A falu határa után kell még sétálni egy keveset, hogy az ember elérjen ide, de határozottan megéri. Mindenütt fák találhatók a tó közelében, festői sétálóhellyé változtatva a környéket. A parkban elszórva padok találhatóak, amelyek télen is melegek és hívogatóak a rájuk szórt bűbájoknak köszönhetően. A kellemes környezet tökéletesen alkalmas, ha olvasni, pihenni vagy beszélgetni szeretne az ember. A tavacska körülbelül olyan negyven perces sétával körbeérhető, attól függően, az adott ember sétatempója mennyire kényelmes. Éjjel apró fénypontok segítik a tájékozódást az erre járóknak igazán romantikussá változtatva a környezetet. A víz hirtelen mélyül, de bizonyos helyeken alkalmas a strandolásra, itt gyakran látni a nyáron pancsoló diákokat is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=722776#post722776][b]Lóránt Bence - 2018.05.08. 22:44[/b][/url]

Letudtam már pár hetet, és ebben az a legjobb, hogy kezdek belerázódni. A szokásos tantermeket már szinte hiba nélkül megtalálom - nyilván a vándorlók trükkjére még nem jöttem rá -, és az ismeretlen bejárható helyek száma is kezdett csökkenni. De még bőven van mit felfedezni, közben pedig építem a kapcsolataim, így egyre jobban és jobban élvezem az ittlétet. Igaz, a sok házi szinte agyon nyom, de azért ennyire nem, hogy ne maradjon elk pár tekercsnyi, majd később bepótolom. Molka mostanában eltűnt, de nem baj, majd a következő héten megkeresem,és akkor elmesélünk mindent, meg bemutatom neki a pálcamesteri tudásom. Várffy professzor könyvéből sokat tanultam, szerintem én hozom létre a legszebb Lumos lángot az évfolyamon. Nem mintha órákon nem látnánk egymást, de akkor az Eridonosok között üldögélek, kivéve, ha a tanár, vagy tanárnő be nem oszt valaki mellé. Sajnos Molka mellé ritkán kerülök, de ott vannak a többiek és velük is elég mókás az egész, például Lily mesélheti a rémtörténeteit Oroszországból, meg Falkom mester is elmond néhány új receptet. Jaj, azonban mikor Nórit látom, mindig elpirulok, még szerencse, hogy magasabb évfolyamba jár, de azért vele is szoktam persze néhány szót váltani, az Eridonos bulin nagyon élveztem vele a táncot. Lédát viszont azóta sem láttam, ami furcsa, majd utánakérdezek a sárgáknál. Most viszont újra a felfedezésé a főszerep, van nálam néhány csokibéka - örök hála Sárának -, egy kis üdítő, meg két szendvics, nehogy éhen haljak, és a falu felől térek visszafelé. Ezt az utat is elég jól tudom már, de most letérek róla, hogy újabb élményekkel legyek gazdagabb. Végül a fás bokros részről, amerre indultam, kibukkanok egy kis tónál, hát mit ne mondja meglep! Talán a víz illata csalt ide, talán más, de rögtön leülök az egyik padra és kipakolom a kajámat oldalra, és figyelem a vizet. Már csak egy jó kis könyv kéne és teljes zen állapotba kerülhetnék. Egy kicsit elidőzök majd itt, meg bele lesek a vízbe, hogy vannak-elakó, de addig pihenek és élvezem a jó időt, és a tavasz illatát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=723159#post723159][b]Lóránt Bence - 2018.05.13. 14:41[/b][/url]

Jó itt lenni, ezt nem lehet kevesebbszer kihangsúlyozni. Nem mintha nem szeretném a szüleimet, de azért nem bánom, hogy nincsenek itt. Igaz, hogy hiányoznak, de legalább nem szólnak rám folyton: "Mi ez a disznóól, Bence pakolj össze! Vidd ki a szemetet! Vidd el a játszótérre a húgodat! Ma színházba megyünk te vigyázol a testvéredre." stb. Na, meg a húgocskám sem ostromol különféle fantasztikus babás játékokkal, ahol, ha nem ő győz, akkor megy a hiszti. Persze, ha veszekedés van, én kapok ki jobban, hiszen "te vagy a nagyobb, lehetne már annyi eszed", kinek hiányzik ez? Oké, a kis turcsi orrú hisztérikát amúgy imádom, de így tökéletes most.  A nyári szünetben látom majd őket eleget, addig pedig itt ez az egész nagy kastély, a falu és a diákok. Mind-mind rengeteg felfedezni valót ad, most például ez a tó és a környéke. Ha pedig nem lenne minden hirtelen tökéletes, egy ismerős hang lágyan pengeti meg a hallójáratom húrjait. Egy kicsit elpirulok, ahogy felé fordulok és automatikusan elmosolyodok.
- Szia Nóri! Ugye nem vagyok bajban? - prefektus ám, és úgy látom, hogy Fancsin kívül eléggé betartják az erre vonatkozó szabályokat. Elvileg minden oké, de nem ismerem töviről-hegyire a házirendet. - Amúgy nem is, meg igen - válaszolok titokzatosan. A múltkorin bulin, egészen közel kerültem hozzá, még zavarba is jöttem, de csak mosolyogtunk végül egymásra, meg jól éreztük magunkat. Ő már negyedikes, és túl szép ahhoz, hogy egy elsős fiú reménykedni tudjon. Azonban én más vagyok, engem nem riaszt el a statisztika. Az is csak azért van, hogy megdőljön, nem? Amúgy meg nagyon kedves lány, miért ne akarnék a barátja lenni, mármint izé... már a  gondolataim is elpirulnak, mert biztos mindenki félreérti ezt a szót. Szerintem én nem vagyok érett még egy kapcsolatba, de ugye a statisztika...
- Felfedezem a környéket, ha már erre jártam, mert azért sok mindent nem ismerek még. Csak néhány csinos lányt, meg pár titkosabb folyosót - vigyorgok rá, majd elkapom a fejem, így is elég furán hathatnak a szavaim.
- Amúgy, ha nem mondtam volna, egészen jól táncolsz és köszi a múltkorit. Remélem lesz még ilyen, ha jössz, ki nem hagyom - jaj, elég béna szövegeim vannak, de hát ennyire telik tőlem. A lényeg, hogy most még szebb lett a környék, a pirosak prefektusa megszépíti azt a jelenlétével.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=723738#post723738][b]Lóránt Bence - 2018.05.22. 10:00[/b][/url]

Hú, hát Nóri nem semmi csaj, és olyan aranyosan mosolyog, hogy... nanana, miket is beszélek? Hallottam már ilyenről, de hát a kék szemeim úgy szikráznak, mint a gyémánt, ami nem is kék, de ezzel senki se törődjön. Persze visszakérdez és persze rögtön veszélyes vizekre evezhetek.
- Dehogy is! Nem ismerem az összes szabályt még, szóval, te prefi vagy, nekem meg néha vaj van a fülem mögött - vonok vállat könnyedebben, mint gondolnám. - Amúgy meg dehogy baj, ha megjelensz, többet is megjelenhetnél - vigyorodom el, meg pirulok egy keveset. Lám-lám nem is olyan könnyű dolog ez a forró kása kerülgetése, még nekem sem, pedig én nem vagyok egy elveszett kölyök. Jó, ő meg már kész nő, és van vagy két év előnye, hiszen már negyedikes. Hmm, egészen érdekes, hogy milyen adatokat tudok róla...
- Hát izé! - lepődök meg nagyon, kissé számon kérő volt a kérdés, de amúgy jól esik. - Csak egyszer voltam egy lánnyal titkos folyosón, az is véletlen volt és amúgy sem csináltunk semmit. De amúgy jó fej lány, úgy tűnik, ide csak csinos és szép lányok járnak, persze az Eridonosok a legszebbek - próbálom menteni a menthetőt, ha van egyáltalán mit. Magyarázkodom, mintha szükség lenne rá, pedig nem is kéne, de hát Nóri olyan cuki, hogy nem akarom, hogy rosszat gondoljon rólam. Sőt, csak jót. Bár az sem lenne túl optimális, nem vagyok én olyan jó, vagy de? Gyorsan el is terelem a témát inkább a táncunkra, ami szokás szerint hasonló, mint az előző, tehát saját magammal szúrok ki.
- Szuper, mindenképpen elmegyek. Ha nem lesz valami randim titkos folyosókon - kacsintok rá, amit simán félreérthet, pedig valójában csak hülyéskedni akartam a szavain. Ami azt illeti akár találkoznék is vele titkos folyosón, csak hát ki tudja, ő mit gondol. Ekkor néz a szemeim közé, és megnyalja az ajkát, te jó ég! Nem vagyok én felkészülve ilyenre!
- Igen kérek és sütit is - mosolyodom el, de ekkor elfordul és előveszi a sütit is. Bence, te nem vagy normális!
- Úgysem ettem még itteni sütit, csak a büfében. Ott meg kergettem a kakaós csigát - vigyorgok, majd közelebb csusszanok hozzá. - De ha keveset vettél, nem kérek, nem akarom elzabálni előled. Eléggé tudok enni, ez az egyik nagy erényem - nevetgélek. - Amúgy megtaníthatnál valami szuper varázsigére, amit még nem tanulok. Te jó tanár vagy, táncolni is tőled tanultam - nézem a szemeit és nagyon úgy néz ki, hogy kezdek beleesni, kivéve, ha már megtörtént.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=724904#post724904][b]Lóránt Bence - 2018.06.04. 15:05[/b][/url]

A helyzet fokozódik, mintha melegebb is lenne hirtelen. De ez a varázsvilágban szerintem nem meglepő, itt bármi előfordulhat. Egy rosszul elhelyezett bűbáj, és befagy a tó, aztán pedig csillámporrá válik és ki tudja még mi lehet. De azt hiszem, hogy most inkább Nóri közelsége az, ami bizonytalanná tesz, emiatt kezdek furcsán viselkedni. Még szerencse, hogy ott a beszéd, ami enyhíti a körülményeket, és a világ a kettőnk felé való szűküléséből kicsit felhagy, amikor kinyitjuk a szánkat és egy-egy pillanatra megtörjük ezt a furcsa varázst.
- Nem vagyok én még arra kész, hogy randizgassak. Még csak 15 vagyok, kinéznének a többiek - heherészek, pedig miért ne randizgathatnék. Annyi sok szép lány van, mint például ez a szép szemű itt, aki sütivel akar lekenyerezni. Jó, nem is, és a süti sem kenyér, haha.
- Meglepne, ha nem így lenne. Pedig egyszer lehetne már valami rossz is, mindig minden jó. Hogy képesek nem hibázni? - persze, ha én készítek valamit, az eléggé kétesélyes, míg a boltokban, nagyon finomakat csinálnak. Tuti van rá valami "finomító-varázs", ami még a rosszból is jót, vagy várat csinál... Hiába nem akarom elenni az adagját, azt mondja, hogy van neki négy. Hát nem tudom, ha nem éhes, nyugodtan megkínálhat végül is, hiszen a négy az még csak nem is öt. Még a végén kevesellni fogom a kóstolót. Viszont úgy látszik, hogy a sütin kívül még felajánl - nagyon trükkösen - egy kis desszertet, de előbb válaszolnom kell az általam felvetett téma helyeslésére.
- Szerintem is remek ötlet.. amúgy is én mondtam - egy kis kulturált egoizmusnak mindig bele kell férnie a mondandóba, ezt mindenki jegyezze meg jól. Nem mintha lenne itt bárki, a ki a gondolataimat olvasná - a reménykedés, az mindig ment -, szóval nem tudom kinek üzengetek. Az erkélyjelenetem után most viszont végre olyan is akarja a csókomat, aki tud róla, szóval a felajánlott desszertet ezennel el is fogyasztom. Az ajkaim lágyan tapadnak a piros ajkakra, ma én vagyok a kék mágnese. Nem vagyok ő, akit annak hívnak a háta mögött, úgyhogy improvizálok és közben a hajába túrok. A rekordom sem 15 perc, mert nincs is, szóval a mostani lehet az alapidő. Ha nem húzódik el folytatom és lehunyt szemekkel mosolygok. Ez csók közben biztos furán nézhet ki, de nem bánom, közelebb húzódok szépséges Nórihoz, ha még nem hagyott ott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=725503#post725503][b]Lóránt Bence - 2018.06.13. 11:35[/b][/url]

Nincs mit tenni, desszertet kell enni. Nóri szemeiben a tenger kékje jelenik meg, én pedig egy kis kopott ladikként egyre beljebb hajózok benne, míg végül teljesen el nem veszem. A szemeim lecsukódnak az éj sötétjét, kellemes íz, puha érintés sejteti fel az ajkaimon, ahogy összeforrunk. A csókba belefelejtkezem, a kezem magától indul meg, hogy a hajába túrjon, én csak kellemes elszenvedője vagyok az egésznek. Egészen más aspektusba kerülnek a csókok, amiket kaptam eddig, tudok rangsorolni és át tudom látni, hogy mi miért van. Én kis naiv. Végül minden jónak meg kell szakadnia egyszer, kellemes simogatással és mosollyal érkezik Nóri szív alakú arca, ahogy kinyitom a szemeimet.
- Dehogynem - vágom rá, és máris folytatjuk, amit az előbb befejeztünk. Csókok és csókobbak jönnek egymás után, és magamhoz ölelem őt. Jól esik a közelsége, meg minden, olyan jól, hogy már majdnem(!) kényelmetlen érzés. Jelenleg ugyanis azt sem tudom, hogy hol vagyok és miért vagyok hol, csak azt, hogy kivel és milyen jó. Bármikor gyakorolnék ilyenek még, most így érzem, főleg vele.
- Adsz sütit is akkor? - vigyorgok, majd elengedem, hogy tudjon adni. Nem is tudom, hogy mit gondoljak, vagy mondjak, ezernyi gondolat kalandozik a fejemben.
- Szóval akkor most lesz rólunk cikk? - nevetgélek, és ha kapok sütit, akkor megeszem. Nem igazán vagyok most a komfortzónában, de nem is lenne száz ló se, aki el tudna húzni mellőle. Ez a szerelem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=797826#post797826][b]Lóránt Bence - 2020.03.10. 09:18[/b][/url]

Egy hét, kínzó egy hét telt el azóta, hogy kimondta. Kerülöm őt, amennyire csak tudom, az órákon elültem mellőle, és ha csak tehetem, elkerülöm az egy légtérben való lélegzetvételt is vele. Remélem megérte neki, hogy így láthat - már, ha egyáltalán érdekli -, és ha lát is, látja rajtam, mennyire jó ötlet volt ezt így elintézni. Lassan már úgy érzem, hogy nem is a szakítás fáj, hanem a módja. Akkor megértettem a problémáját, viszont a mód kegyetlen volt, igen, nem tudom ezt másképpen jellemezni. Pedig ha mást nem, ezt nem érdemeltem meg, ebben biztos vagyok. Megdöbbenek minden egyes pillanatban, hogy ezt így intézte pont ő, aki a legvidámabb és legszeleburdibb embernek ismertem. Mégis ő volt, nem tudom, hogy ez ki, vagy mi hozta ki belőle, de az biztos, hogy ő igazán megváltozott, ha ezt meg merte lépni. De legalább egy életre megtanultam, hogy a legártalmatlanabbnak tűnő lányból is ki lehet hozni a gonoszt. Mert ez a tett, eléggé az volt. Ilyen gondolatokkal tartok a tavacska felé, persze este, mert itt legalább nincsenek prefektusok sem. Ráadásul velük sem azért nem aarok találkozni, mert megbüntethetnek, hanem mert rá emlékeztetnek, vagy éppenséggel kedvelem őt. Dana, Karola, Márk, Nóra, Sára, Petya. Pont elég, hogy ne kérdezősködjenek, Petyát nem szeretném egyáltalán nem lelombozni semmivel, ő nagyon jó kölyök, csípem a vidámságát. Szóval inkább itt szenvedek a faluban, ahol kicsi az esély, hogy rajta kapjanak, és simán be tudom hazudni, hogy a Tündérmanó utcában lakom, ha annyira érdekel valakit. Ma éppen a rezignált arcom mutatom, a nemtörődömet, ha éppen bevillanak a szemei, inkább elhessegetem, akkor is, ha a szívem szorul össze egy pillanatra. Olyna kilátástalannak érzem az egészet, hiszen egy tündérmesekönyben voltam, de egy rossz gyerek kiszakított belőle és nyelvnyújtba a "bibibi"-zik felém, hogy úgysem fogok soha többé viszakerülni,. majd rajzolnak oda mást. Most meg mi van? Semmi, a büdös nagy semmi, néha már a lányokra sem nézek rá, mert valami biztosan rá emlékeztet és akkor rohanhatok ki a mosdóba sírni, összekupordva az egyik sarokban. Biztosan azt hiszik, hogy hasmenést kaptam el, néhányan furcsán néznek rám, de vannak olyanok is, akik elkerülnek. Gondolom, olyankor dühösebb az arcom, amit tőlem nem szokhattak meg. Először leülök egy padra, és ahogy megtámaszkodom felszisszenek, mert elfelejtettem, hogy a kötés még mindig rajta van a jobb kezem. Felhúzva vizsgálom egy kicsit, de továbbra sem bánom, hogy nem hagytam meggyógyítani. Minden sebnek fájnia kell, amit miatta szerzek. Majd begyógyul valamikor. Nézem a sietős, vagy éppen andalgó, esetleg tébláboló embereket, akik elhaladnak mellettem, de valahogy senkire sincs semmilyen megjegyzésem magamban. Mintha egy szürkévé fagyott viágban, szürke testek mozognának, én pedig a saját szigetemről nézek rájuk, de nem értem őket. Miért mennek arra, és legfőképp minek? Úgysincs értelme semminek sem. Felpattanok, újra kitörlöm a szememben felgyűlt könnyeket - komolyan nem tudom, hogy hogy nem száradt még ki a szemem - és csak úgy megindulok. A lábamra bízom magam, hogy vigyen valamerre, mert az eszem és az agyam helyén üresség van. Egy kisebb mólószerűséghez visz végül, amit félig-meddig benőtt már a természet, de a vége belelóg a vízbe és néhány deszka is hiányzik belőle. Kimegyek a végére, de nem sok mindent látok, a Hold ma nem kegyes hozzám, elbújik ő is, nem akarja látni a szenvedő képemet. Talán... milyen jó lenne, ha most lépnék még kettőt, csak úgy, ahogy vagyok, zsebrevágot kezekkel, meggörnyedt háttal. Véget érhet a szenvedésem, senkinek sem kell hallgatnia a sirámaimat, Karola is megnyugodhat, hogy nem kell aggódnia értem. Ő talált meg először, hiába akartam elbújni és egyszer - ha ma túlélem véletlenül - majd megköszönöm neki, hogy ott volt. Már csak két lépés és elnyelhet a víz, már csak egy...
Hirtelen rezzenek össze a nevem hallatán, úgy látszik még azopk sem kíméletesek velem, akik keresnek. A hang ismerős, de furcsa, tele van féltéssel és mintha meg lenne viselve, akár egy koncert után, mintha elfáradt volna. Viszont így elmarad az utolsó lépés, lábam tétován talál vissza a biztos talajra. Egy kis fény vetül a vízbe, felrajzolva az alakomat, azt akinek most bele kell lépnie a helyére. A nevemre már nem reagálok, valahogy annyit hallottam már mostanában, hogy elég volt belőle, úgysem fog számítani. Viszont egy név mnégis visszaránt a teljes valóságba. Emma. A húgom, akivel annyit veszekedek, vagy szívjuk egymás vérét a legtöbb esetben. De ma kétségbe van esve, miattam. "Kérlek" szívbemarkoló a szó, érzem, hogy komolyan aggódik miattam, és most tudom, hogy jól teszi. Nem sok híjja volt, hogy többet ne kelljen mondania a nevem, legalábbis, úgy gondolom, hogy megtettem volna. Talán nem lettem volna olyan bátor, de ezt most nem fogjuk megtudni. Lassan fordulok felé, a pálcájának fénye hunyorgásra kényszerít, az arcom komor, megfáradt oldalát mutatja a húgom felé.
- Mit... - hangom erőtlen, fakó, mintha kifogytak volna a szavak, léetapadtak a torkomra és nem lehet őket onnan kiréngatni sem. Köhintek egyet, majd megpróbálom még egyszer. - Mit akarsz, Regina? - nagyon ritkán, csak ha igazán kihúzza a gyufát szoktam Reginázni. Most inkább a "hagyjál lógva és húzz innen" verziója miatt hívom így őt. Igazán szeretem Emmát, valódi tetsvéri szeretettel, de sosem mutatom ki igazán, csak egy két pillanatra fordítom felé a szívem, amikor igazán szüksége van erre. Inkább húzzuk egymás agyát, és kikészítjük egymást, testvéri szeretetből. Csak bámulom őt, miután megszokom a fényt és nem tudok megszólalni. Nem akarom, hogy a fájdalmam tönkretegye őt is, úgyhogy úgy döntök, hogy elküldöm őt innen.
- Menj el, semmi bajom - hazudok, a szavak éles kövekként záporoznak felé, miközben nem látom, de a testtartásom nem erről árulkodok, az arcomat meg hagyjuk. Örgedtem vagy két évet biztos azóta. Nézem őt, várom, hogy mozduljon valamerre, nem tudom, hogy fog-e.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=799258#post799258][b]Lóránt Bence - 2020.03.19. 10:53[/b][/url]

Nekem senki se mondja még egyszer, hogy elbújni nem jó a gondok elől. Dehogynem! Sokkal jobb, mintha látnám őt bármilyen órán is, emiatt van pár igazolatlan órám is, amikor már nem bírtam, hogy még egy órán át meglássam őt bármilyen szinten is, vagy halljam a hangját, ha szólítják egy feleletre, vagy csak a körzetem felé pillantson. Rohadtul fáj, hogy nem érhetek többet hozzá, nem hallhatom a csodás nevetését, a bolondos ötleteit, mint legutóbb a meccsen is. Jó, azt ketten eszeltük ki, és kaptam is a megjegyzéseket meccs után. De mivel nyertünk, nagy bánat nem lett belőle, csak a szokásos „de hülyék vagytok”. Mindez egy napig boldogított is, aztán… Azóta nem találom magam, menekülök, szétverem a kezem, sörözök, és bujkálok. Aztán már sokkal rosszabb hangulatomban éppen beugornék a tóba, mert miért is ne? Mivel jobb, vagy rosszabb, ha fáj a folyamatos lét, mint az, hogy többé nem vagyok? De mégis, az életösztön segít, na meg a testvérem, akire nem is nagyon gondoltam, hogy beszélnem kellene vele. Amúgy sem volt oda érte igazán, a kapcsolatunkat ekézgette testvéri szeretetből. Még olyat is mondott egyszer, hogy ha nem lenne Mária, sokkal értelmesebb lennék, meg jobb fej. Szerintem akkor mérges volt, és amúgy sem emlékezne rá, mert tuti elfelejtette. Ez elég idegesítő amúgy Emmában, hogy számomra fontos dolgok nagy százaléka kiesik a fejéből, vagy csak ráfogja. De most itt van, Merlin tudja, hogy hogyan talált meg, de nem engedi, hogy hülyeséget csináljak. Oké, megmentettél, elmehetsz, nem fogok a tóba ugrani már Miatta. Mégsem tudom elküldeni – ezek a nők megőrjítenek amúgy, hogy sosem azt csinálják, amit én szeretnék, vagy kérek, ahogy Karola sem, most Emma sem -, inkább csak közelít, majd átölel. Állok ott előtte, mint egy darab fa, és érzem, ahogy óvatosan átölel, ahogy belém akar bújni, mégsem meri. Nem mer semmit tenni, pedig ő igazán bármit megtehetne.
- Emma – suttogom, majd megvárom, amíg a szemeimbe néz. – Mit csináljak? – a könnyeim megerednek újra, lefolynak az arcomon, összegyűlik a könny nyakamban, és a hajában, ahogy visszaölelek. Nem érdekel, hogy így lát, az sem, hogy zokogok, hogy remegek, a lábaim pedig összecsuklanak és lerántom a földre magammal együtt, de ölelem térdelve tovább. Nem mertem kimondani, hogy nem fogom kerülni őt sem, egyszerűen nem tudom, hogy mit mondjak és kinek mondjam. Végül abbahagyom a sírást, csak néhány szipogásra és rekedt köszörülésre futja.
- Azt mondta… szakítsunk. Aztán ennyi – mondom el mégis, hátha Emma megérti őt és el tudja magyarázni nekem, hogy miért így csinálta. Azt tudom, hogy mi az ok, de a kegyetlen bánásmóddal továbbra sem tudok mit kezdeni. Az is lehet, hogy minden szakítás így fáj? Mert akkor nem lesz senkim, soha többé inkább…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=806479#post806479][b]Lóránt Bence - 2020.04.21. 19:13[/b][/url]

Aztán ennyi. Igen, ennyi. Nekem is annyi lett azonnal, a kapcsolatunknak is, meg neki is, de az most nagyon nem érdekel. Habár egyáltalán nem úgy tűnt, hogy annyira megviselte őt, mint engem, sőt, valószínűleg, neki más az egész. Ott van neki az, akivel majd újra csókot lophat, és én nem kellek oda, sem a közelébe, sem úgy, estére. Sem sehogy... valószínű, hogy az a valaki lesz az, aki majd a jövőben... szóval neki majd megengedi. Persze most már minden kis kirakós a helyére került, nem szeretett, szóval miért is lett volna köztünk még közelebbi testiség? Talán majd legközelebb már én sem leszek ilyen, aki ennyit vár. Most meg sírhatok a testvérem vállán, aki az egyetlen biztos pont az életemben, ő nem fog elárulni. Mondjuk általában nem is hagyom, hogy bármit tehessen, most is ő keresett meg. Meg nem tagadhatom előle a lehetőséget, hogy a bátyját vigasztalja, és a pártján áll. Persze, ez természetes, de nem tudom mi lenne a jó. Az előbb is olyat akartam tenni, amire azt hittem sosem lennék képes. Lehet, nem is tettem volna meg, már nem tudjuk meg.
- Nem tudom - szipogom, és tovább ölelem őt, mintha belé kapaszkodnék, hogy össze ne essek. Ez mondjuk jelenleg így is van, megpróbálok egy kicsit lazítani a szorításon, ő azért ne fulladjon meg. A vigasztalása olyan Emmás, megpróbálja kitalálni a gondolataimat és beleélni magát a helyzetembe. Ugyan minek, szerintem senkivel sem történt még ilyen, szóval mindegy is.
- Gondolom, hogy így volt. Nem, nem ezt érdemlem, de nem tudom, hogy mit érdemlek. Nem vettem észre dolgokat, ő meg nem mondott el semmit akkor sem, meg amikor ellökött magától, akkor sem. Nem tudok ezzel mit kezdeni, csak azt tudom, hogy fáj és... és nem akarok senkivel sem találkozni, meg úgy semmit sem ér semmi - azt sem tudom mit beszélek, letörlöm a könnyeim, majd elengedem őt.
- Fogalmam sincs mit kezdjek magammal, mert minden dühít, vagy elkeserít... még jó, hogy itt a vizsgaidőszak! - keseredett nevetésem alig-alig mászik elől a torkomon, könnyáztatva mutatja meg csak magát. Sóhajtok egy nagyot lehorgasztott fejjel, nem tudom már mit csináljak. Eszembe jut Babett is egy pillanatra, mosoly fut át az arcom, ez látszódhat a Holdfénynél, de most még ős sem tud felvidítani. Ő és a sörözés emléke, na meg a halé. Épp csak egy pillanatra hoz vissza asz életbe, pedig már azt hittem, hogy onnan könnyebb lesz. Egészen másnap reggelig, amikor is bűntudatom lett, hogy lehet, hogy őt meg én használtam ki.
- Holnap megiszunk valamit? Kezdek fázni - nézek rá, elmosolyodom és megsimítom kedvesen az arcát. Azért jó, hogy van egy tesóm, csak nem tudom kezelni ezt a tesóságot úgy, ahogy kéne. A volt másik felem persze biztosan tudja a sajátjával...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=817153#post817153][b]Lóránt Bence - 2020.09.19. 16:16[/b][/url]

Egy ideje már kerülöm a találkozást Karolával, ami azt illeti Babuval is. Furcsa volt ez az egész randi "Boszi"-val, akiről kiderült, hogy Karola. Az viszont elég tanulságos volt, hogy kép nélkül nem igazán jó ötlet ezen a randiappon fent lenni. A másik, ami kiderült, hogy ismeretlenül is olyan jó fej Karola, mint ha tudod, hogy róla van szó. Tényleg jó volt vele a randi, és felhőtlenül is éreztem magam, miután kiderült, hogy mi vagyunk a randi két résztvevője és nem neki is egy ismeretlen, meg nekem sem. Viszont a végén úgy gondoltam, hogy egy jó randi utolsó mozzanata akár lehet egy csók is - amit így utólag visszagondolva első randinál elég elhamarkodott ötletnek érzem -, de akkor betévedt Babu és látta az egészet. Hogy ez miért is zavar igazán? Mert, amikor megcsókoltam Karolát bevillant Babett szeme, perzselően az agyamba, pedig semmi köze nem volt hozzá. Amikor pedig megláttam, hogy láthatott minket, bűntudatom lett, és nem értem miért. Illetve azóta már értem, mert valójában Karola irányába éreztem, hiszen Babu randizgatott azóta elmondása szerint, szóval... meg amúgy sem hiszem, hogy sok esélyem van nála, hiába Bogi tanácsai a szerelmi életemre vonatkozóan. Már, ha van ilyenem, szerintem nincs, de legalább Masával pontot tettünk a lezáratlan ügy végére, aminek szívből örülök. Jól esett, hogy bocsánatot kért, és szívesen fogadtam, kapaszkodtam már belé, hogy megtörténjen. Na, de visszatérve az egészre, amiért itt ülök a padon, várva Karolát, az a nagy helyzet, hogy nem tehetem meg Karolával azt, hogy amíg nem tisztázom magamban, hogy mit akarok, nem tehetem meg, hogy hitegetem. Ugye ebben pontosan én voltam benne, és tudom, hogy milyen szar érzés, ha játszanak az ember érzelmeivel. El tudnám Karcsit képzelni mellettem, letojva, hogy ki mit gondol a rokonságról, csak hát nagyon úgy tűnik, hogy én viszont beleestem Babuba. Karolát pedig szeretem annyira, hogy ne okozzak neki fájdalmat szándékosan, hogy hátha mégis... pont eléggé szórakoztak már az érzelmeivel, vagy hát... lehet, hogy nem szórakoztak, de nem sokáig tartott az első kapcsolata. Szóval itt annál a bizonyos stéghez közeli padnál várom őt, miután délelőtt küldtem neki egy baglyot, hogy itt fogunk találkozni, ha eljön. Én nem tudom, hogy hogyan van ezzel az egésszel, remélem, hogy még nem hitte el, hogy járni fogunk. Mert akkor nagyon ciki lesz az egész beszélgetés, meg az is, hogy megbántom őt vele valószínűleg. Az pedig az egyik utolsó dolog, amit szeretném, hogy bántsam Karcsit. Lehunyt szemmel várom őt, csak ha lépéseket hallok, akkor pillantok az érkező hangok irányába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=817166#post817166][b]Lóránt Bence - 2020.09.19. 17:59[/b][/url]

Többször eszembe jutott, miközben várakoztam, hogy inkább mégsem kellene találkozni Karolával. Már előre látom, hogy sírni fog. Szerintem. Tudom, hogy elég érzékeny lány, és azt is tudom, hogy tetszem neki, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a rellonos cukorka. Ott is azt követelte, hogy csókoljam meg, és csak azért nem teszem, mert gyáva vagyok. tudom, nem volt teljesen önmaga, de a kis cukorka szerintem, csak felnagyította azokat a bizonyos tulajdonságainkat. Á, de ez így... nagyon kellemetlen. Rendesen rosszul érzem magam, pedig nem kellene, vagy én nem is tudom. Nagyot sóhajtok és érzem, hogy a nap végigsimít az arcomon, őt nem zavarja, hogy szenvedek-e, vagy sem. Legalább a nap állandó, tőle azt kapod, amit elvársz és nem is kell neki mindenféle társadalmi szerepben megfelelned. Kicsit váratlanul ér mégis, ahogy Karola köszönt, nem hallottam meg, ahogy megérkezett. Ű, de jól néz ki, és érzem a parfümje illatát, igazán kitett magárét. Jajj, édes Merlin, el kéne menekülnöm! Arcomra mosoly kúszik, mert mégiscsak szeretem őt, még ha nem úgy, ahogy kellene. talán őt kellene választanom, sosem okozott még csalódást. Az is igaz, hogy Babu sem. Meg az is igaz, hogy mi az, hogy választanom, mintha patikamérlegen lehetne mérni a szerelmet. Annyira örültem annak idején Masánál is, hogy végre járunk. Előtte mindent kínosnak éltem meg. Most meg én leszek az, aki tönkretesz azelőtt egy kapcsolatot, hogy megtudhatnánk milyen lehetne.
- Csak én - pattanok fel végül, és fogadom a pusziját, amit vissza is szolgáltatok gyorsan, illetve kábé ugyanakkor. - Nagyon csinos vagy, Boszi - amúgy vicces lenne, ha használhatnám rá ezt a jelzőt, tök aranyos lehetne, de... nem lesz.
- Gőzöm sem volt, de örülök, hogy néha tudok jól választani - mosolyodom el, de nem elég kedves a mosolyom, valami kis keserűség költözik a szám sarkába. Kékjeimet az övéibe fúrom, és mielőtt még rátérnénk bármi dologra, meg szeretném előzni a bajt. Mármint a nagyobb bajt... és próbálok Masa hibájából tanulni.
- Tudod, gondolkodtam ám kettőnkről - ami nem is hazugság, mert egy jó ideje ez jár a fejemben, és okoz elég sok bosszúságot bennem. De úgy érzem, hogy korrektnek kell lenni vele. Közben leülök és mutatok, hogy üljön oda mellém. Arcomról még nem sok minden olvasható le, de ki tudja, milyen megérzésekkel jött el most.
- És nem nagyon tudnék felhozni értelmes érveket, hogy miért érzem azt, amiket érzek, meg azt, amik nem hagynak nyugodni - mondom, de igyekszem nem megérinteni, meg semmi olyat tenni, ami később rosszabbítaná a helyzetet.
- Tudod, igazán jól csókolsz - újabb mosoly felé, és érzem, hogy elmosolyodom. - És nagyon jó fej vagy, a legkedvesebb ismerőseim egyike - húzom még egy kicsit, csak már én sem biztosan tudom, hogy hová szeretnék kilyukadni.
- De mégsem járhatok veled - sütöm le a szemeimet, és nézem a lábait, amik most el vannak takarva előlem és vélhetően sosem lesznek megmutatva a kedvemért. Szégyellem magam, nagyon komolyan szégyellem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=817185#post817185][b]Lóránt Bence - 2020.09.19. 19:24[/b][/url]

- Kedves tőled - most mégis mit mondtam volna, hogy nem kellett volna? Mondjuk az lenne a korrektebb, de nem így akarom elmondani neki, amit el szeretnék. Szépen kell felvezetni az egészet, mert nem akarom, hogy jobban sérüljön a kapcsolatunk, mint az muszáj. Nyilvánvaló, hogy nem fog tetszeni neki és egy darabig biztosan ki sem fog állni, de azért egyszer szeretném, ha valahogy mégis barátok lehetnénk.
Arra meg már tényleg nem tudok mit mondani, hogy egy jó helyszínt választottam. Nekem pont nem kellemes emlékeket hoz elő, vagy hát nézőpont kérdése. Itt elég szarul voltam, de Emmával szorosabb lett a kapcsolatunk, szóval... ilyen felemás. Persze ezután a beszélgetés után 2-1 lesz a rossz emlékek javára. El is kezdem felépíteni az egész mondandómat és érzem a szívem egyre rosszabbul ver, meg a gyomromban szépen nagyobbodik az a bizonyos kő, ahogy Karola mindenre pozitívan reagál. Ezért nem is szeretném túl sokáig húzni az egészet, kimondom, amit ki kell. Először meglepődik - ki a fene nem tenné ezt? -, aztán persze megpróbál megnyugtatni. A keze a tenyeremen landol, én pedig nem merem elhúzni, de otthagynom sem kéne. Így végül szép lassan elhúzom, de még erőt kell gyűjtenem ahhoz, hogy a szemébe tudjak nézni. Azt pedig muszáj lesz. Érzem, hogy a torkom kezd összeszorulni, majd végül csak kinyögök valamit.
- Azon már túl vagyok, hogy az érdekeljen - mondom neki, nem mintha ez megnyugtató lenne, inkább csak baj. - Azt hiszem, hogy szerelmes vagyok, csak... nem beléd - mondom, de, hogy ha már Karcsi eléggé el van keseredve, még beverem a koporsóba az utolsó szöget is. - A csókunkból jöttem rá - sóhajtom, és az egész eddigi elfojtott bűntudat kiül az arcomra. - Nem akarom, hogy rosszat okozzak neked emiatt, vagy hogy áltassalak. De valószínűleg neki meg én nem kellek, ha ez hoz neked vigaszt - mondom, már úgy vagyok vele, hogy tudjon meg mindent, nem akarom áltatni és tudnia kell róla. - Sajnálom, mert nagyon kedvellek és... nem ezt érdemled - nyögöm ki a végén, de ezeket már nem a szemébe mondom. Hát ez van, nem vagyok valami erős férfitípus, mi? Biztosan jobban is meg lehetett volna mondani. Most már csak azt várom, hogy a vihar rám törjön, és eltöröljön a föld színéről.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=817224#post817224][b]Lóránt Bence - 2020.09.19. 23:02[/b][/url]