[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=817195#post817195][b]Bossányi Karola - 2020.09.19. 19:59[/b][/url]
BenceNéhány perccel korábban még hittem abban, hogy kettőnk közt elindulhat valami új, valami friss, egy olyan izgalmas kaland, mely mindkettőnk életét pozitívan befolyásolná. Hiába éreztem rajta kétséget, vagy zavart, mindezt betudtam annak, hogy nem tudja kezelni a családi kapcsolatot. Naivan azt gondoltam, hogy kizárólag ez lehet az egyetlen akadály, s mosollyal próbáltam meggyőzni arról, hogy mindez mit sem számít, a vérfertőzés még akár lehet jó dolog. Ugyan már.
Miért is gondoltam azt, hogy csupán ez lehet közöttünk az akadály? Miért fordult meg a fejemben az, hogy talán benne nem kavarogtak olyan érzések, mint bennem?
Miközben elhúzta kezét az érintésem alól, s megkezdte mondandóját, már a hangszínéből éreztem a visszautasítást. Még ki sem kellett mondania, megéreztem, hogy mindez több annál a problémánál, mint amire korábban gondoltam. Bence számára valójában nem is a kuzinság okozott fejtörést, ennél sokkal többről volt szó. S ahogy kimondta, hogy szerelmes, csak épp valaki másba, olyan érzés volt, mint akit nyakon öntöttek egy vödör hideg vízzel. Vagy forróval.
Hirtelen elreppent az örömöm, sietve kapott szárnyra, s a boldogság fészke helyén csak nehéz köveket hagyott. A torkom azonnal elszorult, arcomba vér szökött, de most leginkább a harag, s a csalódottság miatt.
Pocsék érzés volt, s azt hiszem, hogy mindez még az arcomra is kiült, mert tekintetemből eltűnt az a ragyogás, amivel az érkezésemkor pillantottam lélektükreibe. Helyette csak vádlón pillantottam rá, mintha csak azt kérdezném, hogy miért? Miért nem mondtad el ezt korábban? Vagy miért csókoltál meg, ha mást szeretsz?
Gondolatban már kismillió forgatókönyv lezajlott a fejemben, az egyik másodpercben felpattantam és arcon csaptam, a másik pillanatban csak sírtam, a harmadikban mindenféle szitokszóval illettem, s haragosan tomboltam. Ezek helyett azonban még csak szóra sem nyitottam a számat, ehelyett ültem némán, összepréselt ajkakkal, miközben hozzá közelebbi kezemet visszavontam az ölembe, s összeszorítva öklömet, körmeimet a tenyerembe vájtam, ahogy hallgattam.
Már nem nézett rám, de talán jobb is, mert így nem kellett látnia, hogy mennyire érzékeny vagyok. A szemem sarkába kiülő könnyet egy gyors mozdulattal sepertem félre, s bár kínzó erővel fojtogatott a sírás előszele, nem hagytam magam elgyengülni előtte. Mást szeret, ez van, dolgozd fel. Gyerünk, szedd össze magad.Ezt kántálta fejemben a hang abban a néhány másodpercben, míg némán ültünk egymás mellett. Tudtam jól, hogy nem hazudik, s ami azt illeti, bármennyire is fájt az elutasítása, egyszerűen nem tudtam rá haragudni.
Torkot kellett köszörülnöm, hogy szóhoz juthassak, de még a szám is kiszáradt, mintha ez a vallomás minden erőt elszívott volna belőlem.
- Tudom, hogy kedvelsz, és...ne légy hülye, ha arról van szó, akire gondolok, kicsi a valószínűsége, hogy nem kellenél neki - nem voltam biztos benne, de azt hiszem, Babura gondolt. Hát persze, mintha ő lett volna ott a pizzériánál. Miért nem jutott eszembe ez eddig? És még a rellonos bulin is mesélt róla. Oh, Merlinre, hogy lehettem ilyen hülye?
- Én már csak tudom, jó az ízlésem...- mondtam, miközben felé fordultam, majd attól függetlenül, hogy felém fordult-e, odahajoltam és nyomtam egy puszit az arcára.
- Ne szúrd el - még combon paskoltam őt, majd felegyenesedtem, s távolabb lépve tőle még vetettem egy pillantást a padon ülő fiúra. Nehéz volt, borzasztó nehéz, legszívesebben sírni lett volna kedvem, annyira rosszul esett az elutasítása.
- Szia Bence, a suliban majd találkozunk - még ezt valahogy sikerült kinyögnöm felé, de ezután sarkon fordultam, s távolodva tőle megindult néhány könnycsepp, mely végig csordult az arcomon, mert rájöttem arra, hogy nekem ő volt az igazi.