A falu határa után kell még sétálni egy keveset, hogy az ember elérjen ide, de határozottan megéri. Mindenütt fák találhatók a tó közelében, festői sétálóhellyé változtatva a környéket. A parkban elszórva padok találhatóak, amelyek télen is melegek és hívogatóak a rájuk szórt bűbájoknak köszönhetően. A kellemes környezet tökéletesen alkalmas, ha olvasni, pihenni vagy beszélgetni szeretne az ember. A tavacska körülbelül olyan negyven perces sétával körbeérhető, attól függően, az adott ember sétatempója mennyire kényelmes. Éjjel apró fénypontok segítik a tájékozódást az erre járóknak igazán romantikussá változtatva a környezetet. A víz hirtelen mélyül, de bizonyos helyeken alkalmas a strandolásra, itt gyakran látni a nyáron pancsoló diákokat is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=776889#post776889][b]Edith Ixchel Payne - 2019.10.04. 22:44[/b][/url]

Laura
Én

Törökülésbe húzott lábaim lassan kezdenek hangyásodni, ahogy a víz mellé terített pokrócon ücsörgünk már ki tudja mióta. Nem ott vagyunk, ahol azon az éjjelen társamul szegődött az elemi mágia, a stégtől pont ellentétes irányba indultunk el mikor leértünk a tópartra. Az, hogy ez szándékos volt bármelyikünk akár én akár Laura részéről, nem tudnám megmondani, lábaim automatikusan vezettek erre. Próbálom megfigyelni a különbségeket régen és most között, ám ez korántsem megy olyan egyszerűen mint gondoltam volna. Nem látom élesen, hogy most mi vonz, mi hajt előre, nem tudom hogy akkor is így vágynék-e be a vízbe ha nem vált volna máshogyan is az életem részévé. Ha a tankönyvi választ keressük, persze, jobban vonz, biztosan. De igazából nem értem még hogyan működik, nem ismertem ki se magam, se azt, hogy mire vagyok képes, így csak zavartan húzom fel lábaimat, és cserélem meg őket egymáson.
- Mit kéne éreznem? - kérdezem bizonytalanul a mellettem ülőt, hátha van valamilyen tippje számomra. Eredetileg csak beszélgetni indultunk el, aztán hogy-hogy nem kikötöttünk a tónál, bár ezen csodálkoznom kéne? Ezt sem tudom megítélni, az elemeink miatt lenne? Elcsevegtünk mindenféléről, ki mit csinált a szünetben, hogy vagyunk, ezeken már túlestünk. Pár pillanattal ezelőtt még épp a kedvenc zenéinket sorolgattuk egymás után vidáman, de aztán tekintetem a vízre siklott, sokadjára, és egy cettintés alatt ragadott magával a helyzetben addig csak rejtve meglapuló komolyság. Talán nem olyan nagy titok, hogy a napok legnagyobb részében elég elveszett vagyok, engedem hogy sodorjon előre az élet, mint holmi uszadékfát a hegyi patak. Nincs ez másképp ezzel az egész új elemi mágia dologgal sem, azonban most fennakadtam valamin, és kéne egy bátor hullám, ami továbbsodor, kibillent a pillanatból.
Enyhén előredőlök, ujjaim lazán végigsimítanak a vízfelszínen, de hiába tudom elméletben mit kéne tapasztalnom, valahogy félek komolyan megpróbálni bármit is. Mi van ha mégsem sikerül? Vagy ha valamit rosszul csinálok?
Élvezem ahogy a víz anyagtalanul átszűrődik kinyújtott ujjaim között, halkan elmotyogott kérdésem pedig csupán félig költői - reménykedek benne, hátha történik valami ami segíthet, hogy ne legyek ennyire... Ennyire bizonytalan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=777940#post777940][b]Edith Ixchel Payne - 2019.10.13. 03:54[/b][/url]

Laura
Én

És mit csináljak, ha bennem ez alapból megvolt? Nyilván, hiszen napi szinten kapcsolatban álltam vele, persze hogy vonzott, biztonságot adott, erőt meríthettem belőle. A kulcs abban rejlene, hogy immár a víz is vonzódik... Hozzám? Bátortalanul, kicsit kétkedve hallgatom szavait, pedig nem kéne ennyire elméláznom, éreztem én már ilyesmit korábban is. Azon az éjjelen is ott volt körülöttem, nem engedte, hogy bajom essen és vezetett, kivezetett szorult helyzetemből. De azóta? Nem igazán esett meg ilyesmi. Ujjaim lassan köröznek a vízben, picit meg-megállnak, lebegnek. Érzem ahogy a víz finoman tovasodródik, továbbgyűrűzik körülöttem, és annyira rákoncentrálok az érzésre, ami mindig velem volt mégsem figyeltem már jóideje, hogy észre sem veszem mikor Laura, lábát kiemelve hátrébb húzódik. Egyszerre otthonos és szokatlan amit csinálok. Ezerszer húztam már végig így kezemet a vízben, hol az öröm, hol a sebesség kedvéért, ezerszer élveztem ki hűvös selymességét. Viszont talán sosem figyeltem rá oda ennyire, sosem akartam addig simogatni míg meg nem moccan, addig kedveskedni neki amíg végig nem simít kézfejemen ő is válaszul. Vizsgálódok, figyelek, miközben Laura hangjai halkan szűrődnek be fejembe, támpontot adva a kapcsolat megtalálásához, nem kiszakítva belőle. Egy apró örvényt keltek mutatóujjammal, addig forgatom amíg a hullámok finoman egymás mellé nem rendeződnek, összekapaszkodva vonva egymást szédítő táncba körülöttem. A sötét mélybe nézek, bizonytalanul megpróbálom egyáltalán megpróbálni amiről eddig csak beszéltünk.
- Szia - szólítom meg halkan a vizet, és hát hogy máshogy tenném, ha nem köszönéssel? Persze nem várok válaszra, sőt Laurára sem merek pillantani, helyette újra és újra igyekszem átérezni mi az ami ujjaim körül történik.
Már nem körözök, teszek pár csitító mozdulatot, megkavarom az általam felállított kis rendszert, kivárom, hogy a víztükör elsimuljon. - Hát jó - sóhajtok halkan, majd az izgatottságtól enyhén remegő tenyeremet a tavacska felé tartom, szememet pedig behunyom. Igyekszem előcsalogatni magamból azt az érzést amit korábban éreztem, hívom a vizet, hogy jöjjön felém. Igyekszem arra koncentrálni amit akkor érzek mikor rég nem úszhattam, tenyerem megfeszül, ahogy hozzá akarna simulni a vízfelszínhez.
Azután megfordítom a dolgot, és kérlelni kezdem a környezetem, kérlelni arra, hogy jöjjön közelebb. Nem én nyúlok lefelé, hanem a lentet igyekszem felhúzni magamhoz, de nem érzek semmit, szemeimet meg nem merem kinyitni.
- Történik bármi? - kérdezem, félve a nemleges választól. Kifeszített tenyerem miatt nem kizárt, hogy azt sem érezném meg, ha tényleg felboltosulna alá a tó vize, de félek a csalódástól, attól hogy ha kinyitom a szemem, rájövök hogy csak egy álom volt az egész, és nem is vagyok képes én ilyesmire.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=778131#post778131][b]Edith Ixchel Payne - 2019.10.14. 20:23[/b][/url]

Laura
Én

A várt visszaigazolást nem kapom meg, így lemondó sóhajjal nyitom ki szemeimet. A víz háborítatlanul feszül tenyerem alatt, és bár igyekeztem számítani erre is, nem mondhatnám hogy jó érzés beigazolódni látni gyanúmat. Picit rosszul érint az is, hogy más is látott bakizásom közepette, hiszen még ha ismerem, és ismer ő is... Mit gondolhat most vajon rólam?
Csalódottan húzom vissza kezemet és rejtem el újra ölemben, úgy pillantok féloldalasan a másik lányra. Igyekezve elnyomni magamban a sikertelenség érzését, inkább szavaira koncentrálok. Lassan bólogatok, kicsit el is merengek mielőtt válaszolnék. Amikor megpróbáltam, nyugodt voltam... Legalábbis azt hiszem. De most? Most már kevésbé, ha egészen őszinte akarok lenni.
- Nyugodt vagyok - mondom ki végül az egyszerű verziót, részben azért is csúszik ki a kis füllentés, mert az bánt hogy ő látott, ezt viszont nem szívesen fogalmaznám meg. Arcomon mindenesetre nem suhan át árnyék, olyan őszinte szemekkel nézek rá, amilyenekkel csak tudok. Egy kis simlizés belefér.
Szememmel megkeresem a helyet ahol nagyjából lehettem a Candyland utáni estén, de nappali fényben nem ugyanúgy fest a táj, így csak körülbelül tudok arrafelé bökni mutatóujjammal.
- Ott lebegtem, azután valamiféle mágikus növény lehúzott a víz alá. Amikor már azt hittem, hogy - itt nyelnem kell egyet, ezt nem tudom anélkül felidézni hogy ne érintene meg - megfulladok, segített felszínre kerülni.
Egy pillanatnyi szünetet tartok ismét, ezúttal inkább azért mert nem tudom pontosan megmondani mi hogy történt, az egész helyzet zavaros, blőr, sokáig teljes fehér köd ült az agyamon miután kisegítettek onnan. Enyhén megrázom a fejem, ezzel űzve el a képeket is, melyek eszembe jutnak.
- Nem tudom mit csinált - bököm ki végül, majd csak sorolom azt amit biztosan tudok. - Valahogy eltűnt rólam a növény, ez lehettem én is, lehetett a víz is. Valahogyan a felszínre kerültem, ugyanígy fogalmam sincs. Igazából ami tuti ehhez köthető, az az, hogy hát... Tudtam lélegezni. A víz alatt.
De ó, ha most arra kér, hogy ezt próbáljam ki, én... Én... Nem. Azt hiszem nem tudnám így hirtelen teljes lelki nyugalommal csak úgy megpróbálni letüdőzni a vizet.
Az első találkozás kitárgyalása után a lényekre tér át. Nem tehetek róla, de felháborodottan fújom fel magam.
- Megnyalta Maxwellt! - árulkodok ebilenemre, akinek amúgy bírnia kéne a békámat, elvégre ő maga is ebihal vagy mi, de... Fene érti, mindenesetre Max tök idegesen kuruttyolt utána nekem, és nem mert a párnámon kívül máshol elaludni, szóval jelenleg kicsit morci vagyok Iridisre, annyira, hogy nem is tudom hol kódorog. Remélem nem Max terráriumának üvegét kocogtatja... Nagyon, nagyon remélem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=778961#post778961][b]Edith Ixchel Payne - 2019.10.24. 21:06[/b][/url]

Laura
Én

Csak picit vállat vonok a kijelentésére, hiszen igaza van, és ezt ő is tudja. Hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy olyan dolgok rosszul mennek amiket tanulni kell, viszont az hogy most az elemem irányítása nem megy valahogy árulásnak tűnik. Úgy érzem, mintha elvesztettem volna a lábam alól a talajt, hiszen amíg eddig pontosan tudtam mit (vagy mit nem) várhatok el a víztől, most hirtelen remélni kezdtem - egyszerre túl sokat. Hozzá vagyok szokva a gyakorláshoz, a kudarcokhoz, mégis, valamiért amikor elképzeltem mire lehetek így képes, sokkal egyszerűbbnek tűnt a dolog mint ténylegesen megtanulni elérni elemem fölött az irányítást.
Nem megyek bele túlságosan a részletekbe, ám kitérek minden (szerintem) lényeges elemére a történteknek. A mosolyt csak halványan viszonzom, de a szememig ér, tekintetem pedig lassan siklik Laura arcáról vissza a vízre. Egyszerre szeretnék ugrani egy bombát a legmélyebb tengerbe, és gondolok aggodalmasan is arra a pillanatra, amikor tényleg, önszántamból próbálom majd ki a búvárkodást. De hát hol van az még, ha megmoccantani sem bírom a vizet, ne akarjak beleveszni, nem igaz?
- Öhm, Maxie, a kisbéka, tudod - pillantok fel rá, miközben megpróbálok visszaemlékezni, hogy említettem vagy mutattam-e már neki. Az arckifejezése alapján nem. - Van egy kis levelibékám Maxwell, egészen pontosan II. Vizenyős Maxwell, és az ebilenem, Iridis megnyalta, amitől szegény majdnem sokkot kapott.
Hümmögve bólogatok ahogy új lendülettel kezd el magyarázni.
- Köszi - motyogom ahogy megszárítja tenyerem, majd megkeresem tekintetét, és egy hosszú pillanatra fogva tartom. Talán bátorságot próbálok belőle gyűjteni? Nem tudom. Ezután egy mély sóhajjal fordítom fejem lefelé, számat beharapva igyekszem azt tenni amit javasolt.
Bámulom kinyújtott jobb tenyerem. Bizonytalankodva mit is kéne keresnem, tekintetem végifut a vonalakon, ráncokon, mélyedéseken. Ujjaimat picit megmozdítom, figyelem ahogy az izmok összehúzódnak bőröm alatt, dombocskák süllyednek be és mellettük újak keletkeznek. Mint egy térkép - merül fel bennem a hasonlat, talán kicsit még el is mosolyodok rajta. Nem siettetek semmit, lasan, óvatosan idézem fel magamban a nyirkos, vizes emléket, és mitha hegyről csorogna le a kis patak, ujjvégemről egy alig látható vízcsepp indul meg tenyerem közepe - a térképem leendő tavacskája - felé. Pislogok, még a lélegzetemet is visszatartom, hátha csak rosszul látok, és ez az egész nem is történik meg igazán. Azonban a cseppecske még mindig ott van, sőt, még egy áttetsző petty csatlakozik hozzá, majd még egy. Öt ujjamról öt kicsit cseppecske gyűlik össze és alkot középen egy borsónyi vízgömböcöt. Érzem ahogy a tarkómon felállnak a kis babahajszálaim, és a hátamon is végigszalad valami megmagyarázhatatlan, egyszerre ijesztő és boldog érzés.
Tenyerem megbillentem, a csepp lefolyik és a fűre cseppenve eltűnik szemem elől.
- Sikerült - bukik ki belőlem hitetlenkedve, majd pótlom az elmaradt lélegzetvételeket. Elkerekedett szemekkel pillantok fel Laurára, majd vissza a tenyeremre, és ismét próbálkozni kezdek, észre sem veszem mekkora vigyor ül ki az arcomra, csak a növekvő cseppet figyelem tenyerem közepén. Szabálytalan, remegős és azzal fenyeget hogy a legkisebb figyelmetlenségtől darabora szakad, de ott van. Ott van. - Ott van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=812005#post812005][b]Radetzky Edit - 2020.06.21. 16:03[/b][/url]

Csongor

Berci még aludt, amikor kimásztam az ágyból, de igyekeztem olyan csendben felöltözni ahogy csak tudtam, had aludjon még. Egyébként sem ritka, hogy hajnalok hajnalán megébredek, és matatni kezdek valamivel, vagy kimegyek a kertbe, de most még szóltam is neki, hogy ne lepődjön meg - eltűnök még épp csak pirkadatkor, ugyanis Csongorral van egy elméletünk, amit ki szeretnénk próbálni a gyakorlatban is. Ha ügyesen csináljuk vajon tudjuk mozgatni a felhőket együtt? Én a vizet, ő a levegőt, hát akkor valaminek csak kéne így működgetnie nem? Na majd mindjárt kiderül. Ruganyos léptekkel közelítem meg a tavacskát, sportcipőm orrán érzem átszivárogni a fűszálakról ledörzsölődő harmatcseppeket. Hosszú nadrágom aljának is mélyül a színe ahogy levágok egy kanyart az ösvény helyett, de nem bánom, pillanatok alatt megszárad majd. Sárga pulcsimban, mint valami napocska találkozom össze a koránkelést szemmel láthatólag annyira nem jól viselő Csongorral, akinek álma még ott csücsül szeme sarkában. Itt lehetne megjegyezni csendesen az ilyen "várj, nincs is szeme" féleségeket. Egy perces néma csend babaero szemeinek. Vagyis azok helyének. Oké, abbahagytam.
- Jó reggelt - igazítom lépteimet az övéihez, hogy immár együtt bandukoljunk tovább a stég felé. Nem erőltetem a beszédet, inkább nézelődök én is, Iridist figyelem aki mellettünk az aljnövényzetben zörög a pinduri kis lábacskáin. Ki fog fulladni mire odaérünk, de a kis makacs még mindig nem szereti ha cipelem, úgyhogy így járt.
A tett helyszínén a fiú már rögtön a kávéja után nyúl, kínálására csak megrázom a fejem, nem vagyok különösebben fáradt. Leguggolva piszkálgatom ruháimat, szép lassan pergetve ki a vízcseppeket az anyagból.
- Hát csináljunk előbb felhőőt? Valahogy? - pislogok bizonytalanul. Azért, hogy nagyjából értse is miről beszélek, kinyújtott jobb tenyerem fölött lassan megpróbálok úgy vízgömböt alkotni, hogy az.. ne legyen vízgömb. - Ne legyen víz, hanem sok pici kis cucc - szűröm a fogam között, miközben ihletért átpillantok a tó felszínére - valami olyasmi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=812010#post812010][b]Radetzky Edit - 2020.06.21. 17:14[/b][/url]

Csongor

Bár eredetileg csak szárítkozási céllal ereszkedek lejjebb, úgy érzem, mintha itt nagyobb lenne a páratartalom valamivel, így hát nem egyenesedek fel. A kezem felett összegyűlő és szétváló gömböket figyelem, próbálom úgy rendezgetni őket, hogy egymással ne igazán érintkezzenek, mégis sok apró vízcsepp legyen minél kisebb helyen. Egy apró ránc jelenik meg két szemem között a koncentrációtól, és anélkül, hogy odanéznék tudom, hogy Iridis érdeklődve figyel valahonnan a hátam mögül. Szerintem ő sem érti még mit is akarunk csinálni. Akarom mondani ő nem érti, merthogy mi tudjuk, ugye Csongi?
- Ööö - pillantok fel a fiúra, majd rögtön vissza a cseppekre, egyszerre koncentrálva és idézve fel mit olvastunk amikor utánanéztünk a dolognak. - Ööööö - zavarodok össze picit jobban a sűrűség említésére, majd végül fejemet megrázva inkább engedem, hogy a cseppek pikk, összetapadjanak. Furcsa mennyire dolgozik bennem az, hogy össze akarjam érinteni, gyúrni őket, mennyire egymás mellé szeretnének rendeződni az apró gömbök. Nehezebb szétválasztva tartani őket, mint hittem. Mély levegőt veszek, fejben végiggondolom újra mit is kéne tennünk, egy pillanatra én is csak figyelem a tenyerem felett lebegő elememet, valahogy úgy mint a szemben térdelő fiú is teszi a sajátjával.
- Najó. Szóval azt mondtuk, hogy akkor képződik a felhő, ha a levegő lehül a vízcseppek körül és kicsapódhatnak a kis cuccok a kis levegő cuccaira. Por. Az. Szóval én megpróbálom szétoszlatni őket, valamivel ügyesebben mint azt most tettem, és te elkezded lehűteni körülötte a levegőt? - hangom még saját magam számára is bizonytalanul cseng, így megvárom válaszát, mielőtt a cseppeket újra megpróbálnám szétszakítani egymástól.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=812013#post812013][b]Radetzky Edit - 2020.06.21. 18:58[/b][/url]

Csongor

Jó, végülis a magabiztosság nem rossz dolog. Én nem merném kijelenteni, hogy menni fog, most még talán a kettes szórzótáblára sem (meg úgy általában az elememmel kapcsolatban a dolgok szinte sosem úgy sülnek el, ahogy eredetileg tervezem), de fő a magabiztosság. Csongi, helyettem is légyszi. Célunkra koncentrálok, a felhőre - mármint nem a Rellon kőkosára -, egy igazi felhőre, itt, a kezeink között. Szeretném megérinteni is, de legfőképp tudni, hogy létrehoztunk egyet saját magunk.
Nem óriási, nem ijesztő, nem furcsa. Csak egy átlagos, lebegő vízgömböc, nem nagyobb egy narancsnál. Első gondolatom az, hogy a szélrózsa minden irányába egyszerre szórom szét cseppekre, de nem vagyok biztos benne, hogy tudnám kontrollálni mi hova száll, és nos, nem szeretném eláztatni magunkat. Előbb a felhő, aztán az eső. Tovább töprengek, a víz lassan kavarog, én pedig inkább először csak kettéválasztom. Aztán a jobboldali gömböcöt ketté, és a baloldalit is. Darabról darabra haladok, egyre apróbbakra bontva fel az eredetit, igyekezve nem elengedni közben a többi csepp irányítását. Érzem, ahogy kezd sok lenni, meg is állok szusszanni, a vízcseppek a helyükön maradnak, pillantásomat inkább Csongorra függesztem. Lassan jut el a tudatomig, hogy a lehűlés nem azt jelenti, hogy kezdek kimerülni, a hideg felőle árad - de nem bánom. Jobban bírom a hideget sokaknál, még valahol jól is esik a változás. Ha meleget csinálna így? Na az már más lenne. Mindenesetre nem fázom, rezzenéstelenül tartom a cseppeket, ahogy fokozatosan csökken a hőmérséklet. - Szerinted osszam még tovább? - szólalok meg halkan, reménykedve abban, hogy sem őt nem zavarom meg a koncentrációban, sem igent nem mond... nem tudom mennyivel többet lennék még képes irányítani.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=812689#post812689][b]Radetzky Edit - 2020.07.03. 11:38[/b][/url]

Csongor

Ahogy megszólalok már meg is bánom, rájövök, megzavartam a koncentrálásban. Némán bólintok tehát válaszára, és innentől lakatot teszek a számra, igyekszem hagyni gondolkodni, érezni a körülöttünk lassan áramló levegőt. Kizökkenek a koncentrálásból a gondolatok hatására én is, tudatosan érzékelve, jóval hűvösebb lett, és innentől nem is tudok elvonatkoztatni ettől az érzéstől. Mégis a fázástól még odébb vagyunk - mondjuk ha hűvös is lenne sem állnék meg panaszkodni, egy kis hideg nem árt meg, a felhőért pedig bizony megéri próbálkozni. A cseppek megremegnek, ahogy elkalandozva gyengül koncentrációm, így ösztönösen lépek vissza "egy szinttel", ujjaim tenyérrel lefelé nézve emelkednek fel, hogy testem előtt megállítva próbáljam segítségükkel megtartani a pettyeket. Tudom, hogy nem lenne szükséges megmozdulnom ahhoz, hogy az elemem az akaratomnak megfelelően mozduljon, mégis egyszerűbb így összpontosítani. Fejben összekötöm megfeszített kezem mozdulatlanságát a cseppekével, némán mutatok nekik példát, hogy na, nézzétek, így várjatok még egy kicsit.
Mélyeket lélegzek, igyekszem nem elkalandozni, nincs helye most fejemben semmi másnak. Iridis jelenik meg látóterem szélén, félrebiccentett feje egészen olyan, mintha kíváncsian kérdezné: "mit műveltek ti?", enyhén eltátott szája kifejezetten pedig Pikachussá teszi. Apropó, mi lenne, ha most melegítenék az apró cseppeken? Az ötlet hirtelen jön, és bizonytalanul ugyan, de elkezdem forgatni magamban, mérlegelve, működhet-e, vagy sem. Elvégre forralásnál is felszabadul a vízgőz... Bár ebbe az irányba nem befolyásolom olyan könnyedén az elemet mint fordítva, óvatosan megpróbálom növelni a víz hőmérsékletét. Nem tudom, hogy ebből Csongi mennyit érzékel, ahogyan azt sem, hogy ez használ-e, vagy épp ellenkezőleg, pont hogy ront a helyzeten, de hát most úgyis azért vagyunk itt, hogy kísérletezzünk. Maximum újrakezdjük.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=814429#post814429][b]Radetzky Edit - 2020.07.26. 23:28[/b][/url]

Csongor

Nem tudom mit kellene éreznem, mi alapján kéne tudnom, hogy jó irányba gondolkozunk-e. Igyekszem tartani a magam részét, hogy Csongi tényleg csak a levegőre koncentrálhasson, elvégre én lennék a tapasztaltabb... Vagy valami olyasmi. Mindig is higgadt voltam, nem szokásom kétségbe esni, bizonytalankodni menet közben, így ha nincs is rá garancia, hogy amit csinálunk az így jó, mivel már elkezdtük, szemrebbenés nélkül tervezek addig próbálkozni, amíg össze nem jön, vagy nyilvánvalóan el nem bukunk. Abban hiszek, hogy ha nem adunk bele mindent biztosan nem sikerül, míg így még lehet esélyünk. Minden kételyt száműzök a fejemből, és a cseppeket figyelem, hallgatom, kizárva minden mást.
Remegnek, érzem, ahogy bomlanak meg, már nem én vagyok az, aki szétválasztja az apró pettyeket, hanem a gömböcök maguktól akarnak szétszakadni, egyre apróbb és apróbb részekre bomlani. Engedem, ujjam vége ellazul, mintha begörbíteni próbálnám utolsó ujjpercemet, lassan engedem, hogy a víz kitörjön irányításom alól. Ha akarnám se tudnám ennyire diszperzen tartani őket, így arra hagyatkozok, hogy amit csinálunk sikeres - és lám, így is lesz. Fokozatosan enyhítem a befolyásomat a cseppek fölött, nem melegítem, nem tartom meg őket tovább, csak pattanásig feszült idegekkel várok, vajon leesnek-e a földre, vagy tovább szóródnak, és lebegnek.
És lebegnek. Elkerekedett szemmel csodálkozom, de még nem merem feladni a figyelmet, a wanna be felhőben ugyanis visszafordul a cseppek szóródása, ahogy túl korán lelkendezni kezdünk. Nem tudom mit csináljak, de nem esem kétségbe a tanácstalanságban, ösztönösen lehunyt szemmel próbálom egyfelé húzni a cseppeket ismét. Most csak azt képzelem el, hogy mint apró báránykákat egy karámba zárom a vizet, egy gömböcbe, mintegy létrehozva egy láthatatlan falat, amit ha egy csepp elér, visszafordítom. Nehéz, komplex, sosem csináltam még ilyet, így ismeretlen is, mégis, remélem jó úton járok. A gömbforma elképzelés miatt lassan tényleg az alakul ki, egyre sűrűsödik, átláthatatlanabbá válik köztünk a levegő, míg lassan elvesztem szem elől Csongi felsőtestét. - Vajon mi történik, ha most mindent abbahagyunk? - csupán suttogok, lassan, finoman, de egyelőre tartom a "ketrecet", amíg más véleményre nem jutunk.