítani a koszt, hogy első pillantásra ne keltsen gyanút a munkálkodásunk. aztán már csak a szerszámok elpakolása és a szemét kidobása a feladat. Visszatérek közben az előző témára.
- Szóval még soha nem párbajoztál? És nem is vágysz rá, hogy megtanuld? - Hangomban az őszinte csodálkozás hangja. Annyira érdekel a válasz, hogy még a munkáról is megfeledkezem egy időre.

Lena


Nem tudja, kik azok? Érdekes. De talán jobb is így, nem?
- Igazán nem fontos. Hogyha érdekel, később elmondom.
 Vidáman tömködöm a maroknyi földdarabokat a lefolyókba, nem is gondolok már rá, mit csinálunk. Az utolsónál megállok, és egy kisebb sóhaj után kezelésbe veszem.
A föld hűvössége átérződik a kesztyűmön, illata pedig eljut az orromig. Egy pillanatra becsukom a szememet, és felidézem az Elle nénis erdőkalandot. Bárcsak mennénk mégegyszer! Úgy metanulnék néhány dolgot! Végül rácsukjuk a tetőt az utolsóra is, és pakolni kezdünk. Kicsit még mindig a föld illatának hatása alatt állok, úgyhogy kicsit későn válaszolok Lenának.
- Nem, de megvagyok átkozva. - vigyorgom el magamat sejtelmesen. Persze erről nem mondok többet, de ennyi talán elég is. Majd később. Magyarázom magamnak.
- Dehogynem vágyok rá! Csak én sem ford... - elakadok, mert hát igazából fordultam én valakihez csak - amikor elmentünk vele egy felfedezőútra, akkor átkoztak meg. - hozom ki magamat a szavak labirintusából, és begyűjtöm a maradék dolgokat invitok áradatával.
 Vajon Azért kérdezte? Nem, nem hinném. Nem lenne jó ötlet nekem tanítanom, válassza csak Várffyt.

Angelica

Érzésem szerint Angelica egyre jobban bezárkózik. Nem tudom mire véljem a Pálfordulást, lehet, hogy valamit megszimatolt arról, hogy szimatolok? Fene egye meg! Lebuktam. Hagyom is az egész kérdéskört, hátha a csend jótékonyan oldja a feszültséget, és befedi a titkokat. Furán nézhetek azért a lányra, nem is értem, hogy mit hadovál össze itt. Elfordulok, hogy ne lássa az arckifejezésem és csak ennyit mondok:
- Értem. - Elpakolom a zsák maradványait a legközelebbi csapba, a takarítást Angelicára bíznám. Ő ismer erre bűbájt.
- Eltakarítanád a koszt? - a tőlem telhető legszebb nézésemet öltöm magamra, ma már nem akarok több problémát. Ha eltakarít, azt csodálattal leadózom, aztán elköszönőre veszem a figurát.
- Na, hát akkor nagyon köszi! Hálás vagyok a segítségedért. - Bár az infó, amit szolgáltatott az édeskevés volt. Ezzel nem állhattam Várffy nagyúr színe-java elé.Hirtelen az ajkamra teszem a mutatóujjam, jelezve, hogy maradjon csendben. Kintről hangfoszlányokat hallok. Mélyebb a hangja, nem gyerek az biztos. Csak nem fog bejönni éjnek évadján wc-zni egyet? Csendben lapulok, Angelicát is lefogva, nehogy a mozgásra felfigyeljenek a kintiek.
- Bújjunk el valahova, ahol nem látnak meg, ha bejönne valaki! - suttogom alig halhatóan. Szememmel a fedezéket keresem, de felesleges az aggodalom. Lassan elül a beszélgetés, a távolodó léptek zaja megnyugtat.
- Megúsztuk. Na, húzzunk el innen gyorsan! - Intek a lánynak, ahogy kidugom a fejem az ajtórésen.
- Tiszta a levegő. Váljunk el, ha egyikünk lebukik, nem ketten leszünk. -
Ezt jól megmondtam, az értelmesség teljes hiányával. Rávigyorodom társamra, aztán elhúzok balra, mint a vadlibák.
//Köszönöm a játékot! //